Rész

  1     I|                                           RIUMIN   ELSŐ RÉSZ~
  2     I|                 egy ezredét vezényelte.~– Riumin! – mondá neki a tábornok. –
  3     I|            Mehetsz!~Kalamoff Theodorovics Riumin Oleg ezredes az első dereglyébe
  4     I|            kijelölt magas fehér épületet.~Riumin délceg, daliás alak volt;
  5     I|             kellett feleséget választani.~Riumin sok költői hajlammal bírt,
  6     I|             kozákok felkaptak lovaikra, s Riumin az első fél szotnia élén
  7     I|                   hánhoz felvezetett, ott Riumin „hátra a fegyvert, s hüvelybe
  8     I|                 minden kijáratát, s azzal Riumin maga tört be legelöl az
  9     I|                 őt felkeresni a városban.~Riumin csapatját első kapitányára
 10     I|                  az ég – mondá gunyorosan Riumin.~– Franc-maçonszki! – feddé
 11     I|            vakmerőségig bátor férfi vagy, Riumin; hajlamaid vannak a kalandorságra;
 12     I|                  nekem, tábornok! – szólt Riumin, kit nyugtalanított ez a
 13     I|                    Még énekelni is tudsz.~Riumin csodálkozva rázta a fejét:
 14     I|                 Most már nem állhatta meg Riumin, hogy át ne vegye a szót.~–
 15     I|              aranytermelés nem felel meg.~Riumin pödörgetni kezdte a bajuszát
 16     I|                  kellett történni – szólt Riumin –, hogy küldötteink csakugyan
 17     I|                 visznek oda magukkal. Te, Riumin, nem volna kedved azt az
 18     I|                megbízást intézném hozzád?~Riumin most már egészen komoly
 19     I|              herceg Kalamoff Theodorovics Riumin ezredes. Ez a mai nap különösen
 20     I|             fiatal tisztet a hadseregnél?~Riumin összerezzent.~– Jó barátom –
 21     I|                sietett hevesen beleszólni Riumin, nem bírva elrejteni felindulását.~–
 22     I|                  gelendzsiki várőrségben.~Riumin ajkaiba harapott, szemei
 23     I|           szándékomat.~– Köszönöm – szólt Riumin keserű mosollyal. – Tegyen
 24     I|                     Atyámat! – kiálta fel Riumin indulatosan. – Az én szegény
 25     I|            anyámtól elszakítják! – rebegé Riumin reszkető ajakkal.~– Hát
 26     I|                Még húgom is! – kiáltá fel Riumin, s könnyeitől nedves kezét
 27     I|               sohase szokja meg az ember…~Riumin most már elhallgatott.~–
 28     I|             tábornok. – Mármost hát, édes Riumin, mit gondolsz, ne térjünk
 29     I|                   Elfogadom azt – suttogá Riumin.~– Ez már okos szó volt.
 30     I|        enyhíthesse vele.~– Hidd el nekem, Riumin, hogy amennyi kézen ez a
 31     I|                Még ma nem volt kihirdetve Riumin ítélete, mely őt infamiával
 32     I|          Mczhetisz, az osszet kalauz~Mire Riumin visszatért a csapatja által
 33     I|                   mea mecum porto”.~Amint Riumin egyedül maradt vele a hán
 34     I|              cserkesz meg nem öl.~Ezalatt Riumin hozzáfogott a toalettjéhez.
 35     I|                 dióhéjolajjal bedörzsölte Riumin haját, szakállát, míg az
 36     I|                 rögtönzött komornyikjától Riumin. – Nem hiszed, hogy felismerik
 37     I|                 dalt, de maga nem énekel.~Riumin megkísérté próbáját adni
 38     I|               holott senkit se bántottam?~Riumin el se mosolyodott.~Ezalatt
 39     I|                     Mi a neved? – kérdezé Riumin az osszettől.~– Mczhetisz.~–
 40     I|                 ha birokra kerül a dolog.~Riumin ennek se nevetett.~Az osszet
 41     I|                   a legszebb cserkesz?~És Riumin még arra sem mosolyodott
 42     I|               Hallod-e, Mczhetisz – szólt Riumin szigorú tekintettel. – Mindig
 43     I|              azokat hogyan szabadítsa ki?~Riumin, belőled jó cserkesz lesz!~
 44     I|                 belőled jó cserkesz lesz!~Riumin még a citeráját kereste
 45     I|                hangversenyt hirdeté, ahol Riumin is bemutatta művészetét
 46     I|                használva a dán darabban), Riumin eldobta a földre a színlapot
 47     I|               nehéz innen kimenni – mondá Riumin. – Az őrt álló kozák megjegyezte,
 48     I|               történt. Mczhetisz felvette Riumin levetett öltönyeit, s Riumin
 49     I|              Riumin levetett öltönyeit, s Riumin ment utána alázatosan. A
 50     I|         Szucsuk-Kaleh. Mai napon Kalamoff Riumin Theodorovics Oleg, egykor
 51     I|                  húsvét – jegyzé meg erre Riumin Oleg.~– Akkor hát más ok
 52     I|                   Szucsuk-Kaleht? – kérdé Riumin hitetlenül.~– Természetesen.
 53     I|                  a délesti prédikációt, s Riumin eddig nem talált ebben az
 54     I|              Egyszer csak azt veszi észre Riumin, hogy a mellette ülő hórihorgas
 55     I|                  szent düh ragadós lesz – Riumin egyszer csak látja, hogy
 56     I|             valódi fanatizmus. – Már maga Riumin is azt kezdi érezni, hogy
 57     I|               máglyában? – dörmögé vissza Riumin.~– Az ám, de ne beszéljünk
 58     I|          hideglelés borzongása fut végig.~Riumin felriadt altából. És azt
 59     I|              inaiba.~– Mi ez? – kiált fel Riumin, fekhelyéről felugorva. –
 60     I|                  mély csendesség lett.~De Riumin szemeire nem jött vissza
 61     I|               chva.~– Ki az? – kiálta fel Riumin: kindzsálját markába kapva.~
 62     I|                   Ülüm, ülüm, ülüm, chva!~Riumin most már fölcibálta hajánál
 63     I|                   elől? – kérdé bosszúsan Riumin, ki még alig szunnyadt egy
 64     I|               föld alá hívogató állatnak; Riumin szükségét látta, hogy kulacsából
 65     I|                  táncoltunk. Ez így megy.~Riumin összeborzadt.~– Eltemetik
 66     I|               dalolnak.~– Különös – mondá Riumin, amint utánadalolta az osszetnek
 67     I|             moralcsikoknál fordulnak elő.~Riumin nem hozta ezt kétségbe.
 68     I|           találkoztak az útban.~– Délfelé Riumin egy őzet lőtt, s Mczhetisznak
 69     I|                  királyné vára – viszonzá Riumin.~– Még hallani fogod azt
 70     I|              zuhatag szorosán fölhatolni?~Riumin tábori távcsöve meghozta
 71     I|               fanyársakat faragott hozzá; Riumin pedig tüzet rakott egy kandallónak
 72     I|                 én uram haragszik nagyon.~Riumin megszánta a nyomorult teremtést,
 73     I|                   Ezt a nyomorult életét.~Riumin megszánta a szerencsétlen
 74     I|           csináltak belőled? – kérdé tőle Riumin.~– Tizenhat.~– S hány esztendő
 75     I|                 küldenek. (Hová: „haza?”)~Riumin kedélyét a szánalom és borzadály
 76     I|              tompa, búgó hangon énekelni.~Riumin emlékezett erre a dallamra.
 77     I|                egymástól kölcsön meleget. Riumin még egyszer megkínálta őt
 78     I|                 alszik. Aludjál előbb te.~Riumin nem mondatta ezt másodszor
 79     I|                 égbe növő orosz fenyőfát.~Riumin azt a tervet gondolta ki
 80     I|               álom ismét kerülte szemeit, Riumin azt a zsolozsmát hallá megzendülni,
 81     I|                 gyászzsolozsmát énekelni? Riumin meg akart felőle győződni,
 82     I|             végignézi. Hát csak hidegvér, Riumin Oleg. Ne gondolj te arra,
 83     I|                   voltál, s voncsik vagy.~Riumin még egyébre is gondolhatott.
 84     I|                víztartó áldozatmedencéig. Riumin megdöbbenve ismerte meg
 85     I|            ugyanaz a hang volt az, melyet Riumin a múlt éjjel álmodni vélt.
 86     I|            elkárhozottak zúgása közepett.~Riumin citerája már nem kísérte
 87     I|               tartá kezében az éles kést.~Riumin nem nézhette tovább! Minden
 88     I|           asszonyok voltak legdühösebbek.~Riumin odavetette magát a leány
 89     I|               földre.~Elszántan odalépett Riumin elé, s azt kérdezé:~– Mit
 90     I|                  akartok-e?~– Nem – szólt Riumin. – Tévelygéstek undorító;
 91     I|                 Orosz alattvalók! – dörgé Riumin kardját hüvelyébe taszítva,
 92     I|                   Csináljatok sötétséget!~Riumin a szándékot észrevéve, fölkiálta:~–
 93     I|                   úgy hajítá oda a leányt Riumin lábaihoz, mire minden ember
 94     I|             szegény, meggyalázott testét.~Riumin pedig leoldá derekáról azt
 95     I|               látszott. Szelíden megfogta Riumin kezét, és megcsókolta azt
 96     I|                  imádkozott, míg elaludt. Riumin odament hozzá, s betakarta
 97     I|         pillanatra.~– Ne félj – súgá neki Riumin, s feje alá tette vánkosul
 98     I|                 Isten! – és tovább aludt.~Riumin pedig ébren maradt a hallgató
 99     I|             bántani, afelől bizonyos volt Riumin; de mi fog történni ezzel
100     I|                volt egy nagy, nehéz bárd.~Riumin balsejtelemtől elfogva,
101     I|                      Mit akartok? – kérdé Riumin kemény hangon.~– Teveled
102     I|                 Mit kell néznünk? – kérdé Riumin sötét aggodalommal.~– Azt,
103     I|          visszahurcolják! Első! Kezdd el!~Riumin visszaborzadt e rettentő
104     I|             karjánál fogva, s odalökte őt Riumin karjaiba.~– El innen, tisztátalan
105     I|              Izméne ájultan rogyott össze Riumin lábainál, mielőtt ezt látta,
106     I|           Őrjöngők! Megálljatok! – ordítá Riumin, reszketve az iszonyattól. –
107     I|            moralcsikok! Harmadik! Végezz!~Riumin e rémjelenetben az őrültek
108     I|               után, amint visszatekintett Riumin az elhagyott falu felé,
109     I|                  A legelső patakhoz érve, Riumin leszállt a lováról, s az
110     I|                  leánynak.~– Kik? – kérdé Riumin, bámulást tettetve.~– Öcséim.
111     I|                      Álmodtad azt – szólt Riumin. – Tégedet elűztek velem
112     I|                osszet itt vár rám – monda Riumin, s örült neki, hogy ismét
113     I|              csinálsz itt? – kérdé ijedve Riumin.~– Nem látod? Haldoklom.~–
114     I|          Megkaptad a hideglelést? – szólt Riumin, odatérdelve mellé.~– Ne
115     I|         szétterjesztette és elcsendesült.~Riumin odasietett hozzá.~A haldokló
116     I|         útitársára, s nevén szólítá őt.~– Riumin! Vigyázz. A szentet az előbb
117     I|              ezzel mondani, mert meghalt.~Riumin az egész éjet azzal tölté,
118     I|        moszkitókat.~– Úgy fázom! – rebegé Riumin. – Úgy reszketek, mintha
119     I|               baltával; azután előkeresve Riumin útitarsolyából a tűzszereket,
120     I|                  a moszkitókat is elűzte.~Riumin tudta már, hogy mi baja?
121     I|                itthagyott – mondá magában Riumin –, tudja hogy ragályos beteg
122     I|                 szörnyalakító erővel bír. Riumin a párducot királytigrisnek
123     I|                körül köti, mint egy övet.~Riumin bámulva nézte ezt a víziót.~
124     I|         gyógyfüvekkel. A leány odatérdelt Riumin mellé.~Mit nézte az, hogy
125     I|                  tömte a beteg szájába.~S Riumin érzé, hogy az égető tapasz
126     I|              kelepel, s elbújtak odúikba.~Riumin most már nem fázott; hősége
127     I|               adott. – Azzal letelepedett Riumin mellé, térdei közé fogta
128     I|                  Most már nem itta azt ki Riumin egészen. Lehunyt szemei
129     I|                 mondtam – gondolá magában Riumin, s aztán valami édes zsibbadást
130     I|                 teljes mély álomba merült Riumin, s abból csak későre ébredt
131     I|             előtte.~– Éhes vagyok – mondá Riumin. (Két nap óta nem evett
132     I|                   hagyd elaludni a tüzet.~Riumin úgy találta, hogy már ki
133     I|                   fog neked majd jólesni.~Riumin kezdett rátérni, hogy ez
134     I|         meggyógyulsz, ha jólesik az evés.~Riumin valami lankasztó gyönyört
135     I|              bólintva inte, s megcsókolta Riumin ajkát.~És Riuminnak már
136     I|                   ez alak teremtve lenni.~Riumin még most is álomlátványainak
137     I|                  leány úgy tett.~És aztán Riumin meggyónta neki mindazt a
138     I|                szerette még minden ember!~Riumin nem mondta meg neki, hogy
139     I|              rabnőm is! – suttogá bámulva Riumin.~– Ha a cár így parancsolja –
140     I|              ómega az orosz ábécében.)~És Riumin elmélázott rajta, hogy mégis
141     I|                 leány öltözetét vizsgálta Riumin.~– De hisz, hogy vihetnélek
142     I|                 foglalt érdemcsillagával.~Riumin fölemelkedett a kezére fektéből,
143     I|                  lombok sátora fölött, és Riumin még mindig ámulva hallgatta,
144     I|                  adta volna neki kölcsön.~Riumin gyöngéden el akarta őt tolni
145     I|               lecsókolta a szempilláit.~S Riumin megtanult – szót fogadni
146     I|                   támadt. Harmadnapra már Riumin nem érzett utána egyebet,
147     I|              sietnünk kell innen! – mondá Riumin. – Falvatokból aligha el
148     I|           tornyára, ahol már volt egyszer Riumin. Nem érzett semmi testi
149     I|                    Azt is adott az Isten. Riumin, észrevéve a szükséget,
150     I|              mintha a végtelenbe mutatna.~Riumin elbámult a megragadó tüneményen.
151     I|                    Mire a köd fölszakadt, Riumin és Izméne már a szuchai
152     I|             Kaukázus őserdeiben létezett.~Riumin megtudta a galgároktól,
153     I|              mentében indultak fölfelé.~S Riumin nagyon meg lett jutalmazva
154     I|             szemközt jövő arcába. Egyszer Riumin a folyamzúgáson keresztül
155     I|                  medvét táncoltatni való.~Riumin és Izméne megérkeztekor
156     I|                lenni, s mikor látta, hogy Riumin versenyt „gulájázik” a cserkesz
157     I|                 leány dalára, amit azután Riumin is kénytelen volt citerájával
158     I|            csattogtatva. Énekét és táncát Riumin kísérte citerájával.~Úr
159     I|            kellene nekem, gondolá magában Riumin.)~Azonban büszkén kifeszíté
160     I|                    Izméne pedig odaborult Riumin lábaihoz, s hálateljesen
161     I|                  bölény pézsmabűzét: csak Riumin és Izméne lovainál mulasztották
162     I|             szánakozva tekintett a ghirai Riumin kurta vadászfegyverére.
163     I|                   e pillanatban Izménéhez Riumin.~És a leány a fegyvert,
164     I|               kapta.~A leány mellett volt Riumin, lován ülve. A derék paripa
165     I|                   bölény, akkor lőtte azt Riumin éppen a homloka közepén,
166     I|             általános üdvkiáltás hangzott Riumin felé, hasonlatos ama csataordításhoz,
167     I|                   igazságosabb, mint hogy Riumin a diadaljelvényt megossza
168     I|            vállára, mint egy lobogó bojt.~Riumin úgy tett, ahogy Veljaminoff
169     I|                  zápor közepett is elsül?~Riumin odaadta a fegyverét a főnöknek,
170     I|                  hegyen túl, ott sok van.~Riumin közönyös arccal mondá:~–
171     I|                 érd be a kovás puskáddal!~Riumin nem beszélt erről többet
172     I|                   félve tekinte Riuminra.~Riumin arca elborult. Egy pillanatra
173     I|                            X. A vérbosszú~Riumin lázító felhívása lángra
174     I|                   vérbosszút indított meg Riumin a galgár törzs közt a jezid
175     I|                kínzó lánc volt az, amivel Riumin meg volt fogva. Ezen viselte
176     I|                  valami őslénytani vonás.~Riumin a maga katonai tudományával
177     I|                  harc után, nem csatatér.~Riumin azonban tanult valamit a
178     I|             hatoltak elő.~– Látod – mondá Riumin a ghirainak –, ami be van
179     I|                      Pedig tudom – felelt Riumin, s azzal lovagjai egy részének
180     I|                 ami be van zárva? – mondá Riumin.~Erre már azt felelte neki
181     I|                  ember elvesztése nélkül.~Riumin egy országgal ismét közelebb
182     I|                   nyomatékot is tud adni. Riumin bámulva látta, hogy az udii
183     I|              egyezséget. Ott állt mögötte Riumin, s az meg-megrántotta a
184     I|                   egyikre, hol a másikra.~Riumin érzé, hogy itt minden lélekjelenlétét
185     I|                   eléje vágott:~– A neved Riumin Oleg.~
186     I|                                      XII. Riumin Oleg~Riumin azt hitte eddig,
187     I|                          XII. Riumin Oleg~Riumin azt hitte eddig, hogy őt
188     I|                  titkolá ijedelmét, amint Riumin nevét kimondatni hallá.~
189     I|                  vezéreknek, hogy ki az a Riumin Oleg?~Alzahira pedig megveregette
190     I|            kémeink vannak, mint tinektek.~Riumin diákkorában mindig átkozta
191     I|                  és tedd, amit én mondok.~Riumin fejében valami terv kezdett
192     I|     lakodalmunknak semmi sem áll útjában.~Riumin ugyan meg volt akadva. Most
193     I|                odavezette őt kíséretéhez. Riumin homlokát és mellét érinté
194     I|              országába behatolni: ez volt Riumin feladata. Csak egyszer aztán
195     I|                 őt magával vigye kezesül, Riumin önérzetének hízelkedett.
196     I|               Áldomás is hangzott elég, s Riumin sem maradt hátra az ő fölköszöntésével
197     I|                   Riuminnal és Izménével.~Riumin mint ember, nem titkolhatta
198     I|                udi sereghez visszatértek, Riumin látta, hogy az ágyúkat miképp
199     I|               tesz különbséget: vedd úgy, Riumin, mintha most tízezer orosz
200     I|                  az utánuk jövők számára!~Riumin azt felelte a királynénak:~–
201    II|            sziklaobeliszkok jelöltek meg, Riumin tapasztalá, hogy itt civilizált
202    II| hozzájárulhatlanná a kaukázusi Eldorádót. Riumin, mikor nem figyeltek rá,
203    II|          egyszerre végtől végig beláthatá Riumin az egész rejtélyes országot,
204    II|                   a buja zöld közül.~De a Riumin figyelmét nem az elragadó,
205    II|                rendszere volt képviselve.~Riumin az első széttekintésre azt
206    II|                 honfi, tetszésed szerint.~Riumin pedig azt gondolta magában:~–
207    II|                   ez országban, énutánam.~Riumin pedig utána gondolá:~– Leszek
208    II|              nargyléhket hozatott maga és Riumin számára, s a rómaiak átalakultak
209    II|             kerültek itt össze? – kérdezé Riumin.~– Ezredévek gyűjtötték
210    II|                  meg őket e szándékukban.~Riumin gondolta magában:~– Megálljatok
211    II|                 haza”.~– Királynő – szólt Riumin –, a te vallásod nekem nagyon
212    II|                          II. A paradicsom~Riumin beváltotta a szavát, amit
213    II|               mint az ágyúk és szuronyok.~Riumin napról napra magasabbra
214    II|              jártában-keltében felfedezni Riumin: saját nemzetebelit. Lehetetlen
215    II|              gyanút költött volna ellene.~Riumin jól játszotta szerepét.
216    II|                  időközökben idevetődtek. Riumin e haladást közölte a tartomány
217    II|              úsztak a szokatlan vízárban.~Riumin felajánlotta a királynénak,
218    II|             fejezve.~És akkor aztán mehet Riumin és Izméne Ghod várába a
219    II|               gondol arra a napra, amikor Riumin el fogja hagyni az ő országát.
220    II|                  S mikor történik ez meg?~Riumin mélyen a szemébe nézett
221    II|                  hogy viszontszerettetik, Riumin addig marad itt, ameddig
222    II|              bocsátani Csengli ghiraihoz.~Riumin nevetett.~– No, és te attól
223    II|             várakozással.~– Nem! – felelt Riumin, s marasztaló szorítással
224    II|          sugárzott a könnyeken keresztül.~Riumin elhatározta, hogy egyenesen
225    II|            Alzahirát.~– Királynő! – kezdé Riumin. – Ha te nekem egy évet
226    II|                   örök fény mellett látta Riumin egymásra halmozva ragyogni
227    II|            Kaukázus bányái elég gazdagok?~Riumin látta azt már. Előtte voltak
228    II|                   tűzfényt, ami e percben Riumin szemének világot adott?
229    II|                 kérdésre:~– Én nem tudom.~Riumin igyekezett visszanyerni
230    II|                őket.~Most azután megtudta Riumin, hogy hová lettek mindazok
231    II|                szó: legyünk akkor némák!”~Riumin jól ismerte a hatalmas varázserőt,
232    II|               fölfedezése csak elrontotta Riumin álmait. Másnap ismét fölkereste
233    II|              kérdés rosszul volt föltéve; Riumin újra kezdte azt:~– Izméne,
234    II|                   a lelkedet – mondá erre Riumin. – Te ismered a bezszlovecsniek
235    II|                  úgy kívánod, azt teszem.~Riumin gyöngéden fejére tette a
236    II|                 leány ijedten ragadta meg Riumin kezét.~– Mit akarsz?~– Azt
237    II|              lelkedet kértem – mondá neki Riumin kegyetlenül. – Az örök életedet
238    II|                  teherhordó öszvéreikkel. Riumin megismerte arcvonásaikban
239    II|             folyamok be nem fagynak soha.~Riumin napról napra jobban érzé,
240    II|               magát országába és szívébe.~Riumin azon a télen egészen beletalálta
241    II|              szelíd országaiba vitték át. Riumin színésztársaságot toborzott,
242    II|                 leányágra száll a korona. Riumin a törököt, aki sohasem énekel,
243    II|                 miért ne fogadta volna el Riumin e zajtalan boldogságot?
244    II|            aggódva.~– Még nem – felelt rá Riumin.~És Alzahira a szerelem
245    II|              gólyahír kivirágzását várta.~Riumin aludt, és mesés boldogságról
246    II|                   buránát szokta kísérni.~Riumin kitekintett az ablakán:
247    II|                Vagy csak úgy hallotta azt Riumin Oleg?~Meg akarta mutatni
248    II|              álomlátó gondolatai nehezek.~Riumin Oleg nem tudott tovább fekhelyén
249    II|                   koccintás éri kívülről.~Riumin, hogy kiláthasson a szabadba,
250    II|               húzva.~– Ki az? – kiáltá rá Riumin az ablakon keresztül.~Az
251    II|               éjféli látogató nem felelt.~Riumin másodszor és harmadszor
252    II|                Izméne~– Izméne! – suttogá Riumin, felnyitva ablakát, s hogy
253    II|                   szobában is hideg volt. Riumin lefekteté a leányt még meleg
254    II|                 hozzám – suttogott tovább Riumin. – Szólj, hogy jöttél vissza?
255    II|                esküdre emlékezel? – szólt Riumin elrémülve. – Te félsz az
256    II|                  kérés?~– Izméne! – szólt Riumin, felölelve a leányt. – Szeretsz-e
257    II|            mondani, honnét jössz? – kérdé Riumin, diadaltól sugárzó arccal.~–
258    II|               szép a kerek földön – mondá Riumin, s amíg feladta a királynői
259    II|                 hogy a kösk üres, melyben Riumin lakott, ablaka nyitva, ajtaja
260    II|                   járt a maga iskolájába.~Riumin jó eleve úgy intézte a dolgát,
261    II|           jelmezében, Alzahirának nézték. Riumin az egész dereglyecsoportot
262    II|             előszedték élelmikészletüket, Riumin maga leült egy sziklára,
263    II|                 előkerülnek. Ezek lesznek Riumin bizonyítékai, hogy a kaukázusi
264    II|                 jutottál ezekhez? – kérdé Riumin.~– Úgy loptam.~– Te loptál? –
265    II|              loptam.~– Te loptál? – szólt Riumin elbámulva.~– Te kívántad,
266    II|             szeretlek, mint az Istenemet.~Riumin a leány kezét a saját fejére
267    II|                   bízhatta volna rá magát Riumin!~– Hallod, hogy mennydörög
268    II|                 várost.~– Várost? – szólt Riumin megütközve.~– Ne félj! Holtak
269    II|          küldöncük odavesz most is.~*~Hát Riumin és Izméne?~Ők most is jó