XVIII. FEJEZET.

A «Licorne» elutazása. - A Jó-Reménység foka. - James Wolston és családja. -
Angliában. - Fritz Zermatt és Jenny Montrose házassága. - Vissza a Fokvárosba.

A «Licorne», mint tudjuk, október 20-dikán indult el Új-Svájczból Angliába. Az utazás első hetei nagyon kellemesek voltak, s a hajón mindenkinek ünnepi jó kedve volt.

Fritz és Jenny sokat beszélgettek Új-Svájczról, a Zermatt-családról és Jenny apjáról, Montrose ezredesről, a ki bizonyára végtelenül fog örvendeni, ha viszont látja elveszettnek hitt leányát. És Jenny még nagyobb örömmel gondolt arra, hogy bemutathatja apjának Fritzet, a megmentőjét, s áldását kérheti frigyükre.

E közben a «Licorne» kiért a forró égövből, s körülbelül Isle de France szigete közelében vitorlázott, mikor az addig kedvező szél egyszerre csak megfordult. Ezért csak deczember 17-dikén, tehát majdnem két hónapi utazás után, juthatott el Fokvárosba, a hol egy hetet szándékozott tölteni.

Alig vetett horgonyt a korvett Fokváros előtt, legelső látogatóinak egyike James Wolston volt. Tudta, hogy apja, anyja és két húga ezen a hajón indultak el Ausztráliából. De mekkora volt csalódása, mikor csak egyik húgát, a kis Dollt találta a födélzeten! Megölelte húgát, a ki bemutatta neki a két Zermatt-testvért, Fritzet és Ferenczet, meg Jenny Montroset is.

Fritz aztán mindent megmagyarázott James Wolstonnak.

- Az ön szülei, James úr, és Anna húga is - így mondta - most Új-Svájczban laknak; ez a sziget eddig ismeretlen volt, s szüleimet ezelőtt 12 évvel a «Landlord» hajótörése vetette oda. Elhatározták, hogy ott maradnak, s önt is oda várják. Ha a «Licorne» visszatér Európából, eljön önért is, ha ugyan kedve lesz, hogy nejével és gyermekével letelepedjék a szigeten...

- Mikor jön vissza a korvett ide? - kérdezte James Wolston.

- Nyolcz-kilencz hónap múlva - viszonzá Fritz - s akkor a szigetet birtokba veszik az angolok. Ferencz öcsém meg én fölhasználtuk ezt az alkalmat, hogy haza vigyük Londonba Montrose ezredes leányát, a ki, úgy reméljük, szintén visszajön leányával, s megtelepedik köztünk a szigeten.

- És mi valamennyien - tette hozzá Doll Wolston, a bátyjához fordulva - reméljük, hogy te is eljössz velünk, James, s elhozod családodat is. Apámnak és az anyámnak ez a legforróbb óhajtásuk.

- Mondja meg azt is, Doll, - szólt most Ferencz - hogy a mi kis szigetünk valóságos földi paradicsom.

- Ezt maga James is meg fogja látni, mihelyt egyszer a szigetre tette a lábát - felelte a fiatal leány.

- A meghívás valóban csábító, Zermatt úr, - szólt most James - ha odaköltözném az önök szigetére, én lennék az első, a ki kereskedelmi összeköttetést teremtene Új-Svájcz és Anglia között... Mindenesetre beszélni fogok róla a feleségemmel, s ha ő is beleegyezik, a «Licorne» visszatértekor készen leszünk, hogy hajóra szálljunk.

Fritz és Ferencz örömmel szorították meg James kezét, Doll pedig a sógornője nyakába borult és össze-vissza csókolgatta.

- A meddig pedig a «Licorne» itt lesz a kikötőben, - folytatta James - addig, reménylem, hogy önök mindnyájan az én vendégeim lesznek.

Ezt a meghívást mind örömmel fogadták, s egy óra múlva már ott voltak James Wolston vendégszerető házában. A fiatal Wolston-házaspárnak volt egy öt éves kis fia, Bob, a kit úgy szólván imádtak. Wolstonné angol kereskedő-család leánya volt, s gyermekkora java részét a gyarmatokban töltötte, a hol szülei kereskedők voltak. Most huszonhét éves volt és már árva volt, mikor James Wolston nőül vette.

James Wolston irodája, melyet öt éve alapított a Fokvárosban, virágzó üzlet volt és James úgy gondolkozott, hogy összeköttetéseit akkor is fönntarthatja eddigi vevőivel, ha Új-Svájczba költözik.

Természetes, hogy a míg a «Licorne» a Fokvárosban horgonyzott, egyébről sem beszéltek, mint Új-Svájczról. Doll, Ferencz, Jenny Montrose és Fritz ki nem fogytak a sziget szépségeinek, termékenységének dicséretéből; nem csoda hát, ha James Wolston, a kinek egyébként is volt kedve hozzá, meghányván-vetvén feleségével a dolgot, végkép elhatározta, hogy a szigetre költözik. Úgy egyeztek meg, hogy James Wolston pénzzé teszi mindenét, s vagyonát a településhez szükséges fölszerelésekbe fektetvén, megvárja, míg a «Licorne» visszajön, s annak a födélzetén megy Új-Svájczba.

A «Licorne» továbbindulása deczember 27-dikére volt kitűzve. A válás meglehetősen fájdalmas volt. Doll ott maradt bátyjánál és könnyezve búcsúzott el Jennytől, a kit Wolstonné is nagyon megszeretett. Doll szomorúságát még növelte az is, hogy meg kellett válnia Ferencztől, a kivel nagyon megbarátkozott az úton.

A «Licorne» deczember 27-dikén szedte föl horgonyait és változó szerencsével vitorlázott Anglia felé. Egymás után hagyta el Szent Ilona, Ascension szigetét, a Zöldfoki szigetcsoportot; majd megkerülvén a Kanári- és Azori-szigeteket, Portugália és Francziaország partjai mentén beért a La Manche-csatornába, s pár nap múlva, 1817 február 14-dikén, horgonyt vetett Portsmouth révében.

Jenny legott Londonba akart utazni, a hol egyik nagynénje, apja sógornője lakott. Mivel nem tudta, hogy apja szolgálatban van-e, s hol van, legczélszerűbbnek tartotta a nagynénjéhez fordulni, a ki bizonyára mindent tudott.

Fritz és Ferencz szintén elkísérték Jennyt és deczember 23-dikán reggel szerencsésen meg is érkeztek Londonba mind a hárman.

Itt azonban nagy fájdalom érte Jennyt. Nagynénjétől megtudta, hogy az ezredes a legutolsó hadjáratban elesett... Talán, nem tudván, hogy a leánya él, bánatában vakmerően koczkára tette az életét, s ezért veszett el...

Hiába akarták vigasztalni: a szörnyű csapás egészen leverte a szegény leányt. Oly sok év után azzal a boldog reménnyel jött Angliába, hogy megölelheti apját, a kitől áldást óhajtott kérni frigyére - s íme! legszebb reményei meghiúsultak - mert apja már nem élt!

Pár nap múlva, midőn fájdalma kissé csillapodott, így szólt Fritzhez:

- Fritz, kedves Fritz: minket a legszörnyűbb csapás ért. De, ha az ön szándéka azért nem változott...

- Oh, Jenny! - kiáltott föl Fritz mély gyöngédséggel - egész életemet annak szentelem, hogy ön boldog legyen!

- Tudom, tudom! - felelte Jenny sóhajtva - de mégis szerettem volna, ha apám is megáldja házasságunkat... Most már ha ön is beleegyezik, a gyász miatt is várjunk addig, míg önök minden dolgukat elvégzik...

- Ahogy kívánja, Jenny - egyezett bele Fritz.

Jenny ettől fogva nagynénje házában lakott, a hol Fritz és Ferencz minden nap meglátogatták. Nekik sok dolguk volt. Árúba kellett bocsátaniok az Új-Svájczból magukkal hozott czikkeket: a Bálna-sziget vizeiben halászott korállt, a Gyöngy-sziget öblében halászott igazgyöngyöket, a muskát-diót, s a nagymennyiségű vaníliát.

Mindezért vagy 8000 font sterlinget (körülbelül 190 ezer koronát) kaptak; s ha meggondoljuk, hogy koráll és gyöngy még tömérdek volt a sziget vizeiben, s hogy a sziget maga nagyon termékeny: könnyen érthetjük Fritz és Ferencz örömét, mert hisz a sziget méltán sorakozhatott Anglia legbecsesebb gyarmatai közé!

Az eladott czikkek árának egyharmad részén a gyarmatosításhoz szükséges eszközöket, szerszámokat, gépeket stb. vásároltak, a többi pénzt pedig azzal a 10 ezer font sterlinggel együtt, melyet Jenny az apjától örökölt, betették az Angolbankba, a honnan Zermatt úr, ha szüksége lesz rá, bármikor kiveheti.

Végre egy hónappal megérkezésük után minden dolgukat elvégezvén, Fritz és Jenny egybekeltek a plébánia-templomban. Az esketési szertartást «Licorne» hajó káplánja végezte: ez a hajó hozta őket Angliába, mint jegyeseket, ugyanez fogja vissza vinni őket Új-Svájczba, mint fiatal házaspárt.

Ezek az események nagy zajt csaptak Angliában. Mindenki érdeklődött a derék svájczi család iránt, mely tizenkét esztendeig elhagyatva élt az Indiai-Óczeán egy ismeretlen szigetén, és Jean Zermatt elbeszélése, mely az angol és franczia hírlapokban meg jelent, a «Svájczi Robinson» czímen csakhamar éppen oly híressé lett, mint De Foe Dániel örökszép «Robinson Crusoe»-je.

Ennélfogva az angol admiralitás sietett elhatározni a sziget birtokba vételét.

Az angol lobogó kitűzését ismét Littlestone hadnagyra bízták, a kit azonban kapitánnyá léptettek elő.

Mivel a «Licorne» még csak pár hónap múlva volt indulandó, a fiatal Zermatt-pár és Ferencz, arra használták ezt az időt, hogy Francziaországon át Svájczba, szüleik hazájába utazzanak. Családjuknak alig egy-két távoli rokona élt még s ezek sem igen emlékeztek rájuk: de annál nagyobb szeretettel és kíváncsisággal fogadta őket a lakosság, melyből többen meg is ígérték, hogy kivándorolnak az új gyarmatba, melyet honfitársaik alapítottak. Fritz viszont biztosította őket a szíves fogadtatásról.

Aztán visszatértek Angliába, a hol e közben a «Licorne» teljesen fölkészült az útra. Portsmouthba június 28-ikán érkeztek s a következő napon a korvett fölszedte horgonyait. Először a Fokvárosba szándékozott s csak onnan indult tovább Új-Svájcz felé.