Fejezet

 1 14|            Mennyi kés! – dünnyögé Szüköl Makár. (Ez volt a neve a
 2 14|              Ah! Áh! – ungorkodék Szüköl Makár gonoszkásan.~– Hát
 3 14|         annak önmagát megtalálni.~Szüköl Makár aztán csülkön markolva
 4 14|          álom.~– Hühüj! Hisz ez a Szüköl diurnista. Ez kutya gyerek!
 5 14|            Ezen nyilatkozat által Szüköl Makár a hivatalos tekintélyét
 6 14| imádkoztunk.~– Itt van ni – mondá Szüköl Makár.~– Megvan. – S azzal
 7 20|           János konstábler, meg a Szüköl Makár. A maga lábain lépegetett,
 8 21|      mesterséggel – szólt közbe a Szüköl Makár úr.~– Majd elmondom
 9 21|        esküdtünk akkor egymásnak.~Szüköl Makár szomorúan szólt közbe.~–
10 21|           hivatalos méltóságát, a Szüköl Makárnak pedig éppen kaucsukkal
11 22|      Köszönöm, köszönöm – dörmögé Szüköl Makár. – De az a múltkori
12 23|          a magasztalásai tárházát Szüköl Makár irányában. Ő volt
13 23|       egészen szeleburdivá lett a Szüköl Makár.~Szinte látható volt
14 23|          nyolc órakor kopogtatott Szüköl Makár Lidi kisasszony kamrácskájának
15 24|      mesterrel. Azt mondja: „Édes Szüköl Makár! Te tanultad a kétszer
16 24|        varrd össze szépen magad.” Szüköl Makár megfogadja májszter
17 27|          mint a többször tisztelt Szüköl Makár úr, aki egyedül hiányzott
18 27|     bérháznak a tulajdonosa.~Erre Szüköl Makár azt viszonzá, még
19 27|         orcával~– Én pedig vagyok Szüköl Makár, a „zöld pokolhoz”
20 28|        jól vannak az asylumban. A Szüköl Makár is megérte, hogy fizetéses