| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Véres dráma Livóniában IntraText CT - Text |
A kegyelem, amelyet Vlagyimir Janov kapott, óriási hatást váltott ki nemcsak Rigában, hanem mindenütt a balti tartományokban.
Annak jeléül fogták fel ezt a kegyelmet, hogy a kormány kedvez a germánellenes törekvéseknek. A munkásnép fenntartás nélkül tapsolt. A nemesség és a polgárság kifogásolta a cári kegyelmet, mert Vlagyimir ügyén kívül Dimitrij Nyikolev bûnének takargatásaképpen tûnt föl. Bizonyos, hogy a szökevény nagylelkû viselkedésével, azzal, hogy önmaga jelentkezett, megérdemelte ezt a kegyelmet és a teljes fölmentést, összes politikai jogainak visszaállítását, amelyektõl az ítélet annak idején megfosztotta. De vajon nem volt ez a kegyelem egyben tiltakozás is az ellen a gyanúsítás ellen, amellyel a tanárt illették, aki egész életében tisztelt és becsült polgára volt a városnak, jelöltje a szláv pártnak a közelgõ választásokon?
Így ítélték meg a cár döntését, és Gurko tábornok maga sem titkolta el ebbéli véleményét.
Vlagyimir Janov Roganov ezredes társaságában távozott az erõdbõl, aki személyesen közölte vele a cár rendeletét. Egyenesen Dimitrij Nyikolevhez sietett, úgyhogy a jó hírt amelyet a hatóság titkolt, a tanár és Ilka az õ szájából tudta meg.
Milyen öröm és hála töltötte el a szerény családi kört, amelyet oly sokáig került a boldogság!
Csakhamar megérkezett Hamine doktor, Delaporte konzul és a család néhány jóbarátja is. Szerencsét kívántak mindnyájan Vlagyimirnak, és keblükre ölelték. Ki gondolt ebben a percben azokra a vádakra, amelyeket a tanár ellen felhoztak?...
- Még ha elítélték volna is önt, - szólt Delaporte konzul, - nem lett volna köztünk senki, aki ne lett volna meggyõzõdve ártatlanságáról!
- Elítélték volna! - kiáltott a doktor, - Hát megtörténhet ez valaha?...
- S ha elítéltek volna, - szólt Ilka, - Vlagyimir, Jean meg én egész életünket arra szenteltük volna, hogy ártatlanságod kiderüljön, apus!
Dimitrij Nyikolev, akinek összeszorult a szíve, s az indulatok hevétõl elsápadt, egy szót sem tudott szólni. Szomorúan mosolygott. Vajon arra gondolt, hogy az emberi igazságszolgáltatás gyarlóságától minden kitelik?...
Hiszen nagyon is sok példa van igaztalan és gyakran helyrehozhatatlan elítéltetésekre...
Este teára gyûltek Vlagyimir és Nyikolev legmeghittebb barátai. S milyen öröm töltötte el mindannyiuk keblét, amikor Ilka keresetlenül így szólt.
- Amikor kívánja, Vlagyimir, a felesége leszek!
Az esküvõt hat hétre tûzték ki, s Vlagyimir Janov számára addig is a tanár házának a földszintjén rendeztek be egy szobát. A jegyespár vagyoni helyzetét már ismerjük. Ilkának nem volt semmije, s Nyikolev mindeddig hallgatott arról, hogy atyja adósságai fejében kötelezettséget vállalt a Johausen-bankkal szemben. Takarékossága árán jó részét megfizette már az adósságnak, és még mindig azt remélte, hogy módjában lesz letörleszteni a hátralékot is.
Ezért nem említette a dolgot egy szóval sem gyermekei elõtt, s ezért nem is tudták, hogy a 18.000 rubelnyi hátralék két hét múlva esedékessé válik. Most azonban el kellett már mondania a dolgot. Vlagyimirnak tudnia kellett a veszedelemrõl, amely a családot fenyegette. Menyasszonya iránt táplált érzelmeit ez úgysem fogja megváltoztatni. Vlagyimirnak egy idõre elég lesz az atyjától rámaradt pénz, amit Dimitrij Nyikolev átadott neki, s erélye és értelme biztosíték a jövõre nézve.
Nyikolev családja boldog volt most, boldogabb, mint valaha remélni merte, mily másképp volt Johausenéknél!
Minden reményük megvolt rá, hogy Karl, bár súlyos volt a sebe, gondos ápolás mellett idõvel meggyógyul, s máris haza lehet szállítani õt Rigába. De a harcban, amelyet a tanár ellen folytattak, aki - úgy vélték - már-már megsemmisült, Frank Johausen érezte, hogy a gyõzelem kisiklik a keze közül. Úgy látszott, hogy a rettenetes fegyver, amelynek használatát gyûlölete sugallta, összetört kezei között. Vetélytársa pénzügyi helyzete, az esedékes adósság, amelyet talán nem fog tudni kifizetni idejében, ez volt minden, ami megmaradt, hogy politikai ellenfelét tönkretegye.
Bizonyos, hogy a közvélemény - fõleg az elfogulatlan s az ügyben nem érdekelt emberek véleménye - lassan-lassan teljesen elejtette a Dimitrij Nyikolev ellen emelt vádat.
Ellenkezõleg, kezdtek újra a fogadó gazdájára gyanakodni.
És valóban, ha kívülrõl nemigen törhetett be senki a házba, akkor Kroffra kellett a gyanúnak nehezednie. Vajon elõélete ellene, vagy mellette tanúskodott-e? Voltaképpen sem ellene, sem mellette. Nyers, kapzsi ember hírében állott. Nem érintkezett senkivel. Egyedül, család nélkül élt az elhagyott fogadóban, ahová csak parasztok és favágók jártak. Szülei, akik német eredetûek, s ami nem ritka dolog a balti tartományokban, - ortodox vallásúak voltak, elég nyomorúságosan éltek már ugyanennek a fogadónak a jövedelmébõl. A ház és a kert volt minden, amit gyermekükre hagytak, s az egész ingatlan alig ért 1000 rubelt.
Kroff ott élt nõtlenül, szolga vagy cseléd nélkül, mindent egyedül csinált, s csak akkor távozott hazulról, amikor Pärnuba kellett mennie, hogy egyet-mást beszerezzen a konyhára.
Kerstorf bíró kezdettõl fogva gyanakodott a fogadósra. Vajon volt alapja ennek a gyanúnak? S vajon Kroff nem azért vádolta a bankhivatalnok meggyilkolásával az idegen utazót, hogy önmagáról elhárítsa a gyanút?... Vajon nem õ maga csinálta a gyanús nyomokat a szoba ablakára; nem õ tette a piszkavasat a hamuba, miután kifeszítette vele az ablaktáblát; nem õ követte el a gyilkosságot akár Nyikolev távozása elõtt, akár azután, s mindent úgy intézett, hogy a bíróság gyanúja okvetlenül az utasra irányuljon?
Vajon nem új nyomon kell elindulni, amely a célhoz vezethet a kellõ óvatossággal?...
Különben amióta úgy látszott, hogy Dimitrij Nyikolev Vlagyimir Janov jelentkezése folytán teljesen tisztázódott, Kroff attól félhetett, hogy az õ helyzete rosszabbodni fog. Minden áron kézre akarták keríteni a gyilkost, s vajon nem fog a nyomozás újra õ felé irányulni?
A gyilkosság óta a korcsmáros, mint említettük, nem távozott a fogadóból, csak amikor a vizsgálóbíró elé rendelték. Bár szabad volt, érezte, hogy éjjel-nappal vigyáznak rá a rendõrnyomozók.
Az utazó, valamint Poch szobája be volt zárva, s a két kulcs a hatóság keze között volt, úgyhogy a szobákba senki be nem hatolhatott.
Tehát minden úgy volt, ahogy az elsõ házkutatás alkalmával találták.
Kroff boldog-boldogtalannak mesélgette, hogy a nyomozás helytelen irányba tévedt, amikor elejtette a Nyikolev ellen emelt vádat; hogy szerinte az utazó volt a gyilkos, és véleményét osztották a tanár ellenségei is, ezzel szemben a tanár barátai a fogadósra hárították a vádat, úgyhogy voltaképpen sem a tanárnak, sem a fogadósnak a helyzete nem tisztázódik, és szenvedélyes vitatkozásra szolgáltat ürügyet egészen addig, amíg a hatóság nem akad nyomára a bûnösnek.
Vlagyimir Janov és Hamine doktor gyakran beszélgetett errõl a helyzetrõl. Tisztában voltak vele, hogy Johausenéket és híveiket addig nem lehet elhallgattatni, amíg az igazi bûnös kézre nem kerül és el nem ítélik. S míg Dimitrij Nyikolev látszólag nem foglalkozott többé a dologgal és célzást sem tett rá soha, barátai szakadatlanul sürgették a nyomozást és innen-onnan szerzett értesüléseikkel támogatták a vizsgálóbírót.
Oly határozottan vádolták a gyilkossággal a korcsmárost, hogy Kerstorf bíró és Roganov ezredes, a közhangulat nyomására elhatározták, hogy újabb házkutatást tartanak a Kidõlt Kereszthez címzett fogadóban.
Május 5-ikére tûzték ki az új házkutatást.
Kerstorf bíró, Verder õrnagy és Eck kapitány 4-ikén este indultak, s másnap délelõtt értek a korcsmához.
A ház táján õrködõ rendõröknek nem volt újabb jelentenivalójuk.
Kroff, számított a hatóság látogatására és rendelkezésére állt.
- Bíró úr, - szólt Kroff, - tudom, hogy mindenáron bele akarnak keverni ebbe az ügybe... De remélem, hogy ez alkalommal meg fognak gyõzõdni a teljes ártatlanságomról...
- Majd elválik, - felelt Kerstorf bíró. - Kezdjük...
- Az utazó szobájában, amelynek kulcsa önnél van? - szólt a fogadós.
- Az egész házat meg akarja vizsgálni újra? - kérdezte Verder õrnagy.
- Azt hiszem, bíró úr, - szólt az õrnagy, - hogy ha találunk új nyomot, csak abban a szobában találhatunk, amelyben Dimitrij Nyikolev hált.
Ebbõl a megjegyzésbõl kitetszett, hogy az õrnagy még mindig hitt a tanár bûnösségében, s ennélfogva a fogadóst ártatlannak tartotta. Rendületlenül ragaszkodott ahhoz a meggyõzõdéséhez, hogy a gyilkos az utazó volt, az utazó pedig Dimitrij Nyikolev volt.
- Vezessen, - parancsolta a bíró Kroffnak.
És Kroff oly buzgalommal engedelmeskedett, amely mellette szólt.
A kertre nyíló toldaléképületet és a fészereket újra megvizsgálták Eck kapitány vezetésével a rendõrök, a bíró és az õrnagy jelenlétében.
Azután gondosan átfésülték a kertet. Felásták minden fa tövét, végig a sövény alját, s a csenevész zöldséget adó ágyasokat. Ha Kroff a zsákmány egy részét elásta, akkor meg kellett volna találni.
A nyomozás eredménytelen maradt.
Pénzt is találtak a korcsmáros szekrényében, de csak mintegy száz darab 25, 10, 5, 3 és l rubeles bankót, tehát sokkal kisebb értékû összeget, mint amennyi Poch táskájában volt.
S ekkor Verder õrnagy félrevonván a bírót, így szólt hozzá:
- Ne felejtse el, Kerstorf úr, hogy a gyilkosság elkövetésének napja óta Kroff nem távozott a korcsmából kíséret nélkül, mert a rendõrök már aznap reggel megérkeztek...
- Tudom, - felelt Kerstorf bíró, - de a rendõrök megérkezése elõtt, Nyikolev úr távozása után, a fogadós egyedül volt néhány órán át.
- De hát látja, Kerstorf úr, hogy nem találtunk semmi gyanúsat...
- Eddig csakugyan semmit sem találtunk. De a házkutatás még nem ért véget. Önnél van a két szoba kulcsa, õrnagy úr?
A két kulcs a rendõrségnél volt letétben, és Verder õrnagy most mind a két kulcsot elõvette a zsebébõl.
Elõször azt a szobát nyitották ki, amelyben Pocht meggyilkolták.
A szoba úgy volt, ahogy a rendõrök hagyták az elsõ helyszíni szemle után. Ezt könnyû volt megállapítani, mihelyt az ablaktáblákat kitárták. Az ágy vetetlen volt, a párna véres, s a padlón alvadt vértócsa húzódott az ágytól az ajtóig. Új nyomot nem találtak. A gyilkos, bárki volt is, semmi nyomot nem hagyott maga után.
Miután becsukták az ablaktáblákat, Kerstorf bíró, az õrnagy, a kapitány, Kroff és a rendõrök visszatértek az ivóba.
- Vizsgáljuk meg a másik szobát, - szólt a bíró.
Mindenekelõtt az ajtót vizsgálták meg. Kívülrõl semmi nyomot sem találtak rajta.
Különben a fogadóban lakó két rendõr is bizonyíthatta, hogy senki sem próbálta meg kinyitni az ajtót! Egyikük sem hagyta el a házat tíz napja.
Eck kapitány az ablakhoz lépett, kinyitotta, félrehúzta a zsaluk reteszét, széttárta a táblákat is, úgyhogy egyszerre beözönlött a fény a szobába.
Változásnak nyoma sem volt az elsõ házkutatás óta. A szoba mélyében ott volt az ágy, amelyben Dimitrij Nyikolev feküdt. Az ágy mellett, fejtõl, esetlen asztal állt, rajta vas gyertyatartó, félig égett gyertyával. Az egyik sarokban szalmaszék volt, a másikban zsámoly. Jobbra egy zárt szekrény. Hátul a kandalló, jobban mondva két kõlapból álló tûzhely. Fölötte alul széles, a tetõ felé szûkülõ kürtõ.
Megvizsgálták az ágyat, s úgy mint elsõ ízben, most sem találtak benne semmi gyanús nyomot. A szekrény üres volt, sem ruha, sem papír nem volt benne.
A piszkavasat, amely a tûzhely egyik sarkában hevert, aprólékos gondossággal megvizsgálták. Lehetséges, hogy elgörbült végével feszítették ki a másik szoba ablaktábláját. De az is lehet, hogy kifeszíthették bármi mással, akár egy egyszerû bottal is, oly rozoga volt az ablaktábla.
Az ablakdeszkán lévõ karcolásokat szintén megvizsgálták. Vajon úgy keletkeztek, hogy valaki kimászott az ablakon? Nem lehetett megállapítani.
A bíró az ablaktól a tûzhely felé fordult.
- Begyújtott az utas? - kérdezte Krofftól.
- Biztosan nem, - felelt a fogadós.
- Megvizsgáltuk már a hamut múltkor?
- Azt hiszem, nem, - felelt Verder õrnagy.
A kapitány a tûzhely fölé hajolt, s a bal sarkában egy félig égett négyszögletes papírdarabot vett észre, amelynek csak a csücske maradt meg a hamu között.
Hogy meglepõdtek valamennyien, amikor megállapították, hogy a papírdarab egy bankjegy maradványa! Úgy van! Kétségtelenül papírpénz volt, száz rubeles bankjegy, a számát azonban elégette a láng, bizonyára az asztalon levõ gyertya lángja, minthogy a tûzhelyen nem gyújtottak be...
A papírdarab ezenkívül vérfoltos is volt...
Bizonyos, hogy a gyilkos hagyta rajta véres keze nyomát, s azután elégette, mert bevérezte! S ez a papírpénz elõkerülhetett-e máshonnan, mint Poch irattáskájából?...
De mivel az elhamvasztás nem sikerült teljesen, a papírdarab bosszantó bizonyítékot szolgáltatott!
Szabad volt-e még tovább is kételkedni?... Hogy követhette volna el ezek után a gyilkosságot egy kívülrõl betörõ csavargó?... Vajon nem nyilvánvaló-e, hogy a gyilkos csakis az utas lehetett, aki e szobában hált, aki a gyilkosság után visszatért az ablakon át a szobába, ahonnan hajnali négy órakor eltávozott?...
Az õrnagy és a kapitány úgy néztek egymásra, mint akiknek kezdettõl fogva ez volt a meggyõzõdésük. Mivel azonban Kerstorf bíró hallgatott, õk sem beszéltek.
Kroff nem tudta türtõztetni magát.
- Ugye megmondtam, bíró úr, - kiáltott; - most már elhiszi, hogy ártatlan vagyok?
Kerstorf bíró bûnjel gyanánt jegyzetfüzetébe tette a papírdarabot, s csak ennyit felelt:
- A házkutatást befejeztük, uraim... Induljunk nyomban hazafelé...
A kocsi egy negyedóra múlva Riga felé vágtatott a bizottság tagjaival, a két rendõr pedig továbbra is ott maradt a korcsmában, hogy õrt álljon.
Frank Johausent másnap korán reggel értesítették a nyomozás eredményérõl. Mivel a papírpénz száma leégett, nem lehetett igazolni, hogy azok közül való, amelyeknek a számait följegyezték a bankban. De mivel minden kétséget kizáróan az a sorozat, amelyet Pochnak átadott, bizonyosra vehetõ, hogy az õ táskájából rabolták el.
A hír villámgyorsan elterjedt. Dimitrij Nyikolev barátait rendkívül lesújtotta. A kínos ügyben új fordulat következett be, pontosabban, kezdõdött minden elölrõl. Miféle szörnyû megpróbáltatások fenyegették még vajon a Nyikolev-családot, amely már-már azt hitte, hogy megmenekült!
A Johausen hívek harsogva diadalmaskodtak. Úgy gondolták, haladéktalanul elrendelik Dimitrij Nyikolev letartóztatását, s meg voltak gyõzõdve róla, hogy az esküdtszék méltó büntetést fog kiszabni rá.
Vlagyimir Janovot Hamine doktor értesítette az új fordulatról. Elhatározták, hogy Nyikolevnek nem szólnak semmit. Elég gyorsan meg fogja tudni úgyis, milyen új váddal támadnak ellene.
Vlagyimir szerette volna megakadályozni, hogy a hír menyasszonya fülébe jusson... De ez lehetetlenség volt, s Ilka fájdalomtól megtörve mondta még aznap võlegényének:
- Az atyám ártatlan!... Ártatlan az atyám!... - ismételgette minduntalan.
- Úgy van, édes Ilkám, - szólt Vlagyimir, - s meg fogjuk találni a bûnöst, és lesújtunk mindazokra, akik az atyádat vádolják!... Valóban nem tudom, nem valami szörnyû mesterkedés folyik-e itt, hogy tönkretegyék a legjobb, legnemesebb embert!
S Vlagyimirnak volt oka ezt feltételezni. Nagyon is jól tudta, mire képes a politikai bosszúvágy. De hát sikerülhet egy ilyen ördögi cselszövény?...
Aminek be kellett következnie, az bekövetkezett.
Délután Dimitrij Nyikolevet beidézte magához a bíró. A tanár lesietett az ebédlõbe, ahol Ilka és Vlagyimir elmondta neki, mi történt.
- Már megint az a gyilkosság! - szólt Nyikolev vállat vonva. - Hát sohasem lesz már vége?...
- Új tanúvallomást akarnak tõled, apus, - szólt a fiatal lány.
- Elkísérjelek?... - kérdezte Vlagyimir.
A tanár távozott hazulról, s gyorsan haladva, egy negyedóra múlva belépett Kerstorf bíró szobájába.
A bíró egyedül volt a szobában az írnokkal. Miután tárgyalt a kormányzóval és Roganov ezredessel, elhatározták, hogy újra ki fogja hallgatni Nyikolevet, s letartóztatja, vagy szabadlábon hagyja, ahogyan jónak látja.
Kerstorf bíró hellyel kínálta Nyikolevet, s azután kicsit izgatottan így szólt:
- Nyikolev úr, tegnap újra házkutatást tartottunk a fogadóban... A rendõrök gondosan megvizsgálták az egész házat, de nem találtak újabb nyomot... Abban a szobában viszont, amelyben ön 13-ról 14-re virradó éjszaka hált, nézze, ezt találták...
S átnyújtotta a tanárnak a bankjegydarabkát.
- Mi ez a papírdarab? - kérdezte Dimitrij Nyikolev.
- Ez egy darabka maradványa annak a bankjegynek, amelyet elégettek és a szoba tûzhelyének a hamujába dobtak...
- Azok közül a bankjegyek közül való, amelyeket Poch táskájából elraboltak?
- Valószínû, - felelt a bíró, - s gondolom, nem lepi meg, Nyikolev úr, hogy ez a körülmény újabb gyanús jelnek látszik, amely ön ellen szól...
- Ellenem? - felelt a tanár gúnyos, megvetõ hangon. - Hogyhogy, bíró úr, hát nincs még vége a gyanúsítgatásnak, és Vlagyimir tanúsága nem igazolt végleg?
Kerstorf bíró kitért a felelet elõl. Feszült figyelemmel vizsgálta Nyikolevet, akinek beteges arca elárulta, hogy nem heverte még ki teljesen a megpróbáltatásokkal járó erkölcsi megrázkódtatásokat.
S most íme, újabb gyanú merült föl ellene.
Dimitrij Nyikolev végigsimította homlokát és így szólt:
- Tehát ezt a bankjegydarabkát annak a szobának a hamujában találták, ahol én az éjszakát töltöttem?
- És ezt a szobát bezárták az elsõ házkutatás után?
- Kulcsra, és bizonyos, hogy azóta nem nyitották ki az ajtót...
- És senki sem juthatott be ebbe a szobába?
Úgy látszik, a bíró nem bánta, hogy szerepet cserélt a tanárral, és szívesen felelt a kérdésekre.
- Ez a bankjegy vérfoltos, - folytatta Nyikolev, miután megvizsgálta a papírdarabot. - Nem égett el egészen, és a hamuban találták?
- Hogy történhetett akkor, hogy az elsõ helyszíni szemle alkalmával nem vették észre?
- Nem tudom, és magam is csodálom, mert bizonyos, hogy akkor is ott volt, hiszen azóta senki sem tehette oda...
- Én magam nem kevésbé csodálom, - felelt nem minden gúny nélkül Dimitrij Nyikolev. - Jobban mondva nem is csodálkozom rajta, hanem inkább nyugtalanít a dolog, mert hiszen kétségtelenül engem vádolnak azzal, hogy ezt a bankjegyet elégettem és a hamuba dobtam, ugyebár?
- Úgy van! - felelt Kerstorf bíró.
- Továbbá, - folytatta Nyikolev még gúnyosabban, - mivel ez a bankjegy abból a kötegbõl való, amely Poch táskájában volt, mivel Poch meggyilkolása után kilopták a táskájából, ugyebár kétségtelen, hogy a tolvaj az az utas volt, aki abban a szobában hált, s ennélfogva, mivel abban a szobában én aludtam, a gyilkos én vagyok...
- Lehet ebben kételkedni? - kérdezte Kerstorf bíró, aki folyton merõen Nyikolevre nézett.
- Semmiképpen, bíró úr. A következtetés kifogástalan!... Csak arra kérem, engedje meg, hogy az ön érvelésével szembeállítsam most már az enyémet...
- Hajnali négy órakor távoztam a Kidõlt Kereszthez címzett fogadóból, - szólt a tanár. - Akkor vajon elkövették már a gyilkosságot?... Ha én követtem el, igen, ha más követte el, akkor még nem... Ez különben mellékes. Nos, bíró úr, meg van gyõzõdve róla, hogy a gyilkos az én távozásom után, nem rendezhetett el mindent úgy, hogy a gyanú az eltávozott utasra, vagyis énrám terelõdjön? Nem hatolhatott be az én szobámba, hogy ott lerakja a piszkavasat, a hamuba dugja a nem egészen elégetett, véres bankjegydarabot, összekarcolja a külsõ ablakdeszkát, hogy azt a látszatot keltse: én másztam ki arra, s be a másik ablakon, hogy meglepjem az alvó Pocht?
- Szavai, Nyikolev úr, egyenes vádat emelnek Kroff korcsmáros ellen...
- Kroff vagy más ellen!... Nem az én dolgom földeríteni a bûnöst... Az én dolgom az, hogy védekezzem és védekezem is!
Kerstorf bíróra nagy hatással volt Dimitrij Nyikolev viselkedése. Amit a tanár mondott, õ már néhányszor elgondolta magában... Nem! Nem tarthatta bûnösnek ezt a becsületes életû férfiút... De ha Kroffra akart gyanakodni, a vizsgálat részleteibõl, a vallomásokból semmi terhelõ dolog nem derült ki a fogadós ellen. Meg is mondta ezt õszintén Nyikolevnek, a még egy óra hosszáig tartó kihallgatás során.
- Bíró úr, - szólt végül a tanár, - önnek a hivatása eldönteni, Kroff ellen vagy én ellenem szólnak-e a legterhelõbb bizonyítékok... Minden igaz ember, aki józanul mérlegeli a dolgokat, kénytelen kijelenteni, hogy nem én ellenem szólanak... Azt már tudja, milyen ok kényszerített utazásom céljának eltitkolására... Tudja, amióta Vlagyimir Janov feladta magát, hogy ezt elmondhassa... Ez volt ügyemben az egyetlen homályos pont, s ez nyilvánosan tisztázódott... Vajon a fogadós-e a gyilkos?... Vajon egy kívülrõl behatoló gonosztevõ?... Ennek megállapítása a hatóság dolga!... Én magam bizonyosra veszem, hogy Kroff a bûnös... Õ tudta, hogy Poch Revelbe megy a bank pénzével... Tudta, hogy sok pénzt visz magával... Tudta, hogy én reggel négy órakor távozom... Tudott mindent, amit tudnia kellett, hogy elkövethesse a gyilkosságot s a felelõsséget a Poch-sal együtt érkezett idegen utasra háríthassa... Távozásom elõtt vagy után meggyilkolta a szerencsétlent... Távozásom után bement a szobámba, a hamuba dugta a bankjegydarabkát, mindent úgy rendezett, hogy rám terelõdjön a gyanú... Nos! Ha még mindig azt hiszi ön, hogy én vagyok Poch gyilkosa, állítson az esküdtek elé... Én Kroffot fogom vádolni... Kettõnk között fog lefolyni a küzdelem, s tudni fogom, mit tartsak az emberi igazságszolgáltatásról, ha engem fognak elítélni!
Dimitrij Nyikolev meggyõzõdéssel adta elõ védekezését.
Kerstorf bíró nem szakította õt félbe, s mikor a tanár, szavait végezvén, így szólt:
- Aláírja a letartóztatási parancsot?
- Nem, Nyikolev úr, - felelt a bíró.