10. Gazdacsere

Standard-Island elindulásának napját február 2-ra állapították meg. Egy nappal előbb minden kiránduló visszatért Milliard-Citybe. Pinchinat esete városszerte óriási feltűnést keltett. „Őfelségét” a város minden rendű és rangú polgára elhalmozta részvétnyilatkozattal, mert a nábobok a kvartett minden tagját nagyrabecsülték és igen megszerették. Az előkelők tanácsa egyhangúlag helyeselte Cyrus Bikerstaff erélyes fellépését. A helyi lapok agyondicsérték. Pinchinat lett a nap hőse. Igaz is, ritkaság az olyan mélyhegedűs, aki esetleg a fidzsi-szigetbeli kannibálok gyomrában végezhette volna be az életét...

Most már persze nem tagadta, hogy a Fidzsi-szigetek lakói még nem szoktak egészen le az emberhús élvezetéről. Ha hihetünk nekik, hogy az emberhús nagyon ízletes, Pinchinat pedig kívánatos falat lett volna a fogukra.

Standard-Island hajnalhasadtával fölszedte a horgonyt, és az Új-Hebridák felé vette útját; ezek a 10° alatt feküsznek, vagyis kétszáz mérföldnyire nyugat felé. A szigetet megkerülni nem lehetett, mert Szárol kapitányt és embereit partra kellett szállítaniuk. Nem sajnálták tőlük ezt a kitérőt, mert a derék malájok hathatós segítségére siettek az úszó sziget lakóinak a fene­vadak kiirtásában. Úgy látszik, a malájok is örültek, hogy ilyen kényelmes alkalmatosságon jutottak haza. Azonkívül a náboboknak alkalma nyílt, hogy egy olyan szigetcsoportot lássa­nak, amelyet eddigelé nem ismertek.

Standard-Island az előre megállapított lassúsággal haladt. A tengernek azon a részén, amely a Fidzsi-szigetek és Új-Hebridák közt 170° 35’ nyugati hosszúság és 19° 13’ déli szélesség alatt van, kell majdan Standard-Islandhez érkeznie annak a gőzhajónak, amelyet a Tankerdon család és a Coverley család már oly nehezen várt Marseille-ből.

Magától értetődik, hogy az úszó szigeten most mindenki csak erről a házasságról beszélt. Ugyan kinek is juthatna egyéb az eszébe? Callistus Munbar minden pillanatát ennek az ügynek szentelte. Éjjel-nappal azon kotolt, hogy olyan világra szóló ünnepséget csapjon, amely páratlan lesz Standard-Island történetében. Nem lett volna csoda, ha a főintendáns bele­zavarodik, vagy legalábbis úgy lesoványodik e nagy munkában, hogy csak a bőre és csontja maradna meg.

Standard-Island mérsékelt sebességgel haladt tova; csak 20-25 kilométernyi utat tett meg naponta. Folyton a Viti partja mellett úszott; a sötétzöld erdőktől koszorúzott partvidék igen tetszett a szemnek. A Wassara- és a Ronde-sziget közt három álló napig tartott az út. A térképen Ronde-csatorna a neve a széles tengerrésznek, ahol Standard-Island jelenleg tartott. A felzavart tengerből számos cethal ütötte föl a fejét, egyik-másik odacsapta farkuszonyát az úszó sziget acéloldalához, úgyhogy a rengeteg műsziget megrendült a csapástól, de attól nem kellett tartaniuk, hogy Standard-Islandnek ettől valami, bár csak csekély baja is essék.

Február 6-án délután a Fidzsi-szigetek eltűntek a szemhatáron. Polinézia határát elhagyta az úszó sziget, és Melanéziába érkezett.

Három nap egymás után folyvást nyugat felé ment Standard-Island, érintette eközben a déli szélesség 19°-át. Február 10-én arra a helyre jutott, ahol az Európából jövő gőzhajónak Standard-Islanden ki kellett kötnie. Milliard-City térképén ezt a helyet megjelölték, mindenki jól ismerte. Az obszervatórium őrei éjjel-nappal talpon voltak. Száz meg száz távcső kémlelte a szemhatárt, lesték, várták a hajó jelzését... A város lakossága egyre izgatottabb lett. Ez afféle bevezetője lesz azoknak a fényes és világraszóló ünnepségeknek, amelyeket Walter Tankerdon és Dy Coverley házassága fog betetőzni.

Standard-Islandnek tehát nyugodtan kellett ehelyütt vesztegelnie, és a parancsnok csak attól tartott, hogy a szűk tengerszorosban a tenger hatalmas áramlata ne ártson. Simcöe tengernagy kiadta erre vonatkozólag a rendeleteket, tisztjei pedig gondoskodtak arról, hogy ezeket az utasításokat végrehajtsák.

- Ez a helyzet határozottan igen érdekes! - jegyezte meg egy napon Yvernes.

Az édes pihenésnek szentelt ama két óra idején szólt így, amikor a kvartett tagjai el szoktak csevegni villásreggeli után.

- Az ám, és már akármilyen is Sébastien Zorn barátunknak a véleménye, nekünk éppenséggel nincs okunk megbánni, hogy Standard-Islandre kerültünk...

- Zorn az ő örökös sirámaival moll-ban, tíz b-vel!... - tódította a javíthatatlan Pinchinat.

- Persze... főleg akkor, ha majd ennek a komédiának valahára vége szakad, és mi az utolsó negyedév honoráriumát is szépen zsebre dugtuk... - felelte mosolyogva a gordonkás.

- Hármat már pontosan kifizettek nekünk! - vágott közbe Yvernes. - S én nagyon helyeslem, hogy Frascolin, a mi talpraesett pénztárosunk hűségesen elhelyezte a New York-i banknál.

A „talpraesett” pénztáros csakugyan megtette ezt; a Milliard-City-beli nábobok közvetítésével az Unió legjobb hírű bankjánál helyezte el közös vagyonukat. Nem azért történt, mert a nábobokban nem bízott volna meg, hanem a szárazföldi bankot mégiscsak inkább választotta, mint a tengeren úszót, amelyik alatt néhol öt-hat ezer méter mélység tátongott, ami nem is tartozott a ritkaságok közé a Csendes-óceánon.

Míg cigarettáik és pipáik füstjeit élvezték teljes boldogságban, Yvernes még a következő vélekedést is megkockáztatta:

- A menyegzői ünnepségek, kedves barátaim, valóban ritka szépeknek ígérkeznek. Láthatjuk, hogy a mi főintendánsunk szívvel-lélekkel azon buzgólkodik. Lesz dolláreső, és bizonyára a Milliard-City-beli szökőkutak is mind csupa bort szöktetnek fel a magasba!... Hanem tudjátok-e, hogy mi híja lesz mégis a históriának?

- Talán olvasztott aranyeső, amely gyémántsziklákra zuhog alá?!... - kiáltott föl Pinchinat.

- Nem - felelte Yvernes -, hanem egy kantáta...

- Kantáta? - kérdezte Frascolin.

- Az ám. Igaz, hogy zene lesz, és mi bizonyára műsorunk legszebb, legalkalomszerűbb darabjait fogjuk játszani... de hiába, kantáta... a menyegzői dal... epithalamium mégsem lesz a fiatal házasok örömére...

- Miért ne lehetne? - mondta Frascolin. - Szedd össze csak minden versfaragó készségedet, és kovácsolj néhány effajta rímet: „szív” - „hív”, „szerelem” - „gyötrelem”, aztán rakj egymás mellé hosszú, különféle sorokat, add át poétai öntvényedet a mi derék muzsikakomponáló öregünknek, Sébastien Zorn barátunknak, ő majd megszólaltatja a húrokon...

- Nagyszerű ötlet! - rikkantott föl lelkesen Pinchinat. - Látod, vén medve, ez aztán neked való mulatság?!... Valami menyegzői műsor, úgymond pizzicato, allagro, molto agitato ... szív­olvasztó corda... és kapunk egy hangjegyért öt dollárt!...

- Szó sincs róla! Semmi fizetség! - tiltakozott Frascolin. - Ez legyen az az obulus, amellyel a kvartett-társaság kedveskedik Standard-Island nábobjainak...

A gordonkás némi biztatgatás után ráadta a fejét, hogy a zene istennőjének adományát magából kiszedegesse, ha Yvernes-t a költészet istennője kellő ihlettel ajándékozza meg.

E nemes szerzőkohóból kerül majd ki a „kantáták kantátája” - az „énekek éneke” mintájára - a Tankerdon család és a Coverley család tiszteletére.

Február 10-én délután az a hír terjedt el, hogy északkeletről igen nagy hajó közeledik. Hogy kié és micsoda, még nem lehetett megismerni, minthogy tíz mérföldre járt Standard-Islandtől, s - a tenger fölött sűrű párák lebegtek a levegőégben.

A gőzhajó teljes erővel közeledett, és határozottan Standard-Islandnek tartott. De valószínű­leg csak holnap napfelkeltekor fog kikötni.

Ennek a hírnek leírhatatlan lett a hatása. Az asszonyok fantáziája megtelt csecsebecsékkel, divatárucikkekkel, műtárgyakkal, szóval mindazzal, amit az az ötszáz-hatszáz lóerejű gőz­hajó, mint valami kelengyeszekrény magában rejtett.

Nem tévedtek. Az a hajó csakugyan Standard-Islandre jött; reggelre a jobb parti kikötőbe kanyarodott be, árbocán a Standard-Island Company zászlója lengett.

Hirtelen újabb hír kapott szárnyra. Milliard-City minden lakosa megtudta: a kikötőbe érkezett gőzhajó árbocáról félig levonták a lobogót.

Mi történhetett?... Szerencsétlenség?... Halott van a fedélzeten?... Szomorú bevezetése volna a házasságnak, amely biztosítéka Standard-Island jövőjének.

Nem. Másként állt a dolog. A kikötőbe nem az a gőzhajó érkezett, amelyet Európából vártak, ez Amerikából jött, a Magdolna-öbölből. A kelengyeszállító hajó ráért még, hiszen az esküvőt február 27-re tűzték ki, ma pedig csak 11-e... megérkezhetik az még kényelmesen s idejé­ben...

De mi járatban van az ideérkezett hajó?!... Miféle balhírekkel jött?... Miért vonták le félig a zászlót?... Miért küldte ide az Új-Hebridákig a vállalat igazgatósága, hogy felkeresse Standard-Islandot?

Talán valami nagy dolgot kell tudatniuk az úszó sziget nábobjaival? Nemsokára részletesen megtudtak mindent. Alighogy a kikötőbe horgonyt vetett a hajó, rögtön partra ugrott az egyik utas.

Fölismerték a társulat egyik főügynökét. A kikötőben összeverődött Milliard-City-beliek kérdésekkel ostromolták, de ő egyiknek sem mondott egy árva szót sem.

Felült haladéktalanul az egyik villamoskocsira, amelyik éppen indult a városba.

Tíz perc múlva a városháza elé érkezett, leszállt, és bejelentette magát a kormányzónál.

„Rendkívül fontos ügyben” kihallgatást kért tőle. Természetesen azonnal beeresztették hozzá.

Cyrus Bikerstaff hivatalos szobájában fogadta az ügynököt. Bezárta utána az ajtót. Alig telt el negyedóra, és íme, az előkelők tanácsának mind a harminc tagját telefon útján hívta össze a kormányzó.

A várost villámgyorsan különféle aggasztó hírek árasztották el. A kíváncsiság tetőfokára hágott.

Nyolc óra előtt húsz perccel az előkelők tanácsa s a két elnöki titkár ülést tartott a kormányzó elnöklete alatt. Az ügynök a következőket adta a gyűlés tagjainak tudtára:

- Január 23-án a „Standard-Island Company Limited”-nek ki kellett mondania a csődöt!... William T. Pomering urat nevezték ki csődtömeg-gondnokká, felhatalmazták arra, hogy tőle telhetőleg mindent megtegyen a nevezett társulat érdekében...

William T. Pomering maga az ügynök volt.

Futótűzként terjedt el ez a lesújtó hír, de korántsem okozott olyan nagy rémületet, mint Európában az efféle hírek okozni szoktak. Nagyon természetesnek tartották. Pinchinat szerint Standard-Island nem egyéb, mint az Amerikai Egyesült Államok testének egyik elszakított tagja. Holmi bukásféle nem szokta bámulatba ejteni az amerikaiakat, még akkor sem, ha váratlanul jön. Ők az effélét az üzlet természetes kifejlési fokozatának tekintik, olyan esetnek, amellyel végül is le kell számolni, leszámolnak tehát vele. A nábobokat szokott flegmája ezúttal sem hagyta cserben.

A társulat megbukott - nos, hát jó!... Megtörténik ez a legbecsületesebb pénzvállalattal is. Vajon sok-e a passzíva?... Bizonyára sok! Az ügynök szerint ötszázmillió dollár, tehát két­milliárd... Mi lehet a bukás oka?... Valószínűleg spekulációk... oktalan spekulációk talán, mert lám, bukásra vitték a társulatot, pedig esetleg jól is üthettek volna ki... Nagyszabású vállalat... Arkansasban új várost alapítottak, ám holmi váratlan földrengés - amelyre nem számíthattak előre - eltemette. A társulat igazgatósága nem hibás... Ha a föld jókora területen elsüllyed, miért ne szállhatna alább a részvények értéke?... Európa elég szilárd alapon nyugszik, és bizony ott is előfordulhat hasonló eset. Standard-Islandet ez a veszély nem, és ez elegendő bizonyítéka annak, hogy mennyivel fölötte áll a világ minden szárazföldjének és szigetének.

Most arról van szó, hogy erélyesen intézkedjenek. A társulat aktívája ez idő szerint Standard-Island a rajta levő gépekkel, műhelyekkel, házakkal, parkokkal, mezőségével és hajórajával, szóval mindazzal, ami William Terson úszó szigetének a hátán van, továbbá a Magdolna-öbölben levő igazgatósági épületek. Ajánlatos-e egy új részvénytársaság alapítása, amely a bukottnak a vagyonát mindenestül szabott áron megveszi, vagy árlejtés útján megszerzi?... Kétségkívül így kell tenni, habozásnak itt nincs helye. A vételár fedezni fogja a bukott társulat tartozásait. Van-e arra szükség, hogy idegen tőkékhez nyúljanak ennek az új társulatnak az alapításánál? Nem elég gazdagok-e a nábobok arra nézvést, hogy saját szakállukra átvegyék? Sokkal előnyösebb, hogy Standard-Island eddigi bérlői most tulajdonosaivá válnak az úszó szigetnek; ők is éppen úgy el tudják kormányozni, mint a tönkrejutott társulat vállalkozó igazgatósága.

Hogy az előkelők tanácsának tagjai egyenként hány millióval rendelkeztek, az senki előtt sem volt titok. Ők pedig egytől egyig úgy döntöttek, hogy Standard-Islandet meg kell venniük. Az átvétel eszközlésére a csődtömeg-gondnokot hatalmazták fel.

Ha a tönkrejutott társulat egyáltalán úgy hitte, hogy törlesztheti adósságait: csupán Standard-Island nábobjainak a pénzére számíthatott, hiszen a társulat legtöbb részvényét ők jegyezték. A két hatalmas család és a két városrész közt nincs többé pártoskodás, így hát a dolog előre­láthatólag nagyon simán fog lefolyni. Az Egyesült Államok angolszászai nem szoktak sokáig ide-oda tanakodni: a szükséges tőkét azon melegében alájegyzik. Idegen részvényeseket nem vonnak be a társulatba. Jem Tankerdon, Nat Coverley s még egynéhány dúsgazdag nábob négyszázmillió dollárt jegyzett. Az átvett vagyon ára fölött sem alkudoztak. Arról volt szó, hogy megveszik-e, vagy nem... a többit majd elvégzi a csődtömeggondnok.

A gyűlés nyolc óra tizenhárom perckor kezdődött a városház gyűléstermében. Amikor kilenc óra negyvenhét perckor feloszlott, Standard-Island tulajdonjoga az úszó sziget néhány dúsgazdag nábobjának a nevére volt átírva, az új vállalat cégneve pedig így hangzott: „Jem Tankerdon, Nat Coverley and Company.”

Sem az előbbi társulat bukása, sem az új társulat megalapítása valami számba vehető izgatott­ságot nem keltett Milliard-Cityben. Az egész dolgot természetesnek tartották, és ha még sokkal nagyobb összegről lett volna is szó, bizonyos, hogy csakhamar együtt lett volna az is. A nábobok örvendtek, hogy ezentúl nem függenek egymástól, hanem ki-ki a maga ura Standard-Islanden. A Csendes-óceán gyöngyének minden rangú és rendű polgára, a városi hatóság, a tengerészet és katonaság képviselői nem mulasztották el, hogy hálás köszönetüket ne fejezzék ki a Tankerdon és Coverley család fejénél, amiért Standard-Island jólétét oly hathatósan és sikeresen támogatták.

Nagy népgyűlést hívtak össze a parkban, és erre vonatkozólag indítványozták, hogy hármas „hurrá” és „hip” harsogjon a megmentők tiszteletére. Azon nyomban deputációt menesztettek a Coverley- s Tankerdon-palotákba.

A küldöttséget mindkét helyen nagyon szívesen fogadták, és biztosították afelől, hogy semmi­nemű változás nem fog beállni Standard-Island életében. A hatóságok maradnak a régiek, a tisztviselők állása és fizetése szintén az és olyan lesz, mint eddig volt.

Hogy is lehetett volna ezen változtatni?

Ebből kifolyólag: Ethel Simcöe tengernagy maradt a tengerészetnek a főintézője, ő határozta meg Standard-Island útját, haladásának sebességét, tekintetbe véve az előkelők tanácsa által jóváhagyott menettervet. A katonaság parancsnoka továbbra is Stewart ezredes. Az obszerva­tórium hivatali kara is maradt a régi, a malecarliai király állását nem fenyegette semmi veszély. Szóval minden ügyvitel a régi kezekben maradt, még Athanase Dorémus urat sem mozdították el fölösleges állásától, pedig szegény feje aligha kap tanulót tánc- és illemtani előadásaira.

A kvartett tagjaival kötött szerződés felbontására sem gondoltak, mindvégig megkapják azt a rengeteg tiszteletdíjat, amelyet szerződésük alkalmával felajánlottak nekik.

- Már az igaz, hogy rendkívüli emberek, azok voltak és azok maradnak! - vélekedett Frascolin, amikor meghallotta, hogy mindent a legjobban intéztek el.

- Tudod-e, miért? - kérdezte Pinchinat. - Azért, mert mindig tele van a zsebük.

- Talán fel kellett volna használnunk ezt a gazdacserét arra, hogy felbontsuk a szerződésünket - dörmögte Sébastien Zorn, aki még mindig abban a régi oktalan elfogultságban leledzett Standard-Island iránt.

- Felbontani?! - kiáltotta „Őfelsége”. - No hiszen, csak próbáld meg!...

Ezt mondván, bal kezének öt ujját olyanformán terpesztette szét és fogta össze, mintha a negyedik húrt nyomogatná a mélyhegedűn, olyan arcul legyintéssel fenyegette a gordonkást, amelynek a gyorsasága másodpercenként kilencedfél méterre becsülhető.

Hanem egy állásnak mégiscsak változnia kellett. Cyrus Bikerstaff kormányzó, aki eddig a Standard-Island Company képviselője volt az úszó szigeten, a dolgok jelen állásában úgy hitte, hogy kormányzói tisztéről le kell mondania. És csakugyan ésszerű is volt így cseleked­nie. A felmentést meg is adták neki, mégpedig a lehető leghízelgőbb formában. A két elnöki titkárt, mint tekintélyes részvényeseket a társulat bukása igen érzékenyen sújtotta, jóformán tönkrejuttatta, ők tehát elhatározták, hogy a legközelebb elinduló gőzhajóval elhagyják Standard-Islandet.

Cyrus Bikerstaff egyébiránt úgy határozott, hogy az utazás befejezéséig ellátja hivatalát.

Eszerint Standard-Islanden a gazdacsere egészen simán, minden zavar és féltékenykedés nélkül folyt le. Mindezt oly gyorsan ütötték nyélbe, hogy a csődtömeg-gondnok az új tulaj­donosok és az előkelők tanácsának aláírásával felszerelt szerződési okiratokat zsebre rakva, otthon való intézkedés végett még aznap elindult Standard-Islandről.

Callistus Munbar urat, ezt a tekintélyes állású férfiút, a szépművészetek és ünnepségek fő­intendánsát állásában egyszerűen megerősítették. Bizony, talpraesettebb és szakértőbb embert erre a tisztségre sehol sem találhattak volna a földkerekségén.

- Most már minden rendben van. Standard-Island jövőjét nem fenyegeti semmi veszély, nincs mitől félnünk! - mondta Frascolin.

- Majd elválik!... - mormogta a vastag nyakú gordonkás.

Ilyen körülmények közt még csak Walter Tankerdon és Dy Coverley menyegzője volt hátra. A két családot, íme, most már vagyoni érdekek is egymáshoz fűzték, s ez a kapocs tudva­levőleg a világ bármely részén a legerősebb szokott lenni. Milyen szép remények vártak Standard-Island lakóira! Mióta az úszó sziget a dúsgazdag nábobok birtokává lett, mintha még függetlenebb, mintha még inkább a maga ura volna; széttört most már az a bilincs is, amely eddig anyagilag a Magdolna-öbölhöz láncolta.

Most már senki sem gondolt egyébre, mint a küszöbön levő ünnepségekre.

Szóljunk-e először arról a boldogságról, amely a jegyesek arcára hintette ragyogó sugarát? Hiszen a szó gyámoltalan ennek méltó festésére!... A mátkapár nem tudott elszakadni egy­mástól. Eleinte úgy látszott, hogy hagyományos házasság lesz ez az ő házasságuk, és íme, most tűnt csak ki, hogy az égben kötötték!... Szerették egymást! Mit törődtek az anyagi kérdésekkel?!... Mindkettejükben ott volt a biztosíték arra, hogy pénz nélkül is boldogok legyenek: Walternek arany a szíve, arany a Dyé is - természetesen képes értelemben, bár ha éppen úgy tetszik, szó szerinti értelemben szintén rájuk illik. Isten is egymásnak teremtette őket!... Számlálták a napokat, órákat, amelyek február 27-től elválasztotta őket. Csak azt sajnálták, hogy miért nem hatolt el Standard-Island a 180. szélességi fokig!... Mert ha nyugat felől ment volna oda az úszó sziget, akkor egy napot kitörülhetnének a kalendáriumból, és így a mátkapár huszonnégy órával előbb lehetne boldog!... De nem, a menyegzőt akkor fogják tartani, amikor a távolban feltűnnek az Új-Hebridák ormai. Már ebbe úgy-ahogy, de mindenesetre bele kellett törődniük. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a csodaszép kelengyét szállító gőzhajó még nem érkezett meg Európából. A két szerelmes ezzel sem törődött. Miért kell az ő boldogságukhoz külső cifraság?... Nem elég-e a kölcsönös szeretet?...

Ámde családjaik, barátaik, Standard-Island összes lakói makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy a menyegző páratlanul fényes legyen. Napról napra makacsul kémlelték látcsöveikkel a keleti szemhatárt. Jem Tankerdon és Nat Coverley nagy jutalmat tűztek ki annak, aki a közeledő gőzhajót először pillantja meg, azt a gőzhajót, amely oly sokáig... sokáig késik...

Ezenközben az ünnepségek műsorát a leggondosabban összeállították. Lesznek nyilvános versenyjátékok, fogadások, estélyek, esküvői szertartás a katolikus és protestáns templomok­ban, díszestély a városház összes termeiben és népünnep a parkban. Callistus Munbar minde­nütt ott sertepertélt; sürgött-forgott szerteszéjjel... feláldozta magát... agyonfáradt... tönkretette az egészségét... Eh, de oda se neki!... Már ez a vérében van, olyan, mint a villámvonat, ha akarna, sem tudna megállani.

A kantáta is elkészült. Yvernes, a költő és Sébastien Zorn, a zeneszerző méltónak bizonyult egymáshoz. A kantáta előadására külön énekkart szerveztek. Óriási hatása lesz, ha majd a villanyvilágítású obszervatórium-téren elénekli a hatalmas kar. Az ifjú pár azután az anya­könyvvezetőhöz megy, onnan a tündéri fényben úszó városon keresztül a templomokba, ahol őket Isten színe előtt össze fogják adni.

Végre valahára jelezték az epedve várt hajó közeledését. A jobb parti kikötő őreinek egyike látta meg először, ő rakta zsebre a jutalomdíjul kitűzött szép nagy summa dollárt.

Február 19-én délelőtt 9 órakor kanyarodott be a hajó a kikötőbe; rögtön megkezdődött a kirakodás. Nem sorolhatjuk föl a legjobb akarattal sem azt a rengeteg csecsebecsét, műtárgyat és divatcikket, amely ott halomban hevert. Csak annyit jegyzünk meg, hogy a Coverley-palota tágas termeiben kiállítást rendeztek belőlük. Egy árva lélek sem akadt Standard-Islanden, aki meg ne kívánta volna nézni. Meglehet, hogy más gazdag ember is összevásárolhat ennyi árut, de ezt a műízlést utánozni hasztalan akarná; a város lakói nem teltek be a bámulattal. Ha valaki az egyes tárgyakról is tudomást kíván szerezni, ám nézze meg a két helyi lap február 21-i és 22-i számait, azokban közölték a tárgyak jegyzékét. Ha akadna olyan nő a világon, akit még ez a kelengye sem elégíthetne ki - no, hát akkor megelégedés ezen a sártekén nincs is.

- Mennydörgős mennykő!... - kiáltott föl Yvernes, amint barátaival a Coverley-palotából kijött. - Teringettét!...

- Mennydörgős mennykő!... - duplázott rá Pinchinat. - Teringettét! Nekem is ez csúszott a nyelvem hegyére!... Coverley kisasszonyt érdemes volna feleségül venni hozomány nélkül, édes szép magáért!...

A két szerelmes nem sokat nézegette a kelengye csodadolgait.

Standard-Island a gőzhajó megérkezése után újra nyugat felé vette útirányát, hogy az Új-Hebridákhoz közeledjék. Ha még február 27-e előtt jutnak a szigetcsoport valamely szige­téhez, rögtön partra kell szállítaniuk Szárol kapitányt és embereit, és azután Standard-Island visszatér a Magdolna-öbölbe.

Az úszó sziget kormányzását nagyon megkönnyítette ezen a tengerrészen Szárol kapitány helyismerete, aki idevaló lévén, igen jól tudta az utat. Simcöe tengernagy felszólítására állandóan az obszervatórium tornyán tartózkodott. Ha az első sziget hegyormai feltűnnek, nem lesz nehéz eligazodni Erromangóig, amely keleti részén van az Új-Hebridáknak, így a tengeri utat veszélyeztető sziklákat is könnyen kikerülhetik.

Merő véletlen-e?... Vagy Szárol kapitány szeretne még az úszó szigeten lenni a menyegzői ünnepségek alatt?... Ugyanis rendkívül meglassította Standard-Island haladását. Az első szigeteket csak február 27-én reggel pillantották meg, tehát éppen azon a napon, amikorra az esküvőt tűzték ki...

Egyébiránt ez nem valami lényeges dolog. Walter Tankerdon és Dy Coverley házassága nem lesz kevésbé boldog, ha az Új-Hebridák előtt megy is végbe az esküvő. Ha pedig a derék malájok - amint nem is titkolták - nagyon szeretnének akkor még Standard-Islanden lenni - nos hát, legyenek szemtanúi a fényes ünnepségeknek!...

Néhány lakatlan szigetecske mellett ügyesen elhajóztak, és Tauna-szigetet délen elhagyva, egyenesen Erromangónak tartottak.

Sébastien Zorn, Frascolin, Yvernes és Pinchinat ezen a helyen nincsenek is olyan messze, legföljebb háromszáz tengeri mérföldre jártak a két francia birtoktól: Loyalty-től és Új-Kaledóniától. Ide szokták a franciák küldeni a gályarabokat, Franciaországtól számítva a földgömbnek éppen a másik felére...

Erromango szigete csupa erdő és hegy, a síkságok termékenyek. Simcöe tengernagy mintegy mérföldre a Cook-öböltől megállította Standard-Islandet. Közelebb nem volt tanácsos menniük, mert csupa korallszikla állta el a hajózható utat. Cyrus Bikerstaff sem gondolt arra, hogy akár itt, akár más szigeteknél hosszabb ideig állapodjék meg. Az ünnepség után rögtön partra kell szállítania a malájokat, innen az Egyenlítő felé tér vissza Standard-Island, hogy aztán útját folytatva, a Magdolna-öbölnek tartson.

Délután egy órakor állt meg az úszó sziget.

A városi hatóság általános munkaszünetet rendelt el. Hivatalnokok, katonák, tengerészek ma mind szabadságot kaptak, csak a vámőrök nem távozhattak állomásaikról ma sem. A pompás időben könnyed tengeri szellő frissítette föl a levegőt. Szinte úgy érezhette az ember: a Nap is ünnepet akar ülni a mai napon...

- Úgy tetszik, mintha a koronás Nap is respektálná a nábobok parancsát... - jegyezte meg Pinchinat. - S ha Józsua példájára azt parancsolnák neki, hogy álljon meg, bizonyára meg­torpanna az égen... Ó, aranyborjú mindenhatósága!

A főintendáns által megállapított ünnepi program egyes pontjaival nem foglalkozunk. Három óra tájban a városbeliek, a mezőség és a kikötők lakói özönlöttek a partra, a műfolyó mindkét partja mellé. Az előkelők a nép közé vegyültek. A versenyjátékok megkezdődtek, az értékes díjak erősen buzdították a vetélkedőket. Szabad ég alatt táncra perdültek a vigadozók. A leg­fényesebb bált azonban a kaszinó dísztermében tartották, ahol a hölgyek, leányok és gavallé­rok éppen oly kecsesen, mint tűzzel táncoltak. Yvernes és Pinchinat szintén forgatták a bájos milliomos kisasszonyokat. Soha „Őfelsége” ilyen szellemes, ilyen sziporkázó kedvében nem volt, mint ma. Csak úgy szikrázott az elméje.

A Tankerdon család és a Coverley család apraja-nagyja részt vett a bálon, és a menyasszony bájos húgai együtt örvendeztek Dy-jel. Dy kisasszony Walterrel karon fogva sétálgatott, ami a szabad amerikaiaknál éppenséggel nem ütközik az illem szabályaiba. Mindenki sietett valami jót kívánni a szép párnak, virágokkal kedveskedtek és nyakra-főre dicsérték. A két boldog teremtés szeretetre méltó nyájassággal fogadta a jókívánatokat. Majd válogatott, fölséges frissítőket hordoztak körül a szolgák. Az ünnepi hangulat ettől kezdve még inkább fokozó­dott.

Este fénytengerben úszott a park... Soha ilyen ragyogást! A Nap bölcsen cselekedett, hogy pihenőre tért, mert bizony szégyenkeznie kellett volna ettől a mű világosságtól, amely az éjjelből nappalt varázsolt.

Kilenc és tíz óra közt elénekelték a kantátát. A költő és zeneszerző iránt való tekintetből nem mondhatjuk el, hogy minő hatással. Ekkor érezte először életében a gordonkás, hogy Standard-Island iránt érzett igazságtalan elfogultságának a jege mintha olvadoznék...

Amikor a toronyóra tizenegyet ütött, hosszú menet indult meg a városháza felé. Walter Tankerdon és Dy Coverley övéi közt haladt. A város összes lakossága kísérte őket végig az első sugárúton.

A városház nagytermében várakozott rájuk Cyrus Bikerstaff. Most fogja a legszebb mátkapárt összeadni, mióta Standard-Island anyakönyvvezetői hivatalának a főnöke.

Hirtelen nagy zsivaj támadt a bal parti városrészben.

A menet megállt az út közepén.

Ugyanekkor puskák ropogása hallatszott ugyanonnan.

A rákövetkező pillanatban vámőrök rohantak a városháztérre. Egyik-másik sebesülten futott.

A rémület tetőpontra hágott, a tömeget esztelen kapkodás szállta meg, amint az váratlan és ismeretlen veszély idején szokott történni...

Cyrus Bikerstaff megjelent a városház erkélyén; mellette állt Simcöe tengernagy, Stewart ezredes és néhány előkelő milliomos.

A vámőrök elmondták, hogy Standard-Islandet mintegy három-négyezer új-hebridai benn­szülött támadta meg, élükön pedig Szárol kapitány áll.