Rész

501 VII |                hogy felváltva bemehetnek az ivószobába egy pohár bort
502 VII |                addig a teheneket őrzi.~S az őrzés közben felvett egy
503 VIII|                                    VIII.~Az a szerencse, hogy senki
504 VIII|             Hortobágyon kívül –, hogy mi az az „árvatőzeg”, amit a mezőről
505 VIII|          Hortobágyon kívül –, hogy mi az az „árvatőzeg”, amit a mezőről
506 VIII|                Ez a pusztai pásztoroknak az egyedüli tüzelőszere. Afféle
507 VIII|        zoológikus turfa.~Emlékezünk arra az adomára, mely szerint a
508 VIII|                   ennek a füstölőszernek az aromás illatától odaképzelé
509 VIII|               ekkora kábító hatása lehet az árvatőzeg füstjének: hogyne
510 VIII|         füstjének: hogyne volna elhihető az a történet, amit most fogok
511 VIII|                 lehetett elindulni; mert az átvádoló kötél a víztől
512 VIII|                 addig is hiába ne teljen az idő, a gulyás indítványa
513 VIII|             révészek a kopotyukból, ahol az áradat hátrahagyta: kövér
514 VIII|              tüzet raktak.~Meglett volna az is; de most az a kérdés,
515 VIII|             Meglett volna az is; de most az a kérdés, hogy „kinél van
516 VIII|               nap kontumácia alatt nincs az a paprika, aki el ne fogyjon.
517 VIII|              ezzel megszabadítójává lett az egész utazó frekvenciának.~
518 VIII|                  nem is szívesen adja ki az ember a kezéből.~Amíg aztán
519 VIII|                  enni), azalatt a bojtár az árvatőzeget odalopta a tűz
520 VIII|                idő múlva.~– Nem is illat az már; hanem szagolmány! –
521 VIII|               koma.~De még jobban felüté az orrát a szarvas állatoknak
522 VIII|                 nyugtalankodni. Feltartá az orrát, megrázta a nyakán
523 VIII|            szappanyosné.~– Frissen üljön az ifjasszony a komp túlsó
524 VIII|                 bele kellett kapaszkodni az átjáró kötélbe, hogy a komp
525 VIII|              szarvasbarmok úsztak vissza az elhagyott part felé.~A két
526 VIII|             mennünk. Így is elkésünk már az ónodi vásárból.~– Nem kell
527 VIII|                után.~– Már megint beszél az a Pilátus katonája – förmedt
528 VIII|           förmedt fel a varga. – Hol van az a disznóláb? Hadd lüvöm
529 VIII|                  Vízben gyorsabban halad az ökörféle, mint a ló.~Amint
530 VIII|            vigasztalásul a hajcsároknak.~Az ostordurrogatás pedig a
531 VIII|           bőséges alkalmat szolgáltatott az eszmecserére. A révészek
532 VIII|                 eset. Gyakran megszállja az „erkölcs” a Hortobágyról
533 VIII|               visszafutnak a pusztára.~– Az emberben is megvan az a
534 VIII|                    Az emberben is megvan az a hazaszeretet – bizonyítá
535 VIII|                  hagyták a kisborjúikat. Az volt a hibás, aki elválasztotta
536 VIII|                 hibás, aki elválasztotta az édes szülőket a fiaiktól.~–
537 VIII|               csizmadia, akinek hivatása az, hogy szkeptikus legyen. –
538 VIII|            belőle egy falkát. Éreztem én az elébb ilyenforma bűzt.~–
539 VIII|                mint a kárvallott cigány.~Az öreg révész tudott tótul,
540 VIII|                Nye styekát! Nem lopta el az a gulyásbojtár a teheneiteket.
541 VIII|               teheneiteket. Rendes ember az. Hiszen ott van a süvege
542 VIII|                 lesznek azok egy rakáson az állásban. Megkeríti azokat
543 VIII|                  a kutyája is vele ment, az is kiúszott. Majd azután,
544 VIII|                 s aztán ismét visszatért az innenső partra.~A hajcsárok
545 VIII|               Nem tartották azok magukat az országúthoz, hanem szaladtak
546 VIII|               jött onnan, Újváros felől, az elregélte, hogy ő már ott
547 IX  |                                      IX.~Az ohati puszta a „cifra ménes”
548 IX  |               úton, a hegyi ló kiáll, ha az alföldi utat megkóstolja.~
549 IX  |             Minerva megteremtette, azzal az átokkal, hogy mindig egyék,
550 IX  |                csikósbojtár őrzi lóháton az ezernyi szilaj paripát,
551 IX  |             karikás ostorral térítve meg az elkalandozókat.~A tanyán
552 IX  |            jövevényekre – a lovaikról.~– Az a Kádár Mihály uram, az
553 IX  |                  Az a Kádár Mihály uram, az egyik, a másik meg a Pelikán
554 IX  |            kalendáriumba benéztem.~– Hát az is meg van írva a kalendáriumban? –
555 IX  |                  kell vinni.~Helyes volt az asztronómia. Csakugyan a
556 IX  |                jöttek. Kádár Mihály uram az eladó, Pelikán Samu pedig
557 IX  |              kifaragott madárfejjel. Övé az egyik csapat ló ottan a
558 IX  |         csizmákba húzva, a szivartárcája az oldalzsebébe dugva, kezében
559 IX  |              nyélre tekert lovagkorbács.~Az urak, leszállva a szekereikről,
560 IX  |               levetve, jobb kezébe fogta az összegöngyölített pányvát,
561 IX  |                 nyerítve rohantak odább, az elfogott ott maradt. Hánykódott,
562 IX  |                ágaskodott, de hasztalan. Az az egy ember úgy tartá fogva
563 IX  |             ágaskodott, de hasztalan. Az az egy ember úgy tartá fogva
564 IX  |           karjain, olyan volt, mint azok az ógörög, vagy római szobrok:
565 IX  |                voltak dülledve a szemei, az orrlyukai tágultak, hörgött,
566 IX  |                sós kenyérrel kínálni meg az áldozatát.~S ez az erőmutatvány
567 IX  |           kínálni meg az áldozatát.~S ez az erőmutatvány még háromszor
568 IX  |            nagyon tágra volt eresztve, s az elfogott kancának egész
569 IX  |                  csúszott le; annálfogva az, nem lévén fojtogatva, nem
570 IX  |                 a megfékezett vadállatot az urakhoz.~– Hát bizony szebb
571 IX  |             Mikor három napig ott feküdt az ember a mátai ispitályban?~–
572 IX  |                ispitályban?~– Nem feküdt az ember az ispitályban. Hisz
573 IX  |       ispitályban?~– Nem feküdt az ember az ispitályban. Hisz az a lovaknak
574 IX  |               ember az ispitályban. Hisz az a lovaknak való!~– Hát mit
575 IX  |                  való!~– Hát mit csinált az ember?~– Hát be volt rúgva
576 IX  |               ember?~– Hát be volt rúgva az ember – ahogy dukált.~Az
577 IX  |                 az ember – ahogy dukált.~Az öreg számadó végigsodorintotta
578 IX  |                 sor.~A négy fiatal lónak az árába nyolcszáz forintban
579 IX  |                bőrt (ez volt a tárca), s az abban levő nagy csomó papiros
580 IX  |                bankó egy csepp sem; mert az csupa merő váltó volt: üres
581 IX  |           észrevételét.~– Miért tetszett az úrnak arra a papirosra írni,
582 IX  |              alkudta ki a lovakat?~– Hát az azért van, tisztelt bojtár
583 IX  |              tisztelt bojtár úr, hogy én az áru átvételénél rögtön készpénzzel
584 IX  |                   különb gavallér: pedig az csak gulyásbojtár. Az már
585 IX  |              pedig az csak gulyásbojtár. Az már tudja, hogy mire jó
586 IX  |             kereskedik tehenekkel.~– Nem az enyém a szerencse, hanem
587 IX  |               feleségemé. Tetszik tudni, az asszonyomnak van egy kis
588 IX  |                  szóra.~– Ezüstfüggőt?~– Az ám: szép filigránmunka ezüst
589 IX  |                  forintba lett kialkudva az aranyozás. Meg is kapta,
590 IX  |           Sándornak a szemei kimeredtek, az orrcimpái tágultak; olyan
591 IX  |              vigyori arcot csinált, hogy az ember azt hitte volna, hogy
592 IX  |             olyan nagyon tetszik magának az a váltó, hát odaadom borravaló
593 IX  |               lóvásárlásnál; hanem, hogy az igazat megmondjam, szeretnék
594 IX  |               alatt elugrani: mint ahogy az egyszeri csizmadia elugrotta
595 IX  |          hamisság. Inkább nagyon is nagy az igazság. Hát majd én megmagyarázom:
596 IX  |                  ben. – Hát a feleségem, az ostoba asszony, ahelyett
597 IX  |           veszekedésem volt nekem emiatt az asszonnyal. Legalább most
598 IX  |                 igen odavergál biz annak az öröme – dörmögé vissza a
599 IX  |              katonaságbul kiszabadítsam. Az a másik, a Ferkó, az meg
600 IX  |      kiszabadítsam. Az a másik, a Ferkó, az meg az én komámnak, a gulyásszámadónak
601 IX  |                 a másik, a Ferkó, az meg az én komámnak, a gulyásszámadónak
602 IX  |           gulyásszámadónak a keresztfia. Az is igen derék legény volna.
603 IX  |                 pajtások is volnának. Ha az ördög, vagy nem tudom miféle
604 IX  |            leghelyesebb Kolumbusz tojása az Ariadné fonalából való kibontakozásra.~
605 IX  |               előle. Elhajtotta a ménest az itatóhoz, ahol már a többi
606 IX  |                  a vályút megtölteni. Ez az ő mindennapi mulatságuk –
607 IX  |       utánaénekelte a nótát; betelt vele az egész ohati puszta. Még
608 IX  |            városban egész hétre valót. S az úri eledel; akárki melléülhet: „
609 IX  |               káposzta. – Espékes”. Mind az öt bojtár együtt vacsorál
610 IX  |                  ló nem ilyen filozófus; az még beleharap az éjszakába
611 IX  |              filozófus; az még beleharap az éjszakába is, s amíg csak
612 IX  |              körösztapámuram, hogyan van az, hogy a ló egész nap tud
613 IX  |             kedvem egész nap töltekezni.~Az öreg számadó még egy nyaláb
614 IX  |                  ez régi mese. Még abbul az időbül való, amikor a diákok
615 IX  |             tintás tenyerűtől hallottam: az ő lelke szenvedjen érte,
616 IX  |                  mondott. – Hát úgy volt az, hogy volt egyszer egy híres
617 IX  |                  alól azt a „mént”, akin az a világon szerteszét járt.
618 IX  |            vendégül, s a lovát bekötötte az akolba. – Egyszer aztán
619 IX  |                  együtt nevezzenek vele; az a ló pedig legyen arra elátkozva,
620 IX  |            legyen jóllakva.” – Ezóta van az, hogy a ló egész nap legel,
621 IX  |               lovat, attul kérdezze meg: az majd jobban elmondja, mert
622 X   |                  szép tavaszi este volt; az esthajnal alig akart megválni
623 X   |            esthajnal alig akart megválni az égtől, amíg aztán magára
624 X   |           körültakargatták a földhatárt.~Az újhold sarlója ott köszörülte
625 X   |           ragyogott a szeretők csillaga: az a korán fekvő, korán kelő
626 X   |             futásnyira kikereste magának az éjjeli fekhelyét, ott leszedte
627 X   |                 felyül tette a nyeregre: az a vánkos, szűre a takaró.~
628 X   |                  vagy. S még azt akarnák az urak, hogy mikor egész nap
629 X   |                  ló is olyan kutya, mint az ember?~Aztán megtörölgette
630 X   |                 a hold lemegy, aztán meg az a fényes csillag, akkor
631 X   |      kettőt-hármat hentergőzött a hátán, az ég felé kalimpálva a négy
632 X   |                Fölséges egy ágy! Párnája az egész kerek puszta, szuperlátja
633 X   |                fel, s végighúz a légben: az is olyan hang, mint a kísértetzengés.
634 X   |          neveikre a vén körösztapád. Ott az ég közepén a „göncöl térítője”,
635 X   |                 mozdul a helyéből; amott az a páros a „bojtár kettőse”,
636 X   |                páros a „bojtár kettőse”, az a színe-váltogató az „árvaleány
637 X   |           kettőse”, az a színe-váltogató az „árvaleány pillantása”.
638 X   |             pillantása”. Ez a fényes ott az ég alján a „kaszás csillag”,
639 X   |          fényesebb a „bujdosók lámpása”. Az a három ott a „három király
640 X   |                 a „hetevény csillaga”, s az, aki most mindjárt leszáll
641 X   |     feltápászkodott, könyökére támasztva az arcát.~Volt már hát, akivel
642 X   |                     Hányszor megvéreztem az oldaladat a sarkantyúval,
643 X   |                    Hányszor visszahúzott az ölelésével, mikor már a
644 X   |              Bizony azt tette.~– Amíg ez az átkozott betyár oda nem
645 X   |          elbúsultan dörmögé:~– Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja,
646 X   |                megverem, tudom, hogy még az anyja is megsiratja.~A paripa
647 X   |                   Hiszen elbujdosott már az óperenciára. Nem vagy te
648 X   |                   csak itt maradsz velem az én nagy bánatomban.~Hát
649 X   |                 bánatomban.~Hát biz ezen az állapoton a mén sem tudott
650 X   |              lépek azon a küszöbön, ahol az a leány lakik! … Ne ragyogjanak
651 X   |                szavamat megszegem…~Ennél az egy szónál a mén is felállt
652 X   |                 eljön a napja, kivesszük az eszterhaj alól azt a régi
653 X   |         trombitaszót, felugrott a mén, s az első lábával vágta a pázsitot,
654 X   |                  a két fülét, s elkezdte az orrával taszigálnia vállát;
655 X   |               taszigálnia vállát; s hogy az arra sem mozdult meg, iramban
656 X   |                  két karjával.~– Te vagy az én egyetlen hű társam.~S
657 X   |            valósággal nevetett: felhúzta az ínyét a fogárul, úgy fejezte
658 X   |                 a ló nyakára: olyan volt az neki, mint egy vánkos. A
659 X   |         Hajnalodott már: keleten sárgult az ég alja.~A távol ködös fényében
660 X   |              fényében egy közeledő lónak az árnyképe volt látható. Nem
661 X   |                  el. Tavaszkor rájuk jön az indulat, hogy megunják a
662 X   |           megunják a magányos életet ott az ökrök országában, s ha elszabadulhatnak
663 X   |              lónak.~De nem kellett annak az elfogdosásához semmi pányva.
664 X   |              Ferkó hóka csődöre! Hol jár az már Morvaország felé!~Még
665 X   |               vele szóba, ez nem értette az ő szavát. Mit is tudna az
666 X   |                az ő szavát. Mit is tudna az olyan ló, aki ökrök társaságában
667 X   |              ökrök társaságában tölti el az életét?~A csikós elvezette
668 X   |               életét?~A csikós elvezette az elfogott paripát a korlátrekesztékhez,
669 X   |        sorompóval.~Azután jelentést tett az esetről a számadónak.~Mire
670 X   |         számadónak.~Mire a nap felhágott az égre, erre a titokra is
671 X   |                 a lovárul. A bikának meg az orrán jött ki a vér. Ej,
672 X   |                  vér. Ej, de volt kelete az akasztófa cifrázónak meg
673 X   |               mit mondott?~– Nem mondott az egyebet, mint hogy ő nem
674 X   |               beadott valami netrebulyát az a sárga rózsa, mint a Decsi
675 X   |                 Én nem tudom, mi a szösz az a sárga rózsa! Annyit tudok,
676 X   |               kihúzta a kalapja bélését, az alá bedugta a sárga rózsát,
677 X   |             ütött a botja bunkós végével az útjában álló ökörfarkkóróra,
678 X   |                álló ökörfarkkóróra, hogy az szerteszét repült.~– Hát
679 X   |                Hát má mit vétett keednek az a királydárda? Nem annak
680 X   |           királydárda? Nem annak volt ez az ütés szánva…~– Hát már most
681 X   |                Éppen kettőt? Sok is lesz az!~– Én nem tudom.~– De én
682 X   |                 a hókának nem akaródzott az innen elmenés sehogy: egyre
683 X   |                  vágtató suhanc után; de az már hallotta is, nem is
684 XI  |                  volt, mikor nekiindult; az égnek olyan színe volt,
685 XI  |             égnek olyan színe volt, mint az írós savónak; párával volt
686 XI  |               savónak; párával volt teli az egész lég. A délibábnak
687 XI  |                 Azért nem tévesztette el az utat. Pedig a kantár is
688 XI  |                 lógott a csikós kezében. Az ember maga is érzi, hogy
689 XI  |               azt a monumentális remekét az igaz szittya építészetnek.~–
690 XI  |                  kicsit úsztatott is, de az nem vet számot: odáig megszárad
691 XI  |             térnek, ami a vendéglőt, meg az istállót, félszert előzi,
692 XI  |                  hanem azért mégis udvar az, mert asztal van rá kitéve,
693 XI  |            elérni. A lovagjaik ott ültek az akácfa alatt az asztalnál;
694 XI  |                ott ültek az akácfa alatt az asztalnál; ebben a rekkenő
695 XI  |              kifordított bunda. Ilyenkor az árnyékot tart. Iddogáltak
696 XI  |                furkósbotját végignyújtva az asztalon, s nézte, hogy
697 XI  |              sárga oszlop emelkedik fel, az a szél-anya.~A két juhász
698 XI  |          elmehetsz”, hát takarodni kell.~Az egyik kopogtatott az asztalon
699 XI  |               kell.~Az egyik kopogtatott az asztalon a palack fenekével.~–
700 XI  |          fenekével.~– Fizessünk hát! Jön az idő!~A kopogtatásra kijött
701 XI  |     kutyanyelveikből, s letörölte utánuk az asztalt, ahol elöntötték
702 XI  |                 galambom?~– Decsi Sándor az én nevem – dörmögé mogorván
703 XI  |                Hát nem tetszik besétálni az ivószobába?~– Köszönöm.
704 XI  |              Látom a lováról. Majd kijön az ide, énhozzám.~– Hát mit
705 XI  |                  lehet megmérgezni, mert az kifut, ha egyszer a dugóját
706 XI  |                 értek hozzá.~Azzal fogta az első palackot, odaütötte
707 XI  |             palackot, odaütötte a nyakát az asztal széléhez, az üveg
708 XI  |               nyakát az asztal széléhez, az üveg feje letört, akkor
709 XI  |                aztán drágább a ser, mert az eltört palacknak az árát
710 XI  |                 mert az eltört palacknak az árát is meg kell fizetni;
711 XI  |                  kell fizetni; de hát – „az úr pokolban is úr!”~A leány
712 XI  |          kacérsággal riszálva a csípőit. Az a két arany függő csak úgy
713 XI  |                 nem volt a fésűre tűzve; az is csak úgy lebegett a pántlikás
714 XI  |            letört nyakú üres palack volt az asztalon. Azokat, az üvegcserepekkel
715 XI  |                volt az asztalon. Azokat, az üvegcserepekkel együtt a
716 XI  |                meg a leány, hogy itt van az egyik.~A csikós segített
717 XI  |                 hangja volt: ismerte azt az egész Hortobágy.~„Én vagyok
718 XI  |                   már jött őkelme kifelé az ivószobából, mintha hívták
719 XI  |             hívták volna. A gulyás hozta az egyik kezében a vörösboros
720 XI  |              letette a csikóssal szemben az asztal túlsó oldalára, a
721 XI  |               botja mellé, s aztán leült az asztalhoz, szemben a másik
722 XI  |                     Hát már visszatértél az utadból, pajtás? … – kérdé
723 XI  |                   Nem tudnám, hol venném az asszonyt?~– Mondok: az édesanyádat.~–
724 XI  |            venném az asszonyt?~– Mondok: az édesanyádat.~– Dejsz az
725 XI  |                  az édesanyádat.~– Dejsz az ott nem hagyja a debreceni
726 XI  |                Hát aztán elbúcsúztál már az édesanyádtól?~– Elbúcsúztam.~–
727 XI  |                 is akart tölteni belőle. Az letakarta a tenyerével a
728 XI  |                 poharát.~– Hát nem iszol az én sörömbül?~– Tartom a
729 XI  |                    A csikós kiüríté maga az egész palackot, s akkor
730 XI  |             bölcselkedni (ami megszállja az embert a sörital után).~–
731 XI  |       legényekhez. Annak a juhásznak már az ősapja is hazugsággal élt.
732 XI  |                 a saját apjának a szemét az Ézsau kesztyűivel: annak
733 XI  |          hazugsággal él. Juhásznak illik az, de nem gulyásnak.~A gulyásbojtár
734 XI  |           Balmazújvároson.~– Hm, pajtás! Az még nem volna neked baj,
735 XI  |               belőlem, hanem nagyobb baj az neked, hogy jó fiskális
736 XI  |                 sem.~– Sem a fiának, sem az apjának!~– Nincs hazugság
737 XI  |                   csak prédikálok. – Hát az a becsületes ember, akinél
738 XI  |                én azt kérdeztem, hogy mi az? ő megmagyarázta: így hozta
739 XI  |               elő, hogy te már tudod, mi az a váltó, megmutatta az írásodat,
740 XI  |                mi az a váltó, megmutatta az írásodat, s panaszkodott,
741 XI  |                helyen kell fizetni, csak az, hogy Hortobágyon, az pedig
742 XI  |               csak az, hogy Hortobágyon, az pedig nagy puszta. Hát már
743 XI  |                 azért teszem elejbéd ezt az írást, hogy hozd helyre
744 XI  |              elámította vele a pajtását. Az elhitte neki, hogy itt igazán
745 XI  |                  ha kívánod.~Kopogtattak az asztalon, a Klárika kijött.
746 XI  |            kijött. Ott leskelődött közel az ajtóban. Nagy volt a meglepetése,
747 XI  |                 biztos hivatalszobájából az írószerszámokat.~Aztán nézte,
748 XI  |                 a gulyásnak a papiroson, az ujjával odabökve, s diktálta,
749 XI  |                  kell még hozzá.~– Miért az udvarán?~– Hát csak azért,
750 XI  |                 gömbölyű betűkkel.~– Hát az mire való, hogy a magad
751 XI  |           gulyásbojtár kíváncsian.~– Hát az arra való, hogy majd mikor
752 XI  |              való, hogy majd mikor ennek az írásnak a fizetsége eljön,
753 XI  |               énhelyettem?~– Azért, mert az az én tartozásom! – mondá
754 XI  |            énhelyettem?~– Azért, mert az az én tartozásom! – mondá a
755 XI  |               vár rá!~A leány nem értett az egész irkafirkából semmit.
756 XI  |                 úgy csilingelt a fülében az a két aranyfuttatott függő. „
757 XI  |              leánynak, odanyújtva feléje az írást:~– Kérem szépen, édes
758 XI  |                 a Pelikán úr, a lókupec, az ónodi vásárról, s betér
759 XI  |              Sanyi. Köszöntetjük szépen. Az egyikünk majd beváltja.
760 XI  |                 beváltja. Hogy melyikünk az, majd elválik.~A leány vállat
761 XI  |             írják a nevüket.~Összeszedte az írószereket, s visszavitte
762 XI  |            biztos szobájába, ami ott van az oszlopos ámbitusnak a végén.~
763 XII |             nyugodtan kitöltötte magának az utolsó pohár sört. A gulyásbojtár
764 XII |                  hogy nagyobb lett volna az a puszta, amelyiken Mózes
765 XII |             Hanem azért, akármilyen nagy az a hortobágyi puszta, mégsem
766 XII |             rajta egyet!~Azzal felkapták az asztalról a furkósbotjaikat. –
767 XII |                 párbaj.~Nem olyan könnyű az, mint amilyennek látszik!
768 XII |               ugyan jól kell kiszámítani az ütést, mikor a vágtató paripán
769 XII |              vágtató paripán szemberohan az ellenfelével: – ott nem
770 XII |                   ott nem kapkodja félre az ember a fejét a csapás elől.
771 XII |                 egyet oda! Amelyik jobb, az a több.~A két bojtárlegény,
772 XII |    összetalálkozék, egyszerre csapott le az ólmosbottal egymásnak a
773 XII |                  sújtá a tarkóját.~Hanem az ő csapása annál jobban volt
774 XII |             annál jobban volt odaszánva. Az ólmosbot bunkója oldalt
775 XII |          ólmosbot bunkója oldalt találta az ellenfél koponyáját, s az
776 XII |                az ellenfél koponyáját, s az oldalt fordulva kiesett
777 XII |             zivatar! Recsegett, ropogott az ég sarka.~– Megmondtam,
778 XII |                 a zivatar el nem takarta az alakját; egyszer-egyszer,
779 XII |                vált záporban meglátszott az árnyék alakja, meg-meg csak