Rész

 1     I|                 II. Mczhetisz, az osszet kalauz~Mire Riumin visszatért
 2     I|         ott várta az előreküldött osszet kalauz.~Alacsony, szikár
 3     I|           a hegyek felé nyílt, az osszet a fajánál szokásos üdvözlet
 4     I|         lenne a „vad”. Eközben az osszet nekigyürkőzött, s a magával
 5     I|     próbáját adni a hangjának. Az osszet el volt tőle ragadva.~–
 6     I|         kihirdetteté, hogy minden osszet, aki megkeresztelkedik,
 7     I|     Mczhetisz.~– Furcsa!~– Biz az osszet nyelvhez erős tüdő kell.~–
 8     I|      Riumin ennek se nevetett.~Az osszet most fejébe nyomta neki
 9     I|        sem ismerne rád – mondá az osszet.~– Hallod-e, Mczhetisz –
10     I|  érdemrendet is.~– Ohó – szólt az osszet útitárs –, ennek még én
11     I|       könnyen segítünk – szólt az osszet. – Én felveszem a te egyenruhádat;
12     I|       tábori jelszót ismerték. Az osszet két, egymáshoz szokott cserkesz
13     I|          Mi az? – kérdezé tőle az osszet.~– Egy ukáz! – felelt a
14     I|      ezredesi egyenruha előtt.~Az osszet odalovagolt Riuminnal, s
15     I|           bennünket! – dörmögé az osszet Riuminhoz. Azután a kozákhoz
16     I| ballaghatunk csendesen – szólt az osszet, s halkan léptetett előre
17     I|          barátok! – kiáltá föl az osszet –; ezek duhoborcik.~Valamennyi
18     I|          egyszer csak látja, hogy osszet kísérője is belevegyült
19     I|          hull. Utolsónak marad az osszet proselyta, meg a vén próféta
20     I|         volt.~– Mondtam – súgá az osszet Riuminnak –, hogy nem kapunk
21     I|      kísérteties ümmögés.~Erre az osszet rögtön talpra ugrott, s
22     I|     szunnyadt egy órára valót.~Az osszet azonban sietett a sötétben
23     I|           falujától, azt mondá az osszet Riuminnak:~– Hát tudod,
24     I|  zenekíséret mellett tanítá be az osszet útitárs Riuminnak a lazisztáni
25     I|            Ez nem mese – szólt az osszet –, vándorutunkban találni
26     I|          királyné vára – mondá az osszet Riuminnak.~– Ez már a negyedik
27     I|      mikor fázol? – kérdé tőle az osszet.~A nyomorult nyafogva felelt:~–
28     I|           közeledett, s kezeit az osszet felé tartá begörbített ujjaival.~
29     I|           az ő zsarnoka előtt.~Az osszet leszidta a zsarnokot becsületesen.~–
30     I|     idegenek tanyáznak – mondá az osszet –, annálfogva azt tesszük,
31     I|           a földre és elaludt. Az osszet hagyta őt aludni reggelig.
32     I|       ötszörös árával fizetik. Az osszet által megsúgatta a sztarosztának,
33     I| sztarosztának, hogy ők mindketten osszet keresztyének, hajlandók
34     I|        tusában el kell veszni.~Az osszet útitárs látta, hogy itt
35     I|         az ölében. – Hová lett az osszet útitárs?~Mindezen kérdésekre
36     I|        már ismerősök voltak.~– Az osszet itt vár rám – monda Riumin,
37     I|            De minő állapotban.~Az osszet ott feküdt a fűben, az akolnak
38     I|       Isten vigyáz terád. Hogy az osszet kalauzod meghalt, az Isten
39     I|       most szaladj, ha tudsz!” Az osszet kísérő első szava elárulta
40     I|         csuklyaszerű baslikot, az osszet hegyes süveget, a georgiai