XVII.

A hétfőről keddre virradó éjszakán a tenger ismét erősen hullámzott, a hajón minden mozdítható tárgynak lába kelt. Mikor reggel hét óra tájban fölmentem a födélzetre, az eső esett. A szolgálatot tevő tiszt begöngyöltette a vitorlákat, mire a gőzös még szörnyűbben kezdett táncolni.

Az utasok mind lemenekültek szobáikba s még a szalonok is kongtak az ürességtől, mert a tengeri betegség iszonyúan elhatalmasodott a hajón. Az utasok kétharmada nem jött el villásreggelire és ebédre sem. Nem lehetett sem whistezni, sem sakkozni, mert a hajó ingadozása tűrhetetlen. Néhányan, végigfeküdve a dívánokon, olvastak vagy aludtak. Ennél még az is többet ért, ha az ember fölment a födélzetre, dacolni széllel és esővel.

Kint csúnya idő volt s az eső oly sűrűn hullott, hogy pár kilométernyire sem lehetett látni a gőzös körül. Tíz óra tájban hajót jeleztek szél alatt, a gőzös orra felől; nagy háromárbocos vitorlás hajó volt, mely a széllel futott, de a nemzetiséget a nagy ködben nem lehetett megtudni.

Tizenegy óra felé a szél alábbhagyott és északnyugatnak fordult. Az eső is csaknem egyidejűleg elállt s a széthasadt felhők mögül kikandikált a sötétkék égbolt. Nemsokára megjelent a nap is, áttörve a felhők fátyolát, lehetővé tette a déli megfigyelést, amelynek ez lett az eredménye:

Ész. szél. 46° 29’.

Nyug. hossz. 42° 25’.

Napi út: 256 mérföld.

A gőznyomás tehát hiába emelkedett, a hajó sebessége azért mégsem növekedett. De ennek oka az erős nyugati szél lehetett, mely szemközt támadt a hajónak és bizonyára nagyon csökkentette a sebességét.

Két óra tájban a köd ismét sűrűbb lett s egyúttal a szél is elállt. Ennek következtében a köd nemsokára oly tömör lett, hogy a hajóhídon álló kapitány már a hajó elején dolgozó matrózokat sem látta. Az ilyen köd nagyon veszedelmes a tengeren, mert a hajók, nem láthatván egymást, könnyen összeütköznek.

A tisztek és a legénység tehát megkettőztetett éberséggel őrködtek. A hajó orrában külön őrséget állítottak föl, mely harangszóval jelezte, hogy nincs-e hajó a gőzös útjának irányában. Egy csöngetés: hajó elöl; két csöngetés: hajó balra; három csöngetés: hajó jobbra.

És nagy szerencse volt ez az elővigyázat, mert három óra tájban egyszerre csak egy háromárbocos hajó bukkant föl alig kétszáz méternyire a Great-Eastern orra előtt. A vitorlás, nem lévén szele, nem tudott volna kitérni s ha a harangszóval figyelmessé tett kormányos idejében oldalt nem fordítja a Great-Eastern-t, az összeütközés kikerülhetetlen lett volna.

Lassanként a szél megint fölkerekedett és estig egyre hevesebb lett; de a hajó nem nagyon ingadozott, mert a tenger nem háboroghatott, mivel a közel fekvő new-foundlandi zátonyok a hullámverés erejét fölfogták. Így hát James Anderson kapitány erre az estére is «fölolvasást» rendezett s a szalon a kitűzött órára ismét megtelt. De ezúttal nem bűvészfogásokat mutatott be, hanem elbeszélte a kábel lefektetésének történetét, amelyet maga vezetett. Megmutatta a különböző gépek fotográfiáit, amelyeknek segítségével a tenger alatti drótot lerakták, részletesen elmondta a sok bajt és viszontagságot, mellyel a munka járt: szóval megérdemelte a viharos tapsot és éljenzést, amellyel a hallgatóság a fölolvasást jutalmazta.