VII. FEJEZET
Helyszíni szemle

Két órával késõbb egy kocsi száguldott teljes sebességgel a pärnui országúton. Nem szekér, mégcsak nem is postakocsi volt az. Frank Johausen úr útibatárja elé fogtak be, s minden postaállomáson kicserélték a lovakat. Bármily gyorsan hajtanak is, nem valószínû, hogy az éj beállta elõtt a Kidõlt Kereszthez címzett fogadóba érnek. Inkább megpihennek az utolsó állomáson, s másnap, mikor a nap fölkel, a fogadóhoz hajtanak.

A batárban ült a bankár, Verder õrnagy, a rendõrorvosi vizsgálatokhoz szükséges Hamine doktor, Kerstorf bíró, akit majd az ügy kivizsgálásával bíznak meg, s egy törvényszéki írnok. A hátsó ülésen két közrendõr utazott.

Ejtsünk egypár szót Kerstorf bíróról, mivel a többi személy már szerepelt a történetünkben, s õket valamennyire ismerjük.

Nos, az ötven év körüli bíró kollégái és a köz elismerését is kivívta. Csak csodálkozni lehetett, milyen eszesen, ügyesen jár a végére a hozzá tartozó bûnügyeknek. Feddhetetlen volt, soha semmilyen befolyás alá nem került, semmiféle nyomással nem tudták megkörnyékezni, s politikai szempont sem vezérelte soha vádindítványai megfogalmazásában. Õ volt a megtestesült törvény. Kevéssé közlékeny, igen tartózkodó férfi volt, keveset beszélt, sokat gondolkodott.

Ebben az ügyben - a fizika nyelvén szólva - ellentétes áramlatok mûködtek, amelyek nem nagyon fértek össze, fõleg ha a politikai szempontok is közbeavatkoznak. Egyik részrõl a német eredetû Johausen báró és Verder õrnagy, másikról pedig a szláv származású Hamine doktor. Egyedül Kerstorf bíró volt mentes a faji elõítéletektõl, amelyek a balti államokban mostanában teret nyertek.

Útközben csak az õrnagy és a bankár beszélgetett, de õk is csak akadozva.

Frank Johausen nem titkolta, hogy mélyen fájlalja a szerencsétlen Poch halálát. Nagyon szerette ezt a régi, kipróbált, hûséges emberét.

- S a szegény Zinaida, - szólt - hogy fog keseregni, ha megtudja, hogy megölték a võlegényét!

Valóban az esküvõt pár nap múlva kellett volna megtartani Rigában, s most templom helyett a temetõbe mehet Zinaida a võlegényével!

Az õrnagy, ha az áldozat sorsa tán meghatotta is, sokkal inkább törõdött a bûnös kézrekerítésével. Mindenek elõtt a véres esemény színhelyét kellett látnia, ahol talán akad majd valami nyomra. Verder õrnagy azt hitte, hogy a gyilkosságot azok közül az útonállók közül követte el valamelyik, akik akkoriban ott garázdálkodtak a livóniai területen, és azt remélte, hogy a rendõri õrjáratok segítségével kézre kerítheti a Kidõlt Kereszthez címzett fogadó gonosztevõjét.

Hamine doktornak a holttestet kellett megvizsgálnia. De e pillanatban más dolog nyugtalanította. Ma reggel, mikor rendes szokása szerint meglátogatta Nyikolevéket, a tanár nem volt odahaza. Megtudta Ilkától, hogy atyja elutazott. Értesítette Ilkát, - aki elutazása elõtt nem is találkozott vele, - hogy két-három napra távozik Rigából. Hová mehetett?... Nem is sejtette. Már tegnap este tudta vajon, hogy elutazik?...

Valószínûleg, mert mióta hazaért lakásába, Nyikolev nem kapott semmiféle levelet.

S mégsem szólt utazásáról sem leányának, sem a doktornak, sem a konzulnak a múlt este. Gondterhesebbnek látszott, mint máskor?... Meglehet, de egy ilyen zárkózott embertõl mégsem kérdezhették meg, mi nyomja a szívét? Annyit megtudott, hogy másnap reggel Dimitrij írt egypár sort Ilkának, azután elindult, de nem árulta el, hová megy. Aggasztó volt a dolog, s Ilkát éppúgy nyugtalanította, mint Hamine doktort.

A batár gyorsan haladt. Egy lovast elõreküldtek, õ gondoskodott róla, hogy a pihenõhelyen legyen váltás, így nem veszítettek tehát idõt, de ha három órával elõbb elhagyják Rigát, a nyomozás még aznap megkezdõdhetett volna!

A levegõ száraz volt, és kissé hideg. Az éjszakai szélvihar megszûnt, könnyû északkeleti szellõ fújt. Csak a szélben alaposan megviselt országút okozott nehézségeket a lovaknak.

Félúton fél óra ebédidõt kaptak az utasok. Az egyik állomás szerény fogadójában ültek asztalhoz, majd tovább is indultak.

Most hallgatagok voltak, elmerültek gondolataikban. Frank Johausen és Verder nagyritkán megszólalt, különben hallgattak a batárban. Bármilyen gyorsan száguldott a batár, nem voltak megelégedve a hajtókkal. Az útitársak közül az õrnagy volt a legtürelmetlenebb, tanácsokkal ösztökélte a vezetõket, szemrehányásokat tett nekik, sõt meg is fenyegette õket, ha a kocsi lassított az emelkedõn.

Délután öt óra volt, mikor megérkeztek Pärnu elõtt az utolsó lóváltó állomásra.

A nap hanyatlóban volt már, s a Kidõlt Kereszthez címzett fogadó még tíz versztányira lehetett.

- Uraim, - szólt Kerstorf bíró, - éjszaka lesz, mire megérkezünk a fogadóba, s ez az idõ nem alkalmas a nyomozás megkezdésére... És mivel abban a korcsmában úgysem találunk tisztességes szállást, azt ajánlom, maradjunk itt éjszakára s holnap hajnalban folytassuk utunkat.

- Bölcs tanács, - szólt a doktor. - És ha korán tovább megyünk...

- Maradjunk itt, - szólt Frank Johausen, - föltéve, hogy Verder õrnagynak nincs ellenére.

- Késleltetjük vele a nyomozást, - szólt az õrnagy, aki alig várta már, hogy ott lehessen a bûntény színhelyén.

- Bizonyára reggel óta õrzik a fogadót, ugye? - kérdezte a bíró.

- Úgy van, - szólt az õrnagy, - a táviratból tudom, hogy embereim azonnal körülvették a fogadót, nem eresztenek be senkit reggel óta, és nem engedik érintkezni senkivel Kroffot, a korcsmárost.

- Akkor, - szólt a bíró, - ez a késedelem nem árt a nyomozásnak.

- Nem, nem, - felelt az õrnagy, - de egérutat enged a gonosztevõnek!

Mindazonáltal mivel máris besötétedett, elhatározták, hogy nem mennek tovább. Az utolsó állomáson töltötték az éjszakát, s április 15-ikén, hajnalban tovább indultak, s a batár reggel hét órakor megérkezett a fogadó elé.

A fogadót õrzõ pärnui rendõr az ajtóban fogadta az érkezõket.

Kroff fel s alá járt az ivóban. Nem volt szükség rá, hogy erõvel tartsák vissza. Mért is hagyta volna el a fogadóját?... Ellenkezõleg. Szívesen maradt, hogy kiszolgálja a rendõröket... Aztán meg a hatóságnak is ki kellett õt hallgatnia. Hiszen az õ vallomása volt a legfontosabb a nyomozás kezdetén.

A rendõrök gondosan vigyáztak, hogy minden úgy maradjon, ahogy találták, kívül-belül a szobákban és az országúton, a korcsma közelében egyaránt. Megtiltották a környékbeli parasztoknak is, hogy megközelítsék a házat, s e pillanatban is vagy ötven kíváncsi ember álldogált a fogadótól tisztes távolságban.

Reggel hét óra tájban, úgy ahogy megígérte Broks, a postakocsis, a hajtó kíséretében, visszatért a lovakkal és a kerékgyártóval a fogadóba, Pochért és az idegen utazóért, akiket tovább akart szállítani, mihelyt a postakocsi rendben lesz.

Képzelhetõ, mennyire megrémült Broks, mikor a korcsmáros odavezette õt a szegény Poch holtteste elé, aki még tegnap oly türelmetlenül kívánkozott vissza Rigába, hogy megülje menyegzõjét! Egy perc múlva felugrott az egyik lóra, a hajtót és a kerékgyártót a fogadóban hagyván, visszanyargalt Pärnuba, hogy értesítse a rendõrséget. Pärnuból táviratoztak Rigába Verder õrnagynak, s a pärnui rendõrök kivonultak a fogadóba.

Broks szintén vissza iparkodott a korcsmába, hogy a vizsgálóbírónak, aki bizonyára õt is ki akarja hallgatni, rendelkezésére álljon.

Kerstorf bíró és Verder õrnagy, mihelyt megérkeztek, nyomban hozzáláttak a vizsgálathoz. A rendõröket, akiket utasítottak a kíváncsiak távoltartására, részben a ház elõtt állították fel az úton, részben a ház mögött a konyhakert mentén, s részben a háztól jobbra a fenyveserdõ szélén.

A bíró, az õrnagy, az orvos és Johausen beléptek az ivóba és ott találták Kroffot, a fogadóst, aki bevezette õket abba a szobába, amelyben a bank hivatalnokának a holtteste hevert.

A boldogtalan Poch holttestének láttára Johausen nem bírt uralkodni fájdalmán. Itt volt elõtte házának régi hû szolgája, sápadt arccal, meredt testtel elnyúlva az ágyon, abban a helyzetben, ahogy huszonnégy órával ezelõtt álmában érte a halálos szúrás. Kroff, aki elõzõ nap hajnalban semmi neszt sem hallott a szobából, a kapott utasítás szerint, nem ébresztette fel vendégét; de mikor a postakocsis reggel hét óra tájban megérkezett, mind a ketten kopogtak az ajtón, amely belülrõl volt bezárva. Nem kaptak feleletet. Nagy nyugtalanság szállta meg õket, erõvel behatoltak a szobába, s ott találták a holttestet, amely akkor még nem volt teljesen kihûlve.

Az asztalon, az ágy mellett, ott látták Poch irattáskáját, a Johausen-fivérek cégének kezdõbetûivel. A táska lánca a földre lógott, s a táska üres volt. A tizenötezer rubel értékû papírpénz, amelyet Pochnak Revelbe kellett volna vinnie, nem volt sehol.

Elõször is Hamine doktor vizsgálta meg a holttestet. Az áldozat rendkívül sok vért veszített. Félig megalvadt, vörös tócsa húzódott az ágytól az ajtóig. Poch ingén, amely egészen meg volt keményedve, az ötödik borda irányában, kissé balra, különös formájú sebhely volt. Kétségtelen, hogy a sebet holmi svéd késsel ütötték, amelynek öt-hat hüvelyk hosszú pengéje rugóra járó szorítóval fanyélbe van erõsítve. A rugószorítónak tisztán látszott a nyoma a sebszáj körül. A gyilkos olyan féktelen erõvel sújtott le, hogy a döfés nyomban halált okozott, mert keresztülszúrta a szívet.

A gyilkosság indoka kétségtelen volt. Rablás irányította a gyilkos kezét, mert a táskából a papírpénz eltûnt.

De hogyan hatolt be a gyilkos a szobába?... Nyilvánvalóan az országútra nyíló ablakon keresztül, mert a szoba ajtaját, amely belülrõl zárva volt, a fogadós és Broks törte be. Még bizonyosabbá vált ez, amikor kívülrõl megvizsgálták az ablak állapotát.

Bizonyosan megállapítható volt a párnán levõ vérnyomokból az is, hogy Poch párnája alá rejtette a táskát, s hogy a gyilkos ott akadt rá, véres kézzel megragadta, s kiürítvén a tartalmát, az asztalra tette le.

Mindezt nagy gonddal a korcsmáros jelenlétében állapították meg, aki igen értelmesen felelt a vizsgálóbíró minden hozzá intézett kérdésére.

Mielõtt kihallgatták, a bíró és az õrnagy elõbb kívül akarták folytatni a nyomozást. Körül kellett járniuk a fogadót, hogy megvizsgálják, nem maradt-e valami nyom odakinn is a gyilkos után.

Kimentek tehát a fogadóból mind a ketten, Hamine doktor és Johausen kíséretében.

Kroff és a Rigából érkezett rendõrök utánuk mentek, míg a parasztokat harminc lépésnyire visszaparancsolták.

Mindenekelõtt annak a szobának az ablakát vizsgálták meg rendkívül gondosan, ahol a bûntényt elkövette a gyilkos. Az elsõ pillantásra látszott, hogy a jobb táblát, amely elég rozoga állapotban volt, emelõvassal kifeszítették és a fémkampót kitépték a párkányból. Az egyik ablaküveg be volt törve. Darabkái a földön hevertek. Ezen nyújtotta be a gyilkos a karját, s elfordította az ablakzárat. Bizonyos volt tehát, hogy ezen az ablakon keresztül hatolt be a gyilkos a szobába és ugyanerre menekült a bûntény elkövetése után.

Lábnyom volt bõven a fogadó körül, s a 14-ikére virradó éjszaka szakadó esõjétõl úgy felázott a föld, hogy a nyomokat megõrizte. De ezek a lábnyomok keresztezõdtek, és különbözõ nagyságúak és alakúak voltak, úgyhogy útbaigazítást nem nyújthattak. Ennek az volt az oka, hogy a gyilkosságot követõ reggel, amíg a rendõrök Pärnuból meg nem érkeztek, sok bámészkodó õdöngött a fogadó körül, Kroff nem tudta távoltartani õket.

Kerstorf bíró és az õrnagy ezután annak a szobának az ablaka alá mentek, amelyben a gyilkosság éjjelén az ismeretlen utazó aludt. Az ablakon nem volt semmi gyanús. Az ablaktábla nem volt nyitva tegnap óta, amikor az említett utazó oly sietõsen távozott a fogadóból. Azonban az ablakpárkányon, valamint a falon néhány karcolás látszott, mintha durván megkaparta volna a falat valaki a cipõjével, aki felkapaszkodott erre az ablakra.

Ezután a bíró, az õrnagy, a doktor és a bankár visszatért a fogadóba.

Meg akarták vizsgálni az idegen utazó szobáját, amely, mint már tudjuk, szomszédos volt az ivóval. Ajtaja elõtt felváltva, szakadatlanul álltak õrt a rendõrök.

Kinyitották az ajtót. Koromsötét volt a szobában. Verder õrnagy maga ment az ablakhoz s kinyitotta elõször a belsõ ablakokat, azután kiakasztotta a kampókat a párkányból és kitárta a zsalut.

A szoba világos lett. Olyan állapotban volt, aminõben az utas hagyta, - az ágy, amelyben az éjszakát töltötte, félig megvetve, a faggyúgyertya csaknem tövig égve, amelyet Kroff oltott el az utas távozása után, a két faszék a szokott helyén, rendetlenségnek semmi nyoma; a szoba mélyében az oldaltûzfalba illesztett kandalló, amelyben hamu s rég kiéghetett üszökdarab látszott; egy régi almárium, amelynek belsejét megvizsgálták, de semmit sem találtak benne.

Semmi bûnjel sem volt tehát a szobában, csak kívül a karcolások a falon és az ablakpárkányon. S ez a nyom rendkívül fontos lehetett a vizsgálat során.

A szemlét Kroff szobájának megvizsgálásával fejezték be, amely a kertre nyílt. A rendõrök gondosan átkutatták a baromfiudvarban az ólakat. A konyhakertet keresztül-kasul turkálták az élõsövény kerítésig, amely nem volt áttörve sehol. Nem lehetett ennélfogva kétséges, hogy a gyilkos kívülrõl, az országútra nyíló ablakon hatolhatott be csupán az áldozat szobájába, azon az ablakon át, amelynek zsaluja ki volt feszítve.

Kerstorf bíró folytatta ezután a fogadós kihallgatását. Elhelyezkedett az ivóban egy asztal mellett, ahol az írnoka mellette foglalt helyet. Verder õrnagy, Hamine doktor és Johausen, akik maguk is kíváncsian várták Kroff vallomását, az asztal köré gyûltek. A bíró felszólította Kroffot, hogy mondjon el mindent, amit tud.

- Bíró úr, - szólt Kroff magabiztosan, - tegnapelõtt este nyolc óra tájban két utas érkezett a fogadóba és szobát kértek éjszakára. Az egyik utas sántikálva járt, mert megütötte a lábát valamivel elõbb, amikor a pärnui országúton, kétszáz lépésnyire innen, felborult velük a postakocsi.

- Poch volt a sántikáló, a Johausen-bankház hivatalnoka?

- Igenis... s ezt a balesetet tõle magától hallottam... Õ maga mesélte el, mi történt, hogy bokrosodtak meg a lovak a viharban, és hogy fordult fel a kocsi... Ha meg nem zúzódik Pochnak a lába, bement volna a kocsissal együtt õ is Pärnuba. Ó, bárcsak így történt volna inkább!... A kocsis, akit akkor este nem láttam, másnap reggelre visszaígérkezett, és vissza is jött csakugyan Pochért és társáért, miután rendbe hozatta a feldõlt kocsit.

- Poch nem mondta, hogy miért megy Revelbe? - kérdezte a bíró.

- Nem... vacsorát kért és jó étvággyal evett. Körülbelül kilenc óra lehetett, amikor bement a szobájába, melynek az ajtaját belülrõl bezárta és elreteszelte.

- És a másik utas?

- A másik utas, - felelt Kroff, - csak szobát kért, vacsorázni nem óhajtott. Mikor visszavonult a szobájába, közölte velem, hogy nem várja meg reggel a kocsist, hanem eltávozik, másnap reggel négy órakor...

- Nem tudta meg, ki volt ez az utas?

- Nem, bíró úr, s nem tudta a szegény Poch sem... Vacsora közben annyit mondott csak a társáról, hogy az egész úton alig ejtett ki tíz szót, a csuklyáját mindig a fejébe húzta, mintha azt akarná, hogy senki rá ne ismerjen... Én magam sem láttam az arcát, úgyhogy tisztára lehetetlenség személyleírást adnom róla.

- Volt más is a fogadóban, mikor ez a két utas érkezett?

- Öt-hat paraszt és favágó a környékrõl és Eck rendõrkapitány is itt volt az egyik emberével.

- Á! - szólt közbe Johausen, - Eck kapitány!... De hát õ ismerte Pocht, igaz?

- Hát persze. Vacsora közben beszélgettek.

- És az ivóból mindenki távozott késõbb? - kérdezte a bíró.

- Igen, - felelt Kroff, - félkilenc óra felé elment mindenki. S én bezártam kulccsal a kaput, miután belülrõl el is reteszeltem.

- Kívülrõl tehát senki sem nyithatta ki?

- Senki, bíró úr.

- Belülrõl is csak kulccsal lehetett volna?

- Belülrõl is.

- S reggel úgy találta az ajtót, ahogy hagyta?

- Szakasztott úgy. Négy óra volt, amikor az utas kilépett a szobájából... A lámpásommal világítottam neki... Megfizette, amivel tartozott, egy rubelt... Mélyen a szemébe volt húzva a csuklya, úgy mint elõzõ este, s nem láthattam az arcát... Kinyitottam neki az ajtót, s utána megint bezártam.

- És nem mondta meg, hová megy?

- Nem mondta meg.

- És az éjszaka folyamán nem hallott semmi gyanús neszt?

- Semmit.

- Mint gondol, Kroff, - kérdezte a bíró, - mikor ez az utazó távozott a fogadóból, megtörtént már a gyilkosság?

- Azt hiszem.

- S az utazó távozása után maga mit csinált?

- Visszamentem a szobámba, az ágyamra dõltem, vártam, hogy megvirradjon, és azt hiszem, nem tudtam többet elaludni...

- Vagyis ha négy óra és hat óra között lárma hallatszik Poch szobájából, azt bizonyára meghallotta volna?

- Bizonyára, mivel a szobám, bár a kertre nyílik, szomszédos Poch szobájával, és ha Poch viaskodott volna a gyilkossal...

- Valóban, - szólt Verder õrnagy, - csakhogy nem volt küzdelem, s a szerencsétlent mintha villám sújtotta volna az ágyában, úgy érte a szúrás, amely szívét döfte keresztül!

Nyilvánvaló, hogy a bûntényt az utazó távozása elõtt követték el. De azért ez nem minden kétséget kizáróan bizonyos, mert hajnali négy órától ötig sötét volt még, a vihar hevesen dühöngött, az országút néptelen, s a gonosztevõ észrevétlenül betörhetett a fogadóba az ablakon át.

Kroff tovább is határozottan felelgetett a vizsgálóbíró hozzá intézett kérdéseire. Szemlátomást egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a gyanú õrá irányulhatna. Egyébként szinte bizonyosnak mondható, hogy a gyilkos kívülrõl jött, kifeszítette a zsalut, betörte az egyik ablaküveget, kinyitotta az ablakot, s a bûntény elkövetése után újra az ablakon át menekült, zsebében az elrablott tizenötezer rubellel.

Kroff azután elmondta, hogyan fedezte fel a gyilkosságot. Hét óra tájt felkelt, jött-ment az ivóban, amikor Broks postakocsis otthagyva a kocsi javításával foglalatoskodó bognárt és a hajtót, a fogadóba ért. Kettesben akarták felébreszteni Pocht. Hiába szólongatták... Kopogásukra nem kaptak választ... Erre betörték az ajtót és ott találták a tetemet.

- Bizonyos benne, - kérdezte Kerstorf bíró, - hogy amikor betörték az ajtót, a szerencsétlen Poch halott volt már?

- Halott volt, bíró úr, - felelt Kroff, aki nyers embernek látszott, most mégis megrendült. - Broks meg én megkíséreltünk minden élesztési próbát, de sikertelenül!... De gondolja meg, hogy a szívét szúrták át!

- Nem találta meg azt a fegyvert, amelyet a gyilkos használt?

- Nem, bíró úr. Bizonyosan magával vitte!

- Meggyõzõdtek róla, - szólt a bíró, - hogy Poch szobája belülrõl volt bezárva?

- Meg, bíró úr. Be volt reteszelve és a kulcs is benne volt belülrõl a zárban, - felelt Kroff. - Broks is tanúsíthatja... Éppen ezért kellett betörnünk az ajtót.

- Broks azután távozott?

- Igen, bíró úr, nagy sietve. Visszanyargalt Pärnuba, hogy értesítse a rendõrséget.

- És nem tért vissza?

- Nem; de ma reggel vissza fog jönni, hogy kihallgassák.

- Elmehet, - szólt a bíró, - de maradjon a fogadóban, hogy kéznél legyen.

- Itt maradok.

A kihallgatás elején Kroff megmondta a vezeték-, a keresztnevét, a korát, a foglalkozását, az írnok jegyzõkönyvbe vette, s nagyon valószínû, hogy a korcsmárost majd kéretik a vizsgálat folyamán.

Csakhamar jelentették a bírónak, hogy Broks megérkezett. Õ volt a második számú tanú, vallomása éppolyan fontos mint a korcsmárosé és minden bizonnyal meg is egyezik vele.

Broksot behívták az ivóba. Jegyzõkönyvbe mondta nevét, korát és foglalkozását, azután elmondta pontosan, mi történt a Rigából való elindulása óta egészen addig a pillanatig, amikor kifeszítették Poch szobájának az ajtaját a fogadóban. Legérdekesebb része az volt a vallomásának, hogy Poch kissé vigyázatlanul elmondta útközben, miért utazik Revelbe, ahova nagy pénzösszeget visz magával a Johausen-bankház megbízásából.

- Bizonyos, - mondotta Broks, - hogy a másik utas és a hajtók láthatták Poch táskáját, sõt én figyelmeztettem is erre Pocht.

Arra a kérdésre, hogy ismeri-e az idegen utast, így felelt Broks:

- Nem ismerem, sõt nem volt módomban az arcát sem látnom.

- Akkor érkezett, amikor indult a kocsi Rigából?

- Néhány perccel hamarább.

- Nem elõbb váltotta meg a helyét?

- Nem, bíró úr.

- Revelig váltott jegyet?

- Revelig. Ennél többet nem tudok róla.

- Õ is beleegyezett, hogy maga másnap jön vissza értük a megjavított kocsival?

- Bele, bíró úr. Megállapodtunk, hogy Poch meg a társa velünk folytatja az utat.

- S ez az utas másnap mégis egyedül távozott a fogadóból, már hajnali négy órakor?

- Igen; magam is nagyon meglepõdtem, amikor Kroff megmondta, hogy az illetõ elment.

- És mire következtetett ebbõl? - kérdezte Kerstorf bíró.

- Arra, hogy bizonyára dolga volt Pärnuban, s mivel Pärnu csak tizenkét versztányira van innen, gyalog tette meg az utat.

- Ha ez volt a szándéka, - szólt a bíró, - akkor különös, hogy nem gyalogolt be Pärnuba mindjárt a baleset után, még ugyanaznap este.

- Valóban, bíró úr, - szólt Broks, - ezen én is csodálkoztam.

Ezzel véget ért a kihallgatás, és Broks távozott az ivóból. Miután kiment, Verder õrnagy így szólt Hamine doktorhoz:

- Nem szükséges még egyszer megvizsgálnia a holttestet?

- Nem, õrnagy úr, - felelt az orvos, - pontosan megállapítottam a seb helyét, alakját és jellegét.

- Késsel ejtették a sebet, ugye?

- Késsel, - szólt az orvos, - amelynek rugós gyûrûje nyomot hagyott a bõrön. Ez a körülmény talán nyomra vezethet.

- Kiadhatom az utasítást, - kérdezte Johausen bankár, - hogy a szegény Poch holttestét Rigába szállítsák, ahol majd eltemetjük?

- Kiadhatja, - szólt a bíró.

- Mi is indulhatunk, ugye? - kérdezte az orvos.

- Igen, - felelt az õrnagy, - mert több tanút nem kell már itt kihallgatnunk.

- Mielõtt távozunk a fogadóból, - szólt Kerstorf bíró, - még egyszer be akarok menni az idegen utas szobájába... Talán elkerülte a figyelmünket valami nyom.

A bíró, az õrnagy, az orvos és a bankár visszament a szobába. A korcsmáros velük ment, hogy szükség esetén feleljen a kérdésekre.

A bíró bele akart kotorni a kandalló hamujába, hogy megbizonyosodjék, nincs-e benne valami gyanús. Meglátta a piszkavasat, - amely a tûzhely egyik sarkában feküdt, - fölvette, megvizsgálta és észrevette, hogy a vas erõsen meg van görbülve. Vajon nem ezt használta a gyilkos, amikor Poch szobájának az ablaktábláját kifeszítette?... Nagyon valószínûnek tetszett, s összevetve azzal a körülménnyel, hogy az ablakpárkány össze-vissza volt karcolva, csaknem bizonyossá tette azt a feltevést, amelyet a bíró közölt társaival, amikor távoztak a fogadóból, vagyis Kroff ezt már nem hallhatta.

- A bûntényt csak három személy követhette el, - szólt a bíró. - Vagy egy kívülrõl betörõ útonálló, vagy a korcsmáros, vagy az utazó, aki a fogadóban töltötte az éjszakát. A piszkavas, amelyet bûnjel gyanánt elviszünk, és az ablakpárkányon levõ nyomok körülbelül eloszlatják a kételyt. Az utas tudta, hogy Poch táskájában nagy pénzösszeg van. Éjszaka, miután szobájából kimászott az ablakon, kifeszítette a másik szoba ablaktábláját a piszkavassal, megtámadta az alvó bankhivatalnokot, ellopta a pénzt, azután visszament a saját szobájába, ahonnan hajnali négy órakor távozott, csuklyába rejtvén az arcát... Bizonyosan az idegen utas a gyilkos...

Ez az okoskodás meggyõzõ volt. Vajon ki az idegen utas, az a kérdés. Sikerül megállapítani a kilétét?

- Uraim, - szólt Verder õrnagy, - az eset nyilvánvalóan úgy történt, ahogy Kerstorf bíró úr mondja... De a nyomozás meglepetésekkel járhat, s a legnagyobb óvatosságra van szükség... Lezárom az utas szobáját, a kulcsot magammal viszem és két embert állandóan itt hagyok... Utasítom õket, hogy ne távozzanak a fogadóból és tartsák szemmel a fogadóst is.

Az õrnagy tervét mindnyájan helyeselték és Verder õrnagy ennek megfelelõen intézkedett.

Mielõtt a batárba ültek volna, Johausen bankár félrevonta a bírót és így szólt:

- Van még egy különös körülmény, Kerstorf úr, amelyrõl senkinek sem szóltam még; de azt hiszem, jó lesz, ha önnek megmondom...

- Mi az?

- Feljegyeztem az ellopott bankjegyek számát... Százötven darab százrubeles volt a táskában, egy kötegben...

- Á! Megvannak a számok? - szólt a bíró eltûnõdve.

- Megvannak, mint mindig és még ma közlöm a tartományok és a birodalom bankjaival a jegyzéket...

- Azt hiszem, egyelõre ne tegye ezt, - szólt Kerstorf bíró. - Megtudhatná a tolvaj is, és külföldre menekülne, ahol bizonyára találna olyan bankot, amely nem ismeri a számokat... Ne zavarjuk õt, talán így könnyebben kézre keríthetjük.

Pár pillanat múlva a társaság a batárban ült, és a fogadó a Kidõlt Kereszthez csakhamar elmaradt mögöttük a két rendõrrel, akiknek ott kellett vigyázniok éjjel-nappal.