11-arkos | arkot-bevet | bevev-csina | csino-elcse | elcso-eltak | eltan-fabol | facsa-feszk | feszu-gondo | gondv-harom | harsa-husza | huszf-jovah | joval-kever | keves-korul | koss-lefut | legal-magne | magos-megta | megte-negye | negyo-ossze | osven-pirul | piski-rovid | rogyi-szall | szalm-szori | szorj-tessz | test-utott | utted-vesze | veszh-zuzot
Rész
10612 14| fagyott tarlók mezeje ad. A szalma előttük a legpazarabb fényűzési
10613 14| ma megérdemlitek, hogy új szalmát kapjatok!~A rác nők megelőző
10614 1| harmadik pár pedig a miniszteri szalon ajtaját ülte el. Mondanom
10615 3| észrevette, hogy azt a két mázsa szalonnát az ő számára készítettem.~
10616 10| jelenvolt ordináncnak, a huszár szalutírozott és elment.~Az ajtóban még
10617 1| hatmillióra volt szükség.~– Hát számadás mennyiről van?~– Egy batkáról
10618 5| lépett volna be e percben, számíthatott a nagyon természetesen kimagyarázható
10619 7| része termett a hadihírnek. Számítottak a bizonyos diadalra.~De
10620 14| sem legyőzhetlen. Ők nem számlálják elleneiket soha, egyenként
10621 10| zavarhatja meg a perceket számláló efemer portömeg sóhajtása?…~
10622 1| lengyel büszke megvetéssel számlált le tárcájából kétszáz pengőt
10623 10| közülök vagy kettőt?~– Nem számláltam meg, de maradt ott valaki.~–
10624 4| felhő lakozzék rajta…~Ne számláltassék az a hónapokhoz, töröltessék
10625 5| létszámát illeti, az minden számokon épült tudományt meghazudtolt,
10626 1| volt az enyém, nekem arról számolnom kell. Én tudom, hogy te
10627 1| ismert rám.~A kocsmáros számolta az étkek árát, én pedig
10628 4| mely ezüst utat rajzol számomra az égen.~Ne sírj, zokogásod
10629 2| vérteseknek segélyül érkezett egy számosabb csapat; a huszárkapitány,
10630 8| egy erszényben pénz van számotokra, mellyel ott összehúzódva,
10631 8| s a háta mögötti kisebb számú tömegen keresztülgázolni
10632 6| Sehol részvét, sehol egy szánakozó vonás. Kereste szemeivel
10633 8| csontkezei és félrenőtt válla a szánalmat idézik fel láttára. Ez az
10634 12| kellemetlen téli idő nem nagy szánalommal volt irántunk, éheztünk
10635 5| megkergettek bennünket, barátnéim szanaszét futottak, magam beleszaladtam
10636 8| beszélt, helybenhagyta azok szándékát, s útba indítá őket a kastély
10637 10| hogy éppen ebbe a kápolnába szándékoznak vinni a halottat.~A tábornok
10638 10| tudok írni.~– Hát mi a kőt szándékozol mívelni? Ingyen akarod itt
10639 14| mint egy oltári szent, nem szánnád meg.~– Ígérem.~– Esküdjél
10640 5| becsültem, s ha e percben tudnék szánni egyes embereket, őt megsiratnám,
10641 1| íratott bérenclapjaiban saját szanszkrit nyelvén és még sajátabb
10642 4| legkedvesebb halottjának síremlékké szánta, belevésve annak egyszerű
10643 14| szuronyszegezve, s minden lépten szaporodva új csoportozókkal.~Egy lövés
10644 1| két ember, s szépen rajtam száradt a „dupla” epitheton.~– Nagyon
10645 1| áthajókázhatott volna annak szárai közt.~Arca sok keletiességgel
10646 4| asszonyokkal salétromot főzetett, a szárazmalomban puskaport gyártott, összeszedte
10647 5| átadta szobája kulcsait, szarkasztikus hidegséggel mondva: – Ha
10648 1| alávaló tett magyartól nem származhatott soha! De emlékezetünk még
10649 8| kiknél ivadékról ivadékra származnak át a múlt dicsőségnek rémlő
10650 2| volt az, melytől e döfés származott! Másutt az összevagdalt
10651 9| ezerhétszázkilencvenből származva, kiket a tábornok igen szívesen
10652 7| sánc, de a bosszúállásnak szárnya van oda fölrohanni, pokoli
10653 8| Sebesen, mint a szélmalom szárnyai; súlyosan, mint a haragos
10654 4| a szellőt, mely lelkemet szárnyaira veszi; hagyd besütni a holdsugárt,
10655 6| mankóért sem kellenek cserébe a szárnyak..~– Ó, ne mondd. Hányszor
10656 6| Mintha a mankók helyett máris szárnyakat viselne.~Hogy átmentek a
10657 10| véres jutalma, a messze szárnyaló hírnek ragyogványa, lelkében
10658 1| a kettős ajtónak egyik szárnyát kivette sarkából, egy írnokot
10659 9| Süvöltve repültek a romlás szárnyatlan démonai a csillagos égen,
10660 4| zsöllyeszékébe, megtörülte öltönye szárnyával a könyv tábláit, s annak
10661 10| találkozás által, s küldé egy szárnysegédét, hogy állítsa meg a menetet,
10662 4| felpattanó fekete golyókat, szárnytalan démonait a sötét rémvilágnak,
10663 4| elhomályosulnak, a kevélyek szarvai letörnek…~Olyanok lesztek,
10664 4| Olyanok lesztek, mint a futó szarvas. A ti kisgyermekeitek a
10665 8| elébb, tartsatok egyenesen a szászföld felé, menjetek Brassónak,
10666 12| ekkor Kolozsvárott volt.~A szászok éppen százezer ezüst forintot
10667 3| arcából is olvashatá, amit szavaiból meg nem érte.~– Ah! hiszen
10668 4| lakói félni fognak a te szavaidtól, a székely ifjak mind, mind
10669 6| hajfürteik hollószínét, szavaik átható csengését s termetök
10670 4| csatakígyó, mintha értené szavaikat, haragos villanással okádja
10671 3| némi vonatkozásnak véve szavaimat az asztalon felrakott oldalszalonnákra
10672 4| tengernyi ellenség ellen, szavaimtól elsápadnak a havasok lakói,
10673 4| míg apja, lelkével Isten szavain, szemeivel gyermeke ajkain
10674 5| magukba percenként az asszony szavainak csábító mérgét, s mikor
10675 6| soha!~Ha meg tudnák érteni szavainkat, s mikor hazamennek, elmondanák
10676 5| várakozásteljesen figyelt a nő szavaira.~– Midőn kiértem a szabadba,
10677 15| a szűk szobába letette, szavakba bírja önteni indulatjának
10678 5| sietve, komoran; egyes rövid szavakból állt beszélgetésök.~Egy
10679 6| némber szavait, az utolsó szavaknál kiejté kezeiből mankóit
10680 8| Miért nem fogadtátok szavamat, miért nem hallgattatok
10681 3| kocogtatás ismételve lőn, s csak szavamra nyílt meg az ajtó.~Én azt
10682 2| túl megdördülendő ágyúk szavának kelle adni. A magyar tábornok
10683 10| nyomasztó rémei egyetlen szavára a megdördülő ágyúnak mind
10684 5| indulatot tudott néhány szavával fölgerjeszteni.~– Kegyed
10685 10| pallér, aki építette, nem e században született.~Tornyában elszaporodott
10686 1| közé lövetett vele! Ha egy századdal később mondaná el valaki
10687 5| zászlóaljak, miknek egy-egy századja többet nyomott a harcban,
10688 5| kapitány maradt el futó századjától, letépte kardbojtját, felvett
10689 2| megdördül, az eloszló füstben százak hevernek megcsonkított testtel
10690 2| ez volt legelső csatája. Százaknak belőle ez volt legutolsó.~
10691 8| a harc egyenlőtlen volt. Százan egy ellen.~– De nélküled
10692 1| megloptak.~– Lehetetlen.~– Két százas volt itt fölül, most nincs.~–
10693 12| Kolozsvárott volt.~A szászok éppen százezer ezüst forintot adtak át
10694 1| hírek. S mi néhány rongyos százezerért szinte itt hagytuk pompás,
10695 8| gondolat.~– De e szabadság százezrek éltébe fog kerülni.~– Nem
10696 9| bombákkal, melyek közül némelyik százhatvan fontot nyom, nemcsak tüzes
10697 9| be a bombák?~– Ó, még a százhatvanfontosak sem. A boltozat erős, s
10698 8| gyermekek.~De a támadók közül száznál több hevert holtan elterülve
10699 7| füttyentés, mire tíz perc alatt száznyolcvan lovas férfi gyűlt össze,
10700 9| minden bomba előtt, mely százölnyi magasban repült el a sánc
10701 1| rút képektől! Keressünk szebbeket. Menjünk a csatamezőre.~
10702 1| kik mindig tele voltak szebbnél szebb újságokkal.~Délután
10703 1| törpe lábaihoz vetve. – Szedje fel ön! – S egy tekintetre
10704 14| S ha elalszanak ölükben, szedjék el fegyvereiket, s adjanak
10705 1| nehéz.~– Legalább a köveket szedjük ki belőle.~– Emitt néhány
10706 1| ismét előkelő mínákba kezdte szedni arcát, szidta a pincéreket,
10707 1| mintha a miniszter szemen szedte volna a magánál kisebb embereket.~–
10708 1| vagyunk mi? Erre-amarra, szedte-vette! Köszönje meg az úr, hogy
10709 10| kicifrázott, kacskaringós szedtevettét.~– Hát Miska, a mi katonánk
10710 7| borotok erős volt, fejem szédül.~– Igyál többet, majd helyre
10711 1| mind a két lábát maga alá szedve. – Egy arany a visi. Ez
10712 8| szeszélyes alakú tengeri gyeppel szegélyzett virágágyakban kora jácintok
10713 1| érdemeik szerint. Hátraültek szegények és lehúzták fejüket, hogy
10714 9| Az igaz. Ott kellene szegényeknek hagyni az ebédjüket s bennünket
10715 14| azt közrevették, szuronyt szegeztek, s egy perc múlva nem volt
10716 2| hajrá!” és a „szuronyt szegezz!”~Az egész még egy eleven
10717 15| egy tegnap érkezett bécsi szegkovácslegény, abból is előre sejtheti
10718 7| megfojtotta.~Ott megkötözték, egy szegletbe rúgták s azután körüle álltak.~–
10719 10| Ezredes uram. Adja csak ide a szegletből azt a kardot.~– Mi a patvarnak
10720 4| Székelyföldnek egy kis szegletében a háromszéki székely szülőfölde.~
10721 1| tanácsolnám. Azok ott a szegletházban erősen fújják ön ellen a
10722 2| csapat sem akar kapitányának szégyenére válni. Mindegyik helytáll
10723 8| keresztülgázolni magát, de ő tán szégyenlette legelső csatáját is visszavonulással
10724 10| Ezredes uram! Hát már így szégyenszemre menjek vissza a regementemhez,
10725 10| lyánka bár keveset tekingete széjjel, de annál többet jártak
10726 4| nem zörögtek ott künn, a szék nem nyikorgott, a lámpa
10727 1| feje lágyára, hanyatt esett székében, és néhány percig meg volt
10728 6| hallá említeni, hátraesék székéből a kapufélen és meghala.”~ ~
10729 4| nincs tenéked többé királyi széked. Özvegység és árvaság egyszerre
10730 10| lepte mindenütt, az oltár, a székek megfeketültek az időtől,
10731 4| Isten veled és a szegény székelyekkel.~A lovag ismét felült ménjére,
10732 4| elsápadnak a havasok lakói, és a Székelyföld minden ifjai szerelmesek
10733 4| nap véresen áldozott le Székelyhon felett – oly soká tudott
10734 4| az ördögöknek, de nem a székelynek! – felelt az dacosan, meg
10735 4| fegyvernél fogva a holt székelyt is maga után rántá, ki még
10736 4| csak őróla ismeré. Melyik széken ült a templomban, melyik
10737 4| cselédjeit, szomszédjait, szekerébe fogatott, ásót, kapát hozatott
10738 11| féleszméletlenül vették le szekeréből, s midőn lefektették, kitört
10739 1| terra levis. Azaz hogy a szekerednek.~*~Ezenben furcsa dolgok
10740 7| sikerült a mocsárokon keresztül szekereikre kapaszkodott hozzátartozóikkal
10741 12| pokrócokkal terítteté le lőporos szekereit, s azzal nyargalt előre,
10742 2| városban.~Hátrább nehéz málhás szekerekből hánytak le mindenféle uratlan
10743 2| holmijét.~Még hátrább, födetlen szekereken nagy nehézágyúkat lehete
10744 6| padlására, kapuit torlaszozza el szekerekkel, csak az ajtók maradjanak
10745 2| nehéz vasgépek rozzant szekerekre rakva, miknek tetején pokrócokba
10746 7| hangzott. Középen egy nyitott szekéren ült a tábori pap, keresztet
10747 5| hogy miért ültetem az ön szekerére a katonákat.~– Ha úgy volna
10748 1| kitolt az ajtón, s a szegény szekeresek másik éjjel is ott háltak
10749 5| hanem rögtön parancsolá a szekeresnek, ki idáig hozta, hogy vigye
10750 1| elnyelte a porfelleg rohanó szekerét. Az ajtóban álló nénémasszonyok
10751 9| ember, s szinte hanyattesett székestül együtt. – Az ostromlók észrevettek
10752 1| terringette!~Szólt és két széket két csapással összetörött,
10753 1| felugrott, hátrarúgva a székét, s ment az írószekrényéhez,
10754 1| társával egyenlő lehessen, egy székre hágott fel, s onnan kiabálta
10755 1| fölfedezte, hogy valaki a szekrényéből pénzt lopott el.~– Emlékezem.~–
10756 1| más szétgurult az ágyak és szekrények alá, miket másnap a szobaseprő
10757 8| zajjal az ablakon, törve a szekrényeket, miket ért.~– Csak addig
10758 5| akar háta mögé kerülni a szélaknai zárcsapatnak, de a parancsnok
10759 7| az éjféli holdé, mikor a szélcsöndes éjben az ég legmagasán megáll.
10760 8| a távolabb ormok, csupán széleik maradnak kirajzolva gyöngéd
10761 5| földön, kergetve az üldöző szelektől.~A meggázolt fűben egyedül
10762 1| ritka antik ékszerek, pompás szelencék egyetlen darab drágakőből
10763 9| ahol legközelebb érte a szélét, levetette magát az árokba,
10764 14| könnyen megmozdul benne valami szelídebb érzés, s megszánja őt, és
10765 8| Halvány idétlen arcán szenvedő szelídség honol, mely a kinőtteknek
10766 5| halvány arca megcsalja látszó szelídségével a szemlélőt, bágyadt kék
10767 1| körülkerülgetve, egész szelídséggel oly téren támadnak meg,
10768 15| A szerencsétlen szélkakas~(Fresco)~Némely embert a
10769 6| tőle, s a fekete füstben a szélkavarta repkedő üszköket mintha
10770 7| paripája versenyt fut a széllel, hosszú zöld tollai s prémes
10771 1| halálával.~Hová levétek ti, szellemóriások, kik újjá akartátok alkotni
10772 6| A kápolna küszöbében, a szellős kripta ajtajánál ősz, hallgatag
10773 4| ablakot, hagyd bejőni a szellőt, mely lelkemet szárnyaira
10774 8| támadóknak.~Sebesen, mint a szélmalom szárnyai; súlyosan, mint
10775 2| ellen, mint egy acélív, a szélnek eresztett lobogók a csapatok
10776 6| hallatszott a távol égdörgés, szélsóhajtás. Tán az elhullottak szellemei
10777 7| Meghalt – fuldoklá, s mint a szélütött, hanyatt-homlok esett le
10778 4| óriás bércek háta mögött szembántó vörösség emelkedik az égre,
10779 4| nyugatról, keletről, egymással szembefúvó forgószelektől kergetve
10780 2| rohamtól nekipirult arcok szembenállanak elleneik meglepett képeivel.
10781 13| újra kerekre felnyílva. A szemcsillag szokatlanul kitágult.~Lassanként
10782 2| felelt rá vissza.~– Látod, ha szemed van, hogy huszárok vagyunk.~
10783 10| életvidám arccal, ragyogó szemeihez, rózsás arcaihoz s teljes
10784 6| oldalából nem fakad patak. Szemeikből könnyek helyett tán inkább
10785 2| szeretőik elé.~Azonban eljő szemeikre az álom, s visszahozza női
10786 3| keresni a tömeg között.~Szemeink találkozának. Ő elsietett,
10787 14| dicsvágytól és a leány szemeitől.~Fölugráltak táncolni, a
10788 7| oly andalító fénye volt a szemeknek, mint az éjféli holdé, mikor
10789 15| kövér veres úr. – Olyan személyekért nem szokás nyilvánságosan
10790 5| vették s üldözték, mire a személyes leírás köröztetett, már
10791 2| fegyverműhelyek és felszerelések személyzete.~Ismét nagy, nehéz vasgépek
10792 3| ontani!~Különösen egy tűnt a szemembe, de nemcsak az enyimbe,
10793 8| szerettelek… De ha könnyeket látsz szememben, ne hidd, hogy azok érted
10794 1| megalázó tettet nem vethet szememre. Sokszor éheztem, de nem
10795 1| látszik, mintha a miniszter szemen szedte volna a magánál kisebb
10796 6| tovább?~A nyomorék kitörülte szemének felhőit, a könnyeket, és
10797 1| hihetőleg ott fog ülni, míg Szemere érte nem jön. Tegnapelőtt
10798 1| mintegy hat héttel, Laci Szemerének egy biztosát csukatta be,
10799 14| lelkeket, mikor különben szemérmes hölgyek a fanatizmus szent
10800 2| az ifjú huszártól halk, szemérmetes hangon:~– Hol Róbert?~–
10801 1| Föveny a Szaharából. Szórd a szemétre!~– Itt ismét egy gyönyörű
10802 7| karja hiányzott, s megmaradt szemével és karjával még akkor is
10803 10| mirtuszkoszorú volt tűzve, a rózsás szemfedél kifüggött alóla.~A koporsó
10804 1| fütyölt, az egész föld fehér szemfedővel volt leterítve, a farkasok
10805 5| megcsalja látszó szelídségével a szemlélőt, bágyadt kék szemei nem
10806 14| egy ingben-gatyában jött szemlét tartani az áruló csata után
10807 8| történtek, azt látni nem emberi szemnek való.~Nyomorúan, kikeresett
10808 14| közéjük lépett, nagy sötét szemöIdeit összevonta homlokán, s vadul
10809 8| megható van nagy, sűrű hófehér szemöldeiben.~Mellette jobbfelől legidősb
10810 10| húzódozott, orrát vakarta és szemöldeit ráncolá.~– Ezredes uram!
10811 8| következő pillanatban bajusz és szemöldök nélkül állt feketére festett
10812 7| neki egy magos, összenőtt szemöldökű, fekete képű szerb, hideg
10813 5| szabályos vonásai, nagy, sötét szemöldtől árnyazott szemei oly ismeretesek
10814 13| leány nem mozdult, csak szempillái látszottak küzdeni az ellenállhatlan
10815 5| árulásnak tekintetnek.~A hadnagy szemre-főre bámult, s némi tájékozást
10816 14| futotta át a leány szívét, szemrehányó szóval, hogy még nem fegyverzé
10817 9| melynek hitelességéről szemtanúk kezeskednek, a tábornok
10818 15| háborútól.~– Félnek? Ez szemtelenség! Hogy mernek félni?~– Hjaj…
10819 2| kaszáikat csak elleneikkel szemtül szemben használhatják. Kezeiket
10820 8| tartva hozzá mindenki, jól szemüggyel tarták, hogy meg ne fosztassanak
10821 14| adjanak nekik mindent, mit szemük megkíván – mit morogtok?
10822 6| rongyok között, a gyalázat szennyében, a nyomorék testben is szép
10823 7| mosd el azoknak vérében a szennyet nevedről.~– Ne kísérts! –
10824 10| Nem akarunk, barátom, a szentekkel és relikviákkal ismeretségbe
10825 8| Eredj öreg, a mennydörgőbe! Szenteltvízzel akarsz tán bennünket védelmezni
10826 2| Átúsztatunk, ugye?~– Eszem a szentjét kapitány uramnak. Régen
10827 8| tartott.~Egy szikla előtt szentkép van felállítva. Az előtt
10828 4| mely olyan, minőknek a szentképeket szokták festeni.~A holdsugár
10829 11| kődarabjait, – míg az ősz táltos a Szentlélekkő alatt most is látható csodás
10830 1| Egy rendőrminiszter!~– Szentséges Jehova, mennyit kell annak
10831 8| midőn lerontjátok a régit. Szentségtörők! Ki bízta rátok a haza sorsával
10832 7| emberek, féltek, hogy ha a szenttamásiak megtudják, miszerint ők
10833 7| félkezű ember~Egy év múlt el.~Szenttamásnak sáncai közt, az éjjeli őrtűz
10834 1| nem zúgolódik senki. Tűr, szenved, küzd és meghal. Még akkor
10835 7| irtózattal vallom meg bűnös szenvedélyem: jobban szeretlek, mint
10836 8| Jolánka! – rebegé az ifjú szenvedélyes hangon.~A lyán felijedt
10837 8| annyi boldogtalanság, annyi szenvedés csak főfájós lelkemnek kínzott
10838 7| dúlt arcát, a kétségbeesés szenvedéseinek nyomával minden vonásain,
10839 10| aranyat, megedzeni a vasat a szenvedések tisztító tüzében?…~Vagy
10840 1| a tűrő nem átkozza meg a szenvedést, mit nyugalmáért cserélt.
10841 10| Dorgálod-e népedet még ki nem szenvedett bűneiért?… Azért sújtolod-e,
10842 8| nevet viseli, szükséget szenvedjen. Éppen azért lett e kislány
10843 1| megszöknék onnan? Tűrnek, szenvednek és nem panaszkodnak.~Látod
10844 6| hosszúkásak, vonásaik oly szenvedők, termeteik oly délcegek
10845 6| előtte és beszél:~– Dávid! Szépapád kiterítve fekszik, te ott
10846 6| halottastermen, odalépett szépapjához, megcsókolá annak hideg
10847 7| mindig hiába.~Ott veszett a szépe, a java a seregnek a hosszú
10848 2| zúzmarásan, reszkető, fázó nők, szepegő kisfiaikat vonva kezeiknél
10849 7| ölt kend embert soha.~– Ne szépítsd biz azt, édes szolgám. Csak
10850 3| hagyhatta szó nélkül azt a kis szeplőt ajkam alatt, amiben még
10851 9| haragudott. Az egész tervet igen szépnek találta, s a búcsúzó deputációkat
10852 6| és hajuk olyan fekete – a szépséges cirkasz nőké, mint e székely
10853 15| szerencse őt tenyerén hordozá. Szeptember volt az idő.~A szegkovács
10854 2| szép leány napról napra szépült és vidámult, közeledve a
10855 4| azelőtt, míg azokat egy szeráf olvasá ki belőle.~Egy csöndes,
10856 14| puska agyával, utat törtek a szerbeken keresztül hadnagyukig, ott
10857 7| elbámulva.~– Most jöttünk török Szerbiából, nem ismerjük emberedet,
10858 14| lábakapcája voltál az utósó szerbnek. Takard el arcodat, és menj
10859 4| havas bérceiben, rárontott a szerbre árkos sáncai közt s vívott
10860 6| mankóidat, vedd a rombolás szereit kezedbe, ím, én kezedbe
10861 5| harag tüzét a felgerjedt szerelemféltés szítja!~A nő ennyi indulatot
10862 2| tele reményekkel, tele szerelemmel.~Most két hónap múlt el
10863 7| környék legszebbik leánya is szerelemtől égett a huszárok legdélcegebb
10864 14| szólt egyébről álmában, csak szerelméről, csak kedveséről.~A magyar
10865 14| Az ifjú ölébe vonta őt szerelmesen, nyaka körül fűzé ideges
10866 14| rokonait, ha hallgat, első szerelmesét öli meg.~Átkozott vérbe
10867 8| törve, az elrabolt fátával szerelmeskedik.~– Hogy tudod ezt? – kérdé
10868 4| ágyúval mind le lehetne azokat szerelni, de a székelyeknek annyi
10869 5| mindenki elveszettnek hitte.~Szerencsecsillaga ekkor kezdett föltűnni az
10870 5| hídtól visszavertek, még szerencséd volt, ott vesztél volna,
10871 8| kiirtatni egész családját. Szerencséjére az ő szemei régóta nem nyíltak
10872 14| megláttam a csillagos égen. Szerencsém, hogy hirtelen magamhoz
10873 15| sejtheti mindenki, hogy ezt a szerencsének nagyon kell üldözni, nemcsak
10874 1| interpellans képviselők ugyancsak szerencséseknek tarthaták magukat, hogy
10875 13| azt tartalmával együtt szerencsésen belefordította az árokba,
10876 8| Ti el fogjátok felejteni szerencsétlenségteket?~A boldogtalanok sírva állíták,
10877 10| Úgy gondoltam – válaszola szerényen a sekrestyés –, hogy a tábornok
10878 1| s ki ott oly igénytelen szerepet viselt.~A lengyelnek igen
10879 14| A leány, kit ő annyira szerete, aljas eszköze halálos ellenségeinek!
10880 8| az hevít engemet is. Te szereted nemzetedet, én is szeretem
10881 7| Nem vagy-e te magyar? nem szereted-e hazádat?~– Mindenekelőtt
10882 8| aggodalmas hazafit, jobban szeretik ők hazájukat, mint mi, kik
10883 8| mély, érzelmes hangon:~– Ti szeretitek egymást?~Azok némán intének „
10884 10| mit szörnyűködni. A varjak szeretnek a tornyokra szállni. Ez
10885 5| vörössipkások,~ Az én szeretőim!)~Közbe-közbe hangzott az
10886 8| Felejtsük el egymást.~A szeretők útra keltek. A decurio nézte
10887 6| a világból mindazt, amit szerettél, csinálj magadnak koporsót,
10888 8| kötve, tudhatod, mennyire szerettelek… De ha könnyeket látsz szememben,
10889 1| önbűnötökért.~És ti, kik sohasem szerettétek, csak loptátok a hazát,
10890 5| Én magam fogok neki okot szerezni arra, hogy ön méltán, törvény
10891 2| maradandó érdemeket is kell szereznie, mikről az utókor majd megemlegesse,
10892 3| Hanem eközben sok mulatságot szereztem magamnak azáltal, hogy az
10893 7| örvényébe, kiszámított terv szerinti megtorlás tanította, hova,
10894 1| a gonddal és előnyökkel szervezett gerilla-csapatnak.~Mint
10895 1| bosszantott mindenkit.~– Ah, szervusz! – kiálta rám Laci, amint
10896 2| vívott már, sok győzelmet szerze, sok zászlót elrabolt.~Mikor
10897 10| inte a vezér. Éppen jó szeszélyben volt. Maga is huszáröltönyt
10898 6| ezredév múlva a világszellem szeszélye ismét összehozza őket, mind
10899 15| a két speciesére a sors szeszélyének élő példát fog előnkbe mutatni.~
10900 8| van itt beültetve, udvarán szeszélyes alakú tengeri gyeppel szegélyzett
10901 2| kettő. A kölcsönös ütközés szétbontotta mindkettőnél a rendet, s
10902 8| égig lövellő lángban, mely szétcsapott percnyi villanattal, omló
10903 1| asztalra. Sok egy s más szétgurult az ágyak és szekrények alá,
10904 11| áldozataikat – hol most is látni a széthányt oltár roppant bemohodzott
10905 8| összetörtek minden bútort, széthasgatták a szöveteket, felkeresték
10906 11| hajók. De a legelső szellő szétleheli alakod, s csillagod messze
10907 8| sűrűjébe.~*~Reggeledett. A nap szétlövellé az őszien vöröslő hegyek
10908 1| előre veté, és szólt kemény, szétmorzsoló hangon.~– Azt ne merje ön
10909 7| tűz világához fordult a szétnyitott irattal, reszketett az kezében,
10910 9| gondviselés épkézláb lesegíté, szétnyúlt a földön, négyfelé vetve
10911 6| gyűljetek ide.~Az asszonyok szétoszlottak, egy sem sírt többé. Elfásultan,
10912 14| rácok erejüket terv szerint szétosztva, elejénte urai voltak a
10913 9| s valahányszor egy bomba szétpattant, mindannyiszor oly mozdulatot
10914 1| éjjelük, sem nappaluk. Majd szétreped a fejük a sok aggodalom
10915 10| megdördülő ágyúnak mind szétröppentek agyából, s elbúvtak félénken
10916 8| raboljatok!~A népség ordítva szétrohant, a decurio pedig a hintóba
10917 7| Fegyverre, aki férfi – kiáltozák szétrohanva a piacról s végigfutva az
10918 8| omló kövek, gerendák között szétszaggatott emberi tetemek repülését
10919 6| szótlanul, kezével keblén szétszakadt ruháját összetartva, tántorogva,
10920 9| lőporhoz érve, az üreges golyót szétszakítja, vagy egy rövid pillanat,
10921 8| darabok hevertek néhány szétszedett vaskályhákból, azokat odahordta
10922 10| bajusza azért kétfelé kikenve.~Széttekintett mogorván, látszott, hogy
10923 7| hordóból, azután félénken széttekintve ismétli: „Szenttamási György
10924 7| Megölhetsz. Kínozhatsz, széttéphetsz ízenként, elég sokan vagytok
10925 11| várhoz húzódott Kupának szétverése után a megmaradt pogány
10926 1| Hetvenit az ő gerilláival s szétveretem az egész parlamentet.~–
10927 13| csata elveszett.~Serege szétveretett, ágyúit elvették, pozícióját
10928 13| ijed, ott ismét pogányul szétverik.~Így, a vezényletet más
10929 11| elfogta, megölé, seregeiket szétverte, oltáraikat ledöntögeté.~
10930 7| felelgettek neki.~Vigyorgó, szétvont képű legény volt az újon
10931 4| mutat, melynek lapját most szétzúzott jégtáblák s egymás hegyén-hátán
10932 10| szegény embereknek.~– Upre vén szibilla, vagy a sarkadra verek ezzel
10933 14| készítjük el számukra a szicíliai éjszakát. Én kémjök vagyok,
10934 10| lovászaimhoz, ha bántanak, szidd össze.~A huszár megköszönte
10935 1| oldalán, s világverő lármával szidja a kellnereket, marqueureket,
10936 1| mérföld. A magunk katonái szidnak bennünket, az ellenéi fenyegetnek.
10937 1| mocskolta, és legjobban szidták, mocskolták elvbarátai,
10938 2| nép, gyalog és lóháton, szidva a rossz időt, a szelet és
10939 8| kérdé az óriás, kegyetlen szigorral.~Az oláhok elcsendesülve
10940 5| hidegséget, a visszautasító szigort észrevette, úgy tett, mintha
10941 6| lehet. Vonásai kemények, szigorúak, de még most is szépek.~
10942 15| a Slimák mester? – kérdé szigorúan az a kövér vörös úr.~– Senki
10943 4| egymással, kiegészítve a sziklába vájt utat, mely oly keskeny,
10944 8| járt az ifjú útja, néhol a sziklafalak közt alig kéklett keresztül
10945 4| vájt magának két harántékos sziklagerinc között, melyeket keskeny
10946 8| vette észre, hogy fenn a sziklak tetején emberek várnak rá
10947 5| amint elöl az utászok a sziklákat, a földomlásokat elegyengették,
10948 1| zöldell a hóban lakó fenyő.~A sziklákon járatlan ösvények vezetnek
10949 8| Torda-hasadék mintájára egy sziklának kettéhasadt felei volnának;
10950 8| helyen két igen közelálló sziklapart között viszen keresztül,
10951 8| óriási termetű férfi a szikláról leszökik elébe, s lova zabláját
10952 1| páncélozott hátán, csatát a sziklás hegytetőkön, csatát sáncok,
10953 5| lovassága; csatájuk mint a sziklát ostromló hullám zuhogása,
10954 8| lövés esett az ifjú felé a sziklatetőről.~– Ki lőtt ott? – ordítá
10955 8| visszafordult volna, nekivágtatott a sziklatorkolatnak, honnét rajzott ellenébe
10956 8| közül, s vágtatott előre a sziklatorok felé.~Nem vette észre, hogy
10957 8| alig néhány ölnyire volt a sziklatoroktól, honnét élve nem szabadulandott
10958 4| völgyön keresztül keskeny sziklaút vezet, magasan egy dombon
10959 1| Keresztül mély, meredek sziklautakon, övig érő hófuvatagban,
10960 4| vitézek, kiknek ellenében a sziklaúton zászlós seregek látszanak
10961 4| nagyot kondulva a sújtott sziklavölgyben, mint egy harang, mely a
10962 9| s aközött, midőn a belső szikra a lőporhoz érve, az üreges
10963 8| villogó acélkardját, amint szikrákat hányva s sebeket osztva,
10964 9| tűztől még épen maradt, a szikraözön záporként hullt a templom
10965 9| futott kígyózó röpttel a szikraokádó congrevrakéta, míg a nehéz
10966 1| a kincsek között.~Millió szikrát hányva hevertek azok előttük
10967 2| kéménye bömbölve okádta a szikrával elegy fekete füstöt.~Néhol
10968 2| egy ezred határvadász, mit szilaj rohammal támad meg a huszárság
10969 8| nyakára vágott, mire a paripa szilajon keresztülszökött egy ugrással
10970 9| növelte a vigadó társaság szilajult jókedvét.~A zene mindenféle
10971 9| hitében mind e mái napig szilárdul megfeneklett.~A tábornok
10972 1| végignézett rajtam, nem csekély szimptómáival a megvetésnek, s nyomatékos
10973 8| leánykát –, ezek Erdély színei, egyesítne Magyarországéval.
10974 8| Becsületére fogok válni színeidnek.~A lyánka hagyta magát öleltetni,
10975 3| vettem még észre, hogy ezek a színek milyen jól állanak együtt.~
10976 1| lövellt szét a prismaticus színeknek. Vakító, kábító kincsek,
10977 8| kezdi tavaszi világoszöld színét felölteni. Napszállta felé
10978 13| pozícióját elfoglalák. Bajnokai színét-javát, a szép Zrínyi-zászlóaljat
10979 2| magának s odább vinni a csata színhelyét. Eközben közeljut pajtásához.~–
10980 7| mint veletek egy levegőt színi.~– Vagyonod elpusztult.~–
10981 5| akik a Körmöc felé intézett színlelt támadást vitték hírül.~A
10982 5| változatlanul a hazudó arcvonalmak színpadi játéka fölött!~– De mindenekelőtt
10983 6| húgai s ifjú jegyese, kik szintoly szépek, mint ez ifjú nők
10984 14| mint tenger tajtékát a szirt. Kétszer fogyott el már
10985 8| lábán. A fájdalomnak egy szisszenése nélkül csuklott féltérdére
10986 5| felgerjedt szerelemféltés szítja!~A nő ennyi indulatot tudott
10987 8| állt meg ellenei előtt.~Szitkot szórva rohantak rá azok,
10988 8| Lupuj, ki pipáját erősen szíva a hordó szélére ült, hátat
10989 1| és más is, odatetted a szivarokat.~– Engem megloptak.~– Lehetetlen.~–
10990 6| reá az asszony. – Döfd e szívbe fegyveredet, mártsd vérébe
10991 8| mellette ült, s pirulva, szívdobogva felelé: „Imre”.~Milyen hévvel,
10992 3| kezében tartott virágomat szívéhez szorítva.~Oly forró volt
10993 2| álom, s visszahozza női szíveikbe a kitagadott érzelmeket.
10994 6| jöhetsz be városunkba.~– Szíveinken, holttesteinken keresztül! –
10995 6| erőt akarna venni a gyönge szíveken a félelem, a csüggetegség,
10996 8| asszony képe nem lakott az én szívemben soha. Foglald el fekhelyemet,
10997 4| ágyúdörgést vélt hallani, szívének hangos dobbanásai voltak
10998 10| halott koporsójánál elmaradna szívéről, mintha a kísértet, visszavezetve
10999 2| pihenni telepedett a sereg. Szíves házigazdák örömest megoszták
11000 9| felhívta vendégeit, hogy szíveskedjenek vele odáig sétálni.~Gyönyörű
11001 11| tábornok megköszönte a hölgy szívességét, s nyugtalan lelke nem hagyva
11002 13| éppen jelen volt. Rettenetes szívgörcsök ellen ajánlák a mágneskúrát
11003 4| mennydörögni, új erő lángolt föl szívökben, s ha valamelyik elesett,
11004 6| ismertek fiatalnak. Aki meghalt szívszakadásban.~Rokona volt igen sok, tisztelői
11005 6| Küldtek azután keményebb szívű embert az asszonyoktól lakott
11006 2| de nem szeretőik után, szívük repes, de nem szeretőik
11007 7| kérdék az orvosok, mi bajuk, szívükre mutattak és mondák: „haza, –
11008 1| eltávozott, valamennyi szobaajtót úgy csapkodva be maga után,
11009 8| vonuljanak az épület hátulsó szobáiba. Nem kell zavarba jőni.
11010 6| végigvonulni, látni fogjuk őket szobáinkban azon helyen ülve, mely kedveseink
11011 8| nyugodtan járt fel s alá. Az ő szobájából dőlt ki az udvarra a kérdéses
11012 3| sikoltást, kiabálást hallok szobájukból.~– Segítség! rablók! gyilkosok!~
11013 10| mely sokáig csukva tartott szobák tulajdona.~A torony lépcsőzetéből
11014 8| újra felrohantak az üres szobákba, összetörtek minden bútort,
11015 3| keresztül nem rontott a szobákon, egyenesen hozzám.~Az édes
11016 3| hagytam őket.~Alig érek a szobámba, midőn rettenetes sikoltást,
11017 3| elvezettem őket legszebbik szobánkba, hol éppen két ágy volt.
11018 1| szekrények alá, miket másnap a szobaseprő megtalált és megtakarított.~
11019 1| faragva, remek faragványú szoborművek, mind, mind tömör aranyból
11020 4| s tovaügetett, az öreg szoborrá merevedve maradt ajtajában.~
11021 10| az elfogott huszárban, ki Szoboszlón öt évig szolgált nála. Már
11022 7| ásót, a szerb kilépett a szöglet mellől, s a következő percben
11023 4| takartak rá, a domb négy szögletéhez négy gyászfenyőt ültettek,
11024 2| vidám paripáik nyerítve szökellnek előre, mintha mindenik első
11025 7| altiszt a karé soraiból, egy szökéssel a bíró előtt terem, annak
11026 7| György hírét? – kérdé a szökevény elbámulva.~– Most jöttünk
11027 8| ide. Azt a pénzt, ami a szökevényeknél találtatott, ki fogom mindnyájatok
11028 2| amitől én úgy féltem, hogy szökhetném volt a bőrömbül, de ne féljetek,
11029 1| diplomata azt nézi, merre szökjünk…~*~Debrecenben ezalatt szépen
11030 8| özvegy rettentő sikoltással szökött vissza az ablak elől, s
11031 7| házamba beültek, magam szökve szöktem el közülök, leányom az úton
11032 7| vérért!~Igyál, vérszomjú szörny!~
11033 8| többé senki.”~– Hogy azon szörnyektől megszabadítál, azért, ím,
11034 7| Menj vissza sírodba, vérivó szörnyeteg, menj vissza aludni. Hadd
11035 8| elmeszüleménye, ki lázas álmainak szörnyképeit kedvetlen óráiban le szokta
11036 10| egy pogány, és esküdött szörnyűképpen, hogy soha semmi ivadéka
11037 1| magyarokban.~– Ah, ah! – szörnyűködék az egész coetus, maga a
11038 10| jelenet szemtanúi bosszús szörnyűködéssel mondák el a tábornoknak,
11039 10| vezér. – Azon nincs mit szörnyűködni. A varjak szeretnek a tornyokra
11040 14| győzelem.~– Megölnélek e szóért, ha magam nem tudnám, hogy
11041 8| bútort, széthasgatták a szöveteket, felkeresték a padlások,
11042 5| Engedetlenség parancsai iránt, szövetkezés, egyetértés azzal, akit
11043 9| a tábornok a legintimebb szövetségben élnek és legjobban értik
11044 7| éppen áldást mond a kötött szövetségre, ugyanakkor szállna a megölt
11045 6| prémes süveg, a kurta virágos szövetű mellény rövid ujjaival,
11046 4| tekinte, mint annyiszor szoká apja vállára lehajtani kis
11047 7| hallgatta végig az ítéletet.~A szokásos forma szerint egy katona
11048 14| jutalmául ily magasztaló szókkal örvendezteté meg katonáit:~–
11049 11| Csöndes tavaszi éjszakán szoktál olykor megjelenni. Lágy
11050 14| ajtóban.~– Ismerjetek rám! – szóla s fövegét levevé.~– Ah,
11051 5| midőn hirtelen nyers hangon szólal meg valaki ablaka alatt,
11052 9| rávette magát, hogy meg fog szólalni, s jó közel hajolva a parancsnok
11053 3| olyan hangon, minővel a szolgabíró passzust ad az utazónak.~
11054 10| kötődék a tábornok régi szolgájával.~– Mit tehettem, ezredes
11055 1| egyenként küldözve be a fogadói szolgákat. Mikor elvégre már fenn
11056 4| az most kényelmes hídul szolgál nekik, melyen gyalog hátukba
11057 10| huszártól jókedvűen.~– Igenis szolgálatjára, ezredes uram – felele a
11058 9| elérték, kivált a tömeg közül, szolgálatkészen ajánlva magát vezetőül a
11059 5| hogy az ellenfélnek is szolgálatokat tesz.~Tudósításai mindig
11060 1| vendégfogadósokat és mindenféle szolgálattevő lelkeket Karcag városában,
11061 15| tartani.~No de vigasztalásra szolgáljon az, hogy nem ő az egyedül
11062 3| alkalmatlanságnak, sőt kész vagyok nekik szolgálni mindennel, amit parancsolnak.~
11063 8| nagy épületet, s igazságot szolgáltatand azok neveinek, kik föláldozták
11064 7| Ne szépítsd biz azt, édes szolgám. Csak a hollók esznek meg
11065 7| maradt lyán sorsába nem szólhatott bele … utóbb is én állítottam
11066 1| kötnöm.~– Ugyan kérem – szólítám meg –, hová tetszik utazni?~
11067 12| ellen táborából, feladásra szólítandó a kis szürke embert.~Kijött
11068 4| Nem alszom – felel a szólított.~– Azt jól is teszi, ez
11069 7| pusztulni a föld színéről. Szólítsatok Szenttamásinak engem, hogy
11070 2| egyszer hallom magamat nevemen szólíttatni a levágott ellenséges vitéztől. „
11071 3| magyarul beszél, ha németül szólnak is hozzá. De legjelesebb
11072 2| feküdtek a császári seregek Szolnokban, ezalatt erős sáncokat hánytak
11073 13| felkeresni az ellenséget, ki Szolnoknál nagy bölcsen megfeneklett,
11074 2| által, sebesen áthúzódott az Szolnokra, annyi ideje sem maradván,
11075 13| császári seregek éppen egy falu szőlői közt vonultak keresztül;
11076 13| ezer lépésnyire a csalitos szőlőktől, midőn az útfélen egy jajveszékelő
11077 2| egész lenézőleg per te s tu szólongatta, a fiatal rekrutát megbecsülé
11078 1| borsódzásoktól menti meg – szólott a nagy férfiú tréfásan,
11079 8| büntetésed; ha egy szót szólsz valakinek efelől, azt ki
11080 7| hajdan annyiszor látott, szóltam hozzá lengyelül, egy szót
11081 3| mellém.~Nem tudom, hogy szóltam-e neki valamit, de azt igen,
11082 8| árulni benneteket, ha nem szóltok igazat.~– Valót beszélünk.~–
11083 6| özvegyei, árvái, halljátok szómat! Isten nehéz kísértetekkel
11084 7| pokolhoz oly közel, s feljöttél szomjadat vérben oltani el?~Lesz,
11085 7| késeket, a rossz szellem szomjazik!…~*~Szenttamás fölött fekete
11086 1| érő hófuvatagban, éhezve, szomjazva, fázva. Dübörgő hidakon
11087 7| bennem minden érzés, és szomjazza a vért.~– Velünk fogsz-e
11088 7| jövő hullámokból.~Míg a szomjú lovak a hűs habot szítták,
11089 2| földön, fel-felemelkedve s szomorún végignyerítve a vérlepte
11090 9| romjaid vannak és ínséged és szomorúságod.~Hajh, nem ilyen voltál
11091 7| vezérszóra, megrohanta szomszédja hajlékait, s kiirta aznapon
11092 7| rohant a fanatizált nép alvó szomszédjai házára, s mintha rég rejtegetett
11093 7| közötök hozzám?~– Kérdezd meg szomszédjaidat, vagy ne restellted volna
11094 10| jutott, hogy tegnapelőtti szomszédnéja most oda van temetve.~A
11095 3| valék.~– Ah, ön elrabolja szomszédnémat! – kiálta rá az őrnagy nevetve (
11096 10| ellenállhatlanok, mint szép szomszédnőm szemei, legyenek oly hódítók,
11097 4| felnyitja; – reggel eljöttek a szomszédok, felöltöztették a halottat
11098 7| magát a néptömeg közé, a szónok éppen a rácok dühöngéseiről
11099 1| azokat elkótyavetyélni?~A szónokok határozottan; becsületesen
11100 1| tán koszorút is hánytak a szónokra, ki most egyenként ismét
11101 5| múlva véres csatát vívott Szőny sáncai alatt a két ellenséges
11102 14| meggyógyítá azt a halál.~Szőnynél elesett.~Egy szó, egy sóhajtás
11103 8| holttesteik azon padlásablakból szórattak alá, honnét Barnabás hajigálta
11104 1| Föveny a Szaharából. Szórd a szemétre!~– Itt ismét
11105 7| sötétlő erdő, mit újabb idők szorgalma honosított meg a fát nem
11106 1| ablakok előtt –, milyen szorgalmatosak ezek a haza atyjai. Még
11107 8| soha nem is álmodott. A szorgalom utáni jóllét az, mire e
11108 7| Vágta, vágta a betűket nagy szorgalommal, nagy elmerüléssel, s mikor
11109 8| jövevénynek, míg az hevesen szorítja azt magához s édes szavakkal
11110 7| melyek nyakát átölelék, nem szorítnak többé, s a fejecske, mely
11111 3| úgy érzém, mintha egymást szorító kezeinken keresztül az én
|