XXXII. FEJEZET.

A «Licorne». - Anglia birtokba veszi a szigetet. - Az első esküvő
Új-Svájczban. - A gyarmat további boldogulása.

A mentő-hajó valóban a «Licorne» volt, mely a legválságosabb pillanatban jelent meg, s most az Üdv-öbölben vetett horgonyt. Littlestone kapitány, miután a hajót kitataroztatta, több havi késés után végre megérkezett Új-Svájczba, hogy Anglia nevében ünnepélyesen birtokba vegye a szigetet.

A két család mindjárt másnap visszatért Új-Svájczba. Nagy örömmel látták mindnyájan, hogy a vadak sem föl nem dúlták, sem ki nem fosztották Felsenheimot. Valószínűleg az volt a szándékuk, hogy a Czápa-sziget elfoglalása és lakóinak kiirtása után véglegesen Felsenheimban telepednek meg, s ezért megkímélték a kényelmes lakást.

Még a körülfekvő ültetvényeket, földeket sem bántották, sőt Zermatt úr és Jack pár nap alatt összefogdosták háziállataikat is, melyek a hosszas megszokás folytán régi tanyájuk közelében legelésztek és nem szöktek el, bár a vadak szabadon bocsátották őket. Mivel Littlestone kapitány hírül hozta, hogy Angliából, sőt a Fokvárosból is több gyarmatos szándékozik Új-Svájczba vándorolni, ideje volt gondoskodni arról a helyről is, a hová az új polgárokat letelepíthetik, hogy házaikat ott építsék föl.

Azt határozták, hogy az új gyarmat a Sakál-patak két partján épüljön, s Felsenheim legyen az első falu, s később a sziget fővárosa. A «Licorne», mint a hivatalos hatóság képviselője mindaddig az Üdv-öbölben marad, míg az új gyarmatosok meg érkeznek; ez azért volt szükséges, hogy a földek kiosztásánál s a telkek kijelölésénél surlódások ne támadjanak.

Még három hét sem múlt el a «Licorne» megérkezése óta, midőn a sziget összes lakosságának s a hajó legénységének jelenlétében fényes ünnepet ültek Új-Svájczban: Zermatt Ernő vezette az oltárhoz Wolston Anna kisasszonyt és frigyüket a «Licorne» káplánja áldotta meg Felsenheim szerény kápolnájában. Ez volt az első esküvő a szigeten, melyet nemsokára még több is követett. Két esztendőre rá Ferencz vette nőül Doll Wolstont. Ezt az esküvőt már nem abban a szerény kápolnában tartották meg, hanem az új templomban, mely Falkenhorst és Felsenheim közt fele úton épült az árnyas fasorban; a csinos templom tornya kimagaslott a fák közül, s már három mérföldnyiről látható volt a nyílt tengerről.

A sziget lakossága napról-napra gyarapodott. Az új gyarmatosok mind könnyen boldogultak az egészséges éghajlatú, termékeny szigeten, melynek természeti kincsei kimeríthetetlenek voltak. Az állandó közlekedést és forgalmat Angliával több hajó közvetítette. A sziget nyersterményei, az úgynevezett gyarmatáruk, évente több hajót elláttak rakománnyal, s a jövedelmező kereskedés egyre fokozta a sziget lakóinak jólétét. Két nevezetes kikötője is volt a szigetnek: az egyik a Montrose-folyó torkolatában volt, a másik a Licorne-öbölben, melyet jó kocsiút kötött össze a sziget belsejével és az Üdv-öböllel.

Három évvel azután, hogy Anglia elfoglalta a szigetet, Új-Svájcz lakosainak száma már meghaladta a kétezret. A brit kormány meghagyta a sziget függetlenségét, s a gyarmat kormányzójának Zermatt urat nevezte ki. Egyúttal Indiából őrséget is rendelt oda, s két kis erődöt építtetett a katonaság számára: az egyiket a Keleti-fokra, a másikat a Csalódás-fokra, melyet a «Licorne» szerencsés megjelenésének emlékére Szabadulás-foknak neveztek el.

Ez a szigetnek a története, attól a pillanattól fogva, midőn a vihar és a hajótörés partjaira vetette Zermatt urat a feleségével és négy gyermekével. Ez a bátor, szorgalmas és értelmes család lankadatlanul dolgozott tizenkét éven át, s termékennyé tette a sohasem művelt földet, mely gazdagon fizetett a fáradságért.

Egy második család, a Wolston család, önként telepedett meg a szigeten, melynek szépsége, termékenysége elcsábította. De ekkor elkövetkeztek a nehéz megpróbáltatások szomorú napjai. A rossz sors üldözni kezdte ezeket a derék embereket, hozzátartozóikról azt hitték, hogy a tengerbe fúltak, s egyidejűleg a vademberek is megtámadták őket.

De ők még e válságos napokban sem estek kétségbe. Csüggedten bár, de Isten gondviselésében bízva, küzdöttek a rossz sors ellen, s küzdelmük jutalma nem is maradt el. A borúra derű következett, az elveszettnek hittek megkerültek, s a két család boldogsága teljes volt.

Ez idő szerint Új-Svájcz már virágzó, népes gyarmat, s rövid időn szűk is lesz azok befogadására, a kik még egyre özönlenek a termékeny, boldog szigetre. Most már nemcsak Angliával és Európával kereskedik, hanem Ázsiával és Ausztráliával is, melyekhez nagyon közel fekszik; egyúttal fontos katonai állomás is, mert az Indiai-óceán és a Szunda-tengerek bejáratát őrzi.

A sziget boldogulása és jövője most már teljesen biztosítva van és ámbár angol gyarmat lett, a brit kormány mégis meghagyta eredeti nevét, s most is Új-Svájcznak hívják, fölfedezője, a Zermatt-család tiszteletére.

-&-