| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Kétévi vakáció IntraText CT - Text |
Briant és Baxter november 5-én reggel azonnal a munkához láttak. Mielõtt a készüléket megnagyobbítanák, célszerûnek látszott megtudni, mekkora súlyt bírna el mostani állapotában. Ily módon, tudományos szabályok hiányában, tapogatózások után sikerülni fog megadni neki a kellõ nagyságot, hogy a saját súlyán kívül elbírjon még bizonyos idegen súlyt is, amelyet nem lehetett csekélyebbre elõirányozni százhúsz-százharminc fontnál.
Ezen elsõ kísérlet végrehajtására az éjszakát nem kellett bevárni. E pillanatban a szél délkelet felõl fújt és Briant azt gondolta, hogy semmiféle kellemetlen következményekkel se fog járni, ha e körülményt felhasználják és a sárkányt csak középszerû magasságba bocsátják fel úgy, hogy a sziget túlsó partjáról ne lehessen meglátni.
A kísérlet jól sikerült és konstatálták, hogy a készülék közepes erejû szellõ hatása alatt képes fölemelni egy zsákot, húsz fontnyi súllyal. A Sloughi készletei közt létezett mérleg lehetõvé tette e súly szabatos megállapítását.
A sárkányt ismét lehúzták és kiterítették a Sport-terasz talaján.
Mindenekelõtt Baxter a készülék vázát kötelek segélyével rendkívül megerõsítette, azok a középsõ bogban összpontosultak, mint egy esernyõ halcsontjai az esernyõ nyele körül fel és alá mozgó karikán. Aztán magát a sárkányt megnagyobbították újabb nádszárakkal és vászonnal. E munkánál Kata nagyon hasznos segítségnek bizonyult. Tû és cérna nem hiányzott a Sloughi ládájából, és az ügyes asszony kitûnõen értett a varráshoz.
Ha Briant és Baxter jártasabbak lettek volna a „mechanikában”, akkor a sárkány elkészítésénél figyelembe vették volna a leglényegesebb alkatelemeket, amelyek a következõk: a készülék általános súlya, felülete, a súlypont, a szélnyomás központja, amely a készülék súlypontjával összeesik, végre az a pont, amelyen a kötél a sárkányhoz van erõsítve. E számítások alapján megtudhatták volna, mily nagy a sárkány emelkedési ereje és mily magasságig bocsátható fel. Ugyanezen számítás azt is szabatosan tudtára adta volna, hogy mily erõsnek kell lennie a kötélnek, hogy a feszülésnek ellenállhasson - ami a legfontosabb körülmények egyike a légi utazásnál.
Szerencsére a Sloughi legalábbis kétezer lábnyi hosszú mérõorsókötele teljesen alkalmas volt a kitûzött célra.
Új rendeltetésénél fogva a sárkányra nem kellett többé farkat akasztani, ami nagyon megszomorította Dole-t és Costart. Szükségtelen volt, mert a rajta függõ súly meg fogja akadályozni, hogy le ne bukjék fejjel lefelé.
Briant és Baxter hosszas tapogatózás után abban állapodtak meg, hogy a súlyt azon szárak egyikéhez kell megerõsíteni, amelyek a sárkányt széltében három részre osztották. Két kötélen mintegy húszlábnyira fog aláfüggni a készülékrõl.
A kötél hosszúságát ezerkétszáz lábnyira állapították meg úgy, hogy a készülék a behajlást ideértve, körülbelül hét- vagy nyolcszáz lábnyira emelkedhessék fel.
Végre a nagyobb veszélyt elhárítandó azon esetre, ha a sárkány a kötél elszakadása vagy egy feszítõ nádszár eltörése következtében lezuhanna, elhatároztatott, hogy a készüléket a tó fölött fogják felbocsátani. A vízszintes távolság, melyben a lezuhanás esetleg megtörténhetnék, semmi esetre se lesz oly jelentékeny, hogy egy jó úszó minden körülmények közt el ne juthatna a tó nyugati partjára.
Az egész nyolcszögletes sárkány felülete hetven négyzetméternyire rúgott. Szilárd szerkezetével és vízhatlan vásznával könnyen fölemelhetett száz-százhúsz fontnyi súlyt.
Ami a csónakot illeti, amelyben a légiutas helyet fog foglalni, ez egyszerûen egyike lesz ama henger alakú vesszõkosaraknak, amelyeket a hajókon különféle célokra szoktak használni. E kosár elég mély volt arra, hogy egy közönséges termetû fiúnak a hónaljáig érjen, eléggé tágas, hogy abban szabadon mozoghasson és szükség esetén gyorsan ki is ugorhassék belõle.
Elképzelhetõ, hogy ez a munka egy, sõt két napnál is tovább tartott. 5-én reggel kezdték és csak 7-én délután fejezték be. Estére tehát az elõkészületi kísérlet maradt, ekkor fog a készülék emelkedési képessége kitûnni; addig is azonban tisztába kellett hozni azt a kérdést, hogy az, aki a kosárban fog ülni, miként adjon jelt társainak, hogy a készüléket lehúzzák, mikor a lebocsátkozás idejét elérkezettnek tartja?
Mikor Doniphan és Gordon eziránt kérdést intéztek hozzá, Briant következõleg fejtette ki véleményét.
- A lámpával való jeladás lehetetlen, mert azt kockáztatnánk vele, hogy Walston észreveszi. Baxterrel tehát a következõkben állapodtunk meg: A sárkány kötelével egyenlõ hosszúságú madzag lesz a kosárra akasztva. E madzagra egy golyót fûzünk, amely a közepén át lesz fúrva. A madzag másik végét egyik a társaink közül fogja a kezében tartani. A madzagon a golyó lecsúsztatása lesz a jeladás a sárkány lehúzására.
- Igen helyes gondolat! - mondá Doniphan.
Ekképp minden elõre meg lévén állapítva, nem maradt egyéb hátra, mint végrehajtani az elsõ kísérletet. A hold csak éjfél utáni két órakor kelt föl és délnyugat felõl kellemes szellõ fújt. A körülmények a kísérletre tehát különösen kedvezõknek látszottak úgy, hogy annak végrehajtása még ugyanazon estére ki is tûzetett.
Kilenc óra tájban mély sötétség uralkodott. Néhány elég sûrû felhõ kavargott a csillagtalan égboltozaton. Bármily magasra emelkedjék föl a készülék, még a Francia-barlang környékén se fogják észrevenni.
A kísérletnél a nagyok és a kicsinyek egyaránt jelen lesznek és miután, mint mondani szokták csak „üres próbáról” volt szó, nagyobb érdekkel, mint izgatottsággal fogják követni a különbözõ mozzanatokat.
A Sloughi hengercsavarót a Sport-terasz középpontjára állították, és jól megerõsítették a földben, hogy a kötél feszülésének ellenállhasson. A hosszú kötelet úgy csavarták a hengerre, hogy a jeladásra használandó zsineggel együtt könnyen lebonyolódhassék. Briant a kosárba egy zsák földet helyezett el, amelynek súlya éppen százharminc font volt, tehát jelentékenyen meghaladta a legnehezebb fiú súlyát.
Doniphan, Baxter, Wilcox és Webb a sárkány mellé álltak, amely a hengercsavartól mintegy százlábnyira a földön feküdt. Briant vezényszavára a feszítõszárakon levõ kötelek segélyével lassankint fel fogják emelni. Mihelyt a szél belekapaszkodhatott a készülékbe, a ráakasztott súllyal meghatározandó elhajlási szöglet alatt Briant, Gordon, Service, Cross és Garnett, akik a hengercsavar kezelését vállalták magukra, utána fogják bocsátani a kötelet éppoly sebességgel, amilyennel a sárkány fölemelkedik a levegõbe.
- Vigyázz! - kiáltá Briant.
- Készen állunk! - viszonzá Doniphan.
- Bocsássátok el!
A készülék lassankint fölegyenesedett, kissé megrázkódott a szellõtõl és a légáramlati réteg irányára hajolt.
- Bocsássátok utána a kötelet! - kiáltá Wilcox.
A hengercsavar azonnal forogni kezdett a kötél feszülése alatt, míg a sárkány a kosárral együtt lassankint fölemelkedett a légbe.
Noha nagy vigyázatlanság volt, de mégis az egész társaság nagy hurrát kiáltott, mikor a „lég óriása” felszállt a földrõl. De csaknem azonnal el is tûnt a sötétségben Iverson, Jenkins, Dole és Costar nagy szomorúságára, akik szerették volna folyvást látni, míg csak a tó fölött lebeg. Kata ennélfogva így vigasztalta õket:
- Ne bámuljatok, babácskáim, máskor, ha majd a veszély elmúlt, fényes nappal fogjuk felbocsátani az óriást és ha jól viselitek magatokat, szabad lesz postákat is felküldeni utána.
Noha a készüléket nem láthatták, érezni lehetett, hogy a kötél szabályosan bonyolódik le, ami annak a jele volt, hogy a szél a magasabb régiókban is uralkodik; érezni lehetett azt is, hogy a feszülés mérsékelt, ami ismét azt bizonyította, hogy a súly a kellõ pontról függött alá.
Briant azt akarván, hogy a kísérlet annyira teljes legyen, amennyire a körülmények engedik, végig le hagyta bonyolódni a kötelet. Ekkor konstatálhatta a kötél feszülési fokát, amely nem volt erõsebb a rendesnél. A kötél hossza ezerkétszáz lábnyi lévén, föltehetõ volt, hogy a sárkány hét-nyolcszáz lábnyira emelkedett föl. Az egész fölszállás nem vett tíz percnél több idõt igénybe.
Aztán elkezdték egymással váltakozva visszafelé forgatni a hengercsavar fogantyúit, csakhogy ez a mûtétel sokkal több idõt igényelt és így óránál tovább tartott, míg az ezerkétszáz lábnyi hosszúságú kötelet ismét visszacsavarták a hengerre.
Valamint a léggömbnél, úgy a sárkánynál is a földre való leérkezés a legkényesebb pillanat, ha az ember azt akarja, hogy minden ütõdés vagy egyéb baj nélkül menjen véghez. De a szél annyira állandó és egyenletes volt, hogy a kísérletnek ez a része is kitûnõen sikerült. Nemsokára a vászonból készült nyolcszöget a homályban észrevették, majd szép csöndesen elterült a földön, csaknem ugyanazon a helyen, ahonnét fölemelkedett.
A megérkezését hurrák üdvözölték éppúgy, mint a fölemelkedését.
Most már csak arra kellett vigyázni, hogy a földön maradjon és a szél valahogy föl ne kapja. Baxter és Wilcox ajánlkoztak is, hogy egész éjjel õrizni fogják.
Másnapra - november 8-ikára - volt kitûzve a döntõ mûtétel.
A fiúk csak Briant parancsát várták, hogy visszatérjenek a Francia-barlangba.
De Briant nem szólt és mély gondolatokba látszott merülve lenni.
Vajon mirõl gondolkozott? Talán a veszélyekrõl, amelyekkel a felszállás jár ily rendkívüli körülmények közt? Vagy a felelõsségrõl, amelyet magára vállalna, ha megengedné, hogy valamelyik társa szálljon fel a kosárban?
- Menjünk a barlangba - mondá Gordon. - Már késõ van.
- Várj egy pillanatig, Gordon - mondá Briant. - Várj te is, Doniphan! Valamit indítványozni akarnék.
- Halljuk! - kiáltá Doniphan.
- Kísérletet tettünk a sárkányunkkal - mondá Briant -, és a kísérlet jól sikerült, mert a körülmények kedveztek és mert a szél szabályos volt, se nagyon erõs, se nagyon gyönge. De tudhatjuk-e, milyen idõ lesz holnap, és vajon a szél meg fogja-e engedni, hogy a készülék a tó felett maradjon? Én tehát célszerûnek tartanám el nem odázni a mûtételt.
Valóban ez volt a legésszerûbb, amit tenni lehetett, miután a dolog el volt határozva.
Azonban senki se felelt az indítványra.
Abban a pillanatban, mikor egy emberélet forgott kockán, a habozás még a legmerészebbek részérõl is igen természetes volt.
De mikor Briant e kérdést intézte a társaihoz:
- Ki akar felszállni?
Jakab élénken felkiáltott:
- Én!
De csaknem azonnal Doniphan, Wilcox, Baxter, Cross és Service ajkairól is e kiáltás lebbent el:
- Én!... én!...
Aztán csönd lett, amelyet Briant nem sietett félbeszakítani.
Jakab szólalt meg elsõnek.
- Bátyám, rajtam a sor magamat feláldozni!... Igen!... rajtam!... Kérlek, engedd meg, hogy én szállhassak fel.
- Miért inkább te, mint én, vagy akárki más? - kérdé Doniphan.
- Úgy van... Miért? - kérdé Baxter.
- Mert tartozom vele! - felelé Jakab.
- Tartozol vele? - kérdé Gordon.
- Igen!
Gordon megragadta Briant kezét, mintha meg akarta volna tõle kérdezni, mit jelentenek Jakab szavai és érezte, hogy Briant keze reszket az övében. Sõt, ha az éjszaka nem lett volna oly sötét, azt is láthatta volna, hogy a társa elhalványul és a szempillái lecsukódnak könnyben úszó szemeire.
- Nos, bátyám? - kérdé Jakab oly elszántsággal, amely ily zsenge korú gyermeknél valóban meglepõ volt.
- Felelj, Briant! - mondá Doniphan. - Jakab azt állítja, hogy neki joga van magát feláldozni!... De hát nekünk kevesebb jogunk van-e ehhez, mint neki? Mit tett õ, hogy e jogot követelhesse magának?
- Hogy mit tettem - felelé Jakab - hogy mit tettem?... Jól van, azonnal el fogom mondani.
- Jakab! - kiáltá Briant, aki meg akarta akadályozni, hogy az öccse felvilágosításokat adjon.
- Nem - mondá Jakab a görcsös zokogástól töredezett hangon. - Engedd, hogy mindent megvalljak!... nagyon nyomja a lelkemet!... Gordon, Doniphan... ha itt vagytok... mindnyájan... a szüleitektõl távol... ezen a szigeten... ennek csak én... egyedül én vagyok az oka! A Sloughi azért sodortatott ki a sík tengerre, mert én... gondatlanságból... nem! tréfából... csintalanságból... feloldoztam a kötelet, amellyel oda volt kötözve az aucklandi rakparthoz!... Igen! meg akartalak benneteket tréfálni!... És aztán mikor láttam, hogy a szél kergeti a hajót, elvesztettem az eszemet!... Nem kiáltottam segélyért, mikor még idejekorán lett volna!... És egy óra múlva... éj közepette... a sík tengeren! ... Ah! bocsássatok meg, társaim, bocsássatok meg!...
És a szegény fiú hevesen zokogott és Kata hiába igyekezett õt megvigasztalni.
- Jól van, Jakab - mondá ekkor Briant. - Bevallottad a hibádat és most te az életedet akarod kockáztatni bûnhõdésül... vagy legalább, hogy részben jóvá tedd a szerencsétlenséget, amelynek okozója voltál.
- Hát nem tette-e már eddig is jóvá? - kiáltá Doniphan, akiben nagylelkû természete fölülkerekedett. - Nem kockáztatta-e akárhányszor az életét, hogy nekünk szolgálatot tegyen?... Ah! Briant, most már értem, miért toltad mindig elõtérbe az öcsédet, mikor valamely veszéllyel kellett szembeszállni és miért állt õ mindig készen az önfeláldozásra. Ezért indult el engem és Crosst fölkeresni a jégen... a saját élete kockáztatásával. Igen, Jakab barátom, mi mindnyájan tiszta szívünkbõl megbocsátunk neked, és nincs többé szükséged jóvátenni a hibádat!
Valamennyien körülvették Jakabot és a kezeit szorongatták, a szegény gyermek azonban folyvást zokogott. Most már tudták, hogy a fiú, aki a legbohóbb, a legtréfásabb volt a Chairman-intézet összes növendékei között, miért lett oly szomorúvá és miért vonult mindig félre!... Aztán a bátyja parancsaira, de a saját szabad akaratából is, mindenkor az elsõk közt volt, mikor valamely veszély ellen kellett küzdeni!... És még mindig azt hitte, hogy nem tett eleget!... Ismét fel akarta magát áldozni a többiekért!... Fuldoklott a szava, amikor ezeket mondotta:
- Láthatjátok, hogy rajtam, egyedül rajtam a sor!... Ugyebár, bátyám?
- Jól van, Jakab, jól van! - ismétlé Briant és a karjai közé szorította öccsét.
Jakab vallomásával és kitartó kérelmével szemben, Doniphan és a többiek hiába igyekeztek magukat közbevetni. Nem maradt egyéb hátra, mint a szélre bízni õt, amely mind erõsebben kezdett feltámadni.
Jakab kezet szorított társaival. Aztán, mielõtt beszállt volna a kosárba, amelybõl a földdel telt zsákot kiemelték, Briant-hoz fordult, aki mozdulatlanul állt a hengercsavar mögött.
- Hadd öleljelek meg, bátyám! - mondá Jakab.
- Igen!... ölelj meg - mondá Briant, leküzdvén a megilletõdését. - Vagy inkább... én ölellek meg téged... mert én fogok felszállani.
- Te? - kiáltá Jakab.
- Te... te?... - ismétlé Baxter és Service.
- Igen, én. Mindegy, akár Jakab teszi jóvá a hibáját, akár a bátyja. Ezenfelül, miután e kísérlet eszméje tõlem származik, hihettétek-e valaha, hogy másra fogom bízni a kivitelt?
- Bátyám, kérlek! - kiáltá Jakab.
- Nem, Jakab.
- Akkor hát én kérlek - mondá Doniphan.
- Nem, Doniphan! - felelé Briant oly hangon, amely nem tûrt ellentmondást. - Én fogok felszállni.
- Eltaláltam a gondolatodat, Briant! - mondá Gordon, megszorítva a társa kezét.
Néhány pillanat múlva, miután Briant belépett a kosárba és kényelmesen elhelyezkedett, parancsot adott, hogy a sárkányt fölemeljék.
A készülék eleinte lassan emelkedett föl, majd Baxter, Wilcox, Cross és Service a hengercsavar köré álltak, utánabocsátották a kötelet, valamint Garnett is a jelzõmadzagot, amelyet a kezében tartott és az ujjai közt bocsátott fel.
Tíz perc múlva a „lég óriása” eltûnt a sötétségben, de ezúttal nem hurrá kiáltások közt, amelyek az elsõ próbát kísérték, hanem mély csönd közepette.
Vele együtt eltûnt a derék Briant is, a kis gyarmat fõnöke.
A készülék szabályos lassúsággal emelkedett. A szél folytonossága biztosította a sárkány csaknem teljes mozdulatlanságát. A kötél alig ingott. Briant egyetlenegyet sem érzett azon hullámzások közül, amelyek a helyzetét sokkal veszélyesebbé tették volna. Mozdulatlanul állt, két kezével ama két kötelet fogta, amelyeken a kosár függött és amelyeket alig ringatott némi csekély hintázó mozgás.
Mily különös benyomást érzett Briant a legelsõ pillanatokban, mikor függni érezte magát az ûrben, a széles lejtõs ernyõ alatt, amelyet a légáramlat megreszkettetett!
Úgy látszott, mintha valamely ragadozó madár, vagyis inkább egy óriási fekete denevér szárnyai alatt emelkednék föl. De erélyes jelleme megõrizte hidegvérûségét, amire szüksége volt.
A földrõl való fölemelkedése után tíz perccel egy kis megrázkódtatás adta tudtára, hogy a készülék emelkedése véget ért.
E pillanatban mintegy hatszáz vagy hétszáz lábnyi magasban lebeghetett.
Briant, aki egy pillanatra se vesztette el önuralmát, mindenekelõtt feszesre húzta a jelzõzsineget, aztán gondosan körültekintett és elhelyezkedett, hogy kényelmesen végezhesse vizsgálódásait. Egyik kezével a kosár kötelét fogta, a másikban a távcsõjét tartotta.
Mély sötétség volt alatta. A tó, az erdõk, a parti szirtek elmosódó tömeget képeztek, amelynek egyetlen részletét se bírta megkülönböztetni. A sziget körvonala azonban levált a körüle levõ tengerrõl és Briant a magasból egész kiterjedésében végigpillanthatott rajta.
Ha a felszállást fényes nappal hajtotta volna végre és a szemeit a világosságban úszó láthatáron jártathatja végig, talán megpillantott volna akár más szigeteket, akár szárazföldet is - ha ugyan létezett ilyen negyven vagy ötven angol mérföldnyi kerületben - mert a látköre ilyen terjedelmû lett volna.
Nyugat, észak és dél felé az ég be volt borulva úgy, hogy semmit se láthatott, ellenben kelet felé az égboltozat egy csekély részén, amely e pillanatban felhõtlen volt, néhány csillag ragyogott.
Ezen az oldalon meglehetõsen erõs világosság, amelyet még az alantabb levõ párarétegek is visszatükröztek, megragadta Briant figyelmét.
- Ez valamely tûz világossága - mondá magában. - Vajon Walston ezen a helyen ütött volna tanyát?... Nem!... Ez a tûz sokkal messzebb van... minden bizonnyal nagy távolságban a szigettõl!... Ez csak valamely jégmezõ visszfénye, vagy tûzhányó hegy lehet, ha kelet felé mégis szárazföld léteznék.
E pillanatban Briant egy második fénylõ pontot látott meg, sokkal közelebb hozzá, körülbelül öt vagy hat angol mérföldnyire. Következõleg a sziget területén egy másik világosság fénylett, a Családi-tótól kelet felé.
- Ez a tûz az erdõben ég - gondola Briant -, mégpedig az erdõ szélén a tengerpart mellett.
A szíve hangosan dobogott és a keze annyira reszketett, hogy nem volt képes a távcsõjét tüzetesen irányozni. - Annyi bizonyos, a Keleti-folyó torkolata közelében tanyatûz ég! Briant világosan látta és nemsokára észrevette azt is, hogy fénye még a fák közt is visszatükrözõdik.
Eszerint hát Walston és cinkosai ezen a helyen tanyáznak, a Medveszikla tõszomszédságában. A Savern lázadói nem hagyták el a Chairman-szigetet.
Briant befejezvén szemléjét, szükségtelennek tartá tovább folytatni légi vizsgálódásait. Elõkészületeket tett tehát a lebocsátkozásra. A szél észrevehetõleg erõsbödni kezdett. A kosár hullámzása és himbálózása máris azt látszott sejtetni, hogy a földre ereszkedés nem lesz könnyû dolog.
Miután Briant meggyõzõdött volna arról, hogy a jelzõzsinór eléggé feszült állapotban van, lebocsátotta a golyót, amely néhány másodperc alatt Garnett kezében volt.
A hengercsavar kötele azonnal elkezdte lefelé húzni a készüléket.
Mielõtt a sárkány alászállt, Briant még egyszer a két fénylõ pont felé tekintett. Még egyszer meglátta a tûzhányó hegy világosságát és ennél sokkal közelebb a tengerparton a tanyatüzet.
Képzelhetõ, mily türelmetlenül várták Gordon és társai Briant jelzését. Mily hosszúnak tetszett elõttük az a húsz perc, melyet társuk a légkörben töltött!
Doniphan, Baxter, Wilcox, Service és Webb erélyesen forgatták a hengercsavart. Õk is észrevették, hogy a szél erõsebbé lett és kevésbé szabályos. Megérezték ezt a kötél rángatózásain és élénk aggodalommal gondoltak arra, hogy a rángatózások hatását Briant-nak is meg kell éreznie.
A hengercsavar gyorsan mûködött, hogy visszacsavarja a kibocsátott ezerkétszáz lábnyi kötelet.
A szél is fokozódott és Briant jeladása után háromnegyed órával már hatalmasan fújt.
E pillanatban a készülék még száz lábnyinál magasabban lehetett a tó tükre fölött.
Egyszerre heves rázkódás történt. Wilcox, Doniphan, Service, Webb, Baxter elvesztvén hirtelen az ellentámaszpontot, csaknem hanyatt estek. A sárkány kötele elszakadt.
És a rémkiáltások közepette hússzor is ismételten hangzott e név:
- Briant!... Briant!...
Néhány perc múlva Briant kiugrott a tó partjára és erõs hangon elkiáltotta magát.
- Bátyám!... Bátyám! - kiáltá Jakab, aki legelsõnek szorította õt a karjai közé.
- Waltson még mindig itt van!
Ezek voltak Briant elsõ szavai a körülötte összecsoportosult társaihoz s csak azután beszélte el légi kalandját.
Abban a pillanatban, mikor a kötél elszakadt, Briant érezte, hogy lefelé rohan, mégpedig nem függélyesen, hanem rézsút és aránylag lassan, mert a sárkány mintegy esernyõt képezett fölötte és a zuhanást mérsékelte. A fõdolog volt kimenekülni a kosárból, mielõtt a tó tükrét érintené. Briant abban a pillanatban, mikor a kosár a vízhez ért, fejjel elõre a tóba ugrott és jó úszó létére nem nagy fáradságába került kijutni a partra, amely nem volt messzebb legföljebb négy-ötszáz lábnyi távolságnál.
Ezalatt a súlyától megmenekült sárkány eltûnt északkelet felé; a szél magával ragadta, mint valamely óriási légi roncsot.