| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Elképzelhetõ, milyen fogadtatás várt Briant-ra és három társára! Gordon, Cross, Garnett, Baxter és Webb a karjaik közé szorították õket, a kicsinyek pedig a nyakukba ugráltak. Hossza-vége nem volt az örömkiáltásoknak és a meleg kézszorításoknak. Phannak is kijutott a része a szívélyes fogadtatásból, és a hû eb ugatása egybevegyült a gyermekek hurrájával. Igen, ez a távollét kínosan hosszú volt.
De Briant, Doniphan, Wilcox és Service visszatértek, és most már csak az expedíció eredményének közlése volt hátra. De miután a fáradalmas gyalogolástól nagyon kimerülteknek látszottak, elhalasztották tapasztalataik elbeszélését másnap reggelre.
Csupán ennyit mondott Briant, de ez elég volt arra, hogy a jövõ összes nyugtalanító eshetõségeivel sötét színben tûnjék fel valamennyiük elõtt. Mindazonáltal Gordon e hír hallatára nem árult el különösebb csüggedést. És szinte egykedvûen fogadta a hírt.
Arckifejezése azt látszott mondani: „Jól van, el voltam rá készülve, és e hír nem ejt zavarba!”
Másnap, április 5-én, hajnalkor a nagyok: Gordon, Briant, Doniphan, Baxter, Cross, Wilcox, Service, Webb, Garnett, valamint Moko is - akinek a tanácsa nem volt megvetendõ - összegyûltek a jacht elõrészén, mialatt a többiek még aludtak. Briant és Doniphan felváltva emeltek szót és értesítették társaikat a történtekrõl. Elmondták, hogy egy patakon átvezetõ gát és egy ajupa maradványai, amelyet a sûrûségben találtak, azt a gondolatot ébresztették bennük, hogy e vidéken emberek laknak vagy laktak valaha. Elmondták, hogy az a nagy víztükör, amelyet kezdetben tengernek tartottak, csak tó; elbeszélték, hogyan vezették el õket bizonyos jelek a barlangig, ama hely közelében, ahol a folyó kiömlik a tóból, hogyan fedezték fel a francia származású Baudoin Ferenc csontvázát és elõadták, hogy a hajótörést szenvedett szerencsétlen ember által készített földabrosz tanúsítása szerint a Sloughi egy szigeten vetõdött partra.
Az elbeszélés szabatos és hibátlan volt anélkül, hogy akár Briant, akár Doniphan, csak egyetlenegy részletet is elhallgatott volna. Valamennyien azt a földabroszt nézték, és belátták, hogy most már csupán kívülrõl remélhetnek segélyt; más szóval: nincs egyéb hátra, mint véglegesen elhelyezkedni, mielõtt a kedvezõtlen évszak beállta minden költözködést lehetetlenné tesz.
- A legjobb lesz azt a barlangot választani lakhelyünkül, amelyet a tó partján fölfedeztünk - mondá Briant. - Ez legalább biztos menhelyet fog nyújtani.
- De elég nagy-e arra, hogy valamennyien ellakhassunk benne? - kérdé Baxter.
- Nem - viszonzá Doniphan -, de úgy hiszem, hogy megnagyobbíthatjuk, ha még egy üreget vájunk a sziklába. Vannak hozzávaló eszközeink.
- Fogadjuk el mindenekelõtt olyannak, amilyen - mondá Gordon -, ha mindjárt össze is kellene szorulnunk.
- És fõleg - tevé utána Briant - mielõbb igyekezzünk átköltözködni. A Sloughit pedig rendszeresen szét kell szednünk, hogy megmenthessük a gerendákat, deszkákat, vasat, rezet, szóval mindazt, ami az elhelyezkedésnél használható lesz a „Francia-barlangban”. - Ezt a nevet adták a tóparti barlangnak, Baudoin Ferenc emlékére.
- De hát hol fogunk lakni, mielõtt átköltözhetnénk? - kérdé Doniphan.
- Egy sátor alatt - felelé Gordon -, egy sátor alatt, amelyet a fák közt a folyó partján fogunk felállítani.
- Ez a legokosabb, amit tehetünk - mondá Briant -, éspedig egyetlen órát se szabad elvesztegetnünk.
Valóban, a jacht szétszedése, az anyag- és élelmiszerkészlet kirakása, a tutaj elkészítése, amelyen e tárgyak át fognak szállíttatni, legalább egy hónapi munkát fog igénybe venni, és mielõtt a Sloughi-öblöt elhagyhatják, itt lesz május elseje, amely az északi félgömbön november elsõ napjainak, vagyis a tél kezdetének felel meg.
Gordon az új tanya helyéül jól választotta ki a folyópartot, miután a költözködésre a vízi utat kellett használni. Semmiféle más út se lett volna rövidebb vagy kényelmesebb. Gondolni se lehetett arra, hogy mindazt, ami a jachtból szétszedetése után fenn fog maradni, az erdõn keresztül, vagy a folyó partján vontassák el. Ellenben, ha több dagály alatt felhasználják a tóig is érezhetõ áramlatot, a tutaj minden nagyobb nehézség nélkül elérkezhetik rendeltetése helyére.
Amint tudjuk, Briant konstatálta, hogy a folyó felsõ részén nem létezett semmiféle akadály, se gát, se torlasz, se zuhatag. Most a jacht csónakján egy újabb kémszemlét tartottak a folyó alsó részén a süppedékes vízmosás torkolatáig. Briant és Moko meggyõzõdtek róla, hogy a folyó e része is teljesen hajózható volt. A Sloughi-öböl és a Francia-barlang közt tehát föltétlenül használható közlekedési út volt.
A legközelebbi napokat a folyamparti új tanya elrendezésére fordították. Két bükkfa alsó ágai, amelyeket hosszú póznák segélyével egy harmadik bükkfa ágaival kötöttek össze, támaszul szolgáltak a jacht nagy pótvitorlájának, amely kétoldalt lelógott a földig. Ezen erõsen lecövekelt sátor alatt elhelyezték az ágynemût, a legszükségesebb kellékeket, a fegyvereket, lõszereket és az élelmiszer-készleteket. Miután a tutajt a jacht alkatrészeibõl kellett elkészíteni, mindenekelõtt ezt az utóbbit kellett szétszedni.
Az idõ ellen nem tehettek panaszt, amely folyvást száraz maradt. Ha némelykor föl is kerekedett a szél, mindig kelet felõl fújt, és így a munka kedvezõ körülmények közt haladt elõre. Április 15-ike táján nem maradt a hajón más, mint a nagyon súlyos tárgyak, amelyeket csak a teljes szétszedés után lehetett elszállítani, és ekkor is csak különös készülékek segélyével. E tárgyak közé tartoztak az ólomnehezékek, a hordók, a vizes kádak, a hengercsavar, a konyha. Ami a kötélzetet, az elõárbocot, az árboc-sudarakat, a sodronyköteleket, láncokat, horgonyokat és pótvitorlákat illeti, amelyekbõl jelentékeny mennyiség volt készletben, mindezt lassankint áthordták a sátor szomszédságába. Azonban sietni kellett. Április második felében már kevésbé szép idõ járt. A középhõmérséklet érezhetõen csökkent és a hõmérõ hajnalkor több ízben a fagypontot jelezte. A tél jelentkezett és vele együtt meg fognak jelenni a viharok, a zúzmara és a hózivatarok, amelyek a Csendes-tenger déli vidékein oly félelmetesek.
Óvatosságból a nagyoknak úgy, mint a kicsinyeknek, melegebben kellett öltözniük, és magukra kellett venniük a meleg gyapotujjasokat, a vastag szövetbõl készült nadrágokat és a gyapotzubbonyokat, amelyet a szigorú télre való tekintettel elõre elkészítettek. Csak Gordon zsebkönyvében kellett utánanézniük, hogy tudhassák, hol találhatják meg e tárgyakat, amelyek minõség és nagyság szerint voltak osztályozva. Briant fõleg a legkisebbekkel foglalatoskodott. Vigyázott, nehogy a lábukat meghûtsék és nehogy a hideg levegõ érje õket, ha izzadtak. A legcsekélyebb nátha esetén nem bocsátotta ki õket a szabadba, sõt arra kényszerítette, hogy lefeküdjenek a tûz mellé, amely éjjel-nappal égett. Dole és Costar több ízben kénytelenek voltak otthon maradni, és Moko nem kímélte tõlük a mindenféle teát, amelyekhez a füveket a jacht gyógyszertára szolgáltatta.
Mióta a hajóról minden ingóságot elszállítottak, elkezdték szétszedni a hajótestet, amely különben már minden ízében recsegett.
Gondosan szedték le a belsõ rézlemezeket, amelyeket a Francia-barlangban való berendezkedésnél használhattak. Aztán a vésõknek és kalapácsoknak volt dolga a szögek és a csavarok eltávolításánál. Ez a nehéz munka sok bajt okozott a tapasztalatlan kezeknek és a még nem eléggé izmos karoknak. A szétszedés meglehetõsen elõrehaladt; április 2-én aztán a vihar is segítségükre jött a munkásoknak.
Noha már a hideg évszak beállt, egy éjjel mégis erõs zivatar támadt. Hatalmas villámok hasították át a légkört, és a mennydörgés éjféltõl napfölkeltéig nem szünetelt. Szerencsére az esõ nem esett, de a szél dühe két vagy három ízben erõsen fenyegette a sátort, amely szerencsére jól meg lévén erõsítve és cövekelve, ellenállt a viharnak; nem úgy a jacht, amely egyenesen ki volt téve a nyugati szélnek és amelyet az átcsapódó óriási hullámok verdestek.
A pusztítás mûve teljes volt. A hajóból nemsokára csakis roncsok maradtak hátra. De nem volt ok emiatt keseregni, mert a hullámok csakis a roncsok egy részét sodorták el, a legnagyobb rész fennakadt a szirtek közt. A vasból készült alkatrészeket nem nehéz megtalálni a föveny alatt.
Ezzel a munkával foglalatoskodott mindenki a következõ napok alatt. A gerendák, a deszkák, a cölöpök szerteszét hevertek, és most már a sátortól néhány lépésnyire, csak a folyó jobb partjára kellett elszállítani.
Ez is nehéz munka volt, de idõvel és nem csekély fáradsággal szintén elvégeztetett. Furcsa látvány volt, mikor valamennyien befogták magukat egy-egy súlyos gerenda elé és azt tovavontatták, egymást biztatván ezerféle kiáltással. A munkát úgy igyekeztek megkönnyíteni, hogy póznákat használtak emeltyû, és gömbölyû fadarabokat henger gyanánt. Legnehezebb munka volt rendeltetési helyére elszállítani a hengercsigát, a tûzhelyet és a vaspléhbõl készült rendkívül súlyos kádakat. Mindazonáltal Baxter, akinek nagy hajlama volt a mechanikához, dicséretes ügyességet és buzgalmat tanúsított. Õ és Moko voltak azok, akik csigákat erõsítettek meg a fövenybe vert cölöpökre, ami a kis csapat erejét megtízszerezte és lehetõvé tette munkájuk szerencsés bevégzését.
Szóval 28-án este a folyóparton volt mindaz, ami a Sloughiból fennmaradt. És kétségkívül a legnehezebb feladaton túlestek, mivel ezen összes anyagot a folyó fogja elszállítani a Francia-barlangba.
- Holnap elkezdjük a tutaj építését - mondá Gordon.
- Úgy van - viszonzá Baxter - és nehogy a vízre bocsátásával fáradnunk kelljen, azt indítványozom, hogy építsük a vízen.
- Ez nem lesz kényelmes - jegyzé meg Doniphan.
- Mindegy, próbáljuk meg! - mondá Gordon. - Ha az építés nagyobb munkába kerül is, legalább nem kell amiatt aggódnunk, hogyan bocsássuk a folyóra.
Valóban, ez az eljárás célszerûbb is volt és másnap azonnal hozzá is fogtak a tutaj elkészítéséhez, amely oly nagyra volt tervezve, hogy el lehessen rajta helyezni az egész súlyos és nagy mennyiségû rakományt.
A hajó gerendáit, a két darabra tört orrtõkét, az elõárbocot, a fedélzet fölött háromlábnyi magasságban letört fõárboc maradványát, a vitorlarudat, az orrárbocot, az elõárboc sudarát, a farvitorla ponyvadorongját elszállították a part egyik pontjára, amelyet a víz csak a legnagyobb dagály idején borított el. E percet bevárták és a fadarabokat belökték a vízbe, mikor az áradat felduzzasztotta. Itt aztán a leghosszabbakat egymás mellé húzták és gondosan megkötözték, miután kisebb fadarabok és szögek segélyével jól egymáshoz illesztették volna. Így készült el a körülbelül 15 méternyi hosszú és 8-10 méternyi széles erõs tutaj. Egész nap dolgoztak rajta szakadatlanul és csak késõn este fejeztetett be a munka. Briant ekkor elõvigyázatból a tutajt odakötözte a parton álló fákhoz, nehogy a dagály elsodorhassa a Francia-barlang felé, vagy az apály vissza a tenger felé.
E nehéz nap után, a fáradtságtól mindnyájan ki lévén merülve, roppant étvággyal vacsoráltak, és másnap reggelig egyhuzamban aludtak.
30-án reggel ismét mindenki a munkához látott.
Most a padlót kellett összetákolni a tutajon. E célra a Sloughi fedélzetének és bordáinak deszkáit használták fel. Hatalmas szögek és kötelek erõs szerkezetûvé tették az egész készüléket.
Ez a munka három napot vett igénybe, noha mindenki sietett, mert nem volt veszteni való idõ. A pocsolyákban, a szirtek közt és a folyamparton máris mutatkoztak egyes jegesedések. Dacára a folyvást égõ tûznek, a sátor a hideg ellen nem nyújtott elég védelmet. Gordon és társai csak úgy tudtak megküzdeni a folyvást csökkenõ hõmérséklettel, hogy takaróikba burkolózva, egymás mellé lapultak. A munkával okvetlenül sietni kellett, hogy elkezdhessék a végleges elhelyezkedést a Francia-barlangban. Itt legalább remélhették, hogy szembeszállhatnak a tél szigorával, amely a magas szélességi fokok alatt oly kegyetlen.
Nem kell mondanunk, hogy a tutaj padlóját, nehogy szétváljék útközben, lehetõleg megszilárdítani igyekeztek, hiszen különben az egész készlet elsüllyedhetett volna a folyóban. Ily katasztrófa elkerülése végett jobb is lett volna az elindulást huszonnégy órával késõbbre halasztani.
- Mindazonáltal - jegyzé meg Briant - érdekünkben áll május 6-án túl egy napot sem várni.
- Azért, mert holnapután újhold lesz - felelé Briant -, és a dagály néhány napig mindig fokozódni fog. Minél erõsebb lesz a dagály, annál inkább elõ fogja segíteni a folyón fölfelé utunkat. Vedd ezt fontolóra, Gordon. Ha kénytelenek volnánk ezt a nehéz tutajt kötélen vontatni vagy póznákkal elõretolni, sohase küzdhetnénk meg a folyó sodrával.
- Igazad van - viszonzá Gordon. - Legföljebb három napon belül el kell indulnunk.
Mindnyájan megegyeztek tehát abban, hogy nem tartanak pihenõt, míg a munka nem lesz befejezve.
Május 3-án a berakodással foglalatoskodtak, amelynél nagy gondot kellett fordítani arra, hogy a tutaj egyensúlya meg ne zavartassék. Mindenki tõle telhetõleg elõsegíté a munkát. Jenkins, Iverson, Dole és Costar hordták a kisebb tárgyakat, kellékeket, mûszereket, szerszámokat a tutaj padlójára, ahol azokat Briant és Gordon rendezték el, a terhet egyenletesen elosztva, Gordon utasításai szerint. A nagyoknak jutott a sokkal nehezebb munka, a tûzhelyet, a vizeskádat, a hengercsavart, a vasrészeket, a rézlemezeket stb., továbbá a Sloughi roncsait a tutajra szállítani, nemkülönben az élelmiszer-csomagokat, a boros, sörös- és égettboros hordókat, és az öböl sziklái között összegyûjtött, sóval megtöltött zsákokat is. A berakodás megkönnyítése céljából Baxter két nagy póznát állított fel, amelyek kötél által erõsíttettek meg. A póznák egymást érintõ végén egy csigát alkalmazott, amelynek - valamint a jacht egyik kis vízszintes hengerkerekének - segélyével a tárgyakat jó erõs kötélen fölemelték a földrõl, és minden baj nélkül helyezték el a tutaj padlóján.
Szóval, mindnyájan oly ügyesen és fáradhatatlanul végezték teendõiket, hogy május 5-én délután minden a helyén volt. Most már csak a tutaj köteleinek megoldása volt hátra. Ezt másnap reggeli nyolc órára hagyták, mihelyt a folyó torkolatánál a dagály érezhetõvé lesz.
A fiúk talán azt hitték, hogy estig a munka befejezése után megérdemelt nyugalmat élvezhetik. Csalódtak, mert Gordon újabb munkát indítványozott.
- Barátim - mondá -, miután eltávoznánk az öbölbõl és többé nem tarthatjuk szemmel a tengert, ha valamely hajó közelednék a sziget e része felé, nem adhatnánk neki jelt. Úgy hiszem tehát, hogy célszerû volna a szirten egy árbocot felállítanunk és arra lobogót felvonnunk. Ez kétségkívül elég volna ahhoz, hogy magára vonja bármely hajó legénységének figyelmét.
Az indítvány elfogadtatván, a hajó árbocterebét, amelyet a tutajépítésnél nem használtak föl, elvontatták a parti szirtek tövéig, amelyeknek lejtõje a folyó partja felé meglehetõsen hozzá férhetõ volt. Mindazonáltal elég fáradságukba került, fõleg a lejtõ utolsó részének megmászása.
Végre azonban sikerült ez is, és az árbocterebet erõsen beékelték a földbe. Baxter azután felvonta az angol lobogót egy csigán átfutó kötél segélyével és Doniphan ezt az ünnepélyes cselekvényt egy puskalövéssel üdvözölte.
- Lám, lám! - mondá Gordon Briant-nak -, Doniphan Angolország nevében birtokba veszi a szigetet.
- Csodálkoznám rajta, ha nem volna már is Angolország tulajdona - viszonzá Briant.
Gordon önkéntelen az arcát fintorította, mert néha oly hangon beszélt „az õ szigetérõl”, amelybõl látszott, hogy azt amerikai birtoknak tartja.
Másnap napfölkeltekor mindenki talpon volt. A fiúk sietve szedték szét a sátrat és szállították az ágynemût a tutajra, ahol vitorlákat borítottak rá, hogy kár ne essék benne az átköltözés alatt. Úgy látszott azonban, hogy a rossz idõtõl nem volt okuk félni. Mindazonáltal a szél irányának megváltozása a sûrû párákat a tengerrõl a szigetre hajthatta volna.
Hét órakor készen állt minden. A tutaj padlóját úgy rendezték be, hogy szükség esetén két vagy három napig ellakhassanak rajta. Ami az élelmiszereket illeti: Moko félrerakott annyit, amennyire az átkelés alatt szükségük lehetett anélkül, hogy tüzet kelljen gyújtania.
Fél kilenc óra tájban mindenki helyet foglalt a tutajon. A nagyok az elõrészen álltak, póznákkal fölfegyverkezve - ez volt az egyetlen mód a kormányzásra, miután a kormányrúdnak nem lehetne hasznát venni a hátulról jövõ áramlat miatt.
Kevéssel kilenc óra elõtt a dagály érezhetõvé vált. Tompa recsegés futott végig a tutajon, amelynek alkatrészei meginogtak. De ezen elsõ ingás után nem kellett további bajtól félni.
Mindketten a köteleknél álltak, amelyeknél fogva a tutaj elöl és hátul meg volt kötözve, és amelynek másik végét a kezeiken csúsztatták keresztül.
- Készen állunk! - kiáltá Doniphan, aki Wilcoxszal a tutaj padlójának elõrészén állt.
Miután meggyõzõdtek róla, hogy a dagály megindította a tutajt, Briant elkiáltotta magát:
A parancs azonnal teljesíttetett, és a szabaddá lett tutaj lassan elindult a folyam két partja közt, maga után vonván a csónakot, amely a hátulsó részéhez volt kötve.
Általános volt az öröm, mikor a súlyos készüléket elõrehaladni látták.
Amint tudjuk, a fáktól beárnyékolt jobb part sokkal magasabb volt a bal partnál, amelynek keskeny csíkja a mocsár lepte vidékkel érintkezett. Briant, Baxter, Doniphan, Wilcox és Moko minden igyekezetüket oda irányozták, hogy a tutajt eltávolítsák e sekély parttól, ahol könnyen zátonyra kerülhetett volna, míg a másik part mély vizében akadálytalanul haladhatott tovább.
Amennyire lehetett, a jobb part mellett tartották tehát a jármûvet. A víz sodra is inkább e part mellett haladt el, amely a póznáknak és a csáklyáknak is kellõ támaszpontot nyújtott.
Két óra alatt körülbelül egy angol mérföldnyire haladhattak. Nem ütköztek semmiféle akadályba, és ily körülmények közt a tutaj szerencsésen megérkezhetett a Francia-barlang elé.
Mindazonáltal, minthogy Briant számítása szerint egyfelõl a folyó hossza a tóból való kiömlésétõl a Sloughi-öbölig hat mérföldnyi volt, másfelõl a tutaj dagály idején kétóránként csak egymérföldnyi utat tett meg, „több dagályra” lesz szükségük, mielõtt eljutnának rendeltetési helyükre.
Valóban, tizenegy óra tájban az apály következtében a víz visszafelé kezdett folyni, a fiúk tehát siettek erõsen megkötözni a tutajt, nehogy az ár a tenger felé vigye.
A tutaj ismét elindulhatott estefelé az éjjeli dagály kezdetekor, de nem látszott tanácsosnak útjukat a sötétségben folytatni.
- Azt hiszem, hogy ez nagy meggondolatlanság volna - jegyzé meg Gordon -, mert a tutaj akadályokba ütközhetnék, amelyeken talán szét is zúzódnék. Véleményem szerint jobb lenne várni reggelig és felhasználni a nappali dagályt.
Ez az indítvány sokkal eszélyesebb volt, hogysem általános helyesléssel ne találkozott volna. Ha az út huszonnégy órával tovább tartana is, tanácsosabb volt belenyugodni e késedelembe mint az értékes rakományt kockáztatni.
E helyen tehát egy fél napot és egy egész éjszakát kellett eltölteniük. Doniphan és rendes vadásztársai siettek is kiszállni a jobb parton, Phann kíséretében.
Gordon azt tanácsolta nekik, hogy ne távozzanak el nagyon messzire és e tanácsot figyelembe is kellett venniük. De miután egy pár kövér túzokot és egy egész füzérre való gyönyörû foglyot hoztak haza, az önérzetük is teljesen ki volt elégítve. Moko tanácsára a vadat a legelsõ reggelire, ebédre vagy vacsorára, amelyet a Francia-barlangban fognak elkölteni, tartották fenn.
A nap elmúlt, és éjjel Baxter, Webb és Cross virrasztottak együttesen, hogy a pillanatnyi szükség igényei szerint megszoríthassák a tutaj kötelékeit az árváltozás pillanatában.
Semmiféle baleset se történt. Másnap reggel háromnegyed tíz óra tájban, mihelyt a dagály kezdõdött, tovább folytathatták útjukat ugyanoly körülmények közt, mint a megelõzõ napon.
Délután egy óra tájban megállapodtak, szemben azzal a vízmosással, ahol Briant és társai kénytelenek voltak kerülõt tenni, mikor a Sloughi-öbölbe visszatértek.
Az éjszaka ismét nyugodt, de fagyos volt. Az éles szél behatolt a folyó völgyébe s a gyermekek közül némelyiken, különösen Jenkinsen és Iversonon erõt vett a kedvtelenség. Panaszkodtak amiatt, hogy el kellett hagyniuk a Sloughit. Briant biztató szavaival vigasztalta õket.
Végre másnap délután a negyedfél óráig tartó dagály segélyével a tutaj a tóhoz érkezett és utasaink kikötöttek a part tövében, szemközt a Francia-barlang bejárásával.