bold = Main text
     Rész                                                       grey = Comment text

2501 XXVIII  |                             Így mondtad – rebegi az alázatosan.~– A nyelvem
2502 XXVIII  |                 szerelmét.~S mikor a pohár alját az utolsó seprűjéig kiürítette,
2503 XXVIII  |                 Lubomirához, s megcsókolta annak az ajkát. Lubomira pedig megveregette
2504 XXVIII  |                  bizonyára így tennék, miként ez az asszony – suttogá Barbara –,
2505 XXVIII  |                            suttogá Barbara –, ha az volnék, ami ő.~E szóra Lubomira
2506 XXVIII  |                      mondaná neki: „Hát nem vagy az? Titokban megteszed? Nyíltan
2507 XXVIII  |                    megosztott szerelemnek, hanem az asszonyi büszkeség. Ez egy
2508 XXVIII  |                          Azt megmutatta a példa. Az a példa, amelyet e két nő
2509 XXVIII  |                        eddig alvó szenvedély. Ha az egyik asszonyé a ragyogás,
2510 XXVIII  |                    asszonyé a ragyogás, a másiké az alázatosság, akkor lehetséges
2511 XXVIII  |                    alázatosság, akkor lehetséges az osztály. Ez volt a titok,
2512 XXVIII  |                   végzetes lépésre.~Ennek azután az lett a következése, hogy
2513 XXVIII  |                         lett a következése, hogy az Új-Jeruzsálembe menekült
2514 XXVIII  |                       gondolatnak is rettenetes!~Az Új-Jeruzsálem elfoglalja
2515 XXVIII  |                         pohara. Hogy a daviditák az oltárig tolakodjanak. Ez
2516 XXVIII  |                         Balázs-rendi gvárdián, s az érkezőket szigorún kikérdezte,
2517 XXVIII  |                        fehér dalmatika, a mellen az efóddal, fejükön a kétszarvú
2518 XXVIII  |                         hacsak repülve nem jött.~Az ingerült kíváncsiság egész
2519 XXVIII  |                    Búcsúmenetek jártak alá s fel az utcákon, lámpák mellett,
2520 XXVIII  |                     könyörögve, hogy fordítsa el az Úr a városról ezt a csapást.~
2521 XXVIII  |                   viaszgyertyák fénye ragyogott, az oltárképekkel teljes sötétséggel
2522 XXVIII  |                        jöttek elő! Megtelt velük az egész templom. Minden férfi
2523 XXVIII  |                          szemérmesen földre süté az arcát, félig kendőjébe takarva.
2524 XXVIII  |                           a kíváncsi nép ellepte az ajtó előtti tért, akkor
2525 XXVIII  |                           ő maga pedig odalépett az oltár elé. Volt rajta lángszínű
2526 XXVIII  |                          fehér dalmatika, mellén az efóddal; fején a kétszarvú
2527 XXVIII  |                        sakramentumát kiterjeszti az egész egyházi rendre: „Jobb
2528 XXVIII  |                     hiszen a Megváltó volt éppen az, aki megvédelmezte az írástudók
2529 XXVIII  |                      éppen az, aki megvédelmezte az írástudók által megkövezésre
2530 XXVIII  |                     daviditák tetté változtatják az igét.~Így emelte fel fejét
2531 XXVIII  |                       igét.~Így emelte fel fejét az egyszarvú, akit Szent János
2532 XXVIII  |                          akkor innen felforgatja az egész világot. Ezt már nem
2533 XXVIII  |                          szigetére, s felkereste az öreg Boboli Pétert magányában.~
2534 XXVIII  |                összetörje. Minden áron! Még azon az áron is, hogy Raguza kapuját
2535 XXVIII  |                 ellensége előtt. Velence volt ez az ellenség.~De azt mondák
2536 XXVIII  |                          ellenség.~De azt mondák az igazhitű, jó erkölcsű keresztények,
2537 XXIX    |                          füstösen meredeznek fel az égbe a tornyát be sem fedték;
2538 XXIX    |                kisgyermeket mind magukkal vittek az uskókok. Rabszolga sem maradt,
2539 XXIX    |                      tárnát. Nem volt senki, aki az érctermő követ törje, nem
2540 XXIX    |                          több arany a sziklából. Az eddig felhalmozottat pedig
2541 XXIX    |                     fellázadt rabszolgák. Beállt az ínség a mosszori várban.~
2542 XXIX    |                    másikhoz. De hiába hagyta ott az inge rongyait a forrás melletti
2543 XXIX    |                         ott ássa be magát nyakig az iszapos mohába; oda is elment.
2544 XXIX    |                          róla. Szégyen, gyalázat az, ha a családban egy nyomorék
2545 XXIX    |                       egy nyomorék van.~A Brankó az apának a kedvence. Öles
2546 XXIX    |                          is szükség beszerezni – az sincs, aki a nyájakat őrizze.~
2547 XXIX    |                      elpusztult várában, a knéz. Az meg a föld alatt jár.~A
2548 XXIX    |                   küldött kémek meghozták a hírt az elmenekült rabszolganép
2549 XXIX    |                   Szerette őket. Engedelmet kért az apjától, hogy hadd csináljon
2550 XXIX    |               kiválogatott junákkal, akiket mind az elrabolt feleségeik fölötti
2551 XXIX    |                       hírt hordanak neki a kémei az elfutott rabszolgák további
2552 XXIX    |                         A többiek, ha meghaltak, az égbe jutottak, ez él, és
2553 XXIX    |                    csúfoltatja.~Hogy tűrheti ezt az egész keresztény világ?
2554 XXIX    |                         szaracénok: a daviditák, az uskókok, a warángok!~Küldözte
2555 XXIX    |                istentagadók emelik föl a fejüket az egész kereszténység truccára;
2556 XXIX    |                          ölik; Coelestin pápának az a fő-fő gondja, hogy új
2557 XXIX    |                        halmára, öregét, apraját, az utolsó szopósgyermekéig! –
2558 XXIX    |                    szopósgyermekéig! – dühöngött az öreg knéz, öklével ütve
2559 XXIX    |                      falakat. S attól pedig csak az ökle lett kormos.~És azalatt
2560 XXIX    |                       kormos.~És azalatt benőtte az udvarát az árvacsalán, a
2561 XXIX    |                       azalatt benőtte az udvarát az árvacsalán, a seprűlaboda,
2562 XXIX    |                         növények, amik szeretnek az emberektől elhagyott helyeken
2563 XXIX    |                ráismertek: a legöregebb fia volt az, a Vuk.~– Hát te mért jössz
2564 XXIX    |                       fel!~– Annál jobbat hozok. Az Új-Jeruzsálem el fog pusztulni
2565 XXIX    |                      vagy talán a „pilinkó”, aki az anyja levágott lábujjából
2566 XXIX    |                        megbosszulja?~– Én vagyok az.~– S hogyan pusztítod el?~–
2567 XXIX    |                         Tudod-e, mi lakik ebben? Az, aki milliókat elpusztít,
2568 XXIX    |                         aki milliókat elpusztít, az, akitől százezerek rettegnek.
2569 XXIX    |                       karszék oldalához, amelyen az apja ült, aztán magyarázta
2570 XXIX    |                        annak a természetét. – Ez az a pusztító féreg, mely a
2571 XXIX    |                         te éjjel-nappal álmodol: az Új-Jeruzsálem. Épült a Branta-völgy
2572 XXIX    |                          a mohos lápot, amelyben az odazarándokoló lázárok százával
2573 XXIX    |                    pokolnak, azért jön ki belőle az a forró víz. Az égerfa ellenben
2574 XXIX    |                        ki belőle az a forró víz. Az égerfa ellenben nem rothad
2575 XXIX    |                          mit végeztem én! Amióta az Új Jeruzsálem kikötőjébe
2576 XXIX    |                      egészen össze fogják őrölni az egész gátat. Senki sem gondolhat
2577 XXIX    |                     földindulás kell hozzá, hogy az egész gát ledűljön, s azzal
2578 XXIX    |                        azzal a tömérdek tó, mint az özönvíz egyszerre leomoljon
2579 XXIX    |                      leomoljon a Branta-völgybe. Az aztán elsöpri magával a
2580 XXIX    |                       elsöpri magával a tengerbe az egész Új-Jeruzsálemet, minden
2581 XXIX    |                      hasonlatos arcát. – Te vagy az én nemzetségem bosszúállója.
2582 XXIX    |                   nemzetségem bosszúállója. Tied az áldásom!~Mikor a nyomorék
2583 XXIX    |                          mohón kapta a prédáját. Az a karszék egy darab tölgyfatuskóból
2584 XXIX    |                         hagyd itt nekem. Ez lesz az én időmutatóm.~– Valóban
2585 XXIX    |                         én időmutatóm.~– Valóban az lesz – monda Vuk. – Hallgathatod
2586 XXIX    |                          a percegését. S ha majd az ülőkéd túlsó oldalán kidugja
2587 XXIX    |                      fejét, akkor tudhatod, hogy az Új-Jeruzsálem utolsó napja
2588 XXIX    |                         hajcihéj! Fel a táncra!”~Az öreg knéz megdicsőülten
2589 XXIX    |                    rebegé:~– Adnék neked valamit az útra, de magamnak sincs
2590 XXIX    |                      aláment száz vitéz junákkal az uskókokat üldözni, s azóta
2591 XXIX    |                           Meggyűjtöttem, itt van az erszényben. Neked hoztam,
2592 XXIX    |                      tartsd meg.~S azzal átadott az apjának egy bőrzacskót,
2593 XXIX    |                  hajófurdancsokkal fizetni érte.~Az öreg knéz pedig ott maradt
2594 XXX     |                                             XXX. Az egérfogó~A láz gyorsan halad!
2595 XXX     |                      daviditák kivívtak, valóban az volt: vészes tévtanaik az
2596 XXX     |                        az volt: vészes tévtanaik az egész tengerpartot behódították.
2597 XXX     |                         hogy már nincs ellenség.~Az igazi ellenség pedig csak
2598 XXX     |                      szövetségét kínálta cserébe az eddigi torzsalkodás helyett.
2599 XXX     |                        helyett. Felszólítá, hogy az új keresztes hadak szállítását
2600 XXX     |                       harci dicsőségben kerestek az ifjú, pezsgő vér számára
2601 XXX     |                      Velük együtt készülnek útra az ájtatos papok, a szigorú
2602 XXX     |                       azután meg lehet kísérteni az utolsó csapást, behozni
2603 XXX     |                   világraszóló módon kikiáltani.~Az alkalom, mely e célra ki
2604 XXX     |                 viszonozni fogják a látogatását.~Az olasz azonban csak „kötve
2605 XXX     |                         Raguzát a zsarnokától és az eretnek apostoltól, s ennek
2606 XXX     |                      eretnek apostoltól, s ennek az árában Velence fennhatóságot
2607 XXX     |                       alól, hogy megtartsák vele az eget. Tökéletes igazuk volt!
2608 XXX     |                           Tökéletes igazuk volt! Az idegen zsarnok ütése nem
2609 XXX     |                          eszében tartá, hogy ott az ő számára kelepcét is vethetnek;
2610 XXX     |                       liburnán szállíttatá magát az admirálhajóhoz, amelyen
2611 XXX     |                    tollal a levegőbe felhajítom, az azt tudatja veled, hogy
2612 XXX     |                függönyeit, s azok közül kilépett az ősz Boboli Péter.~Kezében
2613 XXX     |                   királya, Boboli János! – szólt az öreg nyugodt, kemény hangon. –
2614 XXX     |                    testőrei kifacsarták a kardot az ökléből. Látta, hogy a saját
2615 XXX     |                         által van kiszolgáltatva az ellenségeinek.~Azonban Boboli
2616 XXXI    |                          egyszerre mind behúzták az evezőiket, s a liburnák
2617 XXXI    |                        sima tengertükrön orrával az admirálhajó oldalának.~Azonban
2618 XXXI    |                        ki a warángok fortélyának az előnye. Ők nem bízták a
2619 XXXI    |                         nem bízták a liburnáikat az evezőkre; a kerékhajtó bodont
2620 XXXI    |                        bodont egyformán taposták az ökrök jól védetten, s az
2621 XXXI    |                         az ökrök jól védetten, s az összes harci legénység használhatta
2622 XXXI    |                     warángok: azoknak nem ártott az; egymást fedő pajzsaik ércpalánkot
2623 XXXI    |                      akkor hirtelen megszüntetve az egyik ökör taposó rohamát,
2624 XXXI    |                        rohamát, a liburnák, mint az úszó hal, oly sebesen kanyarodtak
2625 XXXI    |                        dereglyéket. A liburnának az orrán volt két hegyes vasagyara,
2626 XXXI    |                          a felső a dereglyéknek, az alsó a gályáknak szólt.
2627 XXXI    |                     kerekes póznáját megpörgette az ujjai között, mely jeladásra
2628 XXXI    |                     ujjai között, mely jeladásra az egész waráng hajóraj megindult
2629 XXXI    |                     ellenfélre talált bennük. De az ő részükön volt a vitézségen
2630 XXXI    |                          testi erőt is, elhagyta az utánanyomuló ellenfelét.
2631 XXXI    |                liburnával ott állt mozdulatlanul az admirálhajóval szemben.
2632 XXXI    |                     hátulsó fatornyában, ahonnan az admirál vezényelt, volt
2633 XXXI    |                          lánccal taszítanak neki az ellenséges gálya oldalának,
2634 XXXI    |                   ellenséges gálya oldalának, ha az össze talált kapaszkodni
2635 XXXI    |                      cethalat.~Dereglye nem állt az útjokban; az vagy fel volt
2636 XXXI    |                   Dereglye nem állt az útjokban; az vagy fel volt már forgatva,
2637 XXXI    |             elsüllyesztve, vagy összeakaszkodott az ellenség dereglyéivel, amikor
2638 XXXI    |                  szekercével öldökölték egymást.~Az admirálhajó felhúzta a horgonyait,
2639 XXXI    |                      nyilaik nem találják őt el. Az a hit róla, hogy nem fogja
2640 XXXI    |                   Lövöldözhetnek ahhoz!~Ez ellen az ördög ellen csak a pokoltűz
2641 XXXI    |                          s aztán két kézre fogva az egészet, egy hatalmas lökéssel
2642 XXXI    |                    görögtűz ott repesztette szét az ökörbőrt, s aztán szórta
2643 XXXI    |                     Tehát még a pokoltűz sem árt az ördögnek, azt is visszadobja.
2644 XXXI    |                      mélyében is csendesen halad az orvtámadás. A waráng búvárok
2645 XXXI    |                          volt borítva. Azt elébb az egyik búvárnak hegyes kajmójú
2646 XXXI    |                        kaviccsal volt elzárva, s az ismét sodronnyal bekötve,
2647 XXXI    |                        magára hagyták a művüket. Az oltatlan mészből a vízben
2648 XXXI    |                   fenekén.~E harc ott ment végbe az Új-Jeruzsálem kikötője előtt.
2649 XXXI    |                      akkor is tele volt hajóval.~Az egész uskók nép, a davidita
2650 XXXI    |                ügyetlenek! – kiálta Boboli Péter az íjászokra, akik hasztalan
2651 XXXI    |                    veszem célba!~S azzal kivette az egyik lövész kezéből a nyíllövő
2652 XXXI    |                   nyílvesszőt beléhelyezte volna az ágyába, a kebléből elővett
2653 XXXI    |                        hegyét. Csak egy karcolás az így megmérgezett nyílheggyel,
2654 XXXI    |                  felordított; oly hangosan, hogy az az egész csatazajt túlzengte,
2655 XXXI    |               felordított; oly hangosan, hogy az az egész csatazajt túlzengte,
2656 XXXI    |                    egyszerre abbahagyta mindenki az ostromot; akik már fenn
2657 XXXI    |                   ostromot; akik már fenn voltak az admirálhajó evezős párkányán,
2658 XXXI    |                      kopját eldobtak a kezükből, az evezőket kapták elő, s az
2659 XXXI    |                        az evezőket kapták elő, s az egész liburnaraj igyekezett
2660 XXXI    |                  ellenség megfutamodására; hanem az admirálhajón nemsokára az
2661 XXXI    |                        az admirálhajón nemsokára az örömriadal a rémület zűrhangjába
2662 XXXI    |                       előre-hátra, nem hallgatva az admirál és a hajókapitányok
2663 XXXI    |              hajótehernek a tengerbe dobálására; az evezőpadhoz láncolt gályarabok
2664 XXXI    |                      mégis eszébe jutott valaki.~Az édesapának az egyetlen fia.~–
2665 XXXI    |                     jutott valaki.~Az édesapának az egyetlen fia.~– A fiam! –
2666 XXXI    |                       volt elzárva a két fogoly. Az egyik, mely a hajó víz felé
2667 XXXI    |                          fogoly abba volt zárva, az már nem volt ennek a világnak
2668 XXXI    |                       hozott magával, s feltörte az ajtót. Az eléje tóduló víz
2669 XXXI    |                    magával, s feltörte az ajtót. Az eléje tóduló víz tetején
2670 XXXI    |                        élt. Szemeiben megvillant az élve maradás öröme.~Hanem
2671 XXXI    |                   maradás öröme.~Hanem amint azt az arcot megpillantá, mely
2672 XXXI    |                      ajtajában megjelent előtte, az öröm egyszerre az ijedtség,
2673 XXXI    |                        előtte, az öröm egyszerre az ijedtség, az elkeseredés
2674 XXXI    |                      öröm egyszerre az ijedtség, az elkeseredés torz kifejezésének
2675 XXXI    |                        apja; bírája, hóhéra volt az! Boboli János egyszerre
2676 XXXI    |                      feje látszott már elő; most az is eltűnt. Meg akarta magát
2677 XXXI    |                    lefeküdt a zárka fenekére.~De az apa odarohant hozzá, s utánabukva
2678 XXXI    |                        de lábait nekifeszíthette az ajtóragasztónak, hogy kivonszoltatását
2679 XXXI    |                     lépcsőt, amelyen idáig jött. Az is több fokkal a víz alatt
2680 XXXI    |                         tördelték, nem gondoltak az evezésre; az lehetetlen
2681 XXXI    |                       nem gondoltak az evezésre; az lehetetlen is volt már,
2682 XXXI    |             Visszatekintett. Pirro Bennessa volt az.~A hajómellvéd egy csapóajtaján
2683 XXXI    |                        bárka, amelyen Pirro jött az admirálhajóhoz Damiani Júdással,
2684 XXXI    |                         Júdással, nem vett részt az ütközetben, s amint a nagy
2685 XXXI    |                      helyre fektessétek! – szólt az öreg, elalélt fiát Pirro
2686 XXXI    |                          hadnagyának, így jutott az le a bárkába; ott végigfektették
2687 XXXI    |                         dűlt meg, s minden ember az ellenkező oldalra menekült.~
2688 XXXI    |                     Annak a fejére ütöttek egyet az evezőlapáttal, s aztán elmaradt.~
2689 XXXI    |                       ölébe vette annak a fejét.~Az arc halotté volt. A félig
2690 XXXI    |                    szivárványa felfelé fordulva, az ajkak nyitva: minden mozdításnál
2691 XXXI    |                     belőlük elő; ahol piros volt az arc, ott most szederjes
2692 XXXI    |                    küzdelemben kapott ütődéstől.~Az apa oly gonddal igyekezik
2693 XXXI    |                         oly gonddal igyekezik őt az életre visszahozni. Maga
2694 XXXI    |                  napsugárnak! Aztán ajkára teszi az ajkait, s lélegzetét átfújja
2695 XXXI    |                      nyitott pillák lecsukódnak, az ökölre szorított kéz ujjai
2696 XXXI    |                        álomra elébb.~Milyen nagy az öröme az apának, hogy fiát
2697 XXXI    |                      elébb.~Milyen nagy az öröme az apának, hogy fiát megmenthette.
2698 XXXI    |                   Bennessa részvétteljesen nézte az öreget. Senkit nem hítt
2699 XXXI    |                          öreget. Senkit nem hítt az segélyül: maga végzett mindent.~–
2700 XXXI    |                         Júdás volt méltó, akinek az életét úgy kellett befejezni,
2701 XXXI    |                  Raguzába fogom őt vinni – mondá az agg patrícius. – Mert nem
2702 XXXI    |                  bíráinak; s amilyen fényes volt az élete, legyen olyan híres,
2703 XXXII   |                    Katalinnak ereklyeszekrényét, az oltárkészleteket, a hajóhad
2704 XXXII   |                    hajóhad pénztárát; ezeké volt az egyetlen díszbárka, mely
2705 XXXII   |                 elveszett a harci lármában, amit az összekeveredett dereglyék
2706 XXXII   |                    szőnyeg: a láthatár felé, hol az éggel összeér, ezüstszínben
2707 XXXII   |                       ormait, kora reggel lévén.~Az Új-Jeruzsálem lakói mind
2708 XXXII   |                          gátjára, onnan bámulják az érdekes látványt: a két
2709 XXXII   |                       közötti harcot, mely éppen az ő tengeröblük előtt vonul
2710 XXXII   |                       aztán visszavonulásuk után az admirálhajó veszedelmét.~
2711 XXXII   |                         admirálhajó veszedelmét.~Az uskókok örömujjongása köszönté
2712 XXXII   |                       mit tudnak. Ilyenkor aztán az üldözők elől gyorsan vissza
2713 XXXII   |                     reggeli tizenöt órát mutatta az égen, amidőn egyszerre megváltozott
2714 XXXII   |                       megüti egy vérlázító hang: az Új-Jeruzsálem templomának
2715 XXXII   |                    harangszó hallatára egyszerre az Új-Jeruzsálem ellen fordult.
2716 XXXII   |                          volna rá, nekifordultak az elátkozott városnak.~Úgyis
2717 XXXII   |                        Úgyis ki volt arra mondva az ítélet: el kell pusztulnia
2718 XXXII   |                        észrevették azalatt, hogy az admirálhajó árbocai félre
2719 XXXII   |                       Branta-völgyi kikötő felé.~Az akkor is rakva volt kereskedőhajókkal;
2720 XXXII   |                 rémhírrel a várost, hogy itt jön az ellenség a tenger felől.~
2721 XXXII   |                    lakosság eszeveszetten rohant az utcákon, hanem némán! Ennél
2722 XXXII   |                      Ennél a veszélynél elveszti az ember a szavát. Ha tűz van,
2723 XXXII   |                       jön, akkor a rémület néma.~Az, aki a tornyokban a harangokat
2724 XXXII   |               kolostorból kijönni, mert leszédül az ember. Néha a hévízponor
2725 XXXII   |                        burdékjaihoz visszatérni.~Az is feltűnt, hogy a számos
2726 XXXII   |                       élőlényre nézve volt ennek az előérzete gyönyörűség.~A
2727 XXXII   |                           Neki halálélesztő volt az a fullasztó gőz, amit a
2728 XXXII   |                        majd nem soká tart már.~– Az Isten nyomorékja nemsokára
2729 XXXII   |                           s úgy gázolja maga alá az ellenséget, miként a Fanyövő,
2730 XXXII   |                          bosszút áll a sárkányon az elrabolt húgáért, megölt
2731 XXXII   |                      megölt bátyjaiért! Beleveri az ólomszérűbe a vasbuzogánnyal!~
2732 XXXII   |               ólomszérűbe a vasbuzogánnyal!~Csak az a nap jöjjön, amelyen a
2733 XXXII   |                          a toronyban.~Hát eljött az a nap.~Amikor a tenger azt
2734 XXXII   |               lélekvesztve rohant a főtemplomba, az oltár elé kényszerítve a
2735 XXXII   |                        munkájukat, ahol akarták.~Az a nyomorék démon is érzé
2736 XXXII   |                       hogyan kezd kifelé hajlani az egész gát a közepén, a túlsó
2737 XXXII   |                         iszonyú robajjal dűlt ki az egész cölöpgát, melynek
2738 XXXII   |                 hosszában a völgy felé.~És azzal az egész roppant víztömeg,
2739 XXXII   |                  felkapta a hátára! Ott nyargalt az őrjöngő démon a saját maga
2740 XXXII   |                       alá, aztán eltemette őt is az özönvíz árja.~A hömpölygő
2741 XXXII   |                        alatt leseperte maga elől az egész paradicsomkertet,
2742 XXXII   |                  iszonyúbb rohamban zúduljon alá az útjába épült veszendő embertanyára.
2743 XXXII   |                         erdő.~Mi történt odalent az Új-Jeruzsálemben? Maradt-e
2744 XXXII   |                          el egy utolsó imádságot az irgalmas Istenhez? Menekülhettek-e
2745 XXXII   |                        szűnt meg. Mintha ő volna az a Leviathán, aki átússza
2746 XXXII   |                          kék tengerszín közepén.~Az admirálhajónak már csak
2747 XXXII   |                          admirálhajónak már csak az árbocai álltak ki a vízből.
2748 XXXII   |                 halálordítását. A vitorlapóznák, az árbockosarak el voltak lepve,
2749 XXXII   |                        fatörmelékkel jelölve meg az utat, melyet végigfutott.~
2750 XXXIII  |                           a lakosok a kunyhóikat az élőfák ágai közé építik,
2751 XXXIII  |                    hosszú félsziget mögött folyt az le, s még akkor ágyúszó
2752 XXXIII  |                          maguk sorára. Szombaton az ő dolguk volt az óhajtott
2753 XXXIII  |                       Szombaton az ő dolguk volt az óhajtott mézeskalács és
2754 XXXIII  |                         A Boboli-kastély belseje az Eufrat-parti paradicsomot
2755 XXXIII  |                    összerakva; úgy kéklett, mint az ég kárpitja.~Egy tündérgrotta,
2756 XXXIII  |                     széles levelű pálmák között; az egyik oldalából, tarka csigahéjak
2757 XXXIII  |                       ámbrájától. Ilyenkor teher az öltözet; kivált az egyedüllétben:
2758 XXXIII  |                         teher az öltözet; kivált az egyedüllétben: a két Éva
2759 XXXIII  |               felöltöztetni. Legyen szép! Tessék az ő királyának! Tanítja énekre,
2760 XXXIII  |                          hogy athéni nyelven azt az örökszép szót, a szerelmet?
2761 XXXIII  |                        aztán beszélnek egymásnak az álmaikról.~– Ah, ha az én
2762 XXXIII  |                 egymásnak az álmaikról.~– Ah, ha az én álmom teljesülne – szól
2763 XXXIII  |                          én legyek hármunk közül az első, aki meghal.”~Azzal
2764 XXXIII  |                      nyakát, s megcsókolta annak az ajkait.~– Én nem azt kívánnám
2765 XXXIII  |                       kívánnám, ha én elém jönne az a hatalmas ősz férfi, ki
2766 XXXIII  |                      bibliai Zebaóth volt, hanem az öreg Boboli Péter; a költőnek,
2767 XXXIII  |                         a költőnek, a királynak, az Aktaeonnak az atyja.~
2768 XXXIII  |                         királynak, az Aktaeonnak az atyja.~
2769 XXXIV   |                   átkötött lánc tartja egyenesen az ég felé, arca még feltekint
2770 XXXIV   |                         vissza halott szemeiből.~Az egyik királyné, az ifjabbik,
2771 XXXIV   |                    szemeiből.~Az egyik királyné, az ifjabbik, a szenvedélyesebb,
2772 XXXIV   |                       tör ki; zilált haját tépi, az egeket dorgálja, a tengert
2773 XXXIV   |                         legyőzetni óriás létére? Az öregebb királyné, az ősz
2774 XXXIV   |                     létére? Az öregebb királyné, az ősz Teuta csendesen viseli
2775 XXXIV   |                     waráng nép minden királyának az a vége. Nem mirigyben kell
2776 XXXIV   |                       előkészíti a kedvesét arra az útra. A waráng férfi sohasem
2777 XXXIV   |                        csak amikor meghal. Akkor az asszonyai széthasogatják
2778 XXXIV   |                           A király ravatala maga az a liburna, melyet annyi
2779 XXXIV   |                  amelyben hőshalált nyert. Ennek az oldalait bemázolják illatos
2780 XXXIV   |                   gyantával, s koszorúkat fonnak az egész hajó körül piros gyümölcsű
2781 XXXIV   |                         a kettő.~Azután kezdődik az ő saját temetési készülődésük.~
2782 XXXIV   |                készülődésük.~Itt ismét visszatér az ősi pogány szokás. A hitvestárs
2783 XXXIV   |                           Odaállnak ők is háttal az árbochoz. S előbb a saját
2784 XXXIV   |                      találgatják, mire való volt az. Ilyeneket viseltek a warángok,
2785 XXXIV   |                        sugárküllőit vetette szét az égen, s amint elsüllyedt
2786 XXXIV   |                     tenger alá, egyszerre beállt az éjszaka; a firmamentum megnépesült
2787 XXXIV   |                    legfényesebb, a nap kísérője, az esti csillag hosszú fénybarázdát
2788 XXXIV   |                        tengerre.~Ekkor feltámadt az esti szél, s végigfuvallt
2789 XXXIV   |                         volt egy vitorlája, mely az árbocon lengett, az megfeszült
2790 XXXIV   |                         mely az árbocon lengett, az megfeszült a széltől.~Solom
2791 XXXIV   |                   azonban a szurokfüst megütötte az orrukat, egyszerre csülökre
2792 XXXIV   |                     sikamlott tova, a szurokfüst az ércedényből hátrafelé csapott,
2793 XXXIV   |                  Nemsokára összecsapódott a láng az árboc körül, eltakarva a
2794 XXXIV   |                        tüzet.~S így rohant előre az égő liburna sokáig a két
2795 XXXIV   |                     felett, mely aszerint, ahogy az egyik tulok kifáradt és
2796 XXXIV   |                     alakok ijesztő képétől, akik az égő árbochoz támaszkodva,
2797 XXXIV   |                    jönnek tűzhajójukon.~Utoljára az egyik tulok ott a hajtógépben
2798 XXXIV   |                      másikban több életerő volt, az még győzte a futást. Ekkor
2799 XXXIV   |                           Ekkor aztán, hogy csak az egyik lapátkerék forgott,
2800 XXXV    |                    Velence és Raguza? Hogy tudta az utóbbi lerázni nyakáról
2801 XXXV    |                          utóbbi lerázni nyakáról az önként felvett jármot? Arról
2802 XXXV    |                        negyven dereglyét, melyet az új-jeruzsálemi öbölben összetört
2803 XXXV    |                         tulajdoníták. A kolostor az ő szerzeteseik lakhelye
2804 XXXV    |               szerzeteseik lakhelye volt, amióta az apácákat kiűzték belőle.
2805 XXXV    |                   dereglyén levő hajósok, melyek az admirálhajó segélyére visszafordultak,
2806 XXXV    |                           mind jól látták, amint az a hófehér gomoly onnan a
2807 XXXV    |                         döntögette le maga előtt az útban talált házsorokat,
2808 XXXV    |                        bástyafalakat; látták azt az öbölbe lezúdulni, a hajókat
2809 XXXV    |                       számít.~Legyen hát kiirtva az utolsó lélegzetvevőig!~Addig
2810 XXXV    |                        is hitetlenek. Daviditák.~Az ellenpápa veszedelmesebb
2811 XXXV    |                        amelyek méltók arra, hogy az egész vad waráng népet tövestül
2812 XXXV    |                      megpecsételte a szövetséget az egyesült köztársaságok főnökeivel.
2813 XXXV    |                     nekik tanult hevéreket, akik az elpusztult aranybányát ismét
2814 XXXV    |                         legyen szabad felkutatni az ott eltemetett kincsek eltőkítése
2815 XXXV    |                          bogumilok a Jézus nevét az ő szertartásaikban így ejthessék
2816 XXXV    |                       felszerelésére, s hazatért az apjához.~Az öreg knézt már
2817 XXXV    |                           s hazatért az apjához.~Az öreg knézt már akkor nemcsak
2818 XXXV    |                        Még mindennap utánaküldte az eltűnt fiának, Tirimirnek
2819 XXXV    |                        vízbe.~Nem félt már senki az öregtől, annyira, hogy a
2820 XXXV    |                       varangyos békák odamásztak az ülőhelye közelébe, s onnan
2821 XXXV    |                       junákjaival, s felhordatta az öreg elé a pénzeszacskókat:
2822 XXXV    |                    kiegyenesedett. Hát még mikor az örömhíreket elmondta a fia!
2823 XXXV    |                         a fia! Le van már döntve az Új-Jeruzsálem. A tolvaj,
2824 XXXV    |                        jólesett a szívének! „Ezt az én Vuk fiam cselekedte!
2825 XXXV    |                          én Vuk fiam cselekedte! Az én szegény nyomorék fiam!
2826 XXXV    |                         megölte őket!” Halva még az asszonyok is, akik a rabszolgákhoz
2827 XXXV    |                 rabszolgákhoz adták magukat. Hát az elszökött leány, a „ki ne
2828 XXXV    |                        ne mondd nevű!” Meg annak az elcsábítója? Börtönben várják
2829 XXXV    |                    királyfi! Ki van rájuk mondva az enyészet! A gerlibe velük!
2830 XXXV    |                          a cimberek, a liburnok, az antariátok, az avarok! Utánuk
2831 XXXV    |                         liburnok, az antariátok, az avarok! Utánuk a warángokat!
2832 XXXV    |                   öldöklő munkában.~Erre a szóra az öreg még táncra is kerekedett;
2833 XXXV    |                        megállapított ígéreteket.~Az öreg fokozatos jó kedvvel
2834 XXXV    |                       sok! Ez már hihetetlen!” – Az utolsó ígéretnél már csak
2835 XXXV    |                        azt én nem szeretem. Akit az ember nem szeret, azt nem
2836 XXXV    |                           Puszta rom ott minden.~Az öreg knéz felmászott a kőlépcsőkön
2837 XXXV    |                          a kezükben, kétélű kard az oldalukon.~Csak a „jó időre”
2838 XXXV    |                         szerint való hadjáratot.~Az a jó idő, amelynek jöttére
2839 XXXV    |                        bogumilok várnak: a bóra, az északi szél.~A bogumilok
2840 XXXV    |                      szél.~A bogumilok haditerve az volt, hogy egy olyan hét
2841 XXXV    |            kegyelmesebbek voltak, mert azok csak az emberi műveket pusztították
2842 XXXV    |                         a szobrokat; a patarénok az istenkéz remekeit, az élőfákat
2843 XXXV    |                  patarénok az istenkéz remekeit, az élőfákat irtották ki haragjukban.
2844 XXXV    |                       éjszaka lefűrészelik tőben az olajfáit.~A pogányok, a
2845 XXXV    |                      előtt templommal egyértelmű az erdő.~Kivált ez a minden
2846 XXXV    |                   kiábdálva, csontból kifaragva; az összeboruló geszt őrzi,
2847 XXXV    |                       páfrány takargatja Pérunt, az oroszlánfejű istent; egymásra
2848 XXXV    |                        legtöbb szarvú bálvány, s az avarok védistene, a Volos
2849 XXXV    |                      védistene, a Volos belenőtt az élőfába, amelyhez odatámasztották;
2850 XXXV    |                          hallja a bujdosó.~S ezt az erdőt akarják felgyújtani!~
2851 XXXV    |                      egyre: „Szent, szent, szent az Úr a magasban!”~S ezt az
2852 XXXV    |                         az Úr a magasban!”~S ezt az erdőt készülnek felgyújtani.
2853 XXXV    |                      felgyújtani. Miért?~Mert ez az erdő hatalmas erőssége az
2854 XXXV    |                        az erdő hatalmas erőssége az ellenfélnek. Ostromolhatlanabb
2855 XXXV    |                    waráng íjászok és parittyások az egész keresztes had ellen
2856 XXXV    |                          liburnáikkal hazatérni, az ellenséget lehengerített
2857 XXXV    |                         lehengerített sziklákkal az asszonyok és gyermekek is
2858 XXXV    |                          úgy győzték le e helyen az antariátok nemzetét, hogy
2859 XXXV    |                       közt öldösték le őket – de az erdőt megkímélték.~A trákok
2860 XXXV    |               megkímélték.~A trákok és szarmaták az ideszorított cimbereket
2861 XXXV    |                        leányaikat, de megőrizték az erdőt.~A scordiakat az avarok
2862 XXXV    |                megőrizték az erdőt.~A scordiakat az avarok éjjeli tusában győzték
2863 XXXV    |                   velencések úgy törték le, hogy az ő nemzeti viseletükbe öltöztetett
2864 XXXV    |                       hadat csempésztek közéjük. Az avarokat pedig, bizánci
2865 XXXV    |                         nyelvükön a „szerelmet”, az „életet”, a „halált”.~Amint
2866 XXXV    |                          hirdeti a távoli zúgás; az ég sötétkék színű lesz,
2867 XXXV    |                       negyven helyen gyulladt ki az erdő; a többit megtette
2868 XXXV    |                    megtette a bóra.~Eleinte csak az alsó bozót kapott lángra;
2869 XXXV    |                         venyigéin, s fellobbantá az olajterhes lombokat. A bóra
2870 XXXV    |                     Nemsokára tengerré változott az, tengerré, mely fölfelé
2871 XXXV    |                         volt a pokoli dithyramb!~Az a vén ember ottan a mosszori
2872 XXXV    |                         a mély völgyekbe. Elmúlt az éjszaka, világosabb lett
2873 XXXV    |                       mintha maguk is izzanának. Az égő erdő lángtengere fölött
2874 XXXV    |                        égő oszlopokat sodort fel az égig, melyeknek szétterülő
2875 XXXV    |                     vulkántorok, úgy lövellt fel az égbe.~Emberevő e pokoli
2876 XXXV    |               hadviselésnek. Három napig tartott az erdőégés; ezalatt a dühöngő
2877 XXXV    |                     warángok valamennyi hegyein, az égő fenyők és szumakfák
2878 XXXV    |                  elhordva magával, úgyhogy egész az isztriai partvidékig elterjedt
2879 XXXV    |                          elterjedt a tömjénillat az óriási oltárról, melyen
2880 XXXV    |                        egész nép áldoztatik meg.~Az erdőkből kivert marhák és
2881 XXXV    |                         tengerszemhez menekültek az égés elől, melybe a warángok
2882 XXXV    |                        magukat a víz alatt, csak az ezernyi ezer szarvhordó
2883 XXXV    |                      minden patak kiszáradt; még az a hegyi folyam is, mely
2884 XXXV    |                       végigég, mint a fáklya; de az északi hegyoldal már fekete
2885 XXXV    |                          is nyomja a tüzet; azok az erdők már csak füstölögnek.~
2886 XXXV    |                      bóra; a hamut, pernyét mind az ellenség szemébe fújja.
2887 XXXV    |                            s ha akarod, megfogom az ördögöt a szarvánál; de
2888 XXXV    |                        tengeri oldalról, s fogja az ellenséget hátba.~A parancs
2889 XXXV    |                          azért merészen haladtak az erdő mélyébe.~Nem Isten
2890 XXXV    |                  temploma: a pokol temploma volt az már.~A félezredes óriások
2891 XXXV    |                         S mentül tovább haladnak az erdőbe, a hőség annál fullasztóbb
2892 XXXV    |                        vállat.~Csak előre!~Amint az erdő közepét már elérték,
2893 XXXV    |                    tisztásra. Ottan megpihennek. Az ott valami karám volt. Körülpalánkolt
2894 XXXV    |                       mind sülve szépen. Jó ebéd az ostromló seregnek. Itt már
2895 XXXV    |                     Előre!~… A waráng nép, amint az erdőket maga körül felgyújtva
2896 XXXV    |                      kell előtte törni.~Minek is az élet, ha nincs többé erdő?
2897 XXXV    |                      kiáltották ki fejedelemnek.~Az ifjú hős még nem tett le
2898 XXXV    |                        le a szabadulásról. Amint az északi szél alább fog hagyni,
2899 XXXV    |                         hadirendben keresztültör az égett erdőn, s utat vág
2900 XXXV    |                  harcolók megvakulnak tőle.~Ámde az esküdt ellenség nem várt
2901 XXXV    |                         esküdt ellenség nem várt az ő idejükre, a bóra az ő
2902 XXXV    |                       várt az ő idejükre, a bóra az ő szövetségese volt.~Alkonyra
2903 XXXV    |                 szövetségese volt.~Alkonyra járt az idő, a szélvészes ég bíborvörösben
2904 XXXV    |                        égett, mintha még most is az égő földet tükrözné vissza,
2905 XXXV    |                         vissza, amidőn felzúdult az égett erdőből a közelgő
2906 XXXV    |                     szélvész gomolygatva hajtott az egy tömegbe gyűlt warángok
2907 XXXV    |                      sorai mögül, s eléje rohant az ellenségnek.~Miért rohannak?
2908 XXXV    |                    magához, s késsel felhasítják az ereit; úgy isszák meg a
2909 XXXV    |                          Nem törődnek vele, hogy az ő testüket is átfúrja kard,
2910 XXXV    |                        egy népirtó harcnak, ahol az ellenséget azzal köszöntik,
2911 XXXV    |                  köszöntik, hogy a vérét isszák!~Az eumenydák őrjöngése következett:
2912 XXXV    |                     mögött hagyott térben voltak az asszonyaik és a gyermekeik.~
2913 XXXV    |                          szoptatta a kicsinyjét; az nem vehetett részt a harcban.~
2914 XXXV    |                     csapat háromszöget képezett, az utolsó sorok nyomták az
2915 XXXV    |                          az utolsó sorok nyomták az elsőket előre, mint egy
2916 XXXV    |                          mint egy éket fúrva azt az ellenálló félkörbe. De az
2917 XXXV    |                        az ellenálló félkörbe. De az érckaraj erősen tartotta
2918 XXXV    |                          a túlerő alatt, s akkor az egész hadtest kénytelenült
2919 XXXV    |                         társ térdét megsebezték, az ő sűrű hajbozótjukat nem
2920 XXXV    |                          nem járta meg a kard, s az ő csákányaik áttörtek a
2921 XXXV    |                  arcvonalba állítva, maga rohant az élükön az ellenálló warángokra.
2922 XXXV    |                   állítva, maga rohant az élükön az ellenálló warángokra. Egy
2923 XXXV    |                        Állj elém, ha van szíved. Az én nevem Brankó: a bosszúálló.~–
2924 XXXV    |                         a pallos és a csatabárd; az egész harcvonalon csattogott
2925 XXXV    |                 harcvonalon csattogott a fegyver az ércpajzsokon, mintha a ciklopszok
2926 XXXV    |                    feküdt. Nem gondolt már senki az életével, csak az ellensége
2927 XXXV    |                          senki az életével, csak az ellensége halálát óhajtá.~
2928 XXXV    |                        nem látta többé, hová üt. Az ellenségek olyan közel voltak
2929 XXXV    |                  taszította őket együtt aláfelé. Az asszonyok sikoltozva ragadták
2930 XXXV    |                 sikoltozva ragadták gyermekeiket az ölükbe, mintha jobban esnék
2931 XXXV    |                         is mind hasonlót tettek, az egész waráng csatárlánc
2932 XXXV    |                      onnan felülről jött, mintha az ördögök röhögése volna,
2933 XXXV    |                          porfelhő közül.~Brankó, az óriás, nekifeszíté a lábát
2934 XXXV    |                      Solom vezér kisfia felkapta az apja kését, s azzal vagdalta
2935 XXXV    |                          a kettős teher alatt.~S az a kitudhatlan erőszak még
2936 XXXV    |                      feküdt a küzdő tömegekre.~… Az történt a küzdők háta mögött,
2937 XXXV    |                       lebegő dereglyéket, s arra az egész felriadt állattömeg
2938 XXXV    |                   állattömeg rohant ki a vízből; az erdőbe nem futhattak, mert
2939 XXXV    |                       erdőbe nem futhattak, mert az még akkor is égett, hanem
2940 XXXV    |                  nekizúdultak a fennsík mentében az elhagyott mezőnek, az elhamvadt
2941 XXXV    |                   mentében az elhagyott mezőnek, az elhamvadt vetéseknek, ezeknek
2942 XXXV    |                         ezeknek a bömbölése volt az a démoni kórus, mely azokat
2943 XXXV    |                    amerre nyílt út volt előttük. Az utóhad is bele lett szorítva
2944 XXXV    |                         lett szorítva a gerlibe, az állati lavinát emberi erő
2945 XXXV    |                         lett elintézve, a bosszú az ellenségen, s a fizetés
2946 XXXV    |                      diadalútra eltávozott fiát, az óriást, vitéz junákjaival.
2947 XXXV    |                    levágott waráng fejeket, amik az új várfalakat fogják ékesíteni?
2948 XXXV    |                    ékesíteni? Aztán a kincseket, az elpusztult Új-Jeruzsálemből?
2949 XXXV    |                          rabbá tett asszonyokat? Az ígért hevéreket, akik az
2950 XXXV    |                         Az ígért hevéreket, akik az aranybányát újból helyreállítják?
2951 XXXV    |                          ki egy nagy bogácskóró, az az ő kalendáriuma; nagy
2952 XXXV    |                          egy nagy bogácskóró, az az ő kalendáriuma; nagy gombos
2953 XXXVI   |                        XXXVI. A három márványfej~Az ősz Boboli Pétert egyhangúlag
2954 XXXVI   |                   érezték magukat, elmenekültek. Az egész pregaditanács újra
2955 XXXVI   |                    Boboli Péter, a rettore, volt az elnök, Bennessa Pirro, a
2956 XXXVI   |                     ördögi csábalakban legyőzted az angyal képviselőjét, s elragadtad
2957 XXXVI   |                 fejedelemasszonyának szívében, s az ártatlanságot megejtetted;
2958 XXXVI   |                          ördögét felébresztetted az egyház szolgájának, a felszentelt
2959 XXXVI   |                         végtelen bűnt?~– Megérte az árát! Lehoztam magamnak
2960 XXXVI   |                          magamnak a paradicsomot az égből. Hét évig voltam olyan
2961 XXXVI   |                     olyan boldogságban, amilyent az idvezültek nem ismernek,
2962 XXXVI   |                       idvezültek nem ismernek, s az istenek irigyelnek!~Boboli
2963 XXXVI   |                      kimondta rá a tízek tanácsa az ítéletet.~Frater Aktaeon
2964 XXXVI   |                    Azoknak még ott a vérpadon is az volt utolsó szavuk egymáshoz:~–
2965 XXXVI   |                     állítva, ahogy itten állnak. Az árát te szabd meg munkádnak.
2966 XXXVI   |                       szabd meg munkádnak. Műved az északi kapu homlokzatát
2967 XXXVI   |                       apát, Schulenburg admirál, az újabban Paton, Wilkinson,
2968 XXXVI   |                          említést.~Szerző. Annak az oka egyszerűen az, hogy
2969 XXXVI   |                          Annak az oka egyszerűen az, hogy azóta az egész táj
2970 XXXVI   |                        egyszerűen az, hogy azóta az egész táj képe megváltozott.
2971 XXXVI   |                          szolgáltatta jó pénzért az anyagot. A legszebb szálfákat
2972 XXXVI   |                      mikor már le voltak tarolva az erdők, akkor odatelepítették
2973 XXXVI   |                        hogy még aztán valamiképp az elhullott magból se támadhasson
2974 XXXVI   |                 leseperte a sziklákról, s támadt az egykori paradicsom helyén
2975 XXXVI   |                        dicsőségét romba temette, az a nagy földrengés volt,
2976 XXXVI   |                         napokig szállt a magasba az élve eltemetettek jajkiáltása.
2977 XXXVI   |                       romhalmazban tűz támadt, s az óriási katafalkból lett
2978 XXXVI   |                    hegyekből odacsődült uskókok. Az egész katasztrófát borzalmas
2979 XXXVI   |                        meg egy nyomorult bárkán. Az ő adataiból szerezhetünk
2980 XXXVI   |                          A mostani Raguza, ahogy az áll, a földrengés pusztításai
2981 XXXVI   |                     ezért nem maradt nyoma többé az Új Jeruzsálemnek, meg a
2982 XXXVI   |                          elégíthetné ki a szerző az olvasó kíváncsiságát a kétségtelenül
2983 XXXVI   |                        aki a lőporát megosztotta az angol ellenfelével, hogy
2984 XXXVI   |                         angol ellenfelével, hogy az is lövöldözhessen őrá. Azonban
2985 XXXVI   |                        előadom a docékat. Ezeket az én tudós kollégám, Thallóczy
2986 XXXVII  |                      erről: írásbeli és szóbeli. Az írásbeli hagyomány, mely
2987 XXXVII  |                          szenvedélye a könyvek s az imádság.1~Szorgalmasan írta
2988 XXXVII  |                         priornak, hogy nem győzi az initiálisok kifestését.
2989 XXXVII  |                       Bárkát fogadtak, hogy majd az éj leple alatt leszöknek
2990 XXXVII  |                         éj leple alatt leszöknek az arnauták földjére. De vihar
2991 XXXVII  |                       Birodalmat akart alakítani az Adriai-tenger mentén, császári
2992 XXXVII  |                        kellett neki Milos. Milos az elégedetlen hegyi törzsek
2993 XXXVII  |                         s kiszabadítja őket. Azt az ajánlatot teszi erre a pásztorleánynak,
2994 XXXVII  |                     mármost tessék rám kimondani az ítéletet. Tűröm békével.~
2995 XXXVII  |                 tengerész, ki lőport kölcsönzött az ellenségének; hanem úgy
2996 XXXVII  |                       Herkulesnek. Hát énvelem – az önalkotta homonculussal –
2997 XXXVII  |                         de bezzeg, ha majd eljön az, „qui habet centum oculos”!~