Rész

 1 XIII |        hogy forró vérbe dugd az égő sebedet; meg hogy varázskardot
 2 XIII |      beleugrik a kínzott rab az égő kohóba. Változtatnak rajta.
 3 XV   |   mézeskalács volna; a Szlón az égő fáklyába nézett, oly közelrül,
 4 XV   |         szurokfáklyát, annak az égő kanócát odaszórta a rabszolga
 5 XV   |         a magasba. A junákok az égő szurkon keresztül rohantak
 6 XV   |         otthagyva a pokol módra égő termet, elkárhozottul ordító
 7 XVI  |         egymást ösztönözték.~Az égő vár nappali fényt árasztott
 8 XVI  |     akkor egy nagy vaskondérból égő ként zúdítottak alá a falig
 9 XVI  |    járta a fáklyavilág. Csak ha égő szalmakoszorút bocsátottak
10 XVI  |   sziklák kiáltottak.~Az üregbe égő szalmakévéket hajigáltak
11 XVII |   munkához. Fenn a még folyvást égő várban csak a waráng fiúk
12 XVIII|      látott maga előtt, mely az égő barlangból terjengett, medvefővel
13 XVIII|         között. Alant a lánggal égő barlangban a szőrös vadak
14 XVIII|   lobogott, recsegett, mint egy égő torony, magasan bevilágítva
15 XVIII|          hogy a barlang aljában égő tüzet egyszerre kioltotta.
16 XVIII|         hulladombján álltam. Az égő farakásnak csak a hegye
17 XX   |        keserűségének, az örökké égő tűznek démona, aki ura a
18 XXXI |        szekercéikkel a folyvást égő palánkokat hasogatták le,
19 XXXIV|    tüzet.~S így rohant előre az égő liburna sokáig a két bőszült
20 XXXIV|        ijesztő képétől, akik az égő árbochoz támaszkodva, holtuk
21 XXXV |   mintha maguk is izzanának. Az égő erdő lángtengere fölött
22 XXXV |       és zsarátnok; a forgószél égő oszlopokat sodort fel az
23 XXXV | warángok valamennyi hegyein, az égő fenyők és szumakfák füstjét
24 XXXV |    égett, mintha még most is az égő földet tükrözné vissza,