ÖTÖDIK FEJEZET
Jób hírei

Egy este, amint a Képes Hírlapot átvette a Lidi kisasszony a Vigyázztól, éppen lámpagyújtat után, s hozzá akart fogni az olvasásához; hirtelen valami esett a szemébe. Pedig csak éppen, hogy belepillantott a lapba.

Zsuzsa asszony azt mondta neki, hogy ne dörzsölje a szemét, mert annál jobban fog viszketni. Bizonyosan egy szemcse kőszénhamu tévedt bele. Legjobb, ha vizes tál fölé tartja a szemét, aztán a felső szempilláját felhúzza, s az alsót alája tolja, az aztán kiveszi az alkalmatlan porszemet.

A kisasszony úgy tett, vizes tál fölé tartotta az arcát.

– Majd én addig elolvasom, ami a lapban van – ajánlkozék a Csicsonka.

Aztán kezébe vette a lapot, melynek első lapján diszes fametszetben egy főúri menyegző volt megörökítve. Természetesen annak a szövegét olvasta el legelébb.

Egy gazdag özvegy grófnőnek fényes szertartás mellett végbement esküvője volt abban részletesen leírva, kiemelve masamódi szakértelemmel minden jelenvoltnak az öltözete, az utolsó plisséig. A boldog vőlegény széles körökben (különösen a sport és turf világában) ismeretes fiatal főúr. Elegáns nézőközönség. A főúri világ és az intelligencia sommitásai mind jelen voltak. Bíbornok végezte az esketést. Nem maradt el a lelkiismeretes referádából a pompás telivér fogatnak, az inasok libériájának a leírása sem. A hintó ajtaján a két főúri család egyesített címerei „egy nyíllal keresztül lőtt medve” a vőlegényé, „fekete hattyú arany mezőben” a menyasszonyé. Következett a pompás déjeuner, mely után a boldog pár egyenesen Olaszországba utazott.

Az a makacs porszem olyan nehezen akart kijönni a Lidi kisasszony szeméből, pedig eleget vizezte.

„Legyenek boldogok.” Suttogá magában.

De azon az estén nem tudott már dolgozni. A szeme egyre könnyezett. Pedig a divatárus, akinek a számára a hímzeteket készíté, most próbára valami varrnivalót küldött a számára, s annak a sikerétől függ, hogy állandóan alkalmazza-e a pipereüzleténél.

No hát egy estét a varróleány is feláldozhat, hogy ne dolgozzék, amikor a szeme könnyezik.

Másnap már nem fájt a szeme.

El is készítette igen szépen a rábízott munkát. A Chef igen meg volt vele elégedve. Megígérte neki, hogy amint az „első kisasszony” elhagyja az üzletét (maga akar pipereboltot nyitni), azonnal alkalmazni fogja a Lidi kisasszonyt a helyébe. Szakértő úr volt: egyszerre felismerte a leányban a vele született dekoratívtalentumot. Teremtve van erre a hivatásra. Addig is adott neki újabb munkát, amivel naponkint megkereste az egy forintját.

Így aztán csendesen telt az idő. Férfi, asszony, kutya, madár, fali óra, végezte a maga rendes dolgát, amire az Úristen megteremtette.

Ama menyegzői nap óta megint elmúlt egy hónap. Azalatt még a Kálvária mellett is elolvadt már a hó; a Csicsonka több verést kapott a nagyanyjától, mint máskor, mert nem tudta az ibolyát eladni. Most már minden utcaszegleten, minden palotai asszony azt árult.

A hírlapok áprilisi időjárást konstatáltak.

Hanem egy pénteki napon nem került elő a Vigyázz a szokott hírlappal. Ez pedig már olyan volt, mint a cukor a kávéban. Ha az ember hírlapot nem olvasott, azt hiszi, hogy éhen maradt.

Az Ádám apó másnap este jött meg kutyástul. Tizenkét órai pihenőt adtak neki.

Lidi kisasszony rögtön kérdőre vonta az elmaradt pénteki hírlapért.

– Jaj ne bántsa azt az újságot, kisasszony. Nagyon rossz újság volt az. Tele fertelmes rossz hírekkel. Szántszándékkal nem küldtem el. Nem magának való volt az. Tudja? olyan „izé”. Érti már? Dehogy érti! Ne is értse.

No már pedig egy asszonyfélének azt mondani, hogy egy valamit ne olvasson el, mert az „izé”; – éppen csak arra jó, hogy az minden módon megszerezze magának azt, amit előle eldugnak.

Szombat este lévén, a Lidi kisasszony bekötötte a fejét kendővel, s batyuba kötve a megvarrt munkát, bement vele a városba, a bureauban átadni a készet, s felvenni az érte járó díjat. Visszajövet három trafika előtt is megállt, de azokban mind férfiak voltak. Végre egy Sándor utcai dohánytőzs ajtaján bepillantva, meglátta, hogy ott egy leány az árusnő, s egyedül van. Oda bement, s kért egy pénteki lapot. Nem volt már egyéb, mint „Illustrierte Politische Volksblatt”. No hát az is jó lesz. A címkép elég drasztikus volt. Egy uraság a szájába lő pisztollyal: egy asszonyság pedig készül ájulva hagyatt esni. Minden harmadik héten látni ezt a képet.

Lidi kisasszony kifizette a lapot, s összehajtva eldugta a nagykendője alá: nem pillantott bele, amíg haza nem ért.

Otthon pedig nem olvashatta el mindjárt, mert vacsorával várták. Zsuzsa néni jó rántott levest főzött, Adám bátya meg friss liptait hozott, amihez hozzáadva a Lidi kisasszony által útközben felvásárolt májas hurkát, fejedelmi lakomát csaptak a mai nap örömére. Zsuzsa asszony még sört is hozatott, s azt Lidi kisasszonynak is meg kellett kóstolni, s csak akkor tudta meg, hogy micsoda nevezetes nap ez a mai. Ma töltötte be az Ádám bátya a hetvenedik esztendejét.

Ezért csakugyan fel kellett őt köszönteni a Lidi kisasszonynak. De azért csak fejlógatással viszonzá az áldomást az öreg.

– Nem jó időket élünk, Lidi kisasszony. Nem jó idők járnak a szegény emberekre, akik hetven esztendőt érnek. De még a nagy urakra sem, akik harminc esztendős korukban már hetven esztendősek. Nem tetszenek nekem az ezután következő napok.

Hanem aztán mégis a Zsuzsa asszonynak meg a Lidi kisasszonynak sikerült helyreigazgatni az öregnek a megingatott bizalmát a világ folyásában. Jó az Isten: nem hagyja el azokat, akik benne bíznak. A Lidi kisasszony úgy tudott beszélni, mint egy pap.

Húsz esztendeje nem hallott már az öreg „papszót”. Hát biz az indóházban nem prédikálnak. Harangoznak eleget.

– Egyszer ment el egy váltóőr – sátoros ünnepen – a templomba, akkor is hamis vágányra futott az expressvonat: tizenkét kocsi szilánkká zúzódott; negyven ember meghalt. Aki a vasúton lakik, az lemondott az Isten világáról; még a templomról is. Az még a paradicsomban is a felhőket fogja tologatni, s az istennyilákat a vágányaikba egyengetni: a mi imádságunk vége nem „amen”, hanem „mehet!”

A gazdag születésnapi vacsora után jójszakát kívántak egymásnak. Lidi kisasszony átment a hálókamarájába.

Ott azután, amint magára maradt, elővette a titokban megvásárolt lapot, azzal a tragikus képpel, s hozzáfogott az olvasásához.

Egészen igaza volt az Ádám apónak, mikor a pénteki lapot eldugta előle.

Az az uraság, aki ott a képen agyonlövi magát, ugyanaz a szép délceg dalia, aki olyan hírhedett volt a szép fogatairól, meg a kelet-indiai és kafferföldi vadászatairól. X. X. grófnő fiatal férje, Y. Y. gróf. Még a mézeshetekben voltak.

A hírlap nekrológ írója annyit jegyez fel róla rövideden, hogy a hírhedett sportsman rendkívül nagy összeget vesztett a versenyfuttatásokon, s miután azoknak a kifizetését a neje, egy haragos pillanatában megtagadta, a revolveréhez folyamodott, s neje szemeláttára főbe lőtte magát.

Lidi kisasszony térdre rogyott az ágya előtt, arcát azzal az átkozott papírlappal eltakarva. Nem mert zokogni, hogy az ajtón keresztül meg ne hallják.

– Pedig én nem átkoztalak meg. Én nem téptem szét az arcképedet, nem dobtam a szemétbe, mint az a másik leány a hűtlen kedveséét.

Azzal fogott egy ollót, kivágta azt a címképet a lapból, s az ágya fölött függő Mária-képet levéve, annak a hátsó deszkája alá beilleszté. Senki sem tudta meg, hogy az ott van. Egyedül ő maga tudta. Ő maga emlékezett meg róla, mikor estenden az ágyában elalvás előtt térdre emelkedett, és elmondta az Úr imáját.

„Amen, amen!”

Egy halottért, aki harminc esztendős korában már hetven éves lett: elvesztegetett nagy vagyont, életet, földi boldogságot és mennyei üdvhöz való jussot!

– „Mehet! Fertig!”