11-arkos | arkot-bevet | bevev-csina | csino-elcse | elcso-eltak | eltan-fabol | facsa-feszk | feszu-gondo | gondv-harom | harsa-husza | huszf-jovah | joval-kever | keves-korul | koss-lefut | legal-magne | magos-megta | megte-negye | negyo-ossze | osven-pirul | piski-rovid | rogyi-szall | szalm-szori | szorj-tessz | test-utott | utted-vesze | veszh-zuzot
Rész
2503 14| diplomaták sem restelltek tőle eltanulni.~Amint meglátta a hadnagyot,
2504 10| előszedte mindenki, amit itt-ott eltanult belőle, s mondta méltánylandó
2505 14| kiált az, s a leányt eltaszítja magától, hogy az tántorogva
2506 8| egyszerre.~A decurio az eltávozottakra gondolt magában, s oly jólesett
2507 8| visszatérni, és még a decurio eltávozta után is ott állt térden,
2508 5| vármegyében fekvő lakhelyére, s eltávoztával senki sem bizonyíthatá be,
2509 8| De e szabadság százezrek éltébe fog kerülni.~– Nem tagadom.
2510 2| imádkoznak.~De nem kedveseik élteért, magasabb, fönségesebb eszmeért
2511 1| mulattass bennünket!~Míg éltél, nem festette le senki arcodat.
2512 2| beszélgetnek, kártyáznak, éjfélig eltelik bizalmas tréfa közt az idő,
2513 7| ablakához csodás aggodalommal eltelve, benéz kémlő szemekkel,
2514 8| rá, köszönettel teszem le éltemet az úr kezeibe. Az égen a
2515 10| rózsa, ma már halott és eltemetik.~– Hogy hívják?~– B**i Emma.
2516 4| órája kong. Én meghalok. Te eltemetsz.~De nem maradok soká sem
2517 7| azt hittem, hogy végképp eltemette; múlt télen, hogy Szeged
2518 4| locsolgatni a sírt, hol eltemetve fekszik egyetlen leánya,
2519 7| lassanként szájról szájra kelve elterjedtek az egész víg körben, s az
2520 10| fényében, tengerré vált folyam elterült árjában, láttunk csatatérre
2521 8| száznál több hevert holtan elterülve udvaron, ajtók, ablakok
2522 6| harmincezer férfi vesztette el éltét.~– Miért nem lehetek én
2523 12| sohasem mert ráülni, hanem eltette szépen.~Ez mind egy napon
2524 4| melyre írt, megtakarítva, eltéve.~Volt e könyvek között egy
2525 7| kapitány üldöző rohamától eltikkadtan megáll az arcvonal előtt,
2526 4| ajkakon, mely azoknak már éltökben tulajdona volt, az arc éppoly
2527 5| önnek csak a pálcát kellene eltörni feje fölött, s csak azt
2528 6| ami mondva volt, kapuit eltorlaszolta, vizet és olajat forralt,
2529 4| Ezernyolcszáznegyvennyolcadik év december havát éltük. A nap véresen áldozott
2530 14| küzdőknek, s míg a férfiak éltüket veték oda áldozatul, ők
2531 1| megvizsgált holmiken kétségtelen eltulajdonítás nyomai látszanak!~Az emberek
2532 13| látta az utósó dragonyost eltűnni az ákászfák között, s sarkantyúba
2533 10| megnyílt, a kőcsigalépcsőkön eltűntek a fáklyák, s a föld alatti
2534 1| kifejezést négyszemközt bizton eltűrte volna a miniszter, de a
2535 10| azokkal a kísérők néhányai elülmenve, beléptek a kápolnába.~Szűk,
2536 2| lesz. Holnap megtudjuk, élünk-e vagy halunk. Ezeren fognak
2537 1| Mondd meg nekik, hogy ha eluntak állni, hát leülhetnek!~Ezzel
2538 9| kedélyek, a bor belső világa elűzé a józan félelem borúját.
2539 7| kezdett lenni e búsongás, ez elvadulása a közkatonáknak, kiknek
2540 6| nézett egyszer sem vissza, elvadultan a puszta erdőkbe eltévedt,
2541 2| miután a derékseregtől elvágatott, a túlnan érkező új huszárezred
2542 2| a Tisza közepéig jutott, elvagdalták azt kardjaikkal.~A kompot
2543 2| Megsokalltak bennünket s elvágták a kompkötelet, ahogy feleúton
2544 4| öreg köszönté a hirtelen elvágtatót.~– Jó estét, földi!~– Jó
2545 8| legyilkolt tetemére, s fejszével elvágva annak ősz véres fejét.~Fenn
2546 6| vad bércei mögött, – az elvált testvérek sohasem hallottak
2547 13| egész arca csodálatosan elváltozott. Valami mondhatlan édes
2548 7| összeaprították, azután elvánszorogtak jobbra s balra a sáncok
2549 1| oly nevezetes volt.~Némán, elvarázsolva bámult a két férfi a kincsre,
2550 8| kastélyod védelmére. Ott elvárlak s megharcolok veled; ha
2551 3| csatába keveredik. Jobb volt elvárni itt együtt a harc kimenetelét.~
2552 1| legjobban szidták, mocskolták elvbarátai, kik mindent elkövettek,
2553 1| mondd frissen. Három szóval elvégezd.~– Nem is lesz hosszabb.
2554 12| huszárhoz, midőn az beszédét elvégezé, megrázta forróan annak
2555 7| ábrándozni nem. Én azoknak elveiből, kik a forradalmakat képezik,
2556 1| Ah, barátom, nekem nem elvem a párbaj, ezt már kimondtam
2557 6| benne. Nincs tőlünk mit elvennetek. Pihenni sem jöhettek ide.
2558 1| tömegbe rohant. Még egyszer elverte őket ágyúiról, tért hagytak
2559 8| legnagyobb csapás, hogy te elvérzesz, azt mondanám fejemet meghajtva:
2560 8| mondta nektek, hogy mindent elvessetek, ami van, reményben azért,
2561 4| hogy víni fog, és ha veszt, elvész maga is, s várta nyugodtan,
2562 14| nem árulod haláluk jöttét, elveszed fegyvereiket, s el hagyod
2563 6| megfagyott ajkán.~– Szólj, elveszett-e a csata?~A fiú némán inte
2564 5| mikor már azt mindenki elveszettnek hitte.~Szerencsecsillaga
2565 8| neki, mert akkor bizalmát elveszítem. Semmit sem akadályozhatok
2566 11| megszánta a népet, mely így elveszne a kettős harc között, s
2567 5| kell adnod magadat, vagy elveszned seregestül. Három egész
2568 10| kinyeri, amit a tizenegyediken elveszt.~Lassanként mindig több-több
2569 13| csatát fogadott el és azt elveszté.~E csata elfogadásával és
2570 5| megszaggatott szavakban. – Elvesztél… Hónapokon át éjjel-nappal
2571 8| szép fiatal volt, mikor elvesztém – sóhajta a gyászos nő,
2572 1| világrész tanulta kimondani?~Elvesztetek, gyászos, nyomorú halállal,
2573 5| hogy ott sereged felét elvesztheted, mégsem juthatsz keresztül,
2574 5| hogy ott seregének felét is elvesztheti, ha ki akar törni.~– Önök
2575 8| halál”.~– Az meglehet. Elveszthetjük magunkra nézve e hazát,
2576 1| leülhetett az ember kártyázni, elveszthette az utolsó garasát, másnap
2577 5| leszivárogtatja; ezen jogaikat azonban elvesztik, ha egy más akna még náluknál
2578 4| menyasszonya, mind, mind elveszve, meghalva.~Elmúlt az égen,
2579 1| hogy a pénzt Laci fiókjából elvéve, azt, mihelyt lehet, neki
2580 7| erről ráismerhetsz. Az majd elvezet hozzám, csak e pisztolyt
2581 3| akarat mellett sem képes azon élvezetben részesülhetni, hogy kegyeddel
2582 3| Jőjenek utánam – mondám, s elvezettem őket legszebbik szobánkba,
2583 13| közelebbről megismerni, es elvezetteté magát hozzá.~Halvány lámpa
2584 3| hirtelen magukkal elragadják s elvigyék Törökországba.~– Ah, mama!
2585 10| golyóbis, mint azt.~– Jól van, elviheted.~A huszár még mindig látszott
2586 6| hogy tán a fuvallat is elvihetné, mint a repülő virágmagvat.~
2587 1| volt valami elszakasztható, elvihető. Az aranyláncokról letépettek
2588 2| mezőn, ott rám találsz, elvihetsz – felelt a huszár szomorúan,
2589 6| meghúzod, mi akkor a halottat elvisszük temetni. Sírjánál bevárjuk
2590 4| megszűnök élni, őket is elviszem magammal, a szép, barnafürtű,
2591 2| menyasszonyodnak, hogy ma elviszlek neki.~– Majd, ha vége lesz
2592 8| láttára, együtt énvelem; elvitázhatlanul.~– De hát mondjad, miképpen –
2593 5| ember, ő felkereste volna. Elvitette magát a kijelölt állomásig,
2594 1| magáról, hogy az ön pénzét elvitte.~– Igen jól van. S azzal
2595 4| városból, ki a temetőig, elvivé sírhalmához. Ott megállt
2596 1| csupán elismerned, hogy elvivéd.~– De nem vittem el – kiálta
2597 1| hogy kétszáz forintját elvivém, s fenyeget, hogy megbecstelenít,
2598 8| a méla éjszakákon messze elvöröslő izzó tűz fénye kimutatja
2599 7| vőlegény odalépett hozzá, elvonta reszkető kezét a zongoráról
2600 5| kerüljön, kénytelen volt oldalt elvonulni az országútról s a derék
2601 2| fegyverzett népüket az előttük elvonult sanyargatott, mindenben
2602 8| égett a ház.~Azután rajostul elvonultak onnan, zsákmánnyal rakottan,
2603 4| árnyékát a véghetetlen űrben.~Elzárt völgyben, mit minden oldalról
2604 6| sírt, keresztül az útban, elzárva vele a kijárást, bezárva
2605 1| másik tizenhatra. Minő émail! Zichy-féle mind a kettő.~–
2606 3| szőke tiszt ragadott ki az embarras-ból, igen szelíd, behízelgő
2607 1| aranynak.~– Dehogy! – ordítá az emberaprólék türelmetlenül –, magyarokban.~–
2608 7| Szerbiából, nem ismerjük emberedet, ki ördög az?~– Jól nevezted
2609 7| hogy a rácokra menj minden embereiddel, akikkel parancsolsz, s
2610 8| Miért nem hagytál megölni embereidnek?~– Mert a harc egyenlőtlen
2611 9| félni a golyótul – biztatá embereit –, aki nem fél tőle, azt
2612 7| egész zászlóalj csupa vén emberekből, egy sincs negyven éven
2613 1| aludt, mint illik rendes emberekhez.~A hat közül kettő rettenetesen
2614 10| szerencsét, csak szegény embereknek.~– Upre vén szibilla, vagy
2615 1| hírlapba azon alávaló könnyelmű emberekről, kik a haza ily szomorú
2616 8| nincs mit veszteni, néhány emberélet legfellebb, és az igen olcsó.
2617 1| nagy zajt ütök, hogy az én emberem megszökött és engem meglopott.
2618 4| nagyság, annyi ragyogvány, az embererőt meghaladó tettek vakmerő
2619 9| volna a parancsnok a maga emberét, az – dicsőség ide, dicsőség
2620 8| azután két végénél fogva emberfeletti erővel felemelé azt, mint
2621 4| lángjai előtt, mintha egy emberfölötti lény harcolna hadseregek
2622 4| megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk,
2623 2| védelmére, s küzdve az utolsó emberig, az utolsó leheletig, vitézül
2624 1| nevete föl a kis nyápic emberke az asztalszegleten, akiről
2625 6| eget ostromló csatába. Az emberkiáltást túlharsogja a vihar tombolása.~
2626 5| A nyílás alig több, mint embermagasságnyi, oldalai harántékosak, mint
2627 5| egy helyen sem maradt, egy embernél többel soha sem beszélt,
2628 10| égő nap kettős udvarában, emberölő hőség égő sugáraiban. Az
2629 5| özvegy útban volt azzal az emberrel, ki férjét megölte, a magyar
2630 5| ketten csak teszünk egy emberszámot.~– Parbleu! Kegyednek, madame,
2631 4| a szuronyok csengnek, az embervér folyik.~Hol vagy, aranyhajú
2632 2| munkájára, s hogy e nehéz munka embervérontás volt.~A vén huszár itatja
2633 14| büszkeség lángjával arcán emelé fel azt magasra, míg jobbját
2634 8| s pllanatok múlva fejét emelék föl, saját kardjára szúrva.
2635 9| adott, egy szép főutcád emeletes épületekkel, nagy megyeházad,
2636 1| magukat, hogy a második emeletről az ablakon fejtetőre le
2637 8| legyen hozzám, s népemet emelje fel; míg te megosztanád
2638 7| zászlója, válassz, melyiket emeljem fel?~*~Korán reggel, mikor
2639 4| elkezde olvasni azon helyen:~„Emeljetek zászlót a magas hegyen.
2640 7| és zokogott keservesen.~– Emeljétek föl hát – szólt Basilisk –,
2641 1| Menjünk a csatamezőre.~Emelkedjél föl, lélek, rázd le az undort
2642 1| mint megőszült óriások, emelkednek szerte hóval fedett ormok;
2643 7| meghalt, György félkönyökére emelkedve nézte, mint öldösik le a
2644 4| növekedő, mintha tűzlélek emelné fel izzó árnyékát a véghetetlen
2645 15| szokás nyilvánságosan poharat emelni.~– De hát én nem tudom,
2646 8| decurio pedig a hintóba emelteté az alélt szüzet, s azt a
2647 7| utat nyitó tömeg közt az emelvényig vitték a jövevényt s felállíták
2648 7| György.~– Hah! Fel! fel az emelvényre vele – kiáltának akik hallák
2649 7| gyülekezett össze, s közepén egy emelvényről népszónok beszélt betanult
2650 6| énekelni, míg a láng meg nem emészt: „szolgáidnak testek, akik
2651 8| fegyvert elássák a földbe, nem emészti azt meg a rozsda.~– Nem
2652 2| hogy ne lássák azoknak emésztő tüzelését. Egy golyó tizenegyet
2653 1| köveket szedjük ki belőle.~– Emitt néhány nagybecsű gyűrű.~–
2654 8| kiknek neveit most a világ emlegeti, pár év múlva tán egy sem
2655 4| ki ne hallotta volna őket emlegetni?~Kérdezz meg a Székelyföldön
2656 6| nyelvök, mind valami eltévedt emlék a rég-rég múlt időkből, –
2657 14| nem bocsátá, s a múlt üdv emléke jogot adott neki az új örömökre.~
2658 9| képeket vágtak hozzá, annak emlékében, hogy a tréfapohárban a
2659 1| midőn az oltár papjait hozom emlékedbe, kiknek kezei közt elvesztek
2660 4| mint véren vásárolt gyász emlékei.~Csak egy talpalatnyi föld
2661 7| ősi kunyhók helyén, kínzó emlékek a múlt boldogság helyett.
2662 11| várúr nevét rég kitörölte az emlékekből az idő, de vára még most
2663 8| kérdé Imre, kábultan keresve emléket a múlt éj eseményeiből.~–
2664 4| Éjjelei, nappalai leánya emlékével teltek le, mindenkinek róla
2665 1| szekrényéből pénzt lopott el.~– Emlékezem.~– A pénz kétszáz pengő
2666 8| csak képzelet, hogy azon emlékezet, amely előttem ébrenlétemben
2667 1| nem származhatott soha! De emlékezetünk még nagyon élénk, s amik
2668 14| leány? Mi volt e leány?~Emlékeztek-e azon időkre, mikor a patriotizmus
2669 6| felkötésének módja, mind oly emlékeztető valami ismerős tárgyra,
2670 10| szükség megváltoztatni az emlékkövön, nekem is jó leend.~*~Másnap
2671 8| Bántottunk mi titeket valaha? Emlékszel-e rá, mennyi jót tettem veled,
2672 4| ősi harcszereknek, s mely emléktelen időkből elmaradva a helység
2673 6| Éltünk gyászban, meghalunk emléktelenül, mint illik özvegyekhez,
2674 8| sietend.~– Fogadd el paripámat emlékül – szólt az ifjú a decurióhoz.~–
2675 8| Mert tégedet fog keresni.~– Említe tán előtted.~– Mikor félholtan
2676 8| mutasd meg e pazsurát s említsd nevemet, ha kérdenek, az
2677 9| tegnap méltóztatott általam említtetni hallani?~– Úgy? Helyesen.
2678 5| szerelmes lettél bele?…~– Az ő énbelém. Hízelgéseivel halmoza el,
2679 4| nem hagyom el azokat, akik énbennem bíznak.”~A szellem tovább
2680 1| leesik.~– Az egész világ enchantírozva van általad, csak ne csinálj
2681 7| valamennyien beleordítottak az énekbe, hogy messze hangzott a
2682 8| munkáról hazajövő leányok éneke, csak kicsukott, gazdátlan
2683 7| fájdalmas dalok, harci énekek, mikre különös, megfoghatlan
2684 14| pengetve ábrándos csatadalt énekelt a hallgató csoportnak.~*~
2685 9| ismerősebb nótákat együtt énekelte a trombitákkal; úgy tetszék,
2686 10| elhalad előtte.~Jöttek az énekesek, nyújtott hangon szomorú
2687 10| hozzá a síró, melankolikus énekhangok, annál kedvetlenebbül érzé
2688 7| alkalmazva, mely halotti énekhez hasonlít, minden vers végén
2689 6| harczenével közelítnek, bús méla énekkel ezek, amazok lobogó zászlókkal,
2690 14| handzsárok villogtak az éneklők kezeiben, a vörös bor lángolt
2691 4| helyen. Áron olvasá:~„Te jősz énellenem dárdával, fegyverekkel,
2692 5| meg, nem a dicsőségért, énértem kell neki meghalni, nem
2693 3| következőre – vitatá tovább az engagement-t a szép kapitány s odaült
2694 1| vannak.~– Én parancsolok, ön engedelmeskedik! Addig is hozzon ide két
2695 3| ez a katonanép! Hogy tud engedelmeskedni minden ellenvetés nélkül!
2696 2| volt, valaki a császáriak engedelmével ment át rajta, kiknek egy
2697 8| kártyázni fogunk rá.~– Azt nem engedem. Akik ravaszabbak, megcsalhatják
2698 5| hadnagy, kiben a főtiszt egy engedetlen alattvalót, s ami több,
2699 5| van, talán megölte volna. Engedetlenség parancsai iránt, szövetkezés,
2700 8| az is Bárdy, s mert nem engedheté, hogy ki e nevet viseli,
2701 9| megpirongatott érte, hogy miért engedik a várost lövetni, ostromoltatni
2702 8| végződni, nem így.~– Ó, engedj őhozzá mennem, ha tudod,
2703 5| idehozattam, de a kötelesség…~– Engedje meg ön, engem ön nem hozatott,
2704 7| átkozott vagyonomból, csak azt engedjék meg, hogy éltem további
2705 1| sírba. És imádj istent: hogy engedjen meghalnod, és ne hozza el
2706 3| számukra.~– Ah, azt meg nem engedjük, majd el tudjuk azt mi rendezni
2707 15| császári hadsereg! éljen az engedményezett alkotmány! Éljen az egy
2708 2| összeütközésnél készakarva nagy előnyt engedtek nekik.~Ez így folyt egész
2709 9| alig nagyobb, hogy miért engedték meg az ostromlóknak, hogy
2710 7| megbocsátotta bűneinket. Meg van engedve nekünk, hogy jóvátehetjük
2711 8| szobában fel s alá.~– Hiába az engesztelés, hiába a védelem, vesztünk
2712 6| látszék mutatni, hogy békét, engesztelést hozott a városnak. Az asszony
2713 8| pincébe. Adjatok nekik pénzt, engeszteljétek ki. Öcsém, Tamás! Szólj
2714 6| halála után. Amen!~A cserkesz engesztelő arccal szólt ismeretlen
2715 1| Megállítottam. Hallani sem akart engesztelődésről. Azt mondja, visszamegy
2716 1| hozzá, mennyi idő alatt enne meg egy nyolcvanezer főből
2717 4| halál órája kong.~Készíttess énnekem ércszobrot sírom fejéhez,
2718 14| tűzhöz közeledve –, adjatok ennem, mert reggel óta éhezem.~–
2719 8| sikongatva. Akkor tanult enni és beszélni. A család találgatta,
2720 4| csontjaimat.~Távozzál el éntőlem, Uram, és hagyj meghalnom.~
2721 8| én szemem láttára, együtt énvelem; elvitázhatlanul.~– De hát
2722 8| testvértől.~– Eredj, húgom, az enyéimhez – szólt József a gyászos
2723 2| arcaik, mosolygó szemekkel, enyelgő, hízelgő beszéddel az egyik;
2724 10| hadfiakra. Mindenki csak az enyészet királya előtt hajtá meg
2725 10| megismer. Az Isten előtt is az enyim az. Az ütközetben is inkább
2726 5| fájdalmaidról, most hagyj magamra az enyimekkel, én kevésbé szeretek azokról
2727 14| a ti arcotokon, mint az enyimen? S marad hely a szégyen
2728 7| nézzétek, mivé tették az enyimet!~Ekkor felemelte karjain
2729 7| előtte a haza bérchatára, epedve vár reá mind a kettő. Mögötte
2730 8| sírok, melyekre házakat építe, megnyíljanak, s ismét csatatér
2731 7| tűzzel és fegyverrel.~– Házat építek számodra ellenség-fejekből,
2732 7| jószágát, templomot akartam építeni átkozott vagyonomból, csak
2733 10| fogná, megtudni a kápolna építésének eredetét, s annak nevét,
2734 10| megfeketült falai és a sajátságos építési modor bizonyítják, hogy
2735 8| ámítjátok magatokat, hogy újat építetek, midőn lerontjátok a régit.
2736 9| az utcák üresek, a házak építetlenek, a nép elszegényült.~Most
2737 2| császáriak által tutajokra épített híd. A nagy dobogóhidat
2738 10| bizonyítják, hogy az a pallér, aki építette, nem e században született.~
2739 7| valamelyik utcában egy nagy házat építettek, ott a napszámosok között
2740 1| rajtam száradt a „dupla” epitheton.~– Nagyon jó – mondá rá
2741 9| hidegvérű képpel.~Egy rövidke epizód okozott csak némi intermezzót
2742 9| különös isteni gondviselés épkézláb lesegíté, szétnyúlt a földön,
2743 4| éltökben tulajdona volt, az arc éppoly liliomfehér a halálban,
2744 5| este Komárom egyik leégett épületében víg zeneszó mellett táncoltak
2745 2| pályaudvar, citadellaszerű erős épületeivel, melynek ágyúi az egész
2746 9| egy szép főutcád emeletes épületekkel, nagy megyeházad, mely három
2747 8| felett egy kiálló bércen van épülve egy kis sziklai lak, nagy
2748 5| találni, ezek az úgynevezett Erbschachtok, melyeknek azon jogaik vannak,
2749 4| őrzi.~A te sírod lesz az, érc leánya az agg Áronnak. Jön
2750 4| buzgalommal csókolá meg az ércbe vésett nevet, s reszketve
2751 4| sírom fejéhez, nehéz szilárd ércből, négy szegletéhez négy gyászfenyőfát
2752 4| fegyvertől csillogó hadi sorok az érccsoda okádott lángjai előtt, mintha
2753 5| s vontatták fel a nyers ércek köveit nagy kemény bőrökben.~
2754 9| tüzet, s a torony roppant ércfedele aranyos gombjával még maig
2755 6| vérontó angyalául a halálnak, érchangon hirdetve halálos ellenállást
2756 4| kiokádott tüzet, melyet az érckígyó torkából kilövellt, látta
2757 4| hozzá: „Szép menyasszony, ércleany, ha meghalunk, állj helyt
2758 4| Az ércleány~Írjunk mitológiát.~Írjuk
2759 4| ifjú hadvezér, ősz ágyús, ércmenyasszony és elmúlt dicsőség!~
2760 6| toronyból a te harangod ércszavait, s új erő fog szállni kebleinkbe.
2761 5| meg száz ölnyire a föld érctermő gyomrába, a malom korongja,
2762 8| támad, gyaníttatja alatta az érczúzó malmot.~Mindig messzebb
2763 8| A hámorok pörölye s az érczúzók kallói hallgattak mindenütt.~
2764 5| asszony nemcsak szíve, de érdekei ügyének is meg van nyerve;
2765 5| őt a tárgy tovább nem is érdekelné.~Ha vádolta volna az embert
2766 10| hogy a tábornok urat tán érdekelni fogná, megtudni a kápolna
2767 4| hallatszott az asszonysírás, egész Erdélyben nem volt egy férfiszív.
2768 1| meghúzódva, lenézve mindenkitől érdemeik szerint. Hátraültek szegények
2769 2| nyerjen meg, annak maradandó érdemeket is kell szereznie, mikről
2770 8| az egyúttal meg is fogja érdemelni.~– Nem bánom! – kiáltának
2771 8| sem hiányzik.~– Mindnyájan érdemesnek tartjátok-e magatokat a
2772 1| hadseregnek! Idegen tartományokban érdemjel-fosztottan bűnhődtök nem önbűnötökért.~
2773 14| ifjú szíve fölé a vitézség érdemjelét, piros szalagon az ezüst
2774 2| könnyezve simult vőlegénye érdemjellel díszített mellére, a másik
2775 12| magának feltűzni az igénytelen érdemjelt. Azonban minden érzékenyültében,
2776 2| vőlegénynek, diadallal, érdemrendekkel, koszorúkkal fog megjönni
2777 7| mindég beljebb tévedt az erdőbe, az éj ott lepte – ment
2778 5| elkísérlek odáig, legalább az erdőből ki.~– Ne feledje ön, hogy
2779 6| vissza, elvadultan a puszta erdőkbe eltévedt, ott levette kezét
2780 7| hallani e dalokat énekelve, erdőkben, faluk végén, néma éjszakákon,
2781 7| elébb, mindig elébb.~Vadonat erdőkön, úttalan pusztákon. keresztül,
2782 4| emelkedett tér van, két oldalról erdőktől megvédve, jóval magasabb
2783 8| házhelynek elég, a többit erdőnek hagyva.~De magasan a falu
2784 7| nép, mely eddig erdőről erdőre üldözött, koszorúkkal s
2785 7| vissza, s a nép, mely eddig erdőről erdőre üldözött, koszorúkkal
2786 4| sötét falakkal, körül vad erdőség.~A zárda mellett ágyúk állanak
2787 7| hazám, de messze vagy,~Ha az erdőt levághatnám,~A hazámat megláthatnám.”~
2788 8| tetejébe hágva, mind sűrű vad erdővel vannak benőve, mely éppen
2789 7| folyam már az ő bérceiből ered. Ott leszálltak lovaikat
2790 10| megtudni a kápolna építésének eredetét, s annak nevét, kinek hamvadó
2791 1| ellen, de az is siralmas eredménnyel végződött.~Lázító cikkeket
2792 2| vontattak elő, s minden eredmény nélkül lövették a földből
2793 8| is a múlt balgaságainak eredménye. Legyen a nép egyszer szabad,
2794 10| sírok szózatában, csaták eredményében, éreztük közel jelenlétedet…~
2795 1| s elmondva vizsgálatai eredményét, feszült várakozás közben
2796 10| túlnyomó had ellen víttak eredménytelenül.~A magyarok Istene köd oszlopában
2797 7| hangon. A vér megfagyott ereimben. Ó, átkozott! Bár most is
2798 1| lépcsőn, s ekként szörnyű erejének tanújeleit hagyva mindenütt,
2799 8| számát s ismernéd barátid erejét, ezt tettem én is, lehet
2800 8| testvére, Barnabás. Egy hírhedt erejű komor, szótalan ember, szörnyű
2801 14| tovább a csata.~A rácok erejüket terv szerint szétosztva,
2802 3| egyedül hagytam őket.~Alig érek a szobámba, midőn rettenetes
2803 2| fedezetlen, mint ahonnan erélyes támadást várni nem lehete.~
2804 9| társaság felé.~– Azonban mi is erélyesen fogjuk magunkat védeni –
2805 7| hogy valami fehér alak ereszkedik le a keskeny nyíláson s
2806 5| alá, mint bányászlegények ereszkedtek le és szálltak fel ismét
2807 7| megkapta a torkát s el nem ereszté, míg le nem tiporták a földre,
2808 8| valamennyien, s víg lárma közt ereszték odább.~Innen öreganyjához
2809 2| mint egy acélív, a szélnek eresztett lobogók a csapatok fölött.
2810 8| legyen áldva szent neve érette… Ha azt tudnám, hogy te
2811 1| ifjú, maguk a fiúk mind oly érettek, oly okosak. Tán mindnyájan
2812 8| mondatott ki e név!~A lyánka érezé, hogy ez neki több, mint
2813 8| a család egyik tagja sem érezheté magát mellőztetve, s viszont
2814 10| verőfénytől, az egész teremben érezhető volt az a nehéz nyomasztó
2815 3| ha szerelmet, gyönyört éreztem miatta az elébb, most bámulatot,
2816 1| miniszter úr szupremáciáját éreztető tónon –, hogy minő bankjegyekben.
2817 1| nyugodt pertractatio által érheted el megbukásodat?~– Azt nem
2818 2| mindkét vége a Tiszával érintkezett.~A túlsó parton fekszik
2819 10| ütközetben is inkább engem érjen a golyóbis, mint azt.~–
2820 7| öltözetben ottan állni az erkélyen. Kendőjével intett felé. „
2821 1| békülés legszebb folyamában érkezék meg Hetveni úr éhes csapatjával
2822 8| míg Kolozsvárról segély érkezhetik.~– El fogunk veszni – felelé
2823 2| kezeiknél fogva, az ottlevők az érkezőket, ezek amazokat ostromlák
2824 9| katonaüdvözléssel köszönti az érkezőt, s átszállíttatja a városba.
2825 2| várva vártjaik eddig meg nem érkeztek, azok most búsan, csüggedten
2826 11| szólítá; kérdezé, hogy nem érkeztek-e vissza a nyargoncok.~Kielégítő
2827 9| hangon válaszola:~– Az nem érne semmit, mert nem adnák meg.~–
2828 6| s arcaitok özvegy bájait érni fogja az idegen kívánó tekintete.
2829 4| s nem látszott legkisebb ernyedés arculatján, fáradság tagjain.~
2830 8| függve maradt, míg hallatlan erőködések után inaszakadtan zuhant
2831 5| szegény asszony.~– Igaz. Ha erőm lett volna, tehettem volna,
2832 7| találunk. Azért viszünk el erőnek erejével. Ha merényünk sikerül,
2833 6| erősebb. Sem fegyverünk, sem erőnk ellenállani, csak akaratunk.
2834 2| pontok csak a legnagyobb erőpazarlással, igen sok és igen nagy kaliberű
2835 3| felelék én kacagva.~Erre még erősebben megmosdatott, kis libának
2836 8| itt férfiak, a ház falai erősek, az ostromlók fegyvertelenek,
2837 10| Persze, hogy természetes – erősíté egy másik tiszt. – Sokszor
2838 5| egyedül a bánat és egy hosszú erőszakolt ránc a homlokon a két szemöld
2839 9| sáncra esett, ő is megtörte erőszakos bátorsága bilincseit, s
2840 8| könyörgött, hogy valami erőszakosságot ne tegyenek.~– Bátran viseljétek
2841 2| hely csak igen gyéren és erőtelenül van védve, úgy, hogy alig
2842 7| Arca sovány, de vonásai erőteljesek, mint szikár termetének
2843 5| visszahanyatlik, a kard kihull erőtlen kezéből.~„Ó, Hermine!” sóhajtja
2844 8| visszajöhetsz.~Az oláh érre becsapta az ajtót, s elkezde
2845 1| minket? Tolvajok vagyunk mi? Erre-amarra, szedte-vette! Köszönje
2846 10| kérdje meg, miért jőnek éppen errefelé.~A segéd visszajött, s azt
2847 8| Moldván, Oláhországon. Itt egy erszényben pénz van számotokra, mellyel
2848 4| a legöregebb férfit, nem érték, mit akar, de vágytak tenni,
2849 1| csak kis helyet és nagy értéket igényelt.~De a keresett
2850 10| jövő csatatervről kezde értekezni.~Egyszer érzi, hogy valaki
2851 4| értünk!”~A csatakígyó, mintha értené szavaikat, haragos villanással
2852 1| amit ír, mert perzsául nem értenek.~Utoljára nem volt mit tenni
2853 8| jöttömről társait előre ne értesíthesse.~Ezzel búcsút vőn társaitól,
2854 2| dandárparancsnokokat valaki értesíthette volna.~*~Holnap csata lesz.
2855 3| amit ő beszélt, azt én nem értettem. Odahozott nekem egy papiros
2856 13| Azután a távolból, alig értetve hozzá ujjai hegyét, elkezdé
2857 6| átölelte, és rebegett valami érthetetlen szókat, de ragyogó szemeiből
2858 2| védve, úgy, hogy alig volt érthető, miért nem próbálnak derék
2859 12| nem tudok, s egy szót sem érthettem belőle; kérem önt, fordítsa
2860 1| kompániát ez a tréfát nem értő publikum meg találná botozni,
2861 12| érdemjelt. Azonban minden érzékenyültében, jóltevő örömében sem felejté
2862 8| Milyen hévvel, milyen meleg érzelemmel mondatott ki e név!~A lyánka
2863 8| mintha megijedt volna az érzelemtől, mely szívébe lopta magát,
2864 3| bevétetlen.~S képzeld már most érzelmeimet, midőn egyszer odalejt hozzám,
2865 8| azoknak szemeibe, kérdé mély, érzelmes hangon:~– Ti szeretitek
2866 8| megelégedéshez, valami gyöngéd, nemes érzelmet. És álom nem jött szemére.
2867 6| A lemenő nap melegét még érzem arcomon. Miért nem olvasod
2868 3| milyen boldog voltam, úgy érzém, mintha egymást szorító
2869 13| öntudatlan merengés, eleven érzése az idegen örömnek és fájdalomnak,
2870 9| s azoknak láttára furcsa érzések között kezdte találni magát,
2871 3| valamit, de azt igen, hogy úgy érzettem magamat, mint aki álmában
2872 1| beszéltek, látszott rajtuk, hogy érzik, miként fejükkel játszanak,
2873 13| közelebbről megismerni, es elvezetteté magát hozzá.~
2874 6| elfelejts bennünket!~A fiú esdő tekintettel nézett szét
2875 8| keresve emléket a múlt éj eseményeiből.~– Házamnál – felele röviden
2876 4| mitológiát.~Írjuk le az év eseményeit, híven, valóan, mindent,
2877 1| megmenekült.~Volt-e e másnapi eseményeknek összeköttetése az előbbiekkel
2878 1| megijesztették, miszerint az egész eseményről még a feleségének sem mert
2879 8| lovagját a parthoz vágta, ki az esés alatt elszédülve, végigterült
2880 5| subordinatiórul, kötelességről s azon esetekről, mik árulásnak tekintetnek.~
2881 9| beszédére elég mal à propos jött eseten, monda:~– És ha talál, az
2882 2| mellett, hogy visszaveretés esetére az egész ostromló sereg
2883 15| hogy megpofozza vele.~Egy esetet tudunk, mely mind a két
2884 1| kérdése forog fenn, s kezével, esetleg-e vagy készakarva, egyenesen
2885 7| Esküdjetek meg erre!~Az eskü rövid volt: „Esküszünk,
2886 14| mosolygással monda neki~– Esküdet el ne felejtsd; ha éjszaka
2887 7| Mindenhova! a halálba!~– Esküdjetek meg erre!~Az eskü rövid
2888 7| elkezdtek egymásnak irtására esküdni össze, s véres gyűlölettel
2889 1| azt mondja: „Emlékezzél esküdre!” megfordítja a csata sorsát.
2890 14| örömest, hogy fusson onnan, de esküje megnémítá.~Ha szól, rokonait,
2891 14| könyörögve.~– Vessz el, hitvány esküszegő! – kiált az, s a leányt
2892 14| egykori szerelmét, majd az esküt, melyet a múlt éjen adott,
2893 1| reá tovább, s csak miután esküvéssel bizonyíták neki, hogy az
2894 5| Asszonyom, nekem igen rosszul esnék, ha kegyedet oly állításokon
2895 14| kiszárított öltönyeit, s ez ónas esős éjszakában eltávozott.~Egy
2896 7| legyőzték, kik megtanultak tűrni esőt és hideget s le nem szállni
2897 8| a hegy nyerges hajlásán esővájta szakadékos út visz el mellette
2898 5| kiket meg kell szabadítania, éspedig sietve. Isten önnel. Még
2899 11| hadnagyaival együtt, kívánva, hogy essék áldozatul ő, legyen kegyelem
2900 14| legyen, hogy a csatában essenek el! Itt e városban készítjük
2901 1| oly forró szív, oly magas ésszel volt párosulva – hozzá és
2902 7| homokban.~Végre leszállt az est. A táj elszürkült, elfeküdt.
2903 2| szobája ablakában. Tavasz első estéje van.~Holnap boldog nő lesz
2904 8| hanyatlott. Kezei csüggedten estek alá.~– Fogadd el jobbját –
2905 8| hová lett e népség.~Már esteledni kezdett az idő, a völgyre
2906 2| hangok. Elhordod-e azokat, esteli szellő, hová küldve vannak?…~…
2907 1| ön emlékezni fog azon estélyre, mikor Laci véletlenül fölfedezte,
2908 2| kérnek az ismét jövőre. Estenden beülnek meleg szobáikba,
2909 2| hangon:~– Hol Róbert?~– Estére, úgy hiszem, itt fog lenni.~–
2910 4| az egész környék, másnap esthajnalban kivitték a temetőkertbe,
2911 4| egyetlen tornyából a csengő estharang intő hangjai beszélnek halkan
2912 8| szétszórt falu látszik, melynek estharangja csodásan zeng szét a hallgató
2913 10| cserepár nem fog engemet estrázsálni.~Egyik főtiszt haragosan
2914 2| vizeket? Átúsztatunk, ugye?~– Eszem a szentjét kapitány uramnak.
2915 8| tőled… irtózva tekintek rád… eszemet vesztem, ha rád gondolok…
2916 7| csókolgatva.~A fal mellett egy eszközben megbotolt. Mi ez? Egy ásó.
2917 14| ő annyira szerete, aljas eszköze halálos ellenségeinek! A
2918 1| előkeresett néhány girbegurba eszközt s a pecséteket pietástalanul
2919 13| Perczelre volt bízva, hogy őket eszkortírozza odáig.~Ezt meg is cselekvé,
2920 2| élteért, magasabb, fönségesebb eszmeért járnak fel lelkeik az égbe.
2921 10| árnyék repült keresztül eszméi világán:~„Ma piros, holnap
2922 8| a vérszomj még iszonyúbb eszmék pokoli vigyorgásával vegyülve.~–
2923 8| nép nem érti a magasabb eszméket, ez is a múlt balgaságainak
2924 5| különös tárgyakról, merész eszmékről, nagy csodás tettekről.
2925 8| kétségbeestében elhagyta eszmélete.~– Ah! – ordítának az oláhok,
2926 9| jónak látta egy irányadó eszmét hozni indítványba, mely
2927 7| édes szolgám. Csak a hollók esznek meg engem elébb-utóbb.~A
2928 1| kinek arcán első percben észrevehető volt, hogy lengyel.~Az asztalszegleten
2929 10| táborkarával egyedül állott. Ha észreveszik, el vannak veszve.~A csatában
2930 1| a magas, szatirikus ifjú észrevétele volt, első és utolsó ez
2931 5| kihallgatták mindenik közbeszóló észrevételeit. A fáradságosan kidolgozott
2932 9| helybenhagyó fejbiccenései.~Az észrevételt tevő circumspectus őrnagy
2933 5| alakjában megjelent, s mire észrevétetett, eltűnt. Ha gyanúba vették
2934 5| Nézzen ide.~S azzal a nő egy észrevétlen rugót megnyomva az óra oldalán,
2935 2| indult hangabokor mellett észrevett egy fehér alakot mozogni,
2936 9| székestül együtt. – Az ostromlók észrevettek bennünket, uram! tábornok
2937 7| hihetlen dolgokat.~Többen észrevették a fáradt, poros embert,
2938 8| fekvő leányra tekintett, észrevevé, hogy az szemeit félig kinyitva,
2939 1| időben kétséges papirosokért esztelenség, midőn ugyanolyan papirosokat
2940 15| szegkovács, akinél négy esztendeig szolgáltam, most is ott
2941 10| csikó korátul fogva, tíz esztendeje, hogy vele járok, ha füttyentek
2942 4| hónapokhoz, töröltessék ki az esztendőből…~Várja a világosságot és
2943 7| olyan; mint apádból; jövő esztendőre iskolába add, tanuljon valami
2944 10| szavak kiverve:~„Élt 19 esztendőt.”~A túlsó oldalon a holt
2945 10| csatában ezelőtt másfélszáz esztendővel.~– Itt, ugyane helyen?~–
2946 5| bűbájától. E kábító mosoly, ez észvesztő ragyogvány a nagy, epedő
2947 9| leejtette a pecsenyét, az édes ételbe borsot, paprikát hintett
2948 9| Eközben fel kezdték hordani az ételeket. Evés és ivás közben lassanként
2949 1| A kocsmáros számolta az étkek árát, én pedig azt vetettem
2950 7| az ágynak feküdtek, nem ettek, nem ittak, elbetegeskedtek,
2951 3| kolonne-okat, mintha csak az étteremből jőnének.~Csak az én táncosom
2952 2| mellett egy hosszú futósánc, ettől lőtávolságra az elárkolt
2953 1| következő percben nyitva volt az étuis. Mintha a szivárvány szállna
2954 15| hadizenetek, készült az európai háború. Csupán egy asztalnál
2955 1| az egész országot, egész Európát, mind az öt világrészt összevéve,
2956 7| vétettek ellenük soha.~Szent Eustach napja volt. A rácok templomba
2957 1| tőlem számon.~– De hisz evégett kár volt lakatosért küldened,
2958 2| ismerősöm lehetett ifjabb éveimből, vagy egy ezredemből előmozdított
2959 6| sem vénül meg, hanem az évekkel megerősödik.~Karcsú, büszke
2960 2| a napok urának az elvett évet s áldást kérnek az ismét
2961 1| menazsériákban kalitkázott bohókás evetkéknek és tengeri macskáknak mogyorót
2962 7| fuldokló zokogással. Tizenhét évi üldözés után embernek hagysz
2963 10| pedig elveszek, csak az évszámot lesz szükség megváltoztatni
2964 1| jött leveleket tördelte fel ex offo, s nagyon jól mulatott
2965 10| fickót.~– Hogyan?~– Mert ezáltal elárulta, hogy az ellenség
2966 6| hathat harcméntől vonatva. Ezekkel is egy szekér jő, az is
2967 7| Kedvenc paripája azonban még ezeknél is szebb és jobb. Azt egy
2968 1| Azaz hogy a szekerednek.~*~Ezenben furcsa dolgok kezdtek történni
2969 1| a kriptákba rejtőztek. Ezerei a tűzgolyóknak repülnek
2970 9| becsületes parókás férfiak, anno ezerhétszázkilencvenből származva, kiket a tábornok
2971 1| Mire az éjszaka eljön, ezernek csak fele marad ott, de
2972 2| pusztaságon.~Ilyenek voltak az ezernyolcszáznegyvenkilencedik esztendő első napjai Szolnokon,
2973 4| így szokta a székely.~*~Ezernyolcszáznegyvennyolcadik év december havát éltük.
2974 3| kisasszony, kegyed táncosa ezerszer engedelmet kér általam azon
2975 5| nappal, zeneszó mellett. Ezóta Branyiszkó alatt van.~–
2976 2| ifjabb éveimből, vagy egy ezredemből előmozdított tiszt, s aztán
2977 10| szobában.~Miska azt hitte, hogy ezredese is fogoly vele együtt.~A
2978 12| táblabíró urakat pedig kit ezredesnek, kit őrnagynak.~Ebből képzelhetni,
2979 6| nagyot változott, – s mikor ezredév múlva a világszellem szeszélye
2980 10| őrködék annak élte fölött egy ezredéven keresztül, hogy el ne vesszen,
2981 10| helyet, ki történetesen ezredi törzsorvos volt, roppant
2982 9| talál csupán! Csak minden ezredik halál!~Azon percben mellette
2983 8| de gyilkolni a hazáért, ezrek átkát vinni a sírba, megvetve,
2984 1| mind tömör aranyból és ezüstből, nagybecsű órák, fölséges
2985 9| leszedték a férfiak ruháikról az ezüstgombokat, a nehéz filigrán láncokat,
2986 11| nem tudta, honnan.~Hosszú ezüsthaja térdein alul ért, kezei,
2987 11| mintha a távoztában repülő ezüsthaját látná futtában lebegni.~
2988 11| túlvilági arcokkal, kik hosszú ezüsthajjal, fehér arccal, fehér ruhában,
2989 4| leánya méla estéken jósló ezüsthangon felolvasni, míg apja, lelkével
2990 4| hallaná, azt a csengő jósló ezüsthangot, pedig az ajkak zárva valának,
2991 4| emlékezni fog újra a jósló ezüsthangra, mely annyiszor végigjárt
2992 5| besütő külvilág mint valami ezüstköd tört magának utat a föld
2993 10| mond tenyereikből.~Néha az ezüstkrajcár helyett persze hogy ütleget
2994 10| katonáknak fejenként egy ezüstkrajcárért olcsó jövendőt mond tenyereikből.~
2995 9| selyemruhákban a nők, nagy nehéz ezüstláncos mentékben a férfiak, s ha
2996 1| fizetésfelvevés napján felveszem az én ezüstös atillámat, tetejébe öltöm
2997 8| erdők sárguló lombjait most ezüstösre festve, az ifjú vitéz holdvilágnál
2998 1| az oláh pórnők arany- és ezüstpénzeket viselnek felfűzve. És gyűjte
2999 10| megköszönte a szerencsét, s egy ezüstpénzt vetett a cigánynőnek.~Azután
3000 1| piros prémes zöld dolmány, ezüsttel és vörössel, ahol csak lehet,
3001 2| azzal bezörgetett a révész fabódéja ajtaján.~– Gyere ki, hej!~
3002 10| Tehát azok az emberek ott fából vannak?~A kérdezett káromkodott,
|