| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Az öblöcskétõl kétszáz lépésnyire körülbelül ötvenlábnyi magasságú homokpart emelkedett, amely éppen alkalmas megfigyelési pont volt arra nézve, hogy Gordon és társai a vidéken végigtekintsenek.
Mihelyt a nap fölkelt, a dombtetõre siettek.
A távcsövet azonnal észak felé irányozták.
Ha e terjedelmes homokpusztaság a tengerpartig elterült, mint a térkép mutatta, a végét lehetetlen volt meglátni, mert a tenger által képezett látóhatárnak északi irányban tizenkét és keleti irányban nyolc mérföldnél messzebb kellett lennie.
Szükségtelennek látszott tehát tovább haladni a Chairman-sziget északi részén.
- Mit fogunk most tenni? - kérdé Cross.
- Visszatérünk oda, ahonnét jöttünk - felelé Gordon.
- De elõbb reggelizzünk! - sietett megjegyezni Service.
- Teríts asztalt - mondá Webb.
- Miután vissza kell térnünk, nem mehetnénk más úton hazafelé? - kérdé Doniphan.
- Úgy is fogunk cselekedni - viszonzá Gordon. - Azt indítványozom, hogy menjünk a tó partján a Megállj-folyóig, aztán vágjunk át egyenesen a parti szirtek felé, és haladjunk végig a szirtek tövében.
Az indítvány elfogadtatott és erre mindnyájan lebocsátkoztak a domb lejtõjén, visszatértek az éjjeli tanyára, egy kevés kétszersültet és hideg vadhúst ettek, összegöngyölgették a takaróikat és elindultak az ismert úton.
Az idõ gyönyörû volt. A lenge szellõ alig fodrozta a tó tükrét. Reggeli hat órától tizenegyig a Megállj-folyóig minden fáradság nélkül megtették a kilencmérföldnyi utat. Útközben semmi különösebb dolog se történt, csupán Doniphan lõtt két gyönyörû bóbitás túzokot, ami nagy örömöt szerzett nemcsak neki, de Service-nek is, aki mindenkor kész volt bárminemû szárnyas állatot megkopasztani, felbontani, megtisztítani és megsütni.
És ezt csakugyan meg is tette egy órával késõbb, miután õ és társai, úgy mint tegnap, a kaucsukladik segélyével egymás után átkeltek a folyón.
- Most hát itt vagyunk az erdõben - mondá Gordon -, és remélem, hogy Baxternek alkalma lesz bemutatni ügyességét lasszó vagy a bólák dobásában. Addig is reggelizzünk.
A reggelihez való elõkészületek elég idõt vettek igénybe, mert Service azt akarta, hogy a túzokpecsenye kitûnõ legyen. A madár oly hatalmas termetû volt, hogy megfelelõ arányban állt a fiatal gyomrok étvágyával. A túzokok e faja körülbelül harmincfontnyi súllyal bír és a hossza a csõrétõl a farkáig nem csekélyebb háromlábnyinál. De a fiúk el is költötték a legutolsó falatig. Sõt a legutolsó csontja is elfogyott, mert Phann a csontvázából nem hagyott többet, mint a húsából fiatal gazdái.
Reggeli után a fiúk behatoltak a Verem-erdõ azon ismeretlen részébe, amelyet a Megállj-folyó vág keresztül, mielõtt a Csendes-tengerbe ömlenék. Baudoin Ferenc térképe szerint a folyás északnyugati irányba kanyarodott, megkerülte a parti szirtek végét, és torkolata a hegyfok északi részén volt. Gordon ehhez képest el is határozta, hogy eltávoznak a Megállj-folyó partjától, mert ha tovább is azt követnék, eltérnének a Francia-barlangéval ellenkezõ irányba. Mindenekelõtt a legrövidebb úton akart eljutni az Auckland-dombok legelsõ emelkedéseihez, hogy azoknak tövében dél felé folytassák útjukat.
Gordon, miután magát az iránytû segélyével tájékozta, egyenesen nyugat felé indult. Az erdõ itt ritkább volt, mint a déli részeken és a füvek és bokrok is a gyors haladást kevésbé hátráltatták.
A nyír- és bükkfák közt itt-ott apró tisztásokra találtak, amelyeken a napsugarak szabadon hatoltak be. E helyeken a vadvirágok élénk színe összevegyült a bokrok és a pázsitszõnyeg zöldjével. Service, Wilcox és Webb nem is mulasztották el zubbonyaikat néhány pompás virággal ékesíteni.
Gordon ekkor hasznos fölfedezést tett. Általában az amerikai fiú növénytani ismereteinek nemegyszer vette hasznát a kis gyarmat. Figyelmét magára vonta egy alig kifejlõdött levelû sûrû bokor, melynek tövisekkel borított ágairól borsó nagyságú vöröses gyümölcs függött alá.
- Ha nem csalódom, ez a trulkabokor - kiáltá -, amelynek gyümölcsét az indiánok nagy becsben tartják.
- Ha ehetõ, hát együnk belõle, miután semmibe se kerül - mondá Service.
És mielõtt Gordon megakadályozhatta volna, Service két vagy három gyümölcsöt ropogtatott a fogai közt.
De Service egyszerre ugyancsak elfintorította az arcát és sietett kiköpni a savanyú trulkagyümölcsöt, míg társai nagyokat nevettek a csalódásán.
- Miért mondtad, Gordon, hogy meg lehet enni? - kiáltá Service.
- Egy szóval se mondtam, hogy meg lehet enni - viszonzá Gordon. - Az indiánok a gyümölcsbõl italt erjesztenek. Hozzáteszem még, hogy ezen italnak nagy hasznát fogjuk venni, ha majd az égettborunk kifogy. De óvatosan kell inni, mert könnyen a fejbe száll. Vigyünk el egy tarisznyával e gyümölcsbõl és tegyünk vele a Francia-barlangban kísérletet.
Valamivel tovább egy másik bokor hüvelyes gyümölcsébõl szedtek jókora készletet. E bokor az algarrobe volt, amely a Dél-Amerikával szomszédos vidékeken otthonos és amelynek gyümölcsébõl szintén nagyon erõs szeszesital készül.
Végre délután még egy és nem kevésbé fontos fölfedezést tettek, körülbelül egy negyed mérfölddel az Auckland-dombok töve elõtt, ahol az erdõ képe megváltozott. A lég- és a napsugarak, amelyek a tisztásokra könnyebben behatolhattak, gyönyörû fejlõdésnek indították a növényzetet. A fák hatvan-nyolcvan lábnyira terjesztették szét pompás koronájukat, amely alatt számtalan madár énekelt, csiripelt és lármázott. Kevésbé magas, de még mindig gyönyörû példányokban tenyésztek egyes csoportonként a „winterák”, amelyeknek kérge a fahéjat pótolhatja. Ennek segélyével a Francia-barlang fõszakácsa majd ízletesebben fûszerezheti az ételeit.
Itt fedezte föl Gordon a „pernettiát” vagyis teafát, amely még a magas szélességi fokok alatt is elõfordul és amelynek illatos levelei leforrázva kitûnõ italt adnak.
- Ezzel pótolhatjuk a teakészletünket - mondá Gordon. - Vigyünk magunkkal néhány marékkal e levelekbõl. Késõbb majd visszatérhetünk, egész télre való készletet beszerezni.
Körülbelül négy óra volt, mikor az Auckland-dombok északi végéhez értek; a szirt tövében tovább haladva a Zéland-folyó felé, egy hegyi zuhatag moraját lehetett hallani. E patak a szirtek egyik torkolatában tajtékzott, de valamivel alantabb könnyen át lehetett rajta kelni.
- Ez kétségkívül ugyanaz a patak, amelyet legelsõ expedíciónk alkalmával fedeztünk fel - mondá Doniphan.
- Kétségkívül ugyanaz, amelyen a kõbõl készített kis átjárót találtátok? - mondá Gordon.
- Minden bizonnyal ugyanaz - viszonzá Doniphan -, és amelyet éppen azért elneveztünk Gát-pataknak.
- Nos hát üssünk tanyát a jobb partján - indítványozá Gordon. - Már öt óra van és miután az éjszakát a szabadban kell töltenünk, miért ne töltenénk itt, a nagy fák alatt. Remélem, hogy holnap éjjel, hacsak valami közbe nem jön, a saját ágyainkban fogunk pihenni.
Service az ebéd elkészítéséhez látott. Gordon és Baxter pedig beljebb ment az erdõbe; az elõbbi újabb bokrokat és növényeket keresett, az utóbbi lasszóját és bóláit szándékozott értékesíteni.
Mindketten pár száz lépésnyire haladtak a sûrûségben, midõn Gordon jelt adott Baxternek, néhány állatra mutatván, amelyek a pázsiton ugrándoztak.
- Kecskék? - kérdé Baxter halkan.
- Ha nem is kecskék, legalább nagyon hasonlítanak azokhoz - felelé Gordon. - Igyekezzünk ellopni egyet közülük...
- Élve?
- Úgy van, Baxter, élve. Szerencse, hogy Doniphan nincs velünk, egyet már lelõtt és a többi elszaladt volna. Közeledjünk csendesen hozzájuk, hogy észre ne vegyenek bennünket.
A szép virgonc állatok semmit sem vettek észre. De az egyik közülük, kétségkívül a kisebbek anyja, veszélyt sejtvén szimatolt, leskelõdött, hogy egész csapatával együtt eliramodhassék.
Egyszerre fütty hallatszott. A bólák kiröpültek Baxter kezeibõl, aki már csak százlépésnyire volt a csoporttól. Az ügyesen és erõteljesen dobott golyók azonban összecsavarodtak az egyik kecske körül, míg a többiek eltûntek az erdõ sûrûségében.
Gordon és Baxter a kecskéhez rohantak, amely hasztalan igyekezett magát megszabadítani a bóláktól. Megfogták és lehetetlenné tették az elmenekülését. Vele együtt elfogtak két fiatal kecskét is, amelyeket ösztönük az anyjuk mellett visszatartóztatott.
- Hurrá! - kiáltá Baxter, akit az öröm magánkívül ragadott -, hurrá! Csakugyan kecskék?...
- Nem - felelé Gordon. - Azt hiszem, hogy inkább lámák.
- És ezek az állatok is adnak tejet?
- Minden bizonnyal.
- No, akkor nem bánom, hadd legyenek lámák.
Képzelhetõ, milyen fogadtatás várt Gordonra és Baxterre, mikor visszatértek a tanyára, az utóbbi az anyalámát húzta maga után a bólák kötelén, az elõbbi pedig a két kis lámát hozta a hóna alatt. Miután az anyjuk még szoptatta õket, valószínû volt, hogy könnyûszerrel föl lesznek nevelhetõk.
Az ebédet utasaink vígan költötték el. A láma, amelyet egy fához kötöttek, jókedvvel legelt, míg a kicsinyei körüle ugrándoztak.
De az éjszaka nem volt oly nyugalmas, mint a Homok-síkságon. Az erdõ e részét veszélyesebb állatok is látogatták a sakáloknál, amelyeknek kiáltásai nagyon könnyen felismerhetõk, mert egyformán hasonlítnak a vonításhoz és az ugatáshoz. Hajnali három óra tájban nagy riadalom támadt a valóságos ordítás következtében, amely ezúttal nagyon közel hangzott.
Doniphan, aki a tûzre ügyelt föl és a puskáját a keze ügyében helyezte el, eleinte nem tartotta szükségesnek a társait fölkelteni. De az ordítás oly hatalmas visszhangot keltett, hogy Gordon és a többiek is fölébredtek.
- Mi baj? - kérdé Wilcox.
- Kétségkívül egy csapat vadállat barangol a szomszédságban - felelé Doniphan.
- Valószínûleg jaguárok, vagy kaguárok! - mondá Gordon.
- Egyik olyan veszélyes, mint a másik.
- Nem egészen, Doniphan. A kaguár kevésbé veszélyes, mint a jaguár. De nagyobb csapatokban a kaguárok is veszedelmes és félelmetes ragadozók.
- Készen állunk az elfogadásukra! - mondá Doniphan.
És a puskáját a kezébe vette, mialatt társai fölfegyverezték magukat a revolvereikkel.
- Csak biztosra lõj - mondá Gordon. - Egyébiránt úgy hiszem, hogy a tûz miatt nem mernek ideközeledni.
- Már most sincsenek messze - mondá Cross.
A csapat csakugyan meglehetõsen közel lehetett a tanyához, legalább erre vallott Phann nagy ingerültsége. Gordon alig bírta visszatartóztatni az ebet. De az erdõ mély homályában semmiféle alakot se lehetett megkülönböztetni.
Egyszerre, nem egészen húszlépésnyi távolságra fénylõ és mozgó pontok jelentek meg az árnyékban. Ugyanezen pillanatban lövés dördült el.
Doniphan sütötte el a puskáját és a lövésre még borzasztóbb ordítás adta a visszhangot. Társai és õ maga is, revolverekkel a kezükben, lövésre készen álltak azon esetre, ha a vadállatok megtámadnák a tanyát.
Baxter ekkor egy lángoló gallyat ragadott fel és nagy erõvel dobta arrafelé, ahol az égõ üszök gyanánt fénylõ szemek látszottak.
A legközelebbi percben a vadállatok, amelyek közül egyet Doniphan golyója valószínûleg megsebzett, eltûntek a Verem-erdõ mélyében.
- Kereket oldottak! - kiáltá Cross.
- Szerencsés utat! - mondá Service.
- Nem térhetnek ismét vissza? - kérdé Cross.
- Nem valószínû - felelé Gordon. - De azért mégis reggelig legyünk résen.
Fát raktak a tûzre, melynek erõs lángját a hajnali szürkületig nem hagyták kialudni. Mihelyt világosodni kezdett, a fiúk elhagyták a tanyát és felkutatták a sûrûséget, tudni akarván, vajon Doniphan lövésére nem hullott-e el egy a vadak közül.
Húszlépésnyire a tanyától a földön nagy vértócsa látszott. A vadállat tehát elmenekült, de könnyû lett volna a nyomára akadni Phann segélyével, ha Gordon nem tartotta volna fölöslegesnek mélyebben behatolni az erdõbe.
Reggel hat órakor útnak indultak. Nem volt vesztegetni való idejük, ha még ugyanaznap meg akarták tenni a kilenc angol mérföldnyi utat a Gát-pataktól a Francia-barlangig.
Service és Webb a kis lámát vitte, az anyjuk se kérette magát, hanem önként követte Baxtert, aki egy zsinegen vezette.
Az Auckland-dombok tövében az út nem volt nagyon változatos. Balról a fák részint csaknem hozzáférhetetlen sûrûségeket, részint a tisztások szélén egyes csoportokat képeztek. Jobbról meredek kõfal emelkedett, mészkõbe ékelt kavicsrétegekkel tarkítva. A kõfal délnek mindinkább emelkedett.
Tizenegy óra tájban tartották az elsõ pihenõt és reggeliztek, de ezúttal idõkímélés végett csak a tarisznyák készleteit vették elõ.
Gyorsan haladtak tovább és ezúttal úgy látszott, hogy útjukat semmi se fogja késleltetni, midõn délutáni három óra tájban egy újabb lövés dördült el a fák alatt.
Doniphan, Webb és Cross, Phann kíséretében, ekkor mintegy száz lépéssel elõre jártak és a társaik nem láthatták õket, csupán a kiáltásaikat hallották.
- Vigyázz! Vigyázz!
Vajon e kiáltások jelentõsége az volt-e, hogy Gordont, Wilcoxot, Baxtert és Service-t intse vigyázatra?
Egyszerre a sûrûségbõl egy hatalmas termetû állat rontott elõ.
Baxter kibontotta a lasszóját és elhajította, miután a feje fölött megcsóválta volt.
Oly ügyesen intézte a dobást, hogy a hosszú szíj összecsavarodott az állat nyaka körül, amely hasztalan igyekezett megmenekülni tõle. De nagy erejénél fogva, ha Gordon, Wilcox és Service meg nem ragadják a lasszó végét és egy fa törzse körül nem csavarják, magával ragadta volna Baxtert.
Csaknem ezzel egyidejûleg Webb és Cross is odaértek, Doniphan kíséretében, aki bosszúsan kiáltott fel:
- Átkozott állat... hogyan hibázhattam el!
- Baxter nem hibázta el - felelé Service. - Kézre kerítettük, mégpedig élve!
- Mit használ ez? Hiszen mégiscsak meg kell ölnünk.
- Megölni? - mondá Gordon. - Megölni! Mikor oly jó hasznát fogjuk venni mint igavonó állatnak.
- Ez... igavonó állat legyen? - kiáltá Service.
- Ez egy guanak - felelé Gordon -, és a guanakok igen jelentékeny szerepet játszanak a dél-amerikai igavonó állatok közt.
Noha a természetrajzban a guanakot a tevék családjába osztályozzák, korántsem hasonlít ezen állathoz, amely annyira el van terjedve Észak-Afrikában. Ez a guanak, vékony nyakával, finom fejével, hosszú és kissé vékony lábaival, amelyek nagy mozgékonyságra mutattak, fehér foltos szõrével, bízvást kiállhatta volna a versenyt a legszebb amerikai fajú lovakkal. Kétségkívül gyors lovaglásra is használható lesz, ha sikerül õt megfékezni és megszelídíteni, amit az argentínai pampák majorjaiban könnyû dolognak tartanak.
Egyébiránt a guanak igen félénk állat, és különösen ez még csak nem is próbált védekezni. Mihelyt Baxter leoldotta nyakáról a szíjat, amely csaknem megfojtotta, ellenállás nélkül engedte magát vezettetni a lasszón, mint akár a kantárszáron.
E kirándulás a Családi-tó partjain határozottan nagy hasznot hajtott a gyarmatnak. A guanak, a láma két kicsinyével, a teafa, a trulka és az algarrobe fölfedezése valóban megérdemelte, hogy jó fogadtatásban részesüljön Gordon és fõleg Baxter, aki nem levén oly hiú, mint Doniphan, a sikereivel nem is kérkedett.
A térkép szerint utasaink még négymérföldnyire voltak a Francia-barlangtól, sietve indultak tehát tovább, hogy az éj beállta elõtt érjenek oda.
Service-nek természetesen nagy kedve lett volna felülni a guanakra és a „gyönyörû paripán” tartani a bevonulását. De Gordon nem engedte. Célszerûbb bevárni, míg az állat megszelídül és paripává lesz idomítható.
- Azt hiszem, hogy nem lesz nagyon makacs - mondá. - Ezenfelül, ha nem engedné magát paripa gyanánt használtatni, legalábbis kénytelen lesz a szekerünket vontatni. Légy tehát türelemmel, Service, és ne feledd el a leckét, amelyet a struccmadártól kaptál.
Este hat óra tájban megpillantották a Francia-barlangot.
A kis Costar, aki a Sport-teraszon játszott, bejelentette Gordon és társai közeledését. Briant és a többiek azonnal eléjük siettek és örvendõ hurrákkal fogadták néhány napi távollét után a fiatal utasok hazaérkezését.