Fezejet

 1 I   |          elmúlt a nevető kedve.~– Nos tehát mit gondol, uram,
 2 II  |           maradt volna az fenn.~– Nos, uram, mi jó hozta önt ismét
 3 IV  |       Tessék kihallgatni engem.~– Nos? – kérdé Ankerschmidt, szörnyen
 4 V   |         utóbbat következhetnék.~– Nos aztán?~– Hát mivelhogy már
 5 VI  |          Ádámnak az öccse, tudja? Nos, mi a patvar lelte önt?~–
 6 VI  |     működni; vajon ki lehet az?~– Nos; nem találja ön el, hogy
 7 VI  |        fejét, ő ki nem találja.~– Nos hát ne találja ki. Hanem
 8 VII |           uraim, még egy szóra.~– Nos, mi tetszik?~– Önök látják,
 9 VII |           meg fogja háborítani.~– Nos, mi az? Csak egyenesen rohamra!
10 VIII|          mondani, oda elvittem.~– Nos. Hát aztán?~– Hát aztán?
11 IX  |         azt mind kérni kellene.~– Nos aztán?~– És miután nekem
12 IX  |        Talán a nő mégis hívebb?~– Nos? Ön kíváncsi ugye azt az
13 IX  |          felé, hanem Fehérvárnak. Nos, mi újság itthon?~– Semmi
14 IX  |          tartogatta véleményét.~– Nos, úgy, hát, ahogy vesszük.~–
15 IX  |       öregúr azt kérdezte tőle:~– Nos, miért van oly jó kedved?~–
16 IX  |       mondta el, ahogy történt.~– Nos, uram – szólt belépve hozzá –,
17 IX  |         utalvány nálam.~– Szép.~– Nos, mit mond ön ehhez?~– Semmit.~–
18 IX  |           s diskurzust kezdett.~– Nos, doktor? Hát mit csinál
19 XV  |        látja, az volt a valódi?~– Nos nem adod vissza a levelemet,
20 XV  | visszament Aladárral szobájába.~– Nos, mondd el hát, ki kerget?~–
21 XVI |       nekem e percben fogadott.~– Nos, mi az?~– Hogy ő azt, ki