Rész

 1 2 |     felháborodva a férfitól.~– Ó, uram! Az Isten irgalmára kérem:
 2 2 |           a feljárónál.~– Jöjjön, uram, mi nem tudunk ezzel a kisfiúval
 3 3 |   Franciául szólított meg.~– Ohó, uram. Így nem lehet éntőlem elosonni.~
 4 5 |     világra hoztam. – Mondjon ön, uram, még több rémlátást; hadd
 5 6 |        Visszatértem az ajtóbul.~– Uram! – mondám Du Many úrnak,
 6 6 |       igényem önnek a hálájára?~– Uram, barátom! – szólt, mind
 7 17|       arccal.~Ketten maradtunk.~– Uram. Rendelkezésére állok. Sértve
 8 23|        bokrok mellett hevertek.~– Uram – mondám az én törzsorvosomnak –,
 9 25|           írásnak a kulcsát?~– De uram, az a levélváltás üzleti
10 25|    suttogva így szólt:~– Jól van, uram. Ez rendben van. Hanem mármost
11 25|          én is futok.~– Köszönöm, uram.~Ezzel átadtam a derék férfiúnak
12 26|    megcsókolt.~Megbolondult ez?~– Uram! Barátom! Félistenem! Ön
13 26|          vereség a contremine-re! Uram! Napóleon kapitulált Vilmos
14 26| határidővel baisse-re.~– No, már, uram, egyszer sikerült önnek
15 26|      azokat el akarom hozni.~– De uram, az Isten áldja meg! Ebből
16 26|          a guillotine alá.~– Ejh, uram, ön nem érti az én dolgomat! –
17 27|  elvesztem rád nézve örökre! Nem, uram, az lehetetlen, hogy ön