Rész

 1 III   |     apáca-fejedelemasszony: a büszke Lubomira.~A Branta-völgyi zárdában
 2 III   |           magát a fejedelemasszonyt. Lubomira még nem volt több huszonnégy
 3 III   |        összegyülekeztek a templomba. Lubomira mindig legelső volt az oltár
 4 IV    |              fenevad, hanem asszony.~Lubomira, miután Soror Kozimához
 5 IV    |            beszéltek egymással Mater Lubomira és Soror Kekharizméne, legyen
 6 IV    | katakombájába bezárva, ahol őt Mater Lubomira mindennap meglátogató, azzal
 7 IV    |               mint warángul?~Szerző. Lubomira beszélt warángul.~Kritikus.
 8 IV    |          vakmerő! – kiálta fel Mater Lubomira. – Minő esztelen szavakat
 9 IV    |            szép fehér vállára. Mater Lubomira undorodva ütötte le a kezével
10 IV    |          Undok férgek! – szólt Mater Lubomira borzadozva. – És te inkább
11 IV    |             még ottan is szeretlek!”~Lubomira bámulva nézett a lábainál
12 IV    |        poklot, aminek neve szerelem!~Lubomira elszörnyedve burkolta feje
13 XX    |               A mai ünnepélyen Mater Lubomira négyágú koronát visel a
14 XX    |            amit az aragóniai király.~Lubomira nem állhatta meg, hogy fejét
15 XX    |            Úgy van! – mondó rá Mater Lubomira, kinek hivatala szerint
16 XX    |        lovagnak elszeretni tilalmas.~Lubomira helyeslően bólintott rá
17 XX    |            többé, ha fölébresztette.~Lubomira nem tilthatta meg az arcának,
18 XX    |            magát, odafekteté a fejét Lubomira elterülő palástszegélyére,
19 XX    |        szerelem démonának a műve!~És Lubomira ekkor, ahelyett, hogy kegyetlen
20 XX    |            bal vállán már ott pihent Lubomira feje.~A fejedelemasszony
21 XXI   |         papucsait ajkaikkal érintve. Lubomira és Milenka azalatt feloldák
22 XXI   |     meghallhatta az ajtón keresztül.~Lubomira és Milenka a megriadt, de
23 XXI   |             szoprán arkangyalszózat, Lubomira és Milenka hangja.~Onufriosz
24 XXIV  |          tudományokban oly tökéletes Lubomira, ki már el is volt jegyezve
25 XXVI  |            engem a te átkod! – mondá Lubomira Milenkának, midőn az ünnep
26 XXVII |          kezdett lenni ez a borongás Lubomira arcán. S ez jobban fájt
27 XXVII |             és akkor meg fogja kapni Lubomira azt a drágakövet, ami után
28 XXVII |          ismét visszatért a ragyogás Lubomira arcára. Milenka boldog volt,
29 XXVII |             következni?~Az ő leánya, Lubomira ösztönzi a férjét erre a
30 XXVII |         hírért csókjaival árasztá el Lubomira a hírhozóját.~– Csókold
31 XXVII |       királynésüveget viselt a fején Lubomira: és most a lelke is kacagott
32 XXVII |             neki ez jobban tetszett. Lubomira holdtölte után harmadnapra
33 XXVII |              Jeruzsálem és Mosszor – Lubomira, János és Milenka. Íme együtt
34 XXVII |              visszahúzódtak, amint a Lubomira hordszéke előttük elhaladt.
35 XXVII |    köszönésből és a nem köszönésből.~Lubomira teljes mértékben, testének
36 XXVII |            bűnöm! Óh én nagy bűnöm!”~Lubomira halálsápadtan dűlt hátra,
37 XXVIII|            félretaszíták az útjokból Lubomira székhordóit, s előresiettek.~
38 XXVIII|          alig látszott meg közöttük. Lubomira anyja éppen olyan szoborszerű
39 XXVIII|        vétkének bűnmását találja.~És Lubomira mégsem érzi magát megtörve.
40 XXVIII|         arany tányérkán odahozza azt Lubomira elé.~Lubomira ezalatt az
41 XXVIII|           odahozza azt Lubomira elé.~Lubomira ezalatt az erkélyre lép
42 XXVIII|          volna kötelessége kitalálni Lubomira gondolatját, s aztán rövid
43 XXVIII|          nyújtja azt Lubomirának.~És Lubomira kegyteljesen veszi azt el
44 XXVIII|          megcsókolta annak az ajkát. Lubomira pedig megveregette Milenka
45 XXVIII|            az volnék, ami ő.~E szóra Lubomira egyszerre sebesen odalépett
46 XXVIII|             szemek beszédét. S amint Lubomira a vállára tette a kezét,
47 XXVIII|             Ezt a drágakövet kívánta Lubomira a homlokára: anyjának a
48 XXX   |           Barbara számára, éppen úgy Lubomira és Milenka királynéknak
49 XXXIII|   elandalodással Milenka, szép fejét Lubomira ölébe nyugtatva. – Azt álmodtam,
50 XXXIII|               a két karjával átfonva Lubomira nyakát, s megcsókolta annak
51 XXXIII|          leszállna a Zebaóth – mondá Lubomira, szép társnője fejét körülkoszorúzva
52 XXXVI |          Soror Kekharizméne és Mater Lubomira Raguza főpiacán a nép láttára