| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Gordon távolléte alatt is minden rendben ment a Francia-barlangban. A kis gyarmat fõnöke csak dicsérettel halmozhatta el Briant-t, aki iránt a kicsinyek szinte ragaszkodással viseltettek. Ha gõgös és irigy természete nincs, Doniphan is kellõleg méltányolta volna társa jellemét, de fájdalom, nem bírt erõt venni jellemén, és miután jelentékeny befolyást gyakorolt Wilcoxra, Webbre és Crossra, ezek is támogatták a fiatal francia fiú ellenében, akinek jelleme és gondolkodásmódja annyira elütött angolszász eredetû társaitól.
Egyébiránt Briant erre nem figyelt. Azt tette, amit kötelességének tartott, és sohase törõdött azzal, hogy mit gondolnak felõle. Legtöbb gondot az öccse megmagyarázhatatlan viselkedése szerzett neki.
Legutóbb is kérdéseivel faggatta Jakabot anélkül, hogy tõle egyéb feleletet nyerhetett volna ennél:
- Nem... bátyám... nem! ... Nincs semmi bajom!
- Te nem akarsz szólni, Jakab, és ezt rosszul teszed... Ha szólnál, nagy enyhülés volna rád nézve és rám nézve is! ... Azt tapasztalom, hogy napról napra szomorúbbá és komorabbá válsz... Lásd, én a bátyád vagyok.... Jogom van megtudni bánatod okát!... Miért nem vagy bizalmas velem szemben?
- Bátyám! - felelé végre Jakab, mintha nem bírt volna ellenállni bizonyos titkos lelkifurdalásnak. - Azt kérdezed, hogy mit tettem... Te talán megbocsátanál nekem... de a többiek...
- A többiek! ... a többiek! - kiáltá Briant. - Mit akarsz ezzel mondani, Jakab?
A gyermek szemeibõl kicsordultak a könnyek, de dacára a bátyja faggatásainak nem mondott többet, mint ezt:
- Késõbb meg fogod tudni... késõbb!
Képzelhetõ, hogy e kijelentés után mily nagy volt Briant aggodalma. Vajon mit követhetett el Jakab? Ezt mindenáron tudni akarta, és mihelyt Gordon hazaérkezett, közölte vele a fél vallomást, amelyet az öccsétõl kicsikart, és kérte Gordont, hogy õ is beszéljen vele.
- Mire való volna ez? - viszonzá Gordon igen okosan. - Sokkal jobb, ha megvárjuk, míg Jakab a saját jószántából megszólal. Ami pedig a titkát illeti, ez kétségkívül valamely csekélység, amelynek fontosságát túlbecsüli... Várjunk, míg õ maga elérkezettnek tartja a kimagyarázás idejét.
Másnap - november 9-én - a fiatal telepítvényesek munkához láttak, mely bõven volt. Mindenekelõtt figyelembe kellett venni Moko kívánságait. Alaposan megapadt az éléskamra készlete, noha a Francia-barlang környékén felállított hurkok több ízben eredménnyel mûködtek. Voltaképpen csak nagy vadban volt hiány. Szükséges volt tehát oly erõs hurkokat készíteni, amelyekkel lámákat, pekarikat és guazalikat is lehessen fogni anélkül, hogy a dolog egyetlen szem lõporba és ónba kerülne.
E munkákkal foglalatoskodtak a nagyok az egész november hónapban, amely az északi félteke május havának felel meg.
A fiúk megérkezése után a guanakot és a lámát két kicsinyével együtt a Francia-barlanghoz legközelebb álló fák alatt helyezték el. Itt, hosszú kötelekre megkötve, meglehetõsen nagy területen mozoghattak. Ez megjárta a nyári évadban, de a téli idõre okvetlenül gondoskodni kellett alkalmasabb menedékhelyrõl. Gordon el is határozta, hogy azonnal ólat és magas cölöpök által megvédett karámot fognak építeni közvetlenül az Auckland-dombok tövében, csekély távolságra a csarnok ajtajától.
Rögtön hozzáfogtak a munkához és valóságos ácstelepet szerveztek Baxter igazgatása alatt.
Egész öröm volt látni, mily buzgalommal kezelték a fiúk a Sloughiról hozott szerszámokat, a fûrészt, a fejszét, a gyalut. Nem riadtak vissza, ha némelykor el is romlott a munka. Középnagyságú fák, amelyeket közvetlenül a gyökerük fölött vágtak le és a gallyaiktól megtisztítottak, kitûnõ cölöpöket szolgáltattak és oly nagy mennyiségben, hogy akkora térséget be lehetett velük keríteni, amelyen tíz-tizenkét állat kényelmesen ellakhatott. A földbe mélyen beásott cölöpök, amelyeket vízszintesen alkalmazott rudakkal kötöttek össze, képesek voltak ellenállni a vadállatok támadásának is, ha netalán be akartak volna törni. A fészert a Sloughi gerincmaradványaiból építették föl és ezzel megkímélték magukat attól a munkától, hogy egyes fákat deszkákra fûrészeljenek szét, ami az adott körülmények közt igen nehéz munka lett volna. Az ól tetejét vastag kátrányos vászonnal borították be, hogy ne kelljen a vihar pusztításaitól tartaniuk. Jó, sûrû és gyakran megújítandó falevélréteg, friss fû, moha és zsenge gallytakarmány, amelybõl nagy készletet fognak beszerezni, ennél több se kell hozzá, hogy a háziállatok jó erõben tartassanak. Garnett és Service, akik a karámra való felügyelettel bízattak meg, nemsokára fáradságukat megjutalmazva látták, tapasztalván, hogy a guanak és a láma naponkint mindinkább szelídül.
Ezenfelül a karám nemsokára új lakókat is kapott. Legelõbb is egy második guanak zuhant az erdõben levõ vermek egyikébe; Baxter aztán Wilcox segélyével, aki szintén eléggé ügyesen kezdett már a bólákkal bánni, két lámát, egy hímet és egy nõstényt kerített kézre. Sõt Phann egy második nandut is fogott el. De csakhamar belátták, hogy ezzel is úgy fognak járni, mint az elsõvel. Service meg akarta szelídíteni ezt is, de minden igyekezete kárba veszett.
Mialatt Garnett és Service a háziállatokat gondozták, Wilcox és néhány társa hurkokat készítettek és állítottak fel s azokat mindennap megtekintették. A kicsinyek közül kettõnek, úgymint Iversonnak és Jenkinsnek szintén akadt dolga.
A túzokok, tyúkok, gyöngytyúkok és tinamuk annyira elszaporodtak, hogy baromfiudvarról is kellett gondoskodni. Gordon ezt a karám egyik sarkában helyeztette el, és a nevezett két fiú feladata volt a szárnyasokra gondot viselni, amely feladatot nagyon lelkiismeretesen teljesítettek.
Eszerint Mokónak, a szakácsnak most már nemcsak a lámák teje, hanem a szárnyas csapat tojásai is gyarapították konyháját. Azonban az édes sütemények Gordon parancsára csakis vasár- és ünnepnapokon jelentek meg az asztalon, habár különösen Dole-nak és Costarnak rendkívül ízlettek, de kímélni kellett a cukorkészletet, amíg Gordon a Verem-erdõ sûrûségeiben cukortartalmú juharfákat nem látott meg.
- Cukorból vannak ezek? - kérdé Costar.
- Nem azt mondtam, te kis torkos, hogy cukorból vannak - viszonzá Gordon -, hanem hogy cukortartalmúak. Azért ne is öltögessed rájuk a nyelvedet.
Ez egyike volt a legnevezetesebb fölfedezéseknek, amelyeket az ifjú telepítvényesek tettek, mióta a Francia-barlangban berendezkedtek. Gordon a juharfák kérgén néhány vágást ejtett és a fák nedve megsûrûsödvén, cukros anyagot szolgáltatott, amely cukortartalmára nézve ugyan mögötte állt a cukornádnak és a cukorrépának, mégis igen becses volt konyhai célokra és mindenesetre többet ért a hasonnevû anyagnál, amelyet tavasszal a nyírfákból lehet lecsapolni.
A cukor után nemsokára szeszes italokkal is rendelkeztek. Gordon utasításai szerint Moko megkísérelte a trulka és algarrobe magjait erjeszteni. E magok, miután egy kádban nehéz fasulykok által összezúzattak, alkoholtartalmú folyadékot adtak, amely juharfacukor hiányában, megédesíthette a meleg italokat. Ami a teafa leveleit illeti, telepítvényeseink úgy tapasztalták, hogy azok csaknem fölértek az illatos kínai növénnyel. Ennélfogva kirándulásaik alkalmával sohase mulasztottak el nagyobb mennyiséget hazahozni.
Magától értetõdik, hogy a hálókat, amelyeket télen át a folyó bal partján madarászhálók gyanánt feszítettek ki, a szép évszak visszatértével ismét átalakították vadászhálókká és egyéb szárnyasokon kívül apró foglyokat és vörös ludakat is fogtak velük, amely utóbbiak kétségkívül a szigettõl kelet felé fekvõ szárazföldrõl repültek át.
Ezen idõtájban történt az is, hogy Baxter, Gordon kívánságára ruganyos kõrisfa ágakból szeggel ellátott nyilakat és nádból íjakat készített. E fegyverekkel Wilcox és Cross, akik Doniphan után a lövésben legügyesebbek voltak, koronként néhány apróbb vadat csakugyan el is ejtettek.
Azonban, noha Gordon mindig ellenezte a lõszerek elhasználását, mégis szükséges volt az a bizonyos körülmény, amely arra indította õt, hogy letegyen szokásos fukarságáról.
Egy napon - december 7-ike volt - Doniphan félrehívta õt és így szólt hozzá:
- Gordon, a sakálok és rókák szemtelensége tûrhetetlenné válik. Éjjelenkint egész csapatokban jelennek meg és elpusztítják a hurkokat, meg a vadakat is, amelyek a hurkokba kerültek. Ennek a dolognak egyszer alaposan véget kell vetni.
- Nem lehetne csapdákat felállítani? - kérdé Gordon, aki jól tudta, hova fog a dolog kilyukadni.
- Csapdákat? - viszonzá Doniphan, aki mindig nagy megvetéssel viseltetett a puskán kívül minden vadászati eszköz ellen. - Csapdákat?... Nem tennék ellenvetést, ha csakis sakálokról volna szó, amelyek elég ostobák arra, hogy csapdával is meg hagyják magukat néha fogatni. De a rókákkal egészen másként áll a dolog. Ezek a ravasz állatok gyanakodnak, bármennyire iparkodjék is Wilcox óvatosnak lenni. Egy szép éjjel majd behatolnak a karámba és a baromfiudvarban nem marad egyetlen szárnyasunk se.
- Ha a dolog annyira szükséges - viszonzá Gordon - nem bánom, engedélyezek néhány tucat töltényt. De igyekezzetek csakis biztosra lõni.
- Jól van, Gordon, számíthatsz ránk! Ma éjjel lesbe állunk azon a helyen, ahol ezek az állatok rendszerint el szoktak haladni, és oly pusztítást viszünk köztük véghez, hogy hosszú ideig egy se fog mutatkozni közülük.
Az éj beálltával tehát Doniphan, Briant, Wilcox, Baxter, Webb, Cross és Service lesbe álltak egy bokrokkal és cserjékkel borított térség szélén, a Verem-erdõ közelében, a tó felõli oldalon.
A mély csöndben, amelyet a legcsekélyebb szellõ se háborgatott, szinte hallani lehetett a rókák lépteit a száraz füvön.
Valamivel éjfél után Doniphan jelezte a rókacsapat közeledését. A félénk állatok átmentek a bokroktól ellepett térségen a tóhoz, szomjukat oltani.
A vadászok meglehetõsen türelmetlenül bevárták, míg körülbelül húsz róka összegyûlt, ami elég idõt vett igénybe, mert az állatok csak óvatosan sompolyogtak, mintha veszélyt sejtettek volna. Egyszerre Doniphan jeladására több lövés dördült el és valamennyi talált. Öt vagy hat róka elesett, a többiek pedig nagyrészt halálosan megsebezve, jobbra vagy balra rémülten szétszaladtak.
Másnap reggel tíz rókát találtak a bokrok közt a fûben elterülve.
Miután a mészárlást három egymás után következõ éjjel folytatták, a gyarmat nemsokára megszabadult e veszedelmes vendégektõl, amelyek a baromfiudvar lakóinak életét veszélyeztették. Azonfelül az expedíció mintegy ötven darab szép ezüstszürke rókabõrt is jövedelmezett, amelyek akár mint szõnyegek, akár mint ruhadarabok, növelni fogják a Francia-barlang kényelmét.
December 15-én elindult a nagy expedíció a Sloughi-öbölbe. Az idõ nagyon szép volt. Gordon tehát elhatározta, hogy mindnyájan részt fognak venni ebben a kirándulásban. A kicsinyek persze zajos örömmel fogadták e határozatot.
Ez expedíció célja a fókavadászat volt. Tudjuk, hogy a hideg évszakban ezek az állatok sûrûn szokták látogatni a Roncspartot. A világító anyag, amelybõl a hosszú téli esteken nagyon sokat használtak fel, tényleg a végét járta. A Baudoin Ferenc által gyártott gyertyákból alig volt már készletben két vagy három tucat. A Sloughi hordóiban talált olaj, amely a csarnok lámpáiban szokott égni, már fogytán volt. Ez sok gondot okozott az óvatos Gordonnak, aki elhatározta, hogy növényolaj hiányában az állatok, nevezetesen a fókák zsiradékával fog a hosszú télen át világítani.
A tervezett expedíció tehát nagy fontossággal bírt, és az elõkészületek is úgy tetettek meg, hogy az eredmény lehetõleg sikeres legyen.
Egy idõ óta Service és Garnett nem minden siker nélkül, a két guanakot igavonó állatokká idomították. Baxter egy teljes szerszámot készített vitorlavászonnal beborított füvekbõl és ha ugyan nem is lehetett a guanakokat paripák gyanánt használni, legalább be lehetett õket fogni a szekér elé. Ez mindenesetre kényelmesebb volt, mintha maguk a fiúk vontatták volna a szekeret.
E napon tehát a szekérre rakták a lõszereket, az élelmiszereket és a különbözõ eszközöket, egyebek közt egy nagy rézkádat és hat üres hordót, amelyeket fókaolajjal megtöltve szándékoztak hazahozni. Valóban, sokkal célszerûbb is volt ezen állatokat mindjárt a helyszínen felboncolni, mint elhozni a Francia-barlangba, ahol az egészségtelen bûz a levegõt megfertõzhette volna.
Napfölkeltekor indultak el és a legelsõ két óra alatt minden nehézség nélkül haladtak. Az út nehezebb része ott következett, ahol a kis csapat kénytelen volt megkerülni az Iszapos-erdõ mocsarát, és a fák közt haladni tovább. Dole és Costar apró lábai meg is sínylették ezt a gyalogolást. Briant kérésére Gordon kénytelen is volt megengedni nekik, hogy fölüljenek a szekérre és kipihenhessék magukat anélkül, hogy emiatt az egész társaság kénytelen legyen megállapodni.
Nyolc óra tájban, míg a szekér nagy nehezen végigdöcögött a mocsár partja mellett, Cross és Webb kiáltásai hallatszottak.
A két fiú kissé elõrement és a kiáltások hallatára Doniphan többi társaival együtt utánuk sietett.
Az Iszapos-erdõ ingoványai közt mintegy százlépésnyi távolban óriási állat fetrengett, amelyre az ifjú vadász azonnal ráismert. Egy nagy rózsaszínû hippopotamus volt, amely szerencsére eltûnt a mocsár sûrûségei közt, mielõtt rá lehetett volna lõni.
- Miféle nagy állat ez? - kérdé Dole, akit a szörnyeteg puszta látása is nagy nyugtalanságba ejtett.
- De hiszen csöppet se hasonlít a lóhoz! - jegyezte meg Costar igen találóan.
- Nem! - kiáltá Service. - És szerintem helyesebben vízidisznónak lehetne nevezni.
Ez a megjegyzés nem kevésbé volt találó. A kicsinyek nagyokat nevettek rajta.
Kevéssel múlt el tíz óra, mikor Gordon a Sloughi-öböl partjához ért. A folyó mellett ugyanazon a helyen tartottak pihenõt, ahol legelõször tanyát ütöttek, mikor a jachtból kiköltöztek.
Mintegy száz fóka hevert és sütkérezett a szirteken. Sõt némelyek kijöttek a szirtsor innensõ oldalán a parti fövenyre is.
A gyorsan elköltött reggeli után, abban a pillanatban, midõn a déli nap sugarai a fókákat kicsalták a part fövenyére sütkérezni, Gordon, Briant, Doniphan, Cross, Baxter, Webb, Wilcox, Garnett és Service a vadászatra elõkészületeket tettek. Ezalatt Iverson, Jenkins, Jakab, Dole és Costar a tanyán maradtak Moko felügyelete alatt, úgyszintén Phann is, mert nem lett volna tanácsos az ebet a fókacsapat közé bocsátani. Ezenkívül vigyázniuk kellett a két legelészõ guanakra is.
Mindenekelõtt arról kellett gondoskodni, hogy a fókák visszavonulási vonala a tenger felé elvágassék. Doniphan, akit társai szívesen bíztak meg az expedíció vezényletével, fölszólította társait, hogy a part mentében haladjanak a folyó torkolatáig.
Mihelyt ez megtörtént, könnyû lesz végiglopózni a szirtek hosszában és ily módon körülkeríteni a partot.
E tervet nagy óvatossággal hajtották végre. Az ifjú vadászok egymástól harminc-negyven lépésnyi távolságban csakhamar félkört képeztek a tenger és a fövenyes part közt.
Ekkor Doniphan jeladására mindnyájan egyszerre fölkeltek, fegyvereik is egyszerre dördültek el. Mindegyik lövés talált.
A sértetlenül maradt fókák eleinte fölemelkedtek és a farkukkal csapdostak maguk körül, aztán fõleg a lövések dörgésétõl elrémítve, nagy ugrásokkal siettek a szirtek felé.
Ekkor revolverlövésekkel üldözték õket. Doniphan szabadon tölthetvén vadászszenvedélyét, csodákat mûvelt és társai is tõlük telhetõleg igyekeztek õt a sikerben elérni.
A mészárlás csak néhány percig tartott, noha a legvégsõ szirtekig mentek a hüllõk után. A szirteken túl a fókák eltûntek, húsz halottat vagy sebesültet hagyván hátra a tengerparton.
Az expedíció tehát fényesen sikerült és a vadászok a tanyára visszatérvén, ott úgy helyezkedtek el, hogy harminchat órát tölthessenek.
A délután meglehetõsen undorító munka közt telt el. Mindenekelõtt ki kellett vontatni a partra azokat a fókákat, amelyek a szirtek közt hullottak el. Ezalatt Moko elhelyezte a rézkádat egy tûzhely fölött, amelyet két nagy kõbõl készített el hevenyében. A fókákat szétvagdosták körülbelül három kilogrammos darabokra és a darabokat beledobták a kádba, amelyet már elõbb a folyóból apály idején merített édesvízzel töltöttek meg. Néhány perc elég volt ahhoz, hogy a forró víz kiolvassza a tiszta olajat, mely a felszínen úszott és amellyel a hordókat egymásután teletöltötték.
A kádból szétáradó bûz a kiállhatatlanságig megfertõztette a levegõt. Mindegyikük bedugta az orrát, de hogy meghallhassák a tréfás megjegyzéseket, amelyeket e kellemetlen mûtét közben ejtettek, bezzeg nyitva maradt a fülük. Maga a kényes „Lord Doniphan” is nagy buzgalommal végezte a munkát, melynek befejezése másnapra maradt. E második nap végén Moko már több száz gallon olajat töltött a hordókba. Ezzel be is érhették, mert a Francia-barlang világítása az egész jövõ télre biztosítva volt. Ezenfölül a fókák se jelentek meg többé sem a szirteken, sem a parton és bizonyára nem is fognak visszatérni a Sloughi-öböl vidékére mindaddig, míg az idõ le nem csillapítja rémületüket.
Másnap hajnalban vadászaink elhagyták a tanyát és el lehet hinni, hogy emiatt senki sem bánkódott. A megelõzõ estén felrakták a kocsira a hordókat és a kádat a többi eszközzel együtt. Miután a szekér rakománya nehezebb volt, mint mikor idejöttek, a guanakok lassabban haladtak, mivel a talaj is észrevehetõen emelkedett a Családi-tó felé.
Abban a pillanatban, amikor elindultak, a levegõben ezerféle ragadozó madár, sólyom, sas és kondor kábító lármája hallatszott. E madarak a sziget belsejébõl jöttek és egymással civódtak a fókák hulladékai fölött, amelyeknek rövid idõ múlva nyoma sem fog maradni.
Utasaink, miután még egyszer üdvözölték volna az Egyesült Királyság lobogóját, amely az Auckland-dombok taraján lengett, és még egy pillantást vetettek volna a Csendes-tengerre, útra keltek hazafelé a Zéland-folyó jobb partján.
Visszatérésük alatt semmi különös dolog nem történt. A guanakok az út nehézségei dacára jól viselték magukat, olykor õk is ügyesen segítettek nekik a nehezebb helyeken úgy, hogy az egész társaság esti hat óra elõtt megérkezett a Francia-barlangba.
A következõ napok a rendes munkáknak voltak szentelve. Kísérletet tettek, hogyan ég a hajólámpákban a fókák zsírja, és konstatálták, hogy az noha meglehetõsen középszerûen világít, elégséges lesz a csarnok és a raktárterem megvilágítására. Nem kellett tehát félniük többé attól, hogy a hosszú téli estéken sötétség fog uralkodni.
Eközben elérkezett az angolszászok örömünnepe, a karácsony. Gordon nem ok nélkül kívánta azt, hogy e napot bizonyos ünnepélyességgel üljék meg.
Legyen ez visszaemlékezés az elveszett hazára és a távollevõ családokra.
Gordon tehát kijelentette, hogy december 25-ike és 26-ika szünnap lesz a Francia-barlangban. Minden munka szünetelni fog. Az elsõ karácsonyt a Chairman-szigeten úgy fogják megünnepelni, amint otthon szokás.
Elképzelhetõ, hogy mily szíves fogadtatásban részesült ez a határozat! Magától értetõdik, hogy december 25-én nagy díszlakoma lesz, amely alkalomra Moko csodákat ígért. Service és a szerecsen fiú titokban folyvást tanácskoztak a teendõk fölött. Az éléskamra egyébiránt eléggé jól föl volt szerelve ahhoz, hogy egy óceánszigeti díszlakomához szükséges ételeket szolgáltathasson.
Végre elérkezett a nagy nap. Baxter és Wilcox kívülrõl földíszítették a csarnok ajtaját a Sloughi nagyobb és apróbb lobogóival, ami által a Francia-barlang egészen ünnepélyes színezetet nyert.
Korán reggel ágyúlövés riasztotta fel az Auckland-dombok vidám visszhangjait. Doniphan sütötte el a karácsonyi ünnep tiszteletére az egyikét a Sloughi két ágyújának, amely a csarnok ablaknyílásain kandikált ki.
A kicsinyek azonnal megjelentek, boldog ünnepeket és újévet kívántak a nagyoknak, akik a jó kívánságokat atyai leereszkedéssel viszonozták. Sõt a Chairman-sziget gyarmata fõnökének tiszteletére Costar egy beszédet is betanult és elég ügyesen mondott el.
Mindenki a legjobb ruháiba öltözött. Gyönyörû idõ volt. Reggeli elõtt és után is a fiúk a tópartra mentek sétálni, aztán a Sport-teraszon játékot rendeztek, amelyekben mindenki részt vett. A jacht készletei közt nem hiányoztak az Angolországban annyira divatos játékszerek, mindenféle nagyságú és mennyiségû labdák, fából, bõrbõl, kaucsukból stb. stb.
A nap jól és kellemesen telt el. A kicsinyek öröme nem ismert határt. Ezenfelül se szóvita nem volt, se civódás. Igaz, hogy Briant fõleg Dole-t, Costart, Iversont és Jenkinst mulattatta - anélkül, hogy Jakabot rábírhatta volna a hozzájuk való csatlakozásra -, míg Doniphan és rendes társai, Webb, Cross és Wilcox, dacára az okos Gordon figyelmeztetésének, elkülönítették magukat. Végre mikor az ebéd idejét egy második ágyúlövés jelezte, a fiatal vendégek a raktárteremben nagy örömmel ültek le az asztal körül.
A nagy asztal közepét, amelyet szép és tiszta fehér abrosz borított, lomboktól és virágoktól környezve a karácsonyfa foglalta el. A fa ágán apró angol, amerikai és francia lobogók függtek.
Moko magamagát múlta fölül mûvészetében és nagyon büszke volt arra a dicséretre, amellyel õt és szeretetre méltó segédjét, Service-t elhalmozták. Egy párolt aguti, tinamu-szalámi, illatos füvekkel pácolt nyúl, fiatal túzoksült, három doboz szárított fõzelék, egy gúla alakú és a hagyományos mazsolával spékelt puding és milyen puding? - amely már nyolc nap óta be volt áztatva égettborba, aztán néhány pohár vörösbor, sherry, likõrök és ebéd után tea és kávé - meg kell vallani, hogy ennyi mindenfélével méltán meg lehetett ünnepelni a karácsonyt a Chairman-szigeten.
Briant szívélyes pohárköszöntõt mondott Gordonra, aki viszonzásul a kis gyarmat egészségére és a távollevõ családok emlékére ivott.
Végre - és ez igen megható jelenet volt - Costar fölkelt és a kicsinyek nevében köszönetét fejezte ki Briant-nak, irányukban annyiszor tanúsított önfeláldozásáért.
Briant-on mély megilletõdés vett erõt, midõn tiszteletére felhangzottak a zajos hurrák - amelyek Doniphan szívében nem találtak visszhangra.