Fejezet

 1 II  |             vissza megyünk - intette õt a foreloper.~Max Huber azonban
 2 II  | kénytelen-kelletlen követnie kellett õt... S talán mind a hárman
 3 IV  |          utolsó szavai, mert az álom õt is elnyomta már. Fáradtan
 4 VII |           Max barátunkra: rád bízzuk õt.~Ezen mindnyájan nevettek;
 5 IX  |        utasoknak Johansen doktor. Ha õt is így fogadták a majmok,
 6 X   |              Íme a kis beteg szereti õt, hálás az ápolásért!...
 7 XII |             kik minket megmentettek, õt már nem menthették meg!...~-
 8 XIII|              a foreloper. - Ki látta õt közülünk?... Ki hallott
 9 XIII|             hogy Llanga mentette meg õt a vízbefúlástól, s a hálás
10 XIII|             aztán Li-Mai ide vezette õt ehhez a kunyhóhoz... Hogy
11 XIV |              amerikai figyelmeztette õt erre: - s én már azon sem
12 XV  |       megvetette õket - közé vezette õt és társait. Mindhármuk közt
13 XVII|         ketreczére, foglyul ejtették õt, s minden holmijával elhurczolták,
14 XVII|        rengetegbe. Mert ha a vagdiak õt is ide hozták volna Ngalába,
15 XVII|       legalább látniok kellett volna õt ezen az ünnepélyen, a gazdája
16 XVII|         Huber. - Kötelességünk, hogy õt is megszabadítsuk...~- Igaza