VI.
TÓBIÁS KÖNYVE.

A tavasz közeledett s azzal együtt a monte-carlói évad vége.

Az esték mind későbbre következtek, azok a bűbájos olaszországi esték, a mikből csak a fülemüle-dal hiányzik. A monacói fákon nincs hernyóbáb s a fülemüle azzal táplálkozik. No de pótolja azt a tilinkó. Mért is nevezték el a magyar nyelvészek a filomélát csalogánynak? Azért, mert az énekével csalogatja magához a párját.

Különös véletlene a fátumnak, hogy Ragnhilda úrnő esténkint rátalált arra a piniára, melynek ernyője alatt dr. Viatoris Cyrill búskomor dalait furulyázta. Ők nem játszottak a kaszinóban, uraknak való az és bolondoknak. Filozófok nem koczkáztatnak.

Egy délelőtt aztán a park utjain sétálva, azt mondta Cyrill úr Octáv herczegnek:

- Megtudtam már, miért fáznak Tarantilla úrhölgytől az udvarlók!

- Én talán nem fázom.

- Majd megválik, ha megtudja az okát.

- Figyelmeztetem önt, hogy én nem tűröm, hogy én előttem egy nőről rosszat mondjanak.

- Nem ő róla. Ő olyan ártatlan, mint Száráh.

- A nagy tragika?

- Dehogy! A Tóbiás Száráhja.

- Hát az ki volt?

- Serenissime csak ismeri a bibliát? Abban van a Tóbiás könyve.

- Abban a példányban, melyet az én vallástanárom a kezembe adott, nem található.

- Akkor az az approbált példány, melyből az apocryphok kihagyattak.

- No hát mi volt azzal a Tóbiással, meg a Száráhjával?

- Az egy gyönyörű regény, a minek a meséjeért irigyelhetik a modern romantikusok a khaldeus krónikást.

- Kiváncsi vagyok rá.

- A Mózes népének babyloni fogsága alatt történt, hogy egy gazdag pátriárkának egyetlen leányát, Száráht az a különös balsors üldözte, hogy az első nászéjen, melyen mint menyasszony találkozott a vőlegényével, a férje hirtelen meghalt.

- Ilyesmi megesik.

- De ezzel hétszer történt meg. A gazdag leánynak mindig akadt új kérője, a ki elődei példáján nem okult. Valamennyit mind megölte a nászéjen az Asmodái ördög s a szép menyasszony a hetedik özvegyi fátyol után is csak menyasszony volt és nem asszony. Nem mert hozzá közelíteni több férfi. Száráh el volt keseredve, sírt. Ekkor került oda Tóbiás, a kit Rafael angyal vezetett hozzá, ifjú vándor képében. Ez is beleszeretett a szép Száráhba s megkérte a kezét. Az angyal azonban kitanította a vőlegényt, hogy milyen mesterséggel űzze el a házasságrontó ördögöt a nász-szobából. A vőlegényt a lakodalma estéjén elsiratták, a menyasszony apja előre megásatta számára a sírt, a mibe majd őt is odafektetik a többiek sorába. De Tóbiás kifüstölte a gonosz Asmodáit, a kit aztán Rafael angyal megkötözött s kegyetlen fogságra vetett a pusztában.

- Ebben az egész regényben az a legelhihetőbb, hogy Asmodáit elzárták az ördögszigetre. Vajon nem revideálták azóta a pörét?

- De nagyon valószinű, hogy kiszabadult a fogságából, mert megint itt garázdálkodik. Itt átellenünkben látjuk nap-nap után a bibliai apocryph Száráhját második kiadásban.

- Tarantilla herczegnőben? Csak nem ölte meg annak is az Asmodái daemon hét férjét?

- Hetet nem; de négyet. Tarantilla herczegasszony most még csak huszonhat éves és már negyedszer özvegy. Tizennyolcz éves volt, mikor először férjhez ment: tehát egymást éri nála a gyászfátyol és a menyasszonyi fátyol.

- Álljunk meg csak. Ebben a történetben van egy alapos akadály. A ki az orosz ethnographiát ismeri, mint én, az jól tudja, hogy az orthodox egyházi törvények szerint egy özvegyen maradt orosz nőnek három esztendeig kell viselni a gyászfátyolt s ez idő alatt nem köthet új házasságot és így Tarantilla herczegnőnek nem lehetett nyolcz év alatt négy férjet eltemetnie.

- A ki azonban úgy ismeri a jus ecclesiasticumot,¹⁵ s ismeri az indulgentiákat és dispensatiókat, mint én, az tudja jól, hogy „nulla regula sine exceptione.”¹⁶ Van a kiewi kolostorban egy csodatevő szentkép, az Ikon, a kazáni Boldogságos Szűz, a kinek csak az arcza látható, a kép többi részét takarják az igazgyöngyök, drágakövek, mind fogadalmi ajándékok, s a melyhez százezrével zarándokolnak a testi-lelki bajokban szenvedők s a kinél feltaláltatik az a hatalom, mely minden válságból kisegíti a megszorult híveket. E csodatévő kép palástjának redői menedékül szolgálnak a gyászba borult özvegyeknek is. A következő eljárással. Este álomramenés előtt a legmélyebb áhitatossággal imádkozik az özvegy nő a jóságos szent alakhoz, mire az megjelenik neki álmában s meghallgatja a szíve kivánságát. Reggelre kelve aztán a malasztért esedező özvegy levelet ír a kiewi archimandritának, a melyben előadja az álomlátásban történteket s végül azért esedezik, hogy a mi álom volt, az legyen valósággá. A csodatevő szent szálljon le magas állványáról és tegyen látogatást az ő házánál s ott ismételje személyes megjelenésével az álomlátásban adott áldást és fölmentést. A mely kérelem, ha kellő komitivával elláttatott, szükséges számú imperiáltekercsek alakjában, akkor a csodatévő szentkép az e czélra rendeltetett mennyezetes díszhintóra szállíttatik, melybe hat fehér ló van fogva. A díszhintót lóháton ülő fegyveresek veszik körül s egyháznagyok, szerzetesek kisérik a hegumenos vezetése mellett, templomi zászlókkal, énekes diakonusok zengenek előtte szent zsolozsmákat, a minisztránsok folyvást tömjénnel füstölik körül, növekedik a processió városról-falura a jámbor koldusok és zarándokok hosszú seregével; minden helység tornyában meghúzatnak a harangok, mozsarak durrogtatnak, örömtüzek meggyujtatnak; végül a látogatás végczéljánál, a jámbor özvegy asszony kastélyában az egész zarándoksereg megvendégeltetik, három napon keresztül. Mert három napon át tart a czeremónia, melynek folytán a csodatevő szent a kitüntetett özvegynőt a nehéz szabály alól fölmenti s aztán a mely úton idejött, ismét visszatér Kiewbe. Az özvegy leteszi a gyászruhát s felveheti a menyasszonyi köntöst. Hát ez az exceptio de regula per indulgentiam. Hogy e malasztteljes fölmentés mennyibe kerül? Serenissime nagy mathematikus, kiszámíthatja; én nem próbálkozom meg vele, hogy megmázsáljam, mennyit nyom a „papzsák” üresen s mennyit nyom, mikor tele van?

Octáv csóválta a fejét: talán nevetett volna is; de az a hármas hegedés az arczán figyelmeztette, hogy neki nem jól áll a nevetés.

A spectabilis kiverte a pipáját s a hamut eltaposta a porondba, mintha csak elhunyt férjek hamva volna, a kiket illik eltakarítani.

A spectabilis újra megtömte a pipáját a kostömlőből, kicsiholt, rágyujtott. Aztán folytatá az ismertetést.

- E szerint sok előzetes kérdésre meg volna a válasz. Tarantilla úrnő valóságos orosz herczegnő, örököse anyai ágon egy asztrachani fejedelmi családnak, apai ágon egy ős strelicznek. Független tulajdonosa nagy kiterjedésű birtokoknak s mindenféle bányáknak: megfelelő jobbágyok számával. A jövedelmének felét sem tudja minden pazarlása mellett elkölteni: a többiről gondoskodnak a jószágigazgatói. Hogy minden idejöttével más név alatt jelenik meg, ennek oka a férjváltozás. Templomba ő maga azért nem jár, mert az ő ős-orosz hitvallásának megfelelő szent hely Monte-Carlóban nincsen; pedig neki ezt meg kell tartani: gondolván a kiewi szent kép segítségére; a társalkodónője pedig quäcker. Az a rejtélyes kifejezés a szemeiben elég magyarázatot talál abban, hogy ennek a fiatal nőnek már négy olyan családi tragédiát kellett végigélni, melyeknek történetét csak ő maga ismeri, melyeknek emléke folyvást kiséri, kínozza, igézi.

Egy albuma van már sírkövekből.

„Márvány-album.”

Négy epitaphium, kék, sárga, fehér, fekete márványból művészien faragva: a meghalt férjek aranybetűs neveivel a homlokán. Elsőrendű olasz művészek remekei. Mind a nagy parkban elhelyezve, gyászoló nyirfák alá. Érdekes gyüjtemény. Ilyennel nem mindenki dicsekedhetik. S a gyüjtemény még nincs lezárva.

Ezért párolognak el mellőle az udvarlók.

S ez neki tetszik: ez őt mulattatja. Hogy marad tátva a szája a heveskedő lovagnak, mikor arra a kérdésére, hogy mit rejt a herczegnő övére akasztott könyvalakú gyémántos medaillon? megmutatják neki a tartalmát. Négy férfi arczképe elefántcsont lemezeken. „A megholt férjeim.” Vannak még üres lemezek is benne.

Huh, milyen hideg fut végig az embernek a hátán!

„Fugite hinc pueri, latet anguis in herba.”¹⁷

De futnak is.

Az a szép fiu, a román bojár, legtovább kitartott.

Egyszer aztán Tarantilla meghivta, hogy kisérje el Genuába. Csak egy rövid kirándulás az.

Tarantillának egy hires szobrásznál volt dolga, valami megrendelés ügyében. A bojár vele ment.

Érdekes műdarab volt, a mit Tarantilla megrendelt. Egyetlen roppant malachit obeliszk, hasonló két lépcsőtalapzattal. A sötétzöld drágakő lapra egy alabástrom nemtő alakja borul, baljával fejéről a fátyolt fölemelve, jobbjával az író stylust a kőlapra illesztve. A sima lapon felül platina betűkkel e sor berakva: Itt nyugszik, alul: Emelte hű özvegye, Tarantilla.

Csak a név meg az évszám hiányzik még róla.

Tarantilla előre elkészíttette a drága síremléket az ötödik férj számára.

...De úgy elfutott az udvarlója rögtön, hogy azt sem hagyta hátra, hová küldjék utána a leveleit.

Már most lehet találgatni, hogy angyal-e vagy ördög ez az asszony?

Hátha mártir?

A bibliai Száráhnak azt vágta az arczába a szolgálója: „Engem is meg akarsz-e ölni, a hogy megölted a hét férjedet?”

Ezért nevezték a Száráht „Kathlánneth”-nek: férjölőnek. Vajjon ő is Kathlánneth-e?¹⁸