13. Tahitin

A „Társaság-szigetek” vagy Tahiti a déli szélesség 14° 52’ és 16° 49’ és a nyugati hosszúság 150° 8’ és 156° 31’ közt terül el, természetesen Párizstól számítva; területe mintegy kétezer­kétszáz négyzetkilométer.

Két különvált csoportból áll: 1. A szelek szigetei, Taïti vagy Tahiti-Tahaa, Tapamanoa, Eimeo vagy Morea, Tetiaroa és Meetia - ezek mind francia főhatóság alatt állanak. 2. A szél alatt levő szigetek, Tubuai, Manu, Hauhine, Racatea-Thao, Bora-Bora, Moffi-Iti, Mautipi, Ma­petia, Bellingshause és Scilli - ezeken bennszülött főnökök az urak. Az angolok „György szigetei”-nek nevezték el, ámbár Cook, aki ezeket fölfedezte, a londoni Királyi Társaság tiszteletére „Társaság-szigetek”-nek keresztelte el. A Marquises-szigetektől kétszázötven tengeri mérföld távolságra esnek, és a legújabb statisztikai adatok szerint negyvenezer lélek lakik rajtuk, bennszülöttek és bevándoroltak együttvéve.

Északkelet felől közeledve, a szél szigetei közül Tahiti bukkant föl először a hajósok szeme előtt. Az obszervatórium őrei már messziről jelezték, mivelhogy a sziget hegyei a Maibo (Gyémánthegy) 1239 méter magas.

Baj nélkül érkeztek meg. Kedvező passzátszelek fújtak útközben, a Nap itt a Baktérítőhöz közeledik. Két hónap és néhány nap múlva eléri, azontúl az Egyenlítő felé veszi majd útját, s ha a zenit-pontra hág, Standard-Islanden néhány hétig rekkenő lesz a hőség, míglen lassanként nagyobbodik köztük a távolság.

A milliomosok ez alkalommal először kötöttek ki Tahitiban. Múlt évben később indultak el. Nyugat felé csak Pomotouig jutottak, onnan visszamentek az Egyenlítőhöz. Pedig a Társaság-szigetek a Csendes-óceánon a leggyönyörűbbek. Művészeink most már alig fogytak ki Standard-Island dicsőítéséből, amely lehetővé tette az éghajlatnak tetszés szerint való változtatását.

- Csak lassan a testtel, barátaim!... - vetette közbe szokott módján Sébastien Zorn. - Hiszen majd meglátjuk, mire lyukad ki ez az őrült kaland!...

- Szeretném, ha sohasem érnének véget! - áradozott Yvernes.

Október 17-én pitymallatkor Tahiti szigete fölmerült a láthatáron, mégpedig az északi partja a szigetnek. Még aznap eljuthattak volna az északnyugati földnyelven fekvő fővárosba, Papeetéba. No de előbb gyűlést tartott az előkelők tanácsa. A két párt természetesen hajba kapott; Tankerdonék azt kívánták, hogy nyugatnak, Coverley-ék, hogy keletnek vegye irányát Standard-Island. Cyrus Bikerstaff szavazata döntötte el a vitás kérdést: ő pedig azt javasolta, hogy délre menve a szigetet körülhajózzák, s így kössenek ki Papeetéban. Ez a tanács­határozat éppen kapóra jött művészeinknek, mert így legalább az egész szigetet láthatták, és gyönyörködhettek szépségében.

Tahiti területe 1042 négyzetkilométer. Lakóinak száma 1876-ban hétezer bennszülött, három­száz francia, egyezerszáz külföldi volt, ma nincs több, mint hétezer. A sziget alakja korsóhoz hasonló: hasát a sziget tömbje, nyakát Tatarapu-félsziget képezi, amely a keskeny Taravas földnyelvben folytatódik.

Ennek a hasonlatnak Frascolin volt a kieszelője, mivelhogy ő egy nagy térképen már eleve behatóan tanulmányozta az egész szigetcsoportot. Barátai oly pompásnak ítélték ezt a hasonlatot, hogy Tahitit nyomban elkeresztelték a „Forró égöv korsójá”-nak.

Mióta 1842. szeptember 9-én a véduralmat alapították, Tahiti közigazgatását hat ügyosztályra és huszonegy kerületre osztották fel. Még most is élénken emlékeznek azokra a nehézségekre, amelyek Dupetit-Thouars, Pomare királyné és Anglia közt támadtak, amelyeknek értelmi szerzője az a hírhedt bibliás gyapotkereskedő volt, akit Pritchardnak hívtak, és akit Alphonse Karr Guêpes című művében oly pompásan kigúnyolt.

No de mindez Kleio tollára vár, nem is hozták szóba ez alkalommal, aminthogy az angolszász szatócs viselt dolgaival sem bíbelődtek.

Standard-Island a „Forró égöv korsójá”-hoz körülbelül egy mérföldre közeledett: nevezett korsó korall-alapon nyugszik, amely alap a tenger mélyéből mered fel. Az úszó sziget lakói már ezalatt is megbámulhatták a sziget hatalmas mivoltát, a hegyeket, amelyeket a természet jobban megáldott, mint a Sandwich-szigetekéit, az erdős völgyeket, a pázsit borította hegy­ormokat, a felnyúló sziklacsúcsokat, amelyek hasonlatosak valamely gót templom pilléreihez, a kókuszpálmaövet, amely keretbe foglalja a sziget partjához csapódó tenger hullámtaraját.

Egész napokon át nézegették látcsöveiken a milliomosok és a párizsiak a jobb oldali kikötőből a nagyszerű sziget újabb meg újabb szépségeit; a Papenoo kerület egész terjedelmében feltűnt, a széles völgyet a hegy aljában eredő folyó szeli ketté, s mert korallgyűrű útját nem állja, zuhogva rohan a tengernek, s betemetkezik annak hullámaiba; továbbá láthatták Hitiaa-kikötőt; innen szállítják a narancsot milliószámra San Franciscóba; végül Mahaenát, amely 1845-ben annak a döntő, véres ütközetnek a színhelye volt, amelyben a hódítók végképp megtörték a bennszülöttek erejét.

Délután érkeztek a Taravao nevezetű keskeny földnyelvvel átalellenbe. A félszigetet körül­hajózva, Simcöe tengernagy úgy irányította a Standard-Islandet, hogy a milliomosok kényelmesen megnézhették Tantira termékeny mezeit, a számos vízesést, amelyek ezt a szigetet olyan bámulatosan széppé teszik. A koralltányéron álló Tatorapu, ez a kiégett vulkán, méltóságteljesen emeli tar fejét az ég felé.

És amint a Nap kezdett aláhanyatlani, bíborfény öntötte el a tájat, az árnyalatok szelídültek, a színek meleg, áttetsző párázatokba olvadtak. Majd határozatlan körvonalú tömeggé vált az egész, a levegő megtelt narancs- és citromfák illatával, kósza szellő hordta szerteszéjjel. Az alkonyat rövid ideig tartott, aztán beállt az éj.

Standard-Island megkerülte még a sziget legdélibb pontját, és hajnalhasadtával a nyugati partnál megállapodott.

A Taravao-kerület megművelt és nagyon népes, a narancserdőkön keresztül pompás utak kanyarognak és összekötik a szomszédos Papeari kerülettel. Legkiemelkedőbb pontján egy kisded erődítményt láthattak, amely a sziget mindkét részén uralkodik; a lőréseken kinyúlik néhány ágyúnak a csöve. A háttérben terül el a Phaëton-kikötő.

- Honnan vette a Napisten vakmerő fiának, a nap kocsisának nevét ez a kikötő? - kérdezte Yvernes.

Standard-Island meglassította menetét. Egymás után bukkantak fel az egyes kerületek: Papeïri néhol mocsaras rónáival, Mataiea, Papeuriri, a pompás kikötő, aztán egy hosszú-hosszú völgy, amelyen végighömpölyög Vaihiria folyója, a háttérben pedig ötszáz méter magasra nyúló hegy, amely hasonlít valamiféle rengeteg félkilométernyi öblű mosóteknőhöz. Ez az ősrégi kráter telve van édes vízzel, és a tengerrel semminemű összeköttetése nincsen.

Feltűnt az Ahauraono-kerület, ahol sok a gyapotcserje, aztán Papara, szintén szorgalmasan megművelt föld, továbbá szemükbe ötlött a Mara-földnyelv innenső felén a nagy terjedelmű Paruvia völgye, amely a Gyémánt-hegy aljától húzódik, és a Punarun vize öntözi. Taapunan innen előbb a Tatao-csúcsot, a Foa torkolatát pillantották meg; ekkor Simcöe tengernagy kissé északkeletnek irányította az úszó hajót; Motu-Utat ügyesen kikerülte, s este hat órakor a Papeete-öböl elé érkeztek.

Az öböl nyílásánál jól látszott a sziklapart szeszélyes kanyarodásához alkalmazkodó csatorna. Simcöe tengernagynak nem volt kalauzra szüksége, mint a csatornában veszteglő cethalász-hajóknak. Nemsokára megjelent egy sárga zászlós csónak. Az egészségügyi rendőrség embe­rei ültek rajta, a jobb parti kikötőben tudakozódtak. Tahitiban nagyon szigorú az ellenőrzés, egy léleknek sem szabad addig partra szállnia, amíg a kikötő orvosa egy tengerésztiszt jelenlétében meg nem vizsgálja.

Mihelyt a kikötőbe érkeztek, rögtön értekezett az orvos Standard-Island hatóságával. Csak formalitás az egész. Milliard-Cityben beteg ember nincsen. A kolerát, influenzát, sárgalázt s egyéb ragályos betegségeket itt hírből sem ismerik. A hivatalos engedélyt a partra szállásra nyomban megadták, csakhogy kezdett már alkonyodni, így hát holnap reggelre halasztották a sziget megtekintését. És Standard-Island lakói a holnapi nap reményével hajtották éjjeli nyugalomra a fejüket.

Hajnalhasadtával ágyúk bömböltek. A Rammsporn-üteg huszonegy ágyúlövéssel üdvözölte Tahiti szigetét s a francia főhatóság székhelyét. Az obszervatórium tornyán lengő arany napos, vörös zászló háromszor hajlott meg.

A kikötő ágyúi minden ágyúlövést viszonoztak: Tahiti vendégül fogadta Standard-Islandet.

Már kora reggel nagy sürgés-forgás nyüzsgött a jobb parti kikötőben. A villamos kocsik csak úgy ontották az utasokat, akik mind át akartak kelni a szigetre. Sébastien Zorn és társai a legtürelmetlenebbek közé tartoztak. Standard-Islandnek nincs annyi csónakja, hogy mind átvihették volna őket, a bennszülöttek ajánlkoztak tehát, hogy átszállítják a jobb parti kikötőből a szigetre; mindössze hat kábelhossznyi útról van szó.

Legelőször természetesen a kormányzónak kellett a szigetre jutnia, hogy Tahiti hatóságánál hivatalosan tisztelegjen és meglátogassa a királynét.

Délelőtt kilenc órakor Cyrus Bikerstaff és két titkára: Bernard Rouge és Huberley Harcourt teljes díszben helyet foglalt a díszcsónakban. Hozzájuk csatlakoztak még a két városrész előkelői: Jem Tankerdon és Nat Coverley. Köztük volt természetesen továbbá Simcöe ten­ger­nagy, Stewart ezredes és tisztjei, egytől egyig ünnepi díszben, csillogó egyenruhájukban, és árkeltek a szigetre.

Sébastien Zorn, Yvernes, Pinchinat és Frascolin, továbbá Dorémus, Callistus Munbar s néhány városi hivatalnok egy másik csónakon helyezkedtek el.

A bennszülöttek számos kenuja és pirogája csatlakozott a villamos csónakokhoz.

Papeete igen pompás kikötő, olyan mély, hogy a legnagyobb hajók is horgonyt vethetnek benne. Háromfelől lehet a kikötőbe jutni: az úgynevezett csatornán át, amely hetven mérföld széles és nyolcvan méter hosszú, tovább keleten a Tanoa- és nyugaton a Tapua-csatornán át.

A villamoscsónakok méltósággal teljesen siklottak el a villákkal, kéjlakokkal beépített part hosszán, a kikötött hajók mellett. Egy szép szökőkútnál kötöttek ki, amely egyúttal gyűjtő­medence is, a hegyekről leszakadó zuhogó patakok bőségesen megtöltik vízzel.

Cyrus Bikerstaff urat és kíséretét a bennszülöttek egész tömege várta a parton, ujjongva fogadták a csodaművű úszó sziget lakóit.

Minekutána a lelkesedés némileg lecsillapult, a jövevények Tahiti kormányzójának palotájába mentek.

Callistus Munbar, aki főintendánsi díszruhájában nagyszerűen festett, hívta a művészeket is, hogy tartsanak velük. Természetesen nagy örömmel csatlakoztak hozzájuk.

Nemcsak Tahiti áll francia főhatóság alatt, hanem Morea és a szomszédos szigetcsoportok is. Egy magas rangú polgári hivatalnok kezében van a főhatalom, alárendeltje egy osztályfő, aki a hadi és tengerészeti ügyeket, a gyarmat és város pénzügyeit, meg az igazságszolgáltatás ügyét intézi. Az államtitkár dolga a polgári perrendtartás. Ezeken a szigeteken, valamint Moreán, Fakaraván és Pomotoun, meg a Nika-Hivához tartozó Taio-Haén vannak a helytartó helyettesei, továbbá egy-egy békebíró. 1861 óta van a kereskedelemnek és a földművelésnek is külön választmánya, amely évenként egyszer ülést tart Papeetéban. Itt van a tüzérség és műszaki katonaság vezérkara is. A hadsereg gyarmatos csendőrökből, tengerész tüzérekből és gyalogságból áll. A katolikus vallás gyakorlására egy plébánosnak, egy tábori lelkésznek s kilenc hittérítőnek van gondja, akik a különféle szigeteken elszórtan működnek. Művészeink csaknem abban az ábrándban ringatózhattak, hogy francia kikötőben vannak. Szerfölött nagy elégedettséggel szemlélődtek tehát...

A szigeteken levő falvakban bennszülött bíróság, községtanácsféle van. Az úgynevezett tavana az elnök, vagy azonkívül egy bíró, egy mutoï-főnök s két esküdt, akiket a község lakói választanak.

A társaság pompás fák árnyékában haladt a kormányzói palota felé. Körös-körül kókusz­pálmák, perubalzsamfák, egész narancsligetek, goyavák, kaucsukfák stb. zöldelltek. A palotának csak a fedele látszott ki a fák lombjai közül. A díszes homlokzatú, egyemeletes épületben gyűltek össze a sziget főbb tisztviselői; a gyarmati csendőrség díszlövéssel fogadta az érkezőket.

A sziget kormányzója oly szeretetreméltó udvariassággal fogadta Cyrus Bikerstaff urat, hogy annak mását az angol főhatóság alatt álló szigeteken bizonyára nem tapasztalta. Megköszönte, hogy Standard-Island meglátogatta Tahitit, és remélte, hogy ez a látogatás, amelyet Tahiti, sajnos, nem viszonozhat, minden évben ismétlődni fog. A hivatalos tisztelgés eltartott félóráig, és abban állapodtak meg, hogy a sziget hatóságait Cyrus Bikerstaff holnap fogadja Milliard-City városházában.

- Szándékuk, hogy Papeete előtt néhány napig itt vesztegeljenek? - kérdezte a sziget kormányzója.

- Körülbelül két hétig itt maradunk - felelte Bikerstaff úr.

- Akkor módjukban lesz, hogy lássanak egy francia hajórajt, amely e hét vége felé érkezik kikötőnkbe...

- Örvendeni fogunk, kormányzó úr, ha Standard-Islanden vendégeinkül tisztelhetjük majd.

Cyrus Bikerstaff rendre bemutatta kíséretének tagjait: titkárait, Ethel Simcöe tengernagyot, Stewart ezredest, a többi tisztviselőket, a főintendánst, és a kvartett művészeit... ez utóbbiak franciákhoz méltó honfitársi fogadtatásban részesültek.

Kissé kényes kérdésként merült föl, hogy miképpen mutassák be Milliard-City két pártvezérét: Jem Tankerdon urat és Nat Coverley urat.

A sziget kormányzója segített a dolgon. Már jó előre értesült arról a vetélkedésről, amely a két hírhedt milliomos közt dúlt, és olyan tapintatosan, olyan diplomatikus finomsággal oldotta meg a kérdést, mintha az már eleitől kezdve ilyetén módon lett volna elintézve. Kétséget sem szenved: holmi angol kormányzó ebben az esetben szikrát szórt volna a puskapor közé, hogy ezzel szolgálatot tegyen az Egyesült Királyságnak. Efféle tapintatlanság azonban a francia kormányzótól nem telt ki. Cyrus Bikerstaff tehát nagyon elégedetten távozott a palotából.

Magától értetődik, Sébastien Zorn és társai nem akadályozták meg, hogy az agyonfáradt Athanase Dorémus szépen hazamenjen a huszonötödik sugárúton levő lakására, ők pedig lehetőleg Papeetében időztek, s a legjelentékenyebb helyekre kirándultak. Tatorapu-fél­szigetet is látni óhajtották, szóval fenékig akarták kiüríteni a Csendes-óceán korsóját. Elmondották szándékukat Callistus Munbar úrnak is; a főintendáns természetesen helyeselte.

- Csak azt a jó tanácsot fogadják el tőlem, hogy mielőtt fölkerekednének, pihenjenek két napig.

- Miért ne kezdenők meg akár ma? - kérdezte Yvernes, akinek már valósággal viszketett a talpa.

- Mert Standard-Island hatósága előbb még a sziget királynőjénél akar tisztelegni, az pedig kívánatos volna, hogy önök is jelen legyenek.

- És holnap? - kérdezte Frascolin.

- Holnap a sziget kormányzója adja vissza látogatásunkat, és illendő dolog volna, ha...

- Ha mi is jelen volnánk... - egészítette ki Pinchinat. - Helyes, főintendáns úr, ott leszünk.

A kormányzó palotájából Cyrus Bikerstaff kíséretével a királynő palotája felé vitte útját. Árnyas fák alatt mindössze negyedóráig kellett sétálniuk.

A királynő háza igen szép helyen fekszik, árnyas fák övezik körös-körül.

Kétemeletes, négyszögletű épület, svájci stílusban emelték, két sorban erkélyek vonultak végig. A második emeletről lenézve ültetvények hosszú sorát látta az ember, ezek elnyúltak egészen a városig, azon túl pedig fölcsillant a tenger tükre. Szóval igézetesen szép fekvésű, kényelmes, bár nem pazar fényűzéssel berendezett volt ez a palota.

A királynő, dacára a francia fennhatóságnak, nem vesztett semmit a tekintélyéből. A kormányzó palotáján meg a középületeken, a kikötőben veszteglő hajók árbocán a francia trikolór lengedez ugyan, de a királyi palotán ott van még mindig a sziget ősrégi zászlója. Vörös-fehér keresztcsíkok a felső sávban, a belső szögletben pedig háromszínű mező.

Tahiti szigetét Quiros fedezte föl 1706-ban, és elnevezte „Sagittoriá”-nak. A szigetcsoport többi tagjait Wallis (1767) és Bougainville (1768) fedezte föl. Az idő tájt Oberea királynő uralkodott a szigeten, halála után a Pomaré-dinasztia jutott hatalomra.

I. Pomarét (1762-1780) eleinte Otoonak hívták, később felvette a Pomaré nevet. Fia, II. Pomaré (1780-1819) az első angol hittérítőket nagy jóakarattal fogadta, és tíz évvel utóbb ő is megkeresztelkedett. Ez alatt az idő alatt véres harcok pusztították a sziget lakóit, a százezer lakosból tizenhatezer maradt életben.

III. Pomaré, a II.-nak a fia 1819-től 1827-ig uralkodott, húga, a hírhedt Pomaré, a nyomorult Pritchard védence, 1812-ben született, Tahiti és a szomszédos szigetek királynőjévé lett aztán. Első férjét, Tapoát, minthogy gyermekeik nem születtek, elűzte, és másodszor Ariifaaitéhoz ment feleségül. Ebből a házasságból származott Arione, akit olybá tekintettek, mint trón­örököst, csakhogy már harmincöt éves korában meghalt. A rá következő években a királynő még négy gyermekkel örvendeztette meg férjét - aki mellesleg légyen mondva, a legszebb fia volt Tahitinak -, ezek: Teriimaevarna, aki 1860 óta Bora-Bora-szigetnek a hercegnője; az 1842-ben született Tamatva herceg, Raiate, a sziget királya volt, de vérlázító kegyetlensége miatt alattvalói letaszították a trónról; Teriitapunui herceg született 1846-ban, erősen sánta volt szegény, végre Tuavira herceg, aki Franciaországban nevelkedett fel.

Pomaré királynő nem mindig uralkodott békességben. 1835 óta a protestáns és az újabban jött katolikus misszionáriusok összevesztek, a katolikusokat elűzték, de később a francia expedíció megint visszahozta őket. Négy év alatt öt bennszülött törzsfő ismerte el a francia fő­hatóságot. Pomaré tiltakozott ellene, Anglia is tiltakozott. Dupetit-Thouars tengernagy trónvesztettnek nyilatkoztatta ki a királynőt, Pritchardot kiűzte az országból. A rapepai és mahaenai véres napokban történtek mindezek. A francia kormány nem helyeselte az admirális intézkedéseit minden részleteiben; Pritchardnak huszonötezer frank kártérítést adtak, és Bruat tengernagyra bízták, hogy az ügyet békésen intézze el.

Tahiti megadta magát 1846-ban, és Pomaré is hajlandó volt a helyzetbe belenyugodni 1847. június 19-én, ha a francia kormány elismeri szuverenitását Raiatea-, Hiabine és Bora-Bora-szigeteken. Még ekkor sem volt vége a belvillongásoknak. 1852-ben a királynőt megfosz­tották trónjától, és kikiáltották a köztársaságot. Végül a francia kormányzó visszaültette trónjára a királynőt, aki lemondott a három koronáról; Raiatea és Tahaa trónját átengedte legidősebb, Huahive-át második fiának, leányának Bora-Bora koronáját hagyta.

Jelenleg egyik utódja, VI. Pomaré, a szigetcsoport koronás úrnője.

A közlékeny Frascolin ugyancsak igyekezett megfelelni új címének: már tudniillik, hogy a Csendes-óceán Larousse-a. Minden históriai és földrajzi adatot apróra elmondott társainak, és szívükre kötötte, hogy milyen ajánlatos ismerni azt a népet, amellyel az embernek dolga van. Yvernes és Pinchinat megköszönték neki, hogy beavatta őket a Pomarék genealógiájába, ügyet sem vetve Sébastien Zorn úrra, aki szakállába mormogta:

- Mi közöm hozzájuk?...

A hevülékeny Yvernes valósággal lelkendezve rajongott Tahiti költői szépségű tájaiért. Eszébe jutottak Bougainville és Dumont d’Urville lelkes útirajzai, s éppen nem titkolta el, hogy lázas kíváncsisággal várja a pillanatot, midőn majd szemtől szembe láthatja ez új Küthéra úrnőjét, akinek már a neve is...

- Azt jelenti, hogy „hurutos dió” - vágott közbe Frascolin.

- Pompás! - kiáltott föl Pinchinat. - Szakasztott olyan, mintha valaki „A nátha istennőjéről” beszélne!... Gondunk legyen rá, hogy kezünk ügyében legyen a zsebkendőnk!...

Yvernes dühöngött a viccelődés miatt, a többieket majd szétvetette a nevetés, aztán ráragadt a jókedv a morózus gordonkásra is.

Standard-Island kormányzóját, hatóságait, az előkelők küldöttségét nagy ünnepélyességgel fogadta a királynő.

VI. Pomaré királynő negyvenkét éves, a szigetlakóknál divatos rózsaszínű ruhát viselt. Cyrus Bikerstaff hódolatát nyájas méltósággal fogadta, oly fenség ömlött el egész lényén, hogy Eu­rópa bármely uralkodónője büszke lehetne arra. Kegyesen válaszolt, mégpedig tiszta fran­cia kiejtéssel, mert a sziget előkelő társaságának ez a divatos nyelve. Őfelsége abbeli óhaj­tásának is kifejezést adott, hogy szeretné közelebbről megnézni a Csendes-óceán gyöngyét, amely mindenütt szóbeszéd tárgya. Remélte, hogy gyakrabban ki fog ezután kötni e szigeten. Jem Tankerdon urat feltűnően kitüntette, Nat Coverley bosszúságára. A dolog magyarázata egyszerű: őfelsége, a királynő protestáns, Tankerdon úr pedig Milliard-City protestáns felének vezérférfia.

A kvartett tagjairól sem feledkeztek meg a bemutatásnál. A királynő kegyesen tudtukra adta, hogy szeretné egyszer hallani őket. A művészek hódoló alázattal hajlottak meg, és oly értelemben nyilatkoztak, hogy bármely pillanatban rendelkezésére állnak őfelségének. A főintendáns pedig a királyné kívánságát olybá vette, mintha parancs volna.

Az audiencia félóráig tartott, akkor is, amikor eltávoztak a palotából, díszlövéssel tisztelték meg a csendőrök, amint megérkezésük alkalmával fogadták a küldöttséget.

Visszatértek Papeetéba. Betértek a tiszti kaszinóba, ahol a helyőrség tisztjei lunch-csel várták a társaságot. Patakokban folyt a pezsgő, tósztok kergetőztek, és hat óra felé járt az idő, amikor a villamoscsónakon elindultak a papeetéi kikötőből.

Este összegyűltek művészeink a kaszinó társalgójában.

- Hangversenyt kell adnunk a királynő tiszteletére, fiúk!... kezdte a szót Frascolin. - Miféle darabokat vegyünk elő? Vajon megérti-e Mozartot vagy Beethovent?

- Offenbach, Varney, Lecocq vagy Audran való ide... - vélekedett Sébastien Zorn.

- Szó sincs róla, a bambulát rántsuk elő! - vetette közbe Pinchinat, miközben a négertánc ritmusára illette-billegette a nyakát.