| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Az új hazában IntraText CT - Text |
A «Licorne» második utazásában semmi különös dolog nem történt. Fritz és Ferencz nagyon megbarátkoztak a hajó káplánjával, a ki ismerte Montrose ezredest, mikor ez még Indiában harczolt. Szegény Jenny tőle tudta meg, mennyit szenvedett boldogult apja, mikor a Dorcas hajótöréséről és neje meg egyetlen leánya haláláról értesült. Megtört szívvel ment el utolsó hadjáratára, a melyből nem is tért vissza többé?...
Augusztus elején a «Licorne» már áthaladt az egyenlítőn, de ettől kezdve viharok gátolták útjában. A kapitány és a legénység megfeszített erővel küzdöttek a feldühödött elemek ellen, de a korvett augusztus 19-dikének éjjelén oly válságos helyzetbe jutott, hogy a hátsó árboczát le kellett vágni; egyúttal a hajó farának üregében is rés támadt, melyet csak nehezen tömhettek be. A víz még így is egyre szivárgott a hajó fenekébe s a legénységnek állandóan kellett szivattyúznia a vizet.
Végre, sok viszontagság után, szeptember közepén horgonyt vethettek a Tábla-öbölben. Legelső látogatójuk James Wolston volt, a kit valamennyien örömmel üdvözöltek. Ő már elintézte minden dolgát és indulásra készen várta a korvettet, egész családjával.
De a «Licorne» egyelőre nem folytathatta útját. A viharok annyira megrongálták, hogy legalább két-három hónapi tatarozásra szorult, mielőtt ismét útnak eredhetett. Ez nagy késedelem volt és Fritz, Ferencz, meg a Wolston-család nagy aggodalommal gondoltak Új-Svájczra, a honnan immár tíz hosszú hónap óta semmi hírt sem hallottak.
Volt a kikötőben egy hajó, melynek két hét múlva kellett indulnia. Az ötszáz tonnás angol hajónak «Flag» volt a neve; kapitánya Harry Gould, Batáviába igyekezett, a Szunda-szigetekre. Kevés kerülővel tehát útba ejthetné Új-Svájczot is, föltéve, ha a kapitány hajlandó lenne fölvenni hajójára a kivándorlókat.
Fritz és James Wolston beszéltek vele s meg is egyeztek a szállítás díjában és szeptember 29-én a «Licorne» utasai minden poggyászukkal átköltöztek a három árbóczos «Flag» födélzetére, szívélyesen elbúcsúzván Littlestone kapitánytól, a ki megígérte, hogy siettetni fogja a tatarozás munkáját s november végére bizonyára ő is horgonyt vet az Üdv-öblében.
Másnap a «Flag» kibontotta vitorláit és a tengerre szállt. Kapitánya, Harry Gould, bátor, hidegvérű, elszánt tengerész volt és teljes mértékben bírta a hajó tulajdonosainak bizalmát.
Egészen ellentéte volt neki Robert Borupt, a második kapitány. Ez az erőszakos, szenvedélyes természetű, bosszúálló és irigy ember, csalódván abban a reményében, hogy ő lesz a «Flag» parancsnoka, gyűlölte kapitányát, de ezt a gyűlöletet sikerült eltitkolnia. John Block azonban, a viharedzett, egyenes szívű vitorlamester, észrevette ezt s mivel nem tetszett neki az sem, hogy Borupt nagyon is elnézően bánik a legénységgel, elhatározta, hogy titokban megfigyeli a hadnagyot.
A három első hétben az utazás nagyon kellemes volt. Csak az történt, hogy a legénységben egyre jobban és már szembetűnően meglazult a fegyelem; Borupt másodkapitány pedig nemcsak hogy nem volt szigorú a daczos, féktelenkedő matrózokhoz, hanem még szinte biztatta, bátorította őket elnézésével, kedvezéseivel.
E közben körülbelül az Indiai-Óczeán közepére értek, mikor a szép idő hirtelen megváltozott. Szeptember 9-én a légsúlymérő higanyoszlopa hirtelen leszállt és heves vihart jelzett. Délután három óra tájban hirtelen oly erős forgószél támadt, hogy a hajó már az első lökésre féloldalt dőlt és csak nagy nehezen tudott ismét fölemelkedni.
Harry Gould rögtön fölszaladt a hajóhídra s parancsot adott a vitorlarudak keresztbe fordítására, a mi nélkül az egy másra következő szélrohamok a hajót ismét oldalára döntenék, a habok pedig végig söpörnék a födélzetet.
De ezt a parancsot Robert Borupt, a második kapitány, hibásan ismételte a legénységnek: a felső tatvitorlát, a helyett, hogy élével fordították volna a szélnek, egész felületével a szélnek állították, úgy, hogy a következő roham egészen lefektette a hajót a vízre s ugyanekkor roppant hullám csapott be a féloldalt dőlt hajó födélzetére.
- Ez az átkozott Borupt még fölfordítja a hajót! - kiáltott föl a kapitány dühösen.
- Úgy látszik, az a szándéka! - dörmögött John Block fogcsikorgatva, a mint roppant erőlködéssel húzta a kormánykereket.
Harry Gould az élete koczkáztatásával a hajó elejére rohant a második kapitányhoz és rárivallt:
- Rögtön menjen a szobájába s elő ne merjen jönni, míg nem hivatom!
A rossz szándék, mellyel Borupt a nagy veszedelmet okozta, oly nyilvánvaló volt, hogy még a neki testtel-lélekkel elszegődött legénység sem merte a pártját fogni. Ő maga sem szólt egy szót sem, hanem engedelmesen lement a szobájába.
Három napig tartott ez a szörnyű vihar s ezalatt Harry Gould mindent elkövetett, a mi tőle telt, hogy a hajót megmentse. Az emberfölötti küzdelemben nagy segítségére volt a vitorlamester is, meg a legénység is, mely szintén féltette a bőrét.
Így aztán, szeptember 13-án, mikor a vihar elcsöndesedett, csak a vitorlákban esett károkat kellett kijavítani, mert a hajó maga nem szorult semmi tatarozásra.
Az utasok csak most bújtak elő kabinjaikból. Mindnyájan tudták, hogy mi történt az első és második kapitány között, csak azt nem tudták, hogy mi volt Borupt kapitány veszedelmes szándékának az oka. Ezt csak John Block a vitorlamester gyanította, abból az ellenséges magaviseletből, a mellyel a legénység az ő parancsait fogadta és teljesítette.
A következő héten nem történt semmi különös. A «Flag», mivel a vihar vagy kétszáz mérföldnyire kiverte az útjából, egyenesen nyugat felé tartott, hogy visszatérjen eredeti irányába.
Szeptember 20-dikán, délelőtt tíz óra tájban, az utasok és a kapitány nagy álmélkodására, Robert Borupt megjelent a hajóhídon.
Harry Gould legott oda ment hozzá és így szólt:
- Borupt kapitány, ön fogságban van... Mit akar itt?... Feleljen.
- Nos, itt a feleletem! - szólt Borupt s a legénységhez fordulva, hangosan fölkiáltott: - Ide hozzám, fiúk!
- Hurrah Robert Borupt! - harsogták a matrózok valamennyien s a másodkapitány körül csoportosultak.
Harry Gould kirántotta a pisztolyát, de arra már nem volt ideje, hogy hasznát is vegye. Az egyik matróz rásütötte pisztolyát s a kapitány fején találva, beleroskadt a vitorlamester karjaiba.
Az egész hajó fölzendült legénységével szemben hasztalan volt az ellenállás. John Block, Fritz, James Wolston és Ferencz megkísértették ugyan, de egy szempillantásban megkötözték mind a négyüket s aztán az ájult kapitánnyal egyetemben, lebocsátották őket a hajófenékbe.
Jennyt, Dollt és Suzant, Wolston feleségét, Bobbal együtt, bezárták kabinjaikba, melyeknek ajtait, Borupt kapitány parancsára, fegyveres matrózok őrizték.
Képzelhető, mily szörnyű aggodalom emésztette a hajó fenékbe zárt foglyokat, hogy mi történik oda fönt a három nővel és a gyermekkel! Ráadásul még ott volt a sebesült kapitány is, a kit ápolniok kellett...
Rémes napok következtek rájuk. A hajófenék csapó-ajtaja naponkint kétszer megnyílt s a foglyok némi eleséget és vizet kaptak. A hozzájuk intézett kérdésekre a matrózok durva vagy fenyegető választ adtak, sőt legtöbbször csak iszonyú szitkokkal feleltek. A foglyok több ízben megkísértették a szabadulást, de hiába: a fegyveres matrózok éberen őrködtek és minden kísérletet meghiúsítottak. A boldogtalanok még azt sem tudták, merre mennek, csak azt érezték a hajótest erős hajlásából és gyors bukdácsolásából, hogy nagyon sebesen haladnak... de hogy merre? - azt csak a jó Isten tudta!
Annyit gyanítottak, hogy Robert Borupt menekszik a hajók rendesen járt útjából, a hol könnyen találkozhat hadihajókkal, melyek kérdőre vonhatnák, hogy hova megy és mi járatban van. Valószínű, hogy a «Flag» a Csöndes-Óczeán vizeire igyekszik, mely akkor a kalózhajók tanyája volt... de mi szándéka van a foglyaival? A hajón semmi esetre sem tarthatja őket... talán kiteszi valami puszta szigetre... ámbár ez sem bizonyos.
Így hát a «Flag» nemcsak hogy nem előzi meg a «Licornet» Új-Svájczban, hanem egyáltalában el sem jut oda. És ha a «Licorne» megérkezik, mily szörnyű csalódás, fájdalom éri a Wolston- és Zermatt-családot, ha megtudják, hogy kedveseik már jóval előbb elindultak haza a «Flag» födélzetén!... Mit fognak gondolni?... Bizonyára azt, hogy a hajó elsüllyedt s ők valamennyien a tengerbe vesztek.
Egy hét múlt el azóta, a mióta Robert Borupt korlátlan úrrá lett a «Flag» födélzetén. Ekkor, szeptember 27-én, este 8 óra tájban, egy csomó matróz jött le a hajófenékbe és fölvitte a foglyokat a födélzetre.
Robert Borupt ott várta őket a főárbocz előtt. A matrózok, egyetlen intésére, megrohanták, leteperték a foglyokat s bár ők kétségbeesetten védekeztek, egymásután leeresztették őket a hajó nagy mentő-csónakjába, mely a «Flag» farához volt kötve.
De mekkora volt örömük, midőn a csónakban viszontlátták siratott kedveseiket: Jennyt, Dollt, Suzant és a kis Bobot. És ezek a boldogtalanok is hogy sírtak és kaczagtak egyszerre örömükben, mert mindeddig nem tudták, hogy mi történik velük s mi történik kedveseikkel!...
Most már, ha bizonyosan nem tudták is, mégis sejteni kezdték sorsukat. A sajkában három hordó édes víz; négy zsák kétszersült, egy kis hordó sózott hús, néhány takaró, felső ruha, konyhaedény volt: - szóval pár napra való eleség és ital.
De mit törődtek most azzal, hogy a lelketlen banditák kilökik őket a sivatag tengerre, a hol előbb-utóbb megöli őket az éhség, a szomjúság, vagy elpusztítja a vihar!... hisz együtt voltak! s ha már halniok kell, legalább együtt és egyszerre halnak meg!
A vitorlamester rögtön a sajka kormányrúdjához állt, Fritz és Ferencz pedig az árboczhoz, hogy fölránthassák a vitorlát, mihelyt a hajó elereszti a sajkát. A sebesült kapitányt lefektették a sajka fenekére, a hol Jenny melléje térdelt és gyöngéden ápolta.
A Flag legénysége részvétlenül nézte a szerencsétleneket, s csak Robert Borupt parancsára várt, hogy elvágja a sajka kötelét. E pillanatban a sebesült Harry Gould nagy erőlködéssel fölemelkedett fektéből, s a kezeit ökölre szorítva, hörgő hangon fölkiáltott a hajóra:
- Nyomorultak! nem kerülitek ki a földi igazságszolgáltatást!
- Sem Isten büntetését! - tette hozzá Ferencz.
- Eresszétek el! - kiáltott Robert Borupt.
A matrózok szekerczével kettévágták a sajka kötelét, s a hajó, minden vitorláját kifeszítve, pár percz múlva végkép eltűnt az éjszaka homályában.