Fejezet

501 34|           szokja azt meg az ember soha. Én is azt mondom, hogy jól
502 34|                 hogy hej ha még egyszer én is felkaphatnék; milyen
503 34|              tartanék. De mit csinálnék én a magam százezreivel!? Egy
504 34|                Olyan munkát, amilyenhez én a csekély kis eszemmel értek,
505 34|              belőle korhely, naplopó: – én is az lennék. Nincs áldás
506 34|                 nem szolgált pénzen. Ha én most egyszerre dúsgazdaggá
507 34|                és mondd meg ezt neki.~– Én menjek a grófnő elé?~– Ugyis
508 35|          segítve összehúzott szemein.~– Én valóban nagyon érdeklődtem
509 35|             egymás fölé téve.~– Grófnő! Én nem a magam érdekében jöttem
510 35|               nehezen tudok megfelelni. Én ugyanabban a házban tartottam
511 35|           nappal előbbi eltűnését éppen én jelentettem fel. S nekem
512 35|                Uram – szólt a grófnő. – Én őszintén szólok önhöz. Minthogy
513 35|               hazavitte a kereskedőnek. Én láttam őt nap nap után egy
514 35|                  Szentséges Jézusom! Az én családi címerem!~– És elhiszi
515 35|                 leereszkedéssel mondá: „Én fényes díjat tűztem ki annak,
516 35|                 Méltóságos asszony! Ma „én” ajándékoztam önnek oda
517 36|                 Grófnő! Ön csalódik. Az én nevem Gratulin Lidia. Varrónő
518 36|                 Nem! Te Amelie vagy! Az én leányom.~– Nem, grófnő.
519 36|                 leányom.~– Nem, grófnő. Én Gratulin Lidia vagyok. Otthon
520 36|              hasonlítok a grófnőhöz. De én nem akarok e csalódással
521 36|            úgyis elébb-utóbb kiderülne. Én egy szegény leány vagyok:
522 36|              azzal, hogy megtagadsz. Az én leányom egy varrónő, aki
523 36|            hímzed a fekete hattyúkat az én elátkozott öltönyeimre?
524 36|            borítékon? „Amelie-nak”. Nem én hozzám írta az utolsó levelét,
525 36|                 aztán magában sóhajtá: „Én mindennap imádkozom érted;
526 36|                 levél nem nekem szól. – Én „Lidia” vagyok. S visszaadta
527 36|               De annyira hasonlítasz az én elveszett gyermekemhez,
528 36|                 nagy fájdalma előtt. De én nem fogadhatom el önnek
529 36|          jövendővel kecsegtessen is az. Én szegény vagyok, s szeretek