11. A Marquises-szigetek

Augusztus 29-én a Csendes-óceán gyöngye a Marquises-szigetcsoport közé jutott. 7° 55’ - 30’ déli szélesség és 141° - 243° 6’ nyugati hosszúság alá, Párizstól számítva. Mióta a Sandwich-szigetektől elindult, háromezer-ötszáz kilométernyi utat tett meg.

Ezt a szigetcsoportot Mendanának is szokták nevezni, mégpedig azért, mert déli részét egy hasonló nevű spanyol tengerész fedezte föl 1595-ben. A „Forradalmak szigeté”-nek is mondják, mert Marchand kapitány járt 1791-ben a szigetcsoport északnyugati részén; „Nuka-Hiva” nevét pedig a legnagyobb sziget után adták neki. Leginkább megilletné a „Cook-szigete” név, mert ez a híres tengerész már 1774-ben kikötött rajta.

Frascolin mondta el mindezeket, aki viszont Simcöe tengernagytól hallotta, ő is méltányosnak találta volna, csupán ezt jegyezte meg:

- Bízvást elnevezhetnék „Francia-szigetcsoport”-nak is, mert a Marquises-szigeteken egy darabka Franciaország is van.

Csakugyan a tizenegy szigetet és fövenytorlatot olybá tekinthetné az idetévedő francia, mint holmi honi hajórajt, amely útját tévesztette a Csendes-óceánon. Elsőrendű hajók volnának: „Nuka-Hiva” és „Hiva-Oa”, közepes nagyságú kalózhajószámba mennének „Hiaru”, „Uapru” és „Uauka”; a legkisebb fajta postahajók: „Motane”, „Fatou-Hiva” és „Taou-Ata” - a többi apró szárazföld darabkák lennének a mentőcsónakok, csakhogy persze egy helyhez rögzöttek mind egy szálig.

1842. május elsején a Csendes-óceán francia hajórajának parancsnoka, Dupetit-Thomas ellentengernagy Franciaország nevében elfoglalta a szigetcsoportot. Két-háromezer mérföld van közte és Amerika, Új-Zéland, Kína, a Molukkók és Philippi-szigetek közt. Az ellen­tengernagy dicséretre vagy korholásra méltó tettet követett-e el? Az ellenzék szidta, a kormánypárt dicsérte. Annyi tény, hogy Franciaországnak a Csendes-óceánon volt ezután egy biztos kikötőállomása, ahol a tengeri halászok bízvást megállapodhattak, és ha a Panama-csatorna elkészül - ha ugyan elkészül valaha! -, némi kereskedelmi fontossága is lehet e szigeteknek. E szigetcsoport birtokbavétele azt is kívánatossá teszi, hogy idővel Pandtou és a Társaság-szigetek is francia kézre kerüljenek, mert ezek nem egyebek, mint a Marquises-szigetek folytatásai. No meg, ha az angolok a Csendes-óceán északnyugati részén terjesz­kednek, nagyon kívánatos volna, hogy a franciák délnyugaton ellensúlyozzák.

- Van a franciáknak e szigeteken elegendő hadiereje is? - kérdezte Frascolin előzékeny útba­igazítójától.

Simcöe tengernagy így válaszolt:

- 1859-ig Nuka-Hiván egy szakasz tengerész tartózkodott... Mióta ezek hazatértek, Francia­ország a misszionáriusokra bízta a zászlót, ezek pedig egykönnyen nem adják ki kezükből.

- És ez idő szerint?

- Csak Taio-Haéban van egy helytartó, néhány csendőr, bennszülöttekből toborzott katonaság egy francia tiszt vezetése alatt, aki egyúttal az igazságszolgáltató is.

- Ha a bennszülöttek kapnak hajba?

- Akár azok, akár a gyarmatosok.

- Vannak gyarmatosok is Nuka-Hiván?

- Van, húsz-huszonnégy.

- Tehát még annyi sincs, hogy egy teljes énekkart lehetne belőlük felállítani...

Csakugyan ezen a nagy szigetcsoporton mindössze huszonnégyezer ember lakik, pedig száz­kilencvenöt mérföld hosszú, negyvennyolc mérföld széles és tizenháromezer négyzet­kilométer a területe; így hát egy gyarmatosra ezer bennszülött jut.

A jövő titka, hogy vajon szaporodik-e majd e szigetek lakossága, ha Észak- és Dél-Amerikát új közlekedési út választja kétfelé. Ami azonban Standard-Island lakosságát illeti, azóta, hogy a hajótörötteket fölvették, szaporodott a száma.

A kapitányon kívül tíz fővel. A kapitány mintegy negyvenéves lehetett, nagyon erélyes em­ber­nek látszott, a neve: Szárol; legényei izmos fickók, a Melanéziai-szigetekről származtak. Három hónappal ezelőtt jöttek Szárollal Honoluluba egy kopraszállítmánnyal. Éppen ekkor érkezett a szigethez Standard-Island. A műsziget rendkívül fölkeltette kíváncsiságukat. A szigetre nem juthattak semmi áron, nos hát körülötte cirkáltak, s a lehető legközelebb férkőzve hozzá, megfigyelték, néha alig voltak a partoktól félkábelnyi távolságra. Sem ez a naponta való kémszemle, sem az a körülmény, hogy az úszó szigettel egy időben hagyták oda a kikötőt, gyanút nem keltett.

Amikor a vésztjelző ágyúdörgés fölhangzott, a kets még két-három mérföldre lehetett Standard-Islandtől, a mentőcsónak éppen a kellő időben ért oda, hogy megmentse a hajó­sze­mélyzet életét. A kapitány meg a matrózok folyékonyan beszéltek angolul, ami természetes dolog, mert a Csendes-óceán nyugati részén az angol hatalom van túlsúlyban. Elmesélték, hogy miképp sodródtak veszélybe, s hogy a tizenegy malájt menthetetlenül elnyelte volna a Csendes-óceán, ha a mentőcsónak a kellő időben meg nem érkezik a helyszínre.

A kets emberei azt is elmondották, hogy a katasztrófa előtt mintegy huszonnégy órával, augusztus 4-ről 5-re virradó éjjel egy gőzhajó csapott össze a kets-csel, pedig Szárol kapitány gondoskodott arról, hogy a jelzőlámpások künn legyenek. De a gőzhajó kapitánya vagy nem látta, vagy nem akarta látni. A steamernek semmi baja sem történt, mert tovább folytatta útját, majdnem teljes gőzerővel sietett el a helyszínről, hogy egérutat vegyen a tengerészeti tör­vé­nyek által kiszabott jelentékeny kártérítés elől, mert hát az efféle megugrás gyakran előfordul.

Ez az összecsapás a páncélos hajónak nem ártott, de tönkretette a gyönge szerkezetű maláj ketst. Valóban nagy szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy azonnal alá nem merült. Jó ideig úszkált céltanul a tengeren, mert a hajó népsége az oldalpárkányzatba kapaszkodva tartotta felszínen. Ha zivatar támadt volna, menthetetlenül elborítják a hullámok. Az ár szeren­csére olyan irányú volt, hogy Standard-Island felé ragadta a hajóroncsot.

Simcöe tengernagy ezek után valódi csodának tartotta, hogy a félig alámerült kets csaknem a jobbparti kikötőig úszott el.

- Magam sem tudom, mi lehet az oka - felelte Szárol. - Meglehet, hogy az önök szigete huszonnégy óra alatt nem nagy utat tett meg a közeledő kets felé.

- Ez lehet talán az egyedüli elfogadható magyarázata a dolognak - válaszolt Simcöe tenger­nagy - Elvégre is, önök megmenekültek a haláltól, ez pedig a fődolog.

Alighogy a mentőcsónak a hajóroncsról negyedmérföldnyire eltávozott, a kets végképp elmerült.

Ezeket jelentette Szárol kapitány előbb a megmentésükre küldött hajóstisztnek, azután Simcöe tengernagynak, végül Cyrus Bikerstaff kormányzónak is. A kapitányt és embereit minden szükségessel ellátták.

Most már arról esett szó, hogy a hajótörötteket hazaszállítsák. A malájok az Új-Hebridák felé tartottak, amikor a szerencsétlenség történt. Standard-Island délkeletnek vette útját, nyugat felé tehát semmiképpen sem térhetett el. Bikerstaff tehát azt ajánlotta a szerencsétlenül járt malájoknak, hogy Nuka-Hiván partra teszi őket, ahol bevárhatnak valamely hajót, amely az Új-Hebridákra szállítja őket.

A kapitány és emberei egymásra néztek. Úgy látszik, nagyon megütődtek e szavak hallatára. Szegények, igencsak elkeseredtek, hiszen mindenüktől megfosztotta őket a tenger. Végül is, ha a Marquises-szigeteken hosszabb ideig kell várakozniuk, miből fognak megélni?

- Kormányzó úr - kezdte könyörgő hangon a kapitány -, ön megmentette az életünket, és mi nem tudjuk, hogy mivel háláljuk meg. Mégis, alázatosan kérjük, hogy másképpen tegye lehetővé hazatérésünket.

- De hát hogyan? - kérdezte Cyrus Bikerstaff.

- Honoluluban azt hallottuk, hogy Standard-Island előbb délnek tart a Marquises-, Pomotou- és Társaság-szigetekhez, aztán a Csendes-óceán nyugati része felé fog vitorlázni.

- Igaz - jegyezte meg a kormányzó -, sőt valószínű, hogy egészen a Fidzsi-szigetekig elmegy, mielőtt a Magdolna-öbölbe visszatérne.

- A Fidzsi-szigetek angol birtok, ott könnyen találunk alkalmatosságot hogy a közel levő Hebridákra juthassunk. Ha odáig elvinnének minket...

- Nem ígérhetem meg - vágott közbe a kormányzó. - Szigorúan tilos Standard-Islanden idegen utasokat szállítanom. Várjunk tehát addig, amíg Nuka-Hivába érkezünk. Ott majd kábel útján megkérdezem a Magdolna-öbölben székelő igazgatóságot. Ha beleegyeznek, elvisszük önöket a Fidzsi-szigetekre.

Így történt, hogy a malájok a Standard-Island födélzetén voltak, midőn az úszó sziget augusztus 29-én a Marquises-szigetek elé jutott.

Ez a szigetcsoport a passzátszelek övezetébe esik, valamint Pomotou- és a Társaság-szigetek is, éppen emiatt igen enyhe és egészséges a klímájuk.

Simcöe tengernagy hajnalhasadtakor a szigetcsoport északnyugati részéhez irányította az úszó szigetet. Először egy föveny-atollt érintettek, amelynek a térképeken korall-hegy a neve, a tenger hullámai hevesen csapkodták.

Nemsokára balra tőlük elmaradt az atoll, s az őrök az első szigetet, Fetouont jelezték. Szikla­partjai négyszáz méter magasba nyúlnak fel, e mögött feltűnt a hatszáz méter magas Hiaou; erről az oldalról igen sivárnak látszott, másik oldala üde, zöld. Két kis öble van, amelyekben kisebbfajta hajók kiköthetnek.

Frascolin, Yvernes és Pinchinat otthagyták a szobában az örökké kedvetlen Sébastien Zorn urat, és Simcöe tengernagy meg néhány tiszt kíséretében az obszervatórium tornyára mentek fel.

Hiaou is elmaradt tőlük balról. Nem állt meg itt Standard-Island. A szigetcsoport legnagyobb szigetének tartották, amelynek nevéről nevezték el az egész szigetcsoportot.

Augusztus 30-án kora reggel már ott ültek művészeink szokott helyükön. Már az előbbi nap estéjén láthatták Nuka-Hiva hegyeit. Ha derült az ég, már tizennyolc-húsz mérföld távolságból látszik a hegylánc, amelynek egyes csúcsai ezerkétszáz méter magasra nyúlnak fel a tenger szintéttől számítva, mintha óriási hát nyúlna végig a tengerpart irányában.

- Íme, uraim, önök e helyütt tisztán láthatják e szigetcsoport egyik általános jellemző vonását. A szigeten levő hegyek ormai legalább az égövhöz mérten feltűnően kopárok, holott a hegy kétharmad részén kezdődő s a hegy aljáig, csaknem a fövenyes tengerpartig nyúló vegetáció csodálatosan buja.

- De Nuka-Hiva, úgy látszik, e tekintetben mégis kivétel... - jegyezte meg Frascolin -, mert nagyon sivárnak látszik még a közepe táján is.

- Csak mi látjuk annak - magyarázta a tengernagy -, mert északnyugatról közeledünk hozzá. Ha délről kerülünk oda, meglepi önöket az ellentét: az üde pázsitok, erdők, háromszáz méter magasságból alázuhanó vízesések...

- Hah! Vízesések!... Mintha az Eiffel-tornyának a tetejéről zuhogna le a víz!... Az már valami!... A Niagara megpukkadhatna mérgében.

- Szó sincs róla - vetette közbe Frascolin -, a Niagara szélességben kiegyenlíti, mert az amerikai felétől a kanadai részig kerek kilencszáz méter magasságnak felel meg. Hisz ezt te tudhatod, Pinchinat, saját szemeddel láttad.

- Igaz, íme, ünnepélyesen megkövetem a Niagarát! - felelte a mélyhegedűs.

E napon Standard-Island egy mérföldre haladt el a part mellett. Mindenütt meredek szikla­falak nyúltak fel, csupa merő sziklás partvidék, sehol meg nem közelíthető. Brown tengerész egyébiránt azt írja, hogy van néhány hely, ahol horgonyt vethet a hajó.

Szó, ami szó, de eddigelé Nuka-Hiva - dacára sokat ígérő nevének - meglehetősen szomorú külsejű. No de Dumoulin és Desgraz, akik Dumont d’Urville fölfedezőt az Óceániában és Déli-sark felé tett útjában követték, helyesen írják e helyről:

„A természet minden szépsége az öbölbe, völgytorkolatokba, a hegyláncok elágazásaiba rejtőzik, amelyek a sziget közepén emelkednek.”...

Standard-Island még egy ideig a part hosszában haladt; majd megváltoztatta irányát, olyan­for­mán, hogy a jobb oldali csavargőzös sebességét mérsékelte, aztán megkerülte a Tschichagoff-fokot, amelyet az orosz Krusenstern tengerész nevéről neveztek el. A mindinkább beljebb vonuló part ív alakban kanyarodik itt, közepén hajóút van, amely a Taioa- vagy Akani-öbölbe vezet. Ezek közül legalább az egyik megvédi a hajókat a Csendes-óceánon dühöngő viharoktól.

Simcöe tengernagy itt sem állapodott meg. Alább délre még két öböl van: az egyik az Anna Mária vagy Taio-Haë a középen, a másik Comptrollen vagy Taïpis a Cap Martin másik oldalán, a sziget legdélkeletibb csúcsán. Taio-Haë előtt mintegy tizenkét napig szándékozott vesztegelni a Standard-Island.

Nuka-Hiva közelében a tenger még nagyon mély. Az öblök bejáratánál még mindig negyven-ötven öl a mélység, igen közel jöhet tehát az úszó sziget Taio-Haëhoz. Augusztus 31-én odaérkeztek.

Alighogy a kikötő láttávolába jutottak, mennydörgésszerű robaj támadt és jobb felől gőz csapódott fel, elborítva a keleti sziklapartokat.

- Halljátok?!... Üdvlövésekkel fogadnak minket!... Ágyút sütögetnek el!... - kiáltott föl Pinchinat.

- Szó sincs róla... - felelte Simcöe tengernagy - Sem a taïsoknak, sem a happáknak (a sziget két fő néptörzsének) ágyújuk nincsen. Ezt a robajt a tenger csapkodása okozza, a hullámok zúdulnak be a Cap Martin közelében levő óriási sziklaüregbe, a vízcseppek porzása okozza a felszálló gőzfelhőt.

- Sajnálom, mert egy-egy ágyúdörgés a tengeren olyan, mintha valaki a kalapját emelné meg illedelmesen.

A Nuka-Hiva-szigetnek több neve van - mondhatni keresztneve -, mert több keresztapja volt: „Szö­vetséges-sziget” - keresztapa: Ingraham; „Beaux-sziget” - keresztapa: Marchand; „Sir Henry Martin szigete” - keresztapa: Hergert; „Ádám szigete” - keresztapa: Roberts és a „Madison-sziget” - keresztapa: Porter. Kelettől nyugat felé tizenhét tengeri mérföld hosszú, északtól dél felé tíz, kerülete mintegy negyvenöt tengeri mérföld. Hőmérséklete forró égövi, de a passzátszél enyhíti a hőséget.

Ezen az állomáson Standard-Islandnek nem kellett félnie sem szélvihartól, sem záporesőtől, mert áprilistól októberig délkeleti szél itt az uralkodó, amely száraz időt hoz, a bennszülöttek ezt a szelet tuatukának hívják. Októberben a hőség, novemberben és decemberben a szárazság éri el tetőpontját. Áprilistól októberig csak egy irányban, északról kelet felé fújnak a szelek.

Amikor a Marquises-szigeteket fölfedezték, körülbelül százezer ember lakhatott rajta, de azóta a lakosok száma nagyon lecsökkent.

Reclus azt mondja, hogy mindössze hatezer lélek van a szigeteken, ezek közül is legnagyobb része Nuka-Hiván. Dumont d’Urville korában nyolcezer lakosa volt ugyan Nuka-Hivának, de azóta mind kevesebb és kevesebb. Oka ennek nyilván abban keresendő, hogy a benn­szülötteket: a taikat, happákat, taionákat és taïpiket a harcokban irtották, a férfiakat Peru gyarmataiba hurcolták, a szeszes italok mértéktelen élvezete, no meg, miért leplezgetnők, a hódítások nyomorúsága tette őket tönkre, habár a hódítók „civilizált” nemzetek köréből kerültek ki.

E pihenésre szánt héten a milliomosok gyakran átrándultak Nuka-Hivára. A szigeten lakó előkelő európaiak a kormányzó beleegyezésével visszaadták a látogatást.

Sébastien Zorn és társai is gyakrabban tettek nagy kirándulásokat a szigeten, a természet szépsége elfeledtette velük az út fáradalmait.

A Taio-Haë kikötő kör alakú, bejárata meglehetősen szűk, ezen át nemigen férhetett volna be Standard-Island, már csak azért sem, mert az öblöt két fövenytorlat választja kétfelé. A fövenytorlatokat viszont meredek halomféle választja el, amelyen még nyomai láthatók annak az erődítménynek, amelyet Porter rakatott 1812-ben. Akkor történt ez, mikor Porter a szigetet ostrom alá fogta, az amerikaiak tábora pedig a keleti fövenydombon volt. Amolyan bitorlás­féle volt ez, amelyet a szövetséges kormány nem helyeselt.

A part túlsó felén nem várost, hanem egyszerű falut találtak művészeink, a házak mintegy megbújtak elszórtan a fák alatt. No de felséges völgyek torkollanak ide, például a Taio-Haë, ahol sok nika-hivai lakik. Milyen fölséges élvezet a magas kókuszpálmák, banánok, casuarok, goyavok, kenyérfák, hibiszkuszcserjék stb. árnyában sétálgatni!

A turistákat a kunyhókban igen vendégszeretően fogadták. Ezelőtt száz esztendővel talán felfalták volna, most megkínálták őket banán- meg sárgás taro-lisztből készült lepénnyel, amely ha friss, édes ízű, ha megkeményedik, savanykás. A rája és a büdösödni kezdő cethal­hús - ez utóbbi különösen kedvenc étele a bennszülötteknek - nemigen kellett a turistáknak.

Néha Athanase Dorémus is velük tartott. A jó ember már a múlt évben is járt itt, felcsapott tehát kalauznak. Valószínűleg nemigen értett a természetrajzhoz, mert fölöttébb gyakran összecserélte a szép spondias cythereát, amelynek az almához hasonló gyümölcse van, a pandanus odoratissimussal, meg a casuarinát, amelynek a fája csaknem oly kemény mint a vas, a hibiszkussal, amelynek rostjából a bennszülöttek ruháikat készítik, a papayafával, avagy a gardenia floridával. No de a kvartett tagjainak nem is volt szüksége az illemtan tanár fogyatékos szakismeretére, midőn szemtől szembe láthatta a Marquises-szigetek pompás flóráját; a büszke polypedákat, a fehér és vörös kínai rózsafákat, a gramineákat és solaneákat, a dohányt, a violaszínű virágokkal teljes labiatákat, amelyekkel a bennszülött leányok ékesíteni szokták magukat, a magas ricinustörzseket, a dracällákat s cukornádat, narancs- és citromfákat, amelyeket csak nemrégiben honosítottak meg itt, s amelyek e napsütötte, hegyi patakokban gazdag talajban igen szépen tenyésznek.

Egy reggel a kvartett tagjai valamelyik hegyi patak partján sétálgattak, Taï-sk falván felül föl­kapaszkodtak a hegylánc meredekjén, és letekintve onnan a taik, taïpik és happák völgyeibe: csodálkozva kiáltottak föl. Ha náluk lett volna a hegedűjük, valamelyik mesterműre zendí­tettek volna rá, mintegy feleletül a természet csodás szépségére, bár csak néhány madár lett volna a hallgatójuk. De hát azok a madarak is olyan kedvesek: a turbékoló gerle, amely a magasba fölrepül, a salangane, a phaëton, a hegyszakadékok e hűséges lakója, mily szeszélyes kanyargásokkal szeldesi az enyhe levegőt.

Mérges kígyóktól még a legsűrűbb rengetegben sem kellett tartaniuk; alig nő meg kétlábnyi hosszúra a boa, aztán olyan ártatlan, mint akár a siklókígyó vagy a siquem, amelynek azúrkék farkát az ember virágnak nézhetné.

A bennszülöttek érdekes típusok. Van bennük valami ázsiai jellemvonás, bizonyságául annak, hogy egészen másfajták, mint az óceán többi szigeteinek lakói. Középtermetűek, nagyon szabályos alkatúak, izomzatuk erős, mellük széles. Tagjaik formásak, tojásdad az arcuk, hom­lokuk magas, szemük fekete és szempilláik hosszúak, sasorruk merész ívű, fehér és szabályos a fogsoruk: arcuk bőre sem piros, sem fehér, hanem barnás, mint az araboké, arcvonásaik vidámságról és szelídségről árulkodnak.

Tetoválás alig fordul elő, olyan tetoválás, amelyet nem késheggyel, hanem tűszúrással szoktak csinálni, amelyet aztán aleurita trilobával (szénporral) hintenek be. A misszionáriusok gyapotkelméi megszüntették a tetoválás divatját.

- Ezek az emberek igen szemrevalók - jegyezte meg Yvernes -, de talán akkor még szebbek lehettek, amikor holmi övféle volt minden ruhájuk, kalapul a hajuk szolgált, kezükben íjjal és nyíllal szertekalandoztak...

Ezt a megjegyzést akkor tette, amikor a Comptroll-öböl felé igyekeztek a kormányzó társaságában. Cyrus Bikerstaff kívánsága volt az, hogy vendégeit ehhez az öbölhöz vezesse, amelyben szakasztott úgy, mint a La Valette, különféle kikötők vannak; ha Nuka-Hiva angol kézre került volna, kétségkívül a Csendes-óceán Máltájává formálták volna. Itt tanyázik a happa-törzs, a föld termékeny, folyó szeli át, amelyet egy vízesés temet a gyomrába. Az amerikai Porternek ezen a helyen volt a meghatározó összecsapása a bennszülöttekkel.

Yvernes megjegyzésére Bikerstaff a következőképpen felelt:

- Meglehet, hogy igaza van önnek, Yvernes úr. A Marquises-szigetek lakói hajdanában jobban festhettek a bőrövvel, a maróval és parcóval, amelyek rendesen rikító színűek voltak, ahu bunnal, a tiputával, amely olyfajta, mint a mexikóiak ponchója. Az is való, hogy a modern ruha nem áll nekik jól, de hát a civilizáció hanyatlást jelent. Míg a misszionáriusok a keresz­tény vallást terjesztik köztük, egyúttal arra is kényszerítik, hogy ne elégedjenek meg olyan fogyatékos ruházattal.

- És vajon nincs igazuk ebben, kormányzó úr?

- A társas illem szempontjából talán van; higiénikus szempontból nincs! Mióta felöltötték a tisztességesebb ruhát a bennszülöttek, azóta testileg satnyultak, természetes jókedvük meg­csappant. Unják magukat, ez pedig árt az egészségüknek. Hajdanában hírből sem ismerték a tüdőhurutot, tüdőgyulladást, szédülést...

- S mióta nem járnak mezítláb, megnáthásodtak... - vetette közbe Pinchinat.

- Úgy van! Íme, ez az elfajulás egyik komoly oka.

- Ebből én azt következtetem - szólalt meg újra a mélyhegedűs -, hogy Ádám és Éva azóta kezdett köhögni és prüsszenteni, mióta nadrágot és szoknyát hordott, vagyis mióta őket a paradicsomból kiakolbólították; reánk pedig, elfajult, de felelős gyermekeikre a dicső tüdőbajokat hagyták örökül...

- Kormányzó úr - vette át a szót Yvernes -, nekünk úgy tetszik, hogy az asszonyok itt nem olyan szépek, mint a férfiak.

- A többi szigeteken is ezt a tapasztalhatják - válaszolt Cyrus Bikerstaff -, mindazonáltal az Óceán népeinek itt van a legtökéletesebb típusa. Különben is közös vonása ez a vadság állapotában leledző népfajoknak, ugyebár az állatok közt is szemrevalóbbak a hímek, mint a nőstények?

- Úgy látszik, hogy a föld másik végére kell jönnünk, hogy ennek az igazságáról meg­győződjünk, mert a szép párizsi nők ugyancsak tiltakoznának ellene.

Nuka-Hiva lakosai két osztályba sorozhatók, amelyek a Tabu-törvénynek alá vannak rendel­ve. Ezt a törvényt az Erősek a Gyöngék ellen, a Gazdagok a Szegények ellen találták fel, hogy megtarthassák kiváltságaikat és birtokaikat.

A tabu színe a fehér, s az olyan tárgyakat, amelyek tabuálva vannak, pl. szent helyeket, sírköveket, főnökök lakóhelyeit, a nem kiváltságosoknak érinteni nem szabad. A tabu-osztályba tartoznak: a papok, bűbájosok (touak), az akarkik, vagyis főnökök; a másik osztály az asszonyokból és köznépből telik ki. A tabu-védte tárgyakat nemcsak hogy érinteniük nem szabad, hanem még tekintetüket sem vethetik rájuk.

- Ezt a törvényt - folytatta Cyrus Bikerstaff - nemcsak a Marquises-szigeteken, hanem Pomotou- és a Társaság-szigeteken is a legszigorúbban megtartják. Nem ajánlanám önöknek, uraim, hogy megszegjék ezt a törvényt.

- Hallod-e, öreg? - szólt Frascolin mókásan Zornhoz. - Vigyázz a kezedre, és tartsd kordában a szemedet!...

A gordonkás vállat vont, mintha ezek az izék őt egyáltalában nem érdekelnék.

Szeptember 5-én Standard-Island fölszedte a horgonyt, és elindult Taïo-Haëból. Keletre tőle elmaradt Hova-Houna (Kuhuga) szigete, az első szigetcsoport, a legkeletibb részen fekvő, a távolból csak üde zöld pázsitját lehetett kivenni; kikötő sehol sincs, mert meredek szikla­falakból áll a partja. Míg e szigetek mellett haladt Standard-Island, mérsékelte sebességét, mert ha gyorsabban siklanék tova ily rengeteg tömeg, olyan hullámokat zúdítana a partra, hogy minden csónak, bárka elmerülne, sőt a szigetekre is kicsapna a víz. Néhány kábelnyi távolságra haladt el Uapou mellett, amelynek bazaltsziklái csodálatos képet nyújtanak. Két öble van, az egyiket „Possession”-nak, a másikat „Bai de Bon-Accuesit”-nek keresztelték el a franciák. Marchand kapitány tűzte volt ki hajdanában ide a francia zászlót.

Ethel Simcöe most a második szigetcsoportnak irányította Standard-Islandet. A sziget neve Hiva-Oa, vagy amint a spanyolok elnevezték: Dominica szigete. Vulkanikus természetű, a legnagyobb mindannyiuk közt, mert ötvenhat mérföld területű. Igen tisztán kivehető fekete köves sziklapartja, valamint a szigeten levő számos vízesés is látható.

Ezt a szigetet három mérföld széles tengerszoros választja el Taou-Atától. Standard-Island nem mehetett volna át ezen a szoroson, meg kellett tehát kerülnie a szigetet nyugat felé, ahol a Madre di Diós nevű kikötője nyílik („Forradalmi”- vagy „Cook-öböl”-nek is szokták nevezni), itt kötöttek ki az első európai hajók. Ennek a szigetnek nagy előnyére válnék, ha nem lenne olyan közel Hiva-Oához. A két sziget lakói nem marakodnának annyit egymással, nem pusztítanák egymást, a minthogy most megcselekszik.

Még érintették a terméketlen, kikötő nélkül szűkölködő és lakatlan Montane-szigetet, aztán Fatou-Hiva felé irányítja Simcöe tengernagy az úszó szigetet: ez az ősrégi „Cook szigete”. Az egész nem egyéb, mint egy rémítő nagy szikla, amelyen nyüzsögnek a trópikus égalj madarai; olyan, mint holmi cukorsüveg, amelynek három mérföld a területe.

Ez délnyugat felé az utolsó fövenydomb, amely szeptember 9-én végképp eltűnt a láthatáron. Standard-Island, úti programjához híven, most már délnyugat felé tartott, hogy Pomotouba jusson.

A szeptemberi időjárás ezen a félgömbön megfelel a márciusinak, még mindig nagyon kellemes.

Szeptember 11-én reggel létesítettek bója útján a kábel-összeköttetést a Magdolna-öböllel.

A Standard-Island Company igazgatóságától megkérdezte a kormányzó, hogy mitévő legyen a hajótörést szenvedett maláj kets embereivel: elviheti-e őket a Fidzsi-szigetekig, ahonnan könnyebben ejthetik módját a hazatérésnek.

Az igazgatóság megengedte, sőt még arra is felhatalmazta a kormányzót, hogy az Új-Hebridákig menjenek, föltéve, hogy Milliard-City előkelői szintén így vélekednek.

Cyrus Bikerstaff közölte a határozatot Szárol kapitánnyal, aki viszont kérte a kormányzót, hogy köszönje meg az igazgatóságnak az ő nevében.