| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Hat héttel ezen esemény után, esti öt óra tájban, a fiatal telepítvényesek közül négyen a Családi-tó déli végén állapodtak meg.
Október 10-ike volt. A szép évszak befolyását már érezni lehetett. A friss zöld lomboktól borított fák alatt a föld is újra visszanyerte tavaszias jellegét. Kellemes szellõ fodrozta a tó tükrét, amelyet a nap sugarai világítottak meg, valamint a Déli-mocsarak keskeny homokcsíktól szegélyezett lapályait is.
E pillanatban egy fenyõ tövében égõ tûz füstje áradt szét, amelyet a szellõ visszaszorított a mocsarak felett. A két kõbõl rögtönzött tûzhely lángján egy pár ruca sült. Vacsora után a négy fiú beburkolózott a takaróiba és míg az egyik virrasztott, a másik három bízvást alhatott.
A négy fiú Doniphan, Cross, Webb és Wilcox volt és most el fogjuk mondani, mily körülményeknél fogva határozták el, hogy el fognak válni a társaiktól.
A második tél utolsó heteiben, amelyeket a fiatal telepítvényesek a Francia-barlangban töltötték, a viszony Briant és Doniphan közt egyre feszültebbé lett. Az olvasó bizonnyal nem feledte el, mennyire bosszankodott Doniphan amiatt, hogy a vetélytársa választatott meg a kis gyarmat fõnökéül. Doniphan még irigyebb, még ingerlékenyebb lett azóta, és csak nagy nehezen szánta rá magát, hogy a Chairman-sziget új fõnökének engedelmeskedjen. A korcsolyázás óta, amikor engedetlensége nyilvánvaló volt, akár a vadászati szenvedély ragadta el, akár az egyszerû ellenszegülési ösztön, ama nap óta fegyelmezetlensége folyvást növekedett és elérkezett végre a pillanat, midõn Briant belátta az erélyes föllépés szükségét.
Október elsõ napjaiban a hideg végképp megszûnvén, a tó és a folyó tükre is teljesen megtisztult a jégtõl. És ekkor, október 9-én este Doniphan tudatta elhatározását, hogy Webb, Cross és Wilcox kíséretében el fogja hagyni a Francia-barlangot.
- El akartok bennünket hagyni? - mondá Gordon.
- Elhagyni benneteket?... Nem, Gordon - felelé Doniphan. - Hanem Cross, Wilcox, Webb és én a sziget valamely más részén akarunk megtelepedni.
- És miért, Doniphan? - kérdé Baxter.
- Egyszerûen azért, mert a kényünk-kedvünk szerint akarunk élni és õszintén kimondom, azért is, mert nincs ínyünkre, hogy Briant parancsokat osztogasson.
- Szeretném tudni, miféle kifogásod van ellenem, Doniphan? - kérdé Briant.
- Semmi, csupán az, hogy a fõnökünk vagy - felelé Doniphan.
- Már volt egy amerikai fõnökünk... Most egy francia parancsol nekünk... Valóban már csak az hiányzik, hogy Mokót válasszák meg fõnökül.
- Remélem, nem beszélsz komolyan - mondá Gordon.
- Komoly a dologban annyi - viszonzá Doniphan gõgösen - hogy ha a társainknak tetszik oly fõnök alatt élni, aki nem angol, nekem és a társaimnak nem tetszik.
- Ám legyen! - mondá Briant. - Wilcox, Cross, Webb és te szabadon elmehettek, és magatokkal vihetitek a készletek aránylagos részét, amelyhez jogotok van.
- Efelõl sohase kételkedtünk, Briant, és holnap el fogjuk hagyni a Francia-barlangot.
- Kívánom, hogy sohase legyen okotok megbánni ezt az elhatározást - mondá Gordon, aki belátta, hogy minden lebeszélési kísérlet sikertelen volna.
Doniphan terve a következõ volt:
Néhány hónappal ezelõtt Briant, mikor elbeszélte kirándulását a Chairman-sziget keleti részére, azt állította, hogy a kis gyarmat ott kedvezõ föltételek közt telepedhetett volna meg. A part sziklái közt számos üreg van, a Családi tótól keletnek elterülõ erdõk elnyúlnak a tengerpartig, a Keleti-folyó édesvizet szolgáltat és a partjai hemzsegnek a sok mindenféle vadtól - szóval, az élet ott éppoly kényelmes volna, mint a Francia-barlangban és sokkal kényelmesebb, mint a Sloughi-öböl mellett. Ezenfelül a távolság a Francia-barlang és a keleti tengerpart közt nem volt nagyobb egyenes irányban tizenkét mérföldnyinél, hat mérföldet a tavon való átkelésre és ugyanannyit a Keleti-folyón való lebocsátkozásra számítva. Föltétlen szükség esetén tehát nem lesz nehéz dolog közlekedni a Francia-barlanggal.
Doniphan, ezen elõnyök komoly megfontolása után rábírta Wilcoxot, Crosst és Webbet, hogy vele együtt telepedjenek le a sziget keleti partjain.
Azonban Doniphan nem a vízi úton akart elmenni a Csalódás-öbölbe. Az úti irányt következõleg állapította meg: Lemennek a Családi-tó nyugati partja hosszában a tó déli végéig, azt megkerülik, fölmennek a túlsó part hosszában a Keleti-folyóig, kikutatják ezen elõttük még teljesen ismeretlen vidéket, azután végigmennek a folyóparti erdõkön a torkolatig. Az út eléggé hosszú lesz, körülbelül tizenöt-tizenhat mérföldnyi, de hiszen a vadászat szórakozást fog nyújtani. Ily módon nem kell igénybe venniük a ladikot, amelynek kormányzása az övékénél járatosabb kezeket igényelt. A kaucsukcsónakon, amelyet magukkal szándékoztak vinni, átkelhetnek a Keleti-folyón és szükség esetére egyéb patakokon is, ha ugyan ilyenek a tó keleti partján lennének.
Ezenfelül ezen elsõ expedíciónak célja nem is lesz egyéb, mint szemügyre venni a Csalódás-öblöt és ott kiválasztani a helyet, ahol Doniphan és társai végleg le fognak telepedni. Nem is akartak sok poggyászt magukkal vinni. Csupán két puskát, négy revolvert, két fejszét, elégséges lõszert, horgot, úti pokrócokat, egy zsebbeli iránytût, a könnyû kaucsukcsónakot és csupán néhány szelence konzervet, nem kételkedvén afelõl, hogy a vadászat és a halászat bõven fogja fedezni élelmezési szükségleteiket. Egyébiránt azt hitték, hogy ez az expedíció nem fog öt-hat napnál tovább tartani. Mihelyt kiszemelték új lakhelyüket, vissza fognak térni a Francia-barlangba, átveszik a Sloughiról elhozott tárgyak közül azokat, amelyekhez joguk van és a poggyászt a szekéren fogják tovaszállítani. Ha Gordon vagy valamelyik másik társuk õket netalán meglátogatná, szíves fogadtatásban fogják részesíteni, de határozottan vonakodnak a közös életmódot az eddigi föltételek közt folytatni és e tekintetben elhatározásuktól semmi esetre se fognak elállni.
Másnap hajnalban Doniphan, Cross, Webb és Wilcox elbúcsúztak társaiktól, akiket az elválás nagyon elszomorított. Talán õk maguk is jobban meg voltak illetõdve, mint mutatták, ámbár nagyon erõsen föltették magukban, hogy tervüket végrehajtják, a makacsságnak nagy része volt ebben. Miután átkeltek volna a Zéland-folyó bal partjára a ladikon, amelyet Moko ismét visszahozott az innensõ partra, szép lassan elindultak és szemügyre vették úgy a Családi-tó ezen alsó részét, amelyen a víztükör mind keskenyebbé lett, valamint a Déli-mocsarak roppant lapályát is, amelynek nem látták a végét se dél, se nyugat felé.
Útközben néhány madarat lõttek a mocsarak szélén.
Doniphan belátván, hogy a lõszert kímélnie kell, beérte a napi táplálékhoz szükséges vaddal.
Az idõ borús volt, anélkül hogy esõ fenyegetett volna. E napon a négy fiú csak öt- vagy hatmérföldnyi utat tett, és este a tó végéhez érvén, elhatározták, hogy ott fogják tölteni az éjszakát.
Eszerint Doniphan, Cross, Wilcox és Webb most már távol voltak társaiktól, akiktõl soha, semmiféle ok miatt se kellett volna elválniuk. Vajon nem érzik-e már most elszigetelve magukat? Talán igen. De a végsõig el lévén határozva végrehajtani tervüket, nem is gondoltak egyébre, mint hogy új egzisztenciát fognak maguknak teremteni a Chairman-sziget valamely más pontján.
Másnap reggel, egy meglehetõsen hideg éjszaka után, amelyet a hajnalig élesztett nagy tûz elviselhetõvé tett, mind a négyen indulásra készen álltak.
- Ha a térképen a távolságok szabatosan vannak feltüntetve - mondá Doniphan -, akkor a Keleti-folyó nem lehet messzebb a tó végétõl két angol mérföldnyinél, és így estig oda érhetünk anélkül, hogy elfáradnánk.
- Miért ne vágnánk át egyenesen északkeleti irányban úgy, hogy a folyót a torkolatánál érjük el? - kérdé Wilcox.
- Valóban - mondá Webb - ezáltal megkímélnénk az út egyharmadát.
- Kétségkívül - mondá Doniphan -, de miért kalandoznánk a posványos területeken, amelyeket nem ismerünk és miért kockáztatnánk azt, hogy ismét vissza kelljen térnünk? Ellenben, ha a tó partján megyünk végig, igen valószínû, hogy semmiféle akadályba se fogunk ütközni.
- És ezenfelül érdekünkben van szemügyre venni a Keleti-folyó partvidékét - jegyzé meg Cross.
- Minden bizonnyal - mondá Doniphan -, mert a folyó képezi az egyenes közlekedési utat a tengerpart és a Családi-tó közt. Ha végigmegyünk a partjain, alkalmunk lesz kifürkészni az erdõ ama részét is, amelyen végigfolyik.
Ezzel meglehetõs gyors léptekkel útnak indultak.
Három- vagy négylábnyi szélességû természetes töltés emelkedett ki, egyfelõl a tó tükre, másfelõl a kelet felé elterülõ lapály közt. Miután a talaj észrevehetõleg emelkedett, valószínûnek látszott, hogy a vidék jellege, néhány mérföldnyivel messzebb, teljesen meg fog változni.
Tizenegy óra tájban Doniphan és társai megállapodtak egy kis öblöcske partján, amelyre nagy bükkfák vetették árnyékukat. Innét, ameddig a szem kelet felé látott, zöld lombfüggöny takarta el a láthatárt.
A reggeli egy agutiból állt, amelyet Wilcox lõtt le és Cross sütött meg úgy, ahogy. Moko szerepét tudniillik Cross az elszakadottak kis csapatánál vette át. Doniphan és társai alig engedtek maguknak annyi idõt, hogy néhány darab parázson sült húst megegyenek és néhány korty vizet igyanak, azonnal továbbmentek a Családi-tó keleti partján.
Este hatóra tájban meg kellett állapodniuk. E helyen a partot folyó vágta ketté, amelynek medre a tó vizének levezetésére szolgált. Ez nem lehetett más, mint a Keleti-folyó. Csakugyan az is volt. Ezt annál könnyebb volt konstatálni, mivel Doniphan egy keskeny öblöcske végén, egy facsoport alatt, egy tanyázó állomás nyomait, vagyis egy tûzhely maradványait fedezte föl.
Itt szálltak partra Briant, Jakab és Moko a Csalódás-öbölbe tett kirándulásuk alkalmával és itt töltötték az elsõ éjszakát.
E helyen tanyát ütni, tüzet gyújtani és vacsora után leheveredni ugyanazon fák alatt, amelyeknek tövében társaik megpihentek, a legjobb volt, amit Doniphan, Cross, Webb és Wilcox tehettek és csakugyan ezt is tették.
Nyolc hónappal ezelõtt, mikor Briant e helyen megállapodott, aligha sejtette, hogy négy társa is ide fog jönni azzal a szándékkal, hogy különválva éljenek a Chairman-sziget e részén.
És Cross, Wilcox és Webb, mikor magukat ily messze érezték a lakályos Francia-barlangtól, ahol csak tõlük függött volna maradniuk, talán kissé sajnálták is, hogy annyira elhamarkodták a dolgot. De most már sorsuk a Doniphanéhoz volt fûzve és Doniphan sokkal hiúbb volt, hogysem bevallja tévedését, sokkal makacsabb, hogysem lemondjon a tervérõl, és sokkal irigyebb, hogysem meghajoljon vetélytársa elõtt.
Reggel Doniphan azt indítványozta, hogy keljenek át azonnal a Keleti-folyón.
- Jobb lesz, ha az átkelésen azonnal túlesünk - mondá. - A torkolatig még nappal eljuthatunk, mert nem lehet messzebb öt vagy hat mérföldnyinél.
- Ezenfelül - jegyzé meg Cross - Moko a bal parton szedett araukaniagyümölcsöket, és útközben mi is szedhetünk.
Ekkor a kaucsukcsónakot kibontották, és mihelyt a vízre bocsátották, Doniphan átkelt a túlsó partra, míg a csónakon megerõsített kötél vége az innensõ parton maradt. Néhány evezõcsapás segélyével csakhamar túl volt a vízen, amely e helyen harminc- vagy negyvenlábnyi széles lehetett. Aztán Wilcox, Cross és Webb a kötéllel visszavontatták a könnyû naszádot és õk is egymás után átkeltek rajta a Keleti-folyó másik partjára.
Azután Wilcox kiterítette a kaucsukcsónakot, összegöngyölgette mint egy úti poggyászt, a hátára dobta, és az egész társaság ismét útnak indult.
Ez a nap meglehetõsen fáradalmas volt. Az erdõ sûrûsége, a sok helyen sûrû fûtõl ellepett talaj, amelyet helyenként a legutóbbi viharok által letördelt gallyak borítottak, több vízmosás, amelyeket meg kellett kerülni, jelentékenyen késleltették a megérkezést a tengerparthoz.
Dél tájban éppen azon a helyen állapodtak meg reggelizni, ahol az aurakania fák emelkedtek. Cross jó sokat szedett a fák gyümölcseibõl, amelyek mindnyájuknak nagyon jól ízlettek. Még kétmérföldnyire kellett magukat a rengetegen átküzdeni, néha kénytelenek voltak a fejszéikkel utat vágni, nehogy eltávozzanak a folyam partja mellõl.
A késedelmek következtében csak este hét órakor értek el az erdõ szélére. Miután az idõ besötétedett, Doniphan a part helyrajzi fekvésébõl semmit se láthatott. Ha azonban nem is látott egyebet tajtékzó vonalnál, annál jobban hallotta a parton megtörõ hullámok szakadatlan zúgását.
Elhatározták, hogy e helyen megállapodnak és a szabad ég alatt töltik az éjszakát. A jövõ éjszakára a folyó torkolata közelében valamelyik barlang kétségkívül kényelmesebb menhelyet fog nyújtani.
Az ebéd, vagyis inkább - tekintettel az elõrehaladt idõre - a vacsora, száraz gallyak fölött sütött fogolymadárból és az araukaniák gyümölcsébõl állt.
Óvatosságból elhatározták, hogy a tüzet reggelig nem fogják kialudni hagyni és az elsõ órákban Doniphan viselt rá gondot.
Wilcox, Cross és Webb leheveredtek egy nagy legyezõfenyõ tövében és a hosszú gyaloglástól nagyon ki lévén fáradva, azonnal elaludtak.
Doniphan is alig bírt megküzdeni az álommal. De mégis ellenállt és mikor elérkezett az idõ, hogy valamelyik társa virrasszon helyette, mindnyájan oly édesen aludtak, hogy nem bírta magát rászánni arra, hogy akármelyiket is fölébressze közülük.
Különben az erdõ a tanya környékén oly csöndes volt, hogy a biztonság nem kevésbé teljesnek látszott, mint a Francia-barlangban.
Doniphan ehhez képest, miután néhány nyaláb gallyat dobott a tûzre, maga is leheveredett a fa alá.
A szemei azonnal becsukódtak és nem is nyíltak fel mindaddig, míg a nap föl nem kelt a tágas tengeri láthatár felett, amelyen a víz és az égboltozat ölelkeztek egymással.