Fejezet

 1 II    |    födélzetén vagyok. Több ezer ember - napszámosok, hajóslegények,
 2 II    |   lehetett volna hinni, hogy az ember a londoni Alsó-Themze legutolsó
 3 II    |   megváltoztatta: íme, egyetlen ember a kis újjával igazgatta
 4 III   |        termett ugyanaz a fiatal ember, akit pár nappal előbb futólag
 5 IV    |      hogy vidám, tréfás kedélyű ember, aki az életnek mindig csak
 6 V     |         ellenben, mint egyetlen ember, hatalmas, egetverő hurrah-kiáltásokban
 7 VIII  |         doktor volt. Az eredeti ember rögtön térdeire emelkedett
 8 IX    |         és durva tréfáin. Ez az ember azt állította, hogy az alaktalan
 9 IX    | födélzeten mozog valami: de nem ember volt, hanem az első vitorlának
10 X     |  számolgatja. Ez is tekintélyes ember. Minden pillanatban meg
11 XII   |       hogy nincs nála boldogabb ember a földön! Most pedig nincs
12 XII   |   kiáltottam föl: de hisz ez az ember velünk utazik!~- Velünk
13 XVI   |   megkérdezett:~- Kicsoda ez az ember?~- Nem ismerem.~- Kellemetlen
14 XVII  |         az is többet ért, ha az ember fölment a födélzetre, dacolni
15 XXIX  |         az utazásnak!~- Szegény ember! - szóltam, - éppen most
16 XXIX  |        én véleményem szerint az ember csak azért hal meg, mert
17 XXIX  |         helyét. S tudja-e, hány ember hal meg azalatt, amíg én
18 XXIX  |       másodpercenként átlag egy ember hal meg, ez alatt az idő
19 XXIX  |      helyemre. A fő az, hogy az ember minél később legyen terhére
20 XXIX  |       aki mindent elad, amit az ember csak venni akar tőle.~A
21 XXXII |    megmondjam önnek, hogy derék ember. Mindnyájan köszönjük a
22 XXXIII|      tett; látszott, hogy ez az ember ölni jött ide és ölni akar.~
23 XXXIX |   felelte mosolyogva az eredeti ember; - meggondoltam a dolgot
24 XXXIX |     utazás, még akkor is, ha az ember «nem hagyja ott a fogát»,