11-arkos | arkot-bevet | bevev-csina | csino-elcse | elcso-eltak | eltan-fabol | facsa-feszk | feszu-gondo | gondv-harom | harsa-husza | huszf-jovah | joval-kever | keves-korul | koss-lefut | legal-magne | magos-megta | megte-negye | negyo-ossze | osven-pirul | piski-rovid | rogyi-szall | szalm-szori | szorj-tessz | test-utott | utted-vesze | veszh-zuzot
Rész
501 1| tanácskoznak, hogy milyen árkot húzzanak nemes Debrecen
502 11| volkán alakú hegytetőn, félig árnya, félig csontváza egy ledűlt
503 8| előttem ébrenlétemben véres árnyakat mutogat, csak egy nehéz
504 5| nagy, sötét szemöldtől árnyazott szemei oly ismeretesek voltak
505 10| és ekkor, mint egy futó árnyék repült keresztül eszméi
506 4| tűzlélek emelné fel izzó árnyékát a véghetetlen űrben.~Elzárt
507 8| hosszú selyempillák tartják árnyékban, arca tiszta átlátszó fehér,
508 5| fáklyáktól jobbra-balra hányt árnyékok mint alaktalan gnómok tűntek
509 10| fáklyák lobogó fénye táncoló árnyékokat vetett az elhagyott falakra.~
510 8| viaszgyertya égett, éles árnyékokban tüntetve ki az arisztokrata
511 14| villogtak, sűrű fekete szemöldei árnyékot vetének az alattok égő lángra.
512 8| hangzék elő a híd alatti árokból, mire tán a visszhang vagy
513 7| e világon, amint azoknak ártani fogsz tűzzel és fegyverrel.~–
514 8| legyilkolják azon védtelen ártatlanokat, kire fog e vér gyalázata
515 15| úr előtt talpra állítá az ártatlant.~– Ez az ember gyanús –
516 5| hegyi utakon – felelt ez ártatlanul.~– A föld alatt. A hegyen
517 6| az égből szállnának alá, ártó tüzek repülnek le az alanti
518 8| a decurióra. – Fizesd ki árukat – s azzal tarisznyájából
519 5| kötelességről s azon esetekről, mik árulásnak tekintetnek.~A hadnagy szemre-főre
520 2| Másutt szuronycsillámlás árulja el az árokban orozva vonuló
521 5| bágyadt kék szemei nem árulják el a tüzet, mely rajtok
522 5| hogy saját ügyetlenségünk áruljon el bennünket; csupán egy
523 8| mit beszélünk, el fognak árulni benneteket, ha nem szóltok
524 14| irgalmazni nekik. El nem árulod haláluk jöttét, elveszed
525 1| akarta őket, de azt mint árulót darabokra tépték, s a gerillákat
526 1| egy kis félíves lapocskát árult egy kis kerekhasú könyvárus
527 7| A katonák közől egy sem árulta el, s ő maga igen óvatos
528 14| megtette kötelességét, csak te árultál el bennünket, ki megesküvél.~–
529 6| Sepsiszentgyörgy özvegyei, árvái, halljátok szómat! Isten
530 2| sors mostohább apja egyik árvájának, mint a másiknak.~Miért
531 1| millió ajakról. Özvegyek, árvák, koldusok és őrültek siralma
532 8| csaknem ezüstszőke, mint az árvalányhaj. E kisleány tulajdonképpen
533 8| csak egy igen távoli rokon árvaleánya, kit a Bárdy család örökbe
534 6| s bevitték őt karjaikon árván maradt városukba, Sepsiszentgyörgybe.~
535 4| királyi széked. Özvegység és árvaság egyszerre következnek tereád.~
536 8| magára hagyta a kétszeresen árvát.~Néhány falatot evett az
537 1| szállásán a Zichy-féle holmik árvereztetni fognak.~Az emberek a falra,
538 9| megkímélt, nekijött a jeges árvíz, s mind, mind ledöntötte…~
539 6| temetőkertbe. Miért nem ásatott sírt is magának! Mellette
540 1| végigfeküdt a pamlagon és ásítozott.~– Öcsém – szólala fel hirtelen
541 7| eszközben megbotolt. Mi ez? Egy ásó. Vigyük el.~– Jó lesz fegyvernek –
542 8| helyt tizenkét sírt ásni.~– Ássatok tizenhármat – nyögé Imre. –
543 8| tizenhármat – nyögé Imre. – Ássátok meg az én síromat is!~Azután
544 1| felmorgott az álmából.~A többi assessorok meghunyászkodva előkeresék
545 5| hogy mit akar.~– Én e ház asszonya vagyok – felele az szárazon.~–
546 6| esni városuk védelmében, asszonyaik nem lesznek hozzájuk méltatlanok.
547 14| földhöz.~– Most még egy szót. Asszonyaitoknak egyet kell velünk érteni.
548 6| akinek szavai oly hasonlók ez asszonyéhoz, és szép húgai s ifjú jegyese,
549 5| látszottak, odalépett az asszonyhoz, megszorítá kezét, megölelte.~–
550 6| támaszkodott, szétnézett a gyászos asszonyokon, mintha mind ismerősei volnának,
551 6| keményebb szívű embert az asszonyoktól lakott város ellen. Az letapodta
552 7| sokáig nem bírt ráismerni az asszonyra.~Tulajdon felesége volt.~–
553 5| állítja, hogy ő a kérdéses asszonysággal különös gyöngédséggel és
554 1| tanúkat.~A miniszter intett az asszonyságnak, s az félrevonult az előszobába,
555 4| kiáltása, hallatszott az asszonysírás, egész Erdélyben nem volt
556 14| azokkal együtt, de kényeskedő asszonyszem könnye meg ne vásárolja
557 7| szegény? … Feleséged az első asszonytól maradt lyán sorsába nem
558 10| uraknak, dikhec előre.~– Jaj, asta bitagtále sarmangade biále!
559 8| holttesteknek azután egy közös sírt ástak, mindnyáját abba hányták
560 6| előtt keresztben egy sírt ásunk neki, s ezzel a sírral be
561 10| tenyerébe pislogatva, fölemelé aszott csont ujját és mondá:~Míg
562 8| torlaszoljátok el az ebédlő asztalaival. Híjátok elő Barnabást és
563 11| futtában lebegni.~Reggel volt. Asztalán egy levél hevert, mit azalatt
564 11| hozott. Letette a beteg asztalára, azután még sokáig ottmaradt
565 8| fürtökbe gördörülve. Ez az asztalfőn ülő arisztokratikus arcú
566 10| Kívánatára a család együtt ült asztalhoz velök.~A tábornokkal szemben
567 9| a sánc tetején terített asztalokat, s azoknak láttára furcsa
568 8| teleszájjal nevetett, az asztalszegleti ifjú pedig nevette a babonás
569 15| hanem a vésztörvényszéknek átadnálak: négyfelé vágatnál!!!!~Az
570 10| jöttünk végtiszteletünket átadni.~– Úgy gondoltam – válaszola
571 5| helyre, a hadnagynak pedig átadta szobája kulcsait, szarkasztikus
572 2| földből hányt sáncokat.~Átalában a magyarok fő törekvésül
573 10| balszárnyát.~Egy óra múlva átalános lett az ütközet.~Az egész
574 1| ily szomorú napjaiban nem átallanak kártyaasztal mellett éjeket
575 8| boldogan, elélhettek. Ne átalljátok azt elfogadni, családotok
576 14| jót – felele az, vetkezve átázott ruháiból s a tűzhöz közeledve –,
577 2| ha magam megyek, tán csak átbocsátnak, s akkor majd védtem volna
578 7| másik részen. Ily bosszúval átellenben mit érnek a magas sáncok.~
579 9| könyökkel taszigálni, s az átellenieket lábbal rugdalni az asztal
580 10| kénytelen volt megfordulni s átengedni a véresen vitatott csatatért.~
581 2| menjenek addig, míg ő oda átér, s forgatta a kardját szörnyen
582 1| vitorlás hajó, kényelmesen áthajókázhatott volna annak szárai közt.~
583 7| marhanyomoktól, miket földárja után áthajtottak rajtuk. A messze láthatáron
584 8| száraz leveleket; mikor áthaladt keskeny hídján az ifjú,
585 10| kombinációt. A köd sűrűen, áthatlanul feküdt a csatatéren, mintha
586 2| túlpartról Vécsey által, sebesen áthúzódott az Szolnokra, annyi ideje
587 1| felveszem az én ezüstös atillámat, tetejébe öltöm ezt a zsemlyeszín
588 2| Cibakházáig, mely a magyaroknak átjárási pontul szolgált, de ahol
589 8| gyilkolni a hazáért, ezrek átkát vinni a sírba, megvetve,
590 2| dandárával megérkezett s átkelni készül.~Az egyes futárokat
591 2| között van egy rév. Egy kötél átkötve a Tiszán, melynél fogva
592 4| minden láng után, mintha átkot is akarna azokra mondani,
593 7| itt-amott eldőltek az árokban, átkozódó arccal elhaltak egyenként,
594 14| te halálod vagyok.~Titkon átkozta magában egykori szerelmét,
595 8| sem halálom óráján nem átkoztalak meg. Hagyj magamra! – Ezzel
596 7| még reggel is kínlódtak, átkozva életet és halált.~
597 6| átkozott legyen, aki azt átlépi, éltében és halála után.
598 2| egyszerre, az utánok jövők átlépik a holttesteket s még sebesebben
599 1| Ez utóbbi szavak a magas, atlétai termetű férfiúhoz voltak
600 10| fekvő oroszlán, nyíllal átlőve, lábai alatt babérkoszorús
601 6| volt. Ez nem bírt rajta átmenni. Ott lerogyott az árok előtt.~–
602 6| szárnyakat viselne.~Hogy átmentek a halottastermen, odalépett
603 10| puskaporos levegő a katona atmoszférája, a kísértetvilág nyomasztó
604 7| előtt.~És midőn a jövevény átnézte a zúgó néptengert, arca
605 8| el akarták választani az átnyalábolt gyilkostól, már akkor mindkettő
606 7| a karok, melyek nyakát átölelék, nem szorítnak többé, s
607 14| köztük, testvérét, Prokópot, átöleli könyörögve.~– Vessz el,
608 8| ismernek.~Míg az ifjú sietve átöltözködött, addig a decurio népéhez
609 7| mint mennyit a legiszonyúbb átokeskü ki bírna fejezni.~Fölkelt,
610 2| s nyomban utána a hídon átrohant Vécsey hadteste.~Az osztrák
611 13| Egy szép ködös reggelen átront Perczel a Tisza jegén, ahol
612 11| éjféleken a haragos vihar átsüvölt nyitott ablakain, a völgyben
613 9| katonaüdvözléssel köszönti az érkezőt, s átszállíttatja a városba. Azon utca végén,
614 1| nélkül mindenféle irányban átszeldelék az országutakat.~Zúzmaráz-lepte
615 5| És rögtön mind a három átszökött!~A nő egyedül maradt. Ő
616 8| A lovag végre bosszúsan átszorítá térdeivel a reszkető állatot
617 10| hogy mi itt egy fél óra óta attakirozzuk a kálvinista temetőt.~Erre
618 4| s amint szeme könnyein áttekinte, maga mellett a hímzett
619 2| csábítani, hogy a másikhoz áttérjen.~– Nem fog sikerülni, gyermekem.
620 2| elhalványult.~– Fél évvel ezelőtt áttetette magát a vértesekhez – magyarázá
621 4| míg a napsugárnak egyes áttörő küllői mint jeladó zászlók
622 7| honvágy miatt, mint a földéből átültetett virág.~Megpróbálták az ilyen
623 7| kellene, s mégsem fárad ki. Az átússza a Tiszát háromszor egymás
624 2| hogy járták a vizeket? Átúsztatunk, ugye?~– Eszem a szentjét
625 2| csatamének közül sok nem bírt átvergődni a túlpartra, a nehéz fegyverzet
626 8| azzal az egyik ló kantárját átvéve, felveté magát a nyeregbe,
627 1| keresztüldöntött fa revesedő törzse az átvezető híd. S lenn, lenn a visszhangzó
628 11| ködruhádon csillaglelked fényesen átvilágol. Meg-meglebbensz – meg-meglebbensz.
629 10| elnyelte alakjaikat.~Az őrtüzek átvöröslöttek az éj ködén, s szerte a
630 8| egy kis szobában az öreg atyafi, ahhoz is beszólt, attól
631 10| láthatá.~A koporsó után síró atyafiak mentek, talpig gyászba öltözve,
632 7| Szenttamáson! Vért vérért! Atyafit atyafiért! Haljanak meg!~És a tömeg
633 13| alkalmával egy-egy nemes atyafinak belyukasztották a fejét,
634 7| Szenttamáson! Vért vérért! Atyafit atyafiért! Haljanak meg!~
635 7| paripával legjobban ellátva.~– Atyámfiai! – szólt hozzá]uk a vén
636 7| birtokomból, nőmet elcsábíták, atyámfiait leöldösék, házamba beültek,
637 8| adónak hitte azt részéről az atyátlan gyermek irányában. A család
638 9| bizalmas őrnagyot, mert a haza atyját a katonaöltönyben is ki
639 3| semmi káromkodást, sőt, au contraire, igen illedelmes
640 1| történtek Debrecenben, miknek auspiciuma alatt a miniszter gyöngyen
641 6| léptekkel nekiindult az úttalan avarnak, nem nézett egyszer sem
642 4| minden darab földje vérrel ázatott meg. És mi gyümölcse lett
643 8| ezüstszőke leány, s még azelőttin ifjú kedvese aludt. De mintha
644 7| szomszédja hajlékait, s kiirta aznapon minden rácot a városból.~
645 9| sérült meg általa, de ki aznapságtól fogva a jobbik fülére még
646 8| térden, összetett kézzel, s aznaptól fogva nem beszélt senkivel,
647 4| összeszedte a található vasat, azokból golyókat készíte, egész
648 1| táskáját odabenn felejtve s azokért egyenként küldözve be a
649 4| mely annyiszor végigjárt azokon?~…A vén ákász lombjai csendesen
650 4| mintha átkot is akarna azokra mondani, akiket megöl.~Balról
651 5| enyimekkel, én kevésbé szeretek azokról beszélni. Nekem is vannak
652 9| végén ülőket.~A vendégek azonközben nagy fészkelődések közt
653 5| zuhogott alá, facsaróvá áztatva az alatta elmenőket.~A tunnel
654 8| ifjú közeledésére.~– Csitt, baba! – neszelé őt anyja, kiemelve
655 10| nyíllal átlőve, lábai alatt babérkoszorús kard.~És a főlapon nagy
656 4| és ülj a porban te szűz, Babilonnak leánya, ülj a földön, nincs
657 1| lovagol a miniszter egy babos lovon, az ő pecsétőre kíséretében.~
658 10| Senki sem fog válaszolni?~– Bagatell az egész – felelé végre
659 2| pajtás – nyögé az elesett bágyadtan, arcát felemelve.~És az
660 6| életében jót tett, kiknek bajában támasza, tanácsadója volt,
661 14| kokárdával önként ajánlák bájaikat a nemzetiségért küzdőknek,
662 6| szókat, s arcaitok özvegy bájait érni fogja az idegen kívánó
663 13| süllyedéssel megmenekedhetett volna bajaitól. A bekövetkezett fátum még
664 8| lárma szakítá félbe a két bajnok párbeszédét. Egy csapat
665 13| pozícióját elfoglalák. Bajnokai színét-javát, a szép Zrínyi-zászlóaljat
666 7| neved előtt a „hőst”, a „bajnokot”…~– Hagyd abba, ne bolondíts…
667 7| előtt szomorú vagy.~– Semmi bajom sincs, egy baleset nyugtalanít
668 14| s éppen akkor az egyszer bajomra ama híres gúnydalt kezdtem
669 7| álltak.~– Mit akartok, mi bajotok velem? – kérdé a férfi vérző
670 2| aranypaszomány, szép fekete bajsza pörgére pödörve, arcát a
671 10| huszárregement – monda az öreg, bajszát kétfelé törölve.~– Lesz
672 7| este, hogy megőrizze a bajtól.~– De hiszen kend nem zsivány,
673 2| vették egymást, tulajdon bajukkal levén elfoglalva, a nagy
674 8| levágj.~– Nem a törökkel lesz bajunk, bátya – válaszolá az ifjú
675 9| hangján egy kövér szakállas, bajuszos ember, aranyos mentegallérral;
676 8| szokta fésülni parasztosan. Bajuszt, szakállt nem visel a himlőhely
677 9| a hajdani várparancsnok, Bakonyi, szép derült időkben vígan
678 2| kikerülni, kénytelen volt lépést baktatni a többi nyikorgó szekerek
679 3| Egy bál~(Egy kisasszony leveléből)~
680 4| zömök férfira. – Én vagyok Balahud, ki apádat is megöltem,
681 7| hasonlatos ahhoz, minőt a Balaton hallat szélvész közelgte
682 3| szerint, mint máskor, ha bálba készültem, a hektikától
683 3| rettenetesen megbánthatott a bálban, mondott rá valamit, a szavait
684 7| Semmi bajom sincs, egy baleset nyugtalanít csupán, melyet
685 8| magasabb eszméket, ez is a múlt balgaságainak eredménye. Legyen a nép
686 1| valami brodsitzer volt.~Balján egy termetes férfi. Szabályos,
687 14| zengett végig az utcákon a baljel-intő guzlica hangja, legsiralmasabban
688 5| arcnak oly fenyegető, oly baljósló tekintetet ád.~A vezér odalépett
689 10| megfordultak, s csendesen ballagtak visszafelé.~– Mi lelte ezeket?~
690 4| megérni? kezdeteit a gyászos balnapoknak, miknek végét tán a jövő
691 10| galambfiakért.~Az oltár mellett baloldalt egy nagy vörös márványtábla
692 15| nem, őt hivatalából semmi balsors ki nem bírta ütni, mint
693 3| eszed! Minek adnak ezek most bált, azért tán, hogy táncoljanak?
694 6| szeme elé tartva, a távolba bámul, alakja nem mozdul, mintha
695 5| élethíven volt kifejezve a bámulás, a meglepetés.~Ki merte
696 5| hírül.~A tiszt még nem bírt bámulásából magához jönni, midőn egy
697 7| kéznél legyen, s nyargalt bámulatos ügyességgel az erdő rendetlen
698 3| éreztem miatta az elébb, most bámulatot, hódolást gerjeszte bennem.~
699 8| alkotmány, közigazgatás felől. Bámulni fog rád, de azért meglehet,
700 1| falra, s onnan egymásra bámultak, mindenki kérdezett, senki
701 7| megismeri, hogy kedvesének bánata van.~Odasimul hozzá, kezeivel
702 2| Elhozta örömét; elhozta bánatát mindkettő számára.~De az
703 7| bánat.~– Ne mondd örökös bánatnak, örökös remény az, mely
704 10| szokatlanul hangzott végig a bánatosan üres egyházban, s a fáklyák
705 9| szakadatlanul, ha egyik banda elhagyta, a másik kezdte
706 9| előkészületek meg vannak téve a banketthoz, felhívta vendégeit, hogy
707 1| aranyakba veszt, s most bankókban akarják kifizetni, per hat
708 7| aki volt, s mennyi nem bánná, ha nem volna, aki megmaradt.~
709 3| tudnak róla beszélni. Én nem bánnám, ha ott volna, ahol sohasem
710 8| hogy én mégis jogtalanul bánok vele, mert nem hívom őt
711 7| közöttetek egy, ki meg ne bánta volna eddigi életét, s ne
712 7| szólt. Tűrt hallgatva minden bántalmat, s egy vonás sem ferdült
713 8| téged csak egy tekintettel bántana meg, bevégezte földi életét,
714 9| csak egy kis körmünket sem bánthatná.~– Valóban szép gondolat…
715 1| cimborám? Mit kiabálsz? ki bántott? – szólala fel végre a pecsétőr. –
716 1| ráférjen, aki a minisztert bántotta.~Tulajdonképpen csak az
717 8| Lupuj, mit akartok itten? Bántottunk mi titeket valaha? Emlékszel-e
718 8| könyörgött neki, hogy ne bántsa, nem ő ölte meg az urakat.~–
719 5| kötelet húzta fel és alá, mint bányászlegények ereszkedtek le és szálltak
720 5| futottak, magam beleszaladtam a bányatorkolatba. Néhány fiú utánam szaladt
721 5| keresztülvitte. Ily elhagyott bányaüregeket másutt is találni, ezek
722 1| között, keskenyen, rögösen a bányavárosig.~Ez úton látjuk haladni
723 15| Mint a veszett farkas a bárányt, úgy kapta át derékon e
724 8| ellenségeid számát s ismernéd barátid erejét, ezt tettem én is,
725 1| szemei, odajött hozzám és barátjának nevezett, megszorította
726 10| vagy az ellenséget nézték barátjuknak s csatlakoztak hozzá.~A
727 4| a mindennapi tárgyakat, barátnékat, hiúságot, hízelgő ifjút.
728 2| testvér.~– Ez a katona sorsa, barátném. Szeretni, boldognak lenni,
729 1| nem tesz semmit. Azért jó barátok maradunk.~A lengyel büszke
730 7| Emberek, kik szeretet, barátság közt őszültek meg egy födél
731 9| akkor az emberek sokkal barátságosabb lábon állottak egymással.~
732 8| Én öltem meg a legelső Bárdyt az udvaron, testvérei szeme
733 5| ismerjek, mint valakit, bárha legjobb barátom, testvérem,
734 2| az épületek ablakaiból, a barikádok mögül a támadókat, sokáig
735 8| azután hozzátok Topánfalvára, bárkinek fogja adni a szerencse,
736 8| szüntelen fölfelé néznek, bárkire tekint, mint szoktak, akik
737 9| embernek magát egy rekedt barlangba, hová csak két arasznyi
738 5| szaladt s ijesztgetni kezde a barlangban. Én még beljebb mentem,
739 4| Kérdezz meg a Székelyföldön bármely fiatal hölgyet felőlök,
740 8| Kérdezd meg jobbágyaim bármelyikét, van-e közöttük egy, kit
741 1| a hazát elárulják, hogy bármi áron kibéküljenek, hogy
742 1| azoknak gondviselője által bármikor eladathatnak.~„Éljen! éljen!
743 8| fölágaskodott vele, visszafordult, s bármint sarkantyúzta is, nem akart
744 8| nyargalt fel a pusztító Barnabáshoz, akadozó nyelvvel jelentve,
745 4| elviszem magammal, a szép, barnafürtű, napsütötte arcú székely
746 7| keresve keresett démonát, Basiliskot.~Ez összetépett, csak félig
747 14| fickó – felelé mennydörgő basszus hangján –, hogy amit most
748 9| minden oszlop mellett.~A bástyához közeledő vendégek nagy része
749 4| vívott a kozákkal Szeben bástyái alatt. Mindenütt kedves
750 9| Mint nyalják a habok a bástyák fokait; a túlparton mint
751 9| karon fogva fölvezette a bástyára s tartotta beszéddel a bizalmas
752 9| de úgy leszaladt volna a bástyáról, amint csak illik, így azonban
753 9| ajánlva magát vezetőül a bástyaterembe, hová ő már legjobban tudja
754 9| parancsnok. – Fel, fel a bástyatetőre. Látja ön, hogy ott van
755 1| számadás mennyiről van?~– Egy batkáról sincs.~– Nem is fognak követelni?~–
756 8| tallért sem adsz?~– Egy batkát sem.~– No, hát üssön meg
757 5| ágyútűz előtt, tudom mit tesz bátornak lenni, de ehhez az egyhez,
758 13| magasztalni hidegvérét és bátorságát.~– Önnek én nagy köszönettel
759 8| kétségbeesés kimagyarázhatlan bátorságával fogta rá pisztolyát s az
760 6| halál képe felé.~– Lesz-e bátorságod?~– Ó, örülni, vigadni fogok!
761 5| egyhez, megvallom, nincs bátorságom.~– Az igaz – szólt a nő
762 8| könyörögsz nekik, megölnek, ha bátorságot mutatsz, megjuhászodnak;
763 9| félénkebbek félreugrottak, a bátrabbak vízzel akarták leönteni,
764 6| férfi Sepsiszentgyörgyön. A bátrai elhulltak, a gyáváit elhajtották,
765 8| gyermekeket fojtogattatok; míg a bátrak az ágyúk előtt álltak, ti
766 4| fejük fölött repülnek el a bátraknak, hol lábaiknál fúródnak
767 9| pezsgőpalackokból volt e batteria, melynek pukkanásai furcsán
768 13| szőlők háta mögött rejtett batteriák vannak?~– Bizonyosnak tartom.
769 13| mögött okvetlenül rejtett batteriáknak kell felállítva lenni, mikből
770 10| mögött bizonyosan egy rejtett batteriának kell lenni. Egy osztály
771 8| a törökkel lesz bajunk, bátya – válaszolá az ifjú mosolyogva.~–
772 14| szerbek magukhoz térve.~– Bátyám! – sikoltá Anisia, s a megismert
773 8| Magyarország felé!~Az éj eközben beállt, a decurio lefeküdt medvebőrrel
774 1| kéretlenül, az alku pontjaiba beavatkozandó.~Még eddig amerre járt,
775 8| közöttünk, amelyik legjobban bebizonyítja, hogy semmitől sem fél,
776 15| kiállott szegkovácsot, ki hogy bebizonyítsa, mennyire megjavultak érzelmei
777 2| nehézkes emberek szálltak ki, beburkolva, deresen, zúzmarásan, reszkető,
778 15| ábrázattal az idegentől.~– Hjaj… Bécsből – sóhajtá amaz, kancsója
779 15| veteget, egy tegnap érkezett bécsi szegkovácslegény, abból
780 1| lengyel vagyok, s a lengyel becsülete tiszta. Most tegye el ön
781 8| egyesítne Magyarországéval. Becsületére fogok válni színeidnek.~
782 1| A szónokok határozottan; becsületesen beszéltek, látszott rajtuk,
783 1| Dembinszkitől kértem fel kölcsön becsületszóra, s ő adott, mert tudta,
784 7| ne örülne annak, hogy azt becsülettel végezheti be?~– Nincs! nincs! –
785 1| érte egyszerre. Ellene is becsüli a hőst. Bekötik sebeit,
786 1| bankjegyet az osztráknál alább becsülik, bitófával fenyegettetnek.
787 5| tisztelem fájdalmadat, férjed becsültem, s ha e percben tudnék szánni
788 4| találta magát, homlokával a becsukott szent könyvre hajolva.~…
789 1| udvarnál. A lengyel hidegvérrel becsukta az ajtót s közel lépett
790 8| Mikor kinn volt, még egyszer bedugta fejét.~– Egy húszast sem
791 8| nézte őket, míg szemeivel beérheté, s mikor már nem is hallhaták,
792 5| benne, amennyire a napvilág beéri. Télen a szél behordja hóval.
793 7| Fárasztó sietés után délre beért a nagy, népes városba.~Éppen
794 15| szegkovácsot, s brevi manu beescortírozta a városházához.~Ott valami
795 8| életnek, halavány, ráncos, beesett szemű kép, a termet egészen
796 1| kár is kegyednek Pestre befáradni, ha depêche-eit már Szolnokon
797 9| magas földhányattal van befedve, mely ismét gyönyörű zöld
798 7| egy fiatal fa tövében, s befektette a halavány gyermeket.~Nem
799 9| még tán egy zenebanda is beférne mellénk.~– S oda nem hatnak
800 7| hol a mező vérrel volt befestve. Mennyi elmúlt, mennyi elveszett.~
801 4| Útközben nem mertek bennünket befogadni ismerőseink, féltek, hogy
802 7| miszerint ők egy menekültet befogadtak, őket is legyilkolják vagy
803 1| Lacinak ez elég arra, hogy önt befogassa.~– Engemet? Minden alapos
804 2| kerülgetett ágyútelep lovait befogja s tovanyargal, egy dombon
805 1| faragva s arannyal gazdagon befoglalva egyike lehetett a múzeumi
806 14| hogy fegyvere földdel van befojtva. Csatában a magyar nemigen
807 8| néped nagyságát, hatalmát, befolyását, előnyeit, csak hogy uratlan
808 8| álljon elő.~Egy fiatal befont hajú oláh lépett elő, kissé
809 11| fekete haja, mely soha befonva nem volt s térdein alul
810 10| fegyverben álltak, állig begombolkozva, mint a fegyelem rende hozza
811 6| visszatérjen. Lassanként begyöpösödik majd az út, s az utasok
812 5| napvilág beéri. Télen a szél behordja hóval. A nyílás alig több,
813 7| jegenyefákkal benőtt buckák, miket behordott a sívó homok, néhol egy-egy
814 1| jöttek és mentek. A hófuvat behordta nyomaikat. Sehol őrtűz,
815 5| vezérnek.~Nemsokára azt is behozzák, aki megsebesíté. Az már
816 7| érte.~Az nem sírt többé. Behunyta szemeit, egy szót sem szólt.
817 8| annak ismeretlen betűkkel beírt fekete lapjára.~A lárma
818 10| márványtábla állt sűrűen beírva latin betűkkel, s nem kevéssé
819 10| megfarmatringolnának, azt hinnék, hogy beittam.~– Jól van, adasd vissza
820 1| már fenn ült, még egyszer beizent, hogy hívják ki már azt
821 6| városnak kapujába, éppen a bejárás elé, hogy aki be akar jőni,
822 1| mellyel házamhoz ki- s bejárt, valamint saját elismerése
823 5| ijedtemben oly hirtelen bejártam.~A vezér várakozásteljesen
824 5| hogy bejöhet, aki akar.~A bejelentett nő belépett a szobába.~Fekete
825 5| aludt mindig, s inte, hogy bejöhet, aki akar.~A bejelentett
826 6| vendégeket, s ha erővel akarnak bejönni, akkor jaj nekünk. Minden
827 8| A decurio fél óra múlva bejött. Látta, hogy a gyermek alszik.
828 7| megkérdeni, mikor a kapun bejöttél, hogy mi ünnep van ma; most
829 6| mint egy sírral, éppen a bejövők útjában?~A lovagok csapatja
830 4| Nyisd ki az ablakot, hagyd bejőni a szellőt, mely lelkemet
831 6| rettegésben vala.”~„Mihelyt bejutott a hírmondó a városba, megzendüle
832 6| van köztünk és köztetek. Béke nekünk csak a halál. Szomorúság
833 1| közbocsánatot, ha ezentúl békében maradnak.~A békülés legszebb
834 12| kezét halálos ellenének a békekötésre, midőn a kis szürke ember
835 1| mondanom, hogy azokat saját békekövetünk undorral utasítá vissza.~
836 9| kérni az ostromlóktól, hogy békén lakhatnók el a tisztelt
837 1| majoritásban maradandott a békepárt, de másnap és harmadnap
838 1| összeesküvőt, vele az egész békepártot, Kazinczyt, a Zeykeket,
839 11| kilátás a győzelemre, a békére, a boldogságra a hazában.~
840 5| Selmecen volt, körös-körül bekerítve egész seregével.~Négyfelől
841 1| mindenütt sarcot vetett a békés falvakra. Tudta, hogy az
842 15| divaton kívüli tárgy volt a békesség.~A Nagypipában szörnyen
843 7| édes cselédjeim, legyetek békességben, ne szóljatok senkinek,
844 10| Ittak a háborúért, ittak a békességért, királyért, vezérekért,
845 1| csatatéren.~Aki látott már békességesen mulató társaságot, melynek
846 7| szép fehér arcot földdel bekeverni, lombokat tépett le a közel
847 8| azt. Szóljatok hozzájok békítőleg, ígérjetek nekik bort, vezessétek
848 1| Ellene is becsüli a hőst. Bekötik sebeit, ápolják, mondják
849 14| szorítá.~– Hozd ide sebedet, bekötöm, hadd gyógyuljon meg – szólt
850 15| az ember zsebkendőjével bekötötte a száját, úgy defilírozott
851 11| Három nap óta nem volt újra bekötve a vezér sebe, féleszméletlenül
852 1| azoknak közvetlenül másnap bekövetkezniök, azt mi nem akarjuk feszegetni,
853 4| szomorúan, levéltelenül.~Itt bekopogtat az ablakon, s azután rekedt,
854 1| hogy a magyar kormány a békülni kész románok lefegyverzésével
855 11| mi lesz e harcnak vége. Beláthatlan nyomor az egész hazára,
856 8| Fölséges táj! A hegytetőről belátni tiszta időben Magyarországba
857 7| borzadva néztek a messziről belátszó kettős toronyra, most elégülten
858 2| Vörös tűzszemei messzire belátszottak a vak éjszakában, kéménye
859 14| néznie, ki nem akarta, hogy belebolonduljon.~Sorba járt és töltötte
860 4| mind szerelmesek lesznek beléd, aranyoshajú szép Lóra leányom! –
861 4| a kutyákkal, kis öcsémet beledobták a tűzbe, sok ember elveszett,
862 5| vettem észre; milyen könnyen beleeshettem volna.~Ismét odább egy patak
863 13| tartalmával együtt szerencsésen belefordította az árokba, s most azután
864 1| nagyon derék, mit kellene beleírni?~– Ne törd rajta a fejedet.
865 13| vad ismeretlent, hogy úgy belekapaszkodik a mentéjébe.~– De miért
866 8| Imre, melyre kettő rögtön belekapaszkodott a lova zablájába, a többi
867 1| mikor hozzájuthattam, én is belekötöttem a miniszterbe.~– Hát neked
868 9| réstörő ágyú látszik, szinte belelátni, úgy ide van fordítva; túlnan
869 7| sikoltásokat.~Tán egy szekér belemaradt az ingoványba, s a rajta
870 1| méltatná, elővette tárcáját s belenyúlt.~– Ah, vagy már el is készítetted,
871 7| vert, néha valamennyien beleordítottak az énekbe, hogy messze hangzott
872 8| Hallod e zajt? – kérdé belépő öccse, kinek arca lángolt.
873 5| ki nyers hangon kérdé a belépőtől, hogy mit akar.~– Én e ház
874 10| kísérők néhányai elülmenve, beléptek a kápolnába.~Szűk, sötét
875 12| kérdést intézni, mely annak beléptekor már száján lebegett.~– Hozott-e
876 5| szanaszét futottak, magam beleszaladtam a bányatorkolatba. Néhány
877 1| De hátha a táblabírák beleszólnak.~– Letorkolom őket. Ich
878 1| másnak nem.~A miniszter beletekinte a fiókjába, s azzal felordíta
879 2| csatamezőét. Az ijedtebbek pedig beleugrálnak az útjokat álló folyamba…
880 2| sarkantyúba kapva lovát, beleugratott a tajtékot verő vízbe, utána
881 4| halottjának síremlékké szánta, belevésve annak egyszerű névfeliratát
882 1| állásunkat.~– Az igaz. Nagyon belevesztettünk volna. Azóta kétmilliónál
883 7| alatt, egy város határán belöl, kiket vérség, rokonság,
884 8| Ne hidd, hogy harag szól belőlem… félek tőled… irtózva tekintek
885 1| visszavonulni kezdék, midőn a belőli konferenciából ilyen töredékhangok
886 1| professzorok váltak volna belőlök.~– Pah, pah! Félnek, és
887 1| hogy valamit el lehetne belőlük titkolni.~E galád megrohanásra,
888 7| láthatjátok őt meg. Éjjel belopózik elárkolt falvaitokba, s
889 8| gondatlanul nyitva hagyott, s azon belopózva, már a ház belsejében voltak,
890 10| sötét kis üreg volt annak belseje. A falakat pókháló lepte
891 5| kétfelé vált az, s üreges belsejéből egy csomó kerekre vágott
892 1| részeg gazember futárt onnan belülről, mert ő nem vár egy percig
893 13| egy-egy nemes atyafinak belyukasztották a fejét, három hétig módja
894 6| erőt arra, hogy a városba bemenjen, mint ez meg volt neki hagyva.~–
895 1| hölgynek. Ezzel kell Pestre bemennem minden héten egyszer.~–
896 7| értek a város végén, oda bement a szegénylegény, intve Györgynek,
897 11| széthányt oltár roppant bemohodzott kődarabjait, – míg az ősz
898 13| cívilkaputban, s minden bemutatás nélkül megrántja a tábornok
899 1| újra meghajtom magamat, s bemutatom előtte mint ez s ez őrnagy
900 1| felkapta ezt a viccet s bemutatott a közönségnek, mint azt
901 7| csodás aggodalommal eltelve, benéz kémlő szemekkel, s egy csoport
902 8| a ház hátuljára kerülve, benéze az ablakon.~Ott ült a kisleány
903 8| S hogy mertél ablakomon benézni? nem megtiltottam-e? Térdepelj
904 6| otthagyta ellensége szívében bennetörve, de nem volt ereje szólni,
905 7| csenevészett jegenyefákkal benőtt buckák, miket behordott
906 5| aknatorkolat.~Az elvadult bokrok benőtték nyílását, a zöld fű elsarjadzott
907 8| sűrű vad erdővel vannak benőve, mely éppen most kezdi tavaszi
908 9| Maga a tábornok is csendes benső megelégedéssel nézte áldozatját,
909 5| valaki ablaka alatt, az ajtót benyitják s a hívott hadnagy belép
910 1| volt a miniszter úrnál. Benyitottam az előszobájába, aholott
911 8| sarkából, s az ostromló tömeg beomlott a résen, rárohanva a legyilkolt
912 3| bőrzsákkal, amibe mindent bepakolhat, amit megkíván, és késekkel,
913 6| földön, – a Kaukázus vad bércei mögött, – az elvált testvérek
914 4| fölkereste az oláhot havas bérceiben, rárontott a szerbre árkos
915 7| fekszik, ez a folyam már az ő bérceiből ered. Ott leszálltak lovaikat
916 4| nap volt. Erdély határának bércein felhők gyülekeztek, fekete
917 8| a falu felett egy kiálló bércen van épülve egy kis sziklai
918 7| elhagyott szerető, előtte a haza bérchatára, epedve vár reá mind a kettő.
919 4| csapatjaitól fehérlik a bércoldal, a föld reszket dübörgéseik
920 11| magas, meredek volkán alakú bércre fölépítve.~A várúr nevét
921 1| felelgettek egymásnak egyik berekből a másikba.~És e hózivataros
922 1| Lázító cikkeket íratott bérenclapjaiban saját szanszkrit nyelvén
923 1| városból. Ha ez sem segít, berendelem Hetvenit az ő gerilláival
924 8| testvérével, ki észrevéve a berohanást, felhagyott a kapu védelmével,
925 8| oláhok! – ordítja remegve egy berohanó lovász, ki a rémítő zajra
926 1| azt előmbe számlálja, én beseprem, s akkor újra meghajtom
927 4| szárnyaira veszi; hagyd besütni a holdsugárt, mely ezüst
928 8| melynek egyetlen ablakán besütött a reggeli nap.~Ágya, melyben
929 3| ahová én a két jövevényt beszállásoltam, mégpedig az ágy fenekére,
930 1| feltörött ládák neki fognak beszámíttatni.~A miniszter úr tovább is
931 7| huszárok mulatozni szoktak, ott beszédbe elegyedett velök, szavai
932 7| benn nem hangzott az Isten beszéde, nem szóltak az orgona sípjai –
933 8| homlok és azok a nagy sötét, beszédes kék szemek a sűrű, erős
934 7| ki a pusztákra.~Útközben beszédessé vált az öreg szegénylegény,
935 3| hall.~Igen, olyan fennhangú beszédhez van szokva, amilyenen az
936 12| most magyarul beszél.~A beszédnek voltak igen érzékeny helyei.
937 1| öltözött gyalogsorok, hallgató, beszédtelen nép. Dübörgő ágyúk, ágyússzekerek,
938 9| óriási pálmajegenyék soraival beszegve, miknek túlsó végén, ha
939 7| sípjai – vad, férfihang beszéle nagy kegyetlenül szörnyen
940 5| egyes rövid szavakból állt beszélgetésök.~Egy hegykanyarulatnál megállt
941 2| meleg szobáikba, mulatnak, beszélgetnek, kártyáznak, éjfélig eltelik
942 5| elkezdett a granátosokkal beszélgetni, mind a három lengyel volt –
943 5| ültek egyedül, s halkan beszélgettek egymással.~Az őrnagy jegyzeteket
944 3| előttem, s nem várva, hogy én beszéljek hozzá, monda:~– Szép kisasszony,
945 9| asztal alatt, hogy lassabban beszéljenek, míg ő maga oly óvatossággal
946 5| kezeit fölemelte, s mintha beszélne látatlan églakókkal, rebegé:~–
947 7| néztek egymásra, mutatták a beszélőnek a hordó fenekére írt szavakat.~–
948 7| arcul köpte e szóra a hozzá beszélőt.~– Hah! ember – ordíta fel
949 14| visszaűzzük.~– Nem tudod, mit beszélsz. A vörössipkások vele vannak.~–
950 8| földtúráshoz, s remegve beszélte el, mint temették oda mind
951 14| meghal. Ilyen nép az.~– Miért beszélted ezt nekünk? Tán hogy féljünk
952 5| otthon, és az emberek azt beszélték, hogy mint kém a magyarok
953 5| elmondott neki.~– Valót beszéltem-e? – kérdé triumfáló arccal
954 4| azután rekedt, tompa hangon beszól a ház gazdájához.~– Áron
955 8| az öreg atyafi, ahhoz is beszólt, attól is elbúcsúzék. A
956 2| úton, megrakva málhákkal, betakargatott nőkkel, gyermekekkel és
957 1| egyhirtelen, bár azt már hetek óta betanulá, de a lengyel komoly arca
958 12| friss seb csak imígy-amúgy betapasztva.~A fiatal sereg nagyrészének
959 10| roskatag koporsók voltak betaszítva, előttük egy-egy síremlék
960 3| Nálunk a cselédség is holtra betegednék, ha egy éjjel kinn hálna
961 11| ki a szegényeket ápolni, betegeket gyógyítani eljárt faluról
962 11| vezér.~Egyedül, nyomorban, betegen, távol honától.~Milyen jó
963 7| virág.~Megpróbálták az ilyen betegnek megengedni, hogy hazamehessen,
964 8| feleségedet kigyógyíttattam a nagy betegségből, tégedet a katonaságból
965 14| megengedni, hogy lábát sáncainkon betegye, visszaűzzük.~– Nem tudod,
966 7| Amiről annyiszor álmodtunk, beteljesült. Mi nem vagyunk rablók többé,
967 5| kellett neki menni, s a házába betérő özvegy ott egy csomó közkatonán
968 1| míg lovakat váltottak, betértem a vendéglőbe, midőn unatkozásaimból
969 15| egész rezignációval újra betétetni a sötétség országába.~*~
970 1| küldött igen alázatosan betette az ajtót s eltávozott.~Az
971 1| amelyiket megunta olvasni, betiltja, dikciót mond az országgyűlésen,
972 1| pedig lapban támadnak meg, betiltom lapjukat.~– Én nem mernék
973 5| Rémes ordításuk egetföldet betölt.~Küzdnek sokáig, elszántan.
974 14| fuss innen!~Jókor.~Az ajtó betöretik. Vörös fáklyafénynél dühödt
975 10| lassanként kezde engedni a betörő világnak; de bár három-négy
976 8| föl nem kelt. Zúzott fők, betörött mellcsontok, derékban elnyaklott
977 8| midőn az oláhok a kastélyba betörtek, a gyászos testvér felvitte
978 8| decurio megérkezett, s azután betolakodtak vele együtt a szobába, teletöltve
979 2| A jó özvegy házához is betoppant egy huszár, szép karcsú
980 10| betűkkel a tábornok nevének hét betűi, s a kettős kifaragott pajzson
981 4| koszorúcska sajtolva. Az írott betűk oly veresek voltak, mint
982 10| előtte, mintha nagy arany betűkben kiírva ugyanott saját nevét
983 10| s a márványon megavult betűkből képes volt leolvasni a rossz
984 7| gyermekének.~Vágta, vágta a betűket nagy szorgalommal, nagy
985 5| feltartóztattak, azonban soha egy betűnyi tanújelét nem lelték nálam
986 5| helybenhagyták, s másnap egy betűt, de csak egy gondolatot
987 2| az ismét jövőre. Estenden beülnek meleg szobáikba, mulatnak,
988 7| ember járt városról városra, beült egyenként a korcsmákba,
989 8| gesztenyefákkal van itt beültetve, udvarán szeszélyes alakú
990 8| oláhok az ablakon kezdenek beugrálni, leküzdve a csekély ellentállást,
991 8| lerombolni, egy közülök beugrott a már tört résen, Simon
992 1| darabokra tépték, s a gerillákat beűzték a városba.~Ha katona lett
993 10| lovát sarkantyúba kapva, bevágtatott szállására, szótlanul, kedvetlenül.~
994 8| támadó fejére, a sisak félig bevágva lehullott arról, de kardja
995 1| servabiles.” Mint a miniszter úr bevallá.~*~Útban voltam. Karcagon,
996 6| elvisszük temetni. Sírjánál bevárjuk a nem szeretett vendégeket,
997 5| vesztőhelyen kell életetét bevégeznie.~– Szegény asszony, a fájdalom
998 8| tekintettel bántana meg, bevégezte földi életét, s ha én honn
999 1| Szolnokon mind valamennyit bevetem a kályhába, hogy ha elfognak,
1000 3| hogy marad-e előttük vár bevétetlen.~S képzeld már most érzelmeimet,
|