Rész

 1 IV    |       És azt a napot nem tudja Milenka elfelejteni soha.~Pedig
 2 IV    |       soha.~Pedig már nincs is Milenka a világon. Az elmúlt. Ez
 3 VIII  |       gazdag Tvartimir (a szép Milenka apja) tulajdonában van;
 4 XV    |        A menyasszonyom, a szép Milenka ült mellettem, otthon a
 5 XXI   | ajkaikkal érintve. Lubomira és Milenka azalatt feloldák a kezeit.~
 6 XXI   |   ajtón keresztül.~Lubomira és Milenka a megriadt, de futni képtelen
 7 XXI   |   arkangyalszózat, Lubomira és Milenka hangja.~Onufriosz malasztteljesen
 8 XXVI  |       az arcát.~– Fáj? – kérdé Milenka.~– Gyönyör! De eléget.~–
 9 XXVII |   másiknál az angyali türelem; Milenka még a gondolatjait is iparkodott
10 XXVII |      ragyogás Lubomira arcára. Milenka boldog volt, hogy őt ismét
11 XXVII |      énérettem is – biztatá őt Milenka. Maga is megtehette volna
12 XXVII |       viselniök Raguza utcáin.~Milenka ezt az örömét sem értette;
13 XXVII |   Mosszor – Lubomira, János és Milenka. Íme együtt a három. Béke
14 XXVII |        hordszék felé, amelyben Milenka ült; a jobb oldali ablakokból
15 XXVII |       gyanánt a „királyné!”, a Milenka gyaloghintaját. S mikor
16 XXVII |     földig alázzák.~És szegény Milenka még jobban szenved, mint
17 XXVIII|   következniök.~A nobilik, kik Milenka hordszekerét emelték, félretaszíták
18 XXVIII|     porticusban tisztelegve.~– Milenka! – szól parancsoló hangon. –
19 XXVIII|        vízben. Vidd előlem!~És Milenka szépen meghajolva, visszahúzódik,
20 XXVIII|       azt Milenkának.~És ekkor Milenka a megmaradt felét a gránátvíznek
21 XXVIII|    Lubomira pedig megveregette Milenka piros arcát kegyesen a lágy
22 XXVIII|    kegyesen a lágy tenyerével.~Milenka aztán ismét visszatért a
23 XXX   | számára, éppen úgy Lubomira és Milenka királynéknak is: ezáltal
24 XXXIII| egyebet egy átlátszó lepelnél. Milenka társnője lábainál hever,
25 XXXIII|       Asmodái – miként őt. Nem Milenka kedvéért teszi azt, hanem
26 XXXIII|       ábrándozó elandalodással Milenka, szép fejét Lubomira ölébe