Rész,  Fezejet

 1     1,  I  |             hogy nincs itthon, azt mondá, hogy várni fog rá öt percig:
 2     1,  I  |         eltávozott a terembõl, azt mondá Dobokay úr Perukker úrnak:~-
 3     1,  II |           mi ennek az értelme. Azt mondá: „No nézd! A galambfióknak
 4     1,  III|          átölelte a térdeit; sírva mondá:~- Megyek, kis anyácskám.
 5     1,  VI |          mellém tedd a csészédet - mondá Camilla.~- Én szemközt szeretek
 6     1,  VI |          el ezek a kockák a teában mondá Camilla.~- Az én csészémben
 7     1,  VI |        hogy hamarább elolvadjon? - mondá Helvila.~- Azzal éppen az
 8     1,  VII|      Bertalannal a kaszinóban, azt mondá neki:~- No, most már tudom,
 9     2,  I  |              Kevés idõvártatva azt mondá a nõ:~- Akkor én is elmegyek
10     2,  I  |           furcsa arcfintorgatással mondá:~- Hát azt adja el az ember,
11     2,  I  |               Figyelmeztetem önt - mondá neki Camilla -, hogy ez
12     2,  II |         fejét, s nyugodt mosollyal mondá:~- Én pedig téged szeretlek
13     2,  III|            jobban lekötelezze, azt mondá neki.~- Gyújtson rá, kérem. -
14     2,  IV |        Jean.~Bizalmas vigyorgással mondá az úrnõnek:~- Mondtam annak
15     2,  IV |           mégis szabad bejönnöm? - mondá Amandához fordulva.~Azután,
16     2,  V  |          Helvilára, csípõs gúnnyal mondá a leánynak (visszaemlékezve
17     2,  VI |          névjegyével, Bertalan azt mondá:~- Most mit csináljak én
18     3,  I  |           menj ki ma, péntek van - mondá az anyja.~Neki, mint idealista
19     3,  I  |          hogy maradnék el tõled? - mondá Camilla.~Helvila megölelte
20     3,  I  |             Ez akkor volt, tudod - mondá Camilla -, amikor az ékszereimet
21     3,  I  |       kabátkája zsebeibe dugva azt mondá Zenónak:~- Igenis. Két levelet
22     3,  I  |           magadnál azt a levelet - mondá Zenónak.~Amiért aztán Zeno
23     3,  I  |          amíg mi el nem utazunk! - mondá Camilla, s egy kis mosolyt
24     3,  I  |        játszik az én apám mindig - mondá a leány. - S jó, ha még
25     3,  I  |         Bertalannal egymástól, azt mondá a barátom: „No, bruder,
26     4,  I  |            vissza a zsebébe, s azt mondá: „A nevet majd megmondom
27     4,  I  |         fussak saját magam elõl? - mondá Bertalan. - A saját lelkem
28     4,  I  | márványfehérén a diadal ragyogott, mondá:~- Hármunknak elég.~Camilla
29     4,  I  |     gyermetegen mosolygó áhítattal mondá:~- Most már tudom, hogy
30     4,  II |               De most már utálom - mondá Amanda.~- Méltsád kívánta
31     4,  II |         tessék bemenni a szobába - mondá Alasztor Zenónak. - Végezzünk!