HUSZONHARMADIK FEJEZET

A helyzet - Elõvigyázati intézkedések - A megváltozott életmód - A tehénfa -
Amit hasznos volna megtudni - Kata indítványa - Briant-t egy gondolat gyötri -
Briant terve - Vitatkozás - Másnapra

A gyarmat tehát együtt volt teljes számban, sõt szaporodott is egy taggal, a jó Katával, aki egy borzasztó tengeri dráma következtében került a Chairman-szigetre. Ezentúl egyetértés fog uralkodni a Francia-barlangban és ezt az egyetértést jövõre semmi se fogja megzavarni.

A Francia-barlangot, amely ki volt téve hét erõteljes, elszánt és fegyveres gonosztevõ támadásainak, csakugyan komoly veszély fenyegette. Walstonnak természetesen érdekében állt a Chairman-szigetet mielõbb elhagyni; de ha a gazfickó fölfedezhette volna e kis gyarmatot, mely el volt látva mindennel, ami neki hiányzott, bizonyára nem fog visszariadni a támadás elõl, melynél minden kedvezõ esély az õ részén volt. A fiatal telepítvényesek kényszerülve látták magukat a legszigorúbb elõvigyázati rendszabályok foganatba vételére; többé nem távozhattak el a Zéland-folyó mellõl, nem mehettek a Családi-tó környékére mindaddig, kivéve föltétlen szükség eseteit, míg Walston és cinkostársai el nem hagyták a szigetet.

Szükségtelen említeni, hogy mihelyt a Francia-barlangba visszaérkeztek, Doniphan a kellõ ápolásban részesült. A seb egyébiránt néhány nap alatt teljesen behegedt. Csupán a karjában érzett még némi feszülést, de ez is elmúlt nemsokára.

Eközben október hónap elmúlt és Walstont még nem jelezték a Zéland-folyó környékén. Vajon eltávozott volna-e, midõn a ladikját kijavította? Ez nem látszott lehetetlennek, minthogy - amennyire Kata visszaemlékezett - fejsze volt nála és ezenkívül használhatta azon erõs késeket is, amelyeket a matrózok mindig a zsebükben hordanak; fa pedig elég volt a Savern szirtek közelében.

Mindazonáltal e tekintetben nem bírván biztos tudomással, a mindennapi életmódot meg kellett változtatni. Többé nem tehettek hosszas kirándulásokat, kivévén azt az egyet, mikor Baxter és Doniphan elmentek ledönteni a jelzõárbocot az Auckland-dombok ormán.

E pontról Doniphan végigjártatta a távcsõjét a kelet felé elterülõ erdõk fölött. Noha nem láthatva a Bükkös-erdõ által eltakart tengerpartot, kétségkívül észrevette volna, ha valamely füst emelkednék a távolban, ami biztos jele lenne annak, hogy Walston és társai a sziget e részén tanyáznak. Doniphan semmit se látott ezen irányban, sem pedig a Sloughi-öböl felõl, amelynek környéke folyvást el volt hagyatva.

Mióta a kirándulások megszûntek és a lõdözés betiltatott, a gyarmat vadászai kénytelenek voltak felhagyni kedvenc foglalatosságukkal. Szerencsére a Francia-barlang szomszédságában felállított hurkok és csapdák kellõ mennyiségû vadat szolgáltattak.

Ezenfelül a tinamuk és a túzokok annyira elszaporodtak a baromfiudvarban, hogy Service és Garnett kénytelenek voltak sokat leölni. Miután nagy készletet szereztek be a teafa leveleibõl, valamint a juharfa nedvébõl is, amelyet oly könnyen át lehetett alakítani cukorrá, nem kellett ezekért a Gát-patakig átmenniük. Sõt, ha a tél elõbb beköszöntene is, mintsem a fiatal telepítvényesek visszanyerték volna a szabadságukat, olajjal, vaddal és konzervekkel még az esetben is kellõen el voltak látva. Csupán a tüzelõanyag készletét kellett volna ismét kiegészíteniük és az Iszapos-erdõben vágott fát idevontatniuk, amit veszély nélkül végre is hajthattak a Zéland-folyó partján.

Ezen idõtájban egy új fölfedezés szaporította a Francia-barlang közvagyonát.

E fölfedezést Katának köszönhették.

Az Iszapos-erdõ szélén bizonyos számú fa volt, amelyeknek magassága nem volt csekélyebb ötven-hatvan lábnyinál. Eddigelé azért kímélték meg ezeket, mert nem tartották tüzelésre alkalmasaknak, hosszúkás leveleik az ágak csomóival váltakoztak és a végükön szúrós tövissel voltak ellátva.

Mihelyt Kata éspedig október 25-én, a legelsõ ilyetén fát megpillantotta, felkiáltott:

- Nini... tehénfa!

Dole és Costar, akik kíséretében voltak, hangosan elnevették magukat.

- Micsoda?... Tehénfa? - kérdé az egyik.

- Talán a tehenek eszik ezt meg? - mondá a másik.

- Nem, babácskáim - felelé Kata. - Azért nevezik így, mert tejet ad, mégpedig jobb tejet, mint a ti lámáitok.

Mihelyt visszatértek a Francia-barlangba, Kata közölte Gordonnal a fölfedezését. Gordon elõhívta Service-t és mindketten visszatértek Katával együtt az Iszapos-erdõ szélére. Miután Gordon megvizsgálta a kérdéses fát, meg volt gyõzõdve, hogy egyike ama „galactodendron”-oknak, amelyek eléggé sûrûn tenyésznek Észak-Amerika rengetegeiben. Nem csalódott.

Megbecsülhetetlen fölfedezés volt ez. Ha egy vágást ejtenek a galactodendronok kérgén, tejhez hasonló nedv folyik ki a fából és e nedv a tehéntej ízével és tápláló tulajdonságaival bír. Ezenfelül, ha a tej megalszik, kitûnõ sajtfélét szolgáltat, valamint a tiszta méhviaszhoz hasonló viaszt is, amelybõl jó minõségû gyertyákat lehet készíteni.

- Nos hát - kiáltá Service - ha tehénfa, vagyis inkább fatehén, akkor meg kell fejnünk!

A víg fiú tudtán kívül ugyanazt a kifejezést használta, amelyet az indiánok használnak, akik azt szokták mondani: gyerünk, fejjük meg a fát.

Gordon egy vágást ejtett a fa kérgén és a vágásból kifolyó nedvet Kata a magával hozott és jó két pintet tartalmazó edénybe fogta fel.

Szép, fehéres folyadék volt, amely magában foglalja a tehéntej összes tulajdonságait, sõt annál táplálóbb, sûrûbb és ízletesebb is. Az edény a Francia-barlangban egy pillanat alatt kiürült és Costar szája olyan tejessé lett, mint egy kis macskáé. Moko nem titkolta nagy megelégedését a gondolat felett, hogy mi mindenre fogja felhasználni ezt az új növénynedvet, mit még csak kímélni se kell, mert a „tehénfacsorda” közel van a barlanghoz.

Valóban, a Chairman-sziget kielégíthette volna még több tagból álló gyarmat szükségleteit is. A fiatal telepítvényesek élelmezése hosszú idõre biztosítva volt. Ezenfelül Kata ittléte és a gondozás, melyet tõle remélhettek, aki máris anyai szeretettel ragaszkodott hozzájuk, még könnyebbé fogja nekik tenni az életet.

Briant-nak ezalatt több ízben kedve támadt a Családi-tótól kelet felé fekvõ vidékre kémszemlére indulni. Doniphan, Baxter és Wilcox szívesen elkísérték volna, de a legvégzetesebb következményeket vonhatná maga után, ha Walston hatalmába kerülnek, aki így megtudná, hogy mily kevéssé veszélyes ellenfelekkel van dolga. Gordon, akinek tanácsára még most is mindig hallgattak, le is beszélte Briant-t arról a szándékról, hogy a Bükkös-erdõ rengetegeibe elkalandozzék.

Ekkor Kata azzal az indítvánnyal állt elõ, amely mindezen veszélyes eshetõségek híjával volt.

- Briant úr - mondá este, mikor az ifjú telepítvényesek mindnyájan a csarnokban voltak egybegyûlve - megengedi ön, hogy holnap hajnalkor elhagyhassam önöket?

- Elhagyni minket, Kata? - kérdé Briant meglepetve.

- Önök nem maradhatnak még tovább is bizonytalanságban aziránt, vajon Walston még a szigeten van-e vagy sem. Én tehát vállalkozom elmenni arra a helyre, ahol a vihar partra vetett bennünket. Ha a ladik még ott van, ez annyit fog jelenteni, hogy Walston nem hagyhatta el a szigetet. Ha a ladik nincs ott, akkor önöknek nem kell többé tartani Walston és cimboráitól.

- Amit ön tenni akar, Kata, éppen azt szándékoztuk mi is megtenni: Briant, Baxter, Wilcox és én - mondá Doniphan.

- Kétségkívül, Doniphan úr, de ami önökre nézve veszélyes volna, az nem veszélyes rám nézve - viszonzá Kata.

- De Kata - mondá Gordon - ha ön Walston kezébe kerülne?...

- Nos hát, akkor ugyanabba az állapotba jutnék, amelyben a menekülésem elõtt voltam. Ennyi az egész!

- És ha ez a nyomorult eltenné önt láb alól, ami nagyon valószínû? - mondá Briant.

- Ha elõször megmenekültem tõlük - felelé Kata - miért ne menekülhetnék meg másodszor is, fõleg most, miután már ismerem az utat, amely a Francia-barlanghoz vezet. Sõt ha sikerülne megmenekülnöm Evanssal együtt - akinek természetesen elmondanék mindent, ami önökre vonatkozik - milyen hasznos segítség volna mindnyájunkra nézve a derék vitorlamester!

- Ha Evansnak a menekülés módjában állana, nem szökött volna-e már meg? - mondá Doniphan. - Nem áll-e érdekében, hogy megmeneküljön a gonosztevõktõl?

- Doniphannak igaza van - mondá Gordon. - Evans ismeri Walston és cinkosai titkát, akik bizonyára meg fogják õt gyilkolni, ha nem lesz többé rá szükségük, hogy elszállítsa õket az amerikai szárazföldre. Ha tehát nem szökött meg tõlük, ennek csakis az lehet az oka, hogy folytonos õrizet alatt áll.

- Vagy hogy már életével lakolt szökési kísérletéért - tevé utána Doniphan. - Ha õk tehát önt elfognák, Kata...

- Higgyék el - viszonzá Kata - mindent el fogok követni, hogy kézre ne kerítsenek.

- Kétségkívül - mondá Briant - de sohase fogjuk megengedni, hogy ön e veszélyt kockáztassa. Nem! Inkább gondolkozzunk valamely kevésbé veszélyes mód felett, hogy megtudhassuk, vajon Walston még a Chairman-szigeten tartózkodik-e?

Kata indítványa mellõztetvén, nem maradt egyéb hátra, mint õrizkedni minden vigyázatlanságtól. Ha Walston oly helyzetbe jut, hogy a szigetet elhagyhassa, nyilván el fog menni még a rossz évszak beállta elõtt és igyekezni fog eljutni valamely szárazföldre, s hol õt és a vele lévõket úgy fogják fogadni, amint hajótörést szenvedetteket mindenkor fogadni szoktak, bárhonnét jöjjenek is.

Különben, ha Walston még a szigeten volt is, úgy látszott nem állt szándékában kikémlelni a sziget belsõ részeit. Briant, Doniphan és Moko homályos éjszakákon több ízben bejárták a tavat a ladikjukon és sohase láttak valami gyanús tüzet sem a túlsó parton, sem a Keleti-folyó partjain létezõ fák közt.

Mindazonáltal nagyon keserves dolog volt így élni azon a szûk térségen, amely a Zéland-folyó, a tó, az erdõ és parti szirtek közt terült el. Briant folyvást arról gondolkozott, hogyan gyõzõdjék meg Walston jelenlétérõl és hogyan fedezhesse föl a helyet, ahol tanyázik, ha csakugyan a szigeten van. Ezt legcélszerûbben megtudhatnák, ha valaki éjszaka idején bizonyos magasságig fölemelkednék.

Efölött töprenkedett Briant folyvást és e gondolat szinte rögeszméjévé vált. Szerencsétlenségre a parti szirteken kívül, amelyeknek legmagasabb orma nem emelkedett föl kétszáz lábnyira, egyéb számbavehetõ domb nem volt a Chairman-szigeten. Doniphan, két vagy három társával több ízben fölment az Auckland-dombra, de innét, valamint a Sloughi-öböl északi részén levõ hegyfokról se lehetett meglátni a Családi-tó keleti partját. Következõleg kelet felé, se füst, se világosság a láthatáron nem emelkedhetett volna. Néhány száz lábnyival magasabbra kellett volna fölmenniük, hogy a látókör a Csalódás-öböl legelsõ sziklájáig kiszélesedjék.

Ekkor támadt Briant elméjében oly merész - mondhatnánk õrült - gondolat, hogy eleinte el is utasította magától. De ez a gondolat annyira gyötörte õt, hogy utóvégre beékelte magát az elméjébe.

Az olvasó még nem feledte el, hogy a sárkánnyal való kísérletet félbeszakították. Miután Kata megjelent és tudatta velük, hogy a Savern matrózai a keleti partokon kóborolnak, le kellett mondani azon eszmérõl, hogy oly készüléket bocsássanak fel a levegõbe, amelyet a sziget valamennyi pontjáról meg lehessen látni.

De miután a sárkányt nem lehetett jelzõ gyanánt használni, vajon nem lehetne-e értékesíteni arra a kémszemlére, amely a gyarmat biztonsága érdekében annyira szükséges volt?

Ez gyötörte Briant elméjét. Emlékezett, hogy egy angol hírlapban olvasta, hogy a múlt század végén egy nõnek elég bátorsága volt felemelkedni a levegõbe, egy sárkányon függve, amely egyenesen e célra készült.

Nos hát, amit egy nõ megtett, miért ne merné megtenni egy fiatal fiú? Sebaj, ha a kísérlet némi veszéllyel jár is. A kockázat számba se jött a kétségtelen eredmény mellett. Briant nem volt ugyan képes pontosan kiszámítani az emelõerõt, amelyet ilynemû készülék igényelne, de azt mondta magában, hogy hiszen a készülék megvan és csak meg kellene nagyobbítani és izmosabbá kellene tenni. És akkor, ha éjjel fölemelkednék néhány száz lábnyira a levegõbe, talán sikerülne valamely tanyatûz világosságát megpillantani a sziget ama részén, amely a tó és a Csalódás-öböl közt terül el.

Nem kell kicsinyelni a derék és merész fiú eszméjét. Annyira beélte magát a gondolatba, hogy utóvégre is a tervet nemcsak megvalósíthatónak hitte - a minthogy kétségkívül kivihetõ is volt - hanem kevésbé veszélyesnek, mint elsõ tekintetre látszott.

Csupán az volt hát hátra, hogy meggyõzze a társait is. És 4-ikén este, miután Gordont, Doniphant, Wilcoxot, Webbet, Service-t és Baxtert tanácskozásra fölkérte volna, kijelentette elõttük, hogy a sárkányt értékesíteni szándékozik.

- Értékesíteni? - kérdé Wilcox. - Hogyan érted ezt?... Fel akarod bocsátani a levegõbe?

- Kétségkívül - felelé Briant - miután éppen ebbõl a célból készült.

- Nappal? - kérdé Baxter.

- Nem, Baxter, mert Walston okvetlenül észrevenné, ellenben éjszaka idején...

- De ha lámpát kötsz rá, akkor se fogja elkerülni a figyelmét - mondá Doniphan.

- Nem is fogok lámpát rákötni.

- Akkor hát mire való lesz?

- Arra, hogy meglássuk, vajon a Savern matrózai még a szigeteken tartózkodnak-e?

És Briant néhány szóval elmondta a tervét, noha meglehetõsen aggódott afölött, hogy a társai nem nagyon biztató fejcsóválásokkal fogják a fejtegetéseit fogadni.

Társainak azonban eszükbe se jutott a nevetés, csak Gordon kérdezte magában, vajon Briant komolyan beszél-e? A többiek az indítványt helyeselték.

A fiatal fiúk már annyira megszokták a veszélyt, hogy éjszaka idején egy légi utazás az adott körülmények közt, elõttük nagyon kivihetõnek látszott. Ezenfölül készek voltak vállalkozni mindenre, ami visszaszerezné nekik a régi biztonságot.

- De - jegyzé meg Doniphan - nem volna-e akármelyikünk súlya túlságos nagy a sárkánynak, amelyet a távollétünk alatt készítettek? Fel tud-e emelkedni?

- Kétségkívül! - felelé Briant. - A biztonság céljából azonban okvetlenül szükség lesz megnagyobbítanunk és megerõsítenünk a készüléket.

- Még csak azt kellene tudni - jegyzé meg Wilcox - vajon a sárkány bírhat-e kellõ ellenállási képességgel.

- Eziránt nincs kétségem - mondá Baxter.

- Ezenfelül már történt is hasonló kísérlet - tevé utána Briant.

És ezzel elmondta ama nõ próbáját, aki körülbelül száz évvel ezelõtt jó sikerrel sárkánnyal emelkedett a levegõbe.

- Minden attól függ - mondá Briant -, milyen nagy a felemelkedés pillanatában a szél ereje és milyen a sárkány nagysága.

- Mit gondolsz, Briant - kérdé Baxter -, milyen magasságig kellene fölemelkedni?

- Azt hiszem - felelé Briant -, hogy hat- vagy hétszáz lábnyi magasból meg lehetne látni a sziget bármelyik pontján égõ tûz világát.

- Nos hát, végre kell hajtani a tervet, mégpedig haladék nélkül! - kiáltá Service. - Unom magam, hogy nem sétálhatok tetszésem szerint ide-oda.

- Mi is unjuk, hogy nem látogathatjuk meg a vermeinket! - mondá Wilcox.

- Hát még én mennyire unom, hogy egyszer sem vadászhatok! - tevé utána Doniphan.

- Tehát holnap! - mondá Gordon.

Midõn Briant Gordonnal egyedül maradt, utóbbi így szólt hozzá:

- Komolyan végre akarod hajtani ezt a légi utazást?

- Legalábbis meg akarom kísérelni, Gordon.

- Nagyon veszélyes kísérlet lesz.

- Talán kevésbé, mintsem hiszed.

- És ki fog közülünk arra vállalkozni, hogy az életét kockáztassa e kísérletnél?

- Te lennél a legelsõ Gordon, ha a sors téged jelölne ki - felelé Briant.

- Eszerint a sorsra akarod bízni a dolgot, Briant?

- Nem, Gordon! Aki közülünk feláldozza magát, kell hogy azt a saját jószántából tegye.

- Választottál már, Briant?

- Talán!

És Briant megszorítá Gordon kezét.