Fejezet

  1 1 |               gyorsvonattal, ha megjön. Én addig bemegyek a kantinba,
  2 1 |             omnibusszal a vendéglőig.~– Én nem szállhatok vendéglőbe,
  3 1 |                 No ez derék! Hát mondok én magának valamit. Én itt
  4 1 |              mondok én magának valamit. Én itt lakom nem messze a vasúttól,
  5 1 |                lakott, (Lidinek hívták, én biz a másik nevét sohasem
  6 1 |                szándéka, hát eljöhet az én szállásomra. A feleségem
  7 1 |              Hajh, édes János öcsém, ha én a maga bőrében volnék: azt
  8 1 |              Azt nem tehetem, Ádám apó. Én megesküdtem rá, hogy soha
  9 1 |             fiatal hölgy. – Nem szoktam én soha hordárral cepeltetni
 10 2 |            kisasszony a bőröndjét, majd én viszem; tudom, hogy nincs
 11 2 |               az ámbrélát. Várjon, majd én tartom a feje fölé. Aztán
 12 2 |       Hasonlítok hozzá?~– Nem tudom biz én, édes lelkem, mert én nemigen
 13 2 |               biz én, édes lelkem, mert én nemigen nézegettem a fizimiskáját.
 14 2 |       nézegettem a fizimiskáját. Tudja, én ritkán kerülök haza. A János
 15 2 |               jó gyerekek ezek. Mind az én fiaim. Liptói fiúk. Mind
 16 2 |               világít egy ablaka. Az az én féleségem mosókonyhája.
 17 2 |                az út.~– No mármost majd én elöl megyek – monda Ádám. –
 18 2 |                hóba. Hát csak mindig az én lábam nyomába lépegessen
 19 2 |                 Hát hiszen nem tréfálok én, hanem komolyan mondom.
 20 2 |          odabenn a kamrában átöltözött, én beszéltem a feleségemmel,
 21 2 |                 hol egybül, hol másbul. Én szeretem tudni, hogy mi
 22 2 |                 Vigyázz különben nem az én érdemem. Ez úgy maradt rám
 23 2 |                gazda. – Majd megtanítom én a kisasszonyt, hogyan kell
 24 3 |               kiindulunk, a tükörben az én hajam fehér lesz, a te fejed
 25 3 |         Hallgassa ki, hogy mit beszélek én a konstáblerrel, aztán majd
 26 3 |                 Zsuzsa asszony! Álmodom én most, vagy ébren vagyok?~–
 27 3 |            ébren van a kisasszony.~– De én az elébb olyan világosan
 28 3 |            mondá a Zsuzsa asszonynak:~– Én eddig a Lidi kisasszonybul
 29 3 |                sohasem volt az enyim, s én sohasem voltam a Margit-hídon.~–
 30 3 |             viselni, ha kiment.~– De ha én azt mondom, hogy nem az
 31 3 |             ráér kegyed később rákapni. Én most nézek az öblögetés
 32 3 |         felírjon, amije van. A mosásról én gondoskodom, hanem ami „
 33 3 |              sürgetős munka van. Ezt is én szereztem annak a szerencsétlen
 34 3 |                 nem várhatta meg. Pedig én nem zaklattam a házbér miatt.
 35 5 |               tartotta az arcát.~– Majd én addig elolvasom, ami a lapban
 36 5 |                 meg ne hallják.~– Pedig én nem átkoztalak meg. Én nem
 37 5 |            Pedig én nem átkoztalak meg. Én nem téptem szét az arcképedet,
 38 6 |               uraságok”.~– Nem szeretem én ezt a nagyon nagy gráciát!
 39 6 |                    De csak nem szeretem én azt a nagy szerencsét! –
 40 6 |              Isten! Mi lesz belőlünk?~– Én tudom, hogy mi lesz! Az
 41 6 |                 ellen rugódozni. Inkább én pusztuljak el, mint száz
 42 6 |              meg száz ártatlan ember az én hibám miatt. Adsza azt a
 43 6 |                jár.~– Akkor tudom, hogy én is elölöm magamat.~– Az
 44 6 |                 még ő is keserítette.~– Én pedig, itt van ez a lugeszencia,
 45 6 |          mennyországból a pokolba, mint én? És még sem öltem meg magamat.~–
 46 6 |                mi tartotta vissza? Mert én azt tettem volna.~– Hát
 47 6 |              nevetett hozzá.~– Bánom is én! – veté oda a Zsuzsa. (Az
 48 6 |               ha a világon megmaradunk? Én már öreg csont vagyok. Kinek
 49 6 |             csont vagyok. Kinek kell az én rozoga testem, az én homályos
 50 6 |                 az én rozoga testem, az én homályos lelkem – szólt
 51 6 |              lelkem – szólt Ádám apó.~– Én sem győzöm már a munkát –
 52 6 |              csak gondolunk ki valamit. Én úgy tudom, hogy van itt
 53 6 |           bánnak velük.~– Hisz az igaz. Én is gondoltam arra. Az bizony
 54 6 |                ember.~– Hátha nem kell. Én amit az újságbul olvasok,
 55 6 |              nem keresik fel. Nem tudok én könyörögni, kisasszony;
 56 7 |                ránk az Úristen, hogy az én uram vénségére rongyszedő
 57 7 |              színdarabot is írtak róla. Én láttam. Az volt a címe:
 58 7 |            helyett kisepertek? Olvastam én egyszer egy regényt a Hírlapban,
 59 7 |            küldte jó órában. Nem vagyok én még olyan öreg, hogy fejbe
 60 7 |            lenézze a rongyszedőt? Tudom én jól, hogy ez a Lidi kisasszonynak
 61 7 |                  Amíg boldog voltam, az én kezemet nyalta, most a másét
 62 7 |               Agyonütöm azt a dögöt! Az én számomra koldul. Hanem a
 63 7 |                  most, hogy látta, hogy én is koldussá lettem, elővette
 64 8 |                 a nyaka!~– Nem tanultam én sírni soha.~No, ha ő nem
 65 8 |            verve a szegény mosóné.~– Oh én szentséges Szűz Máriám! –
 66 8 |              pokolba olyan nagyot, mint én? Hát én is nagyot estem.
 67 8 |              olyan nagyot, mint én? Hát én is nagyot estem. Nekem is
 68 8 |               talán még kedvesebb, mert én szerettem az otthont. S
 69 8 |           szerettem az otthont. S aztán én is úgy láttam azt a lábam
 70 8 |                 hát az már nagy uraság! Én csak úgy a kapu alatt árulok.
 71 9 |                   Jaj, kírem:nem vagyok én farkas, vagyok én csak birka.
 72 9 |                vagyok én farkas, vagyok én csak birka. Dicsirtessik
 73 9 |      harangoznak, kell nekik ugrani. De én vagyok ’zúr! Nekem nem parancsolja
 74 9 |           itthon maradni utoljára, mert én vagyok kaszirus: én szedem
 75 9 |                mert én vagyok kaszirus: én szedem be háláspinzt kamerádoktul
 76 9 |             mondja csak, hogyan van az? Én a minap reggel húsz embert
 77 9 |          goromba jenki, majd megtanulom én neked az embersíget! – Mikor
 78 9 |                   Haj hó! Osztán vagyok én régi familia. Az a hires
 79 9 |                János verseket irnya, az én nekem volt valóságos kuzinom.
 80 9 |           megvan, el lopna magának, hát én azt bizony isten, nem meglátnám.~–
 81 9 |             Ugyan ne mondja már! Hiszen én magát már több mint két
 82 9 |                  merre van út. De mikor én elindulom magamat Podhragy
 83 9 |                össze annyi pinz, megyek én Amerikába. Ott több van.
 84 9 |             akkor aztán mehetek haza az én lelkem Malicskámhoz, akivel
 85 10|                 te”-nek szólítja.)~– Ha én azt tudnám? Beütött a nagybőjt.
 86 10|          házbért.~– Ugyan húzzatok neki én értem is egy nótát, mert
 87 10|                 asszony.~– Ébren vagyok én már régen, de nem mertem
 88 10|         forintot, Lidi néni, mint ahogy én kapok majd egyszer, ha a
 89 10|                 kérem szépen, hogy amíg én odajárok, s el tudom azt
 90 11|                benne, azt nem tudtam.~– Én éppen abban az osztályban
 91 11|             császárnak, ő is vele ment. Én akkor rossz suhanc voltam,
 92 11|               apám bánatában meghalt, s én ott maradtam egyedül Amerikában.
 93 11|              egyedül Amerikában. Voltam én ott „pedlár”, házaltam gyufával,
 94 11|              kis zsarnokságot.~– No biz én, ha annyi nyelvet tudnék,
 95 11|                 víg élet.~– De köszönöm én az ilyen víg életet. Folyvást
 96 11|               orrán szemüveget hord.”~– Én láttam egyszer ilyen embert.~–
 97 11|                 egyszer ilyen embert.~– Én láttam százszor. – Hát amint
 98 11|               volna el vele: hanem mire én az alkapitány úrhoz rapportra
 99 11|              angolul. Senki se értette. Én aztán szolgálatjára álltam,
100 11|            azonnal agyonboxírozhassa.~– Én meg biztattam, hogy csak
101 11|              amiben az volt írva:~Uram, én ma ott voltam az önök inspekciós
102 11|            rangfokozatba szedni, amiket én kaptam. Büntetésül aztán
103 11|           állatkert előtti állomásra.~– Én ott félnék – monda Lidi
104 11|                  Halt! wer da!” kiáltok én rá, a kardomhoz kapva. „
105 11|              maga az a Paczal János?” – Én nagyot bámulok. „Én az vagyok,
106 11|                     Én nagyot bámulok. „Én az vagyok, de hát az úr
107 11|                 a markotányos pincében? Én vagyok az a maga jó barátja,
108 11|            megszomjazom.~– Mit tudhatom én, hogy maga mikor lesz szomjas?~–
109 11|       valahányszor fölébreszt, olyankor én mindig szomjas vagyok.~–
110 12|               ha trikórul beszél, akkor én bemegyek a szobámba. – Jaj,
111 12|             vasaló. – Sohasem hallottam én ilyen csodának a hírét.~–
112 12|                 a végrehajtásával pedig én lettem megbizatva. – Végre
113 12|                vagy bűnnel fertőztetve? Én bizony hazaviszlek a jó
114 12|              lassan mondok.~– Már pedig én az olyan embert, aki hazudik,
115 12|                 Azt mondja a fiú: „Nem, én muzsikus vagyok, hegedülni
116 12|                Szelemiwirth Prprprka?~– Én vagyok! Az apádlelkét! Hát
117 12|                 ha visszajön érte, hogy én adok neki ezért kétezer
118 12|             fiákerbe, s elhajtatott.~Az én Przepriorkámnak ezzel nagy
119 12|           Megvenném jó áron tőled.~– Az én hegedűm nem eladó.~– De
120 12|           hegedűm nem eladó.~– De hátha én adnék érte ötszáz forintot.~
121 12|           kegyed is meg meri ízlelni az én hoztomat, Lidi kisasszony.~–
122 12|           kisasszony.~– Most sem hiszek én magának. Aztán én nem is
123 12|                hiszek én magának. Aztán én nem is szoktam ilyesmivel
124 13|              schon. I wász schon.” Amit én elkezdtem, ő mondta el a
125 13|            Igényeim?” Sohasem hallottam én ezt a szót. Azért mégis
126 13|                  hogy szegény? – Uram s én istenem. Még nem akarják
127 13|              lábam. Hát csak nem tudtam én semmit kitalálni. Csak úgy
128 13|             bélyeg. Mehett!~– Hát aztán én is ráültem a legjobbik lokomotívomra,
129 13|             kellett a magam sorára.~Oh, én uram s Istenem, de sokféle
130 13|                a fejével verte a falat. Én segítettem kivinni a folyosóra,
131 13|              hogy elébb tapogassák!~Hát én hozzákezdtem az előadáshoz,
132 13|             ezért a gyors elintézésért. Én feldiktáltam a nevemet,
133 13|                 hogy nagy marha vagyok. Én nem tudom, hogy honnan ismer.~–
134 13|          harapnivaló indítványod volna, én ezúttal rászavaznék.~Erre
135 13|        firtassuk azt, édes öregem.~– De én igenis firtatom! Mert ha
136 13|        korrupciós sonka, akkor abból az én számon egy falat be nem
137 13|              van végezve felőlem.~– Oh, én uram Istenem! Hányszor könyörögtem
138 13|            Töltse már egyszer kelmed az én klázlimat is juj-ig.”~Mindjárt
139 14|              Talán nem jó helyen járok? Én egy „szegény” családhoz
140 14|               Ahán. Ez az az úr, akinek én a lakásom bediktáltam. De
141 14|           eljött! Jól tetszett találni. Én vagyok az a Kapor Ádám,
142 14|           Milyen jó meleg szobájuk van! Én nem győzöm az irodában a
143 14|           magyarázgatá Zsuzsa asszony~– Én egy szegény mosóné vagyok,
144 14|       piroskeblű, barnabőrű szépség! Ha én valaha ez életben egy egész
145 14|                akit a holló táplált! Ha én egyszer este egy gerezd
146 14|               vettem a fokhagymát? – Ha én néhanapján egy szép vereshagymához
147 14|             lokomotív?~– A sonkát? Nem! Én megmentettem – mondá Makár,
148 14|                 a felkapott sonkáról. – Én kapom meg a mentő medáliát.~
149 14|            ismerkedett meg vele?~– Hogy én honnan ismerem ezt az „izét?”~–
150 14|                  tiltakozék Ádám apó.~– Én becsületes úton jutottam
151 14|           ajándékozott senki semmit, és én nem találtam soha semmit.~–
152 14|            azzal elkezdett danolni: „Az én csizmám csikorgós, csikorgós.
153 14|           azonban felgerjedt.~– De nem! Én azt nem fogadom el! Ez hazugság!
154 14|                fogadom el! Ez hazugság! Én nem engedem, hogy az én
155 14|                 Én nem engedem, hogy az én javamért más szegény legyen
156 14|               szegény legyen eláztatva. Én megmondom az igazat.~– Az
157 14|             lehet a tisztítóba küldeni! Én kimondom, hogy ezt a sonkát
158 14|         tergiversatio nélkül.~– No, hát én hoztam ide.~– S hogyan jutott
159 14|             felelni, hogy pénzen vette, én rögtön felkeresem az illető
160 14|             benne, édes jó uram! Lássa: én is bőven bevettem e halálos
161 14|                szép halálunk lesz.~– De én nem akarok meghalni! Most
162 14|             maga honnan tudja azt, hogy én ajándékba kaptam? – Most
163 14|          kérdezé Ádám apótul.~– Igenis, én hoztam – deponálta János.~–
164 14|                 attul a trikótul! Ettem én már krokodilust is!~Ezen
165 14|             pirinyó kis szörnyetegek.~– Én valljak magának? Én nem
166 14|     szörnyetegek.~– Én valljak magának? Én nem vallok, én csak konstatálok.~–
167 14|                 magának? Én nem vallok, én csak konstatálok.~– Nohát
168 14|                 Nohát konstatálom, hogy én sem hiszem, hogy legyenek,
169 14|               kell önteni a csatornába. Én lettem a megsemmisítési
170 14|               úr németül ejtette ki, de én a mindent megmagyarosító
171 14|         mérgezve.~– Ne kiabáljon az úr! Én már egy hét óta mérgezem
172 14|            Megálljatok: majd megfizetek én nektek ezért a traktáért!
173 14|                 fuchsinnak az ára! Most én mindezekről jegyzőkönyvet
174 14|                 azt mondhatnám, hogy ha én szamár, akkor kegyelmed „
175 14|                a derekán a dolmányát.~– Én tudom, hogy hol van. De
176 14|            organizált rablóbanda!~– Jaj én édes Jézusom – sopánkodék
177 14|             kapta.~– Micsoda? Ez nem az én kalapom. Az enyim ócska
178 14|                volt. De bizony mégis az én kalapom. Bele van írva a
179 14|                 lehetett különb, amikor én még nem ismertem.~Mosolygó
180 14|                a spuriussa, hogy azt az én kalapomat kivasalja?~– Hát –
181 14|                  Ez a szó ismeretlen az én szótáramban. Hisz én, amióta
182 14|                 az én szótáramban. Hisz én, amióta élek, csak azért
183 14|                 akkor kinevetnek. Azért én sem szántam soha senkit. –
184 14|             valamit igazítani? – No hát én sem maradok adósa. – Mi
185 14|           felfelé nézett a gerendára.~– Én azt hiszem, hogy most is
186 14|          városházátul, majd gondoskodom én magam a ti folyamodástokrul.~
187 14|    gyönyörködött benne.~– No, majd írok én egy olyan…~Itt félbeszakítá
188 14|                ha megtudja valaki, hogy én folyamodást írok, bevádolnak
189 14|           szabad neki cselekedni. Félek én már akkor is, amikor a nyakravalómat
190 14|                  hogy a folyamodástokat én írtam. – Olyan instancia
191 14|             gázolva a csizmasarka. Írok én olyan instanciát, hogy Hirsch
192 14|             odasúgott Makárnak:~– Aztán én nem kívánom ám ingyen azt
193 14|               Hja: nem itt nálatok! Ide én nem jöhetek, mert akkor
194 14|               Egy szép leány csókja! Az én kicsúfolt pofámon! – Milyen
195 15|                uram perlőimmel,~Harcolj én ellenségeimmel!~Te paizsodat
196 15|                Te paizsodat ragadd elő:~Én segedelmemre állj elő.~Dárdádat
197 15|              kergesd el!~Mondjad azt az én lelkemnek:~Tégedet én megsegítlek!~
198 15|                az én lelkemnek:~Tégedet én megsegítlek!~Ettül aztán
199 15|               szamár vagy? Hát már most én kit csaljak meg vele?”~Azután
200 16|                egy bálban sem voltam.~– Én Istenem! Milyeneket tud
201 16|                 Zsuzsa néni; nem megyek én oda többet. Kiég nekem ott
202 16|            aztán olyan rossz volt, hogy én megharagudtam, fejéhez vágtam
203 16|              szaladtam haza. Nem megyek én oda többet.~S megint elkezdett
204 16|          gyermeket kínoznak.~– Nem! Ezt én nem tudom eltűrni! Bemegyek
205 16|                földrül fölsegíti.~– No, én ezt nem tűröm el.~S azzal
206 16|             magának mi köze hozzá, hogy én mit csinálok? – rikácsolt
207 16|              szerezzen. Ingyen adják.~– Én megtiltom önnek, hogy azt
208 16|                    Ki parancsol belőle? Én nem kérdezem, a kisasszony
209 16|          éjjel-nappal. Takarodjék ki az én szobámbul!~– Nem megyek
210 16|             megy ki innen? No, hát majd én mindjárt megmutatom, hogy
211 16|            tudtam kergetni. Haha! Tudom én, mitől döglik a légy. Gyere
212 16|            Hallja, édes Zsuzsa asszony. Én erre most mind nem gondolok.
213 17|                épülete?~– Sohasem tudom én, majd megkérdezem valakitől.~–
214 17|            valakitől.~– Az nem jó lesz. Én majd útbaigazítom. A főkapitányság
215 17|               valamit gondolnak felőle. Én elkísérném szívesen: de
216 17|             inkább gondolnak valamit.~– Én soha sem nézek senkire,
217 17|         állásához méltó komolysággal.~– Én ezt a gonoszságot fel akarom
218 17|                 elégtételt fog kapni. – Én is hivatalosan tanúskodni
219 17|             hagyta a Csicsonkát. – Majd én elébb benézek hozzájuk.~–
220 17|               elébb benézek hozzájuk.~– Én meg addig megkeresem tárcámat,
221 17|                 fogadni: járj meztelen: én vettem a ruhádat!” A leány
222 17|               hogy együtt járunk.~– Sőt én arra kérem, hogy jöjjön
223 17|               egymás mellett haladva.~– Én nem tudom, hogy mi benne
224 18|                 kisasszony itt lakik?~– Én vagyok az.~– Egy ajánlott
225 18|               levél van a számára.~– Az én számomra? – kérdé a varrónő.~–
226 18|             Tessék aláírni a vevényt.~– Én írjam alá? – szólt a varrónő
227 18|               De nincs írószerem.~– Van én nálam. Mikor a Retek utcába
228 18|                rá a gyermek.~– Tudom ám én, hogy mért nem bontja fel
229 18|               nem a Gratulin Lidia. Azt én sokszor láttam. Egészen
230 18|                  Egészen más arca volt. Én is tudom, a Zsuzsi néni
231 18|                hogy maga más valaki. De én még a nagymamámnak se szóltam
232 18|             mondanám meg senkinek. Mert én magát nagyon szeretem. S
233 18|           tovább fog futni, hadd fussak én is együtt vele. Én olyan
234 18|               fussak én is együtt vele. Én olyan leszek magának, mint
235 18|              ölébe hajtva.~– Hát mondok én magának valamit. Másnak
236 18|           levelet felbontani vétek. Ezt én is tudom. De azt is tudom,
237 18|                 megbüntetni nem szabad. Én még csak két hónap múlva
238 18|               hadd vegyem most hasznát. Én felvágom a levelet, kegyed
239 18|               elolvassa. Vagy elolvasom én magam. Kegyedet az se terhelje.~
240 18|                 monda a Csicsonka. – Ha én most nem lettem volna itt,
241 19|                    Bizony hazaszaladtam én! Hisz azoknak nem úgy kellene
242 19|              nagymama. No megállj, majd én csipkedlek meg!” Aztán lehúzta
243 19|                bőrömet. Az fájt nagyon. Én könyörögtem, hogy ne bántson.
244 19|              produkáljam velük magamat. Én szégyenlettem, inkább sikoltoztam,
245 19|              Azzal ők is készen lettek. Én aztán, hogy a mosásért nem
246 19|                 az instanciájával. – De én egész éjjel mindig csak
247 19|                   No, édes Zsuzsa néni, én is hazakerültem, még egyszer,
248 19|       gondoskodnom. Megfelezzük vele az én ételemet. El is hálhat az
249 19|               ételemet. El is hálhat az én szobámban, ha három széket
250 19|                  Oh, az nagyon jó lesz. Én még sohasem háltam széken.~–
251 19|               kifüstölték otkolonnal. S én úgy vágyódtam még egyszer
252 19|                 is megteltek könnyel.~– Én sem vihetem magammal a virágágyaimat.
253 20|                 Kegyelmes Istenem!~– Az én uramat? Szent Isten! Mi
254 20|       összetörte. Itt hozzák lepedőben! Én előre szaladtam, ott hagytam
255 20|               Szegény Ádám apó!~– Akkor én is elölöm magamat – monda
256 20|              Holt ember vagyok. – Tudom én, hogy mért haltam meg! Ok
257 20|                 aludtam tőle.~– Mondtam én, hogy ez csak „szabónak
258 20|     tűrés-tagadás? A biz így van. Amint én korán reggel felballagtam
259 20|                    Mikor minden megvan. Én már kezet is akartam fogni
260 20|            megroskadtak erre a szóra.~– Én Istenem!~– Hej, hogy végigszaladt
261 20|             csak azt diktálja fel, majd én aztán kiíratom a bizonyítványt
262 20|             lehet felvenni.”~– Most már én is halott vagyok – sóhajtá
263 20|                haját a kezével.~– Mikor én ezt meghallottam, csak úgy
264 20|                  mint az a regula, hogy én most jöjjek haza, s itt
265 20|               előtt mondjam el, hogy az én jó drágám, akivel én ötven
266 20|                 az én jó drágám, akivel én ötven év óta annyi keserves
267 20|        kacagását. Mind rajtam nevettek: én rám mutogattak. Hogy menjek
268 20|                 mutogattak. Hogy menjek én most haza? Mit mondjak,
269 20|         beszakadt a lábam alatt a föld; én csak azt éreztem, hogy esem
270 21|            hitvesei. – De hát majd most én mondom el ezt a történetet:
271 21|            esztendeje, hogy ez történt. Én akkor tizenhat éves leány
272 21|          tizenhat éves leány voltam; az én Ádámom pedig húsz esztendős
273 21|            laktunk a Ferencvárosban: az én anyámnak a háza szemközt
274 21|               Makár úr.~– Majd elmondom én azt rendén. Azt mondják,
275 21|              meg piros csipkebogyókbul. Én is árva lettem: ő is. A
276 21|                hangzottak a Duna felől. Én kiszaladtam az utcára, s
277 21|              azt a padlásra felhordjuk. Én siettem ágyneműt, fehérneműt
278 21|            ajtóragasztóig ért az árvíz. Én ottrekedtem a padláson.
279 21|                víz kioltotta a lámpást.~Én felmenekültem a kéményre.
280 21|                hogy az átelleni ház, az én kedves Ádámom háza össze
281 21|               sánc. „No, most frissen!” Én hirtelen leugrottam a háztetőről,
282 21|                Ha az Ádám balra lépett, én jobbra léptem. Mikor sűrűbb
283 21|           hordóbul, a padlásajtóbul, az én nagy kendőmbül, meg az Ádám
284 21|                a mi menyegzői sátorunk. Én hoztam magammal a fél kenyeret,
285 21|                fél kenyeret, ez volt az én kelengyém, az Ádám hozott
286 21|                 közepén, megtalálták az én koráll nyakkötőmet, amit
287 21|               sem voltunk kétségbeesve. Én szerettem az Ádámot, ő meg
288 21|            szomorúan szólt közbe.~– Hát én még egy kökénybokrot sem
289 21|              jól értette a mesterségét; én is beállhattam volna szobaleánynak.
290 21|               aztán így szólt hozzám az én Ádámom. „Hallod-e, Zsuzsa,
291 21|            aztán még többet dolgoztunk, én még éjszakával is megtoldtam
292 21|         eldanolhattuk volna: „Nem ettem én ma egyebet, fekete retket,
293 21|                 feleség feküsznek.~– Óh én édes párom, de igazán mondod –
294 22|                 magát az a’zegy fórint. Én megcsinálom egy forintot.~–
295 22|              ujjamat szorítják. Odaadom én azt igen szívesen kigyelmeteknek:
296 22|                asszony.~– No, az meg az én gondom legyen – szólalt
297 22|          szólalt meg a Gagyuláné. – Van én nekem, édes lelkem egy gyönyörűséges
298 22|                 az urammal megesküdtem. Én már nem viselhetem, mert
299 22|       vállalkozott a Lidi kisasszony. – Én varrok főkötőt is hozzá,
300 22|                mind összeszerzek. Ez az én dolgom lesz.~– Én meg csinálok
301 22|                 Ez az én dolgom lesz.~– Én meg csinálok egy szép menyasszonyi
302 22|        Gagyuláné továbbra is gondolt. – Én adok perecet, a szomszéd
303 22|                tudom hogy ád pecsenyét. Én odaadom neki valamennyi
304 22|               János sem maradt hátra.~– Én csak egy szót szólok a Przepiorka
305 22|                 a szája elé téve.~– Oh, én úgy szégyenlem magamat!~
306 22|                hallatára.~– Akarsz-e az én hitvestársam lenni? Szeretetből
307 22|             utcára. – Azért mármost hát én következem. Én tinektek
308 22|              mármost hát én következem. Én tinektek se pénzt nem adhatok,
309 22|            kitelik az a maga foltjábul. Én rögtön elmegyek a főtisztelendő
310 23|                 mert ha kitudódik, hogy én dispenzációkat „sollicitálok”,
311 23|              hozzám egy csésze teára?~– Én? Ide? A kisasszonyhoz?~Lidi
312 23|              fiú zavarán.~– Hát, lássa: én ma utolsó nap vagyok itt;
313 23|             kapok: más fog kiszolgálni; én csak az üzlettel foglalkozom.
314 23|                 emellett!~– Kisasszony! Én örök hálára érzem magamat
315 23|             igaz. Ezt eltalálta. Akiket én ismerek, azokat én nem szeretem,
316 23|               Akiket én ismerek, azokat én nem szeretem, akik pedig
317 23|              nem szeretnek.~– Látja ön: én az első tekintetre felismertem,
318 23|                 külső megjelenés mutat. Én mernék rá fogadni, hogy
319 23|           magátul ki nem találta volna, én magam vallottam volna azt
320 23|                 zsebredugom: nem megyek én se kocsmába, se kávéházba,
321 23|               nagy csiripeléssel. Az az én hallgatóságom: az én közönségem.
322 23|                 az én hallgatóságom: az én közönségem. Azoknak olvasom
323 23|             közönségem. Azoknak olvasom én fel az én költeményeimet,
324 23|               Azoknak olvasom én fel az én költeményeimet, regéimet.
325 23|                el: ez a karzati populé. Én aztán eldeklamálom előttük
326 23|                 eldeklamálom előttük az én elmeszüleményeimet: azok
327 23|                 az arénában”. Hát ez az én mindennapi mulatságom.~–
328 23|            fölösleges a teához, mert ha én egyszer felolvasok valamit,
329 23|                 mint az ég harmatja. De én őrzöm az én jó barátomnak
330 23|                harmatja. De én őrzöm az én jó barátomnak a porait magam
331 23|           akivel értettük egymást. Ő az én dalnokom, én az ő virága.
332 23|              egymást. Ő az én dalnokom, én az ő virága. Mély föld alól
333 23|            hölgy közül az egyik:~– Ejh, én bizony sajnálom ma befogatni
334 23|              gondoló magában:~– Ejh, ha én ebben a nagy melegben kimegyek
335 23|               teljes pompájában, amikor én láttam. Tőle hallottam ezt
336 23|                 őrizzen meg! Hiszen ha „én” valamiféle poétai terményt
337 23|         ugyanabban a házban lakik, ahol én, ő az első emeleten: én
338 23|                 én, ő az első emeleten: én pedig a padlás-szobában.
339 23|                  Értem.~– Annak szoktam én ezeket az én meséimet elmondani,
340 23|              Annak szoktam én ezeket az én meséimet elmondani, amikor
341 23|               Makár bácsi!” Hát majd ha én nekem egyszer annyira felviszi
342 24|                  meg gyűszűt, hát talán én is tudnék segíteni a varrásban. –
343 24|                ingyen dolgoztat.~– Hogy én azt nem ismerem.~– Dehogy
344 24|               Oh, az engem nem aggaszt. Én a kapunyitásért nem fizetek. –
345 24|                aki nem járhat iskolába, én azt tanítom írni, olvasni.
346 24|      kisasszonyokat, hogy ezek felől az én mellékes működéseim felől
347 24|                mert ha ezek kitudódnak, én a „hivatalos tekintélyt
348 25|                   bizonyozott Frányó. – Én is kipödrök bájuszomat,
349 25|          nyomogatta a mutató ujjával.~– Én még mindig nem hiszem, hogy
350 25|          násznagy hol van?~– Nem vagyok én őriző pásztora a diurnistának –
351 25|                 hogy miről van szó?” – „Én ne tudnám?” – Rögtön nekiindultam.
352 25|             tétovázva:~– Itt maradhatok én?~– De jó lesz, ha egy kissé
353 25|           akiktől elkobozta.” Pedig hát én csak jól értettem. Vissza
354 25|              össze kell gyűjteni, akkor én nem tudom, hogy mi az, ami
355 25|                mit felel a Lidi néni az én kérdésemre a János bácsinak?~
356 25|         tancolhatok podzabuckit? Vagyom én vőfily. Vőfily tancolja
357 25|      előre-hátra.~– Mit nekem hausherr? Én minden nap megfizetek halaspinzt
358 26|                   Majd újra öltöztetlek én benneteket mindjárt. – Mindent
359 26|               készségünk a fizetésre.~– Én nem tudok semmit. A „volt”-
360 26|          legnagyobb szükségben vagyunk. Én hivatalomat vesztettem,
361 26|            Igenis. Megyek egybekelni az én jó öreg élettársammal, akivel
362 26|             menyegzői ünnepséget.~– Hát én nem bánom, rendezzenek kendtek,
363 26|               kendtek, amit akarnak, de én a házambul kidobom kendteket.~–
364 26|                  felvesszük a kopottat: én még ezt a velem együtt élő
365 26|               beszél.~– Nagyságos uram! Én olyankor, amidőn az Isten
366 26|                 órában megerősít: az az én kötelességem. – Hetven éves
367 26|                egy kötelesség. Ennek az én hűséges társamnak megadni
368 26|              muszka császár sem? No hát én majd megmutatom kendnek,
369 26|           Paczal János.~– Micsoda? Hogy én hajtsam végre az elkobzást
370 26|        lefoglalásnál. De már most éppen én vagyok a Kapor Ádámék násznagya.~–
371 26|               násznagya.~– Hát bánom is én, hogy micsoda hivatala van
372 26|                Miért akarja, hogy éppen én legyek annak a rendeletnek
373 26|      választottam ki erre! Mivelhogy az én házamnál van a szállása,
374 26|              egyenruha parancsol.~– Hát én inkább ledobnám azt az egyenruhát,
375 26|               zsákot hordani, mint hogy én akárminő rendeletre elinduljak
376 26|                Konstábler úr! Mit kapok én, ha ezt a bicsakot ennek
377 26|                még sokabb.~– De ne tégy én előttem ilyen merényletekre
378 26|              tréfa.~– Hiszen nem akarom én ezt megtenni, csak úgy kérdeztem,
379 26|            konstábler –; hát még itt az én jelenlétemben lopsz? – Én
380 26|               én jelenlétemben lopsz? – Én nem vagyok „János bácsi”,
381 26|                  Kiláng-kiláng-kiláng”. Én itt állok a két sín között,
382 26|              Jézus. Kegyelmezzen meg az én szegény fogadott szülőimnek,
383 26|             kegyed meghallgatja most az én kérésemet.~Tarafás uram
384 26|                 van keletje. Mit tartod én elejbém a két tenyeredet?
385 26|                Hát mézeskalácsos vagyok én, aki félkrajcárért két puszedlit
386 26|           előlem nagy hirtelen! Mert ha én segítek rajtad, ott marad
387 26|                  Ne féljen János bácsi! Én fehér kövecset megmelegítem,
388 26|                 maga húz először.~– Hát én nem vívok sem európai, sem
389 26|                félsz magad János bácsi! Én is voltam katona. Ketten
390 26|              Ketten megvagyunk vitézek! Én meg hasítom belőlük karmonadlit.~–
391 26|                 lábam, majd megmutatnám én is, hogy ki vagyok – kiabált
392 27|          aranylakodalmát is. Énnél csak én voltam fifikósabb; mert
393 27|                 voltam fifikósabb; mert én meg azt tettem, hogy január
394 27|               számláljuk le. – Beváltom én azt egy pénzváltónál egy
395 27|          suttogsz a fülembe? Nem vagyok én teátrista, hogy nekem súgják
396 27|           nyomban rátette a tenyerét.~– Én pedig ezt azonnal lefoglalom.~
397 27|              Kihez legyen szerencsém?~– Én vagyok Tarafás Bazilius;
398 27|                jobban ragyogó orcával~– Én pedig vagyok Szüköl Makár,
399 27|              Kérem! – Emendált Frányó – én vagyok „olajkáros”. Tehát
400 27|             hely kell az asztalon, hogy én a „Befund”1-ot megcsinálhassam.~–
401 27|            györgynapi házbért.~– Kérem, én csak a Kaporékét értettem.~–
402 27|           szemével.~– Hiszen nem vagyok én semmiféle adóhivatali segédfogalmazó.
403 27|             apparátussal. Ma sem vagyok én egyéb, mint diurnista a
404 27|              még egy násznagyra.~– S az én legyek?~– A „kiadó” násznagy,
405 27|                a templomig menni.~– Hát én vigyem el az egész násznépet
406 27|                   És az első tósztot is én mondom a boldog párra? Tökéletes! –
407 27|             legyen az újságban!~– Arról én fogok gondoskodni.~A haragos,
408 27|             boldog napot eltöltöttem az én kedves társammal együtt.
409 27|              általunk a te szent neved, én uram Istenem.~A gyönge szívűek
410 27|        valamikor célt fognak érni, csak én vagyok az a fárul leesett
411 28|         bátorkodik elegáns szállásán.~– Én itt is csak olyan szegény
412 28|                  Hát az így ment végbe. Én szoktam a hírlapoknak a
413 28|          látszik. A Przepiorka ügyet is én írtam meg, úgy ahogy megtörtént,
414 28|              akarja ön adni?” – „El biz én. Mit ád az úr érte?” – „
415 28|               rendőrségnél. Ettül fogva én mindennap ott voltam kora
416 28|             eladott hegedűt.~Ez volt az én emberem!~A Przepiorka jeladására
417 28|                 A Przepiorka jeladására én rögtön kiléptem a mellékszobából,
418 28|               No de hát, ha ő akrobata, én meg bucanier voltam. Utoljára
419 28|                 tusakodásban mégis csak én gyűrtem le őt a földre,
420 28|         előléptetésére fog szolgálni.~– Én azonban ezt nem veszem igénybe –
421 29|              Minden a másik pálmán áll. Én három ígéretet kérek öntül:
422 29|               Mélyen tisztelt grófnő!”~„Én nem vagyok a kegyed fennkölt
423 29|              érdemes. Kegyed egy szent, én pedig egy elkárhozott. Én
424 29|               én pedig egy elkárhozott. Én a kegyed anyját veszem nőül.
425 30|             Grófnő” „Ön tudja jól, hogy én miért hagyom el e házat.
426 30|              bocsásson meg önnek, ahogy én megbocsátok, s legyen boldog.” „
427 30|              Kedves Oszkár. Egyre kérem én önt, ha meg nem neheztel
428 30|             önnek jobban kellene tudni, én csak sejtem. Lehetnek emberek,
429 30|              korrekt becsületességet?~– Én azt hiszem, hogy oda is
430 30|              mikor már lejártak volt?~– Én tudtam volna, hogy mit csináljak
431 30|       szerencsével játszott ellenemben. Én szándékosan hagytam szemtelenkedni.~–
432 30| disznó-szerencséjében: akkor aztán majd én vetkőztetem le.~– Ez szívtelenség.~–
433 30|           Inkább temetkezési egylet. Az én guvatom „holt ember”. Ezen
434 30|             lesz a bankadás sora. Mikor én osztom a kártyát, olyankor
435 30|              osztom a kártyát, olyankor én mindig ura vagyok a helyzetnek.~–
436 30|              sem teszi. – Ah bah! Ez az én találmányom. Amihez nekem
437 30|      hitvestársak között nincsen titok: én csak meg akartam önt afelől
438 30|        nyugtatni, hogy a fáró-asztalnál én vagyok az mindig, aki utoljára
439 30|             úton még nem került pénz az én chatouille-orrba.~– Dehogy
440 30|          csuklani.~Oszkár vállat vont: „Én megkínáltam önt: ha nem
441 30|              ami a cigány lócsiszárnak. Én csak a kérdés prózai oldalát
442 30|               azt is tartani kell neki. Én úgy teszek, mintha semmit
443 30|                 a fogadásokat. Most már én teszek 2-őt 1 ellen. A futtatás
444 30|                futtatás napján aztán az én öreg lovászom hirtelen gyomorcsikarást
445 30|             párbajt vívtál?~– Nem tudom én: régen volt már!~– Oszkár!
446 30|                  Az égre! Ne szólj így! Én kétségbe vagyok esve. Ígérd
447 30|                harmadikra is rájössz.~– Én csak az életed miatt aggódom.~–
448 30|                  Egy ostoba golyó: – és én egy üdvösséget veszítek
449 30|         veszítek el.~– Hiszen nem vívok én soha holmi kocapuskással,
450 30|               el is lesz engedve. Ezért én a recontre-t Budapestre
451 30|             segédeimet. A puskamíves az én emberem. Meg van neki érte
452 30|                maga haszna. Ő átadja az én szekundánsaimnak azt a két
453 30|            pisztolyt, amik egyenesen az én céljaimra készültek. Mind
454 30|          felfelé hord és balfelé. Mikor én lövök, az én ellenfelemnek
455 30|             balfelé. Mikor én lövök, az én ellenfelemnek a jobb könyöke
456 30|              lidércnyomás. – Oszkár! Ha én azt elhihetném, hogy te
457 30|              attól, hogy becsüljelek?~– Én bizony nem emlékezem rá,
458 30|               is lehet. Hisz nem vagyok én egyedül Florindánál. Se
459 30|                hogy „Hát mi bajod vele: én szépnek találom, s gyönyörködöm
460 30|            benne, ahogy férfinak lehet: én szeretem a halat, tehát
461 30|          szenvedély nem csábít e nőhöz: én csak a szellem, a zseni
462 30|                a nőt mint szeretődet: s én nem kérdezősködöm utána
463 31|                 az a My Dream?~– Hát az én versenyparipám.~– Hol bukott
464 31|              mind elfutott mellette: az én lovam utolsónak maradt.~–
465 31|               az érem visszás oldala.~– Én elestem a bizonyosnak hitt
466 31|                még valaki, akinek ez az én fejem ér valamit?~– Azaz,
467 31|                 jól sejtem, az a valaki én vagyok, akitől ezt megkérdezik?~–
468 31|          megértsem? Nem tart tőle, hogy én olyan ostoba, olyan hétköznapi
469 31|                Ér-e önnek valamit ez az én fejem: vagy nem?~– Ér! Én
470 31|               én fejem: vagy nem?~– Ér! Én megosztom önnel az egész
471 31|                 jöjjön velem oda, ahová én viszem.~– Elismerem, hogy
472 31|           Elismerem, hogy ön angyal; de én még egy angyalnak sem adom
473 31|                 sem adom el a lelkemet. Én – az adósságaimat lefizetni
474 31|               gondolkoznám rajta. De ha én most az ön könnyelműen kötött
475 31|             nálam. Szabad vagy. Csak az én rabom vagy. Hanem az a virág
476 32|         fiskális úr hozta Bécsből.~– Az én jogtanácsosom?~– Igenis,
477 32|           tartozása sem volt a grófnak. Én a rámbízott összeget visszahoztam,
478 32|               Ez az összeg ne égesse az én lelkemet többé. Tudok egy
479 32|                 annyi bűne, amennyit az én gyászfátyolom el ne takarjon.
480 33|                   Éppen azért nem igaz. Én furfangosságom dacára rá
481 33|           üldözőket.~– Mit gondol ön?~– Én azt gondolom, hogy a grófnő
482 33|             hátra, s leült egy padra. – Én nem láttam őt eltávozni,
483 34|    asszonyságnak az egészségére, aki az én barátomat Jánost, a nagy
484 34|                grófné. Nem tudod?~– Nem én. Semmit.~– Hiszen mindennap
485 34|             lázban voltál.~– Nem láttam én egyebet, mint boszorkányokat
486 34|                    S vajon mit követtem én el ebben az életben, hogy
487 34|               két hét óta. A grófnő meg én. A grófnő is férfi ruhában.
488 34|         Csempészett szivar.~– Köszönöm. Én jobb szeretem a pipát.~Azzal
489 34|         burkolta az arcát.~– Nem hiszek én semmit. Sohasem voltam én
490 34|               én semmit. Sohasem voltam én úri társaságban. Te jobban
491 34|             fenyegette az anyját.~– Hát én a magam együgyű eszével
492 34|              van, János! Mindig mondtam én, hogy nagyon okos ember
493 34|               hogy nagyon okos ember az én Paczal János cimborám. Hát
494 34|        grófkisasszonyt?~– Az már nem az én mesterségem. Én detektív
495 34|              már nem az én mesterségem. Én detektív nem vagyok. Ahhoz
496 34|                konstáblernek sem vagyok én jó. Érzem én azt magam.
497 34|                 sem vagyok én jó. Érzem én azt magam. Könnyen rászedhetnek.
498 34|            pajtás! János pajtás! Mondok én neked valamit. De egyszerre
499 34|                 Hát aztán mit csinálnék én azzal a sok pénzzel? Én
500 34|                 én azzal a sok pénzzel? Én már megszerettem a szegénységet.~–