| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Briant, Doniphan, Wilcox és Service szótlanul álltak a helyükön. Ki lehetett ez az ember, aki ide jött meghalni? Milyen nemzetbeli lehetett? Fiatalkorában vetõdött-e ide? Öregkorában halt meg? Hogyan sikerült életét tengetni? Ha a hajótörés vetette ki, vajon társai túlélték-e a katasztrófát? Avagy egyedül maradt szerencsétlen társainak halála után? A barlangban talált különféle tárgyakat a hajóról mentette meg, vagy pedig õ maga készítette?
Mennyi kérdés, amelyek talán sohase fognak megoldatni!
És valamennyi közt a legfontosabb! Miután ez az ember szárazföldön talált menhelyet, miért nem ment valamelyik beljebb fekvõ városba, vagy a partvidék valamelyik kikötõjébe? A hazatérés oly akadályokkal és nehézségekkel járna, amelyeket nem volt képes legyõzni? Oly nagy volt-e a távolság, hogy azt utolérhetetlennek kell tekinteni? Csak annyi bizonyos, hogy ez az ember a betegségtõl vagy az aggkórtól elgyöngülten lerogyott, nem volt képes visszatérni a barlangba és a fa tövében halt meg!... És ha nem volt módjában menedéket keresni e föld északi vagy keleti részén, vajon a Sloughi fiatal lakói szerencsésebbek lesznek-e?
Bármint legyen is, egyelõre elsõ dolog volt a barlangot gondosan felkutatni. Ki tudja, nem fognak-e ott valamely okmányt találni, amely felvilágosítást nyújthat az itt élt ember kiléte és tartózkodásának tartama felõl?...
És Phann kíséretében újra bementek a nyíláson, egy másik gyantás faág világánál.
A legelsõ tárgy, amelyet a jobb oldali falra illesztett polcon találtak, egy csomag nagyon primitív gyertya volt, faggyúból és néhány szál kócból készítve. Service sietett meggyújtani egyet közülük, beledugta a gyertyatartóba és a motozás elkezdõdött.
Mindenekelõtt meg kellett vizsgálni a barlang elhelyezését, miután lakhatósága felõl kétség se lehetett. Nagy üreg volt amely kétségkívül a földtani képzõdések korszakában keletkezett. Nyoma se volt benne a nedvességnek, noha a levegõ csak a folyó partja felõl való egyetlen nyíláson hatolhatott be. A falai oly szárazak voltak, mintha gránitból lettek volna; ezenfelül fekvése a nyugati szelek ellen védte. Igaz, hogy a külsõ világosság csak nagy nehezen hatolt be, de ha a falon egy vagy két nyílást vágnak, könnyû lesz segíteni a bajon, és elégséges levegõt nyernek tizenöt ember számára.
Ami a terjedelmét illeti, amely húszlábnyi széles és harminclábnyi hosszú volt, e barlang bizonyára nem alkalmas arra, hogy egyszersmind hálószobául, ebédlõül, raktárul és konyhául is szolgáljon. De hiszen csak öt vagy hat téli hónapot kellene itt tölteniük, aztán el fognak indulni északkelet felé, hogy eljussanak Bolívia vagy az Argentin Köztársaság valamelyik részébe. Azon esetre pedig, ha végleges megtelepedésrõl van szó, a barlang puha mészkõbõl álló falait ki lehetne bõvíteni. Bármily terjedelmû legyen is azonban az üreg, a kedvezõ évszak visszatértéig be kell vele érniük.
Miután ebben megállapodtak, Briant teljes leltárt vett fel a talált tárgyakról. Jegyzete nem volt valami sok. A szerencsétlen ember nyilván csaknem teljesen kifosztott állapotban érkezett ide. Vajon mit menthetett meg a hajótörésbõl? Semmi egyebet hitvány roncsoknál, széttört hajógerinceknél, deszkadaraboknál, amelyekbõl a nyoszolyát, ezt az asztalt, a ládát, a padot és a zsámolyt, nyomorúságos lakhelyének összes bútorzatát elkészítette. Néhány szerszám, egy ásó, egy fejsze, két vagy három konyhai eszköz, egy hordócska, amely égettbort tartalmazhatott, egy kalapács, két vésõ, egy fûrész - ez volt minden, amit a legelsõ pillanatokban találtak. Ezen eszközöket a szerencsétlen ember kétségkívül azon a ladikon mentette meg, amelynek roncsai a folyó partja mellett hevertek.
A kutatásokat folytatva, még egy második zsebkést, amelynek több pengéje el volt törve, egy körzõt, egy vízforraló készüléket, egy vascöveket, egy „bóla” nevû vadászkészüléket, amely egy kötél által összekötött két golyóból áll, és egy „lasszót” találtak a barlangban.
A nyoszolyafõnél, a Briant által fölemelt takaró alatt Wilcox egy zsebórát fedezett fel, amely a falba vert szegen függött. Ez az óra finomabb készülékû volt azoknál, amelyeket a matrózok rendesen használnak. Mind a két burokja ezüstbõl volt és a kulcsa is ezüstlánccal volt hozzácsatolva.
- Nézzük meg, hány órát mutat! - kiáltá Service.
- Az óramutató állásából semmit se fogunk megtudni - viszonzá Briant. - Az óra valószínûleg több nappal állt meg a szerencsétlen ember halála elõtt.
Briant nem minden fáradság nélkül nyitotta fel az óra burkát, amelyet egészen ellepett a rozsda. Az óramutatók huszonkét percet jeleztek három óra után.
- De - jegyzé meg Doniphan - ezen az órán név is van, és ebbõl megtudhatnánk...
És miután a burok belsejét megnézte, sikerült elolvasni e szókat, amelyek bele voltak vésve:
„Delpeuch, Saint Malo”, a gyáros neve és lakhelye.
- Francia volt a halott - földim! - kiáltá Briant megilletõdéssel.
Valóban nem lehetett kétség afelõl, hogy e barlangban francia ember élt, amíg a halál megszabadította nyomorától.
Ebben döntõ bizonyítékot nyerhettek, ki volt a barlang lakója? Midõn Doniphan a nyoszolyát félrehúzta, a földrõl füzetet vett föl, amelynek sárga lapjai irónnal tele voltak írva.
Szerencsétlenségre a sorok legnagyobb része csaknem olvashatatlanná vált. Csupán néhány szót betûzhettek ki, többek közt e nevet: Baudoin Ferenc.
E név két kezdõbetûjét véste a fába a hajótörést szenvedett ember.
E füzet írójának a naplója volt attól a naptól fogva, mikor erre a partra kivetõdött. És a töredékes mondatok közül, amelyeket az idõ még nem enyésztett el, Briant-nak sikerült kibetûzni e szót: Duguay Trouin. Ez volt kétségkívül a hajó neve, amely a Csendes-tenger e távol esõ részén elpusztult.
Az elsõ lapon az 1807-es évszám állt - ugyanaz, amely a fába is bele volt vésve. Kétségkívül a hajótörés évszáma.
Ötvenhárom év elõtt vetõdött tehát Baudoin Ferenc e partokra és ötvenhárom év alatt semmiféle segélyt se kapott kívülrõl!
Ha Baudoin Ferenc nem mehetett el a szárazföld valamely másik pontjára, vajon azért volt-e, mert legyõzhetetlen akadályok tornyosultak elõtte?
A négy fiú jobban érezte helyzetüknek komoly voltát, mint valaha. Hogyan tehessék meg õk azt, amit egy élete javában levõ férfi, a nehéz munkához, keserves viszontagságokhoz szokott tengerész nem bírt megtenni?
Ezenfelül egy utolsó fölfedezés értésükre adta, hogy minden kísérletük e földet elhagyni sikertelen volna.
Doniphan ugyanis a füzetben lapozgatván, a lapok közt egy összehajtott papírdarabot talált. E papírdarab valami tintafélével, valószínûleg vízbõl és koromból készült keverékkel rajzolt földabrosz volt.
- Egy földabrosz! - kiáltá.
- Amelyet valószínûleg Baudoin Ferenc maga rajzolt! - mondá Briant.
- Ha úgy van, akkor ez az ember nem lehetett egyszerû matróz - jegyzé meg Wilcox -, hanem minden bizonnyal egyike volt a Duguay Trouin tisztjeinek, miután földabroszt is tudott készíteni.
- Vajon ez a földabrosz? - kiáltá Doniphan.
Igen! A földabrosz ezt a vidéket ábrázolta! Az elsõ pillantásra meg lehetett ismerni a Sloughi-öblöt, a szirtsort, a partot, amelyre a hajó kivetõdött, a tavat, amelynek nyugati partján Briant és társai a kémszemlére elindultak, a Sloughi-öböltõl nyugat felé kiemelkedõ három szigetecskét, a folyó partja mellett elvonuló szirteket, az erdõket, amelyek ezt az egész vidéket elborították!
A tó túlsó partján ismét más erdõk látszottak, amelyek egy másik partvidék széléig terjedtek és e partvidéket... egész kiterjedésében a tenger áztatta.
Így dõltek dugába a tervek, amelyek arra voltak irányozva, hogy utasaink kelet felé nyomuljanak elõre és itt keressék a menekülést.
Briant-nak tehát Doniphan ellenében igaza volt. Tenger vette körül minden oldalról ezt az állítólagos szárazföldet, amely valóban sziget volt és éppen ezért nem menekülhetett meg róla Baudoin Ferenc.
Aziránt, hogy a sziget melyik polinéziai csoporthoz tartozott és vajon magányosan emelkedett-e ki a Csendes-tenger vizébõl vagy sem - komoly következtetéseket teljességgel nem lehetett levonni.
Bármint volt is, a Sloughi lakóinak nem ideiglenes, hanem tényleges elhelyezkedésrõl kellett gondoskodniuk. És miután a barlang pompás menhelyet nyújtott nekik, ide kellett átszállítaniuk az egész készletet, mielõtt a legelsõ téli zivatarok végképp elpusztítanák a jachtot.
Most azonban a fõ dolog volt haladéktalanul visszatérni a tanyára. Gordon kétségkívül nagyon nyugtalan, és miután már három nap múlt el társai eltávozása óta, azt kell hinni, hogy valami bajuk esett.
Briant tanácsára elhatároztatott, hogy még ugyanaznap reggeli tizenegy órakor útnak indulnak. Szükségtelen volt megmászniuk a szirtet, miután a földabroszból meggyõzõdtek róla, hogy a legrövidebb út az, amely a folyó jobb partján keletrõl nyugat felé vezet. Legföljebb hét angol mérföldnyi távolságra voltak a Sloughi-öböltõl, és ezt az utat néhány óra alatt megtehették.
De mielõtt a fiúk elindultak volna, meg akarták adni a végtisztességet Baudoin Ferencnek. Egy gödröt ástak ugyanazon fa alatt, amelybe a szerencsétlen ember belevéste neve kezdõbetûit és egy fából durván összetákolt fakereszttel megjelölték a sírt.
E kegyeletes szertartás befejezése után visszatértek a barlanghoz és eltorlaszolták a bejárást, hogy az állatok be ne hatolhassanak. Miután elfogyasztották a még fennmaradt élelmiszereket, elindultak a folyó jobb partján, a szirtek tövében. Egy óra múlva eljutottak arra a helyre, hol a szirtek északnyugati irányban rézsút elkanyarodnak.
Míg a folyó mellett mentek, eléggé gyorsan haladhattak elõre, mert a parton csak nagyon kevés fát, bokrot vagy füvet találtak.
Útközben Briant, azon föltevésben, hogy a folyó a tó és Sloughi-öböl közt közlekedik, nem szûnt meg a folyását figyelmesen vizsgálni. Úgy vélte, hogy legalábbis a felsõ részén egy csónakot vagy tutajt kötelekkel el lehetne vontatni vagy el lehetne tolni csáklyák segélyével, ami nagymértékben megkönnyítené az anyagkészletek elszállítását, fõleg ha felhasználnák a dagályt, amelynek mûködése a tóig érezhetõ volt. A fõ dolog az volt, hogy a folyó medre ne képezzen zuhatagot, és hogy a mélység és szélesség csekély volta ne tegye használhatatlanná. E tekintetben eddigelé nem merült föl semmiféle akadály, és a tóból való kiömlése mögött három angol mérfölddel még teljesen hajózhatónak látszott.
Azonban délutáni négy óra tájban el kellett távozniuk a folyó mellõl. A jobb partot egy széles és iszapos talajú vízmosás vágta ketté, amelyen átmenni veszélyes lehetett volna. A legcélszerûbbnek látszott ennélfogva átkelni az erdõn.
Briant kezében az iránytûvel ekkor északnyugati irányba tért le, hogy a legrövidebb úton juthassanak el a Sloughi-öbölbe. Ez persze jelentékeny késedelemmel járt, mert a magas fû a talaj fölött csaknem áthatolhatatlan sûrûséget képezett. Ezenfölül a nyírfák, fenyõk és bükkök lombjai alatt, csaknem egyidejûleg a nap lenyugtával, sötét lett.
Kétmérföldnyi utat hagytak hátra rendkívül nehéz körülmények közt. Miután az iszapos vízmosást megkerülték, amely meglehetõsen messzire elnyúlt észak felé, kétségkívül legjobb lett volna megint visszatérniük a folyam mellé, amely a földabrosz tanúsítása szerint a Sloughi-öbölbe szakadt. De a kerülõ oly nagy lett volna, hogy Briant és Doniphan nem akartak idõt vesztegetni a visszatéréssel. Továbbmentek az erdõben, és este hét óra tájban meggyõzõdtek róla, hogy eltévedtek.
Vajon kénytelenek lesznek-e az éjszakát a fák alatt tölteni?
Ez se lett volna baj, ha élelmiszereik el nem fogytak és (mégpedig nagyon érezhetõen) az éhség nem jelentkezett volna.
- Folytassuk az utat minden körülmények közt - mondá Briant. - Ha folyvást nyugat felé tartunk, utóvégre is el kell jutnunk a tanyára.
- Hacsak a földabrosz útbaigazításai nem tévesek - jegyzé meg Doniphan.
- Miért volna e földabrosz téves, Doniphan?
- És miért ne lehetne téves, Briant?
Briant szükségtelennek tartotta efölött vitába bocsátkozni, és elszántan tovább folytatták útjukat mind a négyen.
Nyolc óra tájban a sötétség oly sûrû volt, hogy teljességgel nem tudták magukat többé tájékozni. És a vég nélküli erdõ széle még most se mutatkozott.
Egyszerre a fák egy rése mögött élénk világosság tûnt fel és terjedt szét a térségben.
- Kétségkívül hulló csillag! - felelé Wilcox.
- Nem! Ez röppentyû volt! - mondá Briant. - Röppentyû, amelyet a Sloughiról bocsátottak fel.
- Következõleg jeladás volt! - kiáltá Doniphan, és egy puskalövéssel felelt Gordon jeladására.
Miután Briant egy csillagot szemelt volna ki irányjelzõül, abban a pillanatban, mikor a második röppentyû is felszállt, társaival együtt e csillag irányában haladt tovább és háromnegyed óra múlva megérkezett a Sloughira.
Csakugyan Gordon, attól tartván, hogy társai eltévedtek, néhány röppentyût bocsátott fel, jelzendõ a hajó helyét.
E leleményes ötlet nélkül Briant, Doniphan, Wilcox és Service ez éjjel nem pihenhették volna ki fáradalmaikat a jacht ágyaiban.