| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Az új hazában IntraText CT - Text |
Két heti kínos, veszedelmes hajózás után végre hát partot értek. Igaz szívükből adtak hálát Istennek, mert, Gould kapitányt kivéve, a kit még a banditák sebeztek meg, mindnyájan épek és egészségesek voltak. Fájdalom, ez a föld nem Új-Svájcz volt, a hova oly forró vággyal igyekeztek, de föld volt mégis, a hol legalább a tenger veszedelmeitől mentve voltak.
Mivel a koromsötét éjszakában néhány meredeken föl nyúló kopár szirtnél egyebet nem láttak, elhatározták, hogy az éjszakát egyelőre még a sajkában töltik. Nem tudván, hogy nem járnak-e a szigeten bennszülöttek, vagy nincsenek-e rajta vérengző fenevadak, Fritz és a vitorlamester vállalkoztak rá, hogy reggelig fölváltva őrködnek.
Mikor már mindnyájan elaludtak, Fritz odament John Blockhoz, a ki a hajó farán ült, s halkan beszélgetett vele.
- Végre hát révbe értünk, - kezdte a vitorlamester - s ha nem kényelmes kikötőben pihenünk is meg, legalább a vihartól nem kell tartanunk. - Holnap majd meglátjuk a többit...
- Irigylem az ön higgadtságát, vitorlamester - felelte Fritz. - De nekem éppen nem tetszik ez a part, s azt hiszem, a helyzetünk sem valami megnyugtató ezen az ismeretlen vidéken.
- Csak holnapig lesz ismeretlen, Fritz úr: s addig, azt hiszem, nem nyílik meg alattunk, s nem is nyel el bennünket. Holnap aztán majd meglátjuk, hogy letelepedhetünk-e, vagy tovább kell mennünk.
- Akárhogy lesz is, - viszonzá Fritz - az bizonyos, hogy kissé megpihenünk. Ha pedig a part nem egészen sziklás és meg bírunk rajta élni, akkor itt is maradunk, ha ugyan vademberek nem fognak háborgatni bennünket...
- Úgy van, Fritz úr - helyeselte John Block. - Halászunk, vadászunk... Igaz ugyan, hogy puskánk nincs... a gazemberek nem mertek fegyvert adni a kezünkbe...
- Pszt! - vágott közbe Fritz hirtelen, suttogva - nem hallott ön semmit?
- Nem én; csak a habok locsogását a sziklákon...
- Hát most? - kérdezte Fritz rövid hallgatózás után.
Most már a vitorlamester is hallani vélt valami szokatlan neszt, mintha óvatos, halk léptek siklottak volna végig a part homokján; de ez a nesz oly bizonytalan volt, s oly ritkán ismétlődött, hogy nem adott okot komoly aggodalomra.
Az éjszaka nyugodtan telt el. Másnap már kora hajnalban talpon voltak mindannyian és kíváncsian vizsgálták a partot. Négy-öt mérföld hosszúságban vonult keletről nyugatnak, de onnan, a hegyfok lábától, a hol sajkájuk meg volt kötve, nem láthatták be az egész területét. A part maga, a hol kikötöttek, nyolcz-kilenczszáz ölnyi szélességben be volt ékelve kétfelől igen magas és meredek sziklafalak közé; a körülbelül 900 láb magas sziklafalra sehol sem vezetett hágó, csak egyik felén voltak egymás fölé halmozott sziklatömbök, a melyeken, de mindenesetre nagy fáradsággal, talán föl lehetett mászni a gerinczére.
Ez a kép meglehetősen elszomorító volt; a homokos parton, a kopár sziklákon nyoma sem volt a növényzetnek: csak itt-ott tengődött a csenevész moha, de a nap perzselő sugarai azt is vörösre fonnyasztották.
- A vidék nem éppen kellemes - súgta a vitorlamester Fritz fülébe. - De legalább a vadaktól nincs mit tartanunk...
- Mert ők is megszöknének erről a vad, kopár helyről - felelte Fritz sóhajtva.
Az állatvilágot csak néhány tengeri szárnyas, sirály, jégmadár, meg egy-két parti fecske képviselte; ezek is hangos sikongatással röppentek föl, megijedve az emberektől.
- Sebaj! - szólt John Block - azért csak nézzük meg, hogy hová jutottunk.
- Menjünk! - felelte Jenny fölkelve.
- Kedvesem, - mondta most Fritz - bár látszólag semmi veszély sem fenyeget, mégis jobb lesz, ha ti, nők, mind a sajkában maradtok. Mi úgy sem megyünk messze...
- Legalább hozzanak valami ebédre valót! - mondta Doll tréfásan Ferencznek. - Számítunk reá!
- Mi pedig inkább önökre számítunk - viszonzá Ferencz. Horgásszanak addig, míg mi odajárunk: valószínűleg több szerencséjük lesz, mint nekünk.
Kelet felől a nap már áttörte a felhők fátyolát; az idő szépnek ígérkezett. A négy férfi: Fritz, Ferencz, James és a vitorla-mester kiugrott a nedves homokra, melyet a fodros tenger vize el-elöntött minden hullámverésre. Pár lépéssel följebb, a hol a homok nedves szegélye véget ért, a tengeri fű arasznyi rétegben födte a partot; az algák családjába tartozó indás, kacsos növényen a szőlőéhez hasonló bogyós fürtök nőttek.
- Lám, lám! - kiáltott föl John Block - hisz ezt meg lehet enni! Az én hazámban, Írországban, főzeléket is csinálnak belőle.
Három-négyszáz lépésnyire elérték a partot körülfogó sziklafal nyugati oldalát. A roppant, csaknem tükörsima sziklatömbökből alkotott falat lehetetlen volt megmászni; csaknem függőlegesen meredt az ég felé: s megkerülni sem lehetett a sajka nélkül, mert benyúlt a tengerbe is. Egyelőre nem is akarták ezt; csak valami üreget, barlangot kerestek, a hova behurczolkodhassanak.
A mint a sziklafal mentén visszatértek, a fal szögletében, a hol sarkot alkotott a másik sziklafal, tömérdek megszáradt tengeri füvet találtak; ezt a vastag réteget valószínűleg a déli szelek vetették partra, s ki tudja, hány száz év óta gyűlt meg oly roppant mennyiségben.
- Legalább lesz fűteni valónk télre, - mondta Fritz - ha itt kell maradnunk.
- Csakhogy oly gyorsan ég ám, mint a szalma - magyarázta a vitorlamester. - Igaz, hogy itt roppant nagy rakás van...
- Annyi bizonyos, hogy legalább ma délben lesz mivel alágyújtani - mondta Ferencz.
- Föltéve, hogy lesz mit a fazékba tenni - fejezte be James.
A négy férfi visszaindult a sajka felé és útközben csüggedten nézte a tömör sziklákat.
A kemény gránit-falak simák, egyenesek voltak, s csak itt-ott volt bennük egy-két repedés, üreg, de ezek oly kicsinyek voltak, hogy a bennük lakásra gondolni sem lehetett; kibővíteni pedig eszközök, szerszámok és főleg robbantószer nélkül képtelenség volt.
Így értek a keleti sziklafalhoz, a hol szerencsésebbek voltak. Ép a szögleten, a hol a két szikla sarkot alkotott, meglehetősen tágas barlangra akadtak. A nyílása nyugat felé volt, tehát védve a heves szelektől; a bejárata nem túlságosan tágas, de mégis kényelmes és könnyen elzárható volt. A fenekét finom, nedvességtől ment homok födte; a magassága 10-12 láb, a szélessége 20-25, a mélysége pedig 50-60 láb lehetett, s jobbra-balra még apróbb, fülkeszerű mélyedések is voltak benne, melyeket hálószobáknak használhattak.
- Ez már valami! - kiáltott föl a vitorlamester örvendezve.
- Azt hiszem ellakhatunk benne, - felelte Fritz - csak attól félek, hogy egyébként éhen halunk ezen a kopár sziklaparton.
- Csak türelem, türelem, - csitítgatta a vitorlamester - ha még édesvizet is találunk valahol a sziklák közt, akkor nincs semmi haj!
- Én mégis inkább szeretném megmászni a sziklát, - szólt most Ferencz - hátha a túlsó felén termékenyebb a vidék?
Kimenvén a barlangból, kelet felé tértek, s alig száz lépésnyire szikláról-sziklára csurgó kis vízsugarat pillantottak meg. A vitorlamester rögtön oda rohant, két markába csurgatta a vizet, s miután megkóstolta, örvendve fölkiáltott:
- Édesvíz!
- És ráadásul friss is, tiszta is! - mondta Ferencz, a ki szintén megízlelte.
A kutatóknak ezt az örömét csakhamar megrontotta az a kép, mely akkor tárult elébük, mikor a sajkát megkerülve, a hegyfok keleti lábához értek. Itt egy 3/4 mérföld széles öböl nyomult be a sziklás, homokos partba, de köröskörül ezt is magas, kopár, terméketlen sziklafalak övezték, s a partnak ez a része még vadabb és zordonabb volt, mint az, a honnan jöttek.
Tehát csakugyan terméketlen, kopár, szikla-szigetre vetette őket a balsors?... Csüggedten fordultak vissza és indultak a sajka felé. Senki sem szólt, mindenki a szomorú jövőre gondolt, midőn egyszerre csak James fölkiáltott:
- Mi mozog ott a homokon?... Azt lehetne hinni, hogy patkányok...
Valóban, ily távolról úgy tetszett, mintha egy csoport patkány igyekeznék a tenger felé. De a vitorlamester, a ki ismerős volt ezeken a tengereken, örvendve mondta:
- Nem patkányok azok, hanem teknősbékák!
És Ferencztől követve gyorsan előre sietett, szikláról-sziklára ugorva, hogy elvágja a homokos parton lassan mászó teknősbékák útját. A kis csapatban vagy ötven darab lehetett, abból a kisebb, hosszúfarkú fajtából, mely csak 10-12 hüvelyk hosszú és rovarokat eszik.
- Itt tojások is vannak! - kiáltott föl Ferencz, megpillantva a homokba rakott apró buczkákat.
- Ön csak szedje ki a tojásokat, - mondta John Block - én majd a tyúkokat fogom el.
És Ferencz segítségével hamarosan a hátára fordított vagy húsz darab teknősbékát, mialatt a többiek gyorsan elmenekültek. Ez biztos préda volt, mert a hátára fordított tekenős béka nem tud talpra állni és nem szökhetik meg. Féltuczatot mindjárt magukkal vittek, s összeszedtek vagy húsz tojást is és ezzel haza mentek a sajkához.
- Nos, Doll és Jenny, - kérdezte Ferencz - megvagytok-e elégedve?... Hát a horgászás hogy ütött be?
- Meglehetősen, - felelte Jenny, megmutatva a fogott halakat.
- De mi sem jövünk ám üres kézzel! - dicsekedett Ferencz, s kirakta a teknősbéka-tojásokat, melyekhez a vitorla-mester is hozzárakta a féltuczat teknősbékát.
Még azon a délelőttön behurczolkodtak a barlangba, a kis tűzhelyet pedig a sziklafal szögletében állították föl, s ott főzték meg az ebédet.
Gould kapitányt, a kinek sebe már gyógyulni kezdett, Fritz és a vitorlamester karjaikon vitték át a barlangba. Elmondták neki kirándulásuk eredményét is, a mely éppen nem volt biztató és Fritz mindjárt szóba is hozta, hogy legczélszerűbb lenne barátságosabb otthont keresni...
- Úgy van, - hagyta helyben a kapitány - nincs más hátra, mint vagy fölmászni a sziklafal gerinczére, s onnan szétnézni, hogy a sziget másik fele nem termékenyebb-e; vagy pedig csónakkal kell körülhajózni és kikutatni a többi partokat is...
- Előbb azonban önnek meg kell gyógyulnia - mondta a vitorlamester. - Aztán ismét ön lesz a kapitány, s a mit határoz, azt fogjuk tenni.