Rész, Fezejet
1 1, I | királyi tanácsosné feledteti el velünk Pattit. A pièce de
2 1, II | mindenki tapsolni fog. El lesznek ragadtatva. Magasztalói
3 1, II | fognak utána. De énekelné el csak azt, mint erre a keresetre
4 1, II | mondatni. Ez sohasem fut el az ember elől, hanem szembeáll,
5 1, III| Azt szeretném már, ha el tudnám felejteni.~– A regényeimet
6 1, III| rajongsz érte, magad is el tudod játszani a zongorán.~–
7 1, III| volt; akit azért küldtél el, mert egyszer rajtakaptad,
8 1, IV | inasom? Tudom, hogy te nagyon el vagy ilyenkor foglalva.
9 1, IV | atyafi.~Ezeket alig helyezte el Camilla (nemigen volt még
10 1, IV | Önben egy újságíró veszett el, uram!~Az inasok eközben
11 1, IV | egy évvel hamarább hagyta el az intézetet; mért nincs
12 1, IV | Amandát Meritorisz jegyezte el magának. Meritorisz akkoriban
13 1, IV | ölelés közben a mucuskám el nem tudja képzelni, hogy
14 1, IV | a medvét?” – Nem mondjuk el. – Nincsenek már gyöngébbek.)~
15 1, V | Szerencsétlen nőm! Tudd meg, hogy el vagyok veszve…”~De azt már
16 1, VI | parlamentéznek az urak? – igazítja el a vitát a Jean. – Nem vagyunk
17 1, VI | mosoly aztán nem is hagyta el az arcát mindvégig, amíg
18 1, VI | ne legyen ilyen halvány; el is visz színházba, bálba
19 1, VI | hagysz itt: én nem megyek el tőled! Nem úgy akarok élni!
20 1, VI | Te édes! Mi nem válunk el egymástól soha!~S a nyakába
21 1, VI | kiáltozott:~– Nem válok el tőled!~– Hát mit akarsz
22 1, VI | Olyan nehezen olvadnak el ezek a kockák a teában –
23 1, VI | éppen az ellenkezőt érnők el. Ha alkohol vegyül e szer
24 1, VI | a fenékre száll, s többé el nem olvad.~– Ah! Akkor az
25 1, VI | hogy mi történt velünk? El vagyunk temetve! – mondja
26 1, VI | egy leány előtt.~– Higgye el, édes Camilla, hogy a hazugság
27 1, VI | mindegy, akár a pikéten nyeret el magától a jó barátjával
28 1, VI | kezét, csókjaival halmozta el, s egyre zokogta: „Köszönöm,
29 1, VI | tanácsolom, hogy ne adja el a bútorait. Azokért potom
30 1, VI | igaz: zokogását fojtotta el. Olyan sírnivaló is volt
31 1, VI | szétnézett, hová rejthetné azt el?~Az óra egyet ütött – éjfél
32 1, VI | zenegép tokját, s oda rejté el a palackot a zenélő henger
33 1, VII| botorkált le a lépcsőn. A gáz el volt már oltva, sötét volt.~
34 1, VII| konstáblerekért, fogassam el a sikkasztó cselédet. Negyedmagammal
35 1, VII| Hogy aztán te mondhasd el neki?~– Hát persze.~– Én
36 2, I | I.~Négy esztendő múlt el e szomorú eset óta.~E négy
37 2, I | hírt sem hallatott magáról. El is felejtette már mindenki,
38 2, I | házmesteri pár soha. Sokszor el is utazik, s olyankor az
39 2, I | hogy recidivál tőle. Dugja el ezt az írást.~– S hová lett
40 2, I | odabenn ugyancsak alaposan el lehetnek foglalva a beteg
41 2, I | bizonyosan. Kérem, ne takargassa el az arcát mistress, azért
42 2, I | szeladont fogadott volna el. Aki, mint e szép bútorzat
43 2, I | semmi szégyenletes segélyt el nem fogad. Az államvasutaknál
44 2, I | vasútigazgatóság tőlem fogad el pénzt, amivel egy hivatalnokát
45 2, I | elveszíteni. – Egy szót ejtettél el „elválunk csendesen”. Hát
46 2, I | akkor te, mint nagy ember, el vagy veszve, megbuktál az
47 2, I | verbal injuri-et kövess is el velem. Nem kapnék szekundánsokat.
48 2, I | vállát.~– Micsoda? Te engem el akarsz adni, mint egy rabnőt!?~
49 2, I | arcfintorgatással mondá:~– Hát azt adja el az ember, amije van. Szívesebben
50 2, I | amije van. Szívesebben adnám el a Haris-bazárt; de az nem
51 2, I | az enyém.~– No, hát ha te el akarsz adni engem – lihegé
52 2, I | kígyó fejére! Most én adlak el téged – félpénzért – egy
53 2, I | bajod újra!~– Távolítsd el innen ezt az embert! – lihegé
54 2, I | egy vékony fátyol választ el az őrültségtől.~– De az
55 2, I | kínszenvedéseire kérem önt, hagyjon el bennünket.~– Azokra a kínszenvedésekre
56 2, II | Elmondom igazán. Rég el akartam mindent mondani,
57 2, II | elviselni azt a gondolatot, hogy el hagyjam őt veszni nyomorban,
58 2, II | ellenkezőjére határoztam el magamat. Tegnaptól fogva
59 2, II | ide fog jönni hozzád, s el fogja árulni, hogy a feleségénél
60 2, III| kegyedet érteni, higgye el nekem.~– Hát akkor mért
61 2, III| hogy halkan mormoghassa el a véleményét.~– Én annak
62 2, III| betűkkel volt nyomtatva: el tudta olvasni.~– Aha! Az
63 2, IV | bizony nem fogadta volna el Meritorisz Zeno látogatását.~
64 2, IV | kisasszony volt: azt hódította el a jó pajtása kezéről. Azt
65 2, IV | Másodszor pedig őtet marasztalja el a törvényszék az elvált
66 2, IV | szakítá félbe.~– Hagyja el, Zeno úr. Én premierközönség
67 2, V | komplott továbbszövését árulta el. Bertalannak teljes joga
68 2, V | a szó, hogy „nem fogadok el senkit!” – amidőn megpillantva
69 2, V | kinevezve, ahová pár nap múlva el fogunk utazni kedves anyámmal
70 2, V | számára. Maga nem hozhatja el, mert tárgyalása van. Küldöncre
71 3, I | prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát. Meritorisznénak
72 3, I | vannak.~Azoknak nagy részét el kell adni.~Főkérdés volt,
73 3, I | csakugyan azt hiszed, hogy el fogsz velem jönni Pancsovára?~
74 3, I | utána.~– Hát hogy maradnék el tőled? – mondá Camilla.
75 3, I | hordárnak. Az nem fogadta el: tiltva van, a küldő már
76 3, I | azután. Együtt olvassuk el mind a kettőt, szépen egymás
77 3, I | olyan kis térimét foglal el, hogy az ember egy utazótáskában
78 3, I | a levelet, hadd olvasom el!~Helvila előadja a levelet.~
79 3, I | s aztán együtt olvassák el. Ez a tartalma:~„Kedves
80 3, I | horderejű lépésre szántam el magamat. Tudomásomra esett,
81 3, I | amikor az ékszereimet el kellett adnom, hogy az apád
82 3, I | megmérhetetlen nagy hibát követett el, abban a hitben, hogy jót
83 3, I | anya.~– Nem „én” ítélem el az „én atyámat”, hanem a
84 3, I | énvelem az alföldre; te el fogsz menni ővele.~– Azt
85 3, I | elrontotta. És az még jobban el fogja rontani. Te most azt
86 3, I | hogy őt a többiek rontották el. De hát miért kell abba
87 3, I | te itt maradsz. Nem adod el a bútoraidat, hanem elviszed
88 3, I | a tanfelügyelőt ismerem el közvetlen hatalomnak. És
89 3, I | nyomorult élet! Pusztulj el, te elátkozott világ!~Azzal
90 3, I | És most semmi sem szakít el tőletek többé! Esküszöm
91 3, I | port. A levelet úgy tette el a borítékba süllyesztve.~
92 3, I | Helvila ingerülten fordult el, s aztán hátrament az amatőrgépet
93 3, I | földön!~Camilla egészen el volt bódítva.~Bizalmaskodni
94 3, I | hagytál.~– Ah! S te nem adtad el azokat az ószereseknek?~–
95 3, I | ószereseknek?~– Hogy adtam volna el? A férjem ruháit.~– Te hitted,
96 3, I | nem fog idejönni, amíg mi el nem utazunk! – mondá Camilla,
97 3, I | átadatnod, hogy olvassa el.~– De hát elnézhettem-e
98 3, I | ajtóeltévesztéssel Amandához vinné el, és annak mutatná meg?~–
99 3, I | akartam veled közölni, hogy el ne rontsam a jókedvedet.
100 3, I | volt közöttünk. Úgy váltunk el, mint régi jó barátok. Ez
101 3, I | elhamarkodott lépésre határozza el magát. No, hát engemet szurkált
102 3, I | igaz történetet.~Helvila el hagyta fogni magát.~– No,
103 3, I | Micsoda? Az én leányom el akarja hagyni a szülőit?~–
104 3, I | azt kutassa: miért szökött el a szülői háztól a szép Helvilácska?
105 3, I | Kinek a kedvéért szökött el?~– Ah, hagyd el, apa!~–
106 3, I | szökött el?~– Ah, hagyd el, apa!~– No, de azt fogják
107 3, I | feleségecském. Hadd mondjam el neked, hogy micsoda ötletem
108 3, I | Itt van, kedvesem, tegye el. Jó sorsunknak ez volt az
109 3, I | férfiarcnak, historizálta el, hogy ő bizony azzal a kapott
110 3, I | útra készültem, ide dugtam el, hogy holmi non putarem
111 3, I | kezét.~– Most már nem utazom el. Itt maradok veled. Sorsunknak
112 3, I | Sorsunknak vége van. Vesszünk el együtt.~Camilla nem értette
113 3, I | rémlátások. Ez az ember el fog bennünket veszteni!
114 3, I | baját viselni könnyű, de el fogja veszteni azt az embert,
115 3, I | Hát mi rosszat követett el ezzel Vigárdy?~– Én nem
116 3, I | színjátszása. Miért futott el? Hát hiszen itthon van már.
117 3, I | végig kiabálni: „Fogjátok el! Tolvaj! Meglopott bennünket!”~–
118 3, I | Ez a betegség. Akkor hagy el, amikor itt kellene lennie.
119 3, I | Annak az embernek, aki téged el akart adni! Aki téged elárult!
120 3, I | úr kocsija elé: gázoljon el, vagy vegyen föl, ahogy
121 3, I | Helvila! Az Istenért! Ne vedd el az eszemet az ilyen beszéddel!
122 3, I | boldog parasztok! Felejtsük el ez átkozott ragyogó világot! –
123 4, I | egész napot azzal töltötte el, hogy Zenót kereste a városban.
124 4, I | jött. Akkor Helvilát küldte el az apját keresni; maga otthon
125 4, I | éjféli Szerenádvalcert kezdte el lepengetni, akkor Helvila
126 4, I | másszor a gond borítja el a kedélyt. Azok a hideg,
127 4, I | neki: Vigárdyval szökik-e el az anyja vagy a férjével.~
128 4, I | látszott. „Hát nem mentél még el a helyedre?” Én úgy meg
129 4, I | fel s alá a szobában. – Én el voltam kábulva. Soha ilyen
130 4, I | pénzért. – És most szid! S én el nem tudom képzelni, hogy
131 4, I | vétettem. Hogy még nem utaztam el az állomásomra. Hisz még
132 4, I | mentem le a kocsiig, s most el vagyok kábulva attul, ami
133 4, I | Vigárdy a leveledre? Nem jött el?~– Se maga nem jött, se
134 4, I | aranyfogantyúval.~Az arca rémségesen el volt változva, zöldessárga
135 4, I | Hazugság! Nem igaz!” Ki ájul el? Ki fut ki a teremből? –
136 4, I | állam költségén tartsák el?”~– Ah! Ez megöl! – sikolta
137 4, I | egymásnak a kezét. Rejtsétek el magatokat oda, hová az emberek
138 4, I | hová az emberek gonoszsága el nem hat.~– Az emberek elől
139 4, I | Halljuk a nevét!” – Az a név el van ítélve! És én most nemcsak
140 4, II | iparkodott úgy helyezni el saját becses alakját, hogy
141 4, II | úgyis jegyben jártak. Vegye el az özvegyet. Én lemondok
|