VII.

Vigárdy a pálcájával elõretapogatózva botorkált le a lépcsõn. A gáz el volt már oltva, sötét volt.

Mikor a fele lépcsõn lejutott, a házmester ajtaja kinyílt, õ maga lámpással a kezében csoszogott elõ, kaput nyitott. Négy férfialak jött be. Azok közül három odalenn maradt a kapubejárat alatt a házmesterrel dödörögve, a negyedik felsietett a lépcsõn.

Szinte egymásba ütötték az orrukat Vigárdyval. A házmester lámpafényénél egymásra ismertek.

- Ah! te vagy? Bertalan!

- Te vagy? Alasztor! Hol jársz?

- Én a feleségedet kísértem haza, a nagy katasztrófa után. Tudsz már mindent?

- És még azonfelül valamit.

- Életre hoztad Camillát az ájultából?

- Én már élve találtam. Éppen teázni készült a leányával.

- Természetesen: egy kis ciánkálival cukrozva meg a teát?

- Természetes.

- No és te életben tartottad õket?

- Igen.

- Miféle antitoxikonnal?

- Az az én arkánumom. De hát te mit keressz itten?

- Hát én, amint menekülhettem Amandától, jó ürüggyel, ide siettem vissza, hogy megnézzem, mi történt ezzel a szerencsétlen asszonnyal. Mármost látom, hogy nincs rám szüksége, hát visszamegyek.

- Úgysem mehetnél be hozzá, mert bezárta az ajtókat, s nincs cseléd, aki kinyissa.

- Nincs ám. Azok idelenn mulatnak a kocsisnénál a nekünk szánt lakoma közprédáján: éppen ez volt az ürügy, amivel idebocsátottak. Amanda ideges volt, hogy a Georges nem jön a kikölcsönzött ezüsttálakkal és gyümölcstartókkal haza, ahogy õ parancsolta neki; én azt a véleményemet szuggeráltam neki, hogy az bizonyosan megszökött az ezüsttel. Erre a nagyságos asszony rám parancsolt, hogy rögtön menjek konstáblerekért, fogassam el a sikkasztó cselédet. Negyedmagammal jöttem: két konstábler meg egy biztos.

- Hát mármost mit csinálsz?

- Hát egy kicsit elrontom a mulatságát a díszes társaságnak, s felkísértetem õket a kapitányságra, csõdtömeghez tartozó vagyon elsikkasztása miatt.

- Ugyan hagyj békét szegény cselédeknek!

- Nem, pajtás! Hogy az inasok, szobaleányok dáridózzanak akkor, amikor a gazdáik a falba verik a fejüket: így mégis nagyon szép volna az élet! Hadd kontempláljanak reggelig a dutyiban, akkor majd kieresztik õket.

- No, hát szervusz. Én megyek dolgomra.

- Tudod mit? Ne menj le addig, amíg én magammal nem viszem a Szent Hermandad éber tagjait. Nem szükséges, hogy a rendõrbiztos rapportjába a te neved is belekerüljön. Nem az országos rendõrség miatt, hanem, tudod, a házi rendõrség miatt.

- Gondolod, hogy elhazudjam a feleségem elõtt, hogy itt voltam?

- Tanácsolnám.

- Hogy aztán te mondhasd el neki?

- Hát persze.

- Én azonban reggelig nem is megyek haza.

- S mit fogsz bevallani?

- Azt, hogy valamelyik orfeumban voltam, korhely pajtások társaságában.

- Okosan: azért csak össze fog gazemberezni, más baj nem ér. Egész éjet az orfeumban! Ezért reggel összeszid az asszony; de estére megbocsát. Hanem egy órát az öngyilkos nõ mellett: azért a lelkeden megy keresztül.

- Magam fogom neki elmondani.

- Akkor még valami rosszabb helyre is akarsz menni, amit ezzel eltitkolsz.

Azzal jó mulatást kívántak egymásnak; a kézszorítás közben azt súgá Alasztor Bertalannak:

- Tudod pajtás: te képviselõ vagy, én meg ügyvéd vagyok. Nehéz nekünk egymást hazugsággal kifizetni. Jobb lesz kölcsönösen igazat mondanunk.

- De olyan bolond nem leszek.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Másnap reggel, mikor Alasztor a kávéházban kezébe vette a hírlapot, mindjárt a ritkított betûst kereste a napi hírek között. Egyszerre rátalált:

„...börzejátékban szenvedett differenciák miatt, melyek százezrekre rúgnak, megszökött Amerikába, itthagyva feleségét és leányát a legnagyobb nyomorban. - Az a hír, mintha tetemes összegû váltókat hamisított volna egy vele baráti viszonyban élt képviselõ nevére, minden tényleges alapot nélkülöz.”

Most már tudta, hogy mi volt az a „rosszabb hely”, amit Vigárdy az orfeummal, sõt Camilla budoárjával palástolt: Perukker úr comptoirja.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Amint délután összetalálkozott Bertalannal a kaszinóban, azt mondá neki:

- No, most már tudom, hogy mi volt az árkánumod, amivel kigyógyítottad az öngyilkosságból a szép asszonyt! Drága orvosság!

Tehát vannak még bolond idealisták a világon.