9. A Sandwich-szigetcsoport

A Csendes-óceánnak ezen a részén jókora tenger alatti hegyláncot találhatna az ember végighúzódni, amely nyugat északnyugatról délkelet-dél felé mintegy kilencszáz mérföldnyire terjed - ha ugyan a négyezer méter mély tenger hirtelen kiapadna. E hegyláncnak csak nyolc csúcsa magaslik ki. Nühau, Kauaï, Oahu, Molokaï, Lanaï, Mauï, Kaluhani és Hawaii. Ez a nyolc különböző nagyságú sziget a Hawaii- vagy Sandwich-szigetcsoport. A trópikus égövön túl szikla- és örvény-tömkelegeikkel nyúlnak, amelyek nyugat felé tovább húzódnak.

Sébastien Zorn bevette magát a szoba egyik szögletébe és zsörtölődött, mert őt a természet sajátossága éppenséggel nem érdekelte. Pinchinat, Yvernes és Frascolin a következő meg­jegyzéseket tette az útközben látottakra:

- Szó, ami szó - mondta az egyik -, nekem kedvem volna, hogy a Sandwich-szigeteket közelebbről is megnézzem... Ha már itt vagyunk a Csendes-óceánon, legalább minél több emlékkel térjünk haza!...

- Én még amondó is volnék - vélekedett a másik -, hogy az irokéz és sziú meg a többi indián törzs hovatovább kiveszőfélben van, s egy csöppet sem bánnám, ha szemtől szembe állhatnék holmi eleven vademberrel, akár emberevővel is.

- A hawaiiak emberevők még most is? - tudakolta a harmadik.

- Remélem, hogy azok!... - felelte Pinchinat komolyan.

- Őseik falták föl hajdanán Cook kapitányt, s ha eleik ilyen híres fölfedező húsát kóstolták meg, méltán elvárható az unokáktól, hogy az emberi húst ők is kívánatosnak tartsák...

Az bizonyos, hogy a mélyhegedűs nem nagy kegyelettel emlékezett meg arról a híres angol tengerészről, aki 1788-ban fölfedezte ezt a szigetcsoportot.

Ebből a beszélgetésből nyilvánvaló: művészeink bízvást számítottak arra, hogy útjukban több példány igazi indiánnal lesz találkozásuk, mint amilyenek a „vándorcigányok”-ban pénzért láthatók. Türelmetlenül várták tehát, hogy Standard-Island az első szigetnél kikössön, s az obszervatórium tornyán a jelzőtáblák a Hawaii-szigeteket jelezzék.

Július 6-án megérték ezt is. A hír rögtön elterjedt városszerte, s a kaszinó jelzőtábláján tele­autográf írás hirdette:

„Standard-Island a Sandwich-szigetekhez közeledik.”

Még mintegy ötven tengeri mérföldre lehettek a szigetektől, de az első sziget ormait, amelyek körülbelül négyezerkétszáz méternél magasabbak, ha derült az ég, már láthatták.

Északkeletről jövet, Simcöe sorhajókapitány és tengernagy egyenesen Oahunak tartott, amely­nek s egyúttal az egész szigetcsoportnak fővárosa Honolulu. A földrajzi szélesség mentén ez a sziget a harmadik; Nühau és Kauaï északnyugatra esnek tőle. Oahu nem a legnagyobb a Sandwich-szigetek közül, mert mindössze ezerhatszáznyolcvan négyzetméter a területe, holott Hawaii tizenhétezernél is nagyobb. A többi sziget együttvéve háromezernyolcszáz négyszög­méter területet foglal el.

A párizsi művészek elindulásuk óta megismerkedtek és megbarátkoztak Standard-Island magasabb állású hivatalnokaival is. Egytől egyig a legszívesebb készséggel álltak rendel­kezésükre, így: a kormányzó, Simcöe tengernagy, Stewart ezredes, Watson és Somwah főmérnökök. Gyakran látogattak el az obszervatóriumba, és néha órák hosszáig elüldögéltek a torony sík-fedelén. Így nincs mit csodálkoznunk azon, ha a szóbanforgó napon is ott találjuk a kvartett-társaság két leginkább érdeklődő tagját: Yvernes-t és Pinchinat-t s, a felvonógépen - amint Pichinat szokta mondani - följutottak az „árboc” tetejére.

Simcöe tengernagy már ott volt, átadta látcsövét a két művésznek, és figyelmeztette őket a délnyugati szemhatár egyik pontjára, az alább ereszkedő párázatok közt.

- Az a Mauan Loa Hawaiiban - mondta -, vagy a Maua Kea; mindkettő tűzhányó, amelyek 1852-ben és 1855-ben a sziget hatszáz kilométernyi területét lávával ontották el, 1880-ban pedig a két vulkán krátere hétszázmillió köbméter eruptív anyagot hányt ki.

- Fölséges! - áradozott Yvernes. - Mit gondol, tengernagy úr, vajon minket nem ér-e az a szerencse, hogy szemtanúi lehessünk efféle látványnak?

- Nem tudom, Yvernes úr, a vulkánok nem szoktak megrendelésre működni... - jegyezte meg Simcöe tengernagy.

- Még úgy sem, ha mi szeretnénk látni?! - faggatózott Pinchinat. - Ha én olyan gazdag ember volnék, mint Tankerdon és Coverley urak, saját költségemre megrendelnék külön vulkán­kitöréseket.

A tengernagy mosolygott, és tréfásan így szólt:

- Próbáljunk szerencsét, hátha az önök kedvéért a lehetetlen is lehetővé válik.

Pinchinat a Sandwich-szigetek lakói iránt érdeklődött. A tengernagy elmondta, hogy e század elején kétszázezer ember lakott a Sandwich-szigeteken, most azonban felére apadt le a számuk.

- Hagyján, Simcöe úr, százezer vadember még elég jelentékeny szám, és ha régi emberevő étvágyuk nem csappant meg, Standard-Island összes milliomosát fel tudnák falni villás­reggelire.

Az úszó sziget most nem először állapodott meg a Sandwich-szigeteknél, már a múlt évben is ide csalta az egészséges éghajlat. Amerikából is eljöttek ide az üdülést kereső betegek, és ha az európai orvosok hírét veszik ennek, könnyen megeshetik, hogy ezt a levegőt ajánlják ők is betegeiknek. Miért ne tennék? Hiszen Párizs ez idő szerint csak huszonöt napi út Honolulutól. S mi ez annak, aki a tüdejét egészséges élennyel akarja jóllakatni, egyebütt pedig ennyit nem talál?...

Július 9-én Standard-Island csak öt mérföldre libegett Oahutól. Keleti részén kimagaslott a Diamond-Head (ősrégi tűzhányó, amely az egész tengerparton uralkodik), továbbá egy másik hegycsúcs, amelyet az angolok Bowe Punch-nak neveztek el. A tengernagy szent meggyő­ződéssel vallotta, hogy John Bull ezt a rengeteg medencét, ha ginnel vagy brandyvel volna tele, habozás nélkül kiürítené.

Standard-Island Oahu és Molokaï közt haladt el szakasztott úgy, mint az a hajó, amelyet a kormánykerékkel irányítanak, csakhogy ennél az úszó szigetnél a két csavargőzös kombinált működése döntött. Oahu délkeleti előfokát megkerülve, az úszó sziget már tíz kábelnyi távol­ságban a tengerparttól megállt. Hogy szabadon mozoghasson, elegendő térre volt szüksége, valamint a szó igazi értelmében „horgonyt” sem vetett, mert hogy ez a tenger nagy mélysége miatt nem is lehetséges, hanem a hajó orránál és faránál szüntelenül ellenkező irányban működő gépek éppúgy megállították egy helyben Standard-Islandet, mint ahogy a Sandwich-szigetek veszteg állnak.

A kvartett tagjai megbámulták a szigeten felmeredő hegyeket. A tenger felől csak a sűrű erdőket, narancsfa-csoportozatokat lehetett látni, továbbá a mérsékelt égöv pompás flórájának egyes habjait. Nyugat felé a part egy szűk nyílásán keresztül kisebbfajta iszapos, kráter­nyílásokkal tátongó tavacska látszott. Úgy hívják, hogy „Gyöngytó”.

Oahu nagyon kies fekvésű. A Pinchinat által epedve várt emberevő szörnyek nem panasz­kodhattak, mert rémtetteik színhelye nagyon vonzó. Ha ősi szokásaikat nem tagadták meg, akkor a mélyhegedűs teljesen meg lehetett elégedve.

Ámde hirtelen felkiáltott:

- Szent Isten! Mit látok odaát?!...

- Ugyan mit? - kérdezte Frascolin.

- Templomtornyokat...

- Az ám, tornyokat... templomokat... paloták homlokzatait - erősítette meg Yvernes.

- Az nem lehet, hogy Cook kapitányt itt falták fel!...

- Nem is a Sandwich-szigetek előtt állunk... - vetette oda Sébastien Zorn, egyet rándítva a vállán. - A tengernagy eltévesztette az utat...

- Kétségkívül!... - bizonygatta Pinchinat.

Pedig szó sincs róla, hogy a tengernagy tévedett volna, Oahu előtt álltak, az a város, amely több négyzetkilométer kiterjedésű, csakugyan Honolulu.

Csak persze azóta, hogy a nagy angol tengerész itt járt, gyökeresen megváltozott a világ. A misszionáriusok csodálatos buzgósággal működnek. Metodisták, anglikánusok, katolikusok terjesztik a civilizációt, diadalmaskodnak az ősi kanakok pogány vallása fölött. Az ősi nyelv is mindinkább kiveszőben volt, hogy helyébe az angolszász hódítson tért. A szigetcsoporton amerikaiak, kínaiak laktak - ez utóbbiak jobbára a földbirtokosok szolgálatában álltak -, úgyhogy fél-kínai, fél-portugál faj volt keletkezőben, hála az Európa és a Sandwich-szigetek közt levő élénk hajóközlekedésnek.

Bennszülött is akadt még, legalább annyi, amennyi művészeinknek kellett, csakhogy a Kíná­ból áttelepített lepra tisztességesen megtizedelte már soraikat. Emberevőt azonban hiába keresne az ember.

Az elsőhegedűs bánatosan sóhajtott fel:

- Ó, dicső ősi zománc, mely kéz törülte le a te szűzi hímporodat?...

Az idő, civilizáció, haladás, a természetnek e három törvénye végezte el e barbár munkát. Mindannyiszor fájdalmasan kellett tapasztalniuk, hogy így van, valahányszor a villamos csónakokon átrándultak a szigetre.

Két hegyes szögben végződő cölöpgát közt húzódott a város kicsiny kikötője. Mint valami amfiteátrum falai, úgy merednek föl kétoldalt a magas hegyek, s megvédték a szelektől. 1794 óta a szirtek, amelyek a kikötő előtt a tengerből kinyúlnak s a hullámokat megtörik, egy méterrel emelkedtek, hanem azért elég mély a víz, hogy a csónakok eljuthassanak a kikötőbe s kiköthessenek a parton.

- Csalódtunk!... Csalódtunk! - dörmögte Pinchinat. - Valóban siralmas dolog, hogy az embernek útközben annyi szép álmáról kell lemondania!...

- Bizony, okosabban tettük volna, ha otthon maradunk! - békétlenkedett, vállát vonogatva, a gordonkás.

- Ah, mily dicső gondolat az, hogy a mi acélszigetünk, íme, látogatóba jött a Sandwich-szigetekhez! - áradozott a mindig rajongó Yvernes.

Ha a Sandwich-szigetek lakóinak erkölcsei és szokásai művészeink nagy bánatára gyökeresen megváltoztak is, de nem változott meg az éghajlat. A Csendes-óceán egyik legegészségesebb részén feküsznek ezek a szigetek, ámbátor „Meleg tenger”-nek nevezték el. Igaz ugyan, ha megindul az északi szél, magasra szökken fel a termométer, s ha a déli szél vihart támasztó orkánja, a „kona” dühöng, még akkor sincs huszonegy foknál alacsonyabb hőmérséklete Honolulunak és környékének. A trópikus éghajlat határán emiatt panaszkodni tehát éppenség­gel nem szabad. No, nem is panaszkodnak a lakók, sőt, amint már említettük, még Ameriká­ból is ellátogatnak ide az üdülést keresők.

Művészeink naponta mind több és több titokzatosságával ismerkedtek meg a szigetnek, és bizony ábrándjaik abban az arányban eltünedeztek. Azt hitték, hogy valaki megbabonázta őket, pedig önmagukat babonázták meg.

Pinchinat váltig mondogatta:

- Megint ez a Callistus Munbar tett minket lóvá!... Emlékeztek, mikor azt mondta, hogy Sandwich-szigeteken húzódtak meg az emberevő kannibálok?...

- De hát az Isten szerelméért, mit akarnak önök, kedves barátaim?... - dörmögte a főintendáns szemhunyorgatva a keserű szemrehányások hallatán. - Mindez a képtelen változás azóta történt, hogy utoljára itt jártunk.

- Csepűrágó! - felelte Pinchinat, és tréfásan megveregette gondosan ápolt pocakját.

Annyit bízvást elhihetünk, hogy a változás bámulatos gyorsasággal történt. A Sandwich-szigetek lakói még 1837 előtt kevés idővel alkotmányos monarchiát alkottak, két kamara: főrendi- és képviselőház intézte az ország dolgait. A főrendiház tagjait a földbirtokosok, a képviselőket az írni és olvasni tudó polgárok választották szabadon. Mindkét háznak huszon­négy-huszonnégy tagja volt, akik a négy királyi minisztériummal közösen tanácskoztak.

- Így hát királya is volt valaha a Sandwich-szigeteknek - jegyezte meg Yvernes -, alkotmá­nyos királya, ahelyett, hogy valamely tollal felcifrázott fejű majom előtt borultak volna térdre jobbágyalázattal az ide zarándokló idegenek...

- Szentül hiszem, hogy a Sandwich-királynak még csak karika sem csillogott az orra cimpá­jában... Sőt, azt is, hogy a világ leghíresebb fogtechnikusánál rendelte meg a műfogsorát.

- Ó, gyászos civilizáció! - siránkozott az elsőhegedűs. - Hajdanában az ősi kanakoknak nem kellett műfogakról gondoskodniuk, ha fel akarták falni hadifoglyaikat!...

A nyájas Olvasó ne vegye zokon rajongó természetű elsőhegedűsünktől e sajátságos világ­nézetet. Honoluluban csakugyan élt egy király, vagy jobban mondva, királyné, úgy hívták hogy Liliuokalani, akit ez idő szerint trónjától megfosztottak, és aki fiának, Adey főhercegnek érdekében nyíltan föllépett Kaiulani trónkövetelő hercegnő ellen.

Szóval, jó ideig forradalom dühöngött a szigeteken, szakasztott olyan, mint Amerikában és Európában szokott lenni. Arról szó sem lehetett, hogy a „hawaii hadsereg” hathatósan latba vesse a szavát, mert tudnivaló dolog, hogy ez a hadsereg mindössze százhuszonöt újoncból és százhuszonöt önkéntesből állott, márpedig kétszázötven katona nem sokat tehet, főleg a Csendes-óceán kellős közepén.

Helyettük mintegy kapóra ott voltak az angolok; Kaiulani hercegnő, úgy látszik, kegyébe férkőzött Nagy-Britanniának. Másrészt Japán is hajlandónak mutatkozott arra, hogy magára vállalja a szigetek főhatóságát. Japán kezére dolgoztak az ültetvényeknél alkalmazott „kulis”-ok,... ezek pedig számosan vannak...

- Hát az amerikaiak? - kérdezte valaki; az a valaki pedig, aki ehhez hasonló kérdéssel ostromolta Callistus Munbar urat, Frascolin volt.

- Már hogy az amerikaiak? - felelte a főintendáns. - Eszük ágában sincs a protektorságra vágyakozni. Nekik elegendő az, hogy a Sandwich-szigeteken hajóikkal kiköthetnek, és nyitva áll az útjuk a Csendes-óceánon.

És mégis, Kamehameha király 1875-ben, amikor Ulysses Simpson Grant elnök Washington­ból látogatóba jött ide, az Egyesült Államok védnöksége alá helyezte a Sandwich-szigeteket. Midőn Cleveland tizenhét évvel utóbb elhatározta, hogy Liliuokalani királynét visszaülteti a trónjára, ámbár akkor már Sanford Dole elnöksége alatt köztársaság volt a szigeten, iszonyúan tiltakozott ellene Nagy-Britannia és Japán.

No de nincs földi hatalom, amely megváltoztathatná azt, ami az egyes nemzetekről a sors könyvében írva áll, akár ősrégi, akár ifjabb keletű is az a nemzet. Így a Hawaii-szigeteken is 1894. július 4-ike óta köztársaság van Dole és utódjainak elnöksége alatt.

Standard-Island tíz napig vesztegelt a szigeteknél. A város lakói közül sokan felhasználták az alkalmat, hogy megismerjék Honolulut és környékét. A Coverley és Tankerdon családok, meg a város előkelőségei naponta átkeltek a kikötőbe a villamos csónakokon. Az úszó sziget megfordult már ezen a vidéken, hanem azért a hawaii-ak kíváncsisága határtalan, valóságos falkaszám özönlöttek a kikötőbe, hogy bámulják a csodaalkotmányt.

Cyrus Bikerstaff rendőrei nagyon szigorúan ragaszkodtak a város rendeletéhez, amely szerint idegeneknek sokáig Milliard-Cityben tartózkodniuk nem szabad. Így hát idegen csak rövid ideig maradhatott a szigeten. Egyébként Standard-Island és a szigetbeliek közt igen barát­ságos volt a viszony, hivatalos érintkezés azonban nem alakult ki köztük.

A kvartett tagjai néhányszor érdekes kirándulásokra mentek a szigeten. Művészeinknek tetszettek a bennszülöttek. Jellegzetes típusúak, arcuk bőre barnás, szelíd, kissé büszke kifejezésük van. Mostanság köztársaság alatt élnek, hanem azért talán mégis visszavágyódnak egykori vad, független állapotukba.

- A mi földünkön szabad a levegő! - ezt tartja egyik közmondásuk; hanem ők maguk többé már nem azok.

Mióta Kamehameha leigázta a szigetcsoportot, az 1837-i alkotmányos királyság óta minden egyes szigetnek megvolt a maga kormányzója. Mióta köztársaság, be van osztva fő- és alkerületekre.

- No lám! - kiáltott fel Pinchinat. - Egyéb sincs hátra, mint hogy prefektusok, alprefektusok, prefektusi ülnökök legyenek, s a VIII. év alkotmányos életének mása lesz!...

- Én szeretnék már hátat fordítani ennek a városnak!... - morogta Sébastien Zorn.

Igazságtalan cselekedet lett volna úgy elmenni, hogy Ouaha és környékének a szépségét meg ne nézzék. Meglepően szép, habár flórája nem gazdag.

Tengerpartokon hamarább fejlődnek a kókuszpálmák, kenyérfák s az olajnedvet tartalmazó alleuriták, továbbá a ricinus- és indigónövények. A völgyeket hegyi patakok szeldesik keresztül-kasul, menerviabokrok üde sátrakat képeznek bennük, s a nedvdús földből fa­magasságú cserjék válnak ki, például a chenopodiák, halapepák és az óriási asparagusfélék. Az erdős hegyek kétezer méter magasságra emelkednek fel, különféle fajai láthatók a fáknak: mirtuszfélék, óriási rumex-fajták, továbbá a kígyózó-kanyargó indás liánok, amelyek a fák ágaira kapaszkodnak fel. A termények közül legfontosabbak: rizs, kókuszdió, cukornád. A szigetek lakói egymással sűrűn érintkeznek, minden kivitelre szánt árut Honoluluba szállítanak, hogy innen Amerikába kerüljenek.

A sziget faunája sem valami gazdag. A kanakokat az a veszedelem fenyegeti, hogy műveltebb fajjá válva - pusztulnak el, hanem az állatvilág marad a régiben. Sertés, kecske, tyúk: a házi­állataik; vadállatuk jóformán nincs is, legföljebb héba-korba bukkan elő egy-egy vadkan; van temérdek muslinca-légy, alig védekezhetnek ellenük a lakók, továbbá számos skorpiófajta, ártalmatlan gyíkfélék; végül madarak, amelyek sohasem énekelnek, például az Oo, a drepanis pacifica, fekete a tollazata, sárgával tarkítva. Ilyen tollakból készült Kamehameha híres köpönyege, a bennszülöttek kilenc generációja dolgozott rajta, míglen elkészült.

Az amerikai mintára szabott civilizáció a következő módon terjeszti e szigeten áldásait: vannak tudós társaságok, az iskolákban kötelező a tanítás, a pedagógusok az 1878-i országos kiállítás alkalmával díszoklevelet is kaptak, gazdagon fölszerelt könyvtárak állnak a közönség rendelkezésére, továbbá angol és kanak nyelvű hírlapok jelennek meg. Művészeink éppen­séggel nem csodálkoztak ezen, mert hiszen a sziget lakóinak színe-java amerikaiból telt ki, nyelvük éppen oly közkeletű, mint pénzlábuk. Ezek az előkelők jobbára a mennyei biroda­lom­beli kínaiakat fogadták szolgálatba, holott nyugat-amerikai elődjeik valóságos istencsa­pásának tartották a kínaiakat, és egyébként sem nevezték őket, mint „sárga döghalál”-nak.

Természetes dolog, hogy mióta Standard-Island Oahu főváros előtt vesztegelt, egész rakás csónak vette minden oldalról körül, a kíváncsiak ezrei tódultak a szigetről oda, hogy meg­bámulják azt a páncél csodaalkotmányt. Az a húsz kilométernyi út oly pompás, szélcsendes időben igazi élvezet. Ámde a vámhivatalnokok éber szemmel őrködtek a Standard-Island kikötőiben.

Ezek közt a csónakok között méltán feltűnhetett egy kisebbfajta vitorlás hajó is, amely naponta ott lábatlankodott az úszó sziget környékén. A kétárbocos, nyolc evezőlapátos maláj ketsen lehetett körülbelül tíz ember, a kapitány arca ritka határozottságot árult el. A kor­mányzó ügyet sem vetett a kis vitorlás hajóra, bár gyanúsnak tetszhetett, hogy unos-untalan ott ólálkodik. A hajón levők szüntelenül Standard-Islandet kémlelik, egyik kikötőből a másik­ba vitorláznak, s mintha azon fáradoznának, hogy kifigyeljék a szigetváros rendszabályait. No de, ha gonosz volt is a szándékuk, ugyan mit árthatott tíz ember egy városnak, amelyben tízezer lélek élt?! Így hát a macska sem törődött velük, járhattak-kelhettek, akár éjjel-nappal is az úszó sziget körül. Még csak a honolului tengerészeti hivatalt sem interpellálták meg miattuk.

Standard-Island július 10-én „felszedte a horgonyt”, előbb egyet kanyarodott, aztán neki­vágott délnyugatnak, hogy meglátogassa a többi hawaii szigetet.

A balparti lakók örömére úgy vette irányát Standard-Island, hogy a Molokaï- és Kaouaï-szigetek közt siklott tova. Ez utóbbin, amely az egész szigetcsoportban a legkisebb, látható a Nirhan, mintegy 1800 méter magas tűzhányó. Kráteréből éppen akkor vékony füstoszlop szálldogált fel. A hegy aljában korallképződmény alkotja a partot. Érces csengésű visszhangja van a rácsapódó tengeri hullámoknak.

Éj beálltával még mindig ebben a két sziget alkotta csatornában haladt tova Standard-Island, no de nincs semmi ok a félelemre, mert Simcöe tengernagy értette a dolgát. Abban a pilla­natban, amikor a nap a Lanaï-hegyek mögött aláhanyatlott, az őrök nem láthatták volna azt a bizonyos ketset, amely a Standard-Island elindulásakor elhagyta a kikötőt, és folyton a sarkában igyekezett lenni az úszó szigetnek. Hanem, amint már említettük, senki sem vetett ügyet a maláji vitorlás hajócskára.

Mire megvirradt, olybá tűnt fel a szemhatáron, mint egy fehér pont.

Ezen a napon Kauaï és Mauï közt folytatják az útjukat. Ez utóbbinak Lahaïna a székvárosa, kikötője pedig arról híres, hogy a cethalászok sűrűn látogatják; nagyságra nézve második a szigetcsoportban. Csaknem háromezer méter magas hegyét, a Haleahalát, a bennszülöttek a „Nap házá”-nak nevezték el.

A rákövetkező két napon a Hawaii-sziget hosszában folytatták útjukat. Ezen vannak, amint már szóvá is tettük, a legmagasabb hegyek. A Kealakeauca-öbölben fogadták hajdan 1770-ben Isten gyanánt Cook kapitányt a bennszülöttek, és egy évvel utóbb, hogy a szigetcsoportot fölfedezte, ugyanitt ölték meg. Ő adta volt kegyeletből a híres-nevezetes brit miniszter tisz­te­letére e szigetnek a Sandwich nevet. Fővárosa Hilo, a keleti részén fekszik, s emiatt nem volt látható, de helyette láthatták Kailut, mert ez a nyugati részen épült. Hawaii szigetén hetvenöt kilométer hosszúságú vasútvonal van, nagyobbrészt teherszállító kocsik járják; a kvartett tagjai saját szemükkel láthatták a gőzmozdonyok felszálló fehéres füstjét.

- No, még csak ez hiányzott! - kiáltott föl Yvernes.

Másnap a Csendes-óceán gyöngye elhagyta a szigetcsoportot, ezalatt a kets megkerülte Hawaiit, amelynek közepén a négyezer méter magas Mauna Loa („Nagy hegy”) mered az ég felé.

- Becsaptak! - zúdult föl Pinchinat. - Becsaptak és megloptak minket!...

- Az ám, száz esztendővel előbb kellett volna ide jönnünk. Csakhogy akkor nem hozhatott volna ez a csodálatos csavargőzös sziget.

- Mindegy! Sokkal rosszabb, hogy itt kikeményített gallérú, zubbonyos bennszülötteket kellett látnunk, és nem tollas fejű vadembereket, aminőkkel Callistus Munbar, a gaz kópé kecseg­tetett. Én bizony visszakívánnám a Cook kapitány korát!...

- Hohó, mélyhegedűs barátom, hátha téged kebeleztek volna be a kannibálok?! - jegyezte meg Frascolin.

- Azzal vigasztalnám magamat, hogy legalább életemben egyszer... magamért szerettek ember­társaim!