Rész,  Fezejet

 1     1,  I  |             hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt percig:
 2     1,  I  |         eltávozott a teremből, azt mondá Dobokay úr Perukker úrnak:~–
 3     1,  II |           mi ennek az értelme. Azt mondá: „No nézd! A galambfióknak
 4     1,  III|          átölelte a térdeit; sírva mondá:~– Megyek, kis anyácskám.
 5     1,  VI |          mellém tedd a csészédet – mondá Camilla.~– Én szemközt szeretek
 6     1,  VI |           ezek a kockák a teában – mondá Camilla.~– Az én csészémben
 7     1,  VI |        hogy hamarább elolvadjon? – mondá Helvila.~– Azzal éppen az
 8     1,  VII|      Bertalannal a kaszinóban, azt mondá neki:~– No, most már tudom,
 9     2,  I  |              Kevés idővártatva azt mondá a nő:~– Akkor én is elmegyek
10     2,  I  |           furcsa arcfintorgatással mondá:~– Hát azt adja el az ember,
11     2,  I  |               Figyelmeztetem önt – mondá neki Camilla –, hogy ez
12     2,  II |         fejét, s nyugodt mosollyal mondá:~– Én pedig téged szeretlek
13     2,  III|            jobban lekötelezze, azt mondá neki.~– Gyújtson rá, kérem. –
14     2,  IV |        Jean.~Bizalmas vigyorgással mondá az úrnőnek:~– Mondtam annak
15     2,  IV |           mégis szabad bejönnöm? – mondá Amandához fordulva.~Azután,
16     2,  V  |          Helvilára, csípős gúnnyal mondá a leánynak (visszaemlékezve
17     2,  VI |          névjegyével, Bertalan azt mondá:~– Most mit csináljak én
18     3,  I  |           menj ki ma, péntek van – mondá az anyja.~Neki, mint idealista
19     3,  I  |          hogy maradnék el tőled? – mondá Camilla. Helvila megölelte
20     3,  I  |             Ez akkor volt, tudod – mondá Camilla –, amikor az ékszereimet
21     3,  I  |       kabátkája zsebeibe dugva azt mondá Zenónak:~– Igenis. Két levelet
22     3,  I  |           magadnál azt a levelet – mondá Zenónak.~Amiért aztán Zeno
23     3,  I  |          amíg mi el nem utazunk! – mondá Camilla, s egy kis mosolyt
24     3,  I  |        játszik az én apám mindig – mondá a leány. S jó, ha még megmarad
25     3,  I  |         Bertalannal egymástól, azt mondá a barátom: „No, bruder,
26     4,  I  |            vissza a zsebébe, s azt mondá: „A nevet majd megmondom
27     4,  I  |         fussak saját magam elől? – mondá Bertalan. – A saját lelkem
28     4,  I  | márványfehérén a diadal ragyogott, mondá:~– Hármunknak elég.~Camilla
29     4,  I  |     gyermetegen mosolygó áhítattal mondá:~– Most már tudom, hogy
30     4,  II |               De most már utálom – mondá Amanda.~– Méltsád kívánta
31     4,  II |         tessék bemenni a szobába – mondá Alasztor Zenónak. – Végezzünk!