Rész,  Fezejet

 1     1,  II|          azt, hogy fiú legyen vagy leány? Akarta, hogy szép legyen
 2     1,  IV|   közberikácsol:~- De uram! Fiatal leány elõtt ilyen témáról beszélni!~-
 3     1,  IV|   magyarázza Toffi nagysám -, hogy leány korában Vigárdy udvarolt
 4     1,  VI|     teázzunk - monda Helvilának.~A leány tette, ami mondva volt.~
 5     1,  VI|          mind a ketten? - lihegé a leány.~- Hát mi van hátra egyéb?
 6     1,  VI|         Rettenetes volt! - monda a leány fuldokló hangon.~- Hát akkor
 7     1,  VI|          gyalázat elõl; de a nõ, a leány magával viszi a gyalázatot,
 8     1,  VI|           már nem fogom megérni!~A leány füleire tapasztotta a tenyereit,
 9     1,  VI|     rettegek az örök éjszakától!~A leány csak dadogva tudott beszélni:
10     1,  VI|         két kezével.~- Ilyen rossz leány vagyok én? Aki az anyját
11     1,  VI|         Majd reggel felköltelek.~A leány felemelte a fejét az anyja
12     1,  VI|      vonaglott az a fájó mosoly. A leány kitalálta a gondolatját.~-
13     1,  VI|    magammal tréfálni...~Most már a leány arcán is ott volt az a halált
14     1,  VI|    nyugodtan. Hiszen te olyan okos leány vagy. Olyan helyes eszed
15     1,  VI|           a pillanatban? - szólt a leány ragyogó szemeit anyjára
16     1,  VI|         uram, ne beszéljen így egy leány elõtt.~- Higgye el, édes
17     1,  VI|             sóhajta fel Camilla.~A leány az ajtó felé mutatott kinyújtott
18     2,  I | eszejárását.~- Ugyebár ezt a tudós leány mondta kegyednek, mikor
19     2,  I |          lehetnek foglalva a beteg leány diagnózisával, mert soká
20     2,  I |              Meg ne hallja a beteg leány! mert újra visszaesik.” -
21     2,  I |         ajtaja, s kilépett rajta a leány. Úgy, ahogy az ágyából kikelt:
22     2,  I |           Meritorisz úr! - kezdé a leány. - Ön sok év elõtt elhagyott
23     2,  I |          ezt az embert! - lihegé a leány. - Mert apagyilkos leszek.
24     2,  I |    Odafutott, hogy kinyissa azt.~A leány feldúltan rohant ki rajta.~-
25     2,  I |            tenyerét a combjaihoz a leány, karjait feszesen a derekához
26     2,  I |    kiterjesztve borítá a keblére a leány:~- Ez az én palladiumom!
27     2,  I |          Csak akkor kérdezte már a leány, mikor volt is, nem is valami
28     2,  II|            a leányt tanítónõnek. A leány az anyja szobájában feküdt
29     3,  I |          ez, aki így cselekszik?~A leány azt mondta rá: - Nem... ~
30     3,  I |          neked.~Zeno vette észre a leány ravasz praktikáját, hogy
31     3,  I |            Teneked nincs szíved.~A leány szomorú gúnnyal mondta rá:~-
32     3,  I |           add ide azt a levelet!~A leány érezte, tudta jól, hogy
33     3,  I |           én apám mindig - mondá a leány. - S jó, ha még megmarad
34     3,  I |            szülõkben van a hiba. A leány erényes, tiszta erkölcsû.
35     3,  I |           igazsághoz.~Az anya és a leány összenézett, mintha egymás
36     3,  I |               Jaj, de bolondos egy leány vagy te! Micsoda nevelést
37     4,  I |        maradt.~Be is esteledett. A leány is hazajött: nem találta
38     4,  I |           a levéllel Helvilához.~A leány aludt, de nagyon ébren:
39     4,  I |         amikor Helvila felkölté.~A leány útiruhába volt öltözve,
40     4,  I |           Isten! - sikoltott fel a leány.~- Nem értem - szólt Camilla. -
41     4,  I |           térdérõl fölemelkedve.~A leány szemei kerekre fel voltak
42     4,  I |            ki a halál kapujából.~A leány odakiáltotta az anyjának
43     4,  II|         kettõt?~- Mind a hármat. A leány ott fekszik közbül a kettõ