| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
A fiatal vadászok legutóbbi kirándulásaik alkalmával több ízben megvizsgálták a szirteket, abban a reményben, hogy talán más üreget is fognak találni. Ha még egy barlangot fedeztek volna föl, ezt raktárul használhatták és elhelyezhették volna benne az anyagkészlet ama részét, amelyet kénytelenek voltak a szabad ég alatt hagyni. Miután azonban kutatásaik nem vezettek sikerre, vissza kellett térniük azon elsõ tervre, hogy mostani lakhelyüket bõvítsék ki és egy vagy több benyílót vágjanak Baudoin Ferenc barlangjának falába.
Gránitsziklában ez teljes lehetetlenség lett volna, de a mészkõben, amelybe a vésõ és a hegyes fejsze könnyen behatolt, meg lehetett próbálni a dolgot. A munka idõtartama közönyös volt. Legalább lesz foglalatosságuk a hosszú téli napok alatt és talán el is készülhetnek vele, mielõtt a szép évszak visszatérne, ha nem történik se beomlás, se beszivárgás, amitõl leginkább félhetnek.
Lõpor alkalmazására nem lesz szükség. A kéziszerszámok elegendõk lesznek, miután sikerrel használtattak, mikor a tûzhely kürtõje számára kellett lyukat vágni a sziklába. Ezenfelül Baxternek sikerült, igaz ugyan, hogy nagy fáradsággal, kiszélesíteni a Francia-barlang nyílását is annyira, hogy ráalkalmazhatták a Sloughi egyik ajtaját a ragasztékokkal együtt. Végre a bejárástól jobbra és balra két szûk ablakot, vagyis inkább nyílást vágtak a falba, amely egyfelõl több világosságot bocsátott be, másfelõl elõmozdította a levegõ keringését.
A rossz idõ már egy hét elõtt beállott. Erõs viharok dühöngtek a szigeten, amelyek azonban a Francia-barlangot szerencsés fekvésénél fogva közvetlenül nem érték. Az esõs és heves zivatarok nagy zajjal vonultak át a parti szirtek fölött. A vadászok csakis a tó szomszédságában vették üldözõbe a vadat, a kacsákat, vízityúkokat, bíbiceket, harisokat stb. A tó és a folyó még nem volt ugyan befagyva, de a zivatarok után egyetlen derült éjszaka száraz hidege is elég lesz ahhoz, hogy jégpáncéllal borítsa be a vizek tükrét.
A fiatal fiúk legtöbbnyit kénytelenek lévén a barlangban tartózkodni, elkezdhették a kibõvítési munkákat és május 27-én hozzá is fogtak.
Mindenekelõtt a jobb oldali falon kezdték meg vésõkkel és csákányokkal a munkát.
- Ha rézsútos irányban dolgozunk - jegyzé meg Briant -, talán sikerül a tó felõli oldalon egy második bejárást vágni a Francia-barlangba. Ily módon a barlang környékét könnyebben szemmel tarthatnánk, és mikor a rossz idõ miatt az egyik oldalon ki nem mehetünk, legalább a másikon kijuthatnánk a szabadba.
Ez, amint látjuk, kétségkívül nagy nyereség volna biztonság és célszerûség szempontjából, s kétségkívül a terv végrehajtása se látszott lehetetlennek.
Belül a keleti oldaltól legföljebb negyven- vagy ötvenlábnyi szélességû szikla választotta el a barlangot. Csak egy folyosót kellene tehát vágni ebben az irányban, amely az iránytû segélyével lenne megállapítandó. A munka alatt mindenekelõtt arra kell ügyelni, hogy beomlás ne idéztessék elõ. Baxter ezenfölül azt indítványozta, hogy mielõtt az új üreget kellõleg kiszélesítenék, csak egy szûk nyílást vágjanak, amelynek kibõvítése késõbbre maradhat. A Francia-barlang két szobáját aztán összekötnék egy szûk folyosóval, amely mind a két oldalon elzárható volna és amelybe egy vagy két sötét mellékpincét vágnának. Nyilvánvalóan ez a terv volt a legcélszerûbb, mert egyéb elõnyöktõl eltekintve, lehetõvé tette a kõzet óvatos kipuhatolását és a munka idején való abbahagyását, ha valamely hirtelen vízbeszivárgás mutatkoznék.
Három napig, május 27-ikétõl 30-ikáig a munka eléggé kedvezõ viszonyok közt folyt. A meszes kõzetet csaknem késsel lehetett vágni. Kénytelenek is voltak alátámasztott gerendákkal megerõsíteni, ami nem csekély munkát adott. A törmeléket azonnal kihordták, nehogy a munkánál akadályul szolgáljon, habár helyszûke miatt nem is dolgozhatott minden kar egyszerre a sziklavájásban, mégse henyélt senki. Mikor az esõ és a hó megszûnt, Gordon s a többiek a tutaj szétszedésével foglalatoskodtak, hogy a padló és a talp egyes részeit az új berendezkedésnél felhasználhassák. Hasonlóképpen szemmel tartották a szikla sarkában felhalmozott tárgyakat, amelyeket a kátrányos ponyvák a zivatarok dühe elõl csak nagyon hiányosan óvtak meg.
A munka tehát lassankint, bár nem kínos tapogatódzások nélkül haladt elõre; az újonnan vágott nyílás máris négy- vagy ötlábnyi mélységig jutott el, mikor 30-ikán délután váratlan esemény történt.
Briant, aki a földön guggolt, mint egy bányamunkás, a kõzet belsejében tompa zörejt vélt hallani.
Félbeszakította munkáját és figyelmesen hallgatódzott... Újra hallotta a neszt.
A folyosóból kijönni, Gordon és Baxterhez közeledni, akik a barlang nyílásánál álltak és közölni velük az esetet, alig néhány pillanat mûve volt.
- Káprázat volt! - mondá Gordon. - Azt hitted, hogy...
- Menj oda magad, Gordon - viszonzá Briant -, tartsd a füledet a kõfalhoz és hallgatózzál.
Gordon bemászott a szûk lyukba és néhány pillanat múlva ismét elõjött.
- Nem tévedtél - mondá. - Én is távoli morajt hallottam.
Baxter is hallgatódzott, és visszatérvén társaihoz, így szólt:
- Nem tudom elképzelni! - felelé Gordon. - Értesítenünk kell Doniphant és a többieket.
- A kicsinyeket ne! - mondá Briant. - Nagyon megijednének.
Éppen valamennyien visszatértek ebédre és így a kicsinyek elõtt sem lehetett titkolózni, ami nem csekély aggodalmat okozott.
Doniphan, Wilcox, Webb, Garnett egymásután bebújtak a nyílásba, de a nesz megszûnhetett, mert semmit se hallottak és már-már azt hitték, hogy társaik tévedtek.
Elhatározták, hogy a munkát nem fogják félbeszakítani és csakugyan folytatták is, mihelyt az ebédnek vége lett.
Egész estig semmit se hallottak, de kilenc óra tájban a moraj a falon keresztül újból, tisztán hallatszott.
E pillanatban Phann befutott a lyukba és felborzadt szõrrel rohant ki ismét belõle, a fogai felett szétnyílt ajkai nagy izgatottságot árultak el. Hevesen ugatott, mintha a kõzet belsejébõl felhangzó morajra akart volna válaszolni.
A kicsinyek aggodalma valóságos rémületté nõtt. Az angol gyermekek képzeletét folyvást az északi országok legendáival táplálják és bölcsõjük körül mindenféle gnómok, lidércek, valkûrök, szellemek és vízi tündérek járják a boszorkánytáncot. Dole, Costar, sõt Jenkins és Iverson se tagadták, hogy a félelemtõl remegnek. Briant, miután hiába igyekezett eloszlatni rémületüket, az ágyba parancsolta õket, de a szegény gyermekek csak nagyon késõn bírtak elaludni s aztán álmodtak mindenféle kísértetekrõl és természetfölötti lényekrõl, amelyek a szirt mélyében laknak.
Gordon és a többiek halk hangon beszélgettek a különös tüneményrõl. Több ízben konstatálhatták, hogy nem szûnt meg és Phann folyvást rendkívül izgatott volt.
Végre a fáradtság erõt vett rajtuk és mindnyájan lefeküdtek, Briant és Moko kivételével. Aztán reggelig mély csöndesség uralkodott a Francia-barlangban.
Másnap mindenki jókor talpon volt. Baxter és Doniphan bebújtak a lyuk legmélyéig. Semmiféle nesz se hallatszott. Az eb nyugodtan járt fel és alá és semmi kedvet se mutatott nekiugrani a falnak, mint tegnap.
- Fogjunk újból a munkához - mondá Briant.
- Úgy van - viszonzá Baxter - lesz idõnk félbeszakítani, ha valamely gyanús neszt hallunk.
- Nem lehetséges-e - jegyzé meg Doniphan -, hogy valamely forrás zúgása volt, mely a kõzeten folyik keresztül?
- Ez esetben most is hallanunk kellene, pedig nem halljuk - mondá Wilcox.
- Igaz - felelé Gordon - s én inkább azt hiszem, hogy a szél hatol be a szirtek tetejének valamely nyílásán.
- Menjünk föl a szirtre - mondá Service -, talán fölfedezhetjük...
Mintegy ötvenlépésnyire a barlangtól, egy tekervényes ösvényen föl lehetett menni a sziklák tetejére. Baxter és két vagy három társa néhány perc alatt fölértek a szirttetõre és elõrementek a Francia-barlang fölött levõ fennsíkig. A fáradságuk kárba veszett. E domborulaton, amelyet alacsony és sûrû fû borított, nem találtak semmiféle hasadékot, amelyen akár a légáramlat, akár a víz behatolhatott volna. És mikor visszatértek, éppoly keveset tudtak a sajátszerû tünemény felõl, amelyet a kicsinyek egyszerûen természetfölötti csodának tartottak.
A kõvágást estig tovább folytatták. A tegnapi morajt nem lehetett többé hallani, noha Baxter észrevette, hogy a sziklafal, amely eddig tompa hangot adott, most oly hangot ad, mintha üreg volna mögötte. Talán valamely természetes üreg volna ebben az irányban és a folyosó ebbe szakadna be? És talán ebbõl az üregbõl hallatszott volna a moraj? E föltevés éppen nem volt lehetetlen, sõt óhajtandó volt, hogy valónak bizonyuljon, mert ez esetben a barlang kibõvítési munkái nagyban megkönnyíttetnének.
Elképzelhetõ, hogy mindnyájan nagy hévvel láttak a munkához és e nap a legfáradságosabb napok egyike volt. De mindazonáltal minden különösebb esemény nélkül végzõdött, csupán Gordon konstatálta este, hogy a kutyája eltûnt.
Phann rendszerint az étkezések pillanatában hûségesen meg szokott jelenni a gazdája széke mellett és az este ez a hely üres maradt.
Szólították Phannt... Phann nem jelent meg.
Gordon kiment a barlang elé... hívta kutyáját... Hiába.
Doniphan és Wilcox elfutottak, az egyik a folyópartra, a másik a tó felé. Phannak nyoma se volt.
Hiába kutatták fel a Francia-barlang környékét néhány száz lépésnyi területen! ... Phannt nem találták sehol.
Kétségtelen volt, hogy az eb nem hallhatta meg Gordon hangját, különben bizonnyal legalábbis ugatott volna... Vajon eltévedt-e? Ez alig volt föltételezhetõ. Vagy valamely ragadozó állat ölte meg? Ez lehetséges volt, sõt az eltûnését is legegyszerûbben ez magyarázta meg.
Este kilenc óra volt. Mély sötétség borult a szirtekre és a tóra. El kellett szánniuk magukat, hogy félbeszakítják a kutatásokat és visszatérnek a Francia-barlangba.
Valamennyien visszatértek tehát, nagyon nyugtalanul - de nemcsak nyugtalanul, hanem rendkívül leverten is. Elszomorította õket az a gondolat, hogy az értelmes állat talán örökre eltûnt.
Némelyek leheveredtek a fekhelyükre, mások leültek az asztal körül és eszükbe se jutott az alvás. Úgy rémlett elõttük, mintha még inkább egyedül és elhagyatva volnának, még távolabb hazájuktól és családjaiktól.
Egyszerre a mély csend közepette új zaj hallatszott. Ezúttal olyan volt, mintha ordítás lett volna, csaknem egy percig tartó.
- Innét, errõl az oldalról jön a hang! - kiáltá Briant és gyorsan behatolt az újonnan vájt folyosóba.
Mindnyájan felugráltak, mintha valamely váratlan tünemény megjelenésére lettek volna elõkészülve. A kicsinyek a fejükre húzták a takaróikat.
Briant csakhamar visszatért e szavakkal:
- Itt egy üregnek kell lenni, amelynek a kijárása a szirt tövében van.
- És amely valószínûleg állatoknak szolgál éjjeli szállásul - tevé utána Gordon.
- Úgy kell lenni! - viszonzá Doniphan. - Holnap reggel azonnal meg is fogjuk indítani a nyomozásokat.
E pillanatban ugatás hallatszott, szintén a szikla belsejébõl, mint az imént az ordítás.
- Hátha Phann van itt és valamely állattal küszködik? - kiáltá Wilcox.
Briant ismét visszament a folyosóba s a fülét a kõfalhoz illesztvén, hallgatózott... Semmi nesz!... De akár Phann volt ott, akár nem, kétségtelenül volt egy második üreg, amelynek kijárással kellett bírni.
E kijárás nyilván csak egy volt, elfödve a szirt tövében tenyészõ bokroktól.
Az éj elmúlt anélkül, hogy újból hallatszott volna akár a csaholás, akár az ordítás.
Hajnalban minden irányban felkutatták a szirtek tövét, úgy a tó, mint a folyó felé anélkül, hogy kutatásaiknak több eredménye lett volna, mint a szirttetõn a tegnapiaknak.
Phann nem jelent meg, bármennyire hívták és keresték is a Francia-barlang környékén.
Briant és Baxter egymással váltakozva ismét munkához láttak. Az ásó és a csákány nem pihent. Délelõtt a szûk folyosó kétlábnyival mélyebb lett. A két fiú koronként szünetelt és hallgatódzott... de nem hallott semmit.
A délben félbeszakított munkát egy órakor folytatták. Megtörtént minden óvintézkedés azon esetre, ha az utolsó csákányütés a sziklafalat átlyukasztván, rést nyitott volna valamely állatnak. A kicsinyeket kiküldték a folyópartra. Doniphan, Wilcox és Webb a puskáikkal és revolvereikkel felfegyverkezve készen álltak minden eshetõségre.
Két óra tájban Briant csákánya áthatolt a mészkövön, amely beszakadt és meglehetõsen tágas nyílást képezett. Briant azonnal visszatért a társaihoz, de mielõtt a száját kinyithatta volna, a lyukon és a folyosón keresztül egy állat rohant a barlangba.
A szegény állat azonnal egy vízzel telt dézsához futott és mohón ivott belõle. Aztán a farkát csóválva, az izgatottság minden jele nélkül elkezdett ugrándozni Gordon körül. Nem kellett tehát félni semmitõl.
Briant ekkor egy lámpát vett elõ és behatolt a folyosóba, Gordon, Doniphan, Wilcox, Baxter és Moko kíséretében. A következõ pillanatban mindnyájan átmentek a résen, amelyet a mészkõfal beomlása nyitott és egy sötét üregbe jutottak, amelybe nem hatolt be semmiféle külsõ világosság.
Egy második barlang volt ez, magasságra és szélességre nézve egyenlõ a Francia-barlanggal, de ennél sokkal mélyebb. A padlatát ötven négyszöglábnyi kiterjedésben finom homok borította.
Miután ezen üregnek látszólag semmiféle kijárása se volt a szabadba, attól lehetett tartani, hogy a levegõje nem alkalmas a belélegzésre. De miután a lámpa lángja vígan égett, világos volt, hogy a külsõ levegõ mégis behatolhat. És különben hogyan juthatott volna be Phann a barlangba, ha nem volna kijárása?
E percben Wilcox lábai egy mozdulatlan és hideg tárgyba ütköztek. Hogy mozdulatlan és hideg volt, arról a keze érintése által gyõzõdött meg.
- Egy sakál hullája! - kiáltá Baxter.
- Igen! Egy sakál, amelyet kétségkívül a mi derék Phannunk fojtott meg - viszonzá Briant.
- Ez tehát a magyarázata annak, amit mi nem bírtunk megmagyarázni! - mondá Gordon.
De ha egy vagy több sakál ezt a barlangot választotta rendes lakhelyéül, vajon milyen nyíláson jöttek be ide? A nyílást mindenáron föl kellett fedezni.
Briant a Francia-barlangon keresztül kiment a szabadba, és végighaladt a szirt mellett, a tó felõli oldalon. Folyvást kiáltozott, míg végre társai a második üregbõl hasonló kiáltásokkal feleltek. Ily módon fedezte föl, egészen a föld színén, a bokrok közt azt a szûk nyílást, amelyen át a sakálok belopóztak. De mióta Phann utánuk ment, egy részleges leomlás történt, amely elzárta a lyukat, amint a fiúk csakhamar meggyõzõdtek róla.
Mindent meg lehetett tehát magyarázni, a sakálok ordítását és a kutya ugatását. Szegény Phann huszonnégy óráig nem jöhetett ki az üregbõl.
Mily nagy volt az öröm! Nem csupán Phann tért vissza ifjú gazdáihoz, de roppant munkától is megkíméltettek! „Egészen készen” kaptak - mint Dole mondá - egy tágas üreget, amelynek létezését Baudoin Ferenc nem is sejthette. Mihelyt a nyílást kibõvítik, egy második kijárásuk lesz a tó felé. Ez nagymértékben meg fogja könnyíteni a közlekedést. Az újonnan fölfedezett üregben egybegyûlt fiúk hangos hurrákban törtek ki, amely közé Phann vidám csaholása vegyült.
Roppant hévvel fogtak a munkához, hogy a szûk folyosót kényelmesen használhatóvá tegyék. Mindenekelõtt átszállították az új barlangba - melyet „csarnoknak” neveztek el - az ágyakat, és szabályosan elhelyezték a fövenyen, ahol térben nem volt hiány. Aztán szépen elrendezték a Sloughi bútorait, a pamlagokat, a zsölyeszékeket, az asztalokat, szekrényeket stb. - s ami nagyon fontos volt, a jacht szalonjában és hálótermében talált kályhákat, amelyeket úgy helyeztek el, hogy a tágas üreg befûthetõ legyen. Egyúttal kitágították a tó felé való kijárást is - amely munka Baxternek nem csekély fáradságába került - és ráalkalmazták a jacht egyik ajtaját. Az említett ajtó mellett két nyílást is vágtak, amelyeken át nappal elég világosság hatolt be a csarnokba, míg este a mennyezetrõl aláfüggõ hajólámpa világította meg a helyiséget. A régi barlang „raktár”-nak kereszteltetvén, ide szállították az összes anyagkészletet.
Mindezen berendezkedések két hetet vettek igénybe s éppen jókor készültek el vele. Az eddig csendes idõ hirtelen megváltozott. Noha még nem állt be a nagyon is szigorú tél, az erõs zivatarok teljesen lehetetlenné tették a szabadban való tartózkodást.
A szél annyira dühöngött, hogy a tó vize úgy hullámzott, mint a tenger, annak ellenére, hogy a parti szirtek némileg megvédték. A hullámok oly zajosan háborogtak, hogy akármilyen dereglye vagy halászbárka okvetlenül elveszett volna. A ladikot kénytelenek voltak kihúzni a partra, nehogy a víz elsodorja. A folyó vizei, amelyeket a vihar visszaszorított, koronként azzal látszott fenyegetni, hogy elborítják a partot és elhatolnak a szikla tövéig. Szerencsére sem a raktárterem, sem a csarnok nem voltak kitéve a vihar rohamainak, minthogy a szél nyugatról fújt. A kályhák és a tûzhely, amelyekben a jelentékeny készletben levõ száraz fa égett, teljesen kielégítõleg mûködtek.
Gordon és társai idõközben a folyosót kibõvítették és két mély fülkét vágtak, amelyek közül az egyiket ajtóval lehetett elzárni. Ide helyezték el a lõszereket, hogy elhárítsák a felrobbanás veszélyét. Szükségtelen mondanunk, hogy a nandu számára is tartottak fenn egy szögletet a raktárteremben, addig is, míg künn építhetnek neki egy rekeszt.
Ámde mindezen munkák közben a szellemiekrõl is gondoskodni kellett. Senki se tudhatta, mennyi ideig lesznek kénytelenek a szigeten maradni. És ha valamikor megmenekülnek, mily megnyugtató lesz az az öntudat, hogy nem tékozolták el az idõt haszon nélkül. A jacht könyvtárában talált könyvek segélyével a nagyok gyarapíthatták ismereteiket és egyúttal oktathatták a kicsinyeket is. Ez a feladat hasznosan és kellemesen fogja valamennyiüket foglalkoztatni a hosszú téli estéken.
Azonban, a program elkészítését megelõzõleg még egy újabb intézkedés történt. Éspedig a következõ:
Június 10-én este, vacsora után mindnyájan egybegyûltek a csarnokban, a jól befûtött kályhák körül, s szóba került annak a szüksége, hogy nevet adjanak a sziget különbözõ földrajzi pontjainak.
- Ez nagyon hasznos és gyakorlati dolog volna -, mondá Briant.
- Igen, adjunk neveket - kiáltá Iverson -, éspedig válasszunk lehetõleg csinosakat.
- Így cselekedtek az összes valóságos és képzeleti Robinsonok is - jegyzé meg Webb.
- Valóban, barátim - mondá Gordon -, mi nem is vagyunk egyebek...
- ...mint a Robinsonok nevelõintézete! - kiáltá Service.
- Ezenfelül - folytatá Gordon - ha nevet adunk az öbölnek, a patakoknak, az erdõknek, a tónak, a parti szirtnek, a mocsaraknak, a hegyfokoknak, akkor sokkal könnyebben is fogjuk magunkat tájékozhatni.
- Sloughi-öböl már van, ott ahol a hajónk partra vetõdött - mondá Doniphan -, és úgy hiszem, e nevet meg kellene hagynunk, mert már hozzászoktunk.
- Minden bizonnyal - mondá Cross.
- Valamint a Francia-barlang neve is meg fog maradni ama szerencsétlen ember emlékére, akinek a helyét elfoglaltuk.
Ez ellen még Doniphan se tett kifogást, noha az indítvány Briant-tól származott.
- Hát a folyót, amely a Sloughi-öbölbe szakad, hogyan fogjuk nevezni? - kérdé Wilcox.
- Zéland-folyónak - mondá Baxter. - E név eszünkbe fogja juttatni hazánkat.
- Elfogadjuk! ... Elfogadjuk!
- Hát a tavat? - kérdé Garnett.
- Miután a folyó a Zéland nevet kapta - mondá Doniphan - adjunk a tónak oly nevet, amely a családunkat juttassa eszünkbe, és nevezzük el Családi-tónak.
Ez az indítvány is közfelkiáltással elfogadtatott.
Amint látjuk, az egyetértés teljes volt, és így könnyû volt az elnevezést végezni. A parti szirt az Auckland-domb nevet kapta. A hegyfokot, melynek tetejérõl Briant kelet felé tengert vélt fölfedezni, a saját indítványára felruházták az Áltenger-foka névvel.
Ezenkívül még a következõ elnevezések fogadtattak el:
Verem-erdõ lesz az erdõ ama része, ahol a nandut megfogták a veremben - Iszapos-erdõ lesz a Sloughi-öböl és a parti szirtek között levõ rész - Déli-mocsár lesz neve a sziget déli részén elterülõ mocsaras vidéknek - Gát-patak lesz a kispatak, amelyen egymás mellé rakott kövekbõl készült kis átjáró vezet keresztül - Vihar-part lesz a sziget ama része, ahol a hullámok a jachtot kivetették - végre Sport-terasz lesz a folyó és a tó közt létezõ térség, amely a csarnok elõtt mintegy pázsitos teret képezett és a programban bõvebben megjelölendõ testgyakorlatok számára tartatott fenn.
Ami a sziget egyéb pontjait illeti, ezeket késõbb fogják elnevezni aszerint, ahogy egyes eseményeknek színhelyei lesznek.
Azonban célszerûnek tartották még nevet adni a Baudoin Ferenc földabroszán megjelölt fõbb hegyfokoknak. Így keletkeztek az Északi-fok és a Déli-fok elnevezések.
Végre mindnyájan egyetértettek az iránt, hogy a szigettõl nyugatnak a tengerbõl kiemelkedõ három pontot Francia-, Brit- és Amerikai-foknak nevezzék el a francia, angol és amerikai nemzetek tiszteletére, amelyek a kis gyarmatban mindannyian képviselve voltak.
Úgy van! Gyarmatban! Ezt az elnevezést is indítványozták, emlékeztetésül arra, hogy a megtelepedés nem bírt többé ideiglenes jelleggel. A kezdeményezés e részben természetesen Gordontól származott, aki mindig inkább azzal volt elfoglalva, hogyan rendezzék be életmódjukat új hazájukban, mintsem a menekülés módjaival. A fiúk nem is voltak a Sloughi hajótörést szenvedett utasai, hanem a sziget telepítvényesei...
Igen, de milyen szigeten?... Nevet kell adni a szigetnek is.
- Nini!... én tudom, hogyan kellene elnevezni! - kiáltá Costar.
- A kis Costar ugyancsak merész fiú - kiáltá Garnett.
- Bizonyosan a Baby-sziget nevet fogja indítványozni - mondá Service.
- Ne bántsátok Costart - mondá Briant -, és halljuk a gondolatát.
A gyermek egészen meg volt zavarodva és hallgatott.
- Beszélj, Costar - mondá Briant, és megnyugtatólag intett neki. - Bizonyos vagyok felõle, hogy a gondolatod jó.
- Nos hát - mondá Costar -, miután a Chairman-féle tanintézet növendékei vagyunk, nevezzük Chairman-szigetnek.
Valóban, jobb nevet nem is találhattak volna.
El is fogadták egyhangúlag, amire Costar nagyon büszke volt.
Chairman-sziget! Igazán, e névnek földrajzi hangzása volt és igen jól fog illeni valamely jövõben készülendõ atlaszon.
Végre a keresztelési szertartás közmegelégedéssel befejeztetvén, elérkezett a lefekvés ideje, midõn Briant szót kért.
- Barátaim - mondá -, most, miután nevet adtunk a szigetünknek, nem volna-e célszerû fõnököt is választanunk, aki azt kormányozza?
- Fõnököt? - mondá Doniphan élénken.
- Igen! Úgy hiszem, jobban menne minden, ha egyiknek közülünk hatalma volna a többiek fölött - viszonzá Briant. - Ami minden országban célszerû, miért ne volna célszerû a Chairman-szigeten is?
- Igen! igen!... válasszunk fõnököt! - kiálták a nagyok és kicsinyek egyhangúlag.
- Jól van, válasszunk fõnököt - mondá Doniphan -, de csak bizonyos meghatározott idõre... például egy évre!
- Amelynek elteltével azonban újból megválasztható legyen.
- Helyes! ... Kit válasszunk? - kérdé Doniphan kissé izgatott hangon.
Úgy látszott, mintha az irigy fiú csak attól félne, hogy a társai Briant-t választhatnák. E félelme azonban csakhamar eloszlott.
- Kit válasszunk? - viszonzá Briant. - Hát választhatnánk mást, mint a legbölcsebbet közülünk... Gordon barátunkat!
- Igen!... Igen!... Egy hurrát Gordonnak!
Gordon eleinte nem akarta elfogadni a megtiszteltetést, mert inkább szeretett szervezni, mint parancsolni. De megfontolván ama zavarokat, amelyeket a fiatal fiúk heves szenvedélyei jövõben okozhatnának, belátta, hogy a tekintélye nem lesz szükségtelen.
Így kiáltatott ki Gordon a Chairman-sziget kisgyarmatának fõnökévé.