XVI. FEJEZET
A gyónás

Elõzõ este Kroffot, a fogadóst, szélütés érte, úgyhogy pár óra alatt meghalt.

Halála elõtt lelkiismeretének szava, amely öt hónapja gyötörte már, arra bírta, hogy elhívassa Akszijev pópát, aki el is jött, hogy meghallgassa Kroff gyónását.

A gyónást a pópa leírta, és Kroff aláírta. A haldokló azt kívánta, hogy halála után hozza a pópa nyilvánosságra.

A gyónás Kroff bûnösségét és Dimitrij Nyikolev ártatlanságát bizonyította.

Kitûnt a gyónásból, a körülmények mily bonyolult láncolata tette lehetõvé, hogy Kroff Nyikolevre hárítsa a felelõsség terhét. A gyónás így hangzott:

Április 13-ikán éjszaka érkezett Dimitrij Nyikolev és Poch a fogadóba.

A fogadós, akinek hosszú ideje rosszul ment az üzlet, amikor meglátta Poch táskáját, elhatározta, hogy ki fogja rabolni a bank alkalmazottját. Az ésszerûség azt diktálta, hogy várja meg, amíg a másik utas, - aki jelezte, hogy reggel négy órakor indul, - eltávozik. De nem bírván türelmetlenségével, Kroff már éjfél után két órakor behatolt Poch szobájába, abban a hiszemben, hogy Poch nem riad fel.

De Poch nem aludt, s a neszre felült az ágyban, amelyet Kroff lámpása megvilágított. Kroff, aki csak lopni akart, látván, hogy rajtakapták, rávetette magát a boldogtalanra, s az övében lévõ svéd rugós késsel szíven szúrta õt.

Azután kiürítette Poch irattáskáját. Tizenötezer rubel volt benne százas bankjegyekben.

De képzelhetõ, mekkorát káromkodott Kroff, amikor a táska egyik rekeszében cédulát talált, amelyen e szavak voltak:

A bankjegyek számai. Másolat a Johausen fivérek bankházában.

Poch ugyanis mindig élt ezzel az elõvigyázattal, amikor nagyobb pénzösszeget vitt a bank nevében.

Tehát a bankjegyeket, amelyeknek számjegyzéke megvan a bankban, nem költheti el anélkül, hogy rajta ne kapják!... Tehát semmi haszna a gyilkosságból!...

Ekkor jutott eszébe az, hogy a bûntény gyanúját áthárítja a másik szobában alvó utasra. Kiment a fogadóból, megkaparta az egyik szoba ablak deszkáját, kifeszítette piszkavassal a másik szoba ablaktábláját, s azután visszatért a házba.

Õrült dühében arra a gondolatra, hogy a bankjegyeket nem használhatja, sõt hogy a pénz veszedelmes lesz rá nézve, újabb bûnös gondolata támadt.

Mért ne hatoljon be a másik utas szobájába is, hogy a bankjegyeket a zsebébe csúsztassa, és elrabolja cserében a másik utas pénzét, biztosan van nála.

Tudjuk, hogy Dimitrij Nyikolevnél húszezer rubel volt, Vlagyimir Janov letétje. És Kroff a mélyen alvó tanár zsebében megtalálta ezt a bankjegyköteget... Ezeknek a számait senki sem jegyezte föl!... Elvett tizenötezer rubelt, helyébe tette Poch bankjegyeit, s távozott a szobából, anélkül, hogy bárki észrevette volna. Azután a fenyves egyik fájának tövében elásta a lopott pénzt és a kést, amellyel Pocht agyonszúrta. A kincset oly jól elrejtette, hogy a rendõrség a nyomozás alkalmával nem akadt rá.

Dimitrij Nyikolev hajnali négy órakor elbúcsúzott a fogadóstól, s elindult Pärnu felé, ahol Vlagyimir Janov várta már. Érthetõ ekképpen, hogyan terelõdött a gyanú Nyikolevre.

A tanár nem vette észre, hogy bankjegyeit kicserélték, Kroff pedig zavartalanul használhatta a tanár bankjegyeit. De csak nagyon óvatosan költötte a pénzt és csupán a legszükségesebb holmira.

A vizsgálat során, amelyet Kerstorf bíró vezetett, Eck kapitány felismerte Nyikolevben azt az utast, akire a gyanú terelõdött. A tanár tagadta bûnösségét, de utazása okát sem akarta megmondani, s bizonyára letartóztatják, ha Vlagyimir Janov megérkezése nem adja meg a kellõ felvilágosítást.

Mikor Nyikolev helyzete kezdett tisztázódni, Kroff megijedt, mert tudta, hogy a gyanú vissza fog õreá hárulni. Bár folyton rendõri felügyelet alatt állott, új cselt eszelt ki, amely az õ meggyõzõdése szerint kétségtelenné fogja tenni a tanár bûnösségét. Miután az egyik bankjegyet bevérezte és elégette, egyik darabkáját éjszaka a kéményen keresztül leeresztette a Nyikolev szobájában lévõ kandalló hamujába, ahol másnap rá is akadtak.

A lelet következtében Dimitrij Nyikolevet újból kihallgatták; de Kerstorf bíró, aki lelkében meg volt gyõzõdve a tanár ártatlanságáról, nem rendelte el Nyikolev letartóztatását.

Kroff egyre nyugtalanabb lett. Nyikolev védelmezõi õt vádolták Poch meggyilkolásával, s azt hangoztatták, hogy õ volt az, aki a gyanú elterelése végett Nyikolev szobájába csempészte a piszkavasat s a hamuba rejtette a bankjegy darabkát, amely elsõ ízben elkerülte a nyomozók figyelmét.

Kroff most már csak azt remélte, hogy a lopott bankjegyek révén fog megmenekülni. Vlagyimir Janov azonban nem nyúlt még a bankjegyekhez.

Kroff végül megtudta, le fogják tartóztatni és tudta, hogy ha letartóztatják, elveszett. Ó! Ha tudta volna május 14-ikén, hogy a rablott bankjegyek már Frank Johausen birtokában vannak, s hogy Dimitrij Nyikolev bûnössége kétségtelenné vált, dehogy fogamzott volna meg agyában az az ördögi gondolat, hogy az elsõ bûnt egy második gaztettel leplezze.

Csakhogy nem tudta, vagy inkább csak a második bûntett elkövetése után tudta meg. Szabad volt még, szabadon bemehetett Rigába, ahová többször megidézte õt a vizsgálóbíró. Bement aznap a városba, s besötétedvén, ott ólálkodott a tanár háza körül. Meg akarta ölni Nyikolevet, hogy azt a látszatot keltse, hogy Nyikolev öngyilkos lett...

A körülmények kedveztek tervének. Látta, hogy Nyikolev kilép a házból, s mint az õrült elrohan fia és leánya elõl, a Vlagyimirral lejátszódott szörnyû jelenet után. Kroff követte a tanárt a szabadba, s az elhagyott országúton szívenszúrta ugyanazzal a késsel, amellyel Pocht megölte. A kést otthagyta a holttest mellett.

Ki hitte volna akkor, hogy Nyikolev, akit a lopott bankjegyek végképp lebuktattak, nem öngyilkosságot követett el? Ki kételkedett volna akkor, hogy nem õ volt Poch gyilkosa?...

Senki. S ez az új bûntény végleg elhárította a gyanút az igazi bûnösrõl.

A vizsgálat véget ért, s Kroff, tisztán minden gyanútól, noha talán lelkifurdalását nem tudta legyõzni, nyugodtan élvezhette a kettõs gyilkosság gyümölcsét.

A bankjegyeket, amelyekkel Poch bankjegyeit elcserélte, kockázat nélkül használhatta.

De nem sokáig tartott az élvezet. Szélütés érte, s közeledõ halálát érezvén, tollba mondotta gyónását a pópának, akit arra kért, hogy hozza nyilvánosságra a történteket, s ugyanakkor átadta neki csaknem hiánytalanul azt a letétet is, amely jog szerint Vlagyimir Janov tulajdona volt.

Dimitrij Nyikolev emléke teljesen szeplõtlenül ragyogott. De milyen fájdalom sújtotta gyermekeit és barátait, most, mikor a nemes férfi a sírban pihent!...

Így végzõdött az az izgalmas dráma, amelynek emlékét örökre õrzi a balti tartományok igazságszolgáltatásának krónikája.

-&-