|
A
„Társaság-szigetek” vagy Tahiti a déli szélesség 14° 52’ és 16° 49’ és a
nyugati hosszúság 150° 8’ és 156° 31’ közt terül el, természetesen Párizstól
számítva; területe mintegy kétezerkétszáz négyzetkilométer.
Két
különvált csoportból áll: 1. A szelek szigetei, Taïti vagy Tahiti-Tahaa,
Tapamanoa, Eimeo vagy Morea, Tetiaroa és
Meetia - ezek mind francia főhatóság alatt állanak. 2. A szél alatt
levő szigetek, Tubuai, Manu, Hauhine, Racatea-Thao, Bora-Bora,
Moffi-Iti, Mautipi, Mapetia, Bellingshause és Scilli - ezeken bennszülött
főnökök az urak. Az angolok „György szigetei”-nek nevezték el, ámbár Cook,
aki ezeket fölfedezte, a londoni Királyi Társaság tiszteletére
„Társaság-szigetek”-nek keresztelte el. A Marquises-szigetektől
kétszázötven tengeri mérföld távolságra esnek, és a legújabb statisztikai
adatok szerint negyvenezer lélek lakik rajtuk, bennszülöttek és bevándoroltak
együttvéve.
Északkelet
felől közeledve, a szél szigetei közül Tahiti bukkant föl először a
hajósok szeme előtt. Az obszervatórium őrei már messziről
jelezték, mivelhogy a sziget hegyei a Maibo (Gyémánthegy) 1239 méter magas.
Baj nélkül
érkeztek meg. Kedvező passzátszelek fújtak útközben, a Nap itt a
Baktérítőhöz közeledik. Két hónap és néhány nap múlva eléri, azontúl az
Egyenlítő felé veszi majd útját, s ha a zenit-pontra hág, Standard-Islanden néhány hétig rekkenő
lesz a hőség, míglen lassanként nagyobbodik köztük a távolság.
A
milliomosok ez alkalommal először kötöttek ki Tahitiban. Múlt évben
később indultak el. Nyugat felé csak Pomotouig jutottak, onnan
visszamentek az Egyenlítőhöz. Pedig a Társaság-szigetek a Csendes-óceánon
a leggyönyörűbbek. Művészeink most már alig fogytak ki Standard-Island dicsőítéséből,
amely lehetővé tette az éghajlatnak tetszés szerint való változtatását.
- Csak
lassan a testtel, barátaim!... - vetette közbe szokott módján Sébastien Zorn. -
Hiszen majd meglátjuk, mire lyukad ki ez az őrült kaland!...
-
Szeretném, ha sohasem érnének véget! - áradozott Yvernes.
Október 17-én pitymallatkor Tahiti szigete fölmerült a
láthatáron, mégpedig az északi partja a szigetnek. Még aznap eljuthattak volna
az északnyugati földnyelven fekvő fővárosba, Papeetéba. No de
előbb gyűlést tartott az előkelők tanácsa. A két párt
természetesen hajba kapott; Tankerdonék azt kívánták, hogy nyugatnak,
Coverley-ék, hogy keletnek vegye irányát Standard-Island.
Cyrus Bikerstaff szavazata döntötte el a vitás kérdést: ő pedig azt
javasolta, hogy délre menve a szigetet körülhajózzák, s így kössenek ki
Papeetéban. Ez a tanácshatározat éppen kapóra jött művészeinknek, mert
így legalább az egész szigetet láthatták, és gyönyörködhettek szépségében.
Tahiti
területe 1042 négyzetkilométer. Lakóinak száma 1876-ban hétezer bennszülött,
háromszáz francia, egyezerszáz külföldi volt, ma nincs több, mint hétezer. A
sziget alakja korsóhoz hasonló: hasát a sziget tömbje, nyakát Tatarapu-félsziget
képezi, amely a keskeny Taravas földnyelvben folytatódik.
Ennek a
hasonlatnak Frascolin volt a kieszelője, mivelhogy ő egy nagy
térképen már eleve behatóan tanulmányozta az egész szigetcsoportot. Barátai oly
pompásnak ítélték ezt a hasonlatot, hogy Tahitit nyomban elkeresztelték a
„Forró égöv korsójá”-nak.
Mióta 1842. szeptember 9-én a véduralmat alapították, Tahiti közigazgatását hat
ügyosztályra és huszonegy kerületre osztották fel. Még most is élénken
emlékeznek azokra a nehézségekre, amelyek Dupetit-Thouars, Pomare királyné és
Anglia közt támadtak, amelyeknek értelmi szerzője az a hírhedt bibliás
gyapotkereskedő volt, akit Pritchardnak hívtak, és akit Alphonse Karr Guêpes című művében oly
pompásan kigúnyolt.
No de
mindez Kleio tollára vár, nem is hozták szóba ez alkalommal, aminthogy az
angolszász szatócs viselt dolgaival sem bíbelődtek.
Standard-Island a „Forró égöv korsójá”-hoz körülbelül egy
mérföldre közeledett: nevezett korsó korall-alapon nyugszik, amely alap a
tenger mélyéből mered fel. Az úszó sziget lakói már ezalatt is
megbámulhatták a sziget hatalmas mivoltát, a hegyeket, amelyeket a természet
jobban megáldott, mint a Sandwich-szigetekéit, az erdős völgyeket, a
pázsit borította hegyormokat, a felnyúló sziklacsúcsokat, amelyek hasonlatosak
valamely gót templom pilléreihez, a kókuszpálmaövet, amely keretbe foglalja a
sziget partjához csapódó tenger hullámtaraját.
Egész
napokon át nézegették látcsöveiken a milliomosok és a párizsiak a jobb oldali
kikötőből a nagyszerű sziget újabb meg újabb szépségeit; a
Papenoo kerület egész terjedelmében feltűnt, a széles völgyet a hegy
aljában eredő folyó szeli ketté, s mert korallgyűrű útját nem
állja, zuhogva rohan a tengernek, s betemetkezik annak hullámaiba; továbbá
láthatták Hitiaa-kikötőt; innen szállítják a narancsot milliószámra San
Franciscóba; végül Mahaenát, amely 1845-ben annak a döntő, véres
ütközetnek a színhelye volt, amelyben a hódítók végképp megtörték a
bennszülöttek erejét.
Délután
érkeztek a Taravao nevezetű keskeny földnyelvvel átalellenbe. A
félszigetet körülhajózva, Simcöe tengernagy úgy irányította a Standard-Islandet, hogy a milliomosok
kényelmesen megnézhették Tantira termékeny mezeit, a számos vízesést, amelyek
ezt a szigetet olyan bámulatosan széppé teszik. A koralltányéron álló Tatorapu,
ez a kiégett vulkán, méltóságteljesen emeli tar fejét az ég felé.
És amint a
Nap kezdett aláhanyatlani, bíborfény öntötte el a tájat, az árnyalatok
szelídültek, a színek meleg, áttetsző párázatokba olvadtak. Majd
határozatlan körvonalú tömeggé vált az egész, a levegő megtelt narancs- és
citromfák illatával, kósza szellő hordta szerteszéjjel. Az alkonyat rövid
ideig tartott, aztán beállt az éj.
Standard-Island megkerülte még a sziget legdélibb pontját, és
hajnalhasadtával a nyugati partnál megállapodott.
A
Taravao-kerület megművelt és nagyon népes, a narancserdőkön keresztül
pompás utak kanyarognak és összekötik a szomszédos Papeari kerülettel. Legkiemelkedőbb
pontján egy kisded erődítményt láthattak, amely a sziget mindkét részén
uralkodik; a lőréseken kinyúlik néhány ágyúnak a csöve. A háttérben terül
el a Phaëton-kikötő.
- Honnan
vette a Napisten vakmerő fiának, a nap kocsisának nevét ez a kikötő?
- kérdezte Yvernes.
Standard-Island meglassította menetét. Egymás után bukkantak
fel az egyes kerületek: Papeïri néhol mocsaras rónáival, Mataiea, Papeuriri, a
pompás kikötő, aztán egy hosszú-hosszú völgy, amelyen végighömpölyög
Vaihiria folyója, a háttérben pedig ötszáz méter magasra nyúló hegy, amely
hasonlít valamiféle rengeteg félkilométernyi öblű mosóteknőhöz. Ez az
ősrégi kráter telve van édes vízzel, és a tengerrel semminemű
összeköttetése nincsen.
Feltűnt
az Ahauraono-kerület, ahol sok a gyapotcserje, aztán Papara, szintén
szorgalmasan megművelt föld, továbbá szemükbe ötlött a Mara-földnyelv
innenső felén a nagy terjedelmű Paruvia völgye, amely a Gyémánt-hegy
aljától húzódik, és a Punarun vize öntözi. Taapunan innen előbb a
Tatao-csúcsot, a Foa torkolatát pillantották meg; ekkor Simcöe tengernagy kissé
északkeletnek irányította az úszó hajót; Motu-Utat ügyesen kikerülte, s este
hat órakor a Papeete-öböl elé érkeztek.
Az öböl
nyílásánál jól látszott a sziklapart szeszélyes kanyarodásához alkalmazkodó
csatorna. Simcöe tengernagynak nem volt kalauzra szüksége, mint a csatornában
veszteglő cethalász-hajóknak. Nemsokára megjelent egy sárga zászlós
csónak. Az egészségügyi rendőrség emberei ültek rajta, a jobb parti
kikötőben tudakozódtak. Tahitiban nagyon szigorú az ellenőrzés, egy
léleknek sem szabad addig partra szállnia, amíg a kikötő orvosa egy
tengerésztiszt jelenlétében meg nem vizsgálja.
Mihelyt a
kikötőbe érkeztek, rögtön értekezett az orvos Standard-Island hatóságával. Csak formalitás az egész.
Milliard-Cityben beteg ember nincsen. A kolerát, influenzát, sárgalázt s egyéb
ragályos betegségeket itt hírből sem ismerik. A hivatalos engedélyt a
partra szállásra nyomban megadták, csakhogy kezdett már alkonyodni, így hát
holnap reggelre halasztották a sziget megtekintését. És Standard-Island lakói a holnapi nap reményével hajtották éjjeli
nyugalomra a fejüket.
Hajnalhasadtával
ágyúk bömböltek. A Rammsporn-üteg huszonegy ágyúlövéssel üdvözölte Tahiti
szigetét s a francia főhatóság székhelyét. Az obszervatórium tornyán
lengő arany napos, vörös zászló háromszor hajlott meg.
A
kikötő ágyúi minden ágyúlövést viszonoztak: Tahiti vendégül fogadta Standard-Islandet.
Már kora
reggel nagy sürgés-forgás nyüzsgött a jobb parti kikötőben. A villamos
kocsik csak úgy ontották az utasokat, akik mind át akartak kelni a szigetre. Sébastien
Zorn és társai a legtürelmetlenebbek közé tartoztak. Standard-Islandnek nincs annyi csónakja, hogy mind átvihették volna
őket, a bennszülöttek ajánlkoztak tehát, hogy átszállítják a jobb parti
kikötőből a szigetre; mindössze hat kábelhossznyi útról van szó.
Legelőször
természetesen a kormányzónak kellett a szigetre jutnia, hogy Tahiti hatóságánál
hivatalosan tisztelegjen és meglátogassa a királynét.
Délelőtt
kilenc órakor Cyrus Bikerstaff és két titkára: Bernard Rouge és Huberley
Harcourt teljes díszben helyet foglalt a díszcsónakban. Hozzájuk csatlakoztak
még a két városrész előkelői: Jem Tankerdon és Nat Coverley. Köztük
volt természetesen továbbá Simcöe tengernagy, Stewart ezredes és tisztjei,
egytől egyig ünnepi díszben, csillogó egyenruhájukban, és árkeltek a
szigetre.
Sébastien
Zorn, Yvernes, Pinchinat és Frascolin, továbbá Dorémus, Callistus Munbar s
néhány városi hivatalnok egy másik csónakon helyezkedtek el.
A
bennszülöttek számos kenuja és pirogája csatlakozott a villamos csónakokhoz.
Papeete
igen pompás kikötő, olyan mély, hogy a legnagyobb hajók is horgonyt
vethetnek benne. Háromfelől lehet a kikötőbe jutni: az úgynevezett
csatornán át, amely hetven mérföld széles és nyolcvan méter hosszú, tovább
keleten a Tanoa- és nyugaton a Tapua-csatornán át.
A
villamoscsónakok méltósággal teljesen siklottak el a villákkal, kéjlakokkal
beépített part hosszán, a kikötött hajók mellett. Egy szép szökőkútnál
kötöttek ki, amely egyúttal gyűjtőmedence is, a hegyekről
leszakadó zuhogó patakok bőségesen megtöltik vízzel.
Cyrus
Bikerstaff urat és kíséretét a bennszülöttek egész tömege várta a parton,
ujjongva fogadták a csodaművű úszó sziget lakóit.
Minekutána
a lelkesedés némileg lecsillapult, a jövevények Tahiti kormányzójának
palotájába mentek.
Callistus
Munbar, aki főintendánsi díszruhájában nagyszerűen festett, hívta a
művészeket is, hogy tartsanak velük. Természetesen nagy örömmel
csatlakoztak hozzájuk.
Nemcsak
Tahiti áll francia főhatóság alatt, hanem Morea és a szomszédos
szigetcsoportok is. Egy magas rangú polgári hivatalnok kezében van a
főhatalom, alárendeltje egy osztályfő, aki a hadi és tengerészeti
ügyeket, a gyarmat és város pénzügyeit, meg az igazságszolgáltatás ügyét
intézi. Az államtitkár dolga a polgári perrendtartás. Ezeken a szigeteken,
valamint Moreán, Fakaraván és Pomotoun, meg a Nika-Hivához tartozó Taio-Haén
vannak a helytartó helyettesei, továbbá egy-egy békebíró. 1861 óta van a
kereskedelemnek és a földművelésnek is külön választmánya, amely évenként
egyszer ülést tart Papeetéban. Itt van a tüzérség és műszaki katonaság
vezérkara is. A hadsereg gyarmatos csendőrökből, tengerész
tüzérekből és gyalogságból áll. A katolikus vallás gyakorlására egy
plébánosnak, egy tábori lelkésznek s kilenc hittérítőnek van gondja, akik
a különféle szigeteken elszórtan működnek. Művészeink csaknem abban
az ábrándban ringatózhattak, hogy francia kikötőben vannak. Szerfölött nagy
elégedettséggel szemlélődtek tehát...
A
szigeteken levő falvakban bennszülött bíróság, községtanácsféle van. Az
úgynevezett tavana az elnök, vagy azonkívül egy bíró, egy mutoï-főnök s
két esküdt, akiket a község lakói választanak.
A társaság
pompás fák árnyékában haladt a kormányzói palota felé. Körös-körül kókuszpálmák,
perubalzsamfák, egész narancsligetek, goyavák, kaucsukfák stb. zöldelltek. A
palotának csak a fedele látszott ki a fák lombjai közül. A díszes homlokzatú,
egyemeletes épületben gyűltek össze a sziget főbb tisztviselői;
a gyarmati csendőrség díszlövéssel fogadta az érkezőket.
A sziget
kormányzója oly szeretetreméltó udvariassággal fogadta Cyrus Bikerstaff urat,
hogy annak mását az angol főhatóság alatt álló szigeteken bizonyára nem
tapasztalta. Megköszönte, hogy Standard-Island
meglátogatta Tahitit, és remélte, hogy ez a látogatás, amelyet Tahiti, sajnos,
nem viszonozhat, minden évben ismétlődni fog. A hivatalos tisztelgés
eltartott félóráig, és abban állapodtak meg, hogy a sziget hatóságait Cyrus
Bikerstaff holnap fogadja Milliard-City városházában.
-
Szándékuk, hogy Papeete előtt néhány napig itt vesztegeljenek? - kérdezte
a sziget kormányzója.
-
Körülbelül két hétig itt maradunk - felelte Bikerstaff úr.
- Akkor
módjukban lesz, hogy lássanak egy francia hajórajt, amely e hét vége felé
érkezik kikötőnkbe...
- Örvendeni
fogunk, kormányzó úr, ha Standard-Islanden
vendégeinkül tisztelhetjük majd.
Cyrus
Bikerstaff rendre bemutatta kíséretének tagjait: titkárait, Ethel Simcöe
tengernagyot, Stewart ezredest, a többi tisztviselőket, a
főintendánst, és a kvartett művészeit... ez utóbbiak franciákhoz
méltó honfitársi fogadtatásban részesültek.
Kissé
kényes kérdésként merült föl, hogy miképpen mutassák be Milliard-City két
pártvezérét: Jem Tankerdon urat és Nat Coverley urat.
A sziget
kormányzója segített a dolgon. Már jó előre értesült arról a
vetélkedésről, amely a két hírhedt milliomos közt dúlt, és olyan
tapintatosan, olyan diplomatikus finomsággal oldotta meg a kérdést, mintha az
már eleitől kezdve ilyetén módon lett volna elintézve. Kétséget sem
szenved: holmi angol kormányzó ebben az esetben szikrát szórt volna a puskapor
közé, hogy ezzel szolgálatot tegyen az Egyesült Királyságnak. Efféle
tapintatlanság azonban a francia kormányzótól nem telt ki. Cyrus Bikerstaff
tehát nagyon elégedetten távozott a palotából.
Magától
értetődik, Sébastien Zorn és társai nem akadályozták meg, hogy az
agyonfáradt Athanase Dorémus szépen hazamenjen a huszonötödik sugárúton
levő lakására, ők pedig lehetőleg Papeetében időztek, s a
legjelentékenyebb helyekre kirándultak. Tatorapu-félszigetet is látni
óhajtották, szóval fenékig akarták kiüríteni a Csendes-óceán korsóját. Elmondották
szándékukat Callistus Munbar úrnak is; a főintendáns természetesen
helyeselte.
- Csak azt
a jó tanácsot fogadják el tőlem, hogy mielőtt fölkerekednének, pihenjenek
két napig.
- Miért ne
kezdenők meg akár ma? - kérdezte Yvernes, akinek már valósággal viszketett
a talpa.
- Mert Standard-Island hatósága előbb még
a sziget királynőjénél akar tisztelegni, az pedig kívánatos volna, hogy
önök is jelen legyenek.
- És
holnap? - kérdezte Frascolin.
- Holnap a
sziget kormányzója adja vissza látogatásunkat, és illendő dolog volna,
ha...
- Ha mi is
jelen volnánk... - egészítette ki Pinchinat. - Helyes, főintendáns úr, ott
leszünk.
A kormányzó
palotájából Cyrus Bikerstaff kíséretével a királynő palotája felé vitte
útját. Árnyas fák alatt mindössze negyedóráig kellett sétálniuk.
A
királynő háza igen szép helyen fekszik, árnyas fák övezik körös-körül.
Kétemeletes,
négyszögletű épület, svájci stílusban emelték, két sorban erkélyek
vonultak végig. A második emeletről lenézve ültetvények hosszú sorát látta
az ember, ezek elnyúltak egészen a városig, azon túl pedig fölcsillant a tenger
tükre. Szóval igézetesen szép fekvésű, kényelmes, bár nem pazar
fényűzéssel berendezett volt ez a palota.
A
királynő, dacára a francia fennhatóságnak, nem vesztett semmit a
tekintélyéből. A kormányzó palotáján meg a középületeken, a kikötőben
veszteglő hajók árbocán a francia trikolór lengedez ugyan, de a királyi
palotán ott van még mindig a sziget ősrégi zászlója. Vörös-fehér
keresztcsíkok a felső sávban, a belső szögletben pedig
háromszínű mező.
Tahiti
szigetét Quiros fedezte föl 1706-ban, és elnevezte „Sagittoriá”-nak. A
szigetcsoport többi tagjait Wallis (1767) és Bougainville (1768) fedezte föl.
Az idő tájt Oberea királynő uralkodott a szigeten, halála után a
Pomaré-dinasztia jutott hatalomra.
I. Pomarét
(1762-1780) eleinte Otoonak hívták, később felvette a Pomaré nevet. Fia,
II. Pomaré (1780-1819) az első angol hittérítőket nagy jóakarattal
fogadta, és tíz évvel utóbb ő is megkeresztelkedett. Ez alatt az idő
alatt véres harcok pusztították a sziget lakóit, a százezer lakosból
tizenhatezer maradt életben.
III.
Pomaré, a II.-nak a fia 1819-től 1827-ig uralkodott, húga, a hírhedt
Pomaré, a nyomorult Pritchard védence, 1812-ben született, Tahiti és a
szomszédos szigetek királynőjévé lett aztán. Első férjét, Tapoát,
minthogy gyermekeik nem születtek, elűzte, és másodszor Ariifaaitéhoz ment
feleségül. Ebből a házasságból származott Arione, akit olybá tekintettek,
mint trónörököst, csakhogy már harmincöt éves korában meghalt. A rá
következő években a királynő még négy gyermekkel örvendeztette meg
férjét - aki mellesleg légyen mondva, a legszebb fia volt Tahitinak -, ezek:
Teriimaevarna, aki 1860 óta Bora-Bora-szigetnek a hercegnője; az 1842-ben
született Tamatva herceg, Raiate, a sziget királya volt, de vérlázító
kegyetlensége miatt alattvalói letaszították a trónról; Teriitapunui herceg
született 1846-ban, erősen sánta volt szegény, végre Tuavira herceg, aki
Franciaországban nevelkedett fel.
Pomaré királynő nem mindig
uralkodott békességben. 1835 óta a protestáns és az újabban jött katolikus
misszionáriusok összevesztek, a katolikusokat elűzték, de később a
francia expedíció megint visszahozta őket. Négy év alatt öt bennszülött
törzsfő ismerte el a francia főhatóságot. Pomaré tiltakozott ellene,
Anglia is tiltakozott. Dupetit-Thouars tengernagy trónvesztettnek
nyilatkoztatta ki a királynőt, Pritchardot kiűzte az országból. A
rapepai és mahaenai véres napokban történtek mindezek. A francia kormány nem
helyeselte az admirális intézkedéseit minden részleteiben; Pritchardnak
huszonötezer frank kártérítést adtak, és Bruat tengernagyra bízták, hogy az
ügyet békésen intézze el.
Tahiti
megadta magát 1846-ban, és Pomaré is hajlandó volt a helyzetbe belenyugodni
1847. június 19-én, ha a francia kormány elismeri szuverenitását Raiatea-,
Hiabine és Bora-Bora-szigeteken. Még ekkor sem volt vége a belvillongásoknak.
1852-ben a királynőt megfosztották trónjától, és kikiáltották a
köztársaságot. Végül a francia kormányzó visszaültette trónjára a
királynőt, aki lemondott a három koronáról; Raiatea és Tahaa trónját
átengedte legidősebb, Huahive-át második fiának, leányának Bora-Bora
koronáját hagyta.
Jelenleg
egyik utódja, VI. Pomaré, a szigetcsoport koronás úrnője.
A közlékeny
Frascolin ugyancsak igyekezett megfelelni új címének: már tudniillik, hogy a
Csendes-óceán Larousse-a. Minden históriai és földrajzi adatot apróra elmondott
társainak, és szívükre kötötte, hogy milyen ajánlatos ismerni azt a népet,
amellyel az embernek dolga van. Yvernes és Pinchinat megköszönték neki, hogy
beavatta őket a Pomarék genealógiájába, ügyet sem vetve Sébastien Zorn
úrra, aki szakállába mormogta:
- Mi közöm
hozzájuk?...
A
hevülékeny Yvernes valósággal lelkendezve rajongott Tahiti költői
szépségű tájaiért. Eszébe jutottak Bougainville és Dumont d’Urville lelkes
útirajzai, s éppen nem titkolta el, hogy lázas kíváncsisággal várja a
pillanatot, midőn majd szemtől szembe láthatja ez új Küthéra
úrnőjét, akinek már a neve is...
- Azt
jelenti, hogy „hurutos dió” - vágott közbe Frascolin.
- Pompás! -
kiáltott föl Pinchinat. - Szakasztott olyan, mintha valaki „A nátha
istennőjéről” beszélne!... Gondunk legyen rá, hogy kezünk ügyében
legyen a zsebkendőnk!...
Yvernes
dühöngött a viccelődés miatt, a többieket majd szétvetette a nevetés,
aztán ráragadt a jókedv a morózus gordonkásra is.
Standard-Island kormányzóját, hatóságait, az
előkelők küldöttségét nagy ünnepélyességgel fogadta a királynő.
VI. Pomaré
királynő negyvenkét éves, a szigetlakóknál divatos rózsaszínű ruhát
viselt. Cyrus Bikerstaff hódolatát nyájas méltósággal fogadta, oly fenség
ömlött el egész lényén, hogy Európa bármely uralkodónője büszke lehetne
arra. Kegyesen válaszolt, mégpedig tiszta francia kiejtéssel, mert a sziget
előkelő társaságának ez a divatos nyelve. Őfelsége abbeli óhajtásának
is kifejezést adott, hogy szeretné közelebbről megnézni a Csendes-óceán gyöngyét, amely mindenütt
szóbeszéd tárgya. Remélte, hogy gyakrabban ki fog ezután kötni e szigeten. Jem
Tankerdon urat feltűnően kitüntette, Nat Coverley bosszúságára. A
dolog magyarázata egyszerű: őfelsége, a királynő protestáns,
Tankerdon úr pedig Milliard-City protestáns felének vezérférfia.
A kvartett
tagjairól sem feledkeztek meg a bemutatásnál. A királynő kegyesen tudtukra
adta, hogy szeretné egyszer hallani őket. A művészek hódoló alázattal
hajlottak meg, és oly értelemben nyilatkoztak, hogy bármely pillanatban
rendelkezésére állnak őfelségének. A főintendáns pedig a királyné kívánságát
olybá vette, mintha parancs volna.
Az
audiencia félóráig tartott, akkor is, amikor eltávoztak a palotából,
díszlövéssel tisztelték meg a csendőrök, amint megérkezésük alkalmával
fogadták a küldöttséget.
Visszatértek
Papeetéba. Betértek a tiszti kaszinóba, ahol a helyőrség tisztjei
lunch-csel várták a társaságot. Patakokban folyt a pezsgő, tósztok
kergetőztek, és hat óra felé járt az idő, amikor a villamoscsónakon
elindultak a papeetéi kikötőből.
Este
összegyűltek művészeink a kaszinó társalgójában.
-
Hangversenyt kell adnunk a királynő tiszteletére, fiúk!... kezdte a
szót Frascolin. - Miféle darabokat vegyünk elő? Vajon megérti-e Mozartot
vagy Beethovent?
- Offenbach, Varney, Lecocq vagy Audran való ide... -
vélekedett Sébastien Zorn.
- Szó sincs róla, a bambulát rántsuk elő! - vetette
közbe Pinchinat, miközben a négertánc ritmusára illette-billegette a nyakát.
|