TIZENHETEDIK FEJEZET
A szegénység etikett szabályai

(Aki a lagunák városában figyelmesen körülnézett, észrevehette, hogy a Márkus téren át, se éjjel, se nappal, tisztességes leány egyedül keresztül nem megy; hanem az árkádok alatt kerül át egyik oldalról a másikra.)

Zsuzsa asszony, mikor már látta, hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti arról, hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra a Ribiczáné közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni, áttért e vállalkozás gyakorlati kivihetőségére.

– Hát tudja-e kisasszony, hol van a főkapitányság épülete?

– Sohasem tudom én, majd megkérdezem valakitől.

– Az nem jó lesz. Én majd útbaigazítom. A főkapitányság hivatala van a Hatvani meg a Granátos utca sarkán; egy ócska, kormos házban, aminek a kapuboltját két kőbül faragott hordár tartja.¹

– Már most emlékszem rá. Drabantok szoktak előtte állni.

– Akkor arra is emlékezik, hogy csaknem átellenben van vele az úri kaszinó. A Hatvani utcában éppen ez órákban van a legjobb cserkészet.

– Cserkészet? Miféle vadakra?

– Olyanokra, amiknek a fején van a tolla.

– Attól tart, hogy rám ismer valaki?

– Attul még inkább, hogy nem ismernek rá. Vannak nálunk olyan utcák, amiken egy olyan szép leánynak, mint kegyed, nem lehet egyedül végigmenni, mert valamit gondolnak felőle. Én elkísérném szívesen: de ha egy divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletű öreg nő kísér, arról még inkább gondolnak valamit.

– Én soha sem nézek senkire, s nem veszek észre senkit.

– Nem ám; mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba, ahol nincs emberjárás, ahol nincs találkozó hely. Azok a széles utcák, amik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók, ott nem sétálnak a lakkcipősök. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. A lovakra is, meg a szép leányokra is. A Bécsi utcáig, ahol a nagy divatüzlet van, aminek kegyed dolgozik, könnyű eljutni az Erzsébet téren keresztül. Ott csak a dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel, meg olyan urak, akik a „napnál” ebédelnek. De a Hatvani utca sarkáig ilyen kegyedforma kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. A Stáció utcán végig; mégpedig a baloldali gyalogjárón: a jobboldali már kávéházak előtt visz el. Onnan a Széna téren keresztülvágva a Kecskeméti utcán végig a Szerb utca sarkáig. Ott azután hirtelen átvágni a jobb oldalra; mert az Egyetem téren rendesen fiatal urak csoportosulnak, akik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani, a nagy nyomda, a takarékpénztár, az egyetemi könyvtár meg a Ferenciek zárdája előtt. Azok mind szent épületek. Világért be ne térjen az átjáró udvarba; mert az már két kávéház között esik, hanem kerülje meg a templomot, onnan aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Sehol meg ne álljon, senkitől ne kérdezzen semmit; hanem amint a lépcsőn feljutott, egyenesen nyisson be azon az ajtón, ami fölé ez van írva: „Főkapitány.”

A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt.

Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. Melyik utcán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amíg nem ismeri az ember a veszélyt, addig az nem létezik.

A véletlen segítséget hozott. Nem is mondható véletlennek; sőt inkább logikai egymásutánnak. A János konstábler jött sietve a házba.

A múlt éjjeli kravall alkalmával, a nagy hamarkodásban itt feledte azt a piros bőrbe kötött bugyillárisát, amiben a tőkepénzén kívül (7 forint 50 kr.) a hivatalos feljegyzései voltak. Most azért futott vissza.

– Hozta a jó ég! – monda Lidi kisasszony, nem titkolva kellemes meglepetését.

– Igazán, mintha az Úr Jézus küldte volna – szaporítá az üdvözlést Zsuzsa asszony.

Lidi kisasszony aztán hirtelenében elmondá a konstáblernek, hogy minő botrány okozta azt a felháborodást, aminek most orvoslást akar keresni. A Ribiczáné kínozza a kiskorú unokáját, s azt erkölcstelen útra kényszeríti.

A János végighallgatta az esetet, hivatalos állásához méltó komolysággal.

– Én ezt a gonoszságot fel akarom jelenteni a főkapitánynak.

– Nagyon helyesen teszi a kisasszony.

– Nem fognak kinevetni érte?

– Mit gondol a kisasszony? A főkapitány úr különös gonddal van a közerkölcsiségre. Eddig is példás szigorral irtotta a mételyt. Legszigorúbb utasításunk van minden feslettségnek útját állani. Becsuktunk minden éjjeli kávéházat. Nincs már „leányok börzéje”. A lélekvásárlók kegyetlenül büntetődnek. Ma pedig különösen jó napunk van. Az országházban egy tiszteletreméltó képviselő úr lelkesen felszólalt azon útféli csábok ellen, melyek a fiatalságot tőrbe ejtik és megrontják. Megleckézte a rendőrséget. Most azután a főkapitány úr drákói rendszabályokat fog alkalmazni. Soha jobbkor nem jöhetne a kisasszony ezzel a feljelentéssel. Biztosítom róla, hogy teljes elégtételt fog kapni. – Én is hivatalosan tanúskodni fogok a kisasszony feljelentése mellett.

A János még magasabb fokra hágott a Lidi kisasszony becsülésében.

– Addig is szabadságom van rá, hogy a kényszerhelyzeten rögtön segíthessek. Bemegyek a Ribiczánéhoz, s ha a kisleányt most is kínozza, és a hajánál fogva lekötve tartja: azt utasításaim szerint kiszabadíthassam.

– Ne! most ne menjen be hozzájuk. – Tartóztatá Lidi, eszébe véve, hogy milyen állapotban hagyta a Csicsonkát. – Majd én elébb benézek hozzájuk.

– Én meg addig megkeresem tárcámat, amit a szobámban hagytam.

Mire a János visszajött a padláslépcsőn, dolmánya mellébe dugva a piros jegyzőtárca, már akkor a Lidi kisasszony is megtért a filagóriából.

– Ne menjen ön be hozzájuk– suttogá a konstáblernek.

– Az a csúf boszorkány nem kínozza már a kisleányt; nem is tartja kötve: hanem minden ruháját lehúzta róla; „Ha nem akarsz nekem szót fogadni: járj meztelen: én vettem a ruhádat!” A leány most ott kuporog egy szögletben.

– Akkor sietős a dolog! Tessék előremenni a kisasszonynak.

– Ön velem jön?

– Majd csak úgy huszonöt lépésnyi távolban: ne gondolják, hogy együtt járunk.

– Sőt én arra kérem, hogy jöjjön mellettem: úgy kísérjen.

– Ah! Hisz az szégyen volna! Egy szép kisasszony meg egy rendőr az utcán egymás mellett haladva.

– Én nem tudom, hogy mi benne a szégyen? Akinek kard van az oldalán, az gentleman.