NEGYEDIK FEJEZET

A partvidék legelsõ kifürkészése - Briant és Gordon az erdõben - Sikertelen kísérletek egy
barlang felfedezésére - Az ingóságok leltára - Élelmiszerek, fegyverek, ruhák, ágynemû,
egyéb kellékek, szerszámok, mûszerek - Az elsõ reggeli - Az elsõ éjszaka

A schooner már egy óra óta hevert a part fövenyén anélkül, hogy egyetlen bennszülött mutatkozott volna. Egyetlen ház, kunyhó vagy viskó se látszott, sem a parti szirt tetején emelkedõ fák alatt, sem a dagály vizeitõl felduzzadt patak partjain. Még csak emberi lábnyomot se vettek észre a fövenyen, amelyet a hullámok által kidobott hínár szegélyezett. A kis patak torkolatán egyetlen halászbárka sem állt kikötve. Az öböl azon egész részén, amely a déli és északi hegyfokok közt feküdt, sehol se gomolygott füst a levegõben.

- Végre szárazföldön vagyunk és már ez is valami - mondá Gordon. - De vajon melyik szárazföld lehet ez, amely teljesen lakatlannak látszik?...

- A fõ dolog az, hogy ne legyen lakhatatlan - viszonzá Briant - Bizonyos idõre el vagyunk látva élelmi- és lõszerekkel!... Csak lakásunk hiányzik és menedékhelyet mindenesetre találnunk kell, legalább a kicsinyek számára... Most õk a legelsõk.

- Igazad van! - mondá Gordon.

- Ami pedig azt illeti, hogy megtudjuk hol vagyunk, lesz idõnk ezzel foglalkozni akkor is, ha a legszükségesebbrõl már gondoskodtunk! Ha valósággal szárazföldön vagyunk, akkor nem lehetetlen, hogy segélyt is fogunk találni! Ha ellenben szigeten... lakatlan szigeten vagyunk... nos hát akkor majd meglátjuk, mit kell tennünk!... Jer Gordon, induljunk el a felfedezési útra!

Mind a ketten csakhamar elérkeztek ama facsoport széléhez, amely rézsút három- vagy négyszáz lépésnyire a torkolat felé terült el a parti szirt és a patak jobb partja közt.

Ebben az erdõben semmiféle emberi nyomot se találtak, ösvényt, se átjárót. A földön kidûlt, korhadt vén fatörzsek hevertek. Briant és Gordon térdig lesüppedtek a száraz falevelek vastag rétegébe. Mindazonáltal a madarak félénken röpködtek, mintha már az embertõl való félelmet megtanulták volna. Valószínû tehát, hogy e partot, ha mindjárt lakatlan is, koronkint meglátogatják a szomszédos területek bennszülöttei.

A két fiú tíz perc alatt átment ezen az erdõn, amely mind sûrûbbé lett a sziklás szirt szomszédságában; e szirt pedig mint egy meredek fal emelkedett fel, száznyolcvan lábnyi középmagasságban. Nagyon óhajtandó lett volna, hogy a tövében valamely üreget vagy bemélyedést találjanak, amely menedékhelyül szolgálhatna. Szerencsétlenségre Briant és Gordon e sziklafalon, amely oly egyenes volt mint egy vár bástyája, nem találtak se barlangot, de még csak kiszögelléseket se, amelyeken fel lehetett volna mászni a szirt tetejére. A terület belsejébe valószínûleg csak úgy lehet eljutni, ha megkerülik a parti szirtet, amelynek fekvése iránt Briant tájékozta magát akkor, midõn a Sloughiról szemügyre vette a gát sziklasorát.

Körülbelül fél óráig haladtak dél felé a sziklafal tövében. Ekkor a patak jobb partjára értek, amely tekervényesen nyúlt el keleti irányban. Az innensõ partot szép fák szegélyezték, ellenben a túlsó lapos és növényzet nélküli part egészen másféle látványt nyújtott. Az ember terjedelmes mocsárvidéknek tarthatta volna, amely elterjedt a déli láthatárig.

Briant és Gordon visszatértek a Sloughi felé, miután meghiúsult az a reményük, hogy feljuthassanak a szirt tetejére, ahonnét kétségkívül megláthatták volna a szárazföld jelentékeny részét.

Doniphan néhány fiúval a sziklákon járt-kelt, míg Jenkins, Iverson, Dole és Costar kagylószedéssel mulatták magukat.

Briant és Gordon a nagyokkal rögtön közölték szemleútjuk eredményét, s kijelentették, hogy egyelõre nem lehet elhagyni a schoonert. Noha a feneke nagyon meg volt rongálva és a bal oldalán jelentékeny hasadás mutatkozott, mégis ideiglenes lakhely gyanánt használható volt, ugyanazon a helyen, ahova a tenger kivetette. A fedélzet az elõrészen, az õrszoba felett ugyan kettévált, de a szalon és a hátulsó szobák legalább elégséges menedékhelyet nyújtottak a szélrohamok ellen. A konyha nem szenvedett a sziklák horzsolásától a kicsinyek nagy örömére, akiket a reggelik és az ebédek kérdése rendkívül érdekelt.

Valóban nagy szerencse volt, hogy a fiatal gyermekek nem voltak kénytelenek az elhelyezkedésükhöz nélkülözhetetlen tárgyakat a partra kihordani. Ha ez sikerült is volna, mennyi nehézséggel, mennyi fáradsággal kellene megküzdeniük! Hogyan menthették volna meg az ingóságukat, ha a Sloughi a hullámtörés által hozzáférhetõ helyen vetõdik a partra? Nem pusztította volna-e el a tenger csakhamar a jachtot és a fövenyen szétszórt élelmiszerekbõl, fegyverekbõl, lõszerekbõl, ruhákból, ágynemûbõl és egyéb tárgyakból, amelyek a kis társaságra nézve annyira szükségesek voltak, vajon mit lehetne megmenteni? Szerencsére a dagályár átsodorta a Sloughit a szirtsoron. Noha a hajózásra örökre alkalmatlanná vált, legalább lakható volt, miután a felsõ része ellenállt elõbb a viharnak, majd a sziklákkal való összeütõdésnek és most már semmi se tudta volna kisodorni ebbõl az iszapos fövenybõl, amelybe befészkelte magát.

A legjobb volt tehát ideiglenesen a Sloughin maradni és elhelyezkedni, ami még ugyanaznap meg is történt. A hajó jobb oldalán megerõsített kötélhágcsó segélyével a nagyok úgy, mint a kicsinyek bármikor feljuthattak a fedélzetre. Moko, aki hajósinas létére kissé értett a fõzéshez is, Service segítségével a reggeli elkészítéséhez fogott. Valamennyiüknek jó étvágyuk volt, sõt Jenkins, Iverson, Costar és Dole eléggé vígaknak is látszottak. Csupán Briant, Jakab, egykor az intézet legpajkosabb növendéke vonult félre. A változás jellemében és szokásaiban valóban meglepõ volt, Jakab azonban hallgatott és soha se felelt a kérdésekre, amelyeket társai ez iránt hozzá intéztek.

Végre annyi nap és annyi éjszaka után, amelyeket a vihar ezer veszélyei közt töltöttek, valamennyien csakis az alvásra gondoltak. A kicsinyek szétoszlottak a jacht szobáiban, ahol a nagyok is csakhamar megjelentek. Mindazonáltal Briant, Gordon s Doniphan felváltva virrasztani akart. Nem lehetett-e egy csapat vadállat vagy egy csoport bennszülött megjelenésétõl tartani, akik talán nem kevésbé lettek volna félelmesek amazoknál? Nem történt semmi. Az éjszaka riadalom nélkül múlt el és mikor a nap felkelt, a fiúk imádkoztak és munkához láttak.

Mindenekelõtt leltározni kellett a jachton található élelmiszereket, majd az egyéb ingóságokat, fegyvereket, mûszereket, ruhákat, szerszámokat stb. Az élelmezés kérdése volt a legfontosabb, mert a part teljesen lakatlannak látszott. Összes segélyforrásaik a halászatra és vadászatra fognak szorítkozni, ha ugyan van itt vad.

Megállapíttatott, hogy ide nem értve a kétszersültet, amelybõl tetemes készlet találtatott, a konzervek, sonkák, besózott hús, fõzelék stb. készlete, még azon esetre se fog két hónapnál tovább tarthatni, ha a legnagyobb takarékossággal bánnak vele.

Ennélfogva mindjárt kezdetben igénybe kell venni a helybeli segélyforrásokat, hogy a hajón talált élelmiszerek megmaradjanak azon esetre, ha netalán szükséges volna néhány száz angol mérföldnyi utat tenniük, hogy eljuthassanak a partvidék valamelyik kikötõjébe vagy valamely beljebb fekvõ városba.

- Csak a konzervek egy része meg ne romlott volna! - jegyzé meg Baxter -, mert mikor a szirtek közt megakadtunk, a tenger víz behatolhatott ám a hajóba.

- Ezt azonnal meg fogjuk tudni, ha megvizsgáljuk a dobozokat - viszonzá Gordon. - A legrosszabb esetben még egyszer megfõzzük a tartalmukat.

- Ezt magamra vállalom - mondá Moko.

- És ne késlekedjél vele - mondá Briant -, mert az elsõ napok alatt kénytelenek leszünk a Sloughi készleteibõl élni.

- Miért ne látogatnánk meg mindjárt ma a sziget északi részén levõ sziklákat és miért ne szedhetnénk össze a megehetõ tojásokat? - kérdé Wilcox.

- Igen! igen! - kiáltá Dole és Costar.

- És miért ne halásznánk? - kérdé Webb. - Nincsenek-e horgok a hajón és halak a tengerben? Ki akar halászni menni?

- Én!... én! - kiálták a kicsinyek.

- Jól van!... jól van! - viszonzá Briant. - De nem játékról van ám szó és csak a komoly halászoknak fogunk horgot adni.

- Légy nyugodt, Briant - viszonzá Iverson. - Olyan lelkiismeretesen fogjuk elvégezni a dolgunkat, mintha iskolai feladat volna.

- Helyes, de mindenekelõtt leltározzuk a jachtunk tartalmát - jegyzé meg Gordon. - Nemcsak az evésre kell gondolni.

- De mégis lehetne osztrigákat keresni a reggelihez - mondá Service.

- Ám legyen - felelé Gordon. - Menjetek kicsinyek, hárman vagy négyen. Moko, kísérd el õket.

- Értem, Gordon úr.

- És jól vigyázz rájuk! - tevé utána Briant.

- Ne féljen semmitõl, Briant úr.

A hajósinasban meg lehetett bízni. Szolgálatkész, ügyes, bátor fiú volt, ki még nagy szolgálatokat tehetett a hajótörést szenvedetteknek. Különösen Briant-hoz ragaszkodott, aki nem is titkolta rokonszenvét Moko iránt, de angolszász társai kétségkívül szégyellték volna magukat, ha a szeretet érzése támadna bennük egy szerecsen iránt.

- Induljunk! - kiáltá Jenkins.

- Jakab, te nem akarsz velük menni? - kérdé Briant az öccsétõl.

Jakab tagadólag felelt.

Jenkins, Dole, Costar és Iverson elindultak tehát Moko vezetése alatt és végigmentek a szirtsor hosszában, amely az apály következtében szárazra került. A sziklák közt talán osztrigákat és egyéb ehetõ kagylókat találnak, amelyek akár nyers, akár fõtt állapotban igen jók reggelire. A gyermekek ugrándozva távoztak, és e kis kirándulást inkább mulatságnak tekintették. Így illett ez a korukhoz. Már alig emlékeztek vissza az átélt megpróbáltatásokra, és a veszélyekre nem is gondoltak, amelyekkel a jövõ fenyegette õket.

Mihelyt a kis csapat eltávozott, a nagyok a hajót vizsgálták meg. Egyfelõl Doniphan, Cross, Wilcox és Webb leltározták a fegyvereket, lõszereket, ruhákat, ágynemûket, mûszereket és a szerszámokat, másfelõl Briant, Gordon, Baxter és Service megszámlálták a hajó fenekén különbözõ nagyságú hordókban levõ bort, sört, égettbort, whiskyt és gint. Gordon az egyes megvizsgált tárgyakat följegyezte zsebkönyvébe, amely egyébiránt tele volt a schooner rakományára vonatkozó jegyzetekkel. A rendszeres amerikai - aki valóban kezelési hivatalnoknak született - máris elkészítette a készletben levõ anyag részletes jegyzékét, és úgy látszott, mintha ezúttal csak az egyes tételek helyességérõl kellene magának meggyõzõdést szereznie.

Mindenekelõtt megállapították, hogy a vitorla, kötél, sodrony és egyéb felszerelési kellékbõl teljes pótkészlet létezik. Ha a jacht még használható állapotban lett volna, semmi se hiányzott volna másodszori felszereléséhez. De ha ezeket a legelsõ minõségû vitorlákat, ezeket az új köteleket nem lehetett többé a hajó felszerelésére használni, mindenesetre értékesíthetni fogják a jövendõ berendezésnél. A halászati eszközök, kézi hálók, horgok stb. szintén szerepeltek a leltárban és valóban becses tulajdont képeztek azon esetre, ha az öböl halban bõvelkedett.

Fegyverek és lõszerek tekintetében Gordon a következõ tételeket jegyezte föl a zsebkönyvébe: nyolc vadászpuska, egy messzire hordó kacsapuska, tizenkét revolver, háromszáz töltény hátultöltõ puskák számára, két lõporos hordó huszonöt fontnyi tartalommal és meglehetõs mennyiségû sörét, szatyma és golyó áll rendelkezésre. Ezek a lõszerek, amelyek vadászati célokra voltak szánva, a Sloughi megállapodásai alkalmával Új-Zéland partjain: most e partokon hasznosabb módon fognak az élelmezés biztosításaira értékesíttetni - adja az ég, hogy az élet megvédelmezésére ne kelljen használni! Volt még ezenkívül bizonyos számú röppentyû is éjjeli jeladásokra és mintegy harminc töltény a jacht két kis ágyúja számára, amelyeket remélhetõleg nem lesznek kénytelenek a bennszülöttek támadásainak visszaverésére használni.

Ruhák és konyhaeszközök dolgában a hajótörést szenvedettek jól el voltak látva, még azon esetre is, ha huzamosabban itt kellene maradniuk. Az edények egy része ugyan eltört, mikor a Sloughi a szirtekhez ütõdött, de még mindig elég maradt az asztali és konyhai használatra. Különben ezek nem is voltak feltétlenül szükséges tárgyak. Sokkal lényegesebb volt, hogy a flanel-, posztó-, gyapot- és vászonöltönyökbõl elégséges készlet legyen arra, hogy az évszakok szerint lehessen változtatni a ruhát. Mert ha e sziget vagy szárazföld ugyanazon szélességi fok alatt feküdt, mint Új-Zéland - ami valószínû volt, mivel a schoonert Aucklandból való elindulása óta folyvást a nyugati szél hajtotta elõre -, akkor nyáron nagy melegre és télen nagy hidegre készülhettek. Szerencsére nagy mennyiségben találtattak a hajón ama ruhadarabok, amelyek egy több hétre terjedõ kirándulásnál nélkülözhetetlenek, mert e tekintetben a tengeren az ember sohase lehet elég óvatos. Ezenfelül a legénység ládáiban gyapotnadrágokat, zubbonyokat, viaszos vászonból készült köpenyeket, szövött gyapotujjasokat találtak, amelyeket könnyû lesz átalakítani a nagyok- és kicsinyeknek. Ily módon a szigorú téllel is szembe lehet majd szállani. Természetes, hogy ha a körülmények a schooner elhagyását és biztosabb lakhellyel való felcserélését követelnék, mindenki magával fogja vinni teljes ágynemûit, miután a hajó ágyai jól föl voltak szerelve derékaljakkal, lepedõkkel, vánkosokkal, takarókkal és e tárgyak, kellõ gondozás mellett, sokáig eltarthatnak...

Sokáig!... Ez a szó talán azt jelentette, hogy: életfogytig! A mûszereket illetõleg Gordon a következõket jegyezte fel zsebkönyvébe: két aneroid légmérõ, egy alkohollal töltött hõmérõ, két tengeri óra, több rézbõl készült szócsõ, amilyeneket ködös idõben szoktak használni és amelyek nagy távolságra elviszik a hangot; három darab kisebb és nagyobb messzeségre használható látcsõ, egy nagyobb és két kisebb iránytû, egy viharjelzõkészülék, végre több angol nemzeti lobogó, ide nem értvén a jelzõ lobogókat, amelyek két hajónak egymással való közlekedésére használtatnak volt a schoonereken. Ezeken kívül volt még egy kaucsukból készült Halkett-féle ladik is, amelyet össze lehetett hajtogatni és amelyet patakon vagy tavon való átkelés céljára bátran használhattak.

Ami a szerszámokat illeti, a hajóasztalos ládája meglehetõsen teljes készletet tartalmazott, nem is említve a sok szöget, srófot és egyéb eszközt, amely a hajón elõfordulható apróbb kijavításokhoz szükséges, sõt még gombok, tûk és cérnák se hiányoztak, mert az anyák a ruhajavítás esetleg elõfordulható szükségére való tekintettel, e kellékekrõl is gondoskodtak. Az a veszély se fenyegette a fiúkat, hogy tüzet ne gyújthassanak; a sok gyufa kanóc és egyéb tûzi szerszám sokáig eltarthat és e részben nyugodtak lehettek.

Találtak ezenkívül a hajó könyvtárában nagy méretû földabroszokat, jó angol és francia útleírásokat és néhány tudományos könyvet, nem is említve a két híres Robinsont, amelyeket Service okvetlenül megmentett volna, amint Garnett is megmentette harmonikáját, amely szerencsésen és baj nélkül élte túl a viharos utazás viszontagságait. Végre találtatott nagy mennyiségû írószer, toll, irón, papiros, tinta, valamint egy 1860-iki naptár is. Baxter bízatott meg azzal a feladattal, hogy egymásután törüljön ki belõle minden elmúlt napot.

- Március 10-én történt - mondá Baxter -, hogy a tenger kivetette a partra a szegény Sloughit!... kitörlöm tehát március 10-ét, valamint az 1860-ik év összes megelõzõ napjait.

Megemlítendõ még azon ötszáz fontnyi összeg éspedig aranyban, amelyet a fiúk a jacht pénztárában találtak. Talán hasznát fogják venni a hajótörést szenvedettek, ha sikerül eljutniuk valamely kikötõbe, ahonnét hajóra szállhatnak, mely az édes, óhajtott otthonba viszi õket.

Gordon ezután pontosan számba vette a hajó fenekén elhelyezett hordókat. Több hordó, amely égettbort, sört vagy bort tartalmazott, széthullott, mikor a hajó a szirtekhez ütõdött és a folyadék kiömlött a hajógerinc hasadékain. Ez pótolhatatlan veszteség volt és annál inkább kellett takarékoskodni azzal, ami megmaradt.

A hajó fenekén összesen megmaradt száz gallonra való vörösbor és sherry, ötven gallon gin, égettbor és whisky, negyven hordó sör, egyenként huszonöt gallon tartalommal - ezenkívül mint egy harminc palackra való különféle likõr, amelyek jól be lévén szalmába csavarva, ellenállhattak a viharnak, mely össze-vissza dobta azokat.

Eszerint a Sloughi tizenöt utasa, legalább bizonyos ideig elmondhatta magáról, hogy megélhetése biztosítva van. Majd késõbb kiderül, vajon nyújt-e mostani tartózkodási helyük annyi segélyforrást, hogy a készletekkel gazdálkodni lehessen.

Déltájban a kicsinyek, Moko vezetése alatt visszatértek a Sloughira. Komolyan hozzáláttak a munkához és sikerült magukat hasznosakká tenniük. Meglehetõs mennyiségû kagylót hoztak magukkal és Moko azonnal az elkészítésükhöz fogott. Ami a tojásokat illeti, ezekbõl is nagy mennyiségre lehetett számítani, mert Moko számtalan sziklagalambot látott a parti szirtek magasan levõ kiszögellésein.

- Jól van - mondá Briant -, majd legközelebb egy reggelen vadászatot rendezünk, amely úgy látszik, sikerrel biztató.

- Mindenesetre - viszonzá Moko - három-négy lövéssel tucatszámra lehet galambot ledurrantani. Ami pedig a fészkeiket illeti, ezekhez se lesz nehéz hozzáférni, ha valaki kötélen lebocsátkozik.

- Úgy lesz - mondá Gordon. - Addig is, ha talán Doniphan holnap reggel el akar menni vadászni...

- Nagyon szívesen - viszonzá Doniphan -, Webb, Cross és Wilcox velem fognak jönni.

- A legnagyobb örömmel! - kiáltá a három fiú, akik egészen el voltak ragadtatva a gondolatra, hogy töméntelen szárnyasok közé durranthatnak.

- Csak azt ajánlom - jegyzé meg Briant -, hogy ne lõjetek nagyon sok galambot! Mindannyiszor rájuk fogunk találni, valahányszor szükségünk lesz. Fõ dolog az, hogy ne tékozoljuk a lõport haszontalanul.

- Jól van, jól van! - viszonzá Doniphan, aki nemigen tûrhette a megjegyzéseket és különösen ha Briant szólt. - Nem most leszünk elõször vadászaton és nincs szükségünk a jó tanácsokra.

Egy órával késõbb Moko jelentette, hogy a reggeli készen van. Mindnyájan a hajóra siettek és az ebédlõben foglaltak helyet. A jacht meglehetõsen rézsútosan feküdt, következõleg az ebédlõasztal is érezhetõen balra hajolt. De ez nem zavarta a fiúkat, akik már megszokták a hajó hánykódásait. A kagylókat egyhangúlag kitûnõeknek nyilvánították, csupán az elkészítési módot lehetett kissé kifogásolni, de hiszen fiatal korban az étvágy a legjobb szakács. A kétszersült, egy darab besózott marhahús és néhány csöpp égettborral vegyített víz, amelyet a patakból apály idején merítettek, nehogy iszapos íze legyen, egészben véve igen elfogadható reggelit szolgáltatott.

A délután berendezkedési munkák és a leltározott tárgyak elrakosgatása közt múlt el. Ez alatt Jenkins és kis társai a patakban halásztak, amely hemzsegett a sok mindenféle haltól. Vacsora után mindnyájan nyugodni mentek, Baxter és Wilcox kivételével, akik hajnalig virrasztottak.

Így múlt el a második éjszaka a Csendes-tenger szárazföldjén.