Rész,  Fezejet

 1     1,  II|          azt, hogy fiú legyen vagy leány? Akarta, hogy szép legyen
 2     1,  IV|   közberikácsol:~– De uram! Fiatal leány előtt ilyen témáról beszélni!~–
 3     1,  IV|   magyarázza Toffi nagysám –, hogy leány korában Vigárdy udvarolt
 4     1,  VI|     teázzunk – monda Helvilának. A leány tette, ami mondva volt.~
 5     1,  VI|          mind a ketten? – lihegé a leány.~– Hát mi van hátra egyéb?
 6     1,  VI|         Rettenetes volt! – monda a leány fuldokló hangon.~– Hát akkor
 7     1,  VI|          gyalázat elől; de a nő, a leány magával viszi a gyalázatot,
 8     1,  VI|           már nem fogom megérni!~A leány füleire tapasztotta a tenyereit,
 9     1,  VI|     rettegek az örök éjszakától!~A leány csak dadogva tudott beszélni:
10     1,  VI|         két kezével.~– Ilyen rossz leány vagyok én? Aki az anyját
11     1,  VI|         Majd reggel felköltelek.~A leány felemelte a fejét az anyja
12     1,  VI|      vonaglott az a fájó mosoly. A leány kitalálta a gondolatját.~–
13     1,  VI|      magammal tréfálni…~Most már a leány arcán is ott volt az a halált
14     1,  VI|    nyugodtan. Hiszen te olyan okos leány vagy. Olyan helyes eszed
15     1,  VI|           a pillanatban? – szólt a leány ragyogó szemeit anyára meresztve.
16     1,  VI|         uram, ne beszéljen így egy leány előtt.~– Higgye el, édes
17     1,  VI|             sóhajta fel Camilla.~A leány az ajtó felé mutatott kinyújtott
18     2,  I | eszejárását.~– Ugyebár ezt a tudós leány mondta kegyednek, mikor
19     2,  I |          lehetnek foglalva a beteg leány diagnózisával, mert soká
20     2,  I |              Meg ne hallja a beteg leány! mert újra visszaesik”. –
21     2,  I |         ajtaja, s kilépett rajta a leány.~Úgy, ahogy az ágyából kikelt:
22     2,  I |           Meritorisz úr! – kezdé a leány. – Ön sok év előtt elhagyott
23     2,  I |          ezt az embert! – lihegé a leány. – Mert apagyilkos leszek.
24     2,  I |    Odafutott, hogy kinyissa azt.~A leány feldúltan rohant ki rajta.~–
25     2,  I |            tenyerét a combjaihoz a leány, karjait feszesen a derekához
26     2,  I |    kiterjesztve borítá a keblére a leány:~– Ez az én palladiumom!
27     2,  I |          Csak akkor kérdezte már a leány, mikor volt is, nem is valami
28     2,  II|            a leányt tanítónőnek. A leány az anyja szobájában feküdt
29     3,  I |          ez, aki így cselekszik?~A leány azt mondta rá: – Nem…~Camilla
30     3,  I |          neked.~Zeno vette észre a leány ravasz praktikáját, hogy
31     3,  I |            Teneked nincs szíved.~A leány szomorú gúnnyal mondta rá:~–
32     3,  I |           add ide azt a levelet!~A leány érezte, tudta jól, hogy
33     3,  I |           én apám mindig – mondá a leány. S jó, ha még megmarad a
34     3,  I |            szülőkben van a hiba. A leány erényes, tiszta erkölcsű.
35     3,  I |           igazsághoz.~Az anya és a leány összenézett, mintha egymás
36     3,  I |               Jaj, de bolondos egy leány vagy te! Micsoda nevelést
37     4,  I |        maradt.~Be is esteledett. A leány is hazajött: nem találta
38     4,  I |           a levéllel Helvilához.~A leány aludt, de nagyon ébren:
39     4,  I |         amikor Helvila felkölté.~A leány útiruhába volt öltözve,
40     4,  I |           Isten! – sikoltott fel a leány.~– Nem értem – szólt Camilla. –
41     4,  I |           térdéről fölemelkedve. A leány szemei kerekre fel voltak
42     4,  I |            ki a halál kapujából.~A leány odakiáltotta az anyjának
43     4,  II|         kettőt?~– Mind a hármat. A leány ott fekszik közbül a kettő