| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
A partraszállás a kicsinyek örömkiáltásai közt ment végbe. Szegénykékre nézve a nem mindennapi élet valamennyi változása egy-egy új játékkal ért fel. Dole úgy ugrált a parton, mint egy fiatal vadkecske, Iverson, Jenkins és Costar a part hosszában akartak elszaladni, de Briant nem eresztette õket, mert egy óra veszteni való idõ se volt, ha a mai éjszakát a Francia-barlangban akarták tölteni.
Mindenekelõtt azoknak kellett megmutatni a barlangot, akik még nem látták. Mihelyt a parton erõsen megkötözték a tutajt oly ponton, amely a víz sodrán kívül esett, Briant fölkérte társait, hogy menjenek utána. A matrózinas kezében hajólámpát vitt, amelynek lángját reflektorok többszörösítették, élénk világosságot árasztva szét.
Mindenekelõtt a nyílást tették szabaddá. A bokrok lombjait épp úgy találták, amint azokat Briant és Doniphan elhelyezték. Következõleg a Francia-barlangba sem emberi, sem állati lény nem hatolt be.
Elõbb a lombokat távolították el, aztán valamennyien behatoltak a szûk nyíláson keresztül. A hajólámpa hasonlíthatatlanul jobban megvilágította az üreget, mint akár a gyantás ágak, akár a hajótörést szenvedett ember primitív gyertyáinak lángja.
- Hej! Itt bizony szûken leszünk! - jegyzé meg Baxter, aki megmérte a barlang mélységét.
- Bah! - viszonzá Garnett. - Ha az ágyakat egymás fölé helyezzük el, mint a hajókon...
- Már mire való volna ez? - mondá Wilcox. - Elhelyezhetjük sorba egymás mellé a földön.
- Akkor aztán nem marad helyünk járni-kelni - jegyzé meg Webb.
- Nos, hát nem fogunk járni-kelni, ennyi az egész - viszonzá Briant. - Tudsz jobb helyet találni a számunkra, Webb?...
- Nem, de...
- De a fõ dolog az volt, hogy elfogadható menedékhelyet találjunk! - kiáltá Service. - Nem hiszem, hogy Webb egy teljesen fölszerelt lakást remélt itt találhatni, szalonnal, ebédlõvel, hálóteremmel, elõcsarnokkal, dohányzószobával, fürdõszobával...
- Bizonnyal nem - mondá Cross. - De mégis szükségünk van olyan helyre, ahol fõzni lehessen.
- Künn fogok fõzni - viszonzá Moko.
- Ez nagyon kényelmetlen volna rossz idõben - jegyzé meg Briant. - Én azt hiszem, hogy holnap reggel mindjárt itt el kell helyeznünk a Sloughi tûzhelyét....
- Ugyanabban az üregben, ahol étkezni és hálni fogunk, a tûzhelyet - mondá Doniphan az orrát fintorgatva.
- Nos hát, tartsd az illatszeres üveget az orrod alá, lord Doniphan! - kiáltá Service és hangosan felkacagott.
- Meg is fogom tenni, ha nekem úgy tetszik - viszonzá a gõgös fiú, dacosan ráncolván össze a szemöldökeit.
- Jól van... jól van... - sietett közbeszólni Gordon. - Akár kellemes legyen a dolog, akár nem, kezdetben mégis rá kell szánni magunkat. Különben a tûzhelyet nemcsak fõzésre fogjuk felhasználni, hanem kályha gyanánt is, a barlang befûtésére. Majd késõbb kényelmesebb elhelyezkedést kísértünk meg, éspedig úgy, hogy más üreget vájunk a sziklába. Erre a munkára, amennyiben végrehajtható, elég idõnk lesz talán. Addig is fogadjuk el a Francia-barlangot úgy, amint van, és rendezzük be a lehetõ legkényelmesebben.
Még ebéd elõtt behordták az ágyakat, és szépen egymás mellé rakták sorjában a homokon. Noha a fekhelyek nagyon szorosan jutottak egymás szomszédságába, ez nemigen feszélyezte a fiúkat, akik a Sloughi szûk hajófülkéihez voltak szokva.
A berendezkedéssel eltelt a nap hátralevõ része. A jacht nagy asztalát elhelyezték a barlang közepén, és Garnett a kicsinyek segélyével, akik különbözõ eszközöket hoztak oda, magára vállalta a felterítést.
Másfelõl Moko, akinek Service segédkezett, nagyon jól kitett magáért. A szikla tövében elhelyezett két nagy kõ képezte a tûzhelyet, Webb és Wilcox száraz gallyakat hordtak a parti fák alól. Hat óra tájban a konzervekbõl készült leves, amelyet csak néhány percig kellett felforralni, erõsen párolgott és étvágyingerlõ illatot árasztott szét. Ugyanakkor egy tucat megkopasztott fogolymadár a vasnyárson szép pirosra kezdett sülni egy serpenyõ felett, amelynek sistergõ zsírjába Costarnak nagy kedve lett volna bemártani az ujját. És mialatt Dole és Iverson lelkiismeretesen teljesítették a pecsenyeforgatók tisztjét, Phann nagyon érthetõ érdeklõdéssel vizsgálta a mozdulataikat.
Hét óra elõtt mindnyájan egybegyülekeztek a Francia-barlang egyetlen szobájában, amely egyszersmind ebédlõ és hálóterem is volt. A Sloughi nád- és tábori székeit már áthordták a legénység szobájában lévõ padokkal együtt. A fiúk nagy megelégedéssel élvezték a pompás ebédet, amelyet Moko szolgált föl. A forró leves, egy darab marhasült, fogolymadár pecsenye, kétszersült, tizedrésznyi égettborral vegyített friss víz, egy darab Chester sajt, és végül néhány pohár sherry kárpótolták õket a legutóbbi napok középszerû ebédjeiért. Bármily komoly is volt a helyzet, a kicsinyek átengedték magukat koruk természetes vidámságának, és Briant õrizkedett attól, hogy az örömüket elrontsa és nevetésüket fékezze.
A nap nagyon fárasztó volt. Az éhség lecsillapítása után senki se vágyott a pihenésnél egyébre. De elõbb Gordon, a kegyeletes illem érzetétõl indíttatva, társait fölszólította, hogy látogassák meg Baudoin Ferenc sírját, akinek lakhelye ma már nekik nyújtott menedéket.
Az éjszaka elhomályosította a tó láthatárát és a víztükör már a nap legutolsó világosságát se tükrözte vissza. Miután a fiatal fiúk a sziklát megkerülték, megállapodtak a talaj egy kis dombja elõtt, amelyet fakereszt jelzett. A kicsinyek letérdeltek, a nagyok pedig meghajtották a fejüket e sír elõtt, és valamennyien a hajótörést szenvedett ember lelki nyugalmáért imádkoztak.
Kilenc órakor az ágyakat már elfoglalták és mindenki elszenderült, mihelyt a takarója alá bújt. Csupán Wilcox és Doniphan, akiken a virrasztás sora volt, élesztették a barlang bejárása elõtt a hatalmas tüzet, amelynek rendeltetése volt eltávolítani a veszélyes állatokat és az üreg belsejében meleget árasztani szét.
Másnap, május 9-én és a három következõ napon a tutajról való kirakodással volt mindenki elfoglalva. A párák máris összesûrûsödtek a nyugati széllel, és esõs, sõt havas idõszakot jeleztek. A hõmérséklet alig emelkedett a fagypont fölé és a magas légkörök kétségkívül nagyon lehûltek. Fontos dolog volt tehát, hogy minden, ami megromolhatott, lõszer, folyadék, a Francia-barlangban biztonságba kerüljön.
Most még csak az volt hátra, hogy szétszedjék a tutajt és a padlót, amelynek gerendáit és deszkáit a barlang belsejében felhasználhatták.
Szerencsétlenségre az összes anyag nem fért el az üregben és ha nem sikerül azt kibõvíteniük, kénytelenek lesznek egy fészert építeni, hogy a csomagokat az idõjárás káros befolyása elõl biztosítsák.
Egyelõre, Gordon tanácsára, mindezeket a tárgyakat a szikla sarkában helyezték el és kátrányos ponyvákkal takarták le.
13-án Baxter, Briant és Moko a tûzhely elhelyezésével foglalkoztak. A nehéz szerkezetet kerekeken vontatták be a Francia-barlang belsejébe, itt a jobb oldali falhoz támasztották, közel a nyíláshoz, úgy, hogy a füst jobban kihúzódhassék. A kürtõjének elhelyezése nem csekély gondot okozott. Azonban, minthogy a szikla puha mészkõbõl állt, Baxternek sikerült abban lyukat vágni; a kürtõt ebbe a lyukba illesztették be, aminek következtében a füst a szabadba kimenekülhetett. Délután, mikor Moko tüzet gyújtott, megelégedéssel konstatálhatta, hogy a tûzhely kellõen mûködik.
Eszerint az élelmiszereket még rossz idõben is megfõzhették.
A következõ héten Doniphan, Webb, Wilcox és Cross, akikhez Garnett és Service is csatlakoztak, kielégíthették vadászszenvedélyüket. Egy napon elmentek a nyír- és bükkfaerdõbe, amely a tóparton a Francia-barlangtól félmérföldnyire terült el. Némely helyen az emberi munkásság kétségtelen jeleire akadtak. A földbe ásott és lombokkal borított gödröket találtak, amelyek eléggé mélyek voltak ahhoz, hogy a beléjük esett állatok többé ki ne menekülhessenek. De a gödrök állapota arra vallott, hogy már sok év elõtt készülhettek el. Egyikben még egy állat maradványaira is bukkantak, amely, hogy micsoda fajhoz tartozott, most már nehéz lett volna meghatározni.
- Mindenesetre valamely nagy testalkatú állat csontjai - jegyzé meg Wilcox, aki gyorsan lebocsátkozott a gödörbe és néhány csontmaradványt szedett föl, amelyeket az idõ egészen megfehérített.
- Annyi bizonyos - mondá Doniphan -, hogy nagyon izmos állatnak kellett lennie. Nézzétek csak, mily nagy a feje és milyen hatalmas az állkapcsa.
- Azt hiszed, hogy ragadozó állat volt? - kérdé Webb Doniphantól.
- Efelõl kétség se lehet!
- Oroszlán... vagy talán tigris?... - kérdé Cross.
- Ha nem is oroszlán vagy tigris - felelé Doniphan -, de legalábbis jaguár.
- Akkor résen kell lennünk! - mondá Webb.
- És nem lesz tanácsos nagyon messzire elkalandoznunk - tevé utána Cross.
- Hallod-e, Phann - mondá Service, a kutyához fordulva - erre veszedelmes állatok járnak.
Phann örvendezõ ugatással válaszolt, amely semmiféle nyugtalanságot sem árult el.
Erre az ifjú vadászok a Francia-barlang felé készültek visszaindulni.
- Az a gondolatom támadt - mondá Wilcox -, nem volna-e jó friss lombokkal betakarni újból a vermet?
- Tégy amit akarsz, Wilcox - viszonzá Doniphan -, noha megvallom, én jobb szeretem a vadat szabadon lelõni, mint veremben lemészárolni.
Doniphanból a sportsman beszélt, de Wilcox, aki anélkül is szeretett tõrrel és hálóval vadászni, Doniphannál gyakorlatibb embernek bizonyult.
Sietett is tervét végrehajtani. Társai segítettek a szomszéd fákról ágakat levágni; aztán a leghosszabbakat végigfektették a verem nyílása fölött, amelyet a lombok teljesen elfödtek. Igaz, hogy a verem nagyon primitív volt, de a pampák lakói az ilyeneket is nagy sikerrel szokták használni.
Wilcox útközben az erdõ széléig ágakat tört le a fákról, hogy a vermet újból megtalálhassák, aztán mindnyájan visszatértek a Francia-barlangba.
A vadászatok minden alkalommal eredményesen végzõdtek. A szárnyas vadnak nagy bõségében voltak. A négylábú vad se hiányzott. A „tukutukok”, „márák”, „pekárik” és „guaszalik” teljesen pótolták a nyulakat, vadsertéseket és a szarvasokat.
Doniphan néhányat elejtett a vadak közül; de miután csak nagy nehezen lehetett hozzájuk férni, a lõszerfogyasztás nem állt arányban az elért eredményekkel, az ifjú vadásznak nem kevés bosszúságára.
E kirándulások egyikén nagy készletet szereztek be két becses növénybõl is, amelyeket a tóhoz tett kirándulása alkalmával Briant fedezett föl. Az egyik a vadzeller volt, amely a nedves talajon rendkívüli bõségben termett, a második egy salátafajú növény, amelynek gyönge hajtásai kitûnõek a skorbut ellen, ha frissen szedetnek, mihelyt kibújnak a földbõl. E két növény egészségi tekintetek miatt, sohase hiányzott az asztalról.
Ezenfölül, miután a fagy még nem borította be jéggel a tó és a folyó felszínét, horoggal pisztrángokat is fogtak, valamint egy bizonyos csukafajt is, amelynek a húsa rendkívül ízletes volt.
Idõközben több ízben meglátogatták a vermet is, amelyet Wilcox újra elkészített; de semmiféle állat se zuhant bele, noha nagy darab húst is helyeztek el benne, amely oda édesgethette volna a ragadozó állatokat.
Azonban május 17-én váratlan eset történt.
E napon Briant és néhány társa az erdõ ama részében járt kelt, amely a parti szirt szomszédságában terjedt el. Azt akarták megtudni, vajon a Francia-barlang szomszédságában nincs-e valamely más természetes üreg, amely az anyagkészlet raktárául használható volna?
Mikor a veremhez közeledtek, a gödör mélyébõl kiáltásokat hallottak.
Briant elindult arrafelé, de Doniphan csakhamar utolérte, mert a világért se engedte volna, hogy õt másvalaki megelõzze. A többiek néhány lépéssel hátrább maradtak és a puskáikat készen tartották, míg Phann, a füleit hegyezve és a farkát kinyújtva legelöl ment.
Mintegy húszlépésnyire voltak a veremtõl, mikor a kiáltások kétszerezett erõvel újból felhangzottak. A lombok közepén egy nagy nyílás volt, ahol kétségkívül valamely állat zuhanhatott le.
Senki se tudhatta, milyen állat esett a csapdába. Mindenesetre célszerû volt védelmi állásban maradni.
- Elõre, Phann, elõre! - kiáltá Doniphan.
Az eb azonnal elõrerohant ugatva, anélkül azonban, hogy nyugtalanságot árult volna el.
Briant és Doniphan a verem felé szaladtak és mihelyt föléje hajoltak volna, elkiáltották magukat:
- Jertek!... jertek!
- Nem jaguár van benne? - kérdé Webb.
- Nem is kaguár? kérdé Cross.
- Nem - felelé Doniphan. - Kétlábú állat... struccmadár.
- Élve kell megfogni - kiáltá Wilcox.
- Természetesen - viszonzá Service.
- Ez nem lesz könnyû dolog! - jegyzé meg Cross.
- Próbáljuk meg - mondá Briant.
Az izmos állat csak azért nem bírt menekülni, mert szárnyai nem voltak képesek õt fölemelni a föld színéig és lábaival sem kapaszkodhatott meg a verem függélyes falain. Wilcox tehát kénytelen volt lebocsátkozni a verem fenekére, noha emellett azt kockáztatta, hogy az állat megtámadhatja csõrével, sõt súlyosan meg is sebezheti. De miután sikerült zubbonyát az állat fejére dobni, ezzel õt teljes mozdulatlanságra kárhoztatta. Ekkor aztán könnyû volt két vagy három zsebkendõvel összekötözni a lábait és mindnyájan egyesítvén erejüket, végre sikerült kihúzniuk a nandufajhoz tartozó struccmadarat a verembõl.
- Végre megvan! - kiáltá Webb.
- Mit tegyünk vele? - kérdé Cross.
- A dolog nagyon egyszerû! - viszonzá Service, aki sohasem ismert semmiféle nehézséget. - Elvisszük a Francia-barlangba, megszelídítjük és paripa gyanánt használjuk. Erre vállalkozom, Jack barátom példájára, aki a Svájci Robinsonban ugyanezt mûvelte.
Mindazonáltal legalábbis kétséges volt, dacára a példának, amelyre Service hivatkozott: vajon lehetséges-e a struccmadarat ily célra használni? De minthogy egyelõre a Francia-barlangba való elszállíttatása semmiféle bajjal se járt, ezt meg is tették.
Mikor Gordon a nandut meglátta, talán kissé megijedt arra a gondolatra, hogy még egy kosztosa akadt. De aztán megfontolván, hogy nem kíván egyéb élelmiszert fûnél és falevélnél, jó fogadtatásban részesítette. A kicsinyek ugyancsak megbámulták a szép állatot és roppant nagy volt az örömük, amidõn megtudták, hogy Service be akarja õt tanítani „hátaslónak”; meg is ígértették vele, hogy nekik is megengedi, hogy a hátára felüljenek.
- Igen, ha jól fogjátok magatokat viselni, kicsinyek - mondá Service, akire az aprók már úgy tekintettek föl, mint egy valóságos hõsre.
- Jók leszünk! - kiáltá Costar.
- Hogyan, Costar! - kiáltá Service. - Te is föl mernél ülni arra az állatra?
- Mögötted úgy, hogy a derekadba jól megkapaszkodhassam... miért ne?
- De emlékezzél csak vissza, mennyire féltél a teknõsbéka hátán!
- Az egészen más - felelé Costar. - Ez az állat legalább nem megy a víz alá!
- Nem ám, de fölrepülhet a levegõbe! - mondá Dole.
Erre a két gyermek elgondolkozott.
Elképzelhetõ, hogy Gordon és társai, miután a Francia-barlangban végképp megtelepedtek, a mindennapi életet szabályosan szervezték. Gordon föltette magában, hogy mihelyt a rendezkedéssel teljesen elkészülnek, lehetõleg szabályozni fogja valamennyijük teendõit és fõleg nem fogja engedni, hogy a kicsinyek egészen magukra legyenek hagyatva. Kétségkívül azok sem óhajtottak semmit forróbban, mint hogy erejükhöz képest részt vehessenek a közös munkákban; de miért ne folytathatnák Chairman-féle tanintézetben elkezdett leckéiket is?
- Vannak könyveink, amelyek lehetõvé teszik tanulmányaink folytatását - mondá Gordon - és méltányos is, hogy kis társainkat részesítsük mindabban, amit mi már tanultunk és amit még tanulni fogunk.
- Úgy van - viszonzá Briant - és igyekezzünk, hogy ne vádoltathassunk túlságos idõvesztegetéssel azon esetre, ha netalán valamikor sikerülne elhagynunk e szigetet és családjainkat viszontlátni.
Elhatározták, hogy munkaprogramot készítenek amelynek pontos megtartására lelkiismeretesen fel fognak ügyelni, mihelyt az egyhangúlag elfogadtatott.
Csakugyan, a tél beálltával sok hideg nap fog következni, amely napokon sem a nagyok, sem a kicsinyek nem mehetnek ki a barlangból és igen fontos dolog volna, hogy e napok ne múljanak el haszon nélkül. Egyelõre azonban a Francia-barlang lakóit leginkább a helyiség szûk volta feszélyezte, amelyben szorongniuk kellett. Gondoskodni kellett tehát haladéktalanul az üreg kellõ kibõvítésérõl.