XIV.

Dean Pitferge, aki nem volt oly gyáva, mint én, villásreggeli közben elbeszélte, hogy a tiszteletes úr bámulatosan prédikált. A monitorok, a páncélos csatahajók, a torpedók, az Armstrong-ágyúk s még számos efajta emberirtó szerszám közreműködött beszédje sikerében. Ő maga szinte megdicsőült Amerika hatalmának és nagyságának ragyogásában.

Vállat vonva keltem föl az asztaltól s átmentem a nagy szalonba, melynek ajtaján ezt a jelentést olvastam:

Ész. szél. 50° 8’.

Nyug. hossz. 30° 44’.

Napi út: 255 mérföld.

Mindig ugyanaz a bosszantó eredmény. Összesen csak ezeregyszáz mérföldet tettünk meg, beleértve azt a háromszáztizet is, mely Liverpool és Fastenet közt van: tehát utunknak alig egyharmadáig jutottunk.

A tisztek, a legénység és az utasok is egész nap pihentek, éppen úgy, mint az Úr Amerika megteremtése után. A zongorák némán hallgattak, a játékterem üres volt, senki sem ivott. Fölhasználtam az alkalmat és bemutattam Dean Pitferge orvost Corsican kapitánynak. Vidáman beszélgettünk s a doktor mindenáron be akarta bizonyítani a hajóskapitánynak is, hogy a Great-Eastern elátkozott hajó. Corsican kapitány nagyon jól mulatott az eredeti doktor szellemes ötletein s különösen tetszett neki a «megfőzött mérnök» esete.

- Látom, - szólt a doktor, - hogy a kapitány nem nagyon hisz az én legendáimban.

- Nagyon?... Az sok volna! - viszonzá Corsican kapitány mosolyogva.

- Hát többet hinne-e, kapitány úr, - szólt Dean Pitferge komolyan, - ha bebizonyítanám, hogy ezen a hajón éjszaka kísértet is jár?

- Kísértet! - kiáltott föl a kapitány. - Micsoda! Hát még hazajáró lelkek is vannak? S ön komolyan hiszi?

- Hiszem, - felelte Dean Pitferge; - hiszem, mert komoly szavahihető férfiak mondják. Mert a szolgálatot tevő tisztek, kormányosok, hajóslegények egyhangúan állítják, hogy a sötét, csöndes éjszakákon valami fekete árnyék sétál a hajón. Hogy kerül a födélzetre? Senki sem tudja. Hogyan tűnik el ismét? Nem tudják megfejteni.

- Szent Dunstanra! - kiáltott föl Corsican kapitány. - Együtt fogjuk meglesni!

- Ma éjjel? - kérdezte a doktor.

- Ha önnek úgy tetszik, hát ma éjjel. Hát ön, - kérdezte a kapitány hozzám fordulva, - nem tart velünk?

- Nem, - viszonzám; - én nem akarom zavarni annak a szellemnek az inkognitóját. Különben is azt hiszem, hogy a doktor csak tréfál.

- Eszem ágában sincs, - felelte Pitferge megátalkodottan.

- Ugyan, doktor, - szóltam; - hát igazán komolyan azt hiszi, hogy a holtak lelkei visszajárnak kísérteni a hajók födélzetére?

- Hiszem, hogy a halottak is föltámadhatnak, - viszonozta a doktor; - s ez annál meglepőbb, mert orvos vagyok.

- Orvos! - kiáltott föl Corsican kapitány s hirtelen hátralépett, mintha ez a szó megdöbbentette volna.

- Legyen nyugodt, kapitány, - felelte a doktor, szeretetreméltóan mosolyogva; - ha úton vagyok, nem folytatom a mesterségemet.

- Az már más! - szólt a kapitány megnyugodva.